Versek, idézetek...

"A szerelem az érzékek költészete.
Beszélni róla olyan, mint szeretkezni."

Honoré de Balzac

"Oly furcsák vagyunk mi emberek,a lelkünk sír,s ajkunk nevet
egymásról azt hisszük boldog talán,s írigykedünk egy-egy boldog szaván,azt hisszük,ha a másik szeme ragyog,a gondolatai tiszták és szabadok s nem vesszük észre,dehogyis vesszük észre,hogy könnyei égnek csillogó szemében különösek vagyunk mi emberek,a lelkünk sír,s ajkunk nevet, hazugság az egész életünk,hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"

Dante

Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár

József Attila - Medvetánc

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=3 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#dceffd><TD width="20%" bgColor=#dceffd>Weöres Sándor</TD><TD align=middle width="60%" bgColor=#dceffd>[FONT=Verdana, Helvetica, sans-serif][FONT=Verdana, Helvetica, sans-serif]

[FONT=Verdana, Helvetica, sans-serif]

[FONT=Verdana, Helvetica, sans-serif][/FONT]​

[/FONT]​

​

​

[/FONT]​

​

</TD><TR bgColor=#ffffff><TD colSpan=2>

</TD></TR></TBODY></TABLE>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=center border=0><TBODY><TR><TD width=12>
</TD><TD class=text><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left border=0><TBODY><TR><TD align=middle>Nagy László

Todóra

</TD></TR><TR><TD class=text>Elhevert a szép Todóra,
göndör Todóra, Todóra
Áll fölötte zöld olajfa,
alúdj Todóra, Todóra!

Lábait a violák közt
szépségesen kinyújtotta,
kezeit a rezedák közt
nyaka alá hajlította.

Gyöngyöket vet kerek arca,
harmat-verte piros alma.
Ráhajolok csak egy csókra:
Ébredj Todóra, Todóra!

</TD></TR><TR><TD align=middle> Hallgasd meg a Zene topicban!
</TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD width=12>
</TD></TR></TBODY></TABLE>

„Régóta lappang egy gondolat a fejemben,
Egy aprócska dobbanás itt bent a szívemben,
Kimondani nem könnyű, de megteszem,
Mert tudnod kell, hogy csak VELED létezem!”

„Mi a szerelem? Semmi sincs a világon, sem ember, sem ördög, sem semmi, amire annyi gyanakvással tekintenék, mint a szerelemre, mert az minden másnál jobban beleveszi magát a lélekbe. Nincs semmi, ami annyira hatalmába tudná keríteni, annyira le tudná nyűgözni a szívet, mint a szerelem. Amiért is, ha nincs mit szembeszegezned vele, a szerelem teljességgel a vesztébe kergeti a lelkedet. […]
Mert ha nincs kellőképp fölvértezve, és túl heves a fogadtatása, akkor a lelket átható szeretet is vagy elbukik előbb-utóbb, vagy összevissza kezd hatni. Ó, a szeretet sokféle, közeledtekor a lélek előbb ellágyul, majd megbetegszik.”

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.”

„Volt idő, hogy nem voltál,
Úgy éreztem minden ébredés, már oly nehéz.
Vártam azt hogy eljössz majd,
S megtalálod szívem ajtaját amin úgy lépsz át...
Mint az égen fénylő napsugár,
Mint egy álom mely valóra vál'...
Számoltam a perceket,
Jól tudtam egyszer velem leszel, enyém leszel...
Annyi álom elkísért, mindig ott voltál a szívemben a lelkemben...
S látod eljött már a pillanat, most már nincsen nálad fontosabb!”

„Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem;
minden, amit eddig hittem, romokban hever.
Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:
nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.
Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni.
Néma minden, hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy ez soha nem lesz többé így.
Talán igazad van, de ha így is lenne, gondolj az együtt töltött, boldog percekre.
Hisz annyi minden közös emlék, forró csókok, meleg ölelés...
S most minden szertefoszlott.
Közös álmok, vágyak, tervek, minden, miket együtt terveztetek.
Ennyi volt, s te már tudod, sohasem feleded el őt, bárhová is juttok.
Az ő szerető szívét nem lehet feledni, mert megtanított arra, hogyan kell szeretni.
Forró ölelések, csókok, s minden, mit ajkaitok egymás felé mondott.
Ha most már vége is, tudd, hogy sohasem feledhet el ő téged, hiszen élete egy részét szentelte néked. S ezt kitörölni, elfeledni még akkor sem lehet, ha szíve majd egykor egy másikat szeret. Ennyi volt, mi szép volt s jó, hidd el, ez nem múlandó.
S hidd el azt, ne kételkedj benne, ha végső búcsúd közeleg, ő lesz az utolsó, ki azt mondja, ég veled, szerettelek, s talán még most is így érzek.
Tudom, ez már késő, s tán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged….”

„Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.”

Az „igazi nő” – így mondják évezredek óta – odaadó. Ez a természetes.
De milyen az igazi férfi?
Erről soha nem esik szó. Mint ahogy arról sem, hogy odaadni magatokat egy ilyen önzetlenségre, megbízhatóságra, egy életen át tartó, hűséges szeretetre képtelen férfinek: felelőtlenség.
Minden szeretet alapja az önmagunkkal való viszony rendezése. Elsősorban önmagunkat kell megszeretni – ez minden kapcsolatunk alapja.
„Szeresd a társadat, mint önmagadat” – mondja Jézus.
De mi van, ha önmagamat nem szeretem? Akkor senkit sem tudok szeretni?
Ezért én híve vagyok annak – nem az „örök női szerep”, hanem a jelenlegi állapotok miatt-, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni.
Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni.
Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hívják.
Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok – de a méltóságotokat: soha!

Aki önmagát ismeri. Legalább egy kicsit. Legalább annyira, hogy az élet alapkérdéseiben már döntésképes. Sem fizikai vágytól hajtva, sem érdekből, sem szánalomból nem játszik szerelmet. Nem utánozza a filmvásznon látott, könyvekben olvasott hősöket és hősnőket. Nem hajlandó egy tetszetős gesztusért, vagy a szülei kedvéért eltékozolni éveket, évtizedeket. Időt szán a királylány, illetve a fehér lovon érkező herceg alapos szemügyre vételére. Ha a teste elsodorja, kisebb baj, mintha ezeregy éjszakát tölt el azzal, akivel még egy hétvége is hosszú volt.

„Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél BOLDOGABB...”

Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam!"

"Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem
tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és
mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent
megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."

"Ott ült a padon, könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit minden gyerek tudni akar, amikor valaki, akit szeretett, hirtelen eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek valami oka, vagy csak egy őrült rulettkerék forog? Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? Ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el?"

„Nem mindegy, hogy honnan esel le a padlóra, de akarattal minden honnan fel lehet állni!”