Kocsis Györgyi: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan...
… abban a kettős politikai öngyilkosságban, amit az Európai Unió két, látszólag nagyon különböző tagállama, Nagy-Britannia és Magyarország elkövetni készül (míg az egyik a kilépésen, a másik a 7. cikkellyel járó elszigetelődésen ügyködik). Azért írom, hogy látszólag, mert a száraz tények szintjén kevés ennél különbözőbb két ország található a kontinensen.
A csatornán túl fekszik egy 60 milliós, többnemzetiségű szigetország, ahol az egy főre jutó GDP 32 ezer euró. Állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, atomfegyvere van, 500 éve ápolják a polgári demokrácia zöld füvét, a nyelvét az egész világon beszélik, és az EU egyik legnagyobb befizetője. A Lajtán innen terül el viszont egy szárazföldbe zárt, alig 10 milliós, etnikailag szinte homogén ország, ahol az egy főre jutó GDP 11 ezer euró, amelynek nyelvét sehol másutt nem beszélik, a demokráciával 30 évvel ezelőtt kezdett ismerkedni, a hadserege jelképes, az Európai Uniónak pedig az egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje.
Itt azonban nagyjából véget is ér a felszíni különbözőségek sora, mert legalább ugyanannyi a hasonlóság. A politikai berendezkedés mindkét országban zűrzavaros: Nagy-Britannia névlegesen monarchia ugyan, mégis minden hatalom a parlamenté, a szimbolikusan köztársasági államformájú Magyarországon viszont a parlament hatalma elenyésző, szemben a mindenható, királyi palotába költözött miniszterelnökével. Hasonlóképpen keszekusza a párttérkép mindkét országban, lehetetlenné téve, hogy az állampolgár normálisan szavazhasson. Míg Nagy-Britanniában papíron két nagy párt van, kormányon a konzervatívok, ellenzékben pedig a Munkáspárt, a gyakorlatban ez négy külön párt, csak éppen a választási rendszer logikája egybekényszeríti azokat, akik EU-ügyben utálják egymást, és szembeállítja azokat, akik e téren nagyjából azonos platformon állnak. Magyarországon a választási rendszer összekényszeríti azokat, akikben az egyetlen közös az, hogy le akarják váltani az EU-t folyamatosan szidalmazó kormánypártot, miközben ugyanez a kormánypárt rendre azt állítja, hogy nagyon is szereti az integrációt. S itt van végül, de korántsem utolsósorban a történelem és a néplélek. Mindkét ország azzal a pszichodrámával küzd, hogy elgyászolja tovatűnt történelmi nagyságát: a britek a tengerentúli gyarmatbirodalmat, a magyarok Trianont – csak a méret különböző, az érzelmek és az érzelmekre épített politikai játszmák egyáltalán nem.
Következésképpen a demagógia hatókörét illetően is csak mennyiségi, nem minőségi a különbség. Nagy-Britanniában ordas hazugságokra – első helyen az áttelepülő kelet-európaiak által támasztott veszéllyel fenyegetésre – alapozva nyerte meg a Konzervatív Párt a 2016-os Brexit-népszavazást, amire hivatkozva most Boris Johnson új kormányfő azzal kacérkodik, hogy megkerüli a brit parlamentet. Az a Boris Johnson, akit pártjának is csak egy része ültetett a miniszterelnöki székbe, nem pedig a brit választók, jóllehet ő – még politikai bulvárújságíró korában – az EU állítólagos antidemokratikus működésének legbrutálisabb kritikusai közé tartozott. Eközben a Fidesz az ugyanabban az évben általa elveszített migrációs népszavazásra való hivatkozással építette le a jogállamot és éhezteti még azt a pár tucat színes bőrű menedékkérőt is, aki egyáltalán elér a határkerítésig. Az a Fidesz, amely a választási rendszer eltorzítása, az intézményesített korrupció és a sajtószabadság korlátozása révén tette magát gyakorlatilag leválthatatlanná.
Vezetőinek páratlan cinizmusa is rokonítja a két országot. Boris Johnson az európai integráció egyik szellemi atyjáról, az általa állítólag példaképnek tekintett Winston Churchillről írt életrajzi könyvet, miközben országát – „kerül, amibe kerül” – ki akarja léptetni az EU-ból, ha rámegy is az ír-szigeti béke. „Nagy-Britanniának nincsenek barátai, csak érdekei” – jelentette ki hajdan Lord Palmerston, Viktória királynő külügyminisztere. Hasonló szellemben nyilatkozott a minap Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, mondván: „Az európai együttműködés remek dolog, támogatjuk, de alapvetően érdekalapú, a nemzethez tartozás pedig értékalapú, és prioritást élvez.” Ami az uniós értékek jelentőségének nyilvánvaló tagadásával egyenértékű, azaz teljes mértékben megalapozza a 7. cikkely érvényesítését – ha rámegy is az ország fejlődése. Miközben Johnson Trumpba próbál kapaszkodni, Orbán Putyinba. Hamis és veszélyes önámítás mind a kettő. Nagy-Britanniát Franciaországgal köti össze a Csalagút, nem Amerikával, Magyarország pedig Európa szívében fekszik, nem pedig Ukrajnától keletre. A szigetmentalitás működésképtelen, és ezt ma már mindenütt látják, csak a Downing Streeten és a budai Várban nem.
Pedig de.
) öngóljai. S hogy a hallgatóság mit élvez, az a hallgatóságot minősíti, senki mást nem kötelez semmire sem.
