Tokaji Márton verse:
A lélek örök kiáltása
Mondd, ki nyitja,zárja szemeit az égnek?
Naponta a földön ki rendezi a képet?
A millió csillag titkainak léte,
fekete fátyolra kivarrt örök éke.
Égi aranymezőn gyémánt szemek fénye,
fekete lyukaknak a sötét rejtélye.
Ébredő lelkeket elkápráztató fény.
Az idő fogatán szaladó futó lény.
Simogató meleg, andalító mámor.
Az éj sötétjében a rád törő Ámor.
- Hol kezdődik az ég -?
- és hol a földi lét -
- A felhőkben kivel vív csatát a zord ég -?
A harmóniát megleli e lelkem?
Vagy kárhozatra jutok, s porrá lesz a testem?
A szerelmi vallomás egy megvalósult álom!
Kézenfogva jár a vágy, s bűn e világon!
Életet emésztő vágyban mécses lángok.
A végtelen térből már semmit nem látok.
A virág elhervadt, idő, út elfogyott.
Délibáb elrepült, s tán Isten is elhagyott.
Mondd, ki nyitja,zárja szemeit az égnek?
Naponta a földön ki rendezi a képet?
A millió csillag titkainak léte,
fekete fátyolra kivarrt örök éke.
Égi aranymezőn gyémánt szemek fénye,
fekete lyukaknak a sötét rejtélye.
Ébredő lelkeket elkápráztató fény.
Az idő fogatán szaladó futó lény.
Simogató meleg, andalító mámor.
Az éj sötétjében a rád törő Ámor.
- Hol kezdődik az ég -?
- és hol a földi lét -
- A felhőkben kivel vív csatát a zord ég -?
A harmóniát megleli e lelkem?
Vagy kárhozatra jutok, s porrá lesz a testem?
A szerelmi vallomás egy megvalósult álom!
Kézenfogva jár a vágy, s bűn e világon!
Életet emésztő vágyban mécses lángok.
A végtelen térből már semmit nem látok.
A virág elhervadt, idő, út elfogyott.
Délibáb elrepült, s tán Isten is elhagyott.