Tokaji Márton verse:
Egy nap a Parnasszus hegyén.
(elbeszélő költemény)
Zeusz trónja áll a Mütikasz tetején,
Kicsit elszunyókált a műsor elején.
Istenek részére ünnepet rendeztek,
Nagyhatalma előtt, ezzel tisztelegtek.
Kilenc múzsa táncolt és zengte a dalát.
Tudás fájáról az almát elorozták.
Zsarnoki hatalmát, önkényét felvették,
Gondolataikat, nyíltan énekelték.
Álmodozó Zeusz, ebből mit sem sejtett,
Trónjának lábai omladozni kezdett.
Résztvevőkben a dal félelmet keltette,
Tudták Prométheusz a balhét elvitte.
Elbrusznak csúcsára kiszegezték mellét,
Saskeselyűk csőre tépte máját, testét.
Zeusz felriadván szórja villámait,
Főisten hatalmát miért nem tisztelik?
A jog istennőjét hozzák elé Dikét,
Addig a múzsákat szeme elől vigyék.
Almát elkobozva tegyen igazságot,
S alakítsa meg az Isteni tanácsot.
Vizsgálat tárgyává kell tenni a dolgot,
Mert biz ez Őneki fejfájást okozott.
Hogy fordulhat elő?, Hogy nem hozsannáznak?
Hatalmának ezzel így alája ásnak!
A jog istennője tárja elé titkát,
Csillapítsa ezzel az Ő nagy haragját.
Diké, Kharon, Hermész, végre összeülnek,
Zeusznak számára javaslatot szülnek.
Kharon alvilágba átall viszi őket,
Ott lenn a pokolban élik életüket.
Hermész rabszolgaként árúba bocsátja,
Ezzel is növekszik Zeusznak kasszája.
Diké javasolja, boruljanak térdre!
Úgy esdekeljenek a Nagy Istent kérve!
Bosszút ne forraljon kilenc múzsa ellen,
Enyhüljön meg szíve, s ne legyen kegyetlen.
A múzsák sorsáról Zeusz határozott,
Parnasszusnak hegye ezzel bezáratott.
Éneküket vigyék le a pórnép közzé,
Ne zavarja daluk a fő Istent többé.
A múzsák dala száll földön, vízen, égen,
Zeusznak a trónja összeomlott régen.