Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

Az ajtón túl túlontúl nagy volt a várakozás, átszűrödtek a hangjai, hiába volt kulcsra zárva.

Az ablak meg csak arra lett volna jó, hogy megszükjön önmaga elöl nyilvánvalóan leplezetlen szándékát mutatva meg.

A lehetséges dolgok már ott voltak a papíron, sorban, pontos egyent tartva a lapra gépelve.

Sehol semmi üresség nem volt ott, csak a sok sok betű.

A papíron egyre határozottabb módon alakult ki a kaotikus nyüzsgés, ám feje maga lett a fokozatosan kongó üresség.

Minden szín nevetett, s táncolt, harsogott a papíron. Hallani vélte suttogásukat, nevetésüket, de meg nem érintette. A csend oly' mély volt benne, akárha ódon várnak elhagyott báltermében állna, szóra, hangra sem várva, csak állni és lélegezni a létért magáért. A lélekharang tizenkettőt ütött.

De mindez csak álca volt, tudta, a lelke mélyén nagyon jól tudta. Mégis kitartott, pedig vágyott egy kéz érintésére, a szavak erejére, egy olyan bizonyosságra, ami képessé teszi az egyetlen csodára. Élni, igazán élni!

De néha szükségünk van arra, hogy elhitessük magunkkal a nem létezőt, hogy az elképzeléseinkből nyerjünk új reményt, hogy formát és alakot ölthessenek vágyaink - ezért megéri becsapni önmagunkat is. S ha elhisszük, talán tényleg meg is valósul.

Talán igen! De megéri a várakozás? Megéri a sok szendvedés, hogy a talán egyszer bekövetkezik! Talán a realitás talaján maradni kevésbé fájdalmas! Talán!

.

Oh, mennyi kérdés! És a válasz reá? Csupa talán és talán. De a szív felelhet csak meg igazán, s aki tudja ezt méltán lő égi madárra.

Kérdések és válaszok nélkül lehet előre lépni?

És vajon előrelépés nélkül lesznek-e válaszok kérdéseinkre?? És az előrelépések tán újabb kérdéseket szülnek? És a hátralépések a kapott válaszokat lerombolják-e? Megannyi bizonytalan lépés és kérdés... előre, s hátra.

podmena traffica test.....És a válaszok: mit hoznak? És milyen válaszok? A képzeletébe meneküljön, és maga válasszon csak úgy érzése szerint a millió lehetséges válaszból, és a világ majd úgyis felel rá -- vagy ereszkedjen vissza a durva fizikai testek közé, kezdjen nyomozásba, hát küzdjön meg az anyaggal? De nem küzd-e most is? Mert van-e nagyobb kihívás, mint az üres papír, és egyáltalán tehetünk-e úgy kalandozást a gondolatok világába, hogy valóban meg ne mozdulnánk, még ha csak véletlenül is - letette a ceruzát, amivel a legépelt szöveget korrekturálta.

...és elkezdte számolni a csendet. Nem remélte, hogy nem ér a végére.

Nem remélt tulajdonképpen semmit. Már rég letett róla, hogy "semmit reméljen". Most mintha ismét felszínre kerültek volna rég elfojtott vágyai a jövő megnemértésére, a múlt egyhangúságának eltörlésére. Nem, nem ez őrültség! Többé már nem lehet visszatérni oda, ahonnan el sem indultunk! Semmi nem kényszerítheti az embert, hogy olyat tegyen, amit később sem bán meg. Mindezt csak szabad akaratunkból tehetjük! Kissé ziláltnak érezte lelkét, s arra gondolt; most jól esne egy egész kancsó fekete teát felhörpinteni.

Szórakozottan a cigerettás doboz után nyúlt és automatizált mozdulatokkal rágyújtott anélkül, hogy tudatosította volna. Egy gigantikus sóhaj kíséretében beterítette környezetét a füst, és ő újra a papír fölé görnyedt.

Próbálta kibetűzni az üres lapon a le nem írt szavakat, de sehogy sem sikerült. Nem is igazán értette, miért kezdett neki újra.

Miert? hat mert az irasban talalta lenyegeben a sajat "en-nyet" es jo volt hogy az amit almodot a fustolo gomolyag kozott ,ott azon a darab papiron leirta es csak irt,irt.....

Mert ez volt az igazi elete. Ez a darab papiros. A kulvilagban o egy senki volt, a papiron azonban az lehetett, aki igazan akart:egy hos