Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

SáraSe

Állandó Tag
Állandó Tag
egy klasszikus..

Úgy éreztem ide illik:D

Romhányi József: A teve fohásza.


Monoton
üget a süppedô homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentô messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:

- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelô tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!

S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

(ő a legek legje magyar nyelvből...)
 

SáraSe

Állandó Tag
Állandó Tag
egy még kevéssé klasszikus..

Ezt egyszerűen nem álltam meg..bocsánat..

Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.

William Shakespeare

Az vagy nekem, mi tejnek a tehén.
Kegyetlen borj, ki lelkem hörpöli,
Kin szebb a folt, mint máson az erény,
S ki épp hiányod által vagy teli.
Hisz az legyez, hogy nincsen legyeződ,
Nemléte hajt rád létező legyet,
Így lepi légy a meztelen mezőt,
Körötted én is így legyeskedek.
Csapom neked a szelet, hisz te, lám,
Saját magadnak csapni nem birod,
De szép fületlen, nem fülelsz reám,
Versem neked kimondva is titok.
De légy bár csonka, foltos és süket,
Szívem mégis lakatlan nélküled.

Alexander Puskin

Én rágok levelet meg ágat -
Nem tarka már a barka itt,
Lehullt a hó, felbőg a bánat,
Siratja elhullt szarvait.
Hideg és tejfehér ma Moszkva,
A téli tájban trojka fut,
Bámulom már egy óra hossza
Magát, akár egy újkaput.
Bámulom Önt, kacér kisasszony,
Hogy fűvel-fával incseleg,
S nekem, tudom, nincs semmi chance-om,
Csak mert füleim nincsenek.
De mégis eltűnődve, hosszan
Rágódom én e levelen -
Magamba tartanám, kisasszony,
De fölbukik, ha lenyelem.
Csak Önön múlik, válaszol,
Vagy összetépi, eltiporja…
Ég Önnel! Megyek, vár az ól.
Fül- és feltétlen híve,
Borja.

François Villon

Én, François Villon boci
Elhagyom, ím, e zöld gyepet,
Halál, a kontómat hoci,
Lelkem más rétre őgyeleg;
Csókoltatom a hölgyeket,
S mert vár a pokol – atyaég! -
Vagy a mennybéli tőgymeleg,
Álljon hát itt e Hagyaték.

Pro primo: kajla balfülem
A hűtlen üsző jussa lesz,
Ki hogy nem élhet nélkülem,
A mondott fülbe súgta ezt;
Igének hittem ezt a neszt,
Oltárnak tőgyes alhasát,
De errare bocinum est,
Vagyis: tévedni marhaság.

Item, a jobb fülem pedég
Vegyék a jó zsivány urak,
Panírozzák be, és egyék,
Belőle mind jóllakjanak.
S a hentes úr, ki napra nap
Hiába várta, hogy levág,
Megkapja bojtos farkamat,
Hogy arra kösse fel magát.

S mi mást tehetnék fültelen,
Túladva billogon s a szíjon,
Rátok hagyom a hőlt helyem,
Ott lumpok tejivója nyíljon -
Mindenét szétosztotta Villon,
Ki érte mégse pityereg,
Azt verje süly, és ott pusziljon,
Hol egykor farkam fityegett.

Pilinszky János

Addigra nem lesz már füled,
hiába jönne válasz.
Csak állsz a száraz vályúnál,
kiapadt tőggyel állasz.
Sovány leszel addigra, mint
a bibliai hét év.
Hátadra száll a zümmögő,
hessenthetlen kétség.

Hogy is lehetnél valaha
egyszer még újra boldog?
Elgazosult a legelő.
És bezártak a boltok.
A bojtjahullató remény
csóválhatatlan csonkját
mereszti meztelen farod
gémberedetten, tompán.

Te teheneknél tehenebb,
te borjak között borjú,
csak nem hitted, hogy beheged,
mit kettényestek orvul?
Csak nem hitted, hogy van hová?
Te bárkinél szegényebb,
csak állsz, és napjaid kihűlt,
szaguk vesztett lepények.

Ady Endre

Álltam a Pusztán, álltam állván
kérődzve, bőgve, búsan, árván,
mikor, hahó,
rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
s én ősi, szent, keleti fajta,
én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
a Mammon volt anyám ükatyja,
hej, piszkosok,
nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,
fülét, farkát gyáván behuzta,
s futott, hahó,
futott a csülkös boci-sereg.

Kosztolányi Dezső

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsájtja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Tóth Árpád-os változat

Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten,
Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog,
Míg barna folt borong sápadt farán setéten,
Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?

Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,
Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé,
És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója,
S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:

Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten,
Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat,
S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem,
Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.

De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik,
Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel,
Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít,
S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.

Szilágyi Ákos-os változat

ott hol perceg bibic ének
spicces cárok kibicének
kupicányi kibucában
puccos vackok kupacában
lécbõl fércelt vicik-vacak
ketrec elõtt két szép bocik
egyik boci picit biceg
míg õ biceg míg õ bocog
szalad cickány szalad pocok
szalad fácán szalad réce
cak neki ninc abban réce
szegény boci bicebóca

hát a füle hát a farka?
háta foltos háta tarka
(szép a tarka már ha marha)
tarka-barka birka Lorca
megfázott a Terka torka

boci biceg alig mozog
hogy is futna mikor rozog’
nincs gyors lába ama célból
(csülke mint a malacénak)
meglátják a szaracénok
nézve nézik s látva látszik
farka füle mind hibádzik
„ez a boci vacak-vicik!”
megragadják aztán vicik

hej te boci hej te hej te
nem fürdesz több vajba-tejbe
dehogy hoznak ezek helyre
nincs szükségük te tejedre
boltot nyitnak a helyedre
ej hejre kis helyre hoznak
tetejére Tajgetosznak
Tajgetoszról haj letosznak
haj-haj sej-haj receruca
nem maradsz csak bocipaca

Berzsenyi Dániel

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.

Faludy György-ös változat

Mikor Big Bill, a Bull megállt a Szajna
Partján, min ível át a Mirabeau,
Arra gondolt, minden tehén s üszőke szajha –
Csülkét szétrakja, aztán kirabó’.

Pedig kedvelte ó a ringó tőgyű nőket,
A sok pucsító, szeplős feneket.
Meghintáztatta, és szarvára tűzte őket,
Hogy fülük szétállt, aztán leesett.

S hogy végigment egy kékes árnyú allén,
Míg almabort szitáltak rá a fellegek,
Eszébe tűnt, hogy sírt egyszer Mallarmén,
Mert nem értette egy sorát se meg.

S eltűnődött, az alkonyt a nap mért festi rőtre,
Hogy eljön értünk úgyis a kaszás,
Mint egy versében ezt megírta Goethe,
S hogy jólesne egy kiadós baszás.

Elandalgott hát egy rosszhírű helyre,
Hol szűzlányként sikkant a harmonika fel.
Megnyílt neki egy kajla szajha kelyhe –
És folyt, csak folyt a forró bikatej.

Térey János-os változat

Bazmeg, boci, hiába múzol
Nem vagy más, csak egy pesti lúzer
Lehetsz felőlem tarkabarka
De a seggedbe rúgok készakarva
Nem veszlek be a testületbe
Mert nincsen, haver, egy füled se
Irtózom ettől az alkattól
És még nem beszéltünk a farkadról
Ne gondold, öcsi, hogy létezel
Amíg nem közölt le a 2000
Lecsap rád a Termann-attack
Anyád helyett is megszopatlak
Térj fölötte végre napirendre
Hogy én vagyok az igazi Ady Endre
A Zaj-herceg, a rappelő Vazul
Minden csaj az én rímeimre lazul
Csinálhatsz bármit, de rosszul te jársz
Hát bazmeg, boci, jobb lesz, ha tejelsz

Hollósvölgyi Iván-os változat

Torkomon olvasztott Boci folyjon,
tejcsokoládé, híres márka,
utcai sarkon nyitva a boltom
van hogy azért nincs, mert épp zárva.
Bérem a Szerk.-től borsos előleg,
penzumom Ágnes szabja ki sorba,
jussom, vén tejivó-kerülőnek:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Ott kézcsókom a boltosnőnek,
Madame, ön régen titkos arám,
felpiszkál az a foltos bőre,
leszek ÁFA az ön plasztik kosarán.
Klumpái kegyednek szűzi uszályok,
vizeimre ma őket ereszteni dolga,
Madame, én kegyedért, Krisztusra, muszájok
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Áhitom, átkom elérje a boltost,
két füle, vesszeje hulljon a porba,
addig meg majd lesz, ami volt most:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Karafiáth Orsolyá-s változat

Nincs az övénél szeplősebb ülep.
Bambul vagy spanglit rágicsál stikába –
se lófarok, se szétálló fülek:
ez ő, Rezső, az én szivem bikája.

Találkozunk? Szemembe könny tolul –
csocsózaj ő, egy bár, hol szól a music.
„Darling” mondom ilyenkor angolul,
és ő érzelmesen fülembe múzik.

De Rezső ingatag. Most perzselő tűz,
most cigarettavég, mely hamvad épp –
hát egy kérdésem van csupán Rezsőhöz:
„Mért mondtad, hogy szeretsz, te nyamvadék?”
Happiness vár ránk? Vagy múltunk felejtve
egymást aprítjuk egyszer majd a tejbe?

Király Leventé-s változat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tehenecske,
füle, farka nem volt, de volt neki szarva –
errõl mintha mindenki megfeledkezne,
egyébként szerintem is le van szarva,

a lényeg, hogy eléggé büdös volt a szája,
és a csülköcskéi rémesen pállottak,
nem csoda, hogy elküldte őt az anyjába
a többi intoleráns háztáji állatka.

A vicc kedvéért egyszer szegény hanyatt esett,
amúgy szorgalmas volt, az igát jól húzta,
hogy fitt legyen, szürcsölt tehénanyatejet,
nem vették fel mégsem a Chicago Bullsba.

Látjátok, nem volt ő egy Michael Jordan,
és nem volt olyan jó arc, mint a John Travolta,
ezért rekedt mindig kívül a csordán,
a mások sikerét meg csak alulról szagolta;

világgá ment hát, ahol széttépték őt a grizzlyk,
remélem, sorsából mindnyájan okultok,
nekem azóta a tej nem is ízlik,
inkább veszek helyette, ha lehet, joghurtot.

Balassi Bálint

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.

Csokonai Vitéz Mihály

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?

Varró Dániel-es változat

Hol vagy fületlen ifjuságom, ó?
Ti tarka-barka búk, ti büszke lázak?
És hol vagy bölcsi, merre vagy dedó,
ahol nyuszit pusziltam uszkve százat?

Hol vagy szerelmem, kis bocivirág,
kit óvtalak, ne bántsanak bacik,
kit hívtalak macik becenevén,
ha hapciztál, varrtam neked nacit.

S most túl puszin, nyuszin, és túl focin,
itt állok partedlim levetve, pőrén,
s ha kérditek, hány bőr van egy bocin,
azt mondom: hány kis folt van még a bőrén…

Az egész világ egy nagy tehenészet –
én meg csak állok itt, és heherészek.[/SIZE]
 

JULESURIEL

Állandó Tag
Állandó Tag
Vers mindegykinek

SZÜLETÉS , HALÁL


<O:p</O:p


<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


Mikor a méh gyümölcse megfogan<O:p></O:p>


s új lélek ébred a létre<O:p></O:p>


Bezárt szívek mögött lángrózsák ürítik<O:p></O:p>


izzó terhüket a vérbe<O:p></O:p>


Oly gonosz a kéj, s nehéz a teher<O:p></O:p>


hosszú hónapokon át<O:p></O:p>


Jöttem én, hogy rab legyek<O:p></O:p>


a halott világ porán<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


Üvöltve szenved a második<O:p></O:p>


húsából fakad az élet<O:p></O:p>


Nem tudja még, a vér és salak közt<O:p></O:p>


ott rejlik a végzet<O:p></O:p>


Kín s hideg, az első, amit érzek:<O:p></O:p>


Lélegzünk ketten<O:p></O:p>


Majd sírok, fekszem egy kihűlt testen<O:p></O:p>


csendben<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


Miért legyen fény? Biztonság a sötét!<O:p></O:p>


De már szólt Ő, túl korán<O:p></O:p>


„-Legyen fény! És fény lett.”<O:p></O:p>


Majd jöttem én, hogy rab legyek<O:p></O:p>


a halott világ porán<O:p></O:p>


<O:p></O:p>


Mily kínzó gyötrelem: születésben halál<O:p></O:p>

(B.Gy.)
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Ne kívánd a más anyanyelvét! </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"> </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"> </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2010.02.24. </TD></TR><TR><TD vAlign=top colSpan=2>
sved-zaszlo.jpg
Jövőre népszámlálásra készülünk. Sokakat foglalkoztat, mennyien leszünk? A rendszerváltáskor abban reménykedtünk, sokan, akik a diktatúra éveiben nem merték bevallani valódi identitásukat, most ezt megteszik. Ma már látjuk, nem ez történt. A tartás hiányának sok oka van. A skála a kényelemtől kezdve az etika tagadásán át a tudatlanságig terjed, nem tévesztve szem elől a külső körülményeket sem, melyek lélektani torzulást okoznak. Erről még bizonyára sok szó esik majd a következő hónapokban. A szülők felelőssége átruházhatatlan. De nem csupán nálunk veszítették el sokan a talajt a lábuk alól. Nem vigasztaló jelenség, de másutt is hasonló gondok adódnak annak ellenére, hogy ott a média és a közeg nem gyakorol állandó nyomást. Mégis a szülők elkövetik azt a merényletet gyermekeik ellen, hogy nem biztosítják számukra az anyanyelvű oktatást. Hogyan is szól a Tízparancsolat egyik rendelete? „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!” A szülők tisztelete anyanyelvünk tiszteletében is megnyilvánul. Szüleink nyelvét tehát utódainknak is át kell adnunk, mert máskülönben nem fogunk hosszú ideig élni szülőföldünkön sem. Igen, az a magyar, akinek az unokái is magyarul beszélnek!
Mindez akkor villant át agyamon, amikor a minap egyik kedves miskolci ismerősömmel beszélgettem a svédországi magyarokról. A lányánál járt odakint, aki orvosként dolgozik ott olyan feltételek között, hogy valószínűleg már nem fog hazatérni. 30.000 magyar él kint, egy tizedük Göteborgban. Az ottani törvények szerint, ha a szülők öt gyermek számára igénylik az anyanyelvi oktatást, akkor osztályt lehet nyitni. De még kivételekre is lehetőség adódik. Egy szuahéli gyermek számára tanárt hozattak, hogy fejleszthesse anyanyelvét. Ám Svédországban nem találni öt magyar családot, mely igényelné gyermekeinek anyanyelvű oktatását. A rossz példával épp az erdélyiek járnak elől. Már otthon sem beszélnek csemetéikkel magyarul. Minél jobban be akarnak „illeszkedni”, minél hamarább svédekké kívánnak válni. Csak találgathatjuk, mi motiválja őket, hogy ezt a merényletet követik el nemcsak gyermekeik, hanem nemzeti közösségünk ellen. A jólét? A nyájszellem, mely annyira jellemzi a svédeket? Meg akarják kímélni gyermekeiket a kisebbségi sorstól és az azzal járó embert próbáló, véget nem érő kihívásoktól? De mit ér az ember, ha nem kell harcolnia? Kálvin János mondotta: „Ki tisztítaná le rólunk a rozsdát, ha nem lennének ellenségeink?”
Válasz helyett, inkább Sütő Andrást hívom segítségül: „Akik kiléptek önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az egyetlen lehetséges otthon égtájai alá; a gyermekkel, aki anyanyelvének ösvényein elindulva testvérnyelvek, testvérnépek humánumának közös tereiről küldheti majd köszönetét az egyetlen lehetséges indíttatásért a bölcső felett virrasztóknak. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés: csak gyermekeink tekintetében. Ahány szóra váró gyermek: a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben.”
Ma gyakran emlegetik a másság tiszteletét különböző marginális csoportokkal kapcsolatosan, miközben a kultúránkban, anyanyelvünkben megnyilvánuló másságot még saját magunk sem tiszteljük? „Ne kívánd a másét!” – szól az utolsó parancsolat. Tehát a másik anyanyelvét sem! Van sajátod, mely fölbecsülhetetlen kincs logikája, képei, játékossága és bősége okán. Ezt számos világszerte elismert személyiség vallotta és ismerte föl. Csak mi lennénk vakok és süketek!? Igaz, „akit az Úr el akar veszejteni, vaksággal veri meg!”
Kelj fel és láss!
Felvidék Ma, Balassa Zoltán


</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

ede0001

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom volt-e már. A leghosszabb magyar mondat, ami visszafele is ugyan azt jelenti:

Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a
vadon élő Kis Pálnét nem keresik.
 

msmester

Állandó Tag
Állandó Tag
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CHEGYIE%7E1.HOM%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin-top:0in; margin-right:0in; margin-bottom:6.0pt; margin-left:0in; text-align:justify; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; punctuation-wrap:simple; text-autospace:none; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:HU;} h2 {mso-style-next:Normál; margin-top:.25in; margin-right:0in; margin-bottom:12.0pt; margin-left:0in; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:2; mso-layout-grid-align:none; punctuation-wrap:simple; text-autospace:none; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-font-weight:normal;} @page Section1 {size:8.5in 11.0in; margin:1.0in 1.25in 1.0in 1.25in; mso-header-margin:.5in; mso-footer-margin:.5in; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Jókai Mór


Liszt Ferenczhez.

Motto: „Hirhedett zenésze a világnak!”<o:p></o:p>
„Et tu mi fili Brute!” Még te is
Ellenünk fordulsz, oh nagy zenész?
Ág is huzza a szegényt, felőlünk
Nem beszél hir, külföld ránk se néz.
Csupán ősi nyelvünk lelke él még
S vérünk lángja, a magyar zene:
Az a dal, mit hogyha hall a honfi,
Könybe lábbad mind a két szeme.
Az a dal, mely szivből jött és szivbe
Visszatér; mely együtt sir velünk,
Mely beszél, mit el nem mondhat a száj,
Mit belül csak némán érezünk;
Az a dal, mit egykor istenitél
S lelkesülni tudtál zengzetén
És a mit most, mint avult játékszert,
Te vén gyermek! könnyen összetépsz.​
Azt beszéled, - s szavad messzehangzó:
Hogy e méla dallam nem mienk;
Hogy az nem a magyar ősi búja
És jó kedve, a mi benne zeng.
Csak egy vándor, züllött népcsaládnak
Hangja az, mely jött hazátlanul:
Énekelni édes szülőföldről
A magyar nemzet ettől tanult,
Délczegségét lopta koldusoktól,
Hő tüzét bohócz szeszély adá.
Csak az üres csengő-pengő hang volt,
Mi a sziveket elragadá.
Nincs magyar dal! mert az a czigányé,
Az álmodta, az találta ki;
Csak azután, hogy a dallam meg volt,
Firkált hozzá verset valaki.​
Oh világnak hirhedett zenésze,
Mint tudod te, hogy miről beszélsz?
Mit tudod te, hogy e keserédes
„Ki-ne-mondd-mi” tán több, mint szeszély?
Mit tudod te, mi a honfi bánat,
A ki senkihez sem tartozol?
Mit tudod te, mért a túlcsapó kedv,
A midőn a dal utója szól?
Mit tudod te, hogy mi a magyar dal?
Ki „jövő zenéjét” alkotod.
A magyar dal a „multak zenéje”
Hogy miért az? meg sem hallhatod.
Mit tudod te, mi egy nemzet kincse,
Hogy mik annak ősi szentei?
Te, ki anyád édes drága nyelvén
Egy igét ki nem tudsz ejteni!​
Jártál-e már ott a délibábos
Pusztán, a hol a népdal terem?
Dal és dallam együtt. Tud-e erről
Valamit a fényes úr-terem?
Hallgatád-e a mezők danáit,
Mikből az őshang bűbája szól?
Meddig laktál köztük, hogy kiismerd
Azt a tért, miről világra szólj?
Kerested-e, annyi jó elődöd
Maga után mi szépet hagyott?
Hallottad-e hirét Lavotának?
Ki több volt, mint te; bár nem nagyobb.
Nem tevéd; mit rólunk írtál, nem más
Mint gondatlan szerzett rágalom;
Olyan, minőt szoktak irni többen:
„Népismertetés a pamlagon.”​
Nem gyűlölünk: azt megválogatjuk.
Multakra nem emlékeztetünk.
Nem vitázunk; hiszen hallgatásunk
Olyan régen jól illik nekünk.
A szegény czigányra sem haragszunk,
Kinek ilyen szépen odaadsz.
Elhúzatjuk vele „az én nótám,”
Sőt még össze is csókoljuk azt.
A magyar dal azért marad annak;
(Ez az egy ki senkitől se fél)
Mi sem esünk nagyon búnak érte,
A czigány sem lesz nagyon kevély,
De fáj mégis, hogy kit dicső költőnk
Első honfivá tett szép dalán
Most kimondja, hogy még azt se tudta
Rólunk: voltaképen kik valánk?​
(1859)<o:p></o:p>
 

msmester

Állandó Tag
Állandó Tag
"Hogy csak a menést jellemző szavakat soroljam elő, melyeknek legtöbbjét más európai nyelven csak hozzá tett melléknévvel lehet kifejezni : a járásra átaljában megy, jár, jön, járkál, a különböző lassúbb, vagy tétova járásra ballag, kullog, vegyeg, csoszog, koszrog, czammog, sompolyog, tipeg, toppog, vánszorog, botorkál, libeg, lejt, mászkál, sétál, ödöng, lézeng, révedez, tébolyog, bódorog, cselleng, ácsorog, őgyeleg, barangol, csatangol, tekereg, csavarog, kószál, kóborol, lépeget, bujdoéik, hátrál, — huzamosb járásnál czafol, baktat, inal, talpal, gyalogol,kutyagol, eblábol; — gyorsjárásnál: fut, szalad, lohol, nyargal, vágtat, rohan, suhan, robog, iramodik, nyomakodik, csörtet, dobog, kalimpáz, elszelel, elillan, uszul, veselkedik. Hol vannak ezek a török és finnugor nyelvekben? "
Jókai Mór- Levente (utószó)
 

msmester

Állandó Tag
Állandó Tag
"A magyar nyelvnek ezen sajátságai már a bölcsőnél kezdődnek. A magyar gyermek már az első gagyogásánál saját szavakat használ, melyekkel első kivánságait, szemléleteit ki tudja fejezni s ezekben már mind észlelhető a magyar szóalkotás szabálya. Saját magát nevezi babá-nak, a feje botó, ha nagyobb lesz buksi, a keze kacsó, a lába bábó, az orra czicze, a foga kuszkusz, az ételt híja pápi-nak, mikor eszik papál, ha enni kér hámhám; az itala tütü a tápláló emlő cziczi, a tejet mondja titi-nek, a kalácsot kácsi-nak, a tűz neve zsizsi, a sipkája süsü. A leüléskor csücsül, a lefekvéskor tentél, s csicsíjját vár, ha ringatást kiván. Csócsit kínál, ha csókol, pacsit ád, ha kezet nyújt, a szava, ha köszönt, tompa a—a, ha figyel valamire, éles á—á a megtagadó nem, dádá, ha kér valamit, haragos dádá, ha meg akar valakit veretni; kukucs a hamiskodó kacsintása, suny ha elbujik, huss a futásra biztatása, — ásimási a táncztipegése, hottó a térden lovaglása. — A mitől fél, az mumus, a mi szép, az csecse, a mi rút az be—e. A sirása düdü, a fülbesugása susu, jajaj és jujuj a fájdalom és ijedtség szava; ha fáj valamije, az bibis s ha viszket, az bizonyosan bósa. Ha valakije elmegy, az táttá, ha valami elveszett, az csincs, ha valamihez nem szabad hozzá nyúlni, az kacsi ! A tréfás veregetés dobi dobi, az érzékenyebb paczi paczi, az ugrás hoppá, a hasraesés nyekk, a hátraesés totty, a mulatás nini, a bűz piha. Az emberek, állatok számára is saját szavai vannak: az apa tata, az anya nyanya, az éltes nő nenne, a férfi bácsi, a fitestvér , a dajkája dada, a szolgáló pila. Az állatvilágból a ló czoczó, a tehén böcze, a borjú boczi, a kutya tyutyu, a macska czicza, a tyúk pipi, a kacsa lili, a lúd zsiba, a galamb tubi, a malacz pocza, a disznó csocsa, a nyúl muczi, a bárány bari. Ha híja a kutyát piszpisz, ha a macskát kergeti, sicz! ha szárnyast kerget, hess.
A hallott hangok megkülönböztetésére is van a gyermeknyelvnek több kifejezése: bumbum a dob, czini czini a hegedű, csingilingi a csengetyű, dúdi az éneklés, búböcze az állatbőgés, a lövés. Hát még a neveknek gyermeki édnevekké idomítása. "



Jókai Mór- Levente (utószó)
 

msmester

Állandó Tag
Állandó Tag
"De hát én a szegény atyámfiait meg nem tagadom, sőt ha a csalhalatlan tudományos világ egy népcsaládba soroz bennünket, a rokonságot is elvállalom, de azért határozottan állítom, hogy a magyar és finnugor nyelvek között azonos eredet nincs és nem volt soha. De még azzal az állítással nem érem be, hogy nincs, hanem azt is be fogom bizonyítani, hogy nem is lehet."



Jókai Mór - Levente
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Nyelvében él a nemzet </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="70%" colSpan=2>Írta: Komoróczy György </TD></TR><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2009. szeptember 29. kedd 01:00 </TD></TR><TR><TD vAlign=top colSpan=2>
Szétszaggatásunk óta talán ez a leggyakrabban emlegetett szállóigénk. A székelyföldi autonómia-törekvések korában pedig – mondhatni – napi gyakorisággal idézik hazai újságírók, közírók, politikusok.
Keletkezésének meglehetősen terjedelmes az irodalma. Sokak számára tartogat meglepetéseket is. Az egyik ilyen vélemény például 2007-ben a Zalai Hírlapban jelent meg: „Ez a szólás így, ebben a formában sohasem hangzott el.” Márpedig elhangzott! Sokan felkapják fejüket, amikor most itt azt olvassák, hogy nem Széchenyi Istvántól származik a mondás, noha legtöbben közülünk őt tartják a szállóige megfogalmazójának. Vannak, akik úgy tudják, Kölcseytől ered, mások Kazinczyt, a két Kisfaludyt, Bessenyeit tartják a mondás első használójának, illetve kitalálójának. Ilyen mondatokat tulajdonítanak az említett klasszikus íróknak: „Minden nemzet a maga nyelvéről ismertetik meg leginkább.” (Bessenyei György) „Nemzeti életet nyelv nélkül gondolni sem lehet.” (Kölcsey Ferenc) „Az egészséges nemzetiség (…) fő kísérője a nemzeti nyelv, mely míg az fennmarad a nemzet is él.” (Széchenyi István) „A nyelv teszi a nemzetet.” (Kisfaludy Károly) „A nyelv a lelke a nemzetnek.” (Kisfaludy Sándor)
Békés István Napjaink szállóigéi című munkájában az olvasható, hogy Arany Jánostól ered a mondás, ezt hirdeti néhány iskolai tankönyv is, tehát a magyartanárok és tanulók népes serege is Aranyra esküszik ebben a kérdésben. A jeles költőnél ezt olvashatjuk: „Félre, kishitűek, félre! Nem veszett el – / Élni fog nyelvében, élni művészettel / Még soká a nemzet!” Csakhogy sem Arany Jánosnál, sem a többi – fentebb idézett – írónál nem a címül írt forma található. És vannak olyan kutatók is, akik szerint az eredeti gondolat a francia felvilágosodás kiemelkedő alakjáig, Montesquieu-ig megy vissza: La langue, c’est la nation ( A nyelv maga a nemzet). De ez sem a címbeli változat!
Nem csupán az az érdekes, hogy hol fordult elő, ki használta először a címbeli változatban a szólást, hanem újabban az is, ki bukkant rá először. A szakirodalom két kutatót, egyetemi tanárt említ: Faragó József kolozsvári folkloristát és Grétsy László budapesti nyelvészt, nyelvművelőt. Mindketten Kőváry László (1819-1907) erdélyi írót tartják a szállóige megfogalmazójának, ugyanis Nyelvében él a nemzet alakban nála fordul elő Székelyhonról című könyvében. A mű Laborfalva című fejezetében olvasható: „Mert ha bémegyünk egy fővárosba, és látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel. S itt áll előttünk a haza jelleme, művészete, divatja, irodalma, nemzetisége, társalgása, ízlése, erkölcse, szokása, tudománya, festészete… Itt veszi elé az utazó a csínmérőit, mert együtt találá a nemzet öregit, ifját, hölgyeit, férfiait… Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet! Legyen nálunk is országosan ápolt színház, s nem fogják Erdélyt kerülni színész gyermekei.”
Nemzet-felfogásról szóló tanulmányok is szokták idézni a szállóigét, és kifejtik egyebek közt, hogy a nyelvi nemzet csak történeti esetlegesség lehet. Mert a nyelv alapján nem lehet egybefogni például az angolokat, franciákat, németeket… Jól jegyezzük meg: bennünket, magyarokat egybe lehet fogni. Nyelvében él a nemzet!

Komoróczy György


</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Bencsics Klára hozzászólásából, mely a Magyar Krónikában jelent meg aug. 31-én:

"Márai Sánor egész életében tanúságott tett arról, hogy számára a magyar nyelv jelentette a hazát és ehhez a hazához élete végéig hű maradt. Hosszú élete folyamán ez a ‘haza’ kétszer hívta vissza, 1929-ben és 1947-ben.
…”Csak magyarul érted e szót: “Szeretlek”.
Pillangó, hattyú, csillag, angyalom.-
E nyelven lesz több, mint fogalom
S ez a többlet halálos végzeted lett.
A világ fénylik, nem vár senki, kába
Irammal miért vágtatsz hazaefele?
A nyelv üzent s a végzet szólt vele
Dajkád tárt karja ne várjon hiába..”(Versciklus, részlet)”
“Vissza kell menjek Magyarországra, ahol nem vár senki,- de van valami, ami számomra az élet egyetlen értelme a Magyar nyelv.---Egy nyelv, ami az ember milliárdok között soha nem tudott igazi valóságban szólani a világhoz. De ez a nyelv és irodalom nekem a teljes értékű életet jelentette, mert ezen a nyelven tudom elmondani amit akarok.”(Föld Föld..Emlékezések 1972)
“Az ország, a nép még nem “haza”, akkor lesz csak “haza”, ha az anyanyelv nevet ad a tényeknek. Nincs más haza, csak az anyanyelv.”
“Kisfaludy”Himfy szerelmei”. Megható az erőlködés, ahogy 1800 év előtt egy magára hagyott, kisemmizett nép nyelvén a költő iparkodik meghatározni követeléseit:”Amely nemzetnek nyelve nincs, annak nincs hazája!” – 1800 körül és azt követően, sziszifuszi feladat volt hangszerelnie ezt a nyelvet. Mint Kisfaludy, mint később Kazinczy, Vörösmarty,Arany.” Márai Sándor (Napló 1976-9183)

forrás: magyarkronika.com
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
"...a nyelv a lelke a nemzetnek." Kisfaludy Sándor (Himfy Szerelmei 2.kiadásának előszava, 1807.)


"Nyelv teszi a nemzetet." Kisfaludy Károly ( A Kérők, 1819.)
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyelvében él a nemzet - A mi nyelvünk Mihályfalvi László


Mi a jövője, a sorsa a magyarságnak ebben az elszíntelenedő, összemosódó világban? „Nincs más haza, csak az anyanyelv.” – írja Márai Sándor. Anyanyelvünk – önálló nemzeti létünk alapja; védelmet nyújtó erős várunk.
Mi köti össze hazánkat és nyelvünket? „Ó én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki keresztyénségnek viseled paizsát” – vallja Balassi; majd a XX. századi utód, József Attila így könyörög: „..édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” Az „édes” szó évszázadokat átívelve, a hazához kapcsolódva visszatér. És itt van az édesanya, akitől az első szavakat tanuljuk; aki távol levő kislányát vagy kisfiát – legyen az akár már felnőtt is – mindig hazavárja. Meg tudjuk-e, meg akarjuk-e neki köszönni mindazt, amit értünk tett? A mi nyelvünk, édes anyanyelvünk nélkül nem lennénk képesek erre. Hazánkat, anyánkat, nyelvünket összeköti az „édes” szó. Édes hazám, édesanyám, édes anyanyelvünk!
Mert tanulhatunk mi idegen nyelveket (Fontos ez, hisz „Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy!”), de számomra az „I love you, my darling!” soha nem jelenti azt, amit a „Szeretlek, kedvesem!” Nekem a tücsök is magyarul ciripel; s ez a hang éjszakánként már gyermekkoromban az elmúlást juttatta eszembe. Ma ugyanakkor azt is, hogy az élet folytatódik, az élet örök, amíg a tücsök éjszakánként a fűben hegedül…
Mikor maradhatunk meg tehát magyarnak? Hogyan őrizhetjük meg identitásunkat az Európai Unióban, a globalizálódó világban? Csak akkor és csak úgy, ha megtartjuk, óvjuk és fejlesztjük legféltettebb nemzeti kincsünket, a mással nem pótolható édes anyanyelvünket!
 

reventlow

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudod-e ....... ki hogyan hal meg?

A tűzoltó elég gyorsan,
Az aratóért jön a kaszás,
A házmester beadja a kulcsot,
A molnárt felőrli az élete,
A szabónak elszakad élete fonala,
A pék megeszi kenyere javát,
A kertész a paradicsomba kerül,
A postásnak megnyílik a mennyország kapuja,
Az órásnak üt az utolsó órája,
A kalauz eléri a végállomást,
A prímásnak elszakad a húrja,
A matróz az örök nyugalom tengerére hajózik,
A pénztáros elszámol az élettel,
A búvár örök álomba merül,
A trombitásból kifogy a szusz,
A koldus jobblétre szenderül,
A díjbirkózót maga alá gyűri a halál,
A bérlő örökös otthonra lel,
A boldogtalan megboldogul,
A léghajósnak elszáll a lelke,
A vegetáriánus fűbe harap,
A virágárus alulról szagolja az ibolyát,
A lovász elpatkol,
A papnak harangoznak,
A vadásznak lőttek,
A színésznek legördül a függöny,
A muzsikusnak elhúzzák az utolsó nótáját,
A szabót kinyírják,
A kis embereket elteszik láb alól,
A meteorológusnak befellegzett.

Milyen változatos is a nyelvünk...
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Rengeteg olyan kifejezés van a magyarban, ami valamilyen mód kajával kapcsolatos.

wgpajeufgf-150
Például amikor perecelsz egyet. Vagy elmész csak úgy céltalanul kolbászolni a városba. Vagy rizsázol valakinek, például abból a célból, hogy később megrépázd, de az is lehet, hogy ő meg utána megmogyoróz. Ilyenkor nem kell sokat tökölni, ha egyszer már lekenyerezted. Veled ne kukoricázzon. Persze ha éjszakai pillangó, akkor tejelned kell, mert kisajtolja belőled, ezt általában előre le is vajazzátok, amikor még úgy be vagy sózva, hogy borsózik a hátad, és nem gondolsz arra, hogy utána annyira fel leszel paprikázva, hogy majd becsokizol. Kábé. Nem ér a nevem, káposzta a fejem. És ha erre nem tudsz mit mondani, akkor mákom van...
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
_the_last_by_fragilesimplicity.jpg



Török Elemér : Köszönet mindenért neked


Anyanyelvem,
te édes mostoha,
pipacsok
piros sikolya,
őszi égen darvak sírása,
világ árvája,
mezei pacsirták
énekétől zengőbb,
kristálytiszta
örökvíz
halk csobogása,
hajlékony,
fehér nyírfácska,
esti harangszó
a bodrogközi
puszták felett,
szirom-zúzmarás
kökénybokrok
csöndje,
zsenge füvön
harmat gyöngye
unokáim arcáról
világgá küldött
mosoly,
nevezhetnélek
napnak is,
sorsom
jó csillagának,
égi bölcsőt
ringató
ős csillaganyának,
felnevelő
dajkám voltál,
emberré
te formáltál,
jegenyetartást adtál,
benned visszhangzik
gyermekkoromból
a Tice-parti
nádasok zizegése,
tücskök
éji cirregése,
zúghatnak körötted
vad szelek,
én már attól se
féltelek,
anyanyelvem,
te édes-keserű,
szépen zengő
arany hegedű,
anyánk ajkán
drága ének:
köszönet
mindenért néked!
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyöngyesz!
Köszönjük a szép verset.

Ha belegondolunk, hogy a mi szép anyanyelvünk mennyi árnyalatra képes, minden gondolatunk kifejezője, legszebb érzéseink közvetítője, gyermeki észlelésünk, anyánkhoz fűződő, nyelvédesanyánkhoz kötő érzések, gondolatok hű tükre, akkor csak hálát adhatunk költőinknek, hogy kifejezésre juttatják azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket mi is érzünk és gondolunk, de csak magunkba fojtunk, mert nem tudjuk olyan hűen kifejezni, mint ők, az elhívottak, akik több tálentumot kaptak, mint mi. Köszönjük a költőknek, hogy helyettünk is beszélnek.
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
Vindis Zoltán

</B>"... fél vérem magyar"

Van mondat, melynek mosolya a lelke
Olyan is, amelyiké búnak született
hogy ellenségek, sorsom elfeledte
Hozzám mindkettő egyszerre érkezett.​

Ölembe ült. megölelt unokám.
láttam rajta, hogy beszélni akar.
Hogy mit mond, nem is értette talán
Apu, az én fél vérem: magyar.​


Izmok feszültek meg ráncos arcomon
Átkaroltam kis barátomat.
Szemembe lelkem zivatara ült.
Harcolt bennem öröm és a bánat.​

Pilláim mögé könnycsepp rejtőzött.
Hatéves a gyermek, még nem fogja fel,
Hogy lelkemet megrázó szavai között,
Nemzetem vére szivárog el.​

S most, négymillió testvér sok-sok. unokája,
Idegen nyelven mondja, hogy magyar.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
Vjacseszlav Ivanov

Anyanyelv

Az anyanyelv a dalnokok hazája,
Hol ősök titkos kincse rejtezik,
S mennybéli éneket sugall nekik
A földanya tölgysuttogás-varázsa.

Mint egykoron, fogantatásra vár a
Föld méhe, mely fölött szellem kering...
S a venyigén szavak dús fürtjeit
Mézzel telíti mélyének világa.

Magasztosan fölfénylik messziről,
Visszhangjaként a szférai zenéknek.
Bölcs láng elemeként ragyogva föl.

S nyelv, fény - a himnuszokban frigyre lépnek,
Mint szén, amely gyémántként tündököl, -
Előfutárai a teremtésnek.​

(Ford.: Baka István)​
 
Oldal tetejére