Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Nincs itt vész, én úgy huszonéve moderátorkodtam rövid ideig az Index polfórumán, és ott azért összehasonlíthatatlanul keményebb szócsaták voltak, mégis lehetett normális rendet tartani.
(Mondjuk én mindig vétóztam a letiltásokat, ezért aztán hamar leváltottak).
Mondjuk én nem is letiltásról beszéltem (bár az sem ördögtől való), hanem a nem megfelelő hangnem miatti törlésről.
 
Nem "de legalább járta az országot", hanem megismerte az országot, és az országgal is megismertette magát és az elképzeléseit is. Mi, és az előző generáció sem, sok éve nem láttunk hasonlót sem, a gyerekeink korosztálya meg soha.
Én azt láttam, hogy azért nem volt erre szükség, mert megjelenhettek "a" tévében, a médiában, újságokra gondolok, a különböző nézetek.
Vacsi közben is el lehetett dönteni, ki mit akar.

Most leáldozóban a tévé, és az egyéb, pl. a nyomtatott újságok is kikopóban.
Orbánék még rá is tettek jó pár lapáttal. (Az ellenzéki képviselők jelezték ezt!!)
Most a neten megy az infó, fő a látvány és a hang. Olvasni inkább ne kelljen.

Ehhez nem alkalmazkodtak a most kikerült ellenzéki képviselők, ezért lemaradtak. (Orbánék is.)
Aki követte őket így-úgy, főleg a régi módokon, tudta, hogy dolgoznak - ezért berzenkedem/berzenkedem, ha lekicsinylik őket.
A régi módon pedig a régi módokhoz szokott szavazók tájékozódnak. Őket meg simán lenyuggerezték, mint valami punnyadt agyú, Stockholm-szindrómás társaságot.

Magyar átvette azt, hogy a régi módon (is) szóljon a szavazókhoz. Ezt tényleg jól csinálta/csinálták.

A parlamenti munka viszont favágás. Unalmas, hosszú szövegek, unalmas részletekkel a köz számára.

Én annak örülnék, ha mindegyik társaság tudna képviselőket küldeni, anélkül, hogy leszólja a másikat. Mint egy normálisan működő munkahelyen. Az egyik friss, a másik tapasztalt. A kettő együtt hatékony, szükséges súrlódásokkal.
Az ország pedig akkor nyerne, ha nem versenyeztetné őket folyamatosan.

Ezt Magyar (még) nem érzi.
Talán erre utal Orbán, aki viszont jobban ért a "régiekhez".
 
Tévedsz, de nagyot! Melitta soha nem tiltotta, hogy egy moderátor bármihez is hozzászóljon.
Akkor szó áll szó ellen
Nekem, b.p.moderátor(piroska) mondta.
És nem bármihez hanem ott ahol moderál(vitát nem generálhat) hozzászólásával)
(És ezt összeférhetetlenség szempontjából talán indokoltnak gondolta)
a b.p. nagy tiszteletnek örvendett igaz-látásával, nem mindenáron beszélni akarásával.
 
Utoljára módosítva:
a baloldal elkötelezett hívei?! Ki kell ábrándítsalak.......... Szerintem ma mo-on a mesterségesen, egyéni pártérdekek mentén definiált jobb-bal-oldalak nem léteznek, max mint hivatkozási alapok, MP nagyon egyértelműen nem baloldaliként definiálja önmagát, és innentől értelmetlen az érvelésed
Végre aki szintén kimondja
Értelmetlen oldalazni
Mára kiderült nem baloldali párt a Tisza.
Egy inkább jobbközép nagy gyűjtőpárt.
Baloldali most nincs.
A DK(?)
 
Tévedsz, de nagyot! Melitta soha nem tiltotta, hogy egy moderátor bármihez is hozzászóljon. Ez az egyik. A másik észrevételem: több tiszteletet kérek nemcsak Flamingóval szemben, hanem az összes többi hozzászólóval szemben. Ha nem tetszik, amit írnak, akkor nem kell elolvasni, pláne nem hozzászólni. Arról nem is beszélve, hogy messze nem korrekt, ha valakinek a végzettségét, szakmáját, vagy bármi mást felhozol csak azért, mert már normálisan nem tudsz hozzászólni, nincsenek érveid.
Hidd el nekem, én közel nem vagyok egyes emberekhez olyan türelmes, mint Flamingó. Nem lesz lelki defektem attól, hogy törlöm annak a hozzászólását, aki bármely okból a másikat vegzálja, megalázza.
"Én neked nem válaszolok csak ha már nem vagy mundérban" mondatért szégyelld magad.

Akkor szó áll szó ellen
Nekem, b.p.moderátor(piroska) mondta.
És nem bármihez hanem ott ahol moderál(vitát nem generálhat) hozzászólásával)
(És ezt összeférhetetlenség szempontjából talán indokoltnak gondolta)
a b.p. nagy tiszteletnek örvendett igaz-látásával, nem mindenáron beszélni akarásával.

tisztelettel kerlek teged es mindenki mast is itt - egyikunk sem tokeletes; Melitta sem volt az, de egy nagyon szeretheto EMBER volt - epp csak most ment el, mar nem tudja "megvedeni magat" - nem szeretnem ha ezen a forumon BARKI a szajara venne a gyasz idoszakaban!

kosz
 
nem tudja "megvedeni magat" -
Szerintem nem bántotta senki, mit láttál ami nincs ott?
Az általad bidézett üzenetben el sem hangzik senki ma itt lévő neve. Semmilyen név
Se akit említesz, nézd meg
#10,463
egyedül egy már itt nem lévő moderátor barátom neve hangzik el részemről: b.p.
Ő ma is barátom bizalmasan és becsülöm igazság érzetét jó meglátásait.
Hozzá közelítő Flamingo van ki szintén aránylag jó helyzet értékelő képességű.
A b.p. vel azonosan helyzetkezelő.
És mindkettő véletlen(?) ezoteriás emberszerető.
Ennek köszönhető a fórumokon a béke teremtő képessége?
A tiltott név tőlem nem hangzik el
 
Utoljára módosítva:
Az nem mára derült ki, hogy a Tisza nem baloldali párt.
Soha nem is volt az, a kezdetektől fogva a szélsőségektől távolságot tart, néppártként definiálja magát.
Akkor melyik párt a baloldali?
Ha egyáltalán létezik még oldal?
Záverecz arról beszélt
Hiány van a régi fogalom szeronti bal oldalon
De politikában nincs vákum
Mert be fogja hamar tölteni a helyét
új fiatal csoportosulás
Újra definiálja a fogalmat de képviseltetni fogja magát minden párt vagy szükséges érdekképviselet
akkor fog kiderülni kell-e lakosság csoportnak
Lesz-e választójuk.
Ma kilyukadt több eddig létező.
 
Utoljára módosítva:
Én azt láttam, hogy azért nem volt erre szükség, mert megjelenhettek "a" tévében, a médiában, újságokra gondolok, a különböző nézetek.
Vacsi közben is el lehetett dönteni, ki mit akar.

Most leáldozóban a tévé, és az egyéb, pl. a nyomtatott újságok is kikopóban.
Orbánék még rá is tettek jó pár lapáttal. (Az ellenzéki képviselők jelezték ezt!!)
Most a neten megy az infó, fő a látvány és a hang. Olvasni inkább ne kelljen.

Ehhez nem alkalmazkodtak a most kikerült ellenzéki képviselők, ezért lemaradtak. (Orbánék is.)
Aki követte őket így-úgy, főleg a régi módokon, tudta, hogy dolgoznak - ezért berzenkedem/berzenkedem, ha lekicsinylik őket.
A régi módon pedig a régi módokhoz szokott szavazók tájékozódnak. Őket meg simán lenyuggerezték, mint valami punnyadt agyú, Stockholm-szindrómás társaságot.

Magyar átvette azt, hogy a régi módon (is) szóljon a szavazókhoz. Ezt tényleg jól csinálta/csinálták.

A parlamenti munka viszont favágás. Unalmas, hosszú szövegek, unalmas részletekkel a köz számára.

Én annak örülnék, ha mindegyik társaság tudna képviselőket küldeni, anélkül, hogy leszólja a másikat. Mint egy normálisan működő munkahelyen. Az egyik friss, a másik tapasztalt. A kettő együtt hatékony, szükséges súrlódásokkal.
Az ország pedig akkor nyerne, ha nem versenyeztetné őket folyamatosan.

Ezt Magyar (még) nem érzi.
Talán erre utal Orbán, aki viszont jobban ért a "régiekhez".
Nem azért nyomtam tetsziket, mert egyetértek azzal, amit írsz.
Különösen azzal a résszel nem értek egyet, hogy nem kellene "versenyeztetni" a parlamenti képviselőjelölteket a bejutásért. Az elmúlt 4 választás bizonyította, hogy a verseny hiánya mennyire káros, nagyon is kell őket versenyeztetni, és nem szabad hagyni őket belepunnyadni a székeikbe.
Azt meg főképp nem szabad hagyni a jövőben, hogy ők maguk között jó előre felosszák a bejutó helyeket, és a választóknak nagy kegyesen megengedjék, hogy igent mondjanak rá.
Érezzék csak folyamatosan, hogy egyik sincs a nyugdíjig-halálig odabetonozva, mert ez az, ami TELJESÍTMÉNYRE ösztönöz, és nem csak jelenlétre. Ha túl biztosnak érzi a segge alatt a széket, akkor be se jár az ülésekre, minek is járna, ha a fizetést utánaküldik a megadott bankszámlára úgyis, ha nem jelenik meg. Ezért volt olyan huzatos az elmúlt évtizedekben a parlamenti ülésszak alatt a terem.
A parlament ne egy "cucialista" nagyvállalat mintájára működjön, és ne biztosítson a belépéstől a nyugdíjig vagy azon is túl tartó fizetést a kapun belüli munkanélkülinek.
 
Akkor melyik párt a baloldali?
Ha egyáltalán létezik még oldal?
Záverecz arról beszélt
Hiány van a régi fogalom szeronti bal oldalon
De politikában nincs vákum
Mert be fogja hamar tölteni a helyét
új fiatal csoportosulás
Újra definiálja a fogalmat de képviseltetni fogja magát minden párt vagy szükséges érdekképviselet
akkor fog kiderülni kell-e lakosság csoportnak
Lesz-e választójuk.
Ma kilyukadt több eddig létező.
Ha van rá igény, akkor miért ne alakulhatna új baloldali párt?
Tiltva eddig sem volt, csak aki hagyta magát bekevertetni a korpa közé, azt felzabálták a disznók. És eddig mindegyik hagyta.
 
A parlament ne egy "cucialista" nagyvállalat mintájára működjön, és ne biztosítson a belépéstől a nyugdíjig vagy azon is túl tartó fizetést a kapun belüli munkanélkülinek.
Ez a szakasz másképp felmerül a csak 8 évig max
Érvrendszerében
Nem értek egyet se Magyarral se az azt megtámadó KDNP-s érveivel pedig okos érvek voltak
amikor felsorolta történelmi képviselőket
Ki hány évig volt egyfolytában csak emlékből:
aponyi 61 évig volt megszakítás nélkül
Mikszáth 23 évig
Széll Kálmán 42 év
azt hiszem Hidvéghi Balázs volt
 
Utoljára módosítva:
Ez a szakasz másképp felmerül a csak 8 évig max
Érvrendszerében
Nem értek egyet se Magyarral se az azt megtámadó KDNP-s érveivel pedig okos érvek voltak
amikor felsorolta történelmi képviselőket
Ki hány évig volt egyfolytában csak emlékből:
aponyi 61 évig volt megszakítás nélkül
Mikszáth 23 évig
Bizony, egyszer még egy Puskásunk is volt! Erre is marhára büszkék vagyunk! (megjegyzem, rá lehetünk is)
De ma már nulla darab Puskásunk, nulla darab Aponyink, és nulla darab Mikszáthunk van.
Szerencsénkre ma már nem kell 60 év, hogy ez kiderüljön, ki lehet őket penderíteni korábban is.
 
parlamenti munka viszont favágás. Unalmas, hosszú szövegek, unalmas részletekkel a köz számára.
A parlament erre van. A munka a minisztériumokban kell folyjon, ahol - reméljük- szakemberek vannak a parlament csak imázs, szófosás, f..okméregetés.
Vagy jobb lenne szerinted, ha a képviselők raknák össze pl. a költségvetést? A tartalomjegyzéknél elakadnának.
 
Bizony, egyszer még egy Puskásunk is volt! Erre is marhára büszkék vagyunk! (megjegyzem, rá lehetünk is)
De ma már nulla darab Puskásunk, nulla darab Aponyink, és nulla darab Mikszáthunk van.
Szerencsénkre ma már nem kell 60 év, hogy ez kiderüljön, ki lehet őket penderíteni korábban is.
De mint érv a tiédnél jobb a Hidvéghi Balázsé
Te elfogultan kirúgnál Neked tetszik a 8 év korlát
Ami már Magyarnak sem tetszik
Mert átalakítják 8 év után 8 év pihenő
egyfolytában nem lehet ez a terv lesz elővezetve
Úgy veszem észre te bemerevedett képviselő csak csal, véleményen vagy
Miért penderítenél ki mindenkit?
Az hogy ma nincsenek azok a nagy nevek
Ha nem is maradhatnak, sose tudod meg
Én mint írtam nem tudom miként véleményezzem
1 biztos nincs most szükségszerűsége ráérne
 
Nem csak amiatt, hogy minél tovább ül a helyén, a korrumpálhatóság veszélye annál nagyobb. (bár, nagy szomorúságomra éppen a Momentum bizonyította, hogy elég ehhez az első ciklus is).
A korlátozás egyébként sem tiltja ki a közéletből a korlátot elérő politikusokat, a közért folyó munkájukat folytathatják máshol, másik székben.
 
Ez igaz. Túl lett ez spilázva.
Ebben az esetben a Magyar-kormány részéről
Elő se kellett volna a kérdést vezetni
Ilyesmikkel gerjeszti magára a feszültséget
Másik volt a polgármesterek fizetés csökkentése
Ebben is módosítani kellett
Ráadásul a sántító és személyeskedő szókaratéi
Mint itt az alábbi:

Hidvéghi Balázs a felszólalására reagálva a kormányfő azt mondta, kikéri magának, hogy például Pócs Jánost bármilyen szinten Apponyi Alberthez hasonlítsák.
Nem Pócs a minta kár neki ezzel jönni
https://24.hu/belfold/2026/06/29/ma...aem_wH1ZXGwLzCuDJrG0xOIlEA#Echobox=1782740664
 
A korlátozás egyébként sem tiltja ki a közéletből a korlátot elérő politikusokat, a közért folyó munkájukat folytathatják máshol, másik székben.
Marhaság te is tudod hisz a képviselők azok nem csak gonoszok
Tehetnek célzatosan országért tenni akarók
Lehet Aponyi veszett el sokukban
például
Hadházy Ákos 10-15 év után derült ki milyen kitartó és jobbítani szándékozó
Te csak az orrod előtt lévő 21 századi képviselők alapján ítélsz
Ott is NER s KDNP
 
Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,344
Tagok
631,217
Legújabb tagunk
axm55
Oldal tetejére