Boldog anyák napját!

Az első anyák napi ünnepeket talán nem olyan meglepő módon a görögök tartották, amikor is Rheának, minden görög isten ősanyjának igyekeztek a kedvében járni az Olimposz lába alatt élő halandók.

A történelem során egyébként egymástól teljesen független kultúrákban is kialakult ez az ünnep, hiszen a földanya-kultusz mindenütt ismert, amiképpen annak ténye is, hogy az anyához való szoros testi és lelki kapcsolódás hangsúlyos kihatással van minden ember jövőjére.

A ma is ismert, modern kori anyák napját az 1600-as évek Angliájában igyekeztek bevezetni először, amikor is az ünnep időpontját húsvét vasárnapjához képest határozták meg, méghozzá egy négy héttel későbbi vasárnapban.

Érdekes azonban, hogy viszonylag sokáig kellett várni arra, hogy afféle nemzeti ünnep gyanánt, hivatalosan is kijelöljék az anyák napját. Erre 1914-ben került sor először az USA-ban, ahol Wilson elnök május második vasárnapját jelölte meg jeles napként.

Hazánkban 1925 óta tartunk anyák napját, az első ünnepi alkalmat pedig a Magyar Ifjúsági Vöröskeresztnek köszönhetjük. 1928-ban miniszteri rendelet is született, mely az hivatalos, iskolai keretek között is kötelező jelleggel megtartandó ünnepnapok közé emelte május első vasárnapját.

Országonként ma is sok helyen eltér ez a dátum. Csak néhány példát megemlítve: Norvégiában február második vasárnapja, az arab világban március 21., Lengyelországban pedig május 26.

anyaknapjara.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,982
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére