Vendég áll a házhoz.
Reggel fáradtan ébredtem. Éppen a tükörben nézegettem nyúzott arcomat, amikor a férjem megszólalt.
- Szívecském, jó hogy eszembe jutott, ma vacsorára meghívtam a főnökömet, tegyél ki magadért, légy szíves. Csinálj valami finomat, tudod, hogy sok minden függ az új főnöktől!- mondta férjuram, miközben a nyakkendőjét kötötte a tükör előtt.
- Jókor szólsz, mondhatom! Jó, hogy nem este jelented be! Most rohanhatok a piacra, bevásárolni.
- Ugyan, te olyan ügyes vagy, hamar összecsapsz valami különlegeset. Valami jó magyaros kaját készíts az angoloknak, hadd tudják meg, milyen is a magyar virtus. A feleségét is hozza, úgyhogy csinos legyél nekem! Este találkozunk, puszi, édesem.
-Hát ez remek! Tudod, hogy nincs egy rongyom, amit felvegyek.
- Ott az a kisestélyi, amit a múltkor vettél, még csak egyszer volt rajtad.
- Éppen a te drágalátos titkárnőd jegyezte meg akkor, hogy olyan vagyok benne, mint egy hordó! Csak nem képzeled, hogy azt felveszem!
- Jó, akkor vegyél magadnak valamit. Itt van némi pénz, ha megszorulnál.
- Hát ez tényleg csak némi…..- morogtam, miközben a konyhaasztalra dobtam a három húszezrest. Ezért tényleg csak rongyot kapok. Azzal meg amúgy is tele a szekrényem.
De felesleges is volt bármit mondanom, a férjemnek már csak a hátát láttam. Na, akkor kezdjünk neki. A takarítónő tegnap járt itt, legalább ezzel nem kell foglalkoznom. Fodrász, pedikűr, manikűr, vásárlás. Atyaisten, már nyolc óra! Hogy leszek én készen estig! És még telefonálnom is kell a fodrász miatt!
- Hali, Tomikám! Igen, én vagyok. Ma estére nagyon csinosnak kell lennem, valami különlegeset szeretnék….. Oké, kettőre ott vagyok. Tomikám, szólna a Jucusnak, hogy hozzá is megyek, teljes generál…..És a Tercsihez is, igen….Szoli? Hát az sem ártana. Tudja maga, Tomikám, hogy mi kell egy nőnek…..Jó, köszike….Pá…..
Na, akkor kettőig elintézem a vásárlást. Irány a piac, ezen legyek túl mielőbb. Magyaros kaja! Csak nem főzhetek gulyást egy vendégnek? Hal….ez az! Halászlé és valami sült hal, különleges mártással, zöldségkörettel…Igen, ez jó lesz. A neje valószínűleg úgyis fogyózik.
A tömött szatyrokat a kocsi csomagtartójába dobom. Irány a Váci utca.
Elegáns üzlet, itt már máskor is vásároltam. Nézegetem az árakat. Még jó, hogy van némi dugipénzem. Hát akkor lássuk a kínálatot. Az eladó készségesen segít. Valami elegánst, és különlegeset szeretnék. Hát ez elég különleges, de tényleg jól áll ez nekem? Ha maga mondja.
Huh, ez az ára lenne? Jó, mindegy, csomagolja be.
Akkor jöhet a kozmetika. Tomi már vár, és Jucus is.
- Tomikám, ma különlegesen szép akarok lenni. Valami új színt képzeltem el, ehhez a ruhához, nézze csak. Jucus, te is nézd meg, ehhez igazítsd a sminkemet. De először a szoliba megyek.
Élvezem, amikor Jucus elkezdi az arcmasszázst. Közben egyfolytában duruzsol a fülembe. Azt mondja, egyelőre ne is nézzek a tükörbe; majd, csak ha kész a hajam is, együtt nézzem az összhatást. Végül is, miért ne?
Amíg a hajam festik, a manikűrös a körmeimet rendezi. Rózsaszín körmöket ajánl, kis szikrázó kövekkel, de én az égővörös mellett döntök. Amikor végül a tükörbe pillanthatok, magam sem hiszek a látványnak. Az arcom négerbarna, szájam türkizkék, a szemhéjamon három csík: egy ezüst, egy arany, végül egy zöld, ami felkunkorodik egészen a homlokcsontomig. Olyan, mint egy szőlőinda. A kunkoron fülemüle üldögél, narancssárga csőre kitátva, mintha énekelne. A fejemen egy zöld fügefa a hajamból csavarva, rengeteg kis madárfészek, benne különböző madarak. A fa két oldalán, a fülem felett, két színes paradicsommadár van a hajamba tűzve. A fa tetején kis betlehemi jelenet, megvan minden, József, Mária, Kisjézus, még a szamár is ott áll a jászol előtt. Egyszerűen gyönyörű. Tetszelegve nézem magam, sok borravalót adok.
Otthon a ruhát azonnal kiterítem egy szék hátára. Nem lesz oka panaszra a férjemnek, tényleg különleges leszek.
Most már neki kell állni a vacsorának. Az a dög szakácsnő is épp most hagyott cserben valami szamárság miatt. Azt hitte, ha a férjemet kinevezték, ő is mindjárt több fizetést fog kapni. Jól is néznénk ki!
A hal kicsit megviselt állapotban van. Hiába, csak a napon találtam helyet a kocsinak, jól felforrósodhatott a csomagtartóban. Legalább nem kell agyonvágni, és talán félig meg is főtt.
Szerencsére tükörponty. Nincs pikkelye. Akkor most kell pucolni, vagy nem kell pucolni?
Szerintem nem. Levágjuk szépen a fejét, farkát, és máris odateszzük a halászlének valót.
Jajajj, ebbe hagyma is kell. Ha most nekiállok könnyezni a hagymától, akkor vége a fülemüléimnek. Végtére is, héjastól is megfő a hagyma. Úgyis át kell passzírozni, a héja majd a szűrőn marad. Akkor ez megvolna.
Szeleteljük fel szépen a halat. Huh, ebben a halban van valami belülről! És micsoda rondaság! Most már mindegy, felszeletelem, és egyenként kikaparom majd a szeletek közepéből ezt a kulimászt. Én egyébként sem szeretem a halászlét, de ezek után főleg……
Besózzuk, így ni, már kész is. Nézzünk a köret után. Van itt minden.
Ezeket most szépen feldaraboljuk. Ezerszer láttam, hogy készítette szakácsnő. Az a dög.
Nem mérgelődök, mert az árt az arcbőrömnek. Párolás. Mit is jelent a párolás? Előveszem a szakácskönyvet, úgyis kell a mártáshoz. Aha, megvan. Akkor most teszünk rá egy fedőt. Csak had legyen jó puha, hagyunk neki időt.
Nézzük akkor a mártásokat. Halakhoz való mártások, ez az. Hú, de bonyolult, ezt nem jegyzem meg. Majd soronként. Azt mondja, tojássárgája, cseppenként bele az olaj. Mekkora cseppenként? Na, talán már jó, nézzünk bele a turmixgépbe. A mindenit, ez olyan, mint a gríz. Azaz dara. Gríz vagy dara, mindegy, de ez nem jó. Talán, ha tovább kevertetem. Hát ez most sem jó. Na nem baj, azt hiszik majd, ilyennek kell lennie, úgysem ismerik a magyar konyhát. Ez egy magyar specialitás, és kész. A bánatba, lapozni kell. Miért nem lehet az egész recept egy oldalon? Meg kell néznem a halászlé alapot is, hátha már lehet passzírozni. Érdekes, hogy egészben milyen nehezen fő szét a hagyma.
Ez a fránya szakácskönyv meg nem becsukódott? De nem baj, emlékszem, pont a 180. oldalon volt nyitva. Na nézzük. Vaníliás cukor, mazsola, rum, darált dió, citromhéj. Főzzük? Én erre nem emlékszem. Na mindegy, akkor főzzük. A margarint kikeverjük a cukorral, és a kettőt összeöntjük. Fura egy mártás, az már biztos. Ez jó tömény lesz, elvégre olaj is van benne. Legalább jóllaknak. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy a dög szokott bele tenni tejfölt is, itt meg nem szerepel. Beleöntök egy tejfölt, az nem rontja el. Pfúj! Gyorsan le kell hűtenem, ez csak hidegen jó, biztosan az a baja. Különleges magyar specialitás elvégre. A nevét nem mondom, hátha mégis ismerik.
Mi a fenétől van itt ilyen füst. A zöldségeim! Atyaisten, de fekete. Mint a grillezéskor egyszer….Tényleg, ez grillezett zöldség, jó, hogy eszembe jutott. Nem idegeskedek, én szép akarok lenni este, az idegesség pedig rongálja az arcbőrt. Most még kisütöm a halszeleteket, átpasszírozom a halászlé alapot, és végeztem. Azért belepislogok a szakácskönyvbe, hátha valami kimaradt. Belsőség? Milyen belsőség? Ebben a halban volt valami belül, de az olyan ronda volt, hogy kimostam belőle. Belsőség. Van éppen lefagyasztva egy kis pulykamájam, végül is, az is belsőség. Ha szerencsém van, nem ismerik a halat sem….Ikra? A csirkének vajon van ikrája? Ki tudja? Honnan vegyek ikrát? Haltej? Ez jó, eddig azt sem tudtam, hogy a halak szoptatnak. Ezek szerint emlősök. Akkor a disznónak biztosan van ikrája, az is emlős. A tehén is emlős, tej éppen van itthon. Ki fogja megérezni, hogy haltej, vagy tehéntej? Vajon mennyi kell bele?
Hagyjuk az egész halsütést is, annyi macera van vele; csak összeturmixolom a levet, belefőzöm az összes halszeletet, a pulykamájat, mint belsőséget, és végeztem. Az asszony úgyis fogyózik, még örül is, ha csak mártással lesz a párolt zöldség. A grillezett, na! Érdekes, hogy zörög ez a gép. Hajaj, a halcsont benne maradt. Nem baj, majd leszűröm, és kész.
Fürdés, öltözködés. Már alig maradt időm.
Végre készen vagyok. Nézem magam a tükörben. A ruhám babarózsaszín, csillogó flitterekkel borítva. Mélyen kivágott nyakát borsózöld tollak szegélyezik. Elöl hasíték egészen a köldökömig. Ha oldalt fordulok, hosszú uszály kígyózik utána, öt méter hosszan. Az uszály, mint egy folyó, tartja Noé bárkáját az egész állatsereglettel. Csak fel ne boruljon, ahogy fordulok. Csak lassan, óvatosan minden mozdulattal.. Hátul, a derekam alatt gyönyörű, színes pávatollak lengenek, majd szépen himbálom a csípőmet hozzá.
Hallom, a párom már meg is érkezett. Legalább megnéz.
- Ne most, szívecském, most sietek fürödni, mindjárt itt vannak a vendégeink. Nyiss majd ajtót nekik, légy szíves. Utána egész este csak téged nézlek, de most sietek.
Kis csalódás ért, de legalább én nyithatok ajtót. Már jönnek is.
- Hm, nem tudom, jó helyen járunk-e. Igen? Nos, a kedves párja nem szólt, hogy …hm….hát hogy jelmezben jöjjünk. Engedje meg, hogy bemutassam a kedves párom – mondta olyan tiszta magyarsággal, mintha nem is Londonban élne 30 éve. Az idegen nő egyszerű kisestélyiben állt az ajtóban, szolidan, pici mosollyal a szája szögletében. Kezet nyújtott, bemutatkoztunk, majd beljebb tessékeltem őket. Ahogy vonultam előttük az utat mutatva, csípőmet riszálva, a hátamban éreztem a pillantásukat. Csak nehogy rálépjenek az uszályomra. A nappaliban már ott állt a férjem is. Bénultan meredt rám.
- Ugye, most ledöbbentél! Na várj csak, ha még a vacsorát is meglátod! Sohasem bíztál igazán bennem, most sikerült elkápráztatnom. – gondoltam, és kivonultam uszályostól a konyhába.
Ahogy a levest átöntöttem a tálba, fülem mögül az egyik paradicsommadár belepottyant a közepébe. Először ki akartam halászni, de meggondoltam magam. Elegánsabb a féloldalas dísz, a levesnek pedig nem árt némi egzotikum. Kis töprengés után rumot öntöttem a leves tetejére, és meggyújtottam. Ezt valami filmben láttam, megtetszett. Bevonultam a lángoló tállal. Kicsit zavart, hogy minden lépésnél kilátszik a köldököm.
A tálat szinte úgy dobtam az asztalra, már annyira égette a kezem. A forróságtól a leves tetején úszó belsőségek sercegve sülni kezdtek, majd kiugráltak a tálból. A többiek a fejüket kapkodták, én nyugodtan leültem. Az egyik májdarab a frizurámba repült. Kicsit helyére igazítottam, és higgadtan tovább kínálgattam a vendégeket. Amikor az utolsó máj is elhagyta a tálat, én magam kezdtem merni mindenkinek. Egy kicsit szétfőtt a hal, de legalább nem kell rágni. A vendégek inkább a levét ették. Időnként hallottam, hogy rosszan egy csont a foguk alatt, amit a gép nem aprított össze. A férjem elkeseredett dühvel rágott valamit, végül egészben lenyelte. Szinte egyszerre tették le a kanalat.
Akkor hozom a második fogást. A férjem minden áron utánam akart jönni a konyhába, de figyelmeztettem: nem illik magára hagyni a vendégeket.
A mártás jó hideg, ez príma. A zöldséget illetően volt ugyan némi aggályom, de most már nincs mit tenni. Be kell vinnem. Hirtelen ötlettől vezérelve, a mártást ráöntöttem a zöldségekre. Végre megnyugodtam: a fekete színt elfedte a krémszerű anyag. Leültem a helyemre, az uszályomat most úgy helyeztem el, hogy körbe kerítse az ebédlőasztalt.
- Na, most bámulhattok – gondoltam. Férjem némán meredt Noé bárkájára az uszály végében.
Majd a madárfészket kezdte nézni a fejemen. Valószínűleg feltűnt neki, hogy hiányzik az egyik paradicsommadár.
- Ne keresd – üzentem neki a szememmel. Éppen te etted meg, az volt, amit nem tudtál megrágni.
- Sokat változott a magyar konyha- kezdte a beszélgetést a férjem főnöke. Ezt például nem ismertem, ahol a zöldségeket mazsolás diókrémmel öntik le.
- Persze, a diókrém – kapcsoltam mindjárt. Az az átkozott szakácskönyv! A 180. oldalon a diótorta krémje van. A tartármártás a nyolcvanadik oldal. Hát erről nem én tehetek, miért nem egy oldalon van egy recept. Ki a csoda ér rá főzés közben lapozgatni, oldalszámokat megjegyezgetni?
Az asszonyka nem szólt egy szót sem. Néha a szájára szorította a szalvétát, ilyenkor pukkadozás hangja hallatszott mögüle, a szeme csupa könny lett, a válla rázkódott; a férje pedig megrovó pillantásokat vetett rá. Lehet, hogy gyomorbeteg az asszonyka? Esetleg valami nagy bánata van? Szegény!
Vacsora után elhelyezkedtem a dívány közepén, uszályomat magam köré terítettem, és vártam a dicséretet.