Hírek Olimpia 2024 Párizs

Kartonpapírból készültek az olimpikonok ágyai, de akár ugrálni is lehet rajtuk.​


Nagy eséllyel nem ezek a valaha volt legkényelmesebb fekhelyek, de a célnak, úgy tűnik, megfelelnek.
Száz év után újra Párizsban gyűlnek össze a világ legjobb sportolói, hogy 35 sportágban minél gyorsabban, erősebben és magasabbra jussanak. A július 26. és augusztus 11. között zajló játékok minden magyar érintettjéről és fontos híréről beszámolunk cikksorozatunkban.


A tokiói olimpia előtt hatalmasat futott a hír arról, hogy az olimpiai faluban – a fenntarthatóság jegyében – kartonpapírból készült ágyakon hajthatják álomra a fejüket a versenyzők. Ehhez hozzájárult az is, ami terjedni kezdett róla: az ágyak csak egy ember súlyát bírják el, szexelni nem lehet rajtuk, mert egyszerűen összecsuklanak. Hamar kiderült azonban, hogy erről szó sincs: a papírbútorok kifejezetten jól bírták a strapát, akár ugrálni is lehetett rajtuk.

A párizsi játékok előtt újra előkerült a téma, ennek szervezői ugyanis szintén kartonágyakkal rendezték be a sportolók szállását. Ezek alapállapotukban 90 centiméter szélesek és 200 centiméter hosszúak, de akár 220 centiméterig is bővíthetők, a rájuk kerülő matracok moduljai pedig alakítható keménységűek.
A matracra paplan kerül az egyik oldalán az olimpia, a másikon a paralimpia logójával és dizájnelemeivel – az ágyak egy részét ugyanis a paralimpikonok használják majd.

A többit – valamint a párnákat és a paplanokat – a szervezők a fegyveres erők minisztériumának és a párizsi operabalett-iskolának, valamint az Emmaus nevű jótékonysági szervezetnek adományozzák. Azokat, amelyeket nem lehet ilyen módon felhasználni, az ígéretek szerint száz százalékban újrahasznosítják.

És hogy mennyire kényelmesek a karton bútordarabok? Katherine Holmes amerikai vívó korábban arról beszélt a Business Insidernek: egyáltalán nem példa nélküli, hogy az alvási lehetőségeik az egyes versenyeken nem ideálisak. „Az ágyak sosem túl kényelmesek. De ezzel nincs nagy gond, nem ébredek fel az éjszaka közepén a fájdalomtól sikoltozva. Tény, hogy nem ezek a legkényelmesebb ágyak, amelyeken valaha aludtam, de rendben vannak.”
Tom Daily, a britek műugró olimpiai bajnoka is posztolt az ágyakról, és ő is bizonyította, hogy ezek az ágyak senki alatt nem fognak összedőlni.

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó a minap megmutatta, milyen körülmények között pihennek majd a magyar sportolók.


1722024113952.jpeg







1722024315691.jpeg
 
Rio háromszoros olimpiai bajnok úszója, Hosszú Katinka a közösségi oldalán osztott meg nyílt levelet, amelyben a Magyar Úszószövetséget, valamint elnökét, Wladár Sándort kritizálta élesen.
A MÚSZ-vezetés a teljes ellenkezőjét csinálta, mint ami a dolguk lett volna. A »munkát« ők nem végezték el, sőt hátráltatták.
Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne.
Nem szabadna engedni, hogy tovább károsítsák a Magyar Sportot”
– írta nyílt levelében Hosszú Katinka.
( a teljes levelet olvassa el akit érdekel)
(mikor adják ki a kilövési engedélyt Katinkára?? )
 

Zavarosan magyarázkodik Helif-ügyben az orosz vezetésű Nemzetközi Ökölvívó Szövetség​

Umar Kremljev elnök és Chris Roberts vezérigazgató ugyanis alapvetően különböző, gyakran egymásnak is ellentmondó beszámolót adott az előzményekről

Roberts azt állította, hogy Helifet és Lint először a 2022-es isztambuli világbajnokságon tesztelték, de nem tettek semmilyen intézkedést, mivel az eredmények „nem voltak meggyőzőek". Szerinte az ökölvívókat a 2023-ban Újdelhiben megrendezett világbajnokságról viszont kizárták, mivel

„a kromoszómatesztek eredményei azt mutatták, hogy a két bokszoló nem jogosult a nők között indulni.”

Kremljev viszont arról beszélt, hogy a két sportolón tesztoszterinteszteket végeztek:

„A teszteredmények azt mutatták, hogy magas a tesztoszteronszintjük, mint a férfiaknak".
Korábban hétfőn Mark Adams, a NOB szóvivője ismét megvédte Helif és Lin részvételét a párizsi játékokon.

„Ők már hat éve indulnak felnőtt versenyeken, és semmi probléma nem volt velük. Ezek a nők jogosultak voltak indulni az olimpián, jogosultak is maradtak, és itt is maradnak."
 
Korábban hétfőn Mark Adams, a NOB szóvivője ismét megvédte Helif és Lin részvételét a párizsi játékokon.
Az M4-es kommentátor még az élő adás közben is több alkalommal mondta, hogy egy férfi ellen küzd Luca.
Pedig már dél körül tudni lehetett, hogy Lucának törölnie kellett a különösen sértő posztjait.
Ilyen könnyű felülni az orosz propagandának.
Nagyon szomorú, hogy a hivatalosnak tekinthető megszólalók közül szinte csak S. P. képviselte a józan észt.
Lucának a végén nem maradt más lehetősége, csak a "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megvagyok elégedve" szöveg elmondása.
 
Utoljára módosítva:
Korábban hétfőn Mark Adams, a NOB szóvivője ismét megvédte Helif és Lin részvételét a párizsi játékokon.
„Ők már hat éve indulnak felnőtt versenyeken, és semmi probléma nem volt velük. Ezek a nők jogosultak voltak indulni az olimpián, jogosultak is maradtak, és itt is maradnak."
Ezzel szerintem mindenki tisztában van, és nem is vitatja. Születésükkor nőként lettek anyakönyvezve, az útlevelet ez az okmány alapján állítják ki, persze hogy nem várható változás. A születési okmány az élete végéig elkíséri, az nem változik.
 
A hatósághoz július 26. és 29. között nyolc állampolgári bejelentés érkezett az M4 Sport közszolgálati televíziócsatorna július 26-án 19 óra 28 perckor sugárzott műsorszámával kapcsolatban, amelyben a médiaszolgáltató a 2024-es párizsi olimpia nyitóünnepségét közvetítette élő adásban.
A médiaszolgáltató a műsorszám közvetítése során nem gyakorolhatott hagyományos értelemben vett szerkesztői tevékenységet annak ellenére sem, hogy több jelenet sok néző számára ízléstelen, rémisztő vagy tiszteletlen volt, illetve később globális felháborodást keltett. A váratlan eseményekre legfeljebb a műsorvezetők részéről érkező ellenpontozással volt lehetősége reagálni, ahogyan ez meg is történt a közvetítés során. Mindezek alapján a Médiatanács nem indított eljárást a médiaszolgáltatóval szemben – derült ki a közleményből.
Nem indokolt hatósági eljárást indítani a nyári olimpiai játékok nyitóünnepsége miatt az azt élő adásban közzétevő médiaszolgáltató ellen – egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
( ennyire beteg a társadalom hogy nem tudja helyén kezelni és értelmezni a média által mutatott dolgokat??? )
 
A tekintélyes ékszerész, Chaumet által tervezett érmek az Eiffel-toronyból származó újrahasznosított vas töredékeit tartalmazták, ez az innováció a játékok fenntarthatóságát kívánta kiemelni. Összesen több mint 1000 hatszögletű érmet osztottak ki, amelyek az egységet és a kapcsolatot szimbolizálják.

A felhasznált anyagok minősége azonban kétséget ébresztett, mert úgy tűnik, a bronzérmekben a réz, cink és ón keveréke felgyorsítja a kopási folyamatot.
Yohann Ndoye-Brouard és Clement Secchi francia úszók képeket publikáltak a 4×100 méteres vegyesváltóban szerzett bronzérmeikről. Secchi krokodilbőrnek nevezte kitüntetését, pikkelyes és kopott textúrája miatt, míg Ndoye-Brouard ironikus hangon kijelentette, hogy a medálja inkább hasonlít az 1924-es, semmint a 2024-es párizsi aranyéremre.
1736154078633.png
Már a nyári, párizsi játékok után pár héttel akadtak gondok az érmek minőségével, augusztusban az amerikai profi gördeszkás, Nyjah Imani Huston az elsők között jelezte, hogy bronzérmével valami baj van.

„Ezek az érmek újonnan jól néznek ki, de egy kis használat után világossá vált, hogy nem olyan minőségűek, mint amilyennek lenniük kellene” – nyilatkozta, kiemelve, hogy mindössze 10 nap alatt az érme siralmas állapotba került.
a szintén bronzérmes párbajtőröző, Muhari Eszter is, aki tréfásan azt mondta, állítólag az arany- és az ezüstérmeknek semmi bajuk, legközelebb mindenképpen olyat kell nyernie.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akkor megígérte, hogy kicseréli a hibás érmeket, de úgy tűnik, a szervezetnek alapos újításba kell fognia.
A brazil tornász, az egy arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal záró Rebeca Andrade bevallotta, hogy kerüli az érmek viselését, mert fél, hogy megkarcolja őket, mivel azok meglehetősen sérülékenyek.
 
....„Ezek az érmek újonnan jól néznek ki, de egy kis használat után világossá vált, hogy nem olyan minőségűek, mint amilyennek lenniük kellene” – nyilatkozta, kiemelve, hogy....
De vajon mire lehet használni egy olimpiai érmet? ....-Talán az uszoda medencéjében is velük volt? ...az mondjuk érthető lenne.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Miticsilla wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a Torpedo INK sorozatot! Nagy örömet szereztél vele.
Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria

Statisztikák

Témák
38,562
Üzenet
4,907,097
Tagok
621,962
Legújabb tagunk
Orcsikné Szvetnyik Margit
Oldal tetejére