Hírek Kritikus pillanatban váltották le a Paksi Atomerőmű szakmailag elismert vezetőjét, hogy helyet csináljanak egy ősfideszesnek

Az új vezetőnek olajmérnök végzettsége van és “nincs nukleáris tapasztalata, így bizonyos kérdésekbe várhatóan nem lesz beleszólása” az atomerőműnél .


Egy kellemetlen szituáció várt január 12-én Lantos Csabára, aki akkor még csak néhány hete vezette az újonnan megalakult Energiaügyi Minisztériumot. Meneszteni készült egy állami vállalat vezetőjét, akivel kapcsolatban semmilyen szakmai kifogás nem merült fel.

A korábban az Orbán-kormány által is kitüntetett Pekárik Gézáról volt szó, aki akkor már több mint négy éve vezette az ország energiaellátásában kulcsszerepet játszó Paksi Atomerőművet.

A történteket ismerő több forrás szerint a miniszter azért váltotta le az atomerőmű vezetőjét, mert Pekárik pozíciója másvalakinek kellett. Az egyik forrás szerint Lantos a minisztérium budapesti Fő utcai épületében tartott találkozón szívélyes hangon beszélt Pekárikkal, de az üzenetének lényege mégis az volt, hogy a vezérigazgatónak távoznia kell a posztjáról.

Másnap a kormány be is jelentette hogy Horváth Péter Jánost nevezik ki az atomerőmű élére, Pekárikot pedig tanácsadóként alkalmazzák a továbbiakban. Horváth addig a hazai energetikai piacot felügyelő Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke volt, a szakmai háttere mellett azonban ismert volt arról is, hogy jó politikai beágyazottsággal rendelkezik a kormányoldalon.

Előfordult, hogy sportmérkőzéseken találkozott fideszes politikusokkal, egy ideig pedig a Fidesz egyik fontos bázisának számító szolnoki alapszervezetet is vezette.

1689239327735.png
 
Az a lényeg hogy minden (MINDEN) posztot kormányközeli ember látja el.
Így bármilyen ellenzéki mozgolódás lehetetlen mert nem lesz mozgásterük.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,971
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére