Kijev hajtóvadászatba kezdett a magyar állampolgárok után?

A Rosszija 1 orosz állami televízió szerint a kijevi hatóságok "hajtóvadászatot indítottak" Nyugat-Ukrajnában azok után, akik az ukrán mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznek.

A kedden késő este a Rosszija 24 hírtelevízióban is sugárzott összeállításban elhangzott: "az ukrán külügyminisztérium súlyos büntetést helyezett kilátásba azon kárpátaljai lakosok számára, akik el akarják titkolni a hatóságok elől, hogy egy másik országban kiállított (magyar) útlevéllel is rendelkeznek. Emiatt a határ menti régiókból tömegesen hagyják el az országot. Budapesten több tízezer ukránról beszélnek, akik az utóbbi időben jelezték szándékukat, hogy Magyarországra mennének".

Az orosz állami televízió a 3 perces összeállítás elején interjúrészletet közölt Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, megjegyezve, hogy a politikus a beszélgetés alatt "igazi diplomataként" egyszer sem mondta ki Ukrajna nevét. A riporter hozzátette, hogy "Magyarország lélekszáma töretlenül nő, részben a szomszédos Kárpátalja lakosainak köszönhetően", akik egy, Potápi Árpádtól idézett kijelentés szerint nagyobb biztonságban érzik magukat a magyar útlevél birtokában.

Az államtitkár szavait követően elhangzott: "majdnem 110 ezer ungvári és a város környékén élő lakos sietett megszerezni a magyar útlevelet". A riporter egy Annának nevezett, oroszul beszélő kárpátaljai nővel is beszélgetett, aki nem vállalta, hogy az arcát is mutassák a kamerában és elárulják, hol él Magyarországon. Közölte, hogy az emberek menekülnek Ukrajnából. Az anyák attól félnek, hogy fiaikat behívják katonának, az árak szinte óráról órára nőnek, a megélhetés egyre nehezebb Kárpátalján.

MTI

karpatalja.jpg
 
Szervusz Attimeneny,
figyelj csak aViktoria Nuland Ö az Amerikaiaké , ott sajnos még nincsen Gazprom ! Az olajáresés az meg pont ugy van megjátszve mint valamikor a 80-as években volt Amerika és Szaud-arábia közös munkájaként . pont ez megy most is mint a szankciok egyik része .
 
Esetleg lenne logikus ellenérved is?

Van logikus érvem, de annak aki nem tud arabusul,annak az ember ne beszéljen arabusul-)

lsd.kép
akik nem járatosak a nyelvben,
fölülröl lefele

GDP
fejenkénti GDP
inflácio
arany és valutatartalékok
az orosz állam eladósodásának mértéke
nyugdij
fizetés
változása VVPu hatalomra kerülése óta
 

Csatolások

  • 15 év VVPu egy képen.jpg
    15 év VVPu egy képen.jpg
    42.3 KB · Olvasás: 56
Ki mondta hogy a kárpátaljai magyarok kussoljanak?
De a te érvelésed alapján,ha Oroszország megtámadná Kanadát,akkor a kanadai magyarok ne harcoljanak ellene,mert nem az ő ügyük,ugye??????????

A második mondatoddal mondod az elsőt. Összefoglalva így hangzik: a kárpátaljai magyarok kussoljanak, és menjenek meghalni a szakadárok ellen, mert ukrán állampolgárok.

A hasonlatod Kanada megtámadásával azért sántít, mert Oroszország nem támadta meg Ukrajnát. Nem Oroszország ellen kellene a kárpátaljai magyaroknak harcolni, hanem az ukrajnai szakadár orosz kisebbség ellen, még akkor is, ha az orosz támogatja őket. Az ukránokat meg a nyugat támogatja.
Miért lőne a magyar kisebbség az orosz kisebbségre, amelyik autonómiát akar?
A ruszinok is autonómiát akarnak. Pont Kárpátalja autonómiáját. Azokra is lőjenek a magyarok?
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/autonomiat_kovetelnek_kijevtol_a_ruszinok_is.594943.html

Netán a magyarok Kárpátalja autonómiája ellen harcoljanak az ukrán oldalon a ruszinok ellen, ha uram bocsá' Putyin a ruszin kisebbségek autonómiáját támogatná? Ukrajnát támogatnád a magyarokkal szemben is?
 
Tellett nekik a Gazprom bevételeiből -szerinted miért zabosak az olajáresés miatt?Nem jön a lóvé tehát hoditunk,hogy az orosz népnek nehogy eszébe jusson hogy baj van.

Hát akkor mégegyszer, hogy ugye baj van...egy kép mindennél többet mond
Tellett nekik a Gazprom bevételeiből -szerinted miért zabosak az olajáresés miatt?Nem jön a lóvé tehát hoditunk,hogy az orosz népnek nehogy eszébe jusson hogy baj van.


Hát igen.Nagy a baj.akkor még 1 kép.
Inflációval tisztitott GDP a Jelzin - VVPu idöszak alatt.

S innentöl moindanám, hogy szünjön meg a tényeket nélkülözö habzás.
BIP-Russland-1990-bis-2011.png
 
Ez tipikus szovjet politikai fogás Putyin részéről.
Aki olvasta a kormánypárti magyar sajtót krimi események alatt,az akár azt is hihette volna Ukrajna támadta meg Oroszországot.Pontosabban az ukrán hadsereg szállta meg a krimet,és a "hős" orosz fegyveres erők csak "ellenálltak".
Ma is éppen ez megy az új nemzeti hírtévén. Egy órával ezelőtt éppen Putyint éltették, aki a kénytelen voltmegvédeni a krími és donyecki oroszokat. Pártunk és kormányunk meg a magánnyugdíjakat volt kénytelen megvédeni - jutott eszembe véletlenül.
 
Mégis csak sikerült. Nem a levegőből beszéltem, hanem emlékezetből... Ime:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/igy_elnek_az_oroszok_baratai_pro_es_kontra.594529.html
"A Krím teljesen elszigetelt helyzetbe került. Az új ukrán határ átlépése nehézkes. Az Oroszországba közlekedő kompok naponta csak egyszer fordulnak. Szimferopol városának korábban nyüzsgő pályaudvarából naponta egy személyvonat indul. Az izoláció hozzájárul a trappoló inflációhoz. Olyan árut szállítani a Krímbe, mintha Kamcsatkára (az orosz Távol-Kelet szélére) akarná eljuttatni a termékeik az ember - panaszkodik egy üzletember." És hasonlók. Erre utaltam azzal, hogy nem csak 1954 és 1991 óta, hanem az orosz birodalmi megszállás óta az orosz birodalmon belül a Krím a gyakorlatban az ukrán területek része volt - mert hiszen annak a területnek a része. Oroszként csak enklávé tud lenni a Krím.
A cikk ugyebár sokoldalúan taglalja, hogy mennyivel rosszabb lett a krímiek helyzete a megszállás óta, a krímiek is hosszan sorolják a bajaikat, újságíróknak nyilatkozni se mernek, hagyományos az oroszellenességük, mégis, a legújabb felmérések szerint a közvélemény egy év alatt teljesen átfordult az Oroszországhoz tartozás felé... Felmerül a kérdés, hogy valósak-e ezeknek a legújabb felméréseknek az eredményei - vagy az emberek ma nem merik bevallani, amit egy éve még meg mertek mondani. Nem tudom, csak felvetem a kérdést, mert tényleg érthetetlen mitől "pálfordult" ennyire a közvélemény Oroszország felé.
 
Van logikus érvem, de annak aki nem tud arabusul,annak az ember ne beszéljen arabusul-)

lsd.kép
akik nem járatosak a nyelvben,
fölülröl lefele

GDP
fejenkénti GDP
inflácio
arany és valutatartalékok
az orosz állam eladósodásának mértéke
nyugdij
fizetés
változása VVPu hatalomra kerülése óta
Hehe, ez nem kép, hanem a világ egyik leghazugabb propagandája.
 
Ha ezt mondtam volna, az sem jelentené azt, hogy én Putyint egy talpig becsületes jóembernek tartom. Mit tudom én milyen ember, nem is ismerem. Hogy milyen politikus, meg nem igazán érdekel.

USA politikájában pedig van amit jónak tartok, van amit nem. Az USA politikáját is ugyanúgy gazdasági és hatalmi érdekek mozgatják, mint az oroszét. Én mindenhol azt mondtam, egyiket se tartom különben a másiknál. Csak az egyik jól kozmetikázza a valódi motivációit, a másik meg bárdolatlan hozzá.
Amerika rafináltan és ügyes marketinggel nyomul, az orosz meg odacsap.
Amerikának 200 éves tapasztalata van marketingből, nyilván jobban el tudja adni magát.

És sehol sem mondtam, hogy Krím Oroszország része, sem azt, hogy Putyin megvédi, ami az övé. Az orosz lakosságot, azt lehet, hogy megvédi, de ez is pontosan olyan ürügy a hódításra, mint amilyeneket az amerikaiak is szoktak alkalmazni, pl. a demokrácia terjesztése ésatöbbi.

Te csak egyetlen szemszögből látod a dolgokat, és ha valaki a másik szemszögét is felveti, abban Te mindjárt oroszbarátot látsz, meg Amerika ellenségét. Nem vagyok jobban barátja az orosznak, mint az amerikainak. Vagy megfordíthatjuk: amennyire barátja vagyok az orosznak, annyira az amerikainak is. Egyiket se gyűlölöm, és egyiket se tartom a világ üdvözítőjének.
Ha az amerikaiakat ítélik el ilyen vehemenciával (olyan is van), akkor meg az amerikaiak szempontjaira hívom fel a figyelmet.
A politikába nem érdemes érzelmeket belevinni, ahogy fórumtársunk is mondta volt.

Így igaz, a politikába nem helyes belevinni érzelmeket. Ettől azonban még hadd alkalmazzak picike disztinkciót veled szemben, remélem nem sértődöl meg! Arról van szó, hogy te kihangsúlyoztad itt, hogy egyiknek se (se az USA-nak se a ruszkiknak) nem vagy a barátja. Elhiszem neked. És úgy tűnik, mi ketten eléggé hasonlóan látjuk a politikát is. (eddig legalábbis...). Ettől azonban még hadd jegyezzem meg, hogy ÉN VISZONT igenis BARÁTI ÉRZELMEKKEL viseltetek az USA iránt!

Ez nem azt jelenti mintha azt hinném hogy ő nem védi az érdekeit, sőt, máris nem tartanám jófiúnak hanem csak egy szerencsétlen hülyének, ha nem tenné azt. Azt se jelenti hogy mindig elhiszem, amikor nyilatkozik valamit az indokairól. Van amikor elhiszem természetesen, de bizony van olyan is amikor nem...

Ennek ellenére azonban, mindent egybevéve, én vállalom e fórumon hogy igenis kifejezetten USA-barát, USA-érzelmű illető vagyok.

Ez nem azonos a szememben azzal, mintha érzelmeket kevernék a politikába. Ennek ahhoz semmi köze. Attól azonban hogy két játékost vagy ellenséget igyekszünk elfogulatlanul megítélni, még kibicelhetünk valamelyiknek! Na erről van szó az esetemben. Én az USA-nak kibicelek, ilyen értelemben tehát USA-barát vagyok. No meg olyan értelemben is, hogy szívesebben élek egy USA irányította, mint egy Kreml irányította világban vagy országban.

Ez tehát különbség kettőnk közt: te azt írtad egyiknek se vagy a barátja, én viszont a barátja vagyok az egyiknek, tudniillik az USA-nak.
 
Szervusz Ocsnyogdozsong ,
akkor lassan nagyon is örülhatsz nekem már mindegy én kenyerem javát már megettem ;) mert nagy a valószinüsége annak hogy hiába minden tiltakozás be lesz a TTIP vezetve . Magam nem is a lökött Klorozott tyuk miatt vagyok oda , hanem a többi amit stikában megkötöttek az úrak ami nem lehet nyilvános . Aztán nejöjjön senki az autógyártással meg hasonlokkal , mert az kamu . A másik az ukrán szántóföld már régen elvan osztva Monsató és mások között , hogy nem vehetik meg a földeket ? Na és miért nálunksem vehettek az Osztrákok vagy igen ;) majd felébred a muzsik ha nekisem lesz munkája .
 
Szervusz Ocsnyogdozsong ,
akkor lassan nagyon is örülhatsz nekem már mindegy én kenyerem javát már megettem ;) mert nagy a valószinüsége annak hogy hiába minden tiltakozás be lesz a TTIP vezetve . Magam nem is a lökött Klorozott tyuk miatt vagyok oda , hanem a többi amit stikában megkötöttek az úrak ami nem lehet nyilvános . Aztán nejöjjön senki az autógyártással meg hasonlokkal , mert az kamu . A másik az ukrán szántóföld már régen elvan osztva Monsató és mások között , hogy nem vehetik meg a földeket ? Na és miért nálunksem vehettek az Osztrákok vagy igen ;) majd felébred a muzsik ha nekisem lesz munkája .
Az NDK-ban földet vesznek az osztrákok?!;)
 
Ennek ellenére azonban, mindent egybevéve, én vállalom e fórumon hogy igenis kifejezetten USA-barát, USA-érzelmű illető vagyok.

Ez nem baj, az engem nem zavar, ha valaki az egyik vagy a másik népet kedveli jobban, engem csak az zavar, ha valahol előítélettel és gyűlölettel nyilatkoznak valamelyikről. Bármelyikről.

Ami a politikájukat illeti, jelenleg nekem is az USA szimpatikusabb, mert egyedül ő tesz valamit a kurdok megsegítésére. És ha kitörne egy újabb világháború, és választani kéne, biztosan az USA mellett állnék.
 
Jászladány ,
kiváncsi is lennék reád géppisztolyal a kezedbe ott fent a vártán . Na kérlek ez se nem Madrid , de sajnos nem is Budapesti barikádok lesznek akkor .
Mondjátok már elnézést kérek de nem vagytok kissé túl pihentek ??? Háború kell nektek vagy mi a franc ??? fogjatok egy botot aztán vonuljatok be Moszkvába , :dr_64::dr_64: mint szüleink
 
Hehe, ez nem kép, hanem a világ egyik leghazugabb propagandája.


hát erre nem is gondoltam....de jó hogy felvilágositottál s a csillogó szememböl a propaganda homokját kimostad...köszönet!

Abban tudnál nekem segiteni, hogy ugye akkor az is orosz propaganda,hogy amerikai barátaink olyan havi 40-50 milliárd USD deficitet halmoznak fel (azaz, ennyivel többet élnek fel,mint amennyit megtermelnek)?
Ss ezt az ami állampapirok vételével a gaz VVPu meg az alávaló kinaiak finanszirozzák.Finanszirozták.Eddig.
 
Utoljára módosítva:
Miért ne lehetne Jászladányban is? (Már ha kapott valaha is kiképzést fegyverhasználatból és ez nem sértés akart lenne, figyelembe véve, hogy tizen pár éve a fiúk sem kapnak).

Képzeld, én kaptam. Mert nem tizenpár éve volt. 46-os vagy milyen kispuskának hívták (pedig nem is volt kicsi), azzal kellett célbalőni a sulibajnokságon. Úgyhogy csak tessék nem röhögcsélni, mert egészen jól céloztam :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére