Kanadai kutatók is bizalmatlanok a kínai és orosz vakcinákkal szemben

Szerintük a kínai és orosz akció alááshatja az oltóanyagok iránti bizalmat, és megnehezítheti a globális oltási erőfeszítéseket is.

Oroszország és Kína rohamléptekkel halad a saját Covid–19-vakcinájának fejlesztésével és tesztelésével. A nyugati világ ezt élesen kritizálja, a szerintük ugyanis ez veszélyes is lehet – írja az Index. Most az egyik legismertebb orvosi folyóiratban, a Lancetben kanadai kutatók figyelmeztettek: az oltóanyag-nacionalizmus nem írhatja felül azt, hogy sürgősséggel is csak olyan vakcinák használhatók, amelyeknek az előnyei meghaladják a kockázataikat.

A 2013–16-os nyugat-afrikai ebolajárvány miatt a WHO kidolgozta az oltóanyagok gyorsító bevezetésének eljárását, így ahelyett, hogy évekig húzódnának a különböző vizsgálatok és engedélyeztetések, a vakcina egy sürgősségi felhasználási engedéllyel forgalomba hozható és elkezdhetők a tömeges oltások.
Az Egészségügyi Világszervezet értékelési eljárása alapján a mostanihoz hasonló helyzetekben fontosabb, hogy mielőbb gátat szabjanak egy járvány terjedésének, mint hogy minden lépést pontosan betartsanak a rendkívül szigorú oltóanyag-fejlesztési eljárásban.

A sürgősségi engedélyeztetéskor fontos és alapvető szempont ugyanakkor, hogy az oltóanyag várható előnyei felülmúlják az előre látható kockázatokat – mutatnak rá Lancetben megjelent a cikk szerzői.
Csakhogy az Oroszországban és Kínában jóváhagyott Covid–19-vakcinák nem követték a WHO-eljárást, és nem kaptak engedélyt eddig sürgősségi felhasználásra - írja az Index- tehát így nem világos, hogy ezek az oltóanyagok megfelelnek-e a WHO normáinak és szabványainak.

A Lacetben megjelent tanulmány szerzői egy sajátos tényre is felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány kapcsán, ez pedig az oltóanyag-nacionalizmus. Néhány országban, különösen, ahol elég sokan élnek ahhoz, hogy a lakosságuk körében elvégezzék a klinikai vizsgálatokat, a nemzeti érdekek kerülnek előtérbe, és a vakcinát elsősorban a saját állampolgáraik számára igyekeznek biztosítani. Ez viszont az elemzők szerint lehetőséget ad arra, hogy a szigorú előírásoknál lazább feltételekkel engedélyezzék a Covid–19-jelölt vakcinák sürgősségi felhasználását.

A szakértők hangsúlyozzák: az ilyen akciók mindenképpen kártékonyak, mert aláássák az oltóanyagok iránti bizalmat, és megnehezítik a globális oltási erőfeszítéseket.

orosz_oltoanyag__focuspoint_460x305.jpg
 
Akárhogy is fáj, de be kell látni hogy nagyon okosan csinálják azokat a dolgokat, amik nekik jót tesznek.
Nem kellett a " hazajanak " es Europanak SEM

NOBEL-DÍJRA ESÉLYESKÉNT IS EMLEGETIK

a magyar biokémikust: KARIKÓ KATALINT
Philadelphia központjától félórára, egy külvárosi otthonban él a 65 éves tudósnő, Karikó Katalin, akinek nagy szerepe lehet abban, hogy jövőre megszabadulhatunk a maszkjainktól. A szolnoki születésű biokémikus a BioNTech nevű német oltóanyaggyártó vállalat alelnöke. A Pfizerrel közösen létrehozott koronavírus elleni vakcina – a hatóanyagot e hét keddjétől adják be Nagy-Britanniában – az ő felfedezésén is alapul.
– Miért pont a biokémia?
Kisújszálláson nagyon jó kémia- és biológiatanárom volt az általános iskolában. Ma is büszke vagyok rá, hogy nyolcadikos koromban harmadik lettem az országos élővilág tantárgyi versenyen. A középiskolában is kiváló pedagógusok tanítottak. 1973-ban vettek fel a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakára, ahol három évig népköztársasági ösztöndíjas voltam. A diplomázás után akadémiai ösztöndíjat kaptam, Tomasz Jenő szerves kémikus hívott meg a Szegedi Biológiai Központban (SZBK) működő csoportjába. Akkoriban azt éreztem, minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. 1982-ben doktoráltam, az antivirális rövid RNS-molekulák szintézise és alkalmazása volt a témám.
És jött a kijózanodás: 1985 táján létszámcsökkentés volt az SZBK-ban, és bizony elküldtek – éppen a harmincadik születésnapomon kaptam meg az értesítést. Nagyon szomorú voltam.
– Csak a külföldi munka jöhetett szóba?
Magyarországon akartam dolgozni, de választ sem kaptam a megpályázott állásokról. Azután Európában próbáltam elhelyezkedni: Montpellier-ben, Londonban és Madridban, mert ott foglalkoztak hasonló rövid RNS-molekulákkal. Fogadtak volna azzal a feltétellel, hogy hozom az ösztöndíjam, de ösztöndíjam nem volt. Miután Európa nem jött össze, a Temple Egyetemen, Philadelphiában sikerült állást szereznem, ott is ez a kis RNS-molekula volt a vizsgálat tárgya.
– Korábban arról beszélt, hogy kiváltották az akkor még létező valutakeretet, száz dollárt, ötvenet a lányának, Zsuzsikának, ötvenet a férjének. Önnek nem járt, mert volt munkaszerződése. Ennyi pénzzel nagy merészség volt útnak indulni.
Mi sem mertünk száz dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játékmacijába, úgy vittük magunkkal. Mindent feladtunk, a jegyünk is csak egy irányba szólt. Senkit sem ismertünk Amerikában. Gyorsan kellett alkalmazkodnunk ehhez a furcsa világhoz, hogy életben maradjunk.

134942161_3710944955592859_8993827478018566732_n.jpg
 
Miért nem inkább nőgyógyásznak álltak? πnát biztos többet láttak már, mint oltóanyaggyárat.
Ez a rezsim úgy dolgozik mint anno a királyság, vannak nemesek és azok TELJESEN függnek az uralkodótól.
Amíg hűségesek addig mindent megtehetnek az első megingás akkor végük.
 
A felcsuti suttyo bugris Orbán Viktor "kisújszállási asszonyságnak" nevezte a Nobel-díj egyik várományosát
Nos már van hivatalos válasz vagy magyarázat kinek mi tetszik...
Orbán Viktor azért hívta asszonyságnak Karikó Katalint, mert uraságnak mégsem nevezheti – ezzel magyarázta Havasi Bertalan a RTL Klub-nak, hogy a kormányfő a hétvégén miért illette a közbeszédben egy ennyire szokatlan szóval a mára világhírűvé lett tudóst
 
Nem kellett a " hazajanak " es Europanak SEM

NOBEL-DÍJRA ESÉLYESKÉNT IS EMLEGETIK

a magyar biokémikust: KARIKÓ KATALINT
Philadelphia központjától félórára, egy külvárosi otthonban él a 65 éves tudósnő, Karikó Katalin, akinek nagy szerepe lehet abban, hogy jövőre megszabadulhatunk a maszkjainktól. A szolnoki születésű biokémikus a BioNTech nevű német oltóanyaggyártó vállalat alelnöke. A Pfizerrel közösen létrehozott koronavírus elleni vakcina – a hatóanyagot e hét keddjétől adják be Nagy-Britanniában – az ő felfedezésén is alapul.
– Miért pont a biokémia?
Kisújszálláson nagyon jó kémia- és biológiatanárom volt az általános iskolában. Ma is büszke vagyok rá, hogy nyolcadikos koromban harmadik lettem az országos élővilág tantárgyi versenyen. A középiskolában is kiváló pedagógusok tanítottak. 1973-ban vettek fel a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakára, ahol három évig népköztársasági ösztöndíjas voltam. A diplomázás után akadémiai ösztöndíjat kaptam, Tomasz Jenő szerves kémikus hívott meg a Szegedi Biológiai Központban (SZBK) működő csoportjába. Akkoriban azt éreztem, minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. 1982-ben doktoráltam, az antivirális rövid RNS-molekulák szintézise és alkalmazása volt a témám.
És jött a kijózanodás: 1985 táján létszámcsökkentés volt az SZBK-ban, és bizony elküldtek – éppen a harmincadik születésnapomon kaptam meg az értesítést. Nagyon szomorú voltam.
– Csak a külföldi munka jöhetett szóba?
Magyarországon akartam dolgozni, de választ sem kaptam a megpályázott állásokról. Azután Európában próbáltam elhelyezkedni: Montpellier-ben, Londonban és Madridban, mert ott foglalkoztak hasonló rövid RNS-molekulákkal. Fogadtak volna azzal a feltétellel, hogy hozom az ösztöndíjam, de ösztöndíjam nem volt. Miután Európa nem jött össze, a Temple Egyetemen, Philadelphiában sikerült állást szereznem, ott is ez a kis RNS-molekula volt a vizsgálat tárgya.
– Korábban arról beszélt, hogy kiváltották az akkor még létező valutakeretet, száz dollárt, ötvenet a lányának, Zsuzsikának, ötvenet a férjének. Önnek nem járt, mert volt munkaszerződése. Ennyi pénzzel nagy merészség volt útnak indulni.
Mi sem mertünk száz dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játékmacijába, úgy vittük magunkkal. Mindent feladtunk, a jegyünk is csak egy irányba szólt. Senkit sem ismertünk Amerikában. Gyorsan kellett alkalmazkodnunk ehhez a furcsa világhoz, hogy életben maradjunk.

Csatolás megtekintése 1769823

A helyzet az, hogy a nyolcvanas évek közepétöl nagyon sok kutató ment munkavállalásra, 1-3 évre Nyugatra. Majd kinnt is ragadt.
 
Pár új információ.
...nos az elsőt nem másolom ide mivel annyira alpári. Ráadásul nyelvészetileg próbálja támadni és nevetségessé tenni az ˝asszonyság˝-ot támadókat.
A második pedig Karikó katalinnal egy intrejú részlet.
Orbán Viktor vasárnap reggel a Kossuth Rádióban „kisújszállási asszonyságnak” nevezte Karikó Katalint, akinek a szabadalma alapján fejlesztettek ki több Covid-19 elleni védőoltást is – írta meg a Szeretlek Magyarország. A világhírű biokémikus a portálnak azt mondta, ez mások vitája.

Remélte, hogy magyarsága összefogja az otthoni ellenlábasokat

Az egyik volt tanítványom, aki most a Lenox Hill kórház Netflix műsorának főszereplője, azt mondta, hogy soha ne reflektáljak semmi ellenem szóló kommentre, ne keveredjek bele mások vitájába, az mind csak ZAJ. No comment és elül a vita, majd találnak a ráérők új problémát. Tehát nem szeretnék nyilvánosan semmilyen nyilatkozatot tenni asszonyság-ügyben. Bármit mondok is, az lesz belőle, hogy nem a miniszterelnök szavain rágódnak, hanem az enyémen.”„Azt reméltem, hogy az, hogy magyar vagyok, egy kicsit összefogja az otthoni ellenlábasakat, és együtt örülnek, hogy országunkat jó fényben emlegetik, de hát én már ilyen naiv vagyok” – tette hozzá.

Karikó Katalin elmondta a médiumnak, hogy Orbán Viktor valóban személyesen hívta fel telefonon. „A miniszterelnök udvarias volt, érdeklődő, tanácsot kért. Örült, hogy a vakcina véget vet a járványnak. Elmondta, hogy az ország felkészült, és van elég -70°C fokos tárolási lehetőség. Nagy együttérzéssel beszélt a vírusfertőzésben elhunytakról és rokonaikról. Beszélt a gazdaságról, a vidékről, Kisújszállásról.

Sajnálom, hogy az otthoniak nem tudnak örülni
Orbán Viktor a rádióinterjújában arról is beszélt a védőoltás kifejlesztésével kapcsolatban, hogy ugyan egy német professzor is „benne van ebben a dologban, de legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban”, ezért „kis túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne". Karikó Katalin szerint az utóbbi kijelentés nem túlzás.
 
A BioNTech német biotechnológiai vállalat és amerikai partnere, a Pfizer gyógyszergyár közölte: nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus elleni vakcinájuk hatékony lesz, ha nem a kísérletek során alkalmazott időben, hanem később adják be a második adagot.

Karikó: Hogy magyar ész volt a vakcinában, az talán nem túlzás

Két másik kollégáját is megemlítette, akik a BioNTechnél dolgoznak, és magyarok: Boros Gábort és Szabó Gábort emelte ki.
 
Utoljára módosítva:
És milyen szépen mutat a Hajrá magyarország felirat a képen angolul! >>> vagy mégsem magyarország ???

135224947_10221602851435485_2644091229510825771_o.jpg

Francia Béla, Susan Francia és Karikó Katalin Londonban 2012-ben
Jól látható, igen az aranyérem Susan nyakában. A nyolcas evezősben nyerte Amerikának !!!!
 
A felcsuti suttyo bugris Orbán Viktor "kisújszállási asszonyságnak" nevezte a Nobel-díj egyik várományosát

Melyik része a sértő? Nem Kisújszállási vagy nem asszonyság? Én a magyar, most tagadjak meg olyan nagyságokat mint Vörösmarty Mihály, meg Csokonai Vitéz Mihály, meg Krúdy Gyula , vagy épp Kazinczy Ferencet ... mert a magyar nyelvben meghonosították ezt a szót? Én se, de akinek mondották se találta sértőnek a sajtóhírek szerint...
 
megis mit kezdjen egy magyar bugrissal ??
A felcsuti behelyettesitheto
 
Utoljára módosítva:
Urodalmi , jobbagy kori szohasznalat meg sem illik egy XXI szazadi intelligens vezeto szajabol. Csak ragadni kellett volna ra valami ......kivul,hisz igen magas korokben mozog mar evtizedek ota.
Visszautott, hogy elsok kozott volt akit kirugott a protokol fonoknot aki mar regen megtanitotta volna hogyan illik viselkedni , nokkel , nem fogunk kezett sem allamfovel sem egyszeru emberrel ugy, hogy egyik kezunk a zsebunkben van. A kezcsok is kiment a divatbol, /a nejenek kene kezetcsokolgatnia napestig/ de egyenrangu allamvezetonek nem illo, mert nem alarendeltje stb.
Erre szoktak azt mondani nem volt gyerekszobaja vagy ha volt lo nezett be az ablakon.
Partedlit se latni egy orszag vezetojenel se mikor eszik.
A trotyos gatyaja se vall arra , hogy egy rendes szabot alkalmazna /pedig futna a miliardjaibol/aki meretre igazitana a valtozo sulyahoz a ruhajat.
NEm egy divat ikon az biztos, ezt azert mindenki latja nem csak otthon hanem az egesz vilagon. Mikor megszolalal...................mit szolna ha a feleseget asszonysagnak hivnak mikor strand papucsba es otthonkaba riporterek hadanak nyilatkozik?
Respektalni kene az embereket hogy o is respektet kapjon, de lehet mindenki fel , felti allasat es ezert nem mernek neki szolni, pedig csak javara valna ha meghallgatna es megfogadna az eszreveteleket.
 
Melyik része a sértő? Nem Kisújszállási vagy nem asszonyság? Én a magyar, most tagadjak meg olyan nagyságokat mint Vörösmarty Mihály, meg Csokonai Vitéz Mihály, meg Krúdy Gyula , vagy épp Kazinczy Ferencet ... mert a magyar nyelvben meghonosították ezt a szót? Én se, de akinek mondották se találta sértőnek a sajtóhírek szerint...
Azt nem értem minek kell foglalkozni egy ilyen kiszólással?
És Róza téved akinek mondták az azt mondta nem akar foglalkozni a mondattal.
Sejthetően megint beugranak neki sokan ügyet látnak ott hol éppen nincs.
Ez volt a tervben még ezt se látják időnként a retorikában mond olyanokat miből várhatóan lesz egy csontrágás
 
Marhaság.
Pont azért mond ilyeneket hogy csámcsogjatok mellékes dolgokról.
Nem marhasag mert ebbol kovetkezik a Szajer fele torveny , meg a vak komondor meg a kevenc notaja ...a nok ledegradalasa stb. Ne mondjon ilyeneket elezze a nyelvet a ferfiakon a haverjan az ereszen , vagy a jachtos haverjan.
 
Az a Marhaság Melitta hogy felültök egy szóhasználatnak és ezen csámcsogtok.
Peddig ezek figyelem elterelő kifejezések.
Attól lesz figyelem elterelő hogy ráugrotok témázni.
A Cecil is mondott már fura szavakat oltakozzunk oltakozik

Nem kell ilyen mellékes ügyekkel foglalkozni.
Lehet szórakozni de nem kell politikai ügyet kreálni.
Mert az a céljuk

Mi lesz az év szava: teleszülni, vagy oltakozni?

Vagy most az asszonyság?

Pont azért mond ilyeneket hogy csámcsogjatok mellékes dolgokról.

Szavak, amitől feláll a szőr a hátadon!!​

Van mi szándékos van mi ügyefogyottság

„Az egyik volt tanítványom, aki most a Lenox Hill kórház Netflix műsorának főszereplője, azt mondta, hogy soha ne reflektáljak semmi ellenem szóló kommentre, ne keveredjek bele mások vitájába, az mind csak ZAJ. No comment és elül a vita, majd találnak a ráérők új problémát.

Tehát nem szeretnék nyilvánosan semmilyen nyilatkozatot tenni asszonyság-ügyben. Bármit mondok is, az lesz belőle, hogy nem a miniszterelnök szavain rágódnak, hanem az enyémen.”
 
Utoljára módosítva:
Melyik része a sértő? Nem Kisújszállási vagy nem asszonyság?
Nem. Kisújszállási születesű (vagy Kisújszállasról elszármazott. Ezt pont neked kellene tudni mint irodalomban elmélyült embernek.
De az asszonyság kifejezést is mint közönséges jelzőt használták az általad lentebb sorolt személyek.
Én a magyar, most tagadjak meg olyan nagyságokat mint Vörösmarty Mihály, meg Csokonai Vitéz Mihály, meg Krúdy Gyula , vagy épp Kazinczy Ferencet ...
Hány női tudós esetén is használták ezt a szót?
mert a magyar nyelvben meghonosították ezt a szót? Én se, de akinek mondották se találta sértőnek a sajtóhírek szerint...
Nem. Ő azt nyilatkozta, hogy "ezzel" kapcsolatban nem nyilatkozik, ami nagyon nem ugyanaz.
És, ha már pl. Krudy:
Az asszonyság szó jelentése, már 100 évvel ez előtt is negativ felhanggal bírt.
Mellesleg a protokolláris megszólítás hivatalosan "ság" nélkül a betöltött pozíció jelzésével szabályos (professzor asszony, alelnök asszony, ...).
 
Utoljára módosítva:
Nem. Kisújszállási születesű (vagy Kisújszállasról elszármazott. Ezt pont neked kellene tudni mint irodalomban elmélyült embernek.
De az asszonyság kifejezést is mint közönséges jelzőt használták az általad lentebb sorolt személyek.

Hány női tudós esetén is használták ezt a szót?

Nem. Ő azt nyilatkozta, hogy "ezzel" kapcsolatban nem nyilatkozik, ami nagyon nem ugyanaz.
És, ha már pl. Krudy:
Az asszonyság szó jelentése, már 100 évvel ez előtt is negativ felhanggal bírt.
Mellesleg a protokolláris megszólítás hivatalosan "ság" nélkül a betöltött pozíció jelzésével szabályos (professzor asszony, alelnök asszony, ...).
Róza csak idemásolta a jobboldali portálokon található orbánt védő szólamokat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Keresem Debra Lobato Brothers sisters and special needs könyvét, angolul vagy ha valakinek meglenne magyarul még szuperebb lenne:) Online formában érdekelne elsősorban. Köszönöm!
Kicsichi wrote on Ajuda67's profile.
Helló, megint. Keresem J R Ward Örökség sorozatának fordítását. Ha valaki tudja hol találom, légyszi árulja el. Előre is köszönöm.
D
DE. Andi wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta kérem a fiókom törlését. Köszönöm!
benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni
Kedves mindenki szeretném kérni valakitől a 6.-as természet dogákat illetve esetleg irodalomból A küklópsz barlangjában Trencsényi-Waldapfel Imre nyomában című műnek az össze foglalását szeretném kérni.
Köszönöm aki segít

Statisztikák

Témák
36,455
Üzenet
4,399,474
Tagok
591,224
Legújabb tagunk
Betteen
Oldal tetejére