Anyósképző tanfolyam

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Abban igazad van, ha túlontúl kihívó az öltözék. Csakhogy ebben az esetben nem az volt. Egyszerű pántos felső, amiből nincs kint sem a cici, sem a has, a szoknya pedig persze, hogy némileg átlátszik, hisz fehér.

A páromnak azzal volt a problémája, hogy az ő kicsi lánya már nem kicsi. Hogy a fiúk forgolódni kezdenek körülötte. Ezt még azon az estén ki is veséztük.

Ugyanez a probléma adott volt a keresztlány esetében is, csak ott osztódott a "férfiuralom" - apára és keresztapára.
 
Frank-FHI

Kormányos

Én elfogadom, hogy a rokonaidat Te jobban ismered, én csak általánosítva tudok példálózni.

Ez a "férfiuralom" kártya sokszor túl gyorsan kerül elő, pedig a háttérben nem uralom, hanem csak óvatosság és féltés áll. Miért és hogyan akarnám pl. én leuralni egy barátom barátnőjét, ha felhívom a figyelmét egy merész öltözetre. Nem kell ahhoz kintlenni semminek, hogy kihívó legyen egy ruha. Közös estét szerveztünk egy barátommal. Én és a párom, hamarabb érkeztünk a barátom barátnőjéhez, mint Ő. A leányzó kivett nekem egy sört a hűtőből és a fény miatt a fehér ruha vizuálisan eltünt. Kénytelen voltam megjegyezni, hogy ha nem akarja, hogy egész éjszaka a beszólogató palikkal bunyózzunk, jobb ha lecseréli. ...... Hol volt itt a leuralás? Hogy vissza térjünk az eredeti témához, ugyanezeket a dolgokat az Anyósok vagy A.jelöltek is meglátják és szóvá is teszik, ha fiuk párjáról van szó. Ilyen esetben, hol a "férfiuralom"?

images
 
E

elke

Vendég
Tudod Frank erre azt mondom a nők általában nem nézik hűtőszekrény fényében hátulról magukat és fogalmuk sincs ha úgy átlátszik. :p Neked is verekedés és zaklatás jutott eszedbe az nem hogy két férfi mellet nem fognak beszólni miegymás a hölgynek?
Másik a 8. éjszakás műszak után lestrapáltan karikás szemekkel fodrásztalan hajjal totálisan illedelmes szexinek egyáltalán nem mondható ruházatban sőt inkább antiszexi. Bő farmernadrág még feneket sem kiadó stabil fáradt lábnak való célszerű cipő, bő legjobban takaró semmi dekoltázsú átlátszatlan pulóver megspékelve reklámszatyorral amiből kilóg a kenyér tehát már lehet aszociálni hogy lestrapált anya baktat a családjához haza. Mégis megesett hogy derékig kilógva üdvözöltek vagy szabadidős tevékenységeket ajálgattak a férfi jónépek kocsiból kilógva. Ilyenkor mindig megnéztem magam a tükörben egyébként ez nem jellemző rám és két dolog történt az egyik: Hogy majdnem felsikoltottam a sokktól amit a lestrapált kinézetem okozott nekem a másik, hogy elelmélkedtem hogy mi a fene bajuk van ezeknek, hogy be-kiszólogatnak nekem. Vakok tán? És hidd el nem értékeltem le magam:)
Nem egy lengő mellű riszáló fenekű csajszika hasított alulöltözve és mégsem tudtak szájkosarat venni kvázi mindegy volt csak nagyjából nő legyen:cool:

Mégegy adalék a férfi népről tegnapelőtt elszaladtam a boltba csak gyorsan. Mikor kijöttem a pasi a kismotorral az úttesten haladva csak nézett- nézet tekeredett a bukósisakos feje felém egyre jobban én észrevettem figyeltem mikor köszön hisz olyan sokan ismernek. Gondoltam épp a beazonosításon vagy a köszöntési módon elmélkedig de csak tekeredett a bukósisakos feje és szépen belemotorozott az előtte lefékező autóba. Eséséből kelt felfelé a kocsis is lépett kifelé én meg a surranón elbicajoztam;)

Ismerem a sokkot amit a férfi érez amikor a leányka már nem az édes kicsi leány hanem biza már hölgynek sőt nőnek kinéző példány. Meg is értem csak nekik is fel kéne ismerni és beazonosítani azt ami bennük történik ilyenkor úgy mindenkinek könnyebb.
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Tudod Frank erre azt mondom a nők általában nem nézik hűtőszekrény fényében hátulról magukat és fogalmuk sincs ha úgy átlátszik. :p Neked is verekedés és zaklatás jutott eszedbe az nem hogy két férfi mellet nem fognak beszólni miegymás a hölgynek?

Nem, kedves Elke, nem az jutott eszembe, hogy két férfi jelenléte meggátolhatja a beszólásokat. A hormonok, a virtus és az alkohol keveréke, könnyen tragédiához vezethet. Egy tragikus példa erre Marian Cozma 2009 februári halála.

........ Nem egy lengő mellű riszáló fenekű csajszika hasított alulöltözve és mégsem tudtak szájkosarat venni kvázi mindegy volt csak nagyjából nő legyen:cool:
munkasok.jpg

Szerintem mindenki tisztában van a dolgokkal, így nem értem, hogy miért leuralásról beszélünk, ha egy apa nem szeretné, ha problémája lenne a lányának, legyen az 16 vagy akár 26 éves. Pontosan ismerjük férfitársaink reakcióit, de ami fontosabb, egyes "példányok" gondolatmenetét.

Ismerem a sokkot amit a férfi érez amikor a leányka már nem az édes kicsi leány hanem biza már hölgynek sőt nőnek kinéző példány. Meg is értem csak nekik is fel kéne ismerni és beazonosítani azt ami bennük történik ilyenkor úgy mindenkinek könnyebb.

Lehet, hogy én kilógok a sorból és azért nem értem, hogy milyen sokkról, vagy leuralásról beszélünk. Mondom ezt úgy, hogy van egy tini lányom és nap mint nap megmosolyogtat, hogy egyre több időt tölt a tükör előtt és egyre fontosabb, hogy öltözködése, hajviselete megfeleljen a korosztály divatjának.
Tarthatnám én letakarva kalitkában, a másik férfi meg fog jelenni az életében és át fogja venni a "fontosabb hím" szerepét. Az lenne a probléma, ha ez nem így történne. Ami számomra fontos, hogy az érdeklődő "hímek" kellő tisztelettel tegyék azt amit a természet diktál és lányom se sorolja be magát rossz kategóriába, divat ide, vagy oda. A testbeszéd fontos része az öltözködés és erről tanulmányok ezreivel tudnánk megtölteni a CH-t. Az információk, amiket környezetünk felé közvetítünk, 65-70 százalékban non-verbális. Szóval innestől kezdve jöhetnek nekem meggazdagodni vágyó vagy lelkisérült pszichiáterek, hogy milyen lelki hibákat kellene felismernem önmagam viselkedésében.

Hogy egy könnyen érthető példát hozzak az ösztönök működésére, gondoljuk a citromra. Ha meglátod az asztalon, érzed az ízét, de semmi különös nem történik. Ha az illatát is érzed, fokozódik az érzés, de még mindíg kontrolálható. Ha látsz egy félbevágott lédús citromot, aminek illata másodpercek alatt eltölti a lakást, csak nyeljél nyugodtan, mert kontrolálni nehéz.

images

Amire viszont nem kaptam választ, hogy hogyan és miért történik a gondolkodásváltás abban az esetben, ha egy Anyós beszél a Menye öltözködési szokásairól. Miért van az, hogy ha a menyjelöltről van szó, nem beszélünk leuralásról..... pedig a család női tagjai egybehangzó véleménnyel kritizálják nőtársukat. :confused:
 
Hát ebben az esetben viszont lehet, hogy én lógok ki a sorból. Anyósom sosem szólta le az öltözködésemet. Éppen ellenkezőleg. Ha a párom szóvá tette néha, hogy ez vagy az a ruha-póló mit takar vagy mit nem (hozzá téve ehhez, hogy szívesebben látott volna csadorba öltözve), még az anyósom hurrogta le a páromat és közölte vele, hogy fiatal és csinos vagyok, igenis mutassam meg mim van, hadd csorgassák a nyálukat a pasik:D:D:D.

Anyósommal való kapcsolat ritka kivételek közé tartozott. Ha a párom bármi miatt "le-, beszólt", anyósom mindig a védelmébe vett. Az ember panaszkodott is emiatt neki, hogy engem jobban szeret, mint őt és inkább én vagyok a gyereke, mint ő.
Anyósom ilyenkor ránézett és közölte vele: "Hülye vagy fiam. A gyerekem vagy és én szeretlek, de ha nincs igazad, akkor nincs igazad."
 
E

elke

Vendég
Na cat34 hozd már be az anyósodat ide kééérlek vagy hozzál még tőlle ilyen aranyköpéseket. Rendkívüli ember lehet:)

Frank. Após szerintem ritkábban szólal meg ezt szinte mindig a nőkre bízzák.:p
Én úgy gondolom az eltiprás amit sok anyós csinál és nem uralás. Lehet nem tudatosan teszik csak úgy történik. Aztán mint egy tüske ami megszúr a meny visszaszúr és aztán a végtelenségig elkezdik egymásba keresni a hibát.
Csúnya csúnya munkát végeznek a nők egymással kicsit ezért hoztam létre ezt a topikot. A tolerancia jegyében. Kis boncolgatásra, sajátmagunkba nézésre és az anyós helyébe is belegondolva.... hátha pár ember szemléletet vált.
Na és a tabuk ledöngetése is beleférne szerintem. Laza könnyed csevegéssel.
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Na cat34 hozd már be az anyósodat ide kééérlek vagy hozzál még tőlle ilyen aranyköpéseket. Rendkívüli ember lehet:)

Szia elke!

Sajnos nem tudom behozni ide, csak emlékezhetek rá, ugyanis tavaly meghalt:cry::cry::cry:. És igazad van: rendkívüli ember volt. (egyébként írtam két blogot: az első apukámról, a második anyósomról szól)
 
nkatinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Én tényleg csak a házasságomig és a gyermekem születéséig tudtam jókat mondani az anyósomról, azóta persze nem csak ő változott, hanem talán az én hozzáállásom is hozzá,de a kulturális különbségek nagyon nagy szakadékot húznak közénk.
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Te Frank...nem mindegyik anyós sárkány:99: :D,én sem vagyok az.:11:

Kedves Vándorcsillag, én hiszek neked és rajtad kívül még sokan nem sárkányok, pl. Anyósom sem. Hogy ez mennyire az Ő érdeme, vagy mennyire a Feleségemé azt soha sem fogom megtudni. A Párom ugyanis az első olyan mondatnál, hogy "nem akarok beleszólni de..." , hamar elvarrta a szálakat.
Volt egy gyenge próbálkozás a gyerek születése után, de hamar elkaptuk, még az elején. Nem volt gügyü-gügyü és tejecske, meg krumplicska..... mert hamar tisztáztam/tisztáztuk, hogy a gyerek tanul beszélni a felnőttektől és nem fordítva, valamint a Feleségem jobban tudja, hogy mi és hogyan kell a gyereknek, mint bármely rokon.....
Ha valaki bizalmasan, vagy jótanácsként próbál valamit mondani a feleségemmel kapcsolatban az kb. a mondat feléig tud eljutni, de ugyanígy jár az is, aki a feleségemnél próbálkozik, velem kapcsolatban. /Az egy más kérdés, hogy megkapom a beosztásom, ha... de kivülálló nem szólhat bele a kettőnk dolgaiba./ Ez vonatkozik szülőre, testvérre, rokonra és munkatársra....stb. Egy "jó barát/barátnő tanácsai ugyanúgy meg tudják mérgezni a kapcsolatot mint egy Anyós, szóval szerintem a "sárkánytalanítás" a házaspáron múlik és nem másokon.
Ha az ember az elején elkapja a dolgokat, egy pár napos duzzogás után, minden rendben. A baj az szokott lenni, hogy tapintatból.... nem szólnak vissza és később a folyamat megállíthatatlan nagyobb törés nélkül.
 
Irigyellek a kapcsolatodért a feleségeddel kedves Frank.

Egyébként anyósom sem szólt soha bele a kapcsolatunkba. A véleményének csak abban az esetben adott hangot, ha a párommal valamin oly mértékben összevitatkoztunk, hogy már szét kellett "szedni" minket.
Egyébként csak csendben vagy mosolyogva nézte a :555:.
 
Nagyon jó politikát folytatott Anyósod, mert ugye ez úgy szokott lenni, hogy az édes pár összevitatkozik, majd egy hosszú éjszaka után kibékül. Aki pedig ezt megelőzően beleszólt ill. állást foglalt, nyakik ül a slamasztikában, lehet az anyós, após vagy egy jóbarát.
 
vandorcsillag

:``:Törekszem én is a békés egymás melletti életre,a fényképünk fenn van az albumomba.
 
E

elke

Vendég
Kedves Vándorcsillag, én hiszek neked és rajtad kívül még sokan nem sárkányok, pl. Anyósom sem. Hogy ez mennyire az Ő érdeme, vagy mennyire a Feleségemé azt soha sem fogom megtudni. A Párom ugyanis az első olyan mondatnál, hogy "nem akarok beleszólni de..." , hamar elvarrta a szálakat.
Volt egy gyenge próbálkozás a gyerek születése után, de hamar elkaptuk, még az elején. Nem volt gügyü-gügyü és tejecske, meg krumplicska..... mert hamar tisztáztam/tisztáztuk, hogy a gyerek tanul beszélni a felnőttektől és nem fordítva, valamint a Feleségem jobban tudja, hogy mi és hogyan kell a gyereknek, mint bármely rokon.....

Ez akkor is igaz ha az anya bizonytalan kissé eleinte. Pont ilyenkor kellene esetleg megerősíteni őt.
Ha valaki bizalmasan, vagy jótanácsként próbál valamit mondani a feleségemmel kapcsolatban az kb. a mondat feléig tud eljutni, de ugyanígy jár az is, aki a feleségemnél próbálkozik, velem kapcsolatban. /Az egy más kérdés, hogy megkapom a beosztásom, ha... de kivülálló nem szólhat bele a kettőnk dolgaiba./ Ez vonatkozik szülőre, testvérre, rokonra és munkatársra....stb. Egy "jó barát/barátnő tanácsai ugyanúgy meg tudják mérgezni a kapcsolatot mint egy Anyós, szóval szerintem a "sárkánytalanítás" a házaspáron múlik és nem másokon.
Ha az ember az elején elkapja a dolgokat, egy pár napos duzzogás után, minden rendben. A baj az szokott lenni, hogy tapintatból.... nem szólnak vissza és később a folyamat megállíthatatlan nagyobb törés nélkül.

Szép ez az egymásra figyelés a másikért való kiállás és a tisztelet.
Ilyen "apróságokon" múlik sokszor egy kapcsolat.

Nos talán nem is az anyósokat kellene képezni, hanem nekünk felnőni idejében?
Megtanulni tisztelni magunkat és felvállalni azt amik vagyunk? Miért olyan fontos nekünk mindig a másik véleménye? Miért vagyunk olyan bizonytalanok magunkban?
És miért hazudik olyan sok ember egymásnak még a szeretet idején is?
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó politikát folytatott Anyósod, mert ugye ez úgy szokott lenni, hogy az édes pár összevitatkozik, majd egy hosszú éjszaka után kibékül. Aki pedig ezt megelőzően beleszólt ill. állást foglalt, nyakik ül a slamasztikában, lehet az anyós, após vagy egy jóbarát.

Bizony ez így van. Szegény anyósom a saját bőrén tapasztalta ezt meg.
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Nos talán nem is az anyósokat kellene képezni, hanem nekünk felnőni idejében?
Megtanulni tisztelni magunkat és felvállalni azt amik vagyunk? Miért olyan fontos nekünk mindig a másik véleménye? Miért vagyunk olyan bizonytalanok magunkban?
És miért hazudik olyan sok ember egymásnak még a szeretet idején is?

Kedves Elke, minden kérdésed egy külön fejezet. Én most csak az önmagunk tiszteletét szeretném kiemelni.
Régen, meg volt pontosan határozva, hogy mikortól számít valaki felnőttnek. Hajviselet, ruha, kendő és kalap adta jelét. Mindenki ezek szerint kezelte/helyezte el önmagát és a másikat. Kijárt, hogy felnőtt módjára szólítsák meg.... és senki sem vállalta át a felelősségeket. Az egy sértés volt, ha nem a korának és elért eredményeinek megfelelően szóltak valakihez és szégyen, ha nem tudott megfelelni az elvárásoknak.
A kalapot kihagynám, de nagyon fontosnak látom, hogy mit és mennyit engedünk meg másoknak. Ha valaki nem tiszteli önmagát, hogyan várja el, hogy mások tiszteljék?

Vannak mondatok amiket nem szabad mondani és nem szabad eltűrni, sem anyósnak, apósnak sem életünk párjának. Ilyen pl. az az ártatlan kis mondat, hogy "ne mondj már csacsiságot drágám", ami rövid idő mulva hülyézésbe fog átváltani és amikor már egymást hülyézik, nem sok mindent lehet tenni. Az édes kicsi majmom sem a becézgetés legjobb formája.... és sorolhatnám. Az pl. hogy kiveszik a dolgokat vagy akár a gyereket a másik kezéből, hat hülyézéssel is felér....

Az elején kell tisztázni "elkapni" a dolgokat, mert ha elengedjük, lehetetlen visszavenni belőle. Ártatlannak tűnő mondatok és gesztusok vezetnek el egy kapcsolat megromlásához.
 
Bizony az elején kell elkapni a dolgokat és felvállalni az összeveszés lehetőségét is mert ha nem teszed akkor tényleg elfajul a dolog. Ha konfrontálódsz akkor felvállaltad magad és letetted a határokat.
Ehhez higgadtság és bátorság is kell.

Na de mit tegyen az a gyerek és hogy tanulja ezt meg akit a jó édes szülei egyfolytában lehülyéztek? Sosem dicsértek mindig többet vártak el mint amit teljesíteni tudott?
Akit a szülei hazugságokra neveltek.
Akinek a szülei hazudtak?
Akit a szülei vertek?
Kényes téma ez, de vajon összefügg azzal mivé válunk? Mi segít felnőni? Hogyan éljük túl ha nem túl szerencsés helyre születtünk? Képesek vagyunk kitörni abból a világból ahová születtünk? Tud valaki abban segíteni legalább szavakkal???
 
Oldal tetejére