Mosolyogj az emberekre, legalább szeretet legyen!

Én nem tudok és nem is akarok mindenkire mosolyogni. Csak azokra akiket kedvelek és csak akkor ha kimondottan olyan ért, ami mosolygásra késztet... :-D

Viszont artikulátlanul tudok röhögni, szinte sátáni hangokat kiadva, miközben könnyeim patakokban folynak különösen filmeken a lehetetlen helyzetekben tapasztalt utolsó percben megérkező segítségen, az emberi összefogáson!!! Ilyenkor előbb a fejem hátsó része, majd az egész koponyám utána a hátam a többi testrészem és végül a talpamig terjedő bizsergés fut rajtam végig... :-D Nagyon kellemes... :-D
 
A szeretet sajnos önmagában nem elég ahhoz hogy boldogok legyünk! Kényszerből mosolyogni pedig messze nem egyenlő a boldogsággal. Én kívül mindig mosolygok, mert "csodás" életem van, de belül sokszor elkeseredek, mert akivel csodás ez az élet, az most 1600 km-rel odébb van... :( Mert önmagában a boldogság nem elég..., abból nem lehet megélni... Az a tudat pedig hogy megtaláltad az igazit, de csak 6 hetente láthatod egy jó ideig, hát nagyon lehangoló tud lenni... Mert ha az ember mérlegel, egyértelműen a boldogság a fontosabb, de néha ahhoz olyan áldozatot kell hozni, ami boldogtalanná teszi az embert.... Ki érti ezt a világot?! De egyszer ennek is vége lesz és akkor újra visszakerül minden a régi kerékvágásba... ezzel a gondolattal pedig ismét mosolyra ívelt a szám, szóval mosolygok!
 
én most is mosolygok, pedig nem kapok levegőt az orromon. mosolygok, de közben veszem is a levegőt - nem is olyan egyszerű ám :cool:
 
Oldal tetejére