Tudom,hogy megszűntek a szakmunkásképzők,pedig most is lenne rá igény. Nagyon sok ügyes gyerek van aki nem tud tanulni vagy tud,de lápalázas izgulós,de amiben jó és érdekli azt meg kiválóan csinálja. Régebben úgy na nem írom le, hogy milyen régen ,de voltam ilyen versenyeken mint résztvevő vagy meghívott hát nem kispályás amit azok ott csináltak. Lehet hogy ezek a fiatalok szenvedtek volna egy középiskolában. Most rengeteg munkanélküli diplomás van, mert nincs rájuk szükség ,de szakemberből kevés van.(a jóból!)
A másik,hogy én már 14 éves korom óta dolgoztam nyári munkán. Akkor lehetett, most azt hiszem csak 16-tól lehet. Milyen jó volt a keresetemmel ami nem volt ugyan sok ,de tudtunk minden évben egy hetet a horvát tengerparton nyaralni,még ruhára is jutott. Arról nem beszélve nem volt időm csellengeni,mert a nyár többi szabadidejét meg falun töltöttem Vilmaszálláson. Akkor még nem tudtam,hogy ez életem egyik meghatározó ideje lesz.Most nosztalgiával és nagyon kellemes emlékekkel gondolok vissza. Azért voltak nem kellemesek is. Jobban mondva amire nem készültem fel mert mégis csak városban nőttem fel annak ellenére ,hogy itt is időztem minden évben egy kicsit. Amikor a cseresznye vagy meggyfán már nem emlékszem pontosan rám mászott egy óriás hernyó rögtön leestem.Nem lett semmi bajom az ijedségen kívül,de a hernyót az unokatesómmal megfogtuk jól megnéztük persze nem kézzel hanem lisztes zacskóval,mert féltünk tőle .Ilyent még nem láttunk és azóta sem láttam. Most így utólag csodálatosan szép volt,de akkor ott mi szörnyet láttunk benne és a tűzbe dobtuk így is segítve a kihalását(sajnos!) Reggel mezítláb mentünk át a legközelebbi tanyára kb 3 km-re hiába mondták,hogy vegyünk szandált .Délben alig tudtunk hazajönni egyik szőlőtőkétől a másikig araszoltunk, mindig elkaparva a felsőbb meleg homokot. Ahol nem volt szőlő ott bizony nagyon kapkodtuk a lábunkat. Hát ezt is megtanultuk, hogy jó ha szandál van nálunk.
Visszakalandozva ez egy másik vesszőparipám,hogy a mai fiatalok nagyon elkényelmesedtek annak ellenére,hogy sokkal többet tanulnak,mint mink,de másra már nem igen jut idejük. Amikor meg kikerülnek az életbe összeroppannak. Nem tanulnak meg spórolni hiszen mi amiben lehet néha még többen is támogatjuk. Nincs olyan keret amivel minden hónapban gazdálkodnia kellene. Ritkán főznek,mert vannak a gyorséttermek,meg hozatni is lehet.Nincs vándortáborozás sátrakkal.Sorolhatnám tovább.Biztosítunk nekik egy látszat kényelmet amit aztán elveszünk tőlük.Persze azért vannak kivételek,de mindenki tegye a kezét a szívére hányszor kirándult a nagyobb gyermekével együtt mostanság,és a társasjátékozás közös szórakozás van-e?Próbálom ezen a téren az egyensúlyt nálunk fent tartani ,de nem egyszerű. Sajnos én is féltem a gyerekeimet,mert még én sátraznék velük az apjuk,már nem.Túl pedáns lett.
Pedig egy kis kényelmetlenség megér egy életre szóló emléket. Nem tudom mit hoz a nyár,de szeretnék a nővéremékhez lemenni a fiam már dolgozik nem lesz rá ideje,de a lányokkal és a barátjukkal együtt.Persze sátorral. A Szomszéd kert üres ott feltudjuk verni a sátrat. Én már nem alszok velük,de nekik kényelmes lesz,mert lakósátor két háló résszel. Mindennap lelehet menni a Sugóra fürdeni ingyenes,lehet hogy még kajakot is tudok szerezni az egyetemről.
este meg közös tábortűz esetleg társasjáték meg hosszú beszélgetések. Na most aztán kiírtam magamat.