Egy újabb ügy, ami megosztja a magyarokat. Mi ebben nagyon jók vagyunk, bennünket bármivel össze lehet ugrasztani. Fontos és kevésbé ügyekkel, legyen az bármi: influenza elleni védőoltás két kormánnyal korábban, vagy például mint most, hogy napvilágra került az úszók szövetségi kapitányának 55 évvel ezelőtti ügye.
Kiss László 1961-ben két társával együtt megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért a bíróság három év börtönre ítélte. Az úszótársadalom állítólag mindig is tudott erről a „fiatalkori botlásról”, ám, hogy ez az ügy miért épp most, néhány hónappal az olimpia előtt került elő, arról még találgatni sem merünk.
Ami biztos: ezen a 93 ezer négyzetméteren két Magyarország van. Hallgassuk meg mindkét tábor hangját.
Kormánypárti változat
Kedves, rendes ember a Kiss Laci bácsi, 75 éves, szálljanak már le róla! Úszógenerációk sorát nevelte föl, olimpia bajnokokat adott a magyar úszósportnak. A Nemzet Egere is az ő szárnyai alatt teljesíthette ki a tehetségét, másokról nem is beszélve. Régen volt, amit elkövetett, 55 évvel ezelőtt, azóta megbűnhődött érte.
Miért kell háborgatni egy tisztességben megőszült embert, aki több magas szakmai és állami kitüntetés birtokosa? Jól néznénk ki, ha egy ifjúkori botlás miatt valakinek egy egész életén át kellene viselnie annak következményeit. Mindenkinek joga van az újrakezdéshez, ahhoz, hogy a múltját maga mögött tudva, bizonyítson magának és a társadalomnak.
El a kezekkel Kiss Lászlóról! Senki sem bűntelen, fiatalon mindenki követet el hibákat. Ki az, aki nem ment át még soha a tilos jelzésnél, nem vezetett egy pohár sör után, ne puskázott volna valamelyik vizsgán?
Na ugye! Tényleg nincs jobb dolgunk, mint egy ilyen nagyszerű embert besározni? Ez viszi előre az országot, ez emeli föl a nemzetet?
Ellenzéki változat
Kiss Lászlőt annak idején ugyan megbüntették, ám amit ő és két társa tettek, azt nem lehet néhány év börtönbüntetéssel letudni. Tönkretették egy fiatal lány életét, soha el nem múló keserűséget okozva neki. Amit vele tettek, élete végéig nem tudja elfelejteni.
Hogy Kiss Lászlő annak idején börtönbe került, az a minimum. Valóban nem lehet egy embert egy életen át megbélyegezni, hiszen hallottunk már olyat, hogy valaki a büntetés hatására megjavult. A Nyomorultak főhőse, Jean Valjean is gyilkosságért került a börtönbe, aztán jó útra tért. Van ilyen, romantikus regényekben különösképp, de Kiss Lászlót ettől még nem lett volna szabad gyerekek, különösen kislányok közelébe engedni.
Úgyis annyi mindent hallani az úszók nem mindig makulátlan világáról, pedofil és erőszakos edző bácsikról. Csak sejtéseink lehetnek arról, hogy a később bajnokká váló kisgyerekeknek milyen árat kellett fizetniük a jó eredményért, a dicsőségért. Mennyi megaláztatást kellett elviselniük, mennyi könnyet nyelniük, és még csak el sem mondhatták, hogy mit tesznek velük.
Kiss Lászlóból, amennyiben tényleg megbánta a tettét, lehetett volna egy rendes könyvelő, gyárigazgató, buszvezető, vagy tájépítész. De gyerekek közé engedni azt, aki egy fiatal lány életét tönkre tette, nem egyszerűen felelőtlenség, hanem bűn.
Bűnt követnek el a magyar sport mai vezetői, és cinkosok mindazok, akik bár évtizedeken át tudtak az egykori gyalázatos esetről, most mégis jó képet vágnak hozzá, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Őket ezek szerint nem érdekli, hogy mit érezhetett az a hajdan megerőszakolt lány. Nem csak akkor, amikor az a szörnyűség történt vele, hanem azóta is mindig, ahányszor csak egykori erőszakolóját látta és hallotta a tévében, rádióban nyilatkozni.
Tudott-e az egykori fiatal lány később őszintén örülni a magyar úszók olimpiai aranyérmének? Mire gondolhatott, amikor a boldogan mosolygó győztes az őt egykor megerőszakoló Kiss László mellett állva mutatta a kamerának frissen szerzett érmét?
Föld S. Péter
Kiss László 1961-ben két társával együtt megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért a bíróság három év börtönre ítélte. Az úszótársadalom állítólag mindig is tudott erről a „fiatalkori botlásról”, ám, hogy ez az ügy miért épp most, néhány hónappal az olimpia előtt került elő, arról még találgatni sem merünk.
Ami biztos: ezen a 93 ezer négyzetméteren két Magyarország van. Hallgassuk meg mindkét tábor hangját.
Kormánypárti változat
Kedves, rendes ember a Kiss Laci bácsi, 75 éves, szálljanak már le róla! Úszógenerációk sorát nevelte föl, olimpia bajnokokat adott a magyar úszósportnak. A Nemzet Egere is az ő szárnyai alatt teljesíthette ki a tehetségét, másokról nem is beszélve. Régen volt, amit elkövetett, 55 évvel ezelőtt, azóta megbűnhődött érte.
Miért kell háborgatni egy tisztességben megőszült embert, aki több magas szakmai és állami kitüntetés birtokosa? Jól néznénk ki, ha egy ifjúkori botlás miatt valakinek egy egész életén át kellene viselnie annak következményeit. Mindenkinek joga van az újrakezdéshez, ahhoz, hogy a múltját maga mögött tudva, bizonyítson magának és a társadalomnak.
El a kezekkel Kiss Lászlóról! Senki sem bűntelen, fiatalon mindenki követet el hibákat. Ki az, aki nem ment át még soha a tilos jelzésnél, nem vezetett egy pohár sör után, ne puskázott volna valamelyik vizsgán?
Na ugye! Tényleg nincs jobb dolgunk, mint egy ilyen nagyszerű embert besározni? Ez viszi előre az országot, ez emeli föl a nemzetet?
Ellenzéki változat
Kiss Lászlőt annak idején ugyan megbüntették, ám amit ő és két társa tettek, azt nem lehet néhány év börtönbüntetéssel letudni. Tönkretették egy fiatal lány életét, soha el nem múló keserűséget okozva neki. Amit vele tettek, élete végéig nem tudja elfelejteni.
Hogy Kiss Lászlő annak idején börtönbe került, az a minimum. Valóban nem lehet egy embert egy életen át megbélyegezni, hiszen hallottunk már olyat, hogy valaki a büntetés hatására megjavult. A Nyomorultak főhőse, Jean Valjean is gyilkosságért került a börtönbe, aztán jó útra tért. Van ilyen, romantikus regényekben különösképp, de Kiss Lászlót ettől még nem lett volna szabad gyerekek, különösen kislányok közelébe engedni.
Úgyis annyi mindent hallani az úszók nem mindig makulátlan világáról, pedofil és erőszakos edző bácsikról. Csak sejtéseink lehetnek arról, hogy a később bajnokká váló kisgyerekeknek milyen árat kellett fizetniük a jó eredményért, a dicsőségért. Mennyi megaláztatást kellett elviselniük, mennyi könnyet nyelniük, és még csak el sem mondhatták, hogy mit tesznek velük.
Kiss Lászlóból, amennyiben tényleg megbánta a tettét, lehetett volna egy rendes könyvelő, gyárigazgató, buszvezető, vagy tájépítész. De gyerekek közé engedni azt, aki egy fiatal lány életét tönkre tette, nem egyszerűen felelőtlenség, hanem bűn.
Bűnt követnek el a magyar sport mai vezetői, és cinkosok mindazok, akik bár évtizedeken át tudtak az egykori gyalázatos esetről, most mégis jó képet vágnak hozzá, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Őket ezek szerint nem érdekli, hogy mit érezhetett az a hajdan megerőszakolt lány. Nem csak akkor, amikor az a szörnyűség történt vele, hanem azóta is mindig, ahányszor csak egykori erőszakolóját látta és hallotta a tévében, rádióban nyilatkozni.
Tudott-e az egykori fiatal lány később őszintén örülni a magyar úszók olimpiai aranyérmének? Mire gondolhatott, amikor a boldogan mosolygó győztes az őt egykor megerőszakoló Kiss László mellett állva mutatta a kamerának frissen szerzett érmét?
Föld S. Péter
