Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

- Hm... És honnan tudjam, hogy miután megtaláltuk az aranyat nem akar majd megölni? Honnan tudjam, hogy ez egyáltalán nem is egy hazugság?

-Ez mind bizalmi alapon múlik.De azért gondoltam önre fiatalember mert sugárzik a tekintetéből a jó indulat.Ha hazugság az egész akkor a papyrus tartalma is az.

Hmmm...Hogy dönt fiatalember?Vállalkozik erre az izgalmas utazásra??

A fiatal ember, aki a Roberto névre hallgatott. Hosszan fürkézte az öregember vonásait.

-Roberto, úgy tűnik nagyon el bizonytalanodott!Jöjjön, nem fogja megbánni! Felállt az öregember és beleszívott a pipájába.

A kékesen gomolygó pipafüst látványa különös emlékeket idézett fel Robertóban. Szótlanul bámulta tovább a ráncoktól árkolt öreg arcot, és arra gondolt,

...mintha látta volna ezt az arcot már valahol.
- Rendben öreg, segítek magának! Mikor akar indulni?

Ám a válaszra Roberto hiába várt. Az öreg hallgatott, mint a sír. Körvonalai lassan áttetszővé váltak, fokozatosan pipafüst-jelleget öltöttek, majd mindenestől szétfoszlottak az alkonyatban. Mire Roberto észbe kapott, a látomásból - mert minden bizonnyal az lehetett - már nem maradt semmi. Arra, hogy itt járt, mindössze egy földön heverő papírtekercs emlékeztetett.

felvette és megpróbálta megállapítani a lap szélén lévő megjegyzések alapján , honnan is származhat, melyik nép is írhatta

Bizonytalan volt. Ha sztereotípiáira hallgatott volna, akkor biztosan azonnal tudott volna válaszokkal szolgálni. De tudta, hogy ebben a helyzetben pontosan így lehet a legrosszabb irányba indulni. A tekercs készítője - mintha látta volna előre a jövőt - úgy bánt a szavakkal. Csak azok számára akart útmutatást adni, akik képesek túllátni az egyszerű szavakon.

végül úgy döntött elviszi a papírt egy barátjához aki , levéltárosként dolgozott , de előtte még visszament a kocsmába és bedobott
egy unicumot

Nem ült le, csupán a pultnál állt meg egy pillanatra. Lerakta maga mellé a tekercset, és nézte a számára értelmezhetetlen sorokat a tekercs külső oldalán.

A rejtélyes hieroglifák minden újabb rápillantásra ismerősebbnek, könnyebben értelmezhetőnek tűntek. Az Unicum! Hát persze! Lehet átkozni, szapulni, gyűlölni az alkoholt és az egyéb tudatmódosító szereket, de tény, hogy az emberiség nagy találmányainak és remekműveinek a töredéke sem jött volna létre nélkülük. Roberto fejében immár készen állt a terv. Elhatározta, hogy addig iszik, amíg a következő lépést nem látja tisztán maga előtt. Főúr, még ötöt ugyanebből! - kiáltotta.

A képek a szemei előtt egyre inkább elmosódtok. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy igen rossz ötlet volt a megfejtésnek ebbe az irányába menni. A jelek mintha keszekuszábbak lettek volna pillanatról pillanatra, egyre távolabb sodorva a megoldást. De ahogyan az ősi népek sámánjainak esetében a varázslatos növények megoldásokat szolgáltattak, éppen úgy juttatta az Unicum titkos receptjében rejlő növényi világ a rejtély feloldásához.

A félhomályos ivót sűrű köd módjára ülte meg a cigarettafüst. Kétes alakok, lecsúszott alkoholisták, az éjszaka romlott figurái suhantak ide-oda Roberto mellett. A távolban valahol arany karika csillant egy tagbaszakadt, szakállas matróz fülében. Az ivó zsibongásában is jól kivehető volt egy mankó kopogása. Azután hirtelen egy kéz nehezedett Roberto vállára. Kissé ijedten fordult hátra, és félelme nem volt alaptalan. A kéz ugyanis nem ujjakban, hanem egy fényesen csillogó kampóban végződött! Kalózok - döbbent meg Roberto. - Ez lenne hát az út, ami a kincshez vezet.
- A következő körödet én és a cimboráim álljuk, testvér! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően a kampókéz, majd hozzátette: Jimbo vagyok, amolyan vezére ennek a díszes társaságnak. De szólíthatsz kapitány úrnak is... A tekercset, amit a kezedben tartasz, már jól ismerjük. Túlságosan is jól. Ravasz egy jószág, nekünk nem beszél. De a jelek szerint neked igen...

Roberto mindig örült az ingyen körnek az ivóban, amikor valamely részeg idegen túlzott bátorsággal szólja el magát. Most azonban tudta, hogy a pulzusa nem a szokásos helyzettől emelkedett a magasba. A fényes kampó csillogása a látása perifériáján világosan jelezte, hogy ez az ital drágább lesz, mint bármi, amit eddig letöltött alkoholra vágyó száraz torkán.
- Szeretném, ha nekem beszélne - mondta félve - de egyelőre én is azon gondolkodom hogyan oldjam meg a nyelvét eme nemes idegennek.

- Igyál! - Dörrent rá Jimbo. - És meglásd, reggelre világos lesz minden.

Roberto nem tiltakozott. Ilyen fémes csillogású kéz felajánlásának nem igazán lehet ellenállni. Az első korty előtt, utolsó józan gondolatként az villant az elméjébe, hogy mi fog történni reggel, ha mégsem világosodik meg más a hajnalon kívül.

Amikor Roberto felébredt, úgy érzete, az egész világ hullámzik körülötte. Kopnyája mintha megrepedezett volna az egykori kutacsok mentén, és most egész agyveleje a külvilágba akart türemkedni. Gyomra liftezett, szája bűzlött. Nyomorúságos állapotában csakis a négykézlábas pozíció tűnt kellően stabil és biztonságos testhelyzetnek. De a hullámzás még így sem akart alábbhagyni. Roberto a padlót vizslatta maga előtt, és hirtelen szörnyű balsejtelem lett úrrá rajta. A talaj ugyanis deszkákból állt. Roberto végigfuttatta tekintetét a párhuzamosok mentén, és nem sokkal maga előtt egy egekbe meredező árbocot pillantott meg.

Ahogy végigtekintett az árbocon úgy érezte annak másik vége közvetlenül a gyomrában végződik, folyton felkavarva annak tartalmát. Hogy némileg megnyugodjon belsője, tekintetét a hajó tatja felé vetette, hátha segít, ha nem a magasba néz. A felkelő nap fénye hátulról világított meg egy emberi alakot. Ezen a reggelen ez volt az első pillanat, amikor nem kellett azon gondolkoznia hogy hol van és mit lát. Jimbo körvonalai voltak azok.

- Jó reggelt idegen! Úgy látom kicsit nehezen indul a nap az elmúlt éjszaka után.

Szavait kaján kacagással zárta. Roberto felé egyértelműen jelezték az események, hogy csapdába esett.