Csalódtál?Mikor?Megbocsájtottál?
- Téma inditó Evelyn44
- Kezdés dátuma
Azt ne felejtsük el, hogy ha valaki bennünk csalódik (mindegy, hogy milyen mértékben) bizony jó, ha megbocsát, ha azt szeretnénk. Másokkal is így van ez, adunk egy esélyt arra az illetőnek, hogy bizonyítson felénk. Viszont a megbocsátás nem egyenlő az elfelejtéssel, megbocsátunk, de nem felejtünk, mivel semmilyen agymosáson nem esünk át, csak nem rójuk fel a minket megbántó személynek a múltbeli rossz eseményt, amit ő idézett elő nekünk.
Igazad van.Nekem az idő sem segitett. De ez teljesen egyéni hozzáállás.
napdap
Kitiltott (BANned)
"Tévedéseink.." Csalodás-érzés..
A csalodásunk egy érzés. A kérdés talán az,hogy egy-egy érzés miért maradt fenn bennünk? A válaszom talán a saját meglátásom szerint,hogy
azok akik kevésbé voltak féltékenyek, több lehetőséget adtak a párjuknak a félrelépésre, aki nem szeretti utódait, annak kevésbé sikeresen maradtak fenn génjei, aki nem félt soha semmitől, korán meghalt és így tovább...Mindig tudjuk hogy az érzéseink milyen helyzetben jönnek létre,tudjuk,hogy a bennünk élő érzéseink ha megis változnak,de bennünk maradnak.Bennünk élnek ha megbocsájtunk,ha nem. A csalodásunk is egy érzés,de megkell tanulni először mi is az érzés.Szerintem mindenki tud okokat és kivételeket felsorakoztatni és mindenki ha pl:csalodott, megprobál az altruizmusára ( önzetlenségére) magyarázatot találni,mert azt hiszi Ő hibátlan és a másik csak a hibás mindenben.Valojában az érzéseinket,mint a csalodás is, az a baj,hogy "beágyazzuk" bensőnkbe és semmi áron "nem kivánunk" szabadulni ettől. Talán a csalodás tudatának létrehozása magunkban ami nehéz.Az érzéseink mindig a megélteken alapuljanak (csalodás),és ne ugy hogy azt csak " érezzük",mert...
Sajnos sokszor tapasztalhatjuk és magam is tapasztaltam,hogy vannak akik csak megjátszák az érzéseiket,a külvilág felé /társ felé is/ megjátszák az érzéseiket,játszanak csak ezzel kihasználva és visszaélve a másik öszinte érzésével.
A csalodásunk érzése végül is lehet ösztönös vagy tudatos.
Hogy ne csalodjunk feltétlenül megkell tanuljuk,hogy a másik viselkedéséből leszürve "tereljük" a vele szembeni érzéseinket és ami nem igazán "csal" meg minket az a testbeszéde a másiknak.
Ha csalodunk és hagyjuk magunkban a csalodás érzését "megülni",nem árt ha azért tisztába vagyunk saját "edzettségünkel" saját vesztességünket illetően.
Kicsit már közhely:"az idő mindent gyógyit"...
Ez szerintem nem igaz összeségében,mert az "emlékeink" ha jó,ha rossz de megmaradnak és idővel csak a szépre s jóra emlékezünk,mert szerettük és tovább él bennünk.Ha csalodtunk akkor csak azért,mert szerettünk és bármi lesz a jövönkben ami nincs az mégis bennünk fog élni tovább,mert atudatunkban ottél és kisér,hogy ismerhettük éséletünk egy részét vele tölthettük.
"Azt viszont már réges-rég tudom, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is. Ha valaki pontosan azokat a csillagokat és mindent ígér, az égről, amikre vágyom, akkor hazudik. "
Ha öszintén szerettél, megtanulsz sírni.
Ha igazán szerettél, megtanulsz csalódni,mert csalodni csak az tud aki öszintén,igazán szeretni tudott.
A csalodásunk egy érzés. A kérdés talán az,hogy egy-egy érzés miért maradt fenn bennünk? A válaszom talán a saját meglátásom szerint,hogy
azok akik kevésbé voltak féltékenyek, több lehetőséget adtak a párjuknak a félrelépésre, aki nem szeretti utódait, annak kevésbé sikeresen maradtak fenn génjei, aki nem félt soha semmitől, korán meghalt és így tovább...Mindig tudjuk hogy az érzéseink milyen helyzetben jönnek létre,tudjuk,hogy a bennünk élő érzéseink ha megis változnak,de bennünk maradnak.Bennünk élnek ha megbocsájtunk,ha nem. A csalodásunk is egy érzés,de megkell tanulni először mi is az érzés.Szerintem mindenki tud okokat és kivételeket felsorakoztatni és mindenki ha pl:csalodott, megprobál az altruizmusára ( önzetlenségére) magyarázatot találni,mert azt hiszi Ő hibátlan és a másik csak a hibás mindenben.Valojában az érzéseinket,mint a csalodás is, az a baj,hogy "beágyazzuk" bensőnkbe és semmi áron "nem kivánunk" szabadulni ettől. Talán a csalodás tudatának létrehozása magunkban ami nehéz.Az érzéseink mindig a megélteken alapuljanak (csalodás),és ne ugy hogy azt csak " érezzük",mert...
Sajnos sokszor tapasztalhatjuk és magam is tapasztaltam,hogy vannak akik csak megjátszák az érzéseiket,a külvilág felé /társ felé is/ megjátszák az érzéseiket,játszanak csak ezzel kihasználva és visszaélve a másik öszinte érzésével.
A csalodásunk érzése végül is lehet ösztönös vagy tudatos.
Hogy ne csalodjunk feltétlenül megkell tanuljuk,hogy a másik viselkedéséből leszürve "tereljük" a vele szembeni érzéseinket és ami nem igazán "csal" meg minket az a testbeszéde a másiknak.
Ha csalodunk és hagyjuk magunkban a csalodás érzését "megülni",nem árt ha azért tisztába vagyunk saját "edzettségünkel" saját vesztességünket illetően.
Kicsit már közhely:"az idő mindent gyógyit"...
Ez szerintem nem igaz összeségében,mert az "emlékeink" ha jó,ha rossz de megmaradnak és idővel csak a szépre s jóra emlékezünk,mert szerettük és tovább él bennünk.Ha csalodtunk akkor csak azért,mert szerettünk és bármi lesz a jövönkben ami nincs az mégis bennünk fog élni tovább,mert atudatunkban ottél és kisér,hogy ismerhettük éséletünk egy részét vele tölthettük.
"Azt viszont már réges-rég tudom, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is. Ha valaki pontosan azokat a csillagokat és mindent ígér, az égről, amikre vágyom, akkor hazudik. "
Ha öszintén szerettél, megtanulsz sírni.
Ha igazán szerettél, megtanulsz csalódni,mert csalodni csak az tud aki öszintén,igazán szeretni tudott.
napdap
Kitiltott (BANned)
Ha öszintén szerettél, megtanulsz sírni.
Ha igazán szerettél, megtanulsz csalódni,mert csak az tud csalodni aki öszintén tudott szeretni,s nem az ki szemedbe hazudva mondta "szeretlek" és már nem Te voltál "benne".
Tanuld meg ki elment, nem tőled fél,hanem attól, amit az eszébe juttatsz majd.
Csalodás: "tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugatalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik és részese voltál a csalodás kialakulásában - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?"
Ha igazán szerettél, megtanulsz csalódni,mert csak az tud csalodni aki öszintén tudott szeretni,s nem az ki szemedbe hazudva mondta "szeretlek" és már nem Te voltál "benne".
Tanuld meg ki elment, nem tőled fél,hanem attól, amit az eszébe juttatsz majd.
Csalodás: "tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugatalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik és részese voltál a csalodás kialakulásában - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?"
Miért olyan nehéz elengedni dolgokat? Miért ragaszkodunk körmünk szakadtáig is akár, még a legkellemetlenebb élményeinkhez is? Talán tényleg a túlélést segítik elő? Hogy ha egyszer pórul jártunk, akkor erre emlékezzünk, és megvédjen minket a további csalódástól? Vagy azt is mondhatnánk, hogy az emlékeink a hangulatokkal egybefonódva kerülnek a memóriánk kis fiókjaiba, és nehéz leválasztani a puszta emlékekről a kísérő érzéseket?
Sziasztok!
[FONT="]Szerintem vannak olyan dolgok, amik örök tüskeként benne maradnak az emberben.
Egyéni hozzáálláson alapszik, ez tény és való. Bár én hozzátenném azt, hogy attól is függ a dolog, hogy mi okozta a sebet. Megcsalást még meg lehet EGYSZER bocsájtani, aláírom. Ez abszolút hozzáállás kérdése tényleg. Azonban a körülmények sokat dobnak a dolgokon. Szóval ha mondjuk terhes vagy, és a babát elveszíted, mert tudomást szerzel arról, hogy a szeretett férfi éppen más nőt próbál felcsípni, közben téged megtartana taomban, garantálom, hogy egy életen át maradandó lesz a fájdalom, ez olyan ami (hiába mondja bárki, hogy majd elfelejted) soha be nem gyógyuló seb lesz.
Szóval csak azt akartam vázolni, hogy van a helyzetnek az a fokú súlyossága, ami már a nem megbocsájtható kategória.
[/FONT]
[FONT="]Szerintem vannak olyan dolgok, amik örök tüskeként benne maradnak az emberben.
Egyéni hozzáálláson alapszik, ez tény és való. Bár én hozzátenném azt, hogy attól is függ a dolog, hogy mi okozta a sebet. Megcsalást még meg lehet EGYSZER bocsájtani, aláírom. Ez abszolút hozzáállás kérdése tényleg. Azonban a körülmények sokat dobnak a dolgokon. Szóval ha mondjuk terhes vagy, és a babát elveszíted, mert tudomást szerzel arról, hogy a szeretett férfi éppen más nőt próbál felcsípni, közben téged megtartana taomban, garantálom, hogy egy életen át maradandó lesz a fájdalom, ez olyan ami (hiába mondja bárki, hogy majd elfelejted) soha be nem gyógyuló seb lesz.
Szóval csak azt akartam vázolni, hogy van a helyzetnek az a fokú súlyossága, ami már a nem megbocsájtható kategória.
[/FONT]
napdap
Kitiltott (BANned)
Csak az tud igazán csalodni aki tud/tudott lelke mélyén igazán,öszintén szeretni,akinek-akiben csalododik/csalodott, annak személyisége,maga az ember,akiben minden érzelmét hitét önzetlenül bele veti/vetette, testében-lelkében elfoglalja/foglalta a legmagasabb helyet,mert számára minden tekintetben a "nagy ŐT" jelenti-jelentette!
Ha csalodunk-csalodtunk a "nagy Őben" felejteni soha nem tudjuk-nem lehet,mert szeretni sokat-sok mindent lehet,de csak egyet igazán a "nagy Őt"akiben megtaláljuk-találtuk az énünket,kinek kezébe adjuk-adtuk sorsunkat,lelkünket, a belé vetet hitünket,bizalmunkat és Szeretetünket azt az érzést melyet sajnos mára már egyre kevesebben "használnak" tisztán,öszintén a másikkal szemben!/érdekek-önös érdekek,befolyásolás,kényzer,a másik érzelmeinek "kihagyása stb./Fontos, hogy ha az ember úgy dönt, elhallgat valamit, ezt sohase személyes érdekből,egy következő másik érdekeinek, a "jobb jövő"hitének és "hatalomvágyból" tegye!
A szeretlekhez is,mint a csalodáshoz is mindig "kettőn áll a vásár".Az igazi érdek nélküli önzetlen szeretet a másikkal szemben egy nagyon komoly összetett folyamat az életünkben,mindenkor felelőségteljesnek kell,hogy legyen,de ebben a folyamatban csak az-azok tudnak élni,akikben az igazi szeretet él a másikkal szemben és arra törekednek,hogy egy csak egy éljen benne! A szeretet és annak érzése elengedhetetlen szükségletünk életünk minden pillanatában,még akkor is,ha a szeretet csalárd,mert lelkünkben csak a tiszta szeretet érzésének van csak jelentősége és értéke,nem pedig a csalárdnak.
Talán a csalodásunkat "elkerülhetjük",ha időben belenézünk a másik szemében amikor azt mondja gátlástalanul,hogy "Szeretlek Drágám csak Te,Teveled csodálatos az élet,Senki más rajtad kivül soha" stb és szemében meglátjuk,az ölelésében megérezzük,hogy az általa kimondott szeretlek már Másnak szól és mi csak
tárgy vagyunk neki,egy tárgy hogy fizikálisan elégitse ki azon vágyát amit a tudatalattijában már a másikra gondolván elégit ki!
/a magam részéröl talán ennél nagyobb "szemétséget" /elnézést a vulgáris kifelyezésért/ nem is tudok,mint amikor a másik szeretetével,érzelmével visszaél bárki akármilyen ok miatt,de legfőképpen a "soron következő" másik érzelmi befolyásolásának köszönhetően ami a csalodásokhoz vezet!
Tüske: csak az érzi a tüske álltal lelkükben ejtett sebet, akinek a másikkal szembeni érzése öszinte és tiszta volt,akiben soha nem a kettőség élt a szeretetében!
"Nem is hasonlítunk egymásra... nem tudom, hogy mondhatják a kívülállók, hogy testvérek vagyunk. Nézz csak magadra. Teljesen más vagy, semmink nem olyan. A szemeid is... a tiéd olyan szúrós, az enyém pedig... elrévedő. De tudod, ha mélyen belenézek a szemedbe, akkor magamat látom. Ezért is gyűlöllek olyan nagyon. Mert te én vagyok. Ezért nem engedem, hogy pontatlan légy, hogy hibázz. Ezért "ütlek" meg, és ezért tudsz mindenkinél jobban felidegesíteni. Gyűlöllek... és mellette szeretlek is."
Véleményem szerint csalodni,mert más mástól elszeret,igazából mindenkinek a saját hibájának,gyengeségének tudható be,mert mi magunk engedjük a kisértést,adjuk erre az alkalmat, /"az alkalom szüli a Tolvajt"/,mert lelkünkben nem szeretjük azt akit és érzelmeinket a szeretet érzését nem tisztelve a másikkal szemben akivel vagyunk, és "felrugjuk a "szebb jövő, a szebb érzések,a meglátod velem boldogabb lesz életed"-ek miatt!
A csalodás utáni "Tüske" fájdalma azt mondom maradjon csak meg életünk végéig és legyünk büszkék,mert mi elmondhatjuk,érezhetjük hogy megcsaltak, becsaptak,mert mi magunk öszintén öszintén szerettünk!
A "jön a másik" azoknak okozza a legnagyobb csalodást és fájdalmat,aki/kik megcsalnak-megcsalak,mert soha nem tudják érezni a szeretet tisztaságát!
Ha csalodtál bátran hasonlitsd,állitsd szembe-össze a meghittség érzését az együtlét érzésével amikor barátoddal-társaddal-pároddal voltál, és rájössz,hogy mégis csak Te lettél/Vagy a Győztes aki nem csalárdul "szerettél",mert nem öndicsőitést reklámoztál magadban,lelkedben a szereteted érzelmi tarsolyában!
Nézzünk-nézz a körülötted lévőkre és észre veheted kik az érzelmek a szeretet megbecstelenitői,nézz és megfogod látni
akik "népszerüségüket,hirnevüket,cselekedeteiket" fitogtatva probálják meggyőzni a közt-környezetüket,holott a megcsalást és annak érzését Ő-Ők palántálták el a másikban.
Azt mondom és gondolom,hogy ezek az emberek probálják meg a "világot" maguk mellé állitani és képtelenek felismerni,hogy valójában lelkük üressé vállik, és életük a későbbiekben már csak lelketlen marad!
Szerintem jobb MEGCSALTNAK maradni a bennünk élő "Tüskék"fájdalmával,mintsem a lélek ürességének tudatával élni
"szeretetben"!
"Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt. ....Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, .....Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély,a csalárdság, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.” /Márai Sándor/
"Az élet értelme? A szeretés megtalálása, megtanulása. Ha te nem vagy boldog, én sem. Maximális, örök boldogság nincs. Nem ezt mondom. Van boldogság, de a szenvedés mindannyiunk osztályrésze - az nem mindegy, ezt hogyan kezeljük."
Ha csalodunk-csalodtunk a "nagy Őben" felejteni soha nem tudjuk-nem lehet,mert szeretni sokat-sok mindent lehet,de csak egyet igazán a "nagy Őt"akiben megtaláljuk-találtuk az énünket,kinek kezébe adjuk-adtuk sorsunkat,lelkünket, a belé vetet hitünket,bizalmunkat és Szeretetünket azt az érzést melyet sajnos mára már egyre kevesebben "használnak" tisztán,öszintén a másikkal szemben!/érdekek-önös érdekek,befolyásolás,kényzer,a másik érzelmeinek "kihagyása stb./Fontos, hogy ha az ember úgy dönt, elhallgat valamit, ezt sohase személyes érdekből,egy következő másik érdekeinek, a "jobb jövő"hitének és "hatalomvágyból" tegye!
A szeretlekhez is,mint a csalodáshoz is mindig "kettőn áll a vásár".Az igazi érdek nélküli önzetlen szeretet a másikkal szemben egy nagyon komoly összetett folyamat az életünkben,mindenkor felelőségteljesnek kell,hogy legyen,de ebben a folyamatban csak az-azok tudnak élni,akikben az igazi szeretet él a másikkal szemben és arra törekednek,hogy egy csak egy éljen benne! A szeretet és annak érzése elengedhetetlen szükségletünk életünk minden pillanatában,még akkor is,ha a szeretet csalárd,mert lelkünkben csak a tiszta szeretet érzésének van csak jelentősége és értéke,nem pedig a csalárdnak.
Talán a csalodásunkat "elkerülhetjük",ha időben belenézünk a másik szemében amikor azt mondja gátlástalanul,hogy "Szeretlek Drágám csak Te,Teveled csodálatos az élet,Senki más rajtad kivül soha" stb és szemében meglátjuk,az ölelésében megérezzük,hogy az általa kimondott szeretlek már Másnak szól és mi csak
tárgy vagyunk neki,egy tárgy hogy fizikálisan elégitse ki azon vágyát amit a tudatalattijában már a másikra gondolván elégit ki!
/a magam részéröl talán ennél nagyobb "szemétséget" /elnézést a vulgáris kifelyezésért/ nem is tudok,mint amikor a másik szeretetével,érzelmével visszaél bárki akármilyen ok miatt,de legfőképpen a "soron következő" másik érzelmi befolyásolásának köszönhetően ami a csalodásokhoz vezet!
Tüske: csak az érzi a tüske álltal lelkükben ejtett sebet, akinek a másikkal szembeni érzése öszinte és tiszta volt,akiben soha nem a kettőség élt a szeretetében!
"Nem is hasonlítunk egymásra... nem tudom, hogy mondhatják a kívülállók, hogy testvérek vagyunk. Nézz csak magadra. Teljesen más vagy, semmink nem olyan. A szemeid is... a tiéd olyan szúrós, az enyém pedig... elrévedő. De tudod, ha mélyen belenézek a szemedbe, akkor magamat látom. Ezért is gyűlöllek olyan nagyon. Mert te én vagyok. Ezért nem engedem, hogy pontatlan légy, hogy hibázz. Ezért "ütlek" meg, és ezért tudsz mindenkinél jobban felidegesíteni. Gyűlöllek... és mellette szeretlek is."
Véleményem szerint csalodni,mert más mástól elszeret,igazából mindenkinek a saját hibájának,gyengeségének tudható be,mert mi magunk engedjük a kisértést,adjuk erre az alkalmat, /"az alkalom szüli a Tolvajt"/,mert lelkünkben nem szeretjük azt akit és érzelmeinket a szeretet érzését nem tisztelve a másikkal szemben akivel vagyunk, és "felrugjuk a "szebb jövő, a szebb érzések,a meglátod velem boldogabb lesz életed"-ek miatt!
A csalodás utáni "Tüske" fájdalma azt mondom maradjon csak meg életünk végéig és legyünk büszkék,mert mi elmondhatjuk,érezhetjük hogy megcsaltak, becsaptak,mert mi magunk öszintén öszintén szerettünk!
A "jön a másik" azoknak okozza a legnagyobb csalodást és fájdalmat,aki/kik megcsalnak-megcsalak,mert soha nem tudják érezni a szeretet tisztaságát!
Ha csalodtál bátran hasonlitsd,állitsd szembe-össze a meghittség érzését az együtlét érzésével amikor barátoddal-társaddal-pároddal voltál, és rájössz,hogy mégis csak Te lettél/Vagy a Győztes aki nem csalárdul "szerettél",mert nem öndicsőitést reklámoztál magadban,lelkedben a szereteted érzelmi tarsolyában!
Nézzünk-nézz a körülötted lévőkre és észre veheted kik az érzelmek a szeretet megbecstelenitői,nézz és megfogod látni
akik "népszerüségüket,hirnevüket,cselekedeteiket" fitogtatva probálják meggyőzni a közt-környezetüket,holott a megcsalást és annak érzését Ő-Ők palántálták el a másikban.
Azt mondom és gondolom,hogy ezek az emberek probálják meg a "világot" maguk mellé állitani és képtelenek felismerni,hogy valójában lelkük üressé vállik, és életük a későbbiekben már csak lelketlen marad!
Szerintem jobb MEGCSALTNAK maradni a bennünk élő "Tüskék"fájdalmával,mintsem a lélek ürességének tudatával élni
"szeretetben"!
"Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt. ....Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, .....Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély,a csalárdság, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.” /Márai Sándor/
"Az élet értelme? A szeretés megtalálása, megtanulása. Ha te nem vagy boldog, én sem. Maximális, örök boldogság nincs. Nem ezt mondom. Van boldogság, de a szenvedés mindannyiunk osztályrésze - az nem mindegy, ezt hogyan kezeljük."
napdap
Kitiltott (BANned)
Csak egyszer tapasztaltam,mert csak egyszer adatott meg egyet szeretni igazán,csak egyszer szerethettem azt ki a "világ",de még szerethetem most is,mert Ő maga a "világ",még akkor is,ha a "világ" változik és változott,mert jó érzés tölt el bennünket csalodottakat,hogy szeretjük,szerethetjük az igazi "világinkat"! Téve ezt ugy,ha Ő és netán mi is mást szeretünk majd,de akkor is az az EGY bennünk marad.
Szivessen és Mindenkinek!
Ugy gondolom valóban segitséget tudunk adni azoknak akik csalodtak,fájdalmat éreznek és jó lenne,ha nem csak önmagukban keresnék a hibát,nem magukat vádolnák s nem magukban tennék fel a mára már kialakult rutin kérdéseiket pl:"hol rontottam el?miben hibáztam?miért csak én? stb/,hanem eljutnának odáig,hogy az követi-követte el a hibát akit mi magunk öszintén,megbizván szerettünk, szeretetünket és érzéseinket csak ráirányitottuk,mert nekünk csak Ő "volt",s nem másra gondolván,hisz bennünk csak Ő élt mindenkor ésmindenben,lelkünkben a bensönkben,mint szeretet ember.
Érdemes elolvasni Cathy Kelly : Szerelmi Leckék c.könyvét.
"A szálak összefutnak, a szerelem,szeretet éppúgy megtalál mint a csalódás, ...de vajon tanulhatunk-e a szerelmi leckékből? " /megjegyzés: nem ártana./
napdap
Kitiltott (BANned)
Kedves Evelyn!
Szomoruan olvasom,hogy beteg voltál! Remélem már jobban vagy? Hiányoztál,mert azért a "mozgató rugója" csak Te vagy ennek a topiknak!
Köszönöm hozzám irt soraidat! Tudod lenne mit irni a "mostanság" történéseiből szerintem,de amióta nem Vagy "siri csend"!
Bár jó lenne azt tudni,hogy a "siri csend" oka,hogy: mindenhol béke,szeretet honol már!
Ki tudja?....
Kedves Evelyn...kivánok jobbulást,jó pihenést a mielőbbi viszont látásra!
Szia! napdap/ma
napdap
Kitiltott (BANned)
Szia!
Szerintem is kell esélyt adni egy csalodás,szakitás után...de csak akkor amikor teljes mértékben tisztában vagy a saját egoddal,amikor valoban azt érzed szereted még,amikor azt érzed...hogy érdek nélkül öszinte érzelmeid vezérelte miatt tudnád még egyszer kezdeni vele...és ezzel voltaképpen saját magadnak adsz elsősorban esélyt...ennek ez a rendje!!!!
Addj esélyt magadnak,hogy szeress.... és szerethessenek Téged,megadván a másiknak az esélyt,....hogy ezt Tehesse...Tegye mig nem késő,mert vesztes maradsz!
Szia!
Kellemes vasárnapot! Ne habozz adj esélyt mindkettőtöknek,,,megéri...!
Szerintem mindig és mindent meg lehet, és meg is kell bocsájtani. Csak magadon állsz bosszút, ha nem ezt teszed. Igazából a csalódást, a veszekedést, a haragot Te vonzottad magadhoz. Különösen, ha másra haragszol. Mindenhez két ember kell. ( kivéve, ha önmagadra haragszol, de azt is meg tudod bocsájtani) Nagyon sokat ártassz magadnak, és csak magadnak azzal, hogy nem bocsájtasz meg. Ez annyira butaság. Mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni?! Nem vagyunk egyformák, és ebben rejlik a titok. Fogadd el a másiknak, hogy más, és mást akar, másként viselkedik. Ha ez megy, mert meg tudod tenni, akkor a megbocsájtás is könnyü. Szeretsd magad, hisz a világodban csak az számít, hogy Te hogy érzed magad. Bocsáss meg.
Sok beírást elolvastam és le a kalappal azok előtt akik meg tudtak bocsátani.
Én sajnos nem tudok. Pedig próbáltam, de nem megy!!
Kiben csalódtam? A saját apámban!
Anno 7 éves koromban, húgom 3 éves volt, elhagyta anyánkat. És ezzel együtt minket is. Soha a büdös életben nem keresett meg bennünket.
Felnőttként mi megkerestük, meg sem ismert bennünket. Azt hitte, hogy valami házaló idegenek vagyunk, mikor ajtót nyitott. Meghívtuk a ballagásokra, esküvőkre. De sohasem jött el. Én akkor feladtam. Nem érdekelt már tovább. Mikor az első fiam megszületett - a család nyomására- írtam neki egy Unokád érkezett lapot. Majd jött egy személytelen levél, melyben gratulált. Ennyi!
Többször nősült, mindig más gyerekét, unokáját nevelte.
Én soha többé nem kerestem meg, bár tudtam róla közös ismerősöktől sok mindent és viszont. Két éve egy nagy családi szülinap (nagyi 85 éves volt) kapcsán találkoztunk. De Ő is, én is úgy kezeltük egymást, mint két idegen.
A húgommal sokat beszélgettek, táncikáltak. Ott ismerte meg a húgom gyerekeit, addig nem is látta Őket! Pedig 17 és 8 évesek voltak már. Az én két nagyfiam szintén elzárkózott a társalgástól vele!
A nagybátyám a fülem hallatára mondta neki, hogy te Bátyus, nem fáj a szíved az elvesztegetett évekért. A lányaidért, a gyönyörű, okos unokáidért!
Még most se késő! A válasz döbbenetes volt! Nekünk kéne megtenni az első lépéseket mondta! Azt hittem az eszem megáll! Nagyon nehezen türtőztettem magam, hogy ne olvassak be neki. De tekintettel volna a nagyira, meg a többiekre, akik nagyon jól érezték magukat!
A húgommal telefonszámot cseréltek, meghívta Őket magához egy vacsorára. Persze nem lett belőle semmi!
Kb. 65 km-re él tőlünk, a húgomtól 35-re. De azóta sem keresett meg minket.
A húgom próbált közeledni, meghívta tavalyelőtt karácsonyra, de nem jött el. Mára már Ő is feladta.
Közben több mint egy éve meghalt az anyukánk. Eltemettük, a hugi értesítette a temetésről (annak dacára, hogy én elleneztem) válaszolt is és azt ígérte, hogy ott lesz a temetésen, de nem jött el. És most itt állunk a nagy világban, csak mi ketten vagyunk egymásnak! Se anyánk, apánk meg sohasem volt!!
Kérdem én, hogy lehet megbocsátani egy olyan embernek aki több mint harminc éve, hátra se nézve elhagyta a saját gyerekeit! Mert az OK, hogy elhagyta a feleségét, mert már nem működött valami, na de a gyerekek nem tehettek semmiről. Nem mi akartunk megszületni. Ők hoztak létre bennünket.
Így ezek után nem tudok elfogadni semmilyen érvet, tőlem soha semmilyen körülmények között nem fog bocsánatot nyerni, még ha kérné sem, de tudom, hogy soha nem fogja kérni!!
Én sajnos nem tudok. Pedig próbáltam, de nem megy!!
Kiben csalódtam? A saját apámban!
Anno 7 éves koromban, húgom 3 éves volt, elhagyta anyánkat. És ezzel együtt minket is. Soha a büdös életben nem keresett meg bennünket.
Felnőttként mi megkerestük, meg sem ismert bennünket. Azt hitte, hogy valami házaló idegenek vagyunk, mikor ajtót nyitott. Meghívtuk a ballagásokra, esküvőkre. De sohasem jött el. Én akkor feladtam. Nem érdekelt már tovább. Mikor az első fiam megszületett - a család nyomására- írtam neki egy Unokád érkezett lapot. Majd jött egy személytelen levél, melyben gratulált. Ennyi!
Többször nősült, mindig más gyerekét, unokáját nevelte.
Én soha többé nem kerestem meg, bár tudtam róla közös ismerősöktől sok mindent és viszont. Két éve egy nagy családi szülinap (nagyi 85 éves volt) kapcsán találkoztunk. De Ő is, én is úgy kezeltük egymást, mint két idegen.
A húgommal sokat beszélgettek, táncikáltak. Ott ismerte meg a húgom gyerekeit, addig nem is látta Őket! Pedig 17 és 8 évesek voltak már. Az én két nagyfiam szintén elzárkózott a társalgástól vele!
A nagybátyám a fülem hallatára mondta neki, hogy te Bátyus, nem fáj a szíved az elvesztegetett évekért. A lányaidért, a gyönyörű, okos unokáidért!
Még most se késő! A válasz döbbenetes volt! Nekünk kéne megtenni az első lépéseket mondta! Azt hittem az eszem megáll! Nagyon nehezen türtőztettem magam, hogy ne olvassak be neki. De tekintettel volna a nagyira, meg a többiekre, akik nagyon jól érezték magukat!
A húgommal telefonszámot cseréltek, meghívta Őket magához egy vacsorára. Persze nem lett belőle semmi!
Kb. 65 km-re él tőlünk, a húgomtól 35-re. De azóta sem keresett meg minket.
A húgom próbált közeledni, meghívta tavalyelőtt karácsonyra, de nem jött el. Mára már Ő is feladta.
Közben több mint egy éve meghalt az anyukánk. Eltemettük, a hugi értesítette a temetésről (annak dacára, hogy én elleneztem) válaszolt is és azt ígérte, hogy ott lesz a temetésen, de nem jött el. És most itt állunk a nagy világban, csak mi ketten vagyunk egymásnak! Se anyánk, apánk meg sohasem volt!!
Kérdem én, hogy lehet megbocsátani egy olyan embernek aki több mint harminc éve, hátra se nézve elhagyta a saját gyerekeit! Mert az OK, hogy elhagyta a feleségét, mert már nem működött valami, na de a gyerekek nem tehettek semmiről. Nem mi akartunk megszületni. Ők hoztak létre bennünket.
Így ezek után nem tudok elfogadni semmilyen érvet, tőlem soha semmilyen körülmények között nem fog bocsánatot nyerni, még ha kérné sem, de tudom, hogy soha nem fogja kérni!!
