Kijev hajtóvadászatba kezdett a magyar állampolgárok után?

A Rosszija 1 orosz állami televízió szerint a kijevi hatóságok "hajtóvadászatot indítottak" Nyugat-Ukrajnában azok után, akik az ukrán mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznek.

A kedden késő este a Rosszija 24 hírtelevízióban is sugárzott összeállításban elhangzott: "az ukrán külügyminisztérium súlyos büntetést helyezett kilátásba azon kárpátaljai lakosok számára, akik el akarják titkolni a hatóságok elől, hogy egy másik országban kiállított (magyar) útlevéllel is rendelkeznek. Emiatt a határ menti régiókból tömegesen hagyják el az országot. Budapesten több tízezer ukránról beszélnek, akik az utóbbi időben jelezték szándékukat, hogy Magyarországra mennének".

Az orosz állami televízió a 3 perces összeállítás elején interjúrészletet közölt Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, megjegyezve, hogy a politikus a beszélgetés alatt "igazi diplomataként" egyszer sem mondta ki Ukrajna nevét. A riporter hozzátette, hogy "Magyarország lélekszáma töretlenül nő, részben a szomszédos Kárpátalja lakosainak köszönhetően", akik egy, Potápi Árpádtól idézett kijelentés szerint nagyobb biztonságban érzik magukat a magyar útlevél birtokában.

Az államtitkár szavait követően elhangzott: "majdnem 110 ezer ungvári és a város környékén élő lakos sietett megszerezni a magyar útlevelet". A riporter egy Annának nevezett, oroszul beszélő kárpátaljai nővel is beszélgetett, aki nem vállalta, hogy az arcát is mutassák a kamerában és elárulják, hol él Magyarországon. Közölte, hogy az emberek menekülnek Ukrajnából. Az anyák attól félnek, hogy fiaikat behívják katonának, az árak szinte óráról órára nőnek, a megélhetés egyre nehezebb Kárpátalján.

MTI

karpatalja.jpg
 
"A Krím teljesen elszigetelt helyzetbe került. Az új ukrán határ átlépése nehézkes. Az Oroszországba közlekedő kompok naponta csak egyszer fordulnak. Szimferopol városának korábban nyüzsgő pályaudvarából naponta egy személyvonat indul. Az izoláció hozzájárul a trappoló inflációhoz. Olyan árut szállítani a Krímbe, mintha Kamcsatkára (az orosz Távol-Kelet szélére) akarná eljuttatni a termékeik az ember - panaszkodik egy üzletember." És hasonlók. Erre utaltam azzal, hogy nem csak 1954 és 1991 óta, hanem az orosz birodalmi megszállás óta az orosz birodalmon belül a Krím a gyakorlatban az ukrán területek része volt - mert hiszen annak a területnek a része. Oroszként csak enklávé tud lenni a Krím.
A cikk ugyebár sokoldalúan taglalja, hogy mennyivel rosszabb lett a krímiek helyzete a megszállás óta, a krímiek is hosszan sorolják a bajaikat, újságíróknak nyilatkozni se mernek, hagyományos az oroszellenességük, mégis, a legújabb felmérések szerint a közvélemény egy év alatt teljesen átfordult az Oroszországhoz tartozás felé... Felmerül a kérdés, hogy valósak-e ezeknek a legújabb felméréseknek az eredményei - vagy az emberek ma nem merik bevallani, amit egy éve még meg mertek mondani. Nem tudom, csak felvetem a kérdést, mert tényleg érthetetlen mitől "pálfordult" ennyire a közvélemény Oroszország felé.
(Sajnos én nem tudok olyan intenzíven jelen lenni és azt hittem, hogy erre reagáltam már, de úgy tűnik nem. Ezért a kései .)
A cári birodalomban kormányzóságok voltak, ezért olyan, hogy "gyakorlatilag" nem létezhetett. Vagy oda tartozott, vagy nem. Úgy vélem, hogy nem, mert logikusnak látszik, hogy a bolsevik hatalom ezt a kormányzóság rendszert átvette és azokat átnevezve - Szovjet Szocialista Köztársaságok néven - lényegében átmentette a cári közigazgatási rendszert. Tény kérdés, hogy Krím nem volt az Ukrán SZSZK része, hanem un. Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság néven az Orosz SZSZK része volt. Ezen a status quo-n változtatott Hruscsov 1954-ben, amikor is Krímet Ukrajnához csatolta. (Az orosz lakosság magas számaránya is inkább arra utal, hogy - amikor Sztálin a krími tatárokat kitelepítette - az orosz népesség került túlsúlyba és nem az ukrán.)
Egyetértek azzal, hogy mostanság minden elemzést és cikket fenntartásokkal kell kezelni, de viszont pro és kontra is! Néha nem árt hitelt adni olyan információknak is, amelyek nem esnek a hírek fő sodratába...
 
Igazuk volt. Ezek után lenéztem őket... De ettől még ők tették pokollá az én életemet.

Nem is tudom… Felteszem, ezt még érzékeltetted is velük, meg sem próbáltál beilleszkedni. És ezek után csodálkozol, ha pokollá tették az életed?
Hibáztál és nem kicsit, aminek keményen megfizetted az árát. de úgy vélem ezért nem feltétlenül csak a sereg a hibás.
(Lehet, hogy azt vártad, hogy hasonló kvalitásúakkal tesznek egy helyre? Ilyen soha és sehol sem lesz, kivéve a sírgödreinket.) Ezt ki lehet vetíteni az élet más területeire pl. a munkára is.
Én a rövid pár évtizedes munkásságom során talán egyetlen egyszer voltam úgy, hogy a főnököm kvalifikáltabb volt nálam.
Annál többször volt, hogy a végzettségem (sajnos) többszöröse volt (katonai terminussal élve) az elöljáróimnak. Az első alkalommal, amikor ezt hülye módon nyíltan éreztettem, kaptam egy akkora maflást - persze képletesen -, hogy két évig szédelegtem tőle és bár cégen belül elkerültünk más pozíciókba, mégis utólért a “jóindulata". Megtanultam egy életre, hogy ez is “az igazság nagyon fájó tud lenni, de legalábbis kellemetlen” kategória, amit némi diplomáciai érzékkel kezelni lehet. Később már ennek a tudatában nem követtem el ezt a hibát és talán ez is közrejátszott a későbbi előmenetelemben.
Persze van az éremnek másik oldala is: amikor te szívathatsz. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy mennyire vagy megfontolt. (Nemhiába van az a mondás - bocs lányok : Ha meg akarod tudni milyen valójában egy nő, add férjhez. Ha meg akarod tudni, milyen valójában egy férfi, adj hatalmat a kezébe.)
 
BEILLESZKENI?! Hm, „it seems”, te nem olvastad el figyelmesen amit írtam. Beilleszkedhettem volna, igen, ha akarok, ebben igazad van. Mindössze az kellet volna, hogyÉ

—Megigyam a pálinkát amivel kínálnak.
—Elkezdjek dohányozni magam is.
—Én magam is csempésszek be piát a laktanyába.

Ezt kellett volna tennem? Tényleg ezt mondod?

Megjegyzem, még ha ebbe mind bele is törődtem volna, s megteszem, akkor se lett volna nekem való az a hely, mert említettem hogy mindig kialvatlan voltam, meg más dolgokat is említhetnék.

És ennek ahhoz sincs köze mi az iskolai végzettség. Volt az USA-ban egy pszichológiai kísérlet. Valahol megvan a link rá a Wikipédiában is de lusta vagyok rákeresni. Lényeg hogy egy rakás (önként vállalkozó) fiatalt összetereltek egy börtönbe, s véletlenszerűen 2 csoportra osztották őket. Egyikből lettek a börtönőrök, másikokból a fogva tartottak. Ráadásul ott mindenki tudta is, hogy ez JÁTÉK!

Ennek ellenére, a börtönőrök nagyon hamar elkezdték mindenféle hihetetlen módon szivatni a fogvatartottakat, ki tört belőlük a minden emberben jelen levő picike szadizmus. De annyira, hogy a kísérletet rövid idő alatt félbe kellett szakítani...

És ezek még csak nem is voltak kifejezetten bunkók mielőtt a kísérletre sor került.

A katonaságnál meg tehát ugyanez ment.

És figyelj már, engem vádolhatsz mindenfélével, hogy meg se próbáltam beilleszkedni meg hasonlók. Írhatsz akármit, bebizonyítani úgyse tudom az igazamat, s a weboldal mindent elvisel. De köztudott hogy nemcsak nekem voltak ilyen tapasztalataim. Mind a sokezer többi se próbált meg „beilleszkedni”, és lenézte szegény bunkó körlettársait?! MINDENKI?!

Hm, furcsa, nem?

Megjegyzem, én már rögvest bevonulás előtt tudtam hogy nem vagyok oda való. Nem akartam én oda kerülni! Nekem remek lett volna egy olyan variáció, hogy ha már mindenképp ki kell vennem nekem is a részemet a „haza védelméből”, ezt megválthassam pénzben. Mondjuk 10 évig a fizetésemből a szokásos adók kétszeresét vonják le. Boldogan beleegyeztem volna.

De ilyet nem lehetett...
 
Nem vádollak én semmivel.
Csupán kifejtettem azt a véleményemet, hogy nagyrészt magadnak köszönheted a sorkatonai létben kapottakat.
Megjegyzem masszív alkoholistaként (tudom a kutyát nem érdekli, de életem során összesen nem ittam meg 3 üvegnyi sört) és láncdohányosként (Mióta nagykorú vagyok nem volt cigi a számban) engem nem közösítettek ki a sorkatonatársaim, tehát valahogy meg lehetett oldani. tudom nem vagyok fair, mert előfelvételisként valószínűleg több érettségizett sorkatonatársam volt, mint neked, de hidd el ott sem volt mindenki Shakespeare-t eredetiben imádó.
És nem, nem kell bizonyítsd az igazad. Én elhiszem, hogy számodra pokol volt, de egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik hozzád hasonlóan sok évvel a szolgálat után is csak a rosszra emlékeznek (mert jó nem történt).
Tavaly a volt századunk összejött a 35 éves évforduló kapcsán, úgy, hogy még a századparancsnokot is elhívtuk (tisztára érettségi találkozó), pedig már a laktanya sem létezik, ahol szolgáltunk. sajnálom, hogy neked ez nem adatott meg.
 
Szervusz Ocsnyogdozsong ,
most aztán tényleg nem is tudom , de biztosan ahol én voltam slapec az a Holdon vagy egy teljesen más bolygon lehetett . Mert a 24 hónapból egyett nem töltöttem koterban , még kijozanodásra sem , nem kezdtem el cigarettázni és magam sem csempésztem be alkoholt a laktanyába mégsem cseszegetett ezért engem senki . Igaz mint Falmingo velem is megtörtént , hogy elég tiszteségesen alám vágtak és pont azzok akinek a civil életben semmilyen sikerélményük nem volt , de szerencsémre az "öreg cápák" között kopasz létemre tiszteletnek örvendtem . Aztán ez hasonló a civil életben is mert ott sem nagyon ugrálhatunk , választhatjuk meg se a hozzánk tartozókat , sem pediglen fönökeinket . Na persze legfeljebb ha politikusoknak születünk akkor igen .
 
Nem azt mondom én se, hogy mindenki geci volt a szakaszban. Persze hogy nem. Akadtak akikkel ki lehetett jönni. De volt ott NÉHÁNY olyan rohadék, aki mindig művelte a kiszúrásokat, és ezek voltak a hangadók, sőt, a mindenféle kis rangocskákat is nekik osztogatták a parancsnokok. (hogy ők legyenek őrvezető, meg tizedes meg ilyesmi). S ezek a hasonszőrűeket bízták meg a mindenféle feladatok kiosztásával is, azaz építették a maguk holdudvarát, a többi rohadékból, akik boldogak voltak emiatt, még ha igazi rangot nem is kaptak.

Mondok egy példát kiszúrásra. Többet is tudnék.

Holt mocskos budi, a szar szuó szerint rákenve még a piszoár falára is. Nem létezik hogy az ne direkt legyen. Mondják takarítsam ki de ragyogjon!

Megcsinálom. Jön a góré, mondja ez rossz (pedig nem az volt, dolgoztam vele sokáig). Beszór 2 doboz ultrát, ráönt egy vödör vizet, s mondja takarítsam ki újra.

Oké, megcsinálom. Aztán szóltam neki hogy készen van.

Jön újra. Benéz az ajtón, minden ragyog. Erre végigcaplat a még kissé nedves padlón a mocskos bakancsával, s helyiség végén megfordul és visszanéz. Persze ott vannak a lábnyomai. Rámutat:
—Ez magának tiszta, honvéd?! Nem látja ezt a rengeteg mocskot?! Na mindjárt hozok mégvalamit amivel felmoshatja újra!

Erre ezt válaszoltam:
—Jelentem mindjárt készen lesz, tudom a kötelességemet! Azonnal megtisztítom a mocskot!

Azzal fogtam a felmosóvödröt, s az összes koszos vizet a nyakába zúdítottam...

Három hónapig nem kaptam eltávot. De nem bántam.
 
Kár, hogy a véleményedet a történelmi tények nem ismerik s nem igazolják....

Nézd, mindent én sem tudhatok, de szívesen tanulok. Egy kicsit most utána olvastam. Abban talán tévedtem, hogy a különféle SZSZk-k a cári kormányzóságok alapjain épültek fel - ha ebben cáfolni fogsz (forrásokkal),akkor minden bizonnyal tanulni fogok belőle. Ugyanakkor Krím - ha jól olvastam - az 1700-as évek elején/közepén került orosz fennhatóság alá. A bolsevik forradalomig igen viharos múltja volt, viszont nem olvastam arról, hogy akkor valamikor is ukrán fennhatóság alatt lett volna. Amit a "bolsevik időkről" írtam, arról úgy gondolom, hogy megállja a helyét és azt a történelmi tények is elismerik és igazolják.
Köszönöm, hogy tévedéseimre figyelmeztettél, tanultam belőle... :)
 
Utoljára módosítva:

"...viszont nem olvastam arról, hogy akkor valamikor is ukrán fennhatóság alatt lett volna." Én ugyebár többször jeleztem, hogy "lényegében" odatartozott, hiszen a Krím a később létrejövő államiságú Ukrajna területén volt, amióta megszállták a szlávok, mint orosz birodalom - tehát nem az oroszok, hanem az orosz birodalom, amelynek Krímet megszálló seregeiben a XVIII. sz. második felében nagy arányban fordultak elő a területileg efelé illetékes ukránok, illetve a "profi" katona kozákok, akik döntő többsége szintén ukránként vált néppé. A Krím lakossága a sztálini lakosságcseréig döntően mindig is tatár maradt, ezért is volt mindig különleges státusa még az orosz cári birodalomban is, meg a SZU-ban is, amíg Sztálin be nem kavart a tatárok kipaterolásával, az oroszok bepateroltatásával, szó szerint önkényesen eltorzítván a "természetes" lakosságarányokat - amely "természetes" arány ugyebár a tatárok többségét és általában az ukránok kisebbségét jelentette, általában harmadik helyen az oroszokkal. Ezen különleges státus miatt jeleztem itt már többször, hogy ha már az oroszok és ukránok között nézzük a "történelmi jogokat" a Krímre vonatkozólag, akkor már inkább az ukránoké a "jog", de valójában a Krímnek van történelmi joga, hogy meghatározhassa a saját státusát, amint az meg is történt az 1991-es szabad, nemzetközileg ellenőrzött, valódi népszavazáson. A Krím akkor úgy döntött, hogy ők Ukrajna autonómiával rendelkező része, különleges státusú tartománya - aminthogy ez így a leglogikusabb a három lehetőség közül. Valódi népszavazáson.
Az orosz medve a rendszerváltás után államközi egyezmények révén azért tarthatta meg bizonyos lehetőségeit (nem jogait, hanem lehetőségeit) a hadibázis és a kikötő használatára, mert nagy darab medve, nem jó vele ujjat húzni. De a ragadozó hajlamú élőlények csak vérszemet szoktak kapni attól, ha méltányosságot gyakorolnak a javukra.
 
Tk. Gagul válaszát vártam és várom, mert ő szólított meg és neki válaszoltam, de azért köszönöm a reagálásodat.
Lehet, hogy nem jól látom, de én nem ismerem és nem ismerem el a "lényegében/gyakorlatilag" hovatartozást. Tényként azt ismerem el, hogy 1750 körül az oroszok meghódították Krímet és nem találtam olyan infót, hogy ukrán fennhatóság alá került volna egészen 1954-ig. Az, hogy Sztálin lakosságcserét hajtott végre az "izgága" krími tatárok körében, az persze befolyásolta a lakosság összetételét, de nem változtatott azon, hogy Krím ASZSZK volt az Orosz SZSZK-n belül.
Az 1991-es népszavazás eredményét nem ismertem, de a politikai-gazdasági helyzet 1991 óta gyökeresen megváltozott Ukrajnában. Nem gondolom, hogy Putyin által elrendelt népszavazás korrekt volt és 99 vagy hány % nyilvánította ki akaratát az orosz csatlakozás mellett, de a 60% körüli orosz népesség arány (amely talán azóta növekedett is), az ukrán politikai-gazdasági helyzet alakulása számomra eléggé meggyőző momentumnak tűnik, hogy ha megismételnék az 1991-es népszavazást ugyanolyan körülmények között, akkor az orosz többség egyöntetűen az Ukrajnában maradásra szavazna.
 
Csak kiegészíteni szeretném ezt az írásomat.
Olvasgattam, és azt találtam, hogy a kormányzóságok rendszerét Nagy Péter cár kezdte kialakítani 1700 táján és 1929-ig fennmaradt a SZU-ban. Okkal feltételezem, hogy ennek a kormányzósági rendszernek része lett Krím is, miután II. Katalin elfoglalta. Nem hiszem, hogy ezt az elég nagy területi egységet (ugyan kisebb mint a Dunántúl, de nem sokkal), amely azért eléggé távol esik Kievtől, pont Kievhez, vagy más ukrán kormányzósághoz csatolták volna, sokkal inkább gondolom önállónak - a cári Oroszországon beül. Mondom: feltételezem. A magyar megyerendszer is évszázadokon keresztül működött - jólehet, a maihoz hasonlóképp csak a XIX. sz. végefelén alakult ki, de ez módosításokkal máig fennmaradt, pedig történt egysmás azóta. Erre az analógiára építettem feltételezéseimet.
Nem hiszem, hogy érdemes tovább boncolgatni a kérdésnek ezeket a részeit, minden esetre ismereteim sokat gyarapodtak és ez nagyon is hasznos.
Putyin eszközeit elítélem (bár ki a fenét érdekel ez), mert olyan feszültségeket kelt, amelyek világformáló hatásuak. És nem kívánatos módom formálják azt! Mégis szerintem nehéz azt állítani, hogy Oroszországnak nincsenek olyan "történelmi jogai" Krímet illetően (idézőjelbe teszem, mert nem írott törvényekről vagy hasonlókról van szó), mint nekünk Erdélyhez.
 
Tk. Gagul válaszát vártam és várom, mert ő szólított meg és neki válaszoltam, de azért köszönöm a reagálásodat.
Lehet, hogy nem jól látom, de én nem ismerem és nem ismerem el a "lényegében/gyakorlatilag" hovatartozást. Tényként azt ismerem el, hogy 1750 körül az oroszok meghódították Krímet és nem találtam olyan infót, hogy ukrán fennhatóság alá került volna egészen 1954-ig. Az, hogy Sztálin lakosságcserét hajtott végre az "izgága" krími tatárok körében, az persze befolyásolta a lakosság összetételét, de nem változtatott azon, hogy Krím ASZSZK volt az Orosz SZSZK-n belül.
Az 1991-es népszavazás eredményét nem ismertem, de a politikai-gazdasági helyzet 1991 óta gyökeresen megváltozott Ukrajnában. Nem gondolom, hogy Putyin által elrendelt népszavazás korrekt volt és 99 vagy hány % nyilvánította ki akaratát az orosz csatlakozás mellett, de a 60% körüli orosz népesség arány (amely talán azóta növekedett is), az ukrán politikai-gazdasági helyzet alakulása számomra eléggé meggyőző momentumnak tűnik, hogy ha megismételnék az 1991-es népszavazást ugyanolyan körülmények között, akkor az orosz többség egyöntetűen az Ukrajnában maradásra szavazna.

Elnézést, nem oda tartozott volna - töröltem is.
 
Szervusz Attimeneny,
figyelj csak aViktoria Nuland Ö az Amerikaiaké , ott sajnos még nincsen Gazprom ! Az olajáresés az meg pont ugy van megjátszve mint valamikor a 80-as években volt Amerika és Szaud-arábia közös munkájaként . pont ez megy most is mint a szankciok egyik része .
Üdv Kágyula!
(nem tudom kis vagy nagybetüvel irod)
Szóval van egy asimovi mondás ,hogy"semmit sem ér az olyan fegyver amit nem lehet mindkét oldalra ráfogni".
Putyin párszor bevetette "energiafegyverét" Ukrajna és Europa ellen 2006 után .S lám a fegyver most visszalött.
Talán ideje lenne ha elolvasná Asimov könyveit.
 
Szervusz Attimeny ,
tudod , mi sajnos mint manapság mindenhez itt a nagy Europában nagyon , de nagyon picik lettünk . Sajnos az elitt már jó pár éve a Szuverén nélkül hozza a döntését . Addig amig oda át az Operenciás tengeren túl majd mindenki tudja akit érdekel , hogy ki és kik pénzelik az új elnököt , Londonban a Lobbyzó képviselö az öt érintö törvény szavazaton nem vehet részt , addig nálunk az öreg kontinensen mint Papám a Galambducban , minden , de minden lehetséges és sömmit , de sömmit nem csinálhatsz mert jogaidat megnyirbálták . Még kérdezni sem lehet , nem hogy esetleg .. áh hagyjuk a fenébe . Csak az a baj ez mind a mi hátunkon van megcsinálva . Az Ukrán válságtól a Görögig , mind! Kedvem nincsen belemélyülni , mert holnaptól lesz elég "idegesitö" tényezö igy elég ez ami van . De tudod akkoris , valamikor lekell majd ülni Putinnal tárgyalni gondolom én mármint addig amig nem lesz Amerikának egy csillaggal több a Zászlaján . Pont ugy mint a Görögökkel , mert én még emlékszem az 50-es évekre igaz akkor még ropogtak a fegyverek amit Europa szállitot a Juntának a saját népe ellen . Na jó inkább lelépek . Szervusz
 
Halkan jelzem, hogy a fenti térkép akkor lenne korrekt, ha nem a NATO jelzést tartalmazná, mert pl Afrikában ENSZ felhatalmazással ENSZ tagállamok katonái próbálkoznak a békefenntartással. De Japán és Dél Korea sem NATO tagállam (CENTO, SEATO).
Azt már csak félve jegyzem meg, hogy hasonlót lehetne az orosz erőkről is rajzolni, mert a “tanácsadóik” nekik is ott vannak ám sok helyen (csak nem annyira nyíltan).
 
Szóval aki ezt a térképet csinálta totál hülye!
Dél-Korea vagy Japán en NATO tag.
S persze Kazahsztánban már évek ota nincs amerikai támaszpont,s Brunei-ben sem .S összekeveri a szabad légtér és kikötőhasználatot (üzemanyagfelvétel meg hasonló) az állandó támaszponttal . :(
Legalább értelmes emberek csinálnák az efféle ál-térképeket.
 
A cikk a magyarokról szól, és engem főleg a magyarok sorsa aggaszt. Az, hogy mások is meghalnak, nem nyugtat meg a magyarokat illetően.
És nem tudom, miért kell ködösíteni, a kárpátaljai magyaroknak nem az orosz hadsereg ellen kell harcolni, hanem az orosz szakadárok ellen, akiket igen, az oroszok támogatnak. Naná.
Az ukránokat meg NATO támogatja. De ott akkor is egy polgárháború zajlik, nem egy világháború. És ehhez a magyaroknak nincs köze. Semmi közük ahhoz, hogy az oroszbarát kisebbség autonómiát szerez-e vagy az oroszokhoz csatlakozik-e vagy mit csinál. Miért a magyaroknak kell ez ellen harcolni?

De pontosan értem, csak nem értek veled egyet.
Hogy Putyin a későbbiekben mit akar, azt csak ő tudja, de egyelőre semmiféle bizonyíték vagy jel nincs arra, hogy meg akarná szállni Ukrajnát (már rég megtehette volna), vagy a balti államokat, vagy Európát. Miért is tenné. Többet ér neki kereskedelmi partnerként, mint hadszíntérként.
Az meg, hogy Magyarországot megtámadja, komolytalan feltételezés, mert akkor már régen világméretű konfliktusról beszélnénk.

Egyelőre arról van szó, hogy Oroszország hatalmi érdekei sérülnek, ha a Fekete tengeri hadikikötő a NATO kezére kerül. Plusz 1,2 millió orosz sem akar egy ukrán nacionalista kormány alá kerülni, és nem akarnak EU tagok sem lenni. Ők nem a nyugathoz, hanem az oroszhoz akarnak tartozni. Putyin meg támogatja őket ebben. Ez is érthető.
Nem értem, miért következik ebből az, hogy Putyin világuralomra tör. Lehet, hogy így van, de miért következik ebből?

Én inkább azt látom, hogy az orosz eddig nagyon is kussban volt. Kussolt akkor, amikor a NATO bevonult Afganisztánba, terrort üldözni. Kussolt, amikor az amcsik megtámadták Irakot, amikor bedöntötték Kadhafit, holott ezek a rezsimek az orosz érdekszférába tartoztak.
Na most Ukrajnánál már nem kussolt tovább. Az oroszt se lehet a végtelenségig falhoz lökdösni. Az orosz medve lassan mozdul, de nem érdemes rugdalni. Nem döglődik az még. Nekünk meg itt a közelében különösen nem mindegy, melyik oldalára fordul. Minket nyom agyon először, ez így van. A nyugat könnyen vigéckedik. Ja, igen, ő nem tankokkal vonul be valahova, ő puccsot csinál. Ez a módszere. De nekünk jobb lenne, ha az oroszt nem hergelné ezzel.

Tökmindegy, semmi perc alatt térdre kényszerítette vele egész Európát.
Most pedig Oroszország nemesebb szervét szorongatják.Ennyi.A fagyi visszanyal.
 
Tehát összegzem, amit itt oroszellenes szemszögből leírtatok:
1. A kárpátaljai magyarság kussoljon, mert Ukrajnának joga van megtiltani nekik, hogy kettős állampolgárok legyenek.
2. A kárpátaljai magyarok elsősorban ukrán állampolgárok, tehát kötelesek harcolni az orosz kisebbség elszakadási törekvései ellen Ukrajnában (a saját elszakadásuk eszükbe se jusson, nincs itt az ideje).
3. Tehát nincs joguk elmenekülni a mozgósítás elől, menjenek meghalni az egységes Ukrajnáért.
2. A kárpátaljai magyarságnak nagyon jó dolga van, az, hogy az anyanyelvén tanulhasson, használhassa, stb. talán majd egyszer a jövőben, (most elégedjen meg azzal, hogy van neki lyuk ott). Ennek a jövőnek a reményében haljon meg a jövendőbeli ukrán kormányért, ami (ha szerencséje van) nem a Szvoboda, vagy más nacionalista párt lesz. Végül is mások is meghalnak érte, ukránok is.

Tudjátok mit?
Erre csak azt tudom mondani: aki annyira gyűlöli az oroszt, meg Putyint, és annyira a szívén viseli Ukrajna területi egységét, ne a kárpátaljai magyarokéval verje a csalánt. Menjen oda ő harcolni Donyeckbe, vagy küldje oda ő a fiát meghalni, hogy megállítsa Putyin világháborús törekvéseit.

Az ottani magyarok meg fussanak el, meneküljenek, ahogy bírnak, jöjjenek ide. Én is menteném a helyükben a fiamat ezerrel! Aki meg be van rágva Putyinra, menjen oda lövöldözni.

Azt se értem, hogy a csodába nem látjátok, hogy az ukrajnai orosz kisebbség érdekei egybeesnek a magyar kisebbségével. Mi a nyavalyának harcolnának egymás ellen?
Te nem látod a fától az erdőt!
Oroszország 1996-ban garantálta Ukrajna területi egységét nemzetközi szerződésben!S ezt szépen felrugták,mint ahogy ezt megtette a Szovjetunió is,nemegyszer.Tehát gondolkozz el mielőtt a Putyint kritizálokat szapulod,mert a tények ezek röviden.
A fene se akar háborúzni...apám ott volt a Don-Kanyarban és védte a hazát a ruszkiktól.Betegen ,sebesülten jött haza :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére