Hírek Már 34 gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot és Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési ügynek

Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg a Pénzügyminisztériumot és Miniszterelnökséget is érintő európai uniós pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint ezzel már 34-re nőtt a gyanúsítottak száma.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly áprilisban összehangolt akcióban 18 embert hallgatott ki gyanúsítottként, akik részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott – és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.

A főügyészség ekkor jelentős összegű, korrupciós eredetű, vagyonelkobzás alá eső vagyonelemeket is lefoglalt. A főügyészség tájékoztatása szerint március 2-án országszerte 17 helyszínen újabb összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre, amelyben közel 80 ügyész és rendőr vett részt. A részben gazdasági társaságok székhelyein végzett kutatásokat és lefoglalásokat követően a főügyészség kilenc embert hallgatott ki gyanúsítottként.

Az újabb gyanúsítások az Egészségipari Támogatási Program keretében benyújtott pályázatokat is érintik. A legkisebb támogatható projektméret 400 millió forint volt, amelyből az ügyben több is érintett – írta a főügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a csütörtökön közölt gyanúsításokkal együtt az ügynek eddig összesen 34 gyanúsítottja van, akik közül kilenc hivatalos személy, és 11 jogi személy ellen folyik büntetőeljárás.

Az újabb gyanúsítottak közül volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, valamennyien szabadlábon védekeznek. Az MTI azt írja, hogy tavaly áprilisban a főügyészség azt közölte, a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

A Pénzügyminisztérium ugyanakkor közölte, a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a minisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ügy kapcsán arról beszélt, a legmagasabb rangú gyanúsított főosztályvezetőként dolgozott, kisebb csalásokról van szó és mivel a pályázatokkal kapcsolatos felülvizsgálatot a Miniszterelnökség végzi, ott is érintett egy osztályvezető.
Tavaly áprilisban a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el az ügyben, és a bíróság akkor azt közölte, megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak közül négyen hivatali kötelességüket megszegve, jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak, illetve cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázóknak.

Egy ötödik gyanúsított három társa tevékenységét kapcsolattartással támogatta, míg a hatodik gyanúsított projektmenedzser volt, aki a segítségért cserébe vesztegetési pénzt juttatott az egyik gyanúsítottnak.

Kolontár Krisztián

1677876656274.png
 
Már évtizedek óta egyértelmű, hogy az éppen hatalmon lévő galerik holdudvara -gyakorlatilag- bűnözőkből állnak. Olyan embereket tartanak a markukban, akik -mint törvényhozók- tűzzel vassal védik ezeket a rohadékokat. Ha valaki követi, akkor a legfrissebb ügy is (Völner-Schadl és társaik) bűzlik. Csupa korrupt politikus, és társaik igazi, keményvonalas, börtönviselt bűnözők.
Aki pedig jobbra mutogat, az mutogasson balra is, mert azok is pontosan így működtek.
Ja, és annak idején ki is volt az, aki a KISZ vagyont eltüntette? Csak nem a két...
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Egyébként az eredeti cikk a hír24-en jelent meg.
Na látod, éppen ezért nem megyünk el szavazni.
Mert ugyan lehet szart fosért cserélni, de érdemes?
 
Az otthon elok hanem mennek szavazni akkor megerdemlik azt amit Orbanek muvelnek. Nem forradalomrol kell vizionalni hanem elmenni szavazni.
A kisz szekhazaat ORbanek nyultak le .
 
Nem kell szeretned Gyurcsanyt de ha olyant irsz ami nem igaz ..Lehet rossz helyre jottel?
Fobiaddal nem tudunk mit kezdeni.
 
Az otthon elok hanem mennek szavazni akkor megerdemlik azt amit Orbanek muvelnek. Nem forradalomrol kell vizionalni hanem elmenni szavazni.
A kisz szekhazaat ORbanek nyultak le .
Ha az alsóra reagáltál
Nem vetted figyelembe nem székházat írt hanem: KISZ vagyont
És az hatalmas különbség.

És igencsak igaza van: "Már évtizedek óta egyértelmű, hogy az éppen hatalmon lévő galerik holdudvara -gyakorlatilag- bűnözőkből állnak. Olyan embereket tartanak a markukban, akik -mint törvényhozók- tűzzel vassal védik ezeket a rohadékokat. Ha valaki követi, akkor a legfrissebb ügy is (Völner-Schadl és társaik) bűzlik. Csupa korrupt politikus, és társaik igazi, keményvonalas, börtönviselt bűnözők."

Már évtizedek óta egyértelmű, hogy az éppen hatalmon lévő galerik holdudvara -gyakorlatilag- bűnözőkből állnak. Olyan embereket tartanak a markukban, akik -mint törvényhozók- tűzzel vassal védik ezeket a rohadékokat. Ha valaki követi, akkor a legfrissebb ügy is (Völner-Schadl és társaik) bűzlik. Csupa korrupt politikus, és társaik igazi, keményvonalas, börtönviselt bűnözők.
Aki pedig jobbra mutogat, az mutogasson balra is, mert azok is pontosan így működtek.
Ja, és annak idején ki is volt az, aki a KISZ vagyont eltüntette? Csak nem a két...
Az alábbi csak kis része:

Rácz Péter, az úttörőszövetség vezetője az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta.De jogerősen is elítélték.
2007.05.24
őúgy hogy ne a KISZ székházról beszéljen aki beszél hanem KISZ vagyonról
 
Utoljára módosítva:
Ha valaki követi, akkor a legfrissebb ügy is (Völner-Schadl és társaik) bűzlik. Csupa korrupt politikus, és társaik igazi, keményvonalas, börtönviselt bűnözők.
És ide tartozik:

Stumpf mondata: 22:03
Miközben megszületett az Ukrán nemzet
Ez egy komoly megrázó mondat. Nagyon értelmes ez a Stumpf!!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Rabona Casino - გასინჯეთ ჩვენი ახალი თამაშები და მიიღეთ ჯილდოები!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,651
Üzenet
4,920,461
Tagok
622,899
Legújabb tagunk
RobolaKl
Oldal tetejére