Kortárs irodalom...

Érdekes, depresszív vers... ilyen is van, köszönöm .




"Ha vonalazott papírt tesznek eléd - másra írj."

Juan Ramón Jiménez


(a költőre keresve, az alternatív verselők oldaláról hozott, jelmondat.)

Gérecz Attila <table style="border-collapse: collapse;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="74%"> <tbody><tr> <td width="100%">
Kis dal egy mosolyról
(Ismeretlen rableánynak)
Mosolyod nem is nekem szólt,
csak a társnak szántad,
mosolyod csak szépen csiszolt
ékszere volt szádnak.
Mosolyod csak villanó volt
– beleringott vállad –,
s mosolyod új divatot hord;
hordja majd egy század!
Mosolyodon úszott a Hold,
én felléptem rája.
Fényt mosolyod sugara szórt
egy új, tiszta tájra.
Mosolyod az új Aranykort,
új embert ígérte;
mosolyod csak emberi volt,
– lehajoltam érte!
(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)
</td> </tr> </tbody></table>


Emlék
A nagy gótíves templomablak
napsugarakkal ötvözött
arany szentjei lapozgatnak
némán a fürtjeid között.
Körül hűs pompa és szilárdság.
Szobrok, fejkendős asszonyok.
S fejed szép, titkos fóliánsát
nézi az Úr, és mosolyog.
Aztán egyszerre, pillanatra,
mégis szomorú lesz az Úr;
Fejed az áhitat lehajtja,
s hajad közül elébe hull:
virág, valami régi emlék...
édes, sziromszép meztelenség!
(Márianosztra, 1956. márc.)


Hagyatékom
Kis versek. Szállongó pernyéi
egy bús, halottas fáklyafénynek.
Kis ideig majd fenn lebegnek,
minthogyha foltjai lennének
a szeplőt hányt, közönyös égnek...
(Vác, 1954. dec. Éhségsztrájkom 5.-ik napján.)

kapocs: - Gérecz Attila díj - ... köszönöm.

A Gérecz Attila-díj az év legjobb elsőverses-kötetéért járó állami kitüntetés. Évente maximum kettő, harminc év alatti elsőkötetes költő kaphatja meg.
A díjat, amelyet Kárpáti Kamill, a Stádium Kiadó vezetője alapított 1992-ben az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősi halottja, Gérecz Attila költő emlékére, minden év október 23,-án adják át.


A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2002-ben vette át a díj adományozását. A kuratórium elnöke Kárpáti Kamil, aki Czigány Györggyel, Szakonyi Károllyal, G. Komoróczy Emőkével, Szörényi Lászlóval és Tarján Tamással együtt dönt a díj odaítéléséről.
Az eddigi díjazottak listája megtekinthető a weben.



Első időrendben a díjazott költők közül...

1992 : Lackfi János (Magam; Kézirat)

Mosolyod ....

'Mosolyod az új Aranykort,
új embert ígérte;
mosolyod csak emberi volt,
– lehajoltam érte!'

*

1956. november 4-én hajnalban minden akkor élő magyar hallhatta Nagy Imre szavait. Magam 20 éves bölcsészhallgató voltam, s 3.-án – késő este – hazalátogattam Budafoki úti lakásunkba aggódó szüleimhez és testvéreimhez. Ez ideig minden percemet az egyetemen töltöttem sűrűn adódó feladatok megoldásával. – A döbbenetes bejelentést követően 16 éves öcsémmel (aki az előző napokban vöröskeresztes kocsikon sebesülteket szállított) berohantunk a bölcsészkarra. Még sikerült átjutnunk a Szabadság hídon s a Váci utcán is. Így értünk be a „Piarista épületbe”, ahol már fegyverkezett, s harcra készült több tucatnyi társam. Fegyverzsíros ládákból, zsírban úszva ekkor kerültek csak a kezekbe a dobtáras géppisztolyok, más szóval: a davaj-gitárok. Szerencsére (honvédelmi oktatásunknak köszönhetően) néhányan annyit értettünk a fegyverekhez, hogy ezekkel még aznap este sem lőhettünk, hisz megtisztításuk is több órás munka.
Körbejárva az épületet különösebb katonai felkészültség nélkül az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a ház „védhetetlen”, néhány ágyúlövéssel szétlőhető, s nincs menekvési út semerre. Pisztolyainkat odahagyva a Pesti Barnabás utcai kijáraton hagytuk el az épületet öcsémmel, s már tudtuk, hogy haza nem térhetünk, mert minden hídnál szovjet katonaság tanyázott. Csak valahol Pesten, pesti barátainknál reménykedhettünk befogadásban.
A Klauzál utcába kellett eljutnunk. Csak a kockázat, a szerencse és a jó sors segített bennünket az Ady mozi (Filmmúzeum) előtt átrohanni a Kiskörúton a Dohány utcáig. A széles utakon kiszámíthatatlanul cikáztak, és eszeveszetten lődöztek a szovjet tankok. Megúsztuk.
Szerencsésen megérkeztünk a Klauzál utca 3-ba, Kern István hegedűművész barátunk lakására, aki befogadott és óvott bennünket. Hála Istennek, sokhasonló, áldozatokat és veszélyt is vállaló magyar ember élt akkoriban Budapesten.
Itt éltük végig a szovjet megszállás napjait, hetét, érezve s tapasztalva a napról-napra erősödő nyomást, beszorítást, egy óriási gépezet páncélosokkal, tankokkal, ágyúkkal megvalósított okkupációját, amellyel már nem bírkózhatott meg az elszigetelődő személyes hősiesség, találékonyság.
Éppen november 7-én reggel a Klauzál utca Rákóczi úti bejáratához is beállt egy tank, amely a teljes hosszú utcát „blokkolta”. Senkinek nem kívánom a tankélmény megismerését. Ez az ősvilági lényre emlékeztető, zöld-szürke acélszörny kiszámíthatatlan gyilkos. Órákon át néma, mozdulatlan, s pillanatok tört része alatt öl, rombol.
Ezen a napon délután 2 óra felé a nyitott ablak mögött állva láttam, hogy a Dohány utcán, a Körút felé, óvatosan, körül-körülnézve egy fiatalember közeledik. Viharkabát lehetett rajta, fegyvere is volt, de legjobban a derekára erősített gránátokra emlékszem. A Klauzál utca sarkához érve megállt, kilesett a tank felé, én meg imádkozni kezdtem: „Ne próbálj átrohanni, a szörny reggel óta mozdulatlan, kezelői már idegesek lehetnek. Hiába keskeny az utca – mondjuk 8 méter – lelőnek.” De ő – Ő – végsőkig elszánt volt, valahova el akart jutni. Ugorva rohant, rohanva ugrott,de azonnal kerepelni kezdett a géppuska. A lövedékek mellmagasságban szinte kettévágták.
Nem tudom, meddig feküdt ott teteme, mert a tank megint működésbe kezdett. Előbb a házunkkal szemben lévő áruházba lőtt bele – immár ágyúval.Ennek nyomán azután óriási tűz keletkezett. Lángjai átcsaptak a mi lakásunkba. Oltani kellett az izzani kezdő ablakkereteket, s ekkor lakásunkba is belelőtt a tankágyú. Hogy megmaradtunk, azt csak annak köszönhetjük, hogy a golyó gellert kapott.
Napok múlva tudtuk meg, hogy a lelőtt fiatalember költő volt. Csak évek múlva hallottam először a Gérecz Attila-nevet.
S most, 50 év után, immár emléktábláját avatjuk a Magyar Írószövetség épületének falán. Ennek a szövetségnek életében nem lehetett a tagja, halála után is sokáig névtelen maradt – ismert okokból. Remélem, most már elnyerte helyét és hazáját szívünkben is, fejünkben is.
Kedves Honfitársaim!
Engedjék meg, hogy az elhangzottak után néhány gondolatomat és egy javaslatomat is megosszam Önökkel.
Mióta létezik magyarság, nyelvének őrzői, fejlesztői, művelői elsősorban költők és írók voltak Ha tetszik, az Árpádok korától napjainkig. Különösebb megbecsülésben sosem volt részük, de ők tették a dolgukat, őrizték a hagyományokat, keretet, formát adtak nemzetünknek, neveltek és példát mutattak hűségből. S ha kellett, a toll helyett kardot ragadtak, s életüket adták sokszor megénekelt hazájukért. Így tett Balassi Bálint, így tett Petőfi Sándor, így tett Gérecz Attila.
Azt hiszem, csak tőlük s társaiktól várhatjuk rohamosan globalizálódó világunkban magyarságunk, anyanyelvünk megóvását.
Nagyon sokan áldozták életüket, tehetségüket, művészetüket Magyarországért. De mit tett értük Magyarország? A kevésnél is kevesebbet.
E pillanatban itt az alkalom tenni valamit. A magyar nép, a magyar nemzet köszöneteként kerüljön a magyar írók és költők birtokába, tulajdonába örökre és elidegeníthetetlenül ez a Bajza utca 18. szám alatti ház és kert! Legyen ez otthona, pihenő-olvasóhelye minden itthon vagy bárhol élő magyar írónak! S mindezt szavazza meg parlamentünk napirenden kívül, egyhangúlag! S persze a ház fenntartásához, működéséhez is biztosítsa a feltételeket. – Ha ezt megteszi, a világ is felfigyel rá, s megállapítja, hogy nemcsak temetni tudunk, de építeni is – a jövőnek!
S ha így lesz, nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg egy éven belül le kell szednünk a frissen avatott emléktáblát, mert a magyar kultúra e „szent helyén” netán bank, pláza, irodaház épül külföldi tulajdonossal.
De múljon el tőlünk a keserű pohár, s próbáljunk bizakodni, reménykedni!!!

Domokos Péter

LACKFI JÁNOS
Hővesztés




Szanaszét járva mennyi hőt vesztek el.
Tőlem langyos a szék deszkája,
vécé-ülőke, szerszám nyele,
autó kormánya. Az étel-italmaradék,
amit ürítek, párolog,
langyos ruháim, cipőm
rosszul záró rétegei
csak úgy ontják a hőt a vakvilágba.
Telente látszik, hogy a beszéd,
a lélegzés sem egyéb,
mint hőveszteség, s ha valakivel
tisztességesen kezet szorít,
puszit vált az ember,
bizonyosan jó pár kalóriával
szegényebben megy tovább.
Pótolni kell evés, ivás,
fűtött szobák, ölelések
hevével, tűnődve,
merre tarthat most a világ
hő-láncolatában
a belőlünk ezerfelé szökött
kölcsön-meleg.


*

Köszönöm - Kedves E.

[FONT=georgia,arial][SIZE=+1]"Csak remélhetjük, hogy a világban továbbadott hő valahol valakit melegít, s így elvesztése végeredményben tiszta nyereség." [/SIZE][/FONT]

KABRI írta:

Köszönöm - Kedves E.

[FONT=georgia,arial][SIZE=+1]"Csak remélhetjük, hogy a világban továbbadott hő valahol valakit melegít, s így elvesztése végeredményben tiszta nyereség." [/SIZE][/FONT]

Kattints a kibontásához...

Lackfi Jánostól idézted, köszönöm kedves Kabri!

Folytatom a fenti kortárs költővel, akit nem csupán a versek által ismerek.

Szerkesztette: Lator László
Felelős szerkesztő: Goretity József
Tipográfia és kötésterv: Neyer Éva
Tördelés, nyomás: Séd Nyomda Kft., Szekszárd


„én verset írok idefenn” – Lackfi János: Hőveszteség

[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]Lackfi János költeményei mindig is az életről szóltak, az élet nagy és kicsi dolgait pedig az idők során dalban mondták el legszívesebben az emberek. Ne csodálkozzunk hát, ha hetedik önálló kötetében komoly szerepet kapott e műfaj. Ám a Hőveszteség nemcsak dalokból áll, hanem egyfajta összegzése is Lackfi János eddigi versírói tevékenységének. De mit is érne a számvetés új alternatívák nélkül?[/FONT]


[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]Szerző: Mika Róbert[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]2005. október 18. 12.41[/FONT]

[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]*[/FONT]


[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]Elektromos[/FONT]

[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]Különös villanyszerelő a költő, nem a[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]padlón állva bütyköl, mint a többiek:[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]félbemaradt alpinista ő, nagyravágyó[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]elektromos szaki, aki[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]cipőjére fogazott öntöttvas[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]sarlókat szíjaz, úgy kapaszkodik fel a[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]villanyoszlop tetejére, ott, ég és föld[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]közt lebegve piszkálgatja a drótokat,[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]s azok kilométereken át surrogó[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]gyorskorcsolya-tempóban cipelik[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]a feszültséget, míg végül kattogó[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]vasdobozok szelídítgetik,[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]hogy bárki veszélytelenül[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]ráköthesse háztartási gépeit[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]A lábán díszelgő vaskampók miatt[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]ha lejön a földre, kénytelen idétlen[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]terpeszben járni: nem szárnyában[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]botlik el tehát, mint a közismert[/FONT]
[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]albatrosz*[/FONT]


[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]***[/FONT]

Lackfi János

1971-ben született Budapesten. Illyés Gyula-, József Attila-, Déry Tibor- és Salvatore Quasimodo-díjas író, költő, műfordító, szerkesztő. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít, a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat szerkesztője.
Zsámbékon él, öt gyermeke van. Tizenhét műfordításkötete, egy gyermekkönyve és egy regénye jelent meg. Ez a hetedik verseskötete, amely 2004-ben, az Édes Anyanyelvünk pályázaton második díjat nyert.
A fenti kis életrajz a kötet fülszövegében található, és mivel is egészíthetnénk ki azon kívül, hogy újabb gyermekkötete jelent meg Bögre család címmel? Talán elég, ha felhívom a figyelmet arra az interjúra, ami még az Irodalmi Vademecum nevű elődünknél jelent meg 2001 novemberében, és jelenleg a Papiruszportálon is olvasható Mikrocsodák tömkelege – az ember néha belül ír címmel.

Bár a cikk immáron négyéves, Lackfi János azóta sem változott, ugyanolyan nyíltszívű, barátságos, közvetlen maradt, mint akkor.
Ám a benső nem minden! Mélyen egyet lehet érteni Lator Lászlóval, aki a következőket írja:

Lackfi János szerencsés költőalkat, mert munkáiban sohasem érezni az erőlködést, az izzadságos kínlódást, mintha mindig kedvére dolgozna. Akármihez hozzá mer nyúlni. Kevesen érzik meg így untig ismert tárgyakban, helyzetekben a költői lehetőséget. Mintha neki csak rögzíteni kellene mindazt, amit maga körül lát, és a gyorsan papírra vetett rajz többnyire kiad valami olyasmit, ami már nem egy helyzetre, néhány tárgyra vonatkozik, hanem egész emberi állapotunkra.
Vagyis költészete egzisztenciális érdekű. Persze sokszor van verseiben irónia, humor, kancsal látás, s az efféle darabok a könnyű műfajokkal érintkeznek.
De a játékossággal, a hülyéskedéssel nagyon jól megfér a mindenre figyelő komolyság. És persze: amilyen fesztelenül rögzíti tapasztalatait, ugyanolyan fesztelenül használja nemzedéke nyelvét, a társasági dumát, a szlenget, nem fél, hogy ezek az elemek lehúzzák, elfakítják a verset. Ellenkezőleg: a vers a képi és stiláris naturalizmus szintjéről felemelkedik, a költő keze égig ér fel.

Mire is gondol Lator László? Akár Weöres Sándor játszik a szavakkal, bűvészkedik, ám ne gondolkodjunk valami hakniparádéra, inkább finoman kidolgozott poénokra, természetes felütésekre, árnyalatnyi
hangsúlyáthelyezésekre.
Nem csoda, ha a régi szanszkrit verselésben írt Énekek Éneklője című vers instrukciójában a következőt olvashatjuk: Weöres Sándorral dudorászva.

"Menjünk a kertbe ki, szőlőt metszeni, színesedik itt fügetermés,
Nyoszolyánk üde zöld, lepedőnk anyaföld, álom rajta a fekvés."

A kötet több porcióban tartalmaz dalokat. A fent említett vers a Régi-új dalokban található, amelynek felvezető darabja a nemzedékekre, a generációs konfliktusokra hívja fel a figyelmet. Ezek az utalások több helyütt felbukkannak a kötetben.

Új kanállal ősi étket,
Új pohárba óbort,
Régi vella, új a trágya
Minden új csak hóbort.
(Régi-új)

Ebből a kis részletből is kitűnik, hogy Lackfi János nemcsak az „új” nyelvezetet favorizálja, hanem a régit is remekül ötvözi verseiben.
Azonban a dalok között nem mindig találunk humoros hangvételűt. A Saját dalok alcímű részben lelhetjük meg a költő számvetésének lényeges részleteit. A ciklus mély gondolatokat, kétségeket közvetít. Olyan impressziók, érzések együttese, ami bármelyikünkre jellemző bizonyos idő után. Mindez emészthetővé, egyben elfogadhatóvá válik finom öniróniájával fűszerezve.


Mostanában a tárgyak ellenségesek,
megakad bennük minden lendület.
Küszöbök fognak meg, rángatnak bútorok,
Hol hasra esem itt, hol gombom marad ott.
(Spárgával fojtogat)


***

Lackfi Jánosról - Lator László

Külön fejezetet kapott a Belső emigráns című hosszabb vers. Sanzonszerű verseket tartalmaz a Fura dalok ciklus. Itt is több nagyszerű művet találunk, például Dokiroki, A mantovai herceg a színfalak mögül, Mamusz, Fogyó és végül, de nem utolsósorban a bevezető verset Skoda-dal címmel.

Nem jutott Keskeny Máriának
a fagyban egy szál dália,
csak jeges toll, gémberedett kéz.
Hát nem volt velem mázlija.
(Skoda-dal)

2005. október 12-én a Nyitott Műhelyben mutatta be kötetét, illetve tartott felolvasást Lackfi János. A hallgatóság fiatal volt, aminek nagyon örültem. Ám ennek a ténynek akkor két súlyosabb hangvételű ciklus látta kárát. Az Égi létra öt foka stílusában megtartotta a költő könnyed verselését, témájában azonban sokkal komolyabb, spirituális hangvétellel szembesülünk (Betlehem, Mészárlás, A sírnál stb.).
Nem véletlen az Esteli kapatosság fejezetcím sem, utalva Kosztolányi Hajnali részegségére. Nagyon értékes része a kötetnek, nagyon szép versekkel (Hogy fájjon, Nemzedék stb.).

az éj az éjszakában
alom csípős szagában
maró vad trágya-gőzben
halotti lepedőben
így kiterítve szépen
fekszik a halál a létben
(Betlehem)

Életünk voltaképpen szüntelen hő-gyűjtögető és hő-vesztő akciók sorozataként is felfogható. Eszünk-iszunk, melegszünk, hogy fűtsük testünk kályháját, szerelmeskedünk, hogy ki ne hűljünk, izzítjuk eszünket, hogy megacélosodjék. És a folyamatnak sosincs vége, hiszen minden életfunkciónk, mozdulatunk, cselekedetünk, de még beszédünk, álmodásunk is a testmeleget apasztja bennünk.

- Csak remélhetjük, hogy a világban továbbadott hő valahol valakit melegít, s így elvesztése végeredményben tiszta nyereség –

kommentálja a kötetet a szerző.

Utoljára hagytam Kisreál ciklus verseit. Nem csupán azért, mert ebben található a kötet címadó költeménye, és nemcsak azért, mert kedvenc versem is itt szerepel, hanem legfőként azért, mert ezek a költemények igazi Lackfi-hangulatot idéznek. Ahogy Lator László írta: De a játékossággal, a hülyéskedéssel nagyon jól megfér a mindenre figyelő komolyság. Hogy milyen versek ezek?

Jöjjön akkor a kedvencem:

Billentyűk

Te odalenn zongorázol
én verset írok idefenn
hogyha egymáshoz közelednénk
gyermekeink közénk pörögnek
a te szoknyádba kapaszkodnak
az én ingembe akaszkodnak
kik öleléseinkből lettek
meghiúsítják ölelésünk
mire este lesz elaludtál
mikor reggel lesz én még alszom
majd beleöljük billentyűkbe
Te odalenn a zongoránál
én idefenn számítógépnél
amit elmondanánk egymásnak
egyetlen nagy ölelkezésben.


***

Lator László -Áhitat

Garaczi László:

POMPÁSAN BUSZOZUNK!

(regényrészlet)

Akkor derült ki, hogy Klári néni amerikai kém, mikor Takács Feri észrevette, hogy mikrofilmet dug az orrába. A szíjáétől kapta, akkora, mint egy szőrszál, fel lehet rá venni a laktanyákat. Klári néni számító ravaszsággal úgy tervezte meg az osztálykirándulás útvonalát, hogy a legfontosabb laktanyákat lefényképezhesse az orrával.
A lefényképezett laktanyák kiszolgáltatottá válnak, mint a hátára fordított szarvasbogár.
Amúgy is magasan hordott orrát mindig éppen abba az irányba fordította, amerre kinézett a buszból, bár ez talán bizonyítéknak kevés, mert könnyen hivatkozhat anatómiai és kényelmi szempontokra, hogy nem a szeme sarkából, a perifériás látásával szemléli az elsuhanó tájat, hanem teljes arccal fordul kifelé. A természet, az arc fiziognómiája, nyilván nem szándékosan, de ez esetben a kémtevékenység segítségére sietett, mikor őseredeti adottságként mutatta fel, hogy az orrtengely és a szemtengely merőlegesek egymásra.
Szólni kéne a Kalangyai felügyelőnek. Vagy írni Kádár apánknak.
Mindigis gyanús volt a Klári néni. Eleve valahogy olyan külföldiül néz ki, a szeme se áll jól. Megtanult magyarul az aljas cél érdekében, magyar ruhában jár, magyar a férje.
A titkos adóvevőt ugyan óvatosságból otthon hagyta, de orrába túrt, leleplezte magát. "Stirlic tudta, hogy hibázott", Klári néni viszont nem tudta, hogy hibázott, mikor az orrát túrta. Az "Emil és a detektívek" mintájára figyelőszolgálatot szerveztünk: szemmel tartottuk Klári néni orrát.
Ha beszélt hozzánk, forognia kellett, mert elsasszéztunk leselkedő orrluka elől - minket ugyan nem fognak beszervezni a rohadt imperialisták.
Titkos kupaktanács a hátsó ülésen: a figyelőszolgálat nem elég, tárgyi bizonyítékra, corpus delictire van szükség. Takács Feri éjjel belopózik Klári néni szobájába, és kitépi orrából a szőrfilmet, lenne meglepetés.
Kalocsán robogott keresztül az Ikarusz. Pompásan buszoztunk, de nem vétettük el, hogy Klári néni orrcimpája a Forradalmi Ezred Laktanyájánál remegve-elfehéredve kitágul, hogy minél szélesebb öblöt tárhasson a tiltott látvány felé, majd bágyadtan, a jól végzett munka örömteli fáradtságával elernyed. Aztán a Harcskocsizó Ezred laktanyája következett a város másik végén. Forrt bennünk a tehetetlen düh. Klári néni orra Kalocsán két legyet ütött egy csapásra. Láttuk lelki szemeinkkel, hogy a katonai üzemek, fegyvergyárak, stratégiai fontosságú csomópontok, hidak és vasúti átjárók, középületek, élelmiszerrraktárak és víztárolók a hátukon fekve kalimpálnak, mint szerencsétlenül járt, védtelen szarvasbogarak, és immár lehetetlen őket megoltalmazni.
Klári néni az orrába gyűjti egész Magyarországot, mi meg ölbe tett kézzel ülünk.
És ki tudja még mire készül: előredőlve oson a Pártház kihalt folyosóján, egyik kezében mordály, másikban tarantella. Frici megkérdezte, merthogy ezen vitatkoznánk, hogy mi a különbség a sziájé és az efbiáj között, de Klári néni rárivallt, maradsz a seggeden.
Aha. Na, jó. Fogol te még másképp is beszélni.
Azzal fenyegetőzött, ha így folytatjuk, nem visz el a Mezőgazdasági Vásárra.
Na bumm.
Aztán persze elvitt, kötelező. Prospektusok külföldiül, ötszáz kilós disznó és a bűz: "Klári néni, otthon hagytam a gázálarcom, hehe." A pavilonban szép gyümölcsök kínálják magukat, kevesen gondolnak azok munkájára, akik ezeket megtermelik. Lengyel répaszedőgép, intenzív alma, önfelszedő csávázó. Az a modern tanítónéni, aki kiállításon szétengedi a gyereket, dehát egy kémtől mit vársz.
És akkor kiderült, hogy Klári néni mégse kém.

Garaczi László: Pompásan buszozunk!




Forrás:
Új szó Online, 2003. 01. 28.


Kötet: Pompásan buszozunk!


Garaczi László regénye egyszerre paródiája és hű leírása egy korszaknak, úgy az alsó tagozat idejéből, pontosabban szemszögéből. Amikor még nagyok a felsősök, kicsik az ovisok, és az iskola fenséges ésszerűtlensége, a maga minden árnyoldalával, az élet természetes velejárójának tűnik. Nehéz erről mit mondani. A cikk végén inkább idézünk belőle.
Olthatatlan kacagás, isteni. Nem is regény ez úgy igazán, mert kicsit vers, kicsit inkább novella vagy stílusgyakorlat. Lélektani gyakorlatnak is mondhatnánk.
Freud óta nyílt titok, hogy életünk valamennyi fontos eseménye a gyermekkorban történik. Ekkor jövünk rá, hogy a világ kegyetlen, hogy miből lesz a gyerek, hogy a szomszéd apukája erősebb a miénknél – szóval minden olyasmire, amire jobb lenne nem is emlékezni. Mégis – és ez megint Freud –, még rosszabb lenne, ha nem emlékeznénk rá.
Garaczi azt az egyszerű tényt használja ki, hogy egy kisiskolás gondolkodása már a természeténél fogva humoros lehet. Például nekem egyszer nagy vitám volt arról, hogy a szél fújja a felhőket, vagy a felhők keverik a szelet. Ez akkor élet-halál kérdése volt, ma röhej tárgya, legfeljebb, már ha emlékszem rá. A regényben történet helyett egy gondolatfolyammal találkozunk, mely egy alsó tagozatos elméjében hömpölyög. Megtudjuk, hogy valaki, egy osztálytárs állítólag csalhatatlan forrásból tudni véli, hogy a gyerek mitől lesz. No, már most, a főhős meg szintén csalhatatlan forrásból tudja, hogy a gyerek a csóktól lesz. Érvelése is kikezdhetetlen, sőt, erre már nincs is szükség a kézzelfogható bizonyítékok ismeretében. Csakhogy aztán mégis kiderül... El tudjuk képzelni, milyen lebőgés ez, amikor már szinte az egész osztályt meggyőzte, hogy: a csók, és más semmi.
A könyv története egyszerre játszódik a jelenben és a közelmúltban, az asszociációk zártsága és ugyanakkor a jelent megbontó elevensége az egyik fő stíluselem. Álom, fantázia és jelen idejű valóság szövődik a szövegbe, és egyfajta fluoreszkáló élményt hoz létre, minden mondat mögött a nevetés bujkál. A humor forrása, hogy minden piszlicsáré esemény halálos kérdés, az elbeszélő pedig saját tudásának megingathatatlan kútfeje – ami, nos, bár gyakori, ám megint csak: röhejes.




Garaczi az elmúlt huszonöt évet a kísérletezésnek szentelte. ĺrt verseket, drámát, kisprózákat és regényeket, legjobbak talán az Egy lemúr vallomásai, ami regény, a kisprózákat tartalmazó Mintha élnél!, és itt ajánlott regénye, mely a Lemúrral és egy harmadik kötettel együtt alkot trilógiát.

*

Idézet a regényből (kísérlet csúzlival):
„Délután hívatnak, és szigorú szavak kíséretében átadják az ellenőrzőt. Bele se merek nézni, kilenc sor sűrűn teleírva, pecsétek, aláírások. Ájulás kerülget.
Megyek haza, de nem visznek a lábak, csak csoszogok egy helyben.
Lehet, hogy már tudják is. Futótűzként terjed a hír: lelőttem a kontyos macát. Véres zsebkendőt szorított arcára. Jó, hogy a zsarukat ki nem hívták. Ha kilövöm a szemét, irány a dutyi. Igazság néni dörzsöli markát. Nem megmondta? Ez a kölök egy elvetemült tömeggyilkos. Mengele. Valahogy kiprovokál még egy rovót, és akkor repülök. Csavargó börtöntöltelék lesz belőlem, a társadalom kivet magából, kukába túrok.
Jaj, istenem. Minek is nőttem meg.
Állandóan csak a végtelen szomorúságot okozom.
Tényleg csak kipróbáltam, hogy belövök az ablakon, nem tehetek róla, hogy odaült a nőci. Na, jó. Láttam én, hogy ottan ücsörög, de inkább csak az, hogy belőni. Leckeírás közben odalopózni, belőni, lekushadni és jó.
Egy ilyen kirúzsozott titkárnő mekkorát ordít, ha lelövik szemből.”


***

Garaczi László az idei Csernus-díjas

frissítve: 2009.10.07





Garaczi Lászlónak ítélte a háromtagú kuratórium az idei Csernus Ákos-díjat.
Ahosszú ideig Amerikában élt és ott elhunyt íróról, Csernus Ákosról elnevezett irodalmi díj negyedik alkalommal kerül átadásra.
A díjat az Egyesült Államokban a mai magyar próza legnagyobb teljesítményeinek elismerésére alapították, kétévente egy-egy jelentős regény írója kapja meg.
A díjjal oklevél és 5000 dollárral járó jutalom jár. Kuratórium dönt a díj odaítéléséről, melynek tagjai: András Sándor, Földényi F. László és Konrád György.

2003-ban Györe Balázs Halottak apja című regényéért, 2005-ben Kukorelly Endre a Tündérvölgy című művéért vehette át. A legutóbbi Csernus-díjas 2007-ben Csaplár Vilmos volt.

Az idei díjazott: GARACZI LÁSZLÓ.


*

Idézet

A rejtély nem létezik? Ha egy kérdést egyáltalán fel lehet tenni, akkor meg is lehet válaszolni azt? Mert kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés, kérdés pedig csak ott van, ahol van felelet, és ez utóbbi csak ott, ahol valamit mondani lehet?

Balla D. Károly - C dul

Minden magányos pillanat


Az egészséges lelkületű embert minden magányos pillanat közelebb hozza önmagához.
A beteges lelkületűt ellenkezőleg.

*



Bizalom


Ha megengeded, hogy valaki feltétel nélkül alávesse magát az akaratodnak,
az olyan, mintha engednéd, hogy kést szúrjanak a hátadba.
Ha kihúzod, elvérzel, ha ott marad, elgennyesedsz.

*


Önvédelemből

Vajon lehet-e önvédelemből elkövetni öngyilkosságot?

*


(Ha szél)

Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.

*


Igazodás

Ha nem találod Északot, igazodj Dél iránt.

*

Belvilág

A kierkegaardi szubjektum nem úgy és nem azért tételezi a külvilágot,
hogy birtokba vehesse, hanem akként és azért, hogy a
tőle való abszolút különbözőségét kifejezze.

*


Depresszió

Csigolyáim billentyűin játszik a kín,
valami ismerős dallam feldereng.
Kiszenvedett vágyaimat hogy elvigye,
megérkezik a jól időzített gyászkocsi.

*


Másolás

Kazimir Malevics: Fekete négyzet.
Kurtág György: Némajáték.
Örkény István: Üres lap.
Minőségileg
a semmi
mindig több a valaminél.


*


Vízió

csak születésem pillanatában
voltam egyetlen villanásra
szemtől szemben a halállal

csak halálom pillanatában
látom meg egyetlen villanásra
az élet valódi arcát


*



Most már

Most már felnézhetsz.
Nincs fent semmi.


***

Felejtsd el ezt a versemet.
Minek tanulnál verseket?
Nemsokára már könyv se lesz,
határ se lesz, törvény se lesz,
feldúlt életünk széthordják
mohó ázsiai hordák.
Új népvándorlás kezdetén
mit érsz a versekkel, szegény?!




Bogdán László

FELEJTSD EL EZT A VERSEMET


elfuserált variáció Faludy György
Tanuld meg ezt a versemet című költeményére

Felejtsd el ez a versemet!
Minek őriznél könyveket?
Ha el nem veszted, elszedik,
barbárok bűnjelnek hiszik,
az atamánhoz beviszik,
vagy a vécére kiviszik.
Ha nem, hát úgyis elszakad,
megbarnul, porlik, elhasad,
madárként röpül el a lap.
A várossal együtt elég.
Nem lehet hazának elég,
kiad egy jelzős szerkezet!
Felejtsd el ezt a versemet!

Felejtsd el ezt a versemet.
Minek tanulnál verseket?
Nemsokára már könyv se lesz,
határ se lesz, törvény se lesz,
feldúlt életünk széthordják
mohó ázsiai hordák.
Új népvándorlás kezdetén
mit érsz a versekkel, szegény?!
Bolyonghatsz az interneten,
amíg még van!…Ó fertelem!
Elvész világod. Nem marad
Hely, hol meghúzhatnád magad.
Az új barbárság közeleg,
két lábra áll a rettenet!
Felejtsd el ezt a versemet!

Felejtsd el ezt a versemet!
Minek kellene vers neked,
ha irhádat nem mentheted,
hálózatodról is leszed,
elvadult, idegen sereg?
Tanulj köszönni csecsenül
és hálálkodni oroszul,
megalázkodni mongolul,
rizset kérni kínaiul,
hódítóid nyelvét tanuld!
Ne érdekeljen rím, se múlt.
A metafora rettenet.
Minek kellene vers? Kinek?
Felejtsd el ezt a versemet,
gyűjts inkább luxuscikkeket,
már amit meghagynak neked,
sóvár, rabló idegenek!
Gyűjts ágacskát, falevelet,
ha lesznek még falevelek,
ha marad erdő! Rengeteg
a pusztulás és nem ereszt
kiégő gyárak füstjele.
Végül már mindent beborít
az ipar mocskadéka itt
és győz Euró-Ázsia,
a borzadály, a mánia!
Felejtsd el ezt a versemet!

Felejtsd el ezt a versemet!
Hagyd kínjaid, interneted.
Tűzz fel a hegyre, míg lehet,
amíg még menekítheted,
ami vegzálások után
is benned, épen megmaradt:
búzamezőket, strandokat,
működő nagyvárosokat
képzelj el! Rózsakerteket
teremt újjá a képzelet.
És ezt már nem vehetik el
pusztító hordák. Kitelel
és megőriz a képzelet.
A könyv lehet-e menedék?
Felejtsd el ezt a versemet!

Inkább hazádul ama lányt
képzeld el és ne tétovázz,
ne cidrizz és ne totojázz.
Búcsecs, Királykő elkever,
a saját félelmeivel.
Messzire láthatsz: önmagadba,
lángol a jóság csipkebokra,
nem olthatják ki kazánok,
kirgizek, kozákok, tatárok.
Itt nem találnak rád soha!

És amíg te emlékezel,
a többieknek nem leszel,
s míg új világod tervezed,
szép lassan elfelejtenek,
vígan benépesítheted,
az újraköltött életed!
Tanuld meg ezt a versemet!



***

Gaál Antal

JELENLÉT

Minden egy pontba összpontosul.
Az este jajdulna, de kinyitom az
ablakot és kikiáltok: tavasz van?
Ma is fönn voltam a hegyen, ma is
elküldtem neked a harangszót.
Ha eső lenne, a fűszálak összevizeznék
a nadrágszáramat. Próbálok túllépni
azon, ami még meg sem történt.
Így biztosan nem fog fájni!

Bella István:

ÉS SZÓLT A SZÓ

És szólt a hegy:
- Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
- Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
- Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
- Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
- Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

Nincs szebb

Úgy írtam én eddig a verset,
ahogy csak népmesék születnek.
A valót mondtam, s nem a világot,
a szelet, s nem a moccanó ágat,
csak úgy, ahogy a semmibe nézett
egy - ki tudja ki - és megébredt,
s ahogy fölnéz, hát sírástól
bugyborékol a rét, tűz táncol,
s zöld ág, leveles hasú kígyó
forrósodik, sziszeg a kíntól.
- E meséket kell elfelednem,
hogy dallá magamat tehessem,
ifjúságom kell megtagadnom,
hogy fiatal s egyetlen maradjon,
mert várjon virág, vagy csak a föld,
nem mindegy, hogy mit örököl:
Csak, ami voltam, az leszek.
Nincs szebb és félelmetesebb.



Gyönyörűen

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz
számodra örökre nyitva vagyok
megnézheted a szívemet
nem kezdte ki a mosolyod.
Felhúzhatod a kezemet
mezítelen bőröd alá
felöltheted életemet
lámpaernyőd leszek akár.
Kinyithatod a vállamat
nyarak lógnak benne, minden ruhád
tüdőm tükrében lásd magad
halj meg, hogy szépséged meg ne utáld!
Én már semmit se akarok
csak szólni, szeretni, nyugodni.
S gyönyörűen, mint egy halott
nyílt szemedben késként forogni.