Az USA-ban és Kanadában már szavaztak a magyarok

Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra.

Az Egyesült Államokban és Kanadában helyi idő szerint szombaton este hét órakor fejeződött be a szavazás. A jogosultak az észak-amerikai kontinensen az időeltolódás miatt voksolhattak szombaton, mindenütt reggel hat óra és este hét óra között.

A külképviseleteken - előzetes regisztrálás után - azok szavazhattak, akik magyar állampolgárok, és rendelkeznek magyarországi lakhellyel. Aki magyar állampolgár, de nincs állandó magyarországi lakcíme, csakis levélben szavazhat.

Az Egyesült Államokban öt városban - Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben - várták a külképviseletek a szavazókat, míg az északi Kanadában a fővárosban, Ottawában lévő magyar nagykövetségen és a torontói magyar főkonzulátuson lehetett voksolni.

Az Egyesült Államokban összesen 2357-en regisztráltatták magukat, s csaknem mindenütt magas, 80-85 százalékos volt a részvételi arány. A Külföldi Választási Iroda (KÜVI) jelen lévő vezetői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy incidens, rendzavarás, rosszullét sehol nem történt, a szavazás mindenütt zavartalanul zajlott le. Egy panaszos bejelentés volt, mégpedig a washingtoni magyar nagykövetségen.

Az amerikai fővárosban 378-an regisztráltak, és 302 szavazó jelent meg, ez 80 százalékos részvételi arányt jelent. 140-150 volt azoknak a választóknak a száma, akik - mivel nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel - a levélben leadott voksukat személyesen adták át a nagykövetségen berendezett választási helyiségben. Peterdi Anikó, a Külföldi Választási Iroda washingtoni elnöke az MTI-nek elmondta: "Egy panasztételre került sor a választási listán való részvétellel kapcsolatban". Az illető a nemzetiségi listán regisztrált, de a listán nem szerepelt, emiatt panasszal élt.

Az észak-amerikai kontinensen a legtöbben New Yorkban járultak az urnákhoz. 1070 fő regisztrált, és 947 magyar állampolgár - a szavazók 88,5 százaléka - el is ment szavazni. A csakis levélszavazásra jogosultak közül 94-en személyesen vitték be a lezárt borítékot a főkonzulátusra. Dr. Rónaszéki Áron, a Külképviseleti Választási Iroda New York-i vezetője telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az utolsó szavazó 15 másodperccel az urnazárás előtt érkezett meg, de még fogadták.

A voksolás zökkenőmentes volt, hangsúlyozta, de hozzátette, hogy voltak, akiket vissza kellett utasítani, mert vagy nem szerepeltek a választási jegyzékben, vagy csakis levélben szavazásra voltak jogosultak, ám erről nem volt tudomásuk. A New York-i misszión "több olyan eset volt, hogy valaki levélben szavazott volna, de nem kapta meg a csomagot" - közölte dr. Rónaszéki Áron.

Kumin Ferenc New York-i főkonzul az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus már tavaly ősz óta folyamatosan tájékoztatta a helybéli magyarságot a választási tudnivalókról. New Jerseyben, Connecticutben, Pennsylvaniában jártak, s ahová nem jutottak el, ott a tiszteletbeli konzulok segítségét kérték. "Egyszerű dolog a külföldi voksolás, de van néhány olyan szabály, amelyet nagyon meg kell érteni. Sokszor a magyar nyelv hivatalos fordulataiban talán már nem olyan könnyen kiigazodó idős embereknek kélt el a részletes tájékoztatás" - fogalmazott Kumin Ferenc.

A kanadai fővárosban, Ottawában 120-an regisztráltak, és 94-én le is adták a szavazatukat, ez csaknem 80 százalékos részvételi arányt jelent. Valentovics Péter, a Külföldi Választási Iroda (KÜVI) ottawai vezetője szerint rendkívüli esemény, technikai malőr nem fordult elő, panasszal sem élt senki. "Ottawában összesen 240 polgár szavazott levélben" - tette hozzá Valentovics Péter.

A kanadai Torontó magyar főkonzulátusán - dr. Bernhard Barbara Éva helyi KÜVI-elnök tájékoztatása szerint - körülbelül 85 százalékos volt a részvétel, a 411 regisztrált szavazóból 356-an adták le a voksukat. "Rendkívüli esemény nem történt" - hangsúlyozta dr. Bernhard Barbara Éva.

szavazo urna.jpg
 
Tudod Jászladány, én valaha Fideszes voltam. Nem szégyellem, 1998-ban bizony én is Orbánékra szavaztam, mert azt láttam bennük, amit "hirdettek": fiatal, lendületes, tenni akaró, magyar érdekeket szem előtt tartó, OROSZ BEFOLYÁS ALÓL KIUGRÓ embereket.
Aztán elvesztettem a munkám. Egy (már akkor!) XXI. századi technológiával dolgozó magán egészségügyi laboratóriumban dolgoztam és bizony kellett volna egy szelet a tortából. A tulajdonosok nem adtak és - ahogy a Jobbikot, úgy ezt a céget is - jogtalan eszközökkel tönkretették.
Már akkor elkezdték ezt. Szerinted véletlen a 2002-es bukásuk?
Hogy most hogyan nyerhettek?
Marha egyszerű: MINDEN A KEZÜKBEN VAN! TOTALITÁRIUS RENDSZERT ÉPÍTETTEK KI.

És ez nem gyűlölködés. Az a gyűlölködés, amit ők csináltak az emberekkel.
Érdemes megnézni ezt az interjút. Hodász András katolikus pappal készítettek egy műsort. Tudod, ő az a pap, aki rollerrel jár.

https://hirtv.hu/privatszfera/hodasz-andras-2458514

Kedves Cat, én nem voltam soha Fideszes, és most sem vagyok az. Én általában vagy függetlenre szavaztam, vagy Thürmerre :D Mert ő legalább következetesen ugyanazt mondta 25 éven át. Illetve egyszer Hornra szavaztam, de ő meg elárult minket.

Én is tudok egy sor negatívumot mondani a Fidesz kormányzására, de tudok rosszat az előzőekre is. Velünk valamilyen módon mindegyik kibaltázott. Ha folyton ezeken rágódnék, már az ideggondozóban lennék, ha a szocik nem zárták volna be annak idején :D
Most már meg van választva a Fidesz, minek ezen tovább görcsölni? Azt hiszed a szocik jobbak lennének? Azokkal már többször is megjártuk. Gyurcsánytól frászt kapnak az emberek. Az LMP meg a SZDSZ utódpártja, ezt tudja mindenki, nincs hitelük. Hát mit vártál? A Kétfarkú kutyákat meg a kotkodácsot?
 
A választási eredmény csak azt jelenti, hogy ki állitja fel a kormányt
és nem azt, hogy mindennek vége, vagy most kezdödik a dárido.
-
Minnél kevésbé vagyunk elégedettek egy kormánnyal annál több munka áll a polgárok elött.
Kikell használni minden még létezö demokratikus eszközt, hogy az ellenzék eltudja látni az ellenörzö feladatát.
-
Demokratia nem azt jelenti, hogy a gyöztes azt csinál amit akar és az ellenzék tehetetlen.
 
Kedves Cat, én nem voltam soha Fideszes, és most sem vagyok az. Én általában vagy függetlenre szavaztam, vagy Thürmerre :D Mert ő legalább következetesen ugyanazt mondta 25 éven át. Illetve egyszer Hornra szavaztam, de ő meg elárult minket.

Én is tudok egy sor negatívumot mondani a Fidesz kormányzására, de tudok rosszat az előzőekre is. Velünk valamilyen módon mindegyik kibaltázott. Ha folyton ezeken rágódnék, már az ideggondozóban lennék, ha a szocik nem zárták volna be annak idején :D
Most már meg van választva a Fidesz, minek ezen tovább görcsölni? Azt hiszed a szocik jobbak lennének? Azokkal már többször is megjártuk. Gyurcsánytól frászt kapnak az emberek. Az LMP meg a SZDSZ utódpártja, ezt tudja mindenki, nincs hitelük. Hát mit vártál? A Kétfarkú kutyákat meg a kotkodácsot?
Akár igazad is lehetne de, itt most nem embereket választottunk hanem elveket vagyis nyiltság vagy bezártság és úgy döntöttek a választók hogy bezártság
Mert felhozod gyurcsányt, szdsz-t...mintha a kormányban nem lennének hasonlóak vagy még furábbak...
 
Igen, egyet értek azzal, hogy soha nem lesz tejjel-mézzel folyó kánaán egyik éra alatt sem.
Csak az a nem mindegy, hogy mennyire.

Van egy kollégám. Ő azt mondta, hogy nem megy el szavazni, mert neki ez ami van teljesen megfelel.
Ő nem beteges, neki nincs gyereke és a bérét is rendezték.
Amikor rákérdeztem, hogy ez meddig fog tartani, megrántotta a vállát.
Én úgy látom, hogy a magyarok legnagyobb hibája, hogy a mának élnek, a múltból pedig nem tanulnak.

Volt itt egy cikk, hogy Mo. fegyvereket fog gyártani és valaki azt mondta, hogy mi ebben a probléma? Legalább van munka.
Nálam ez kiverte a biztosítékot, mert egyből arra gondoltam, hogy ez az ország már csak arra jó, hogy összeszerelő üzem legyen?
Tudósaink inkább külföldre mennek és annak az országnak hoznak hasznot és dicsőséget, mint nekünk, mert itt nem terem számukra babér.
A tanult gyermekeink is külföldre menekülnek.
A gyerek megkérdezte tőlünk, hogy minek megyünk szavazni 08-án. Úgy elborította a szar az agyam, hogy ráripakodtam: Azért, hogy ne a gyártógépsor mellé kerülj.

Tudod Jászladány, ha annyira jó lenne ebben az országban, akkor nem menekülnének innen el az emberek, hanem itt maradnának.
 
Az FAZ közli a választásokat figyelö OSZE jelentését aminek a fazitja: "Wahl in Ungarn lief nicht fair ab"
-
Ami azt jelenti, hogy külföldi megfigyelök szerint a választások nem volt fair.
De ezt mindenki láthatta de az elkövetök még most sem szégyellik magukat.
-
„Einschüchternde und fremdenfeindliche Rhetorik, voreingenommene Medien und undurchsichtige Wahlkampffinanzierung“ hätten die politische Debatte behindert.
-
"Megfélemlítő és az idegengyűlölő retorika, az elfogult média és az átlátszatlan kampány finanszírozás akadályozta a politikai vitát."
-
Aki valoban szeretné tudni mit jelent kiegyensulyozott, nyitott politikai diszkusszio az nézzen meg egy nyugati televiziot.
Sokan arrol is beszélnek, "nyugaton nem szabad kimondani..." az nézze meg pl. ezt a tegnapi müsort, de nevezhetnék akár milyet.
-
Itt pl. egy alig 21 évvel ezelött Németországba érkezett Egyptomi származásu férfi sulyos vádakkal illeti az iszlam vallást és azok gyakorloit.

-
Aki azt képzeli ez a nyiltság egy egyedüli eset az megnézhet visszamenöleg egy csomo régebbi adást is és hasonlitsa össze a Bayer adásaiva, vagy a közmediák adásaival.
-
https://www.fernsehserien.de/hart-aber-fair/sendetermine/-1
-
A vendégek:
Hamed Abdel-Samad
(német-ägyptomi) Politikai tudományok kutatoja, az "integratio -kudarcának a protokollja" cimü könyv iroja
Joachim Herrmann
(CSU, Bayerischer Staatsminister des Innern und für Integration)
Enissa Amani
(Comedian, sznésznö és moderator)
Cem Özdemir
(Parlamenti képviselö, a zöldek elnöke 2008 tol 2018 ig)
Du’ A Zeitun
(Streetworkerin, Iszlam theologus, korábban radikalizált muszlemokkal foglalkozik,
Projektleiterin interreligiöser Dialog an einem katholischen Bildungswerk)
-
Arrol vitatkoznak, hogy az "Iszlam Németországhoz zartozik vagy sem? Mit jelent a muszlemok számára integratio? Hogy tudnak e muszlemok a korán szerint élni Németországban és ugyanakkor betartani az alkotmányos törvényeket?"
-
De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy hogy néz ki egy fair müsor, hogy lássuk nállunk nincs tabu!
 
Van egy kollégám. Ő azt mondta, hogy nem megy el szavazni, mert neki ez ami van teljesen megfelel.
Ő nem beteges, neki nincs gyereke és a bérét is rendezték.
Amikor rákérdeztem, hogy ez meddig fog tartani, megrántotta a vállát.
Én úgy látom, hogy a magyarok legnagyobb hibája, hogy a mának élnek, a múltból pedig nem tanulnak.

Vannak ilyenek is, de mivel több mint ötmillióan szavaztak vasárnap, nem lehet ebből az egy emberből általánosítani. Ötmillió magyar nem csak a mának él, amikor szavazni ment, nyilván a jövőre is gondolt.
És egyetlen demokratikus országban sincs 100 %-os részvétel a szavazásokon, tehát mindenhol élnek olyan emberek, akiknek mindegy, mi lesz.
A kollégád logikáját azért nem értem, mert ha senki sem ment volna el szavazni, akinek jó a Fidesz, akkor biztosan az ellenzék nyert volna.

Volt itt egy cikk, hogy Mo. fegyvereket fog gyártani és valaki azt mondta, hogy mi ebben a probléma? Legalább van munka.
Nálam ez kiverte a biztosítékot, mert egyből arra gondoltam, hogy ez az ország már csak arra jó, hogy összeszerelő üzem legyen?

Én sem örülök sem a fegyvergyártásnak, sem az összeszerelő üzem-országnak. De benne vagyunk egy katonai tömbben, amit NATO-nak hívnak, és ezzel vállaltuk, hogy a GDP 2 vagy nem tudom mennyi százalékát fegyverre költjük. Hogy a fegyvergyárnak ehhez van-e köze, azt nem tudom, gyanítom, hogy igen, de azt se tudom kik telepítik ide.

Az összeszerelő üzemek és a konténergyárak engem is lelomboznak, én ugyanis még emlékszem az iparunkra, ami a miénk volt, a gyárainkra, az üzemeinkre, a termékeinkre, a piacainkra, amit a 90-es évek vezetői szétraboltak. Mit gondolsz, honnan lettek pár év alatt milliárdosaink?
Ezt az ipart és piacot nem lehet könnyű újraépíteni, de azért van rá igyekezet, pl. most adtak át Biharkeresztesen egy teljesen magyar tulajdonban lévő térkőgyárat.

Tudósaink inkább külföldre mennek és annak az országnak hoznak hasznot és dicsőséget, mint nekünk, mert itt nem terem számukra babér.
A tanult gyermekeink is külföldre menekülnek.
A gyerek megkérdezte tőlünk, hogy minek megyünk szavazni 08-án. Úgy elborította a szar az agyam, hogy ráripakodtam: Azért, hogy ne a gyártógépsor mellé kerülj.

Tudod Jászladány, ha annyira jó lenne ebben az országban, akkor nem menekülnének innen el az emberek, hanem itt maradnának.

Kedves Cat, amíg nyugaton ötszöröse a fizetés a magyarnak, addig mindig lesz elvándorlás. Megemlíteném, hogy az itteni nyugati multik (lásd összeszerelő üzemek, Tesco, Spár, stb.) az ötödrészét fizetik munkabérként a magyar dolgozóinak, mint mondjuk az angliainak vagy a németnek. Ami eléggé igazságtalan, hisz az áraik viszont ugyanazok, sőt! De az EU ezzel nem foglalkozik.
Igaz, nálunk még mindig nagy terhek vannak a munkán, bízzunk benne, hogy ez majd változik.

A munkaerőpiacok 2011-ben nyíltak meg, azért indult meg akkor a kivándorlás, amiben jelentős része volt annak is, hogy sokan nem bírták fizetni a szocik által bevezetett devizahitelek egekbe emelkedett törlesztőrészleteit.

És megint csak ne mondjuk azt, hogy az emberek nem maradnak Magyarországon, mert azért még maradnak itt jópáran. Kivándorlás minden országból van, még a jóléti országokból is.
Szerintem Magyarországon is meg lehet élni, ha van egy jól eladható tudásod. Anélkül mindenhol nehéz. Akinek meg jól eladható tudása van, az nyilván odamegy, ahol a multik többet adnak érte. De most már itthon is van munkahely, és ha munkaerőhiány van, akkor a bérek is emelkednek. Az Aldi pl. ha jól tudom, duplájára emelte a dolgozói bérét, hogy ne menjenek máshová.

Én nem tartom Magyarországot élhetetlennek. Vannak problémák, vannak szegények, biztos van korrupció is, hol nincs, de egyáltalán nem olyan sötét a helyzet, mint amilyennek itt sokan látják.

És most jöhet megint a letámadás, hogy én Fideszes vagyok. Pedig csak szeretem az országomat, és próbálom meglátni a pozitívumokat.
 
Akár igazad is lehetne de, itt most nem embereket választottunk hanem elveket vagyis nyiltság vagy bezártság és úgy döntöttek a választók hogy bezártság
Mert felhozod gyurcsányt, szdsz-t...mintha a kormányban nem lennének hasonlóak vagy még furábbak...

Kedves setni, szerintem pedig embereket választottunk.
Hiába képvisel valaki valamilyen nézetet, ha a személye az embereknek nem hiteles. Ha elveket vagy programokat választottak volna az emberek, akkor a Kétfarkú kutyára szavaztak volna, mert kétségkívül neki voltak a legvonzóbb ígéretei.
 
A választási eredmény csak azt jelenti, hogy ki állitja fel a kormányt és nem azt, hogy mindennek vége, vagy most kezdödik a dárido.
-
Minnél kevésbé vagyunk elégedettek egy kormánnyal annál több munka áll a polgárok elött.
Kikell használni minden még létezö demokratikus eszközt, hogy az ellenzék eltudja látni az ellenörzö feladatát.
-
Demokratia nem azt jelenti, hogy a gyöztes azt csinál amit akar és az ellenzék tehetetlen.

Jó lenne, ha így lenne.
 
Vannak ilyenek is, de mivel több mint ötmillióan szavaztak vasárnap, nem lehet ebből az egy emberből általánosítani. Ötmillió magyar nem csak a mának él, amikor szavazni ment, nyilván a jövőre is gondolt.
És egyetlen demokratikus országban sincs 100 %-os részvétel a szavazásokon, tehát mindenhol élnek olyan emberek, akiknek mindegy, mi lesz.
A kollégád logikáját azért nem értem, mert ha senki sem ment volna el szavazni, akinek jó a Fidesz, akkor biztosan az ellenzék nyert volna.

Én sem örülök sem a fegyvergyártásnak, sem az összeszerelő üzem-országnak. De benne vagyunk egy katonai tömbben, amit NATO-nak hívnak, és ezzel vállaltuk, hogy a GDP 2 vagy nem tudom mennyi százalékát fegyverre költjük. Hogy a fegyvergyárnak ehhez van-e köze, azt nem tudom, gyanítom, hogy igen, de azt se tudom kik telepítik ide.

Az összeszerelő üzemek és a konténergyárak engem is lelomboznak, én ugyanis még emlékszem az iparunkra, ami a miénk volt, a gyárainkra, az üzemeinkre, a termékeinkre, a piacainkra, amit a 90-es évek vezetői szétraboltak. Mit gondolsz, honnan lettek pár év alatt milliárdosaink?
Ezt az ipart és piacot nem lehet könnyű újraépíteni, de azért van rá igyekezet, pl. most adtak át Biharkeresztesen egy teljesen magyar tulajdonban lévő térkőgyárat.

Kedves Cat, amíg nyugaton ötszöröse a fizetés a magyarnak, addig mindig lesz elvándorlás. Megemlíteném, hogy az itteni nyugati multik (lásd összeszerelő üzemek, Tesco, Spár, stb.) az ötödrészét fizetik munkabérként a magyar dolgozónak, mint mondjuk az angliainak vagy a németnek.
Igaz, nálunk még mindig nagy terhek vannak a munkán, bízzunk benne, hogy ez majd változik.
A munkaerőpiacok 2011-ben megnyíltak, azért indult meg akkor a kivándorlás, amiben jelentős rész volt annak is, hogy sokan nem bírták fizetni a szocik által bevezetett devizahitelek egekbe emelkedett törlesztőrészleteit.

És megint csak ne mondjuk azt, hogy az emberek nem maradnak Magyarországon, mert azért még maradnak itt jópáran. Kivándorlás minden országból van, még a jóléti országokból is.
Szerintem Magyarországon is meg lehet élni, ha van egy jól eladható tudásod. Anélkül mindenhol nehéz. Akinek meg jól eladható tudása van, az nyilván odamegy, ahol a multik többet adnak érte. De most már itthon is van munkahely, és ha munkaerőhiány van, akkor a bérek is emelkednek. Az Aldi pl. ha jól tudom, duplájára emelte a dolgozói bérét, hogy ne menjenek máshová.

Én nem tartom Magyarországot élhetetlennek. Vannak problémák, vannak szegények, biztos van korrupció is, hol nincs, de egyáltalán nem olyan sötét a helyzet, mint amilyennek itt sokan látják.

És most jöhet megint a letámadás, hogy én Fideszes vagyok. Pedig csak szeretem az országomat, és próbálom meglátni a pozitívumokat.
Érdekeseket írsz.
Visszatekintek a rendszerváltásig nos nem emlékszek olyanra hogy összekellett volna húzni a derékszíjat vagy valamiből hiány volt.
Bármelyik kormány volt hatalmon nem vettem észre hogy rosszabbul élek, hitelt nem vettem fel annyit költöttem mint amennyit kerestem.
Annyi történt hogy sokszínűbb volt a közélet.
Most meg megy a külföldiek kiszorítása és magyar tulajdon eröltetése.
Útépítés, újságok , energiák, tv-k..stb, hogy ez jó-e?
Természetesen ha piros fehér,zöld masni lesz rajta akkor jó..
 
Kedves setni, szerintem pedig embereket választottunk.
Hiába képvisel valaki valamilyen nézetet, ha a személye az embereknek nem hiteles. Ha elveket vagy programokat választottak volna az emberek, akkor a Kétfarkú kutyára szavaztak volna, mert kétségkívül neki voltak a legvonzóbb ígéretei.
Szerintem semmi köze nem volt az emberekhez.
Oda volt írva hogy xy...és melyik párt megkeresték a megfelelő rubrikát és iksz...
Tévedsz a legvonzóbb igéret az volt hogy megvédjük magyarországot...
No migráns!
Semmi több ennyi.
 
Ebben is tévedsz Ernoe.

Lázár Bécsi utja ota napra készre vezetem a magyarországon elkövezett gyilkosságok számát?
Mit gondolsz, hány késelés és gyilkolás történt azota Magyarországon? :(
-
Csak a joizlés tart vissza, hogy betegyem ide az összes esetet. ;)
-
De bizony. En már kaptam e-maileket jobboldali ismeröseimtöl (a keresztény vallás ugy látszik vonza az ilyeneket) ahol Orbánt egész "Europa vezetöjének" ajánják. Hol élnek ezek az emberek?
 
Megint teljesen irreleváns, amit írtál.
 
Attól még, hogy személyeskedsz, az általad említett médiák Simicska kezében vannak. Sőt, a Hír Tv is. Te ezt nem tudtad?
A 444-nek csak hiszel, vagy annak sem?
https://444.hu/2018/04/10/leepitesek-lesznek-a-hir-tv-nel-is-de-simicska-egyelore-megtartja-tevejet

Ezért ne engem támadjál.
Nem tartom személyeskedésnek. Először is nem szidtalak, másodszor pedig Te szólítottál meg személyesen, idétlen ajánlattal.

Mondhatom úgy is, hogy nem látsz a térben. Ez ugyan azt jelenti csak hátúlrol melbe.;)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok!
Ötödikes nyelvtan felmérőket keresek.
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,204
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Csirkefalat
Oldal tetejére