A 43 éves Gillian Bayford 2012-ben nyert 148 millió fontot, azaz 58 milliárd forintot az EuroMillions-on, ami minden idők második legnagyobb brit lottónyereménye volt. A pénz azonban tényleg nem boldogít, az asszony ugyanis azóta elvált, szüleivel pedig szóba sem állnak egymással.
Gillian nemcsak maguknak tartotta meg a pénzt, bőven adott belőle apjának, anyjának és bátyjának is, és kifizette az adósságaikat. Autókat, házakat vett nekik, és tetemes mennyiségű pénzt adott mellé. Akkor még nem tudta, hogy a pénz a legrosszabbat hozza ki belőlük. Ahelyett, hogy örültek volna, családtagjai csak követelőzőek és mohók lettek.
Gillian szülei megsértődtek, amikor a nő sztoriját lehozták az újságok, és másfél éve szóba sem állnak lányukkal – kivéve amikor még több pénzt kérnek. Unokáikkal sem hajlandóak találkozni azóta. Gillian bátyja, aki szintén luxuskörülmények között élhet, és 9 hónap alatt elverte a testvérétől kapott pénzt, azt sem osztotta meg Gilliannel, hogy elvette feleségül a barátnőjét. A férfi egyik vállalkozása csődöl be a másik után, már az autóját is eladta – de elvárja, hogy Gillian mindeközben végig támogassa. Az asszonynak azonban mára annyira elege lett a rongyrázásukból és a követelőzésükből, hogy elhatározta, innentől kezdve egy fityinget sem látnak tőle.
Ami pedig a történetben a legszomorúbb, hogy Gillian házassága is tönkrement, 15 hónappal a nyeremény átvétele után. A pár a stresszt okolja a válásért, a férfi azóta egy fiatal lánnyal vigasztalódik, Gillian pedig egyelőre egy Audi kereskedő oldalán talált boldogságra.
lemon