Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."
- Téma inditó Ile57
- Kezdés dátuma
Velünk az Istenbe vetett bizodalom, hogy zengő nyelvünket tündérek szőtték, nagyszakállú táltosok énekelték, kobzosok pengették, Tisza selyem-vize susogta, Kárpát mennydörögte, tatár-török nem birta, magyar költő kis mécsvilágánál imádkozva idézgette, mint az aranyvarázsló az ő szellemeit.
Krúdy Gyula
Krúdy Gyula
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/
Az olvasó, aki találkozott e könyvel, már sejti, talán tudja is, hogy miért adtuk könyvünknek ezt az alcímet: ISTEN NYELVE. Magunk a Bibliából ismert gondolatot, KEZDETBEN VALA AZ IGE, jelentősen másként értelmezzük. Ám nem dacból, hanem mert egész nyelvi rendszer bizonyítja nyelvünkben, hogy az ig, egyet jelent! Ahogy erről alaposan szólunk majd. Tehát kezdetben vala az IGEN. Mint ahogy a következő ismert gondolatot is a maga lényeges hátterével és valóságával értjük: AZ ISTEN MEGZAVARTA AZ EMBEREK NYELVÉT ezután lett a bábeli nyelvzavar. Igen, az Isten, de nem a Teremtő Atyaúristen, hanem az ISTEN EMBEREK ÁLTAL VALÓ ÉRTELMEZÉS.! Ez a zavar máig tart, és a háborúk és gyűlölködések hátterében ott vannak a különböző vallások. Ott találjuk az emberi silányság, hatalmi vágy, gőg stb. minden jellemzőjét, s azt a törekvést, amivel minden vallás magának kívánja kisajátítani az Istent. vele természetesen a hatalmat és az uralmat. Ez az Isten mára nagyon is elkorcsosult gyakorlatban, mert pénz, bank, fegyver, és másokat még az életből is kirekesztő eszmék kép- viselik. A magyar nyelv azonban a maga természetes módján működve, egyedül a logika törvényei szerint él és fejlődik. A Kezdetben vala az igen a csecsemő fölismerését jelenti, amikor elkülöníti az egy kezét s ugyanígy egyezkedik a világ más dolgaival. Amikor minden kis ember fölfogja, hogy a MÁS, minden MÁS is
EGY! Kitűnő és páratlan összetett szavunk az EGYMÁS. Így összeforrva, noha nem is gondolunk rá egész eszmét testesít meg! Az emberszabású eszme lényege, amit leginkább elfogadhatunk alapelvként, nem a szürkévé koptatott másság, hanem sok nyelven ilyen tömören ki sem fejezhető EGYMÁSSÁG.
(Már itt felhívjuk a Tisztelt és Bátor Olvasó figyelmét arra a sajátosságra, ami mögött egyetemes törvény fényeskedik, de amit mi magyar nyelv kutatása közben leltünk meg! Tehát, hogyha leírjuk több, nyolc-tíz nyelven ezt a négy szót: ÉN, VAN, EGY, IGEN, akkor megdöbbenünk, hogy ami az egyik nyelvben azt jelenti, hogy én, például az oroszban ja = én, - az ejtés fontos! -, az a németben ja= igen, vagy például az egy-et (1), az angol úgy ejti, ahogy a magyar a vant. És így tovább! Minél több nyelv szavait írjuk le e rendszer szerint, annál jobban megdöbbenünk. A dolog oka EGYETEMES! E fogalmak lényege, magja UGYANAZ.! Ami mást jelent, de mégis azt. Mert végső soron nem mást szolgálnak, mint a másik könyvünk címében szereplő ősegy fölismerését, és fogalmának finom későbbi elágazását! De mindezekről másutt is el kell mondani a véleményünket. Ebben az esetben valóban a tudás szülője az ismétlés.
Addig is csupán annyit teszünk a föntiekhez helyen, hogy a mindennapi mássá- állandóan föltűnik például a keltezésben - azon a napon, amikor a nap kelt mi magyarok a legfontosabbat, az évet írjuk előre, mert nap, hónap többször is lehet, ám minden év csak egyszeri! Vagy a nevek esetében az elkülönítő, egyedivé tevő vezeték- vagy előnév kerül előre. Ezt az utóbbit már minden olyan helyen kénytelenek alkalmazni, ahol a nevek a fontosak, például könyvtárakban, sportversenyeken, telefonkönyvben stb. már mindenütt előre kerül a vezetéknév.
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy jelezzük, erre tér át majd kényszerűen a világ, mert ez logikus minden dolgok rendjében. S ki tudja miért, a magyar nyelvben már régóta ez gyakorlat. Vagy mi már sejtjük, hogy nyelvünk természetes logikájából következik ez is.
Alighanem ezt vette észre Kodály Zoltán is az egyik első, minden bizonnyal ügyetlenke írásomban, amit - sajnos halála előtt talán fél esztendővel mertem csak hozzá eljuttatni a még Pécsről ismert Sárika asszony segítségével. Édesapja, Péczely László tanár úr vett fel bennünket Bertha Bulcsúval 1956 nyarán a pécsi Pedagógiai Főiskolára. Péczely László kitűnő irodalomtörténész volt, e sorok íróját megtisztelően kedvelte, még tanítványokat is szerzett, két kislányt, akiket német nyelvre tanítottam. Látszólag nem ide tartozik, de engedje meg az olvasó, hogy itt is megjegyezzem, Péczely László, a nagyszívű tanár úr, alighanem az életemet is megmentette 1956 novemberében!
Nos, talán néhány hónapon múlott, hogy Kodály Zoltán nem személyesen kérdezte meg azt, amit Sárika asszony közvetített távbeszélőn. Sosem felejtem el a szavait: "Az uram azt kérdezi, hogy olyasmit keres maga a nyelvben, mint ami zenében a pentatónia? " Akkor engem égig röpített az elragadtatás. A Tanár Úr, a Mester azonnal fölfogta a dolog lényegét. És Kodály nem azt kérdezte, van-e a szerzőnek diplomája. Van-e pecsétes jogosítványa arra, hogy kutakodjék magyar nyelv mélységeiben, hanem rögtön világos volt számára a lényeg, és arra kérdezett rá! Hát nem vagyok szerencsés? Kodály Zoltán és Nagy László már az első, botladozó lépéseknél kézenfogtak! Nagy Lászlóval aztán többször is leültünk kettesben és elmondtam további gondolataimat, amelyeket nagy figyelemmel hallgatott, s nem maradt el a további biztatás sem.
Szólni kell e munka megvalósulásának előzményeiről. Már sokkal előbb hozzáfogtam volna ahhoz, hogy a megjelent tanulmányokból, előadások jegyzeteiből megírjam mindazt, ami korábban három, a magyar nyelvről készült kötetben megjelent. E három könyv, a megjelenés sorrendjében a következő: JÁTÉK és TÖRVÉNY
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984 - Ősnyelv- nyelvŐS? Antológia Kiadó, 1993 - Az ŐSEGY TITKA ÉS HATALMA, avagy A MAGYAR NYELV TANA, Püski, 1995. Sőt, pályázatra is beadtam a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkuratóriumához, de két alkalommal is elutasítottak már a kérelemnél, noha a munkát egyáltalán nem ismerték! Ez meglehetősen lehangolt. Egyrészt, mert úgy éreztem, az működött, amit föntebb is belső Trianonnak neveztem, másrészt nagyon-nagy felelőtlenség volt az elutasítás azok részéről, akik valamilyen előítélet nevében, a magyar adófizetők pénzének sorsáról döntöttek! Így azután lassan íródott könyv, inkább alaposabb tanulmányokat írtam biztosabb megjelenés miatt. Különösen így volt azután, hogy a Havi Magyar Fórum szerkesztői fölajánlották lapjukat és a két utóbbi kötetről megtisztelően írtak. Valamint sokat segített a Miskolci Bölcsész Egyesület elnökének, dr. Gyárfás Ágnesnek az ajánlata, hogy az ottani magánegyetemen mintegy hét éven át tarthattam előadásaimat Nyelv és logika címmel, illetve Nyelv és lélek címmel.
Az új kötet az említett könyvek, valamint a Bábel előtt és az Aki fázik, fát keres című könyvek, és legalább tucatnyi azóta megjelent tanulmány összefoglalója. Ezáltal azt kockáztattam, hogy bizonyos, elkerülhetetlen ismétlések terhelik majd a könyvet, de aztán beláttam, hogy ez szinte szükséges is. Ugyanis maga a nyelv, amiről írok, szintén ismétli a szavakat, ez rendje, logikája. Ám ezek a szavak mégis szinte minden alkalommal, ha árnyalatnyit is, de eltérő jelentéstartalmat képviselnek, mégpedig amiatt, hogy más és más szókörnyezetben jelennek meg.
Nos, ezt a köznapi tényt elfogadtam, mert az ismétlések valamilyen változatok, valamint meggyőződésem, hogy nem gátolják a mondanivaló befogadását, sőt, segítik azt.
A könyv első részét, az ábécé áttekintését, képleteket stb. mintegy általános bevezetőként, eligazítóként írtam, mondhatom, baráti biztatásra. Újra szükségesnek tartom elmondani, hogy egy előadásom után odajött hozzám dr. Kelemen Zsolt és neje, dr. Somhegyi Annamária és fölajánlották a könyv megjelentetéséhez szükséges anyagiakat. Kétségtelenül döntő hatással volt rám ez a váratlan és nagyszabású, nagyvonalú ajánlat, igazában ezután kezdtem a könyv tudatos megírásához, illetve összeállításához. (Majd néhány hónapja - ezt 1998. november 20-án írom ide - Abadi Sándor, olvasva a megújult TURÁN című lapban az összefoglalás szándékával írt dolgozatomat, ugyancsak jelentős összeggel járult hozzá ahhoz, hogy a könyv szép is legyen, valamint már előre készítsünk róla ismertetőt!
Természetesen a Bábel előtt című, első összefoglaló jellegű kötetről van szó.)
A könyv első része ez a száznál is több oldalnyi bevezető, kézenfogó eligazító. Fzt követik tanulmányok, majd a Függelék következik. Ám ez a Függelék játékos verseket is tartalmaz, megjelenít és bemutat sokféle nyelvi lehetőséget.
A Függelék második részében táblázatot közlök mássalhangzó képletekről, jegyzetekkel. Noha a Függelékhez csatoltam ezeket, úgy vélem ez könyv egyik legfontosabb része, amelyről lehet vitatkozni, de lehetséges annak kiegészítése is, hiszen ahhoz, hogy teljes legyen, számítógépes csoport munkájára volna szükség. Illetőleg elég nehéz lenne még úgy is elérni a teljességet, mert a változatok száma, ha a nyelv elemi részeit vesszük alapul, végtelen. Talán jó is volna, nyelvünk feltérképezéséhez segítene hozzá világon első ízben -a lehető szótagok, szavak képzésének fölmérése. Valószínű minden elképzelést fölülmúló adatokról szereznénk tudomást, például ami a szókincs mennyiségét illeti. Mert hol, miféle szótárakban szerepel az a lehetőség, amit jelez az ingyom-bingyom, az egyedem-begyedem, igen- bigen, anya-banya ezer meg ezer lehető változata? Pedig jelentését és hangulatát tekintve is, valamennyi külön szó! Nem beszélve az ilyen szavainkról, mint amelyeket beszéd közben használhatunk és használunk is. Ki tudja, hogy ez a szín Pista aéí-e? Mondjuk, betűket festünk különböző színekkel, akkor ezt bizony valóban megkérdezhetjük, no meg azt is mondhatjuk, hogy Jóska áiéihez nem illik a zöld.
Bizony a beszélt magyar nyelv szókincsének csak egy része található a szótárakban! Aztán ki vizsgálta meg e nyelv ősi s egyúttal legkorszerűbb csúcstechnológiáját, elnézést hogy kivételesen félig idegen szót használok.
Mondhattam volna csúcsrendszert is, de talán akkor nem egészen értenék meg a meghonosult jelentés miatt. Mert bizony csak öt-hét szóval képesek más nyelvek kifejezni ezt az egyetlen magyar szót - amihez hasonlót viszont igen sokat bemutathatnánk! - meghívattathatnátok. Mi az alapszó? A hív, sőt, alighanem a hí (hű!). Hiszen hű, hív, hívünket hívjuk meg! Nos, a magyar is mondhatná így is ezt szót, amely tagolva így néz ki: MEG-HI-V-AT-TAT- óHAT-NÁ-TOK, - MONDJÁTOK NEKIK, HOGY SZÓLJANAK VALAKINEK, HOGY HA LEHET HÍVJANAK MEG, Stb. Több változatot is tudnánk bemutatni arra nézve, hogy mi tudunk úgy is beszélni, ahogy más nyelveken lehetséges, ám tudunk sokkal tömörebben is.
Legalább kétféle rendszer és nyelv él, hat és működik a mai magyar nyelvben! Ez a legkevesebb, amit elöljáróban el kellett mondanunk. Amit remél e sorok írója - aki mintegy negyven éve foglalkozik a magyar nyelvvel, de több mint három évtizede már szinte napi tevékenységként -, az nem más, mint a BÁBEL ELŐTTI NYELVÁLLAPOT példátlan emléke, jelenléte ebben a különleges ÉLŐ SZERVEZETBEN, RENDSZERBEN. Valamint az, hogy a dolgozatok egymásba szövődve, egymásnak válaszolva-felelve képesek bemutatni azt az élő csodát, amit a magyar nyelv jelent s nemcsak magyarok, hanem a világ számára is! Még akkor is így van ez, ha erről nem tud a világ.
Utóirat -amely mottó is lehetne Aligha lehetnek hivatalból kiválasztottak tudományban és tehetségben. Születettek vannak és eredendően alkalmasak. Éppen ezért szükséges, hogy bátrak, elszántak is legyenek igazak, közösség igaza és az egyetemes igazság érdekében. /folyt./
/Részlet/
Az olvasó, aki találkozott e könyvel, már sejti, talán tudja is, hogy miért adtuk könyvünknek ezt az alcímet: ISTEN NYELVE. Magunk a Bibliából ismert gondolatot, KEZDETBEN VALA AZ IGE, jelentősen másként értelmezzük. Ám nem dacból, hanem mert egész nyelvi rendszer bizonyítja nyelvünkben, hogy az ig, egyet jelent! Ahogy erről alaposan szólunk majd. Tehát kezdetben vala az IGEN. Mint ahogy a következő ismert gondolatot is a maga lényeges hátterével és valóságával értjük: AZ ISTEN MEGZAVARTA AZ EMBEREK NYELVÉT ezután lett a bábeli nyelvzavar. Igen, az Isten, de nem a Teremtő Atyaúristen, hanem az ISTEN EMBEREK ÁLTAL VALÓ ÉRTELMEZÉS.! Ez a zavar máig tart, és a háborúk és gyűlölködések hátterében ott vannak a különböző vallások. Ott találjuk az emberi silányság, hatalmi vágy, gőg stb. minden jellemzőjét, s azt a törekvést, amivel minden vallás magának kívánja kisajátítani az Istent. vele természetesen a hatalmat és az uralmat. Ez az Isten mára nagyon is elkorcsosult gyakorlatban, mert pénz, bank, fegyver, és másokat még az életből is kirekesztő eszmék kép- viselik. A magyar nyelv azonban a maga természetes módján működve, egyedül a logika törvényei szerint él és fejlődik. A Kezdetben vala az igen a csecsemő fölismerését jelenti, amikor elkülöníti az egy kezét s ugyanígy egyezkedik a világ más dolgaival. Amikor minden kis ember fölfogja, hogy a MÁS, minden MÁS is
EGY! Kitűnő és páratlan összetett szavunk az EGYMÁS. Így összeforrva, noha nem is gondolunk rá egész eszmét testesít meg! Az emberszabású eszme lényege, amit leginkább elfogadhatunk alapelvként, nem a szürkévé koptatott másság, hanem sok nyelven ilyen tömören ki sem fejezhető EGYMÁSSÁG.
(Már itt felhívjuk a Tisztelt és Bátor Olvasó figyelmét arra a sajátosságra, ami mögött egyetemes törvény fényeskedik, de amit mi magyar nyelv kutatása közben leltünk meg! Tehát, hogyha leírjuk több, nyolc-tíz nyelven ezt a négy szót: ÉN, VAN, EGY, IGEN, akkor megdöbbenünk, hogy ami az egyik nyelvben azt jelenti, hogy én, például az oroszban ja = én, - az ejtés fontos! -, az a németben ja= igen, vagy például az egy-et (1), az angol úgy ejti, ahogy a magyar a vant. És így tovább! Minél több nyelv szavait írjuk le e rendszer szerint, annál jobban megdöbbenünk. A dolog oka EGYETEMES! E fogalmak lényege, magja UGYANAZ.! Ami mást jelent, de mégis azt. Mert végső soron nem mást szolgálnak, mint a másik könyvünk címében szereplő ősegy fölismerését, és fogalmának finom későbbi elágazását! De mindezekről másutt is el kell mondani a véleményünket. Ebben az esetben valóban a tudás szülője az ismétlés.
Addig is csupán annyit teszünk a föntiekhez helyen, hogy a mindennapi mássá- állandóan föltűnik például a keltezésben - azon a napon, amikor a nap kelt mi magyarok a legfontosabbat, az évet írjuk előre, mert nap, hónap többször is lehet, ám minden év csak egyszeri! Vagy a nevek esetében az elkülönítő, egyedivé tevő vezeték- vagy előnév kerül előre. Ezt az utóbbit már minden olyan helyen kénytelenek alkalmazni, ahol a nevek a fontosak, például könyvtárakban, sportversenyeken, telefonkönyvben stb. már mindenütt előre kerül a vezetéknév.
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy jelezzük, erre tér át majd kényszerűen a világ, mert ez logikus minden dolgok rendjében. S ki tudja miért, a magyar nyelvben már régóta ez gyakorlat. Vagy mi már sejtjük, hogy nyelvünk természetes logikájából következik ez is.
Alighanem ezt vette észre Kodály Zoltán is az egyik első, minden bizonnyal ügyetlenke írásomban, amit - sajnos halála előtt talán fél esztendővel mertem csak hozzá eljuttatni a még Pécsről ismert Sárika asszony segítségével. Édesapja, Péczely László tanár úr vett fel bennünket Bertha Bulcsúval 1956 nyarán a pécsi Pedagógiai Főiskolára. Péczely László kitűnő irodalomtörténész volt, e sorok íróját megtisztelően kedvelte, még tanítványokat is szerzett, két kislányt, akiket német nyelvre tanítottam. Látszólag nem ide tartozik, de engedje meg az olvasó, hogy itt is megjegyezzem, Péczely László, a nagyszívű tanár úr, alighanem az életemet is megmentette 1956 novemberében!
Nos, talán néhány hónapon múlott, hogy Kodály Zoltán nem személyesen kérdezte meg azt, amit Sárika asszony közvetített távbeszélőn. Sosem felejtem el a szavait: "Az uram azt kérdezi, hogy olyasmit keres maga a nyelvben, mint ami zenében a pentatónia? " Akkor engem égig röpített az elragadtatás. A Tanár Úr, a Mester azonnal fölfogta a dolog lényegét. És Kodály nem azt kérdezte, van-e a szerzőnek diplomája. Van-e pecsétes jogosítványa arra, hogy kutakodjék magyar nyelv mélységeiben, hanem rögtön világos volt számára a lényeg, és arra kérdezett rá! Hát nem vagyok szerencsés? Kodály Zoltán és Nagy László már az első, botladozó lépéseknél kézenfogtak! Nagy Lászlóval aztán többször is leültünk kettesben és elmondtam további gondolataimat, amelyeket nagy figyelemmel hallgatott, s nem maradt el a további biztatás sem.
Szólni kell e munka megvalósulásának előzményeiről. Már sokkal előbb hozzáfogtam volna ahhoz, hogy a megjelent tanulmányokból, előadások jegyzeteiből megírjam mindazt, ami korábban három, a magyar nyelvről készült kötetben megjelent. E három könyv, a megjelenés sorrendjében a következő: JÁTÉK és TÖRVÉNY
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984 - Ősnyelv- nyelvŐS? Antológia Kiadó, 1993 - Az ŐSEGY TITKA ÉS HATALMA, avagy A MAGYAR NYELV TANA, Püski, 1995. Sőt, pályázatra is beadtam a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkuratóriumához, de két alkalommal is elutasítottak már a kérelemnél, noha a munkát egyáltalán nem ismerték! Ez meglehetősen lehangolt. Egyrészt, mert úgy éreztem, az működött, amit föntebb is belső Trianonnak neveztem, másrészt nagyon-nagy felelőtlenség volt az elutasítás azok részéről, akik valamilyen előítélet nevében, a magyar adófizetők pénzének sorsáról döntöttek! Így azután lassan íródott könyv, inkább alaposabb tanulmányokat írtam biztosabb megjelenés miatt. Különösen így volt azután, hogy a Havi Magyar Fórum szerkesztői fölajánlották lapjukat és a két utóbbi kötetről megtisztelően írtak. Valamint sokat segített a Miskolci Bölcsész Egyesület elnökének, dr. Gyárfás Ágnesnek az ajánlata, hogy az ottani magánegyetemen mintegy hét éven át tarthattam előadásaimat Nyelv és logika címmel, illetve Nyelv és lélek címmel.
Az új kötet az említett könyvek, valamint a Bábel előtt és az Aki fázik, fát keres című könyvek, és legalább tucatnyi azóta megjelent tanulmány összefoglalója. Ezáltal azt kockáztattam, hogy bizonyos, elkerülhetetlen ismétlések terhelik majd a könyvet, de aztán beláttam, hogy ez szinte szükséges is. Ugyanis maga a nyelv, amiről írok, szintén ismétli a szavakat, ez rendje, logikája. Ám ezek a szavak mégis szinte minden alkalommal, ha árnyalatnyit is, de eltérő jelentéstartalmat képviselnek, mégpedig amiatt, hogy más és más szókörnyezetben jelennek meg.
Nos, ezt a köznapi tényt elfogadtam, mert az ismétlések valamilyen változatok, valamint meggyőződésem, hogy nem gátolják a mondanivaló befogadását, sőt, segítik azt.
A könyv első részét, az ábécé áttekintését, képleteket stb. mintegy általános bevezetőként, eligazítóként írtam, mondhatom, baráti biztatásra. Újra szükségesnek tartom elmondani, hogy egy előadásom után odajött hozzám dr. Kelemen Zsolt és neje, dr. Somhegyi Annamária és fölajánlották a könyv megjelentetéséhez szükséges anyagiakat. Kétségtelenül döntő hatással volt rám ez a váratlan és nagyszabású, nagyvonalú ajánlat, igazában ezután kezdtem a könyv tudatos megírásához, illetve összeállításához. (Majd néhány hónapja - ezt 1998. november 20-án írom ide - Abadi Sándor, olvasva a megújult TURÁN című lapban az összefoglalás szándékával írt dolgozatomat, ugyancsak jelentős összeggel járult hozzá ahhoz, hogy a könyv szép is legyen, valamint már előre készítsünk róla ismertetőt!
Természetesen a Bábel előtt című, első összefoglaló jellegű kötetről van szó.)
A könyv első része ez a száznál is több oldalnyi bevezető, kézenfogó eligazító. Fzt követik tanulmányok, majd a Függelék következik. Ám ez a Függelék játékos verseket is tartalmaz, megjelenít és bemutat sokféle nyelvi lehetőséget.
A Függelék második részében táblázatot közlök mássalhangzó képletekről, jegyzetekkel. Noha a Függelékhez csatoltam ezeket, úgy vélem ez könyv egyik legfontosabb része, amelyről lehet vitatkozni, de lehetséges annak kiegészítése is, hiszen ahhoz, hogy teljes legyen, számítógépes csoport munkájára volna szükség. Illetőleg elég nehéz lenne még úgy is elérni a teljességet, mert a változatok száma, ha a nyelv elemi részeit vesszük alapul, végtelen. Talán jó is volna, nyelvünk feltérképezéséhez segítene hozzá világon első ízben -a lehető szótagok, szavak képzésének fölmérése. Valószínű minden elképzelést fölülmúló adatokról szereznénk tudomást, például ami a szókincs mennyiségét illeti. Mert hol, miféle szótárakban szerepel az a lehetőség, amit jelez az ingyom-bingyom, az egyedem-begyedem, igen- bigen, anya-banya ezer meg ezer lehető változata? Pedig jelentését és hangulatát tekintve is, valamennyi külön szó! Nem beszélve az ilyen szavainkról, mint amelyeket beszéd közben használhatunk és használunk is. Ki tudja, hogy ez a szín Pista aéí-e? Mondjuk, betűket festünk különböző színekkel, akkor ezt bizony valóban megkérdezhetjük, no meg azt is mondhatjuk, hogy Jóska áiéihez nem illik a zöld.
Bizony a beszélt magyar nyelv szókincsének csak egy része található a szótárakban! Aztán ki vizsgálta meg e nyelv ősi s egyúttal legkorszerűbb csúcstechnológiáját, elnézést hogy kivételesen félig idegen szót használok.
Mondhattam volna csúcsrendszert is, de talán akkor nem egészen értenék meg a meghonosult jelentés miatt. Mert bizony csak öt-hét szóval képesek más nyelvek kifejezni ezt az egyetlen magyar szót - amihez hasonlót viszont igen sokat bemutathatnánk! - meghívattathatnátok. Mi az alapszó? A hív, sőt, alighanem a hí (hű!). Hiszen hű, hív, hívünket hívjuk meg! Nos, a magyar is mondhatná így is ezt szót, amely tagolva így néz ki: MEG-HI-V-AT-TAT- óHAT-NÁ-TOK, - MONDJÁTOK NEKIK, HOGY SZÓLJANAK VALAKINEK, HOGY HA LEHET HÍVJANAK MEG, Stb. Több változatot is tudnánk bemutatni arra nézve, hogy mi tudunk úgy is beszélni, ahogy más nyelveken lehetséges, ám tudunk sokkal tömörebben is.
Legalább kétféle rendszer és nyelv él, hat és működik a mai magyar nyelvben! Ez a legkevesebb, amit elöljáróban el kellett mondanunk. Amit remél e sorok írója - aki mintegy negyven éve foglalkozik a magyar nyelvvel, de több mint három évtizede már szinte napi tevékenységként -, az nem más, mint a BÁBEL ELŐTTI NYELVÁLLAPOT példátlan emléke, jelenléte ebben a különleges ÉLŐ SZERVEZETBEN, RENDSZERBEN. Valamint az, hogy a dolgozatok egymásba szövődve, egymásnak válaszolva-felelve képesek bemutatni azt az élő csodát, amit a magyar nyelv jelent s nemcsak magyarok, hanem a világ számára is! Még akkor is így van ez, ha erről nem tud a világ.
Utóirat -amely mottó is lehetne Aligha lehetnek hivatalból kiválasztottak tudományban és tehetségben. Születettek vannak és eredendően alkalmasak. Éppen ezért szükséges, hogy bátrak, elszántak is legyenek igazak, közösség igaza és az egyetemes igazság érdekében. /folyt./
"Ó, te édes szép magyar nyelvem! Te hangzatos, erőteljes dallama az érzéseknek. De sok kárt tettél már ennek a mi nemzetünknek azzal, hogy olyan szép vagy. Szeretünk hangoztatni, gyönyörködünk benned, beszélünk hosszan és szépen - s aztán azt hisszük, hogy tettünk valamit."
Jókai Mór
Jókai Mór
Nos, mielőtt megköveznétek: nekem sem kevésbé drága anyanyelvem /meine Mutterspräche/ mint Nektek, de higyjétek el: más nemzet fiai sem süketnémák saját anyanyelvük börtönébe zárva...
Az arab közmondás, miközben hitet tesz saját prioritása mellett, legalább a többi szomszédot is elismeri: " a török nyelv cukor, a perzsa erő, az arab bölcsesség"
Nyelvében él a nemzet? Igen! De ezt kíméletesen közöld a norvéggel,az írrel, a walesivel, a skóttal, a bretonnal, az oc-kal, a provance-ival a baszkkal...
,
Az arab közmondás, miközben hitet tesz saját prioritása mellett, legalább a többi szomszédot is elismeri: " a török nyelv cukor, a perzsa erő, az arab bölcsesség"
Nyelvében él a nemzet? Igen! De ezt kíméletesen közöld a norvéggel,az írrel, a walesivel, a skóttal, a bretonnal, az oc-kal, a provance-ival a baszkkal...
,
<CENTER>[SIZE=+3]A magyar nyelv zsenije: Weöres Sándor[/SIZE]
</CENTER>Legalább egy zsenivel találkoztam életemben, s rövid ideig közelről is figyelhettem. Nem mindennapi élmény volt, a mai irodalom betűtengerében fuldokolva jó felidézni. Akkor is megsejtettem valamit, amikor találkoztunk, és ma már egyre bizonyosabban tudom, ahogy múlik az idő, hogy zseni volt. A magyar nyelv zsenije.
Ezt persze nem én fedeztem fel, elég nyilvánvaló volt már attól kezdve, hogy a félig még gyerekkorú költő ámulatba ejtette Babitsot, Kosztolányit tökéletes muzsikájú verseivel. Az is eléggé nyilvánvaló, hogy készen pattant ki Zeusz fejéből, sandább megfogalmazásban: nem fejlődött. Mivel nem volt szüksége „fejlődésre”. Ugyanakkor senki máshoz nem hasonlítható új hang volt, vibrálóan modern, egyben ősi is; elvont, szürreális, de egyben Petőfi közvetlenségével megszólaló. Gondolom, ezt irigyelték a legjobban tőle a mesterek és a kortársak. Hogy nem vérzett és nem verítékezett. Nálunk ugyanis mindig egy kicsit mutatvány is volt a modernség, önépítő attrakció, nyilvános erőfeszítés, mikor az edzőgyakorlatokat is a közönségre tukmálták. Röpködött a forgács, s a magányos műhelyek mutatványosbódékká váltak.
Mert persze „modern” is volt, ha Weöres esetében van értelme ennek a fogalomnak. Én azt hiszem, hogy nem nagyon van értelme, mivel indulásától kezdve könnyedén ledobott minden nyűgöt, igát és szektát; pontosabban: mindent beolvasztott, magába fogadott, mint a tenger. Vagy mint az ég? Nem nagyon tudjuk mihez hasonlítani. Ebben is ő volt a legnagyobb: állandóan változtatta az alakját. És meg is fogalmazta. Mindent meg tudott fogalmazni, mindent fülön tudott csípni fölényesen biztos kézzel. A magyar költészetben eddig példátlan nagyságú területet járt be, uralt; vagy éppen újakat fedezett fel, új sejtéseket, összefüggéseket szikráztatott ki; vagy éppen könnyedén meglovagolt jelenkori, napi, pletykaszintű masztodonokat: Kovácsnétól a gázmesterekig, a Kossuth Lajos képe alatt dzsiggelő hettita királyokig. Anyagbőségét csak körvonalazni lehet, termékenységét csak csodálni.
Csodáljuk-e eléggé? Ismerjük-e kellően? A gyerekek biztosan! Mert külön kell beszélni a „halhatatlan vigaszágról”: a gyerekköltészetről. Ebben is ő volt a legnagyobb! Ezt nem kell bizonyítani, ez olyan magától értetődő, mint a napsütés. Miért nevezem „halhatatlan vigaszágnak” a gyerekirodalmat? Azért, mert volt idő, mikor a legnagyobbakat kiebrudalták az irodalomból, s a gyerekirodalomban találtak menedéket. A magyar gyerekek óriási szerencséjére.
Weöres régi uralkodó volt ebben a birodalomban is. Szinte a kezdetektől írt gyerekverseket, vagy olyan verseket, amelyeket a gyerekek is olvastak. Tulajdonképpen sose hagyta el ezt a birodalmat.
Egy király nagylelkűségével intett felém is a jogarával. Fiatal, zöldfülű költőtanoncként elvittem hozzá a verseimet. Irultam-pirultam a dicsőségtől, mikor megdicsérte, de sokáig ennyiben is maradt a kapcsolatunk. Más körben mozogtam, más pályákon habzsoltam az élvezeteket, ő szerzetesként dolgozott cellaszobájában.
Történt egyszer, a hatvanas évek elején, hogy üzent: menjek fel, van valami munka. Közbe kell szúrni, hogy Weöres hihetetlenül segítőkész ember volt. Főleg a fiatalokat támogatta: bevonta őket a fordításokba, egyéb munkákba, albérletben fordítgattuk a cseh, török s más verseket.
Felbuszoztam a Rózsadombra, Weöres közölte, hogy Kodály szövegeket akar íratni a 333 olvasógyakorlat dallamaira. S ha kedvem van, vegyek részt benne én is, hiszen valamit értek a zenéhez, Kodályhoz, mivel a híres-nevezetes békés-tarhosi zeneiskolában végeztem. Lelkesen vetettem bele magamat a munkába. Valami ritmusérzékem nekem is volt, meg valami fülem is a zenéhez – ezt csak azért mondom, mert le tudtam mérni, hogy Weöres milyen mestere a nyelvnek! Válogattunk, illetve elosztottuk a dalokat. Én leszolmizáltam a dallamot, lekopogtam a ritmust, Weöres a levegőbe nézett, és egy pillanat múlva már írta is a hibátlan szöveget! „Vettem túri kendőt, libegőt, lobogót, vettem túri csizmát, ripegőt, ropogót.” És már játszottunk is, kajánul kikerestem a bonyolult, ötnyolcados ritmusokat, Weöres gondolkodás nélkül írta: „Van egy falu a hegyen túl, mindenik út odafordul. Idegen földön van a párnám, mért is bolyongok ilyen árván?”
Az első szövegváltozatokkal hamar elkészültünk (én persze lassabban). Azért mondom, hogy első változat, mert Kodály nagyon rigorózus volt! Galyatetőn lakott akkor, és sorra küldte vissza a szövegeket. Aláhúzva, mint egy tanár: „Ide mély hangzót kérek, ide magas hangzót!” Weöres könnyedén cserélte ki a szavakat, a hangzókat. Hogy is mondjam: mint aki maga is részt vett a nyelv teremtésében, de legalábbis a kisujjában van a magyar nyelv!
Ezt egyszer kipróbáltam. Verset írtam hozzá a születésnapjára, és két régi magyar szót kiböngésztem a Balassa-szótárból: „ülle-fülle” és „vekkedezett”. Mutatom a verset, Weöres olvassa, köszöni. Na és, kíváncsiskodtam, mit szólsz ezekhez a szavakhoz? Ismerem – mondta. – Régi magyar szavak.
Munka közben, pihenésképpen egyszer előszedte a gyerekverskötetét, s roppant tapintatosan magyarázni kezdte a versek ritmusát. Látom, hogy érdekel, mondta. Sorra vettük a verseket. Weöres ceruzával beírta a versek mellé a ritmust. „Reggel süt a pék, süt a pék gezemicelángost” – spondeus, anapestus, prokeleus matikus. „Éj-mélyből fölzengő csing-ling-ling száncsengő” – dupla molossusok. „Kék a hajnal, kék, harmat hinti még” – choriambus, triola. „Sej-haj folyóba sok a hal valóba” – tribrachys. „Árkon-bokron kutyalakodalom, kis virágos faházak” – hindu metrum: mandákrantá. „Ha nap süt a rétre, a rét közepére” – paion család. Bontott paionok. „Arany ágon ül a sármány” – Csokonai kedvenc ritmusa, ionicus a minore. „Törzse körül nől és fogy a hegyes árny” – antispastus. „Árnyak sora ül a réten” – ionicus a maiore.
És így tovább, és így tovább… Ma is féltett kincsem ez a könyv a bejegyzéseivel! Mit jelent ez, azon túl, hogy egy ifjoncot tanítani akart? Azt is például, hogy minden ritmust ismert, s a gyerekversek mellesleg ritmuspróbák is. (Nem véletlen, hogy Kodálytól kezdve minden magyar zeneszerző, már-már kötelezően, megzenésítette!) Jelenti azt is, hogy Weöres egyáltalán nem ösztönös zseni volt – amit tétova sandasággal terjesztettek róla.
Tudatos és mindent tudó zseni volt. Azt is tudta, amit nem lehet megtanulni, és azt is, amit meg lehet tanulni. Ha mégis hasonlítani akarnám, akkor azt mondanám, hogy olyan volt, mint Mozart! Ugyanis voltak nagyszerű zeneszerzők – és volt Mozart! Ugyanígy voltak nagyszerű költők – és volt Weöres! (Csukás István)
</CENTER>Legalább egy zsenivel találkoztam életemben, s rövid ideig közelről is figyelhettem. Nem mindennapi élmény volt, a mai irodalom betűtengerében fuldokolva jó felidézni. Akkor is megsejtettem valamit, amikor találkoztunk, és ma már egyre bizonyosabban tudom, ahogy múlik az idő, hogy zseni volt. A magyar nyelv zsenije.
Ezt persze nem én fedeztem fel, elég nyilvánvaló volt már attól kezdve, hogy a félig még gyerekkorú költő ámulatba ejtette Babitsot, Kosztolányit tökéletes muzsikájú verseivel. Az is eléggé nyilvánvaló, hogy készen pattant ki Zeusz fejéből, sandább megfogalmazásban: nem fejlődött. Mivel nem volt szüksége „fejlődésre”. Ugyanakkor senki máshoz nem hasonlítható új hang volt, vibrálóan modern, egyben ősi is; elvont, szürreális, de egyben Petőfi közvetlenségével megszólaló. Gondolom, ezt irigyelték a legjobban tőle a mesterek és a kortársak. Hogy nem vérzett és nem verítékezett. Nálunk ugyanis mindig egy kicsit mutatvány is volt a modernség, önépítő attrakció, nyilvános erőfeszítés, mikor az edzőgyakorlatokat is a közönségre tukmálták. Röpködött a forgács, s a magányos műhelyek mutatványosbódékká váltak.
Mert persze „modern” is volt, ha Weöres esetében van értelme ennek a fogalomnak. Én azt hiszem, hogy nem nagyon van értelme, mivel indulásától kezdve könnyedén ledobott minden nyűgöt, igát és szektát; pontosabban: mindent beolvasztott, magába fogadott, mint a tenger. Vagy mint az ég? Nem nagyon tudjuk mihez hasonlítani. Ebben is ő volt a legnagyobb: állandóan változtatta az alakját. És meg is fogalmazta. Mindent meg tudott fogalmazni, mindent fülön tudott csípni fölényesen biztos kézzel. A magyar költészetben eddig példátlan nagyságú területet járt be, uralt; vagy éppen újakat fedezett fel, új sejtéseket, összefüggéseket szikráztatott ki; vagy éppen könnyedén meglovagolt jelenkori, napi, pletykaszintű masztodonokat: Kovácsnétól a gázmesterekig, a Kossuth Lajos képe alatt dzsiggelő hettita királyokig. Anyagbőségét csak körvonalazni lehet, termékenységét csak csodálni.
Csodáljuk-e eléggé? Ismerjük-e kellően? A gyerekek biztosan! Mert külön kell beszélni a „halhatatlan vigaszágról”: a gyerekköltészetről. Ebben is ő volt a legnagyobb! Ezt nem kell bizonyítani, ez olyan magától értetődő, mint a napsütés. Miért nevezem „halhatatlan vigaszágnak” a gyerekirodalmat? Azért, mert volt idő, mikor a legnagyobbakat kiebrudalták az irodalomból, s a gyerekirodalomban találtak menedéket. A magyar gyerekek óriási szerencséjére.
Weöres régi uralkodó volt ebben a birodalomban is. Szinte a kezdetektől írt gyerekverseket, vagy olyan verseket, amelyeket a gyerekek is olvastak. Tulajdonképpen sose hagyta el ezt a birodalmat.
Egy király nagylelkűségével intett felém is a jogarával. Fiatal, zöldfülű költőtanoncként elvittem hozzá a verseimet. Irultam-pirultam a dicsőségtől, mikor megdicsérte, de sokáig ennyiben is maradt a kapcsolatunk. Más körben mozogtam, más pályákon habzsoltam az élvezeteket, ő szerzetesként dolgozott cellaszobájában.
Történt egyszer, a hatvanas évek elején, hogy üzent: menjek fel, van valami munka. Közbe kell szúrni, hogy Weöres hihetetlenül segítőkész ember volt. Főleg a fiatalokat támogatta: bevonta őket a fordításokba, egyéb munkákba, albérletben fordítgattuk a cseh, török s más verseket.
Felbuszoztam a Rózsadombra, Weöres közölte, hogy Kodály szövegeket akar íratni a 333 olvasógyakorlat dallamaira. S ha kedvem van, vegyek részt benne én is, hiszen valamit értek a zenéhez, Kodályhoz, mivel a híres-nevezetes békés-tarhosi zeneiskolában végeztem. Lelkesen vetettem bele magamat a munkába. Valami ritmusérzékem nekem is volt, meg valami fülem is a zenéhez – ezt csak azért mondom, mert le tudtam mérni, hogy Weöres milyen mestere a nyelvnek! Válogattunk, illetve elosztottuk a dalokat. Én leszolmizáltam a dallamot, lekopogtam a ritmust, Weöres a levegőbe nézett, és egy pillanat múlva már írta is a hibátlan szöveget! „Vettem túri kendőt, libegőt, lobogót, vettem túri csizmát, ripegőt, ropogót.” És már játszottunk is, kajánul kikerestem a bonyolult, ötnyolcados ritmusokat, Weöres gondolkodás nélkül írta: „Van egy falu a hegyen túl, mindenik út odafordul. Idegen földön van a párnám, mért is bolyongok ilyen árván?”
Az első szövegváltozatokkal hamar elkészültünk (én persze lassabban). Azért mondom, hogy első változat, mert Kodály nagyon rigorózus volt! Galyatetőn lakott akkor, és sorra küldte vissza a szövegeket. Aláhúzva, mint egy tanár: „Ide mély hangzót kérek, ide magas hangzót!” Weöres könnyedén cserélte ki a szavakat, a hangzókat. Hogy is mondjam: mint aki maga is részt vett a nyelv teremtésében, de legalábbis a kisujjában van a magyar nyelv!
Ezt egyszer kipróbáltam. Verset írtam hozzá a születésnapjára, és két régi magyar szót kiböngésztem a Balassa-szótárból: „ülle-fülle” és „vekkedezett”. Mutatom a verset, Weöres olvassa, köszöni. Na és, kíváncsiskodtam, mit szólsz ezekhez a szavakhoz? Ismerem – mondta. – Régi magyar szavak.
Munka közben, pihenésképpen egyszer előszedte a gyerekverskötetét, s roppant tapintatosan magyarázni kezdte a versek ritmusát. Látom, hogy érdekel, mondta. Sorra vettük a verseket. Weöres ceruzával beírta a versek mellé a ritmust. „Reggel süt a pék, süt a pék gezemicelángost” – spondeus, anapestus, prokeleus matikus. „Éj-mélyből fölzengő csing-ling-ling száncsengő” – dupla molossusok. „Kék a hajnal, kék, harmat hinti még” – choriambus, triola. „Sej-haj folyóba sok a hal valóba” – tribrachys. „Árkon-bokron kutyalakodalom, kis virágos faházak” – hindu metrum: mandákrantá. „Ha nap süt a rétre, a rét közepére” – paion család. Bontott paionok. „Arany ágon ül a sármány” – Csokonai kedvenc ritmusa, ionicus a minore. „Törzse körül nől és fogy a hegyes árny” – antispastus. „Árnyak sora ül a réten” – ionicus a maiore.
És így tovább, és így tovább… Ma is féltett kincsem ez a könyv a bejegyzéseivel! Mit jelent ez, azon túl, hogy egy ifjoncot tanítani akart? Azt is például, hogy minden ritmust ismert, s a gyerekversek mellesleg ritmuspróbák is. (Nem véletlen, hogy Kodálytól kezdve minden magyar zeneszerző, már-már kötelezően, megzenésítette!) Jelenti azt is, hogy Weöres egyáltalán nem ösztönös zseni volt – amit tétova sandasággal terjesztettek róla.
Tudatos és mindent tudó zseni volt. Azt is tudta, amit nem lehet megtanulni, és azt is, amit meg lehet tanulni. Ha mégis hasonlítani akarnám, akkor azt mondanám, hogy olyan volt, mint Mozart! Ugyanis voltak nagyszerű zeneszerzők – és volt Mozart! Ugyanígy voltak nagyszerű költők – és volt Weöres! (Csukás István)
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/ SZAVAINK SZÁZEZER ÉVE
Játék és törvény
Ma reggel, 2003. március 4-én, a következő komolytalan szójátékot jegyeztem föl ébredés után, ámbár tudtam, hogy ez a két sor már valamikor eszembe jutott. A kétsoros "szójáték- vers" címe, legyen mondjuk: Kérdés agyműtét után: Ki volt az az agyalágyult, aki a nagy agy alá nyúlt?
Legalább harminc éve annak, hogy egyik bugyuta változatát le is írtam. De azért további kedvcsinálóként lássuk ezt is: Na ki volt? Talán én. Hiszen ott matatok már több mint negyven éve a "nagy, no meg a kisagy alatt". Ezzel kapcsolatban ugyancsak komolytalansággal folytatom. Ez a verses kis játék már több helyen megjelent, de ide is elkél a jelenléte. A nagy agya gyagya A kis agya gügye Gyogyós agyabugya agyalás az ügye Ugye ugye? Ugye!
Talán nem is kell mondani, hogy szándékosan vezetem be így a nyelvi rendbe és dzsungelbe, rettentően rengő rengetegbe a Kedves Olvasót.
Könnyíteni kívánom azt a nehéz utat, ami itt-ott vár rá. Most az elején magam sem tudom milyen ösvények, járt és járatlan utak, útvesztők várnak ránk, mert a nyelvről való összefoglaló munkát aligha tudom úgy megírni, ahogy Püski Sándor bácsi kívánná, aki már esztendeje biztat, hogy egyetlen könyvben foglaljam össze mindazt, amit magyar nyelvről eddig írtam, illetve tudok, mert ő azt szívesen kiadja. Dehát ez nem egyszerű munka, mert nem valamely mű első, második stb. kötetéről van szó, hanem olyan dolgokról, amelyekről már írtam, de most sokkal többet tudok, mint egy-két évtizede - és még most sem véglegeset! -, mint amikor az első tanulmányokat közreadtam 1965-ben a Magyar Ifjúság című lapban, majd 1971 és 75 között a KORTÁRS hasábjain, öt nagyobb tanulmányt, illetve 1974-től a Tiszatáj, a Forrás, majd a Magyarok, a HITED, a LYUKASÓRA, Ősi Gyökér, HAVI MAGYAR FÓRUM, Magyar Élet stb. című folyóiratokban és másutt, napi- és hetilapokban. Így mostanra több százra tehető nyelvvel kapcsolatban megjelent cikkek, tanulmányok száma, valamint ugyancsak több százra, a nyelvről tartott előadásaim sora.
Évente általában ötven-hetven előadásra hívnak, köztük határon túlra is. Ily módon beszélhettem nyelvről Németországban több alkalommal is, Finnországban, Svédországban, az Egyesült Államokban - 1999-ben ott volt, mondhatom így,
Bábel előtt című könyvem bemutatója -, amikor is San Franciscóban, és környékén, több kisvárosban tartottam előadást Katona Jenő jóvoltából.
Emlékezetes volt az, amit az ún. Szilikon völgyben, számítógépes intézményekben dolgozó magyar fiatalok részére tarthattam. Mindez számomra is tanulságos volt. Ugyancsak volt szerencsém Ausztráliában, Melbourne-ben és Adelaide-ben a Trianon Társaság, Juhász László, Fadgyas László meghívására és Világos lstvánék nagyvonalú, mintegy egyhónapos vendéglátói, szervezői ténykedése nyomán, több előadást is tartani. És természetesen a Délvidéken, Adán, majd Erdélyben Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen és másutt Nyárády Elemér és István segítségével, a Felvidéken is több alkalommal, egy ideje évenkint Ipolyságon, Ali barátom tevékenysége nyomán. Más helységekben, Pozsonyban, Galántán, Szencen, Somorján stb., Szarnák Mihály Mács József gondolt rám. Majd már szintén rendszeresen a fóti, dunakeszi nyári táborokban, és még számtalan helyen, főként Miskolcon, dr. Gyárfás Ágnesnek köszönhetően. A névsor sem a baráti nevek, sem a helységek vonatkozásban nem teljes, hiszen nem szóltam a már több éven át tartó sorozatról Tolcsvay Béla és Juli ösztökélésére Thököly-klubban tartott előadásokról.
A Csörsz utcai művelődési ház első, nyolc részes sorozatáról ugyancsak jó emlékekkel szólhatok. Hiszen például annak köszönhető a Bábel előtt című, első nagy összefoglaló megjelenése a Kelemen-család felajánlása következtében. Ekkor vált bizonyossá számomra, hogy létezik és láthatóan tovább érlelődik Magyarországon az az értelmiség, főként Pap Gáborék előadásainak hatására, amelyre szükség van életre-halálra.
Újabban a Nagykapu könyvesboltban is tartok előadást Tuba Mariann hívására.
Ezek is mind a könyv témájához tartoznak, bizonyos fajta vázlatos hírközlés, közös dolgainkról. Már csak azért is, mert az elhangzott előadások száma, ha csak 1990-től számítom, elérheti a hat-hétszázat! (Külön műfaj volt a Pannon Rádióban háromszori ismétléssel sugárzott 5-7 perces, száznál is több kiselőadás.
Ezekhez a Pannon Rádió megszűnése után, több mint egy esztendőn át még az interneten hozzá lehetett férni.) Az első önálló, nyelvről szóló könyv Játék és törvény címmel jelent meg 1984-ben a Szépirodalmi Kiadónál. A második Lezsák Sándor segítségével jelent meg az Antológia kiadónál, ŐSnyelv-nyelvŐS? címmel 1993-ban. Ezt követte
1995-ben a Püski Sándor által kiadott, majd egymást követően háromszor újra megjelentetett Az ŐSEGY titka és hatalma, avagy a magyar nyelv tana című kötet, majd 2001-ben, ugyancsak a Püski Kiadónál gondozott Aki fázik, fát keres című kötet. Továbbá személyesen Sándor bácsinak köszönhető, hogy a Bábel előtt című kötet negyedszer is megjelent, már ekkor az kiadójának gondozásában. Ő ebben az öt kötetben, valamint az azóta folyóiratokban napvilágot látott esszék, tanulmányok összefoglalását kéri.
Ez a sajátos összefoglalás azért nem könnyű, mert minden részét ki kell egészíteni. Magyarán, teljes anyagot, ami már megjelent az említett öt kötetben, mintegy ezer oldalon, újra meg kell írni az elejétől kezdve.
Szerencse, hogy sűríteni is lehet. Ezzel együtt jól tudom, hogy amikor nem befejezem, hanem abbahagyom ezt a könyvet, s főként ha már megjelenik, majd fölkiáltok, és az idő múltával egyre többször azt mondom: "Ó, hogy ezt meg azt kihagytam, pedig tudtam róla! " Akkor észlelem, hogy mennyi minden maradt ki megint és megint.
Talán a következő kérdések - amelyeket nem most fogalmazok meg először - segítenek a gondolat megvilágításában. Azt kérdezem, vajon találkozhat- e, érintkezhet-e egymással az óceán minden cseppje? No nem rövid, hanem mondjuk végtelen idő alatt? A válaszom: igen, hiszen ez valójában csupán idő kérdése. Mert ha mozgásban van, akkor ez is előfordulhat, de azt talán véleményként elfogadhatjuk, hogy ez elvileg nem lehetetlen.
Azonban az is lehetséges, mert sok bizonytalansági tényező, hogy ez a végtelen időben sem történik meg. Bár ki határozza meg például, a., csepp" vagy "csöpp" határait? Mekkora a legkisebb csöpp? Alighanem akkora, amelyben megtalálható egy-egy egységben a H2O. vagyis a legkisebb vízcsepp, maga a vízmolekula.
Dehát miként kerül ez ide? Azért bátorkodtam és botorkodtam ezt a hasonlatot ide idézni - és nem oda odázni! - mert sok vonatkozásban a nyelv is tenger, óceán. Ám ez a hasonlatom is sántít, mint általában a hasonlatok. Gondoljuk meg, azt szoktuk mondani: "Mint cseppben a tenger... ", úgy idéz, mutat valami nagyobbat valami kicsi. Dehát semmiféle cseppben nincs ott cápa meg a delfin, de még a legkisebb hal sem. Amikor pedig tengerben ott van! Hát ilyenek a lehetőségeim általában is a lehetőségeink - nemcsak hasonlatokban, példálózásokban, hanem a valós kutakodásokban is. Mégis akkor járok el helyesen, ha a könyvek megjelenési sorrendje, a bennük található dolgozatok sínén haladok.
Ennyi segítséget igénybe kell vennem, ám azt nem tehetem meg, hogy ilyen sorrendben, változatlan könyvet adok közre. Mert úgy kell megírnom, gondosan összefoglalnom az egészet, ahogy most arra képes vagyok. De így is gondot okoz, hogy az eszmei, logikai szálak át meg áthálózzák a nyelvi témák egészét oda és vissza. Tehát logikus visszautalások nélkül nincs előrehaladás sem.
Benn is kell lennem a nyelvben, de kívülről is kell néznem! Ennek a lényege adja legtudományosabb tudomány korlátait és bizonytalanságát is. Az a tény, amit Niels Bohr így fejezett ki, emlékezetből idézem, és szabadon értelmezem - magyarázom. -, íme: "Tudjuk, hogy az élő szervezetben van vas, foszfor, mész, és még sok más anyag. De ezt csak akkor vagyunk képesek bebizonyítani, amikor a szervezet már nem él! lebomláskor különíthetők el mindezek az elemek.
Tehát el kell pusztítani ahhoz az életet, hogy ezt bizonyítsuk! Akkor vizsgálhatjuk, ha annak bármely aprócska része már nem az élő anyaghoz tartozik. " Sorolunk még ilyen és hasonló buktató kérdéseket, de előbb térjünk vissza az "agy"-hoz, mert azért korántsem véletlenül idéztük a könyv elején e gyagyácska sorokat. Ugyanis nem "agyafúrtan" agyaljuk ki a gondolatokat, hanem a magyar nyelv - úgy véljük - ős-i és egyetemes törvényei szerint. Az agy, agyabugyál, agyalágyult, sőt az agyag stb. szavaink összefüggnek, ez a nyelvészek véleménye is. Itt is megjegyezzük, hogy noha az agy, velő, illetve az agyvelő ugyanazt jelenti, azonban maga a nyelv bizonyítja, mégsem így van egészen. Mert akit elagyabugyáltak, nem biztos, hogy a verés következtében meg is halt. De akit agyonvertek vagy agyonütöttek, az általában elhunyt. Tehát az agyonverés és az agyonütés nemcsak azt jelenti, hogy az agyát, azaz a fejét ütötték, pontosabban azt is jelentheti, de egyúttal kifejezi bántalmazott halálát is! Mert lehet valakit nagyon megverni, ütlegelni, elagyabugyálni, de ezekből mégsem következik a halál. Még abból sem, ha valakit fejbe vertek.
Viszont az agyafúrt jelzőt általában okos, ravasz, csavaros eszű stb. emberrel kapcsolatban szoktuk emlegetni. De ahogy László Gyula régészprofesszortól tudjuk, valóban lékeltek koponyákat évezredekkel korábban is, és az illetők túlélték ezt a nagy műtétet, mert csont nem maradt meg a "lékelés" utáni állapotban, hanem jelentősen tovább nőtt, ami halál esetén nem történhet meg. Tán az agyafúrtakból lettek a táltosok, s lett másként -a "táltosok" egy része. Érthető, hogy aztán már a valóságban nem agyműtötteket, nem agyafúrtakat is, ha okosak, ravaszok, cselesek stb. voltak, agyafúrtaknak nevezték, és mondhatjuk, hogy nevezik ma is. Egyébként maga nyelv elsősorban nevezés, megnevezés. Sőt, lehetséges, hogy ide tartozik, és éppen amiatt, hogy "belefúrtak" a fejébe, az agyába, a "szöget ütött a fejembe" kifejezés. Magyarán, valamire fölfigyelt valaki, valamit érdekesnek, fontosnak tart és nem tud tőle szabadulni - mondhatjuk így, mert az a véres valóságban gyökerezik. Mármint az, hogy szöget ütött a fejébe. És szögezzük le az ott is tartja tartósan. Mindezekből az is látszik, hogy ez az elvont fogalom is - ezúttal joggal előre "leszögezhetjük", hogy ez jellemzi nyelvünket. Mert amikor ezt az összegezést írom, magam már tudom a munka "végét", azaz átlátom az eddigi mutatványokat, nem rögtönzők, nem jósolok. Ennek ellenére sok megállapítást vehet és vegyen is kérdésnek az olvasó. Így helyes. /folyt./
/Részlet/ SZAVAINK SZÁZEZER ÉVE
Játék és törvény
Ma reggel, 2003. március 4-én, a következő komolytalan szójátékot jegyeztem föl ébredés után, ámbár tudtam, hogy ez a két sor már valamikor eszembe jutott. A kétsoros "szójáték- vers" címe, legyen mondjuk: Kérdés agyműtét után: Ki volt az az agyalágyult, aki a nagy agy alá nyúlt?
Legalább harminc éve annak, hogy egyik bugyuta változatát le is írtam. De azért további kedvcsinálóként lássuk ezt is: Na ki volt? Talán én. Hiszen ott matatok már több mint negyven éve a "nagy, no meg a kisagy alatt". Ezzel kapcsolatban ugyancsak komolytalansággal folytatom. Ez a verses kis játék már több helyen megjelent, de ide is elkél a jelenléte. A nagy agya gyagya A kis agya gügye Gyogyós agyabugya agyalás az ügye Ugye ugye? Ugye!
Talán nem is kell mondani, hogy szándékosan vezetem be így a nyelvi rendbe és dzsungelbe, rettentően rengő rengetegbe a Kedves Olvasót.
Könnyíteni kívánom azt a nehéz utat, ami itt-ott vár rá. Most az elején magam sem tudom milyen ösvények, járt és járatlan utak, útvesztők várnak ránk, mert a nyelvről való összefoglaló munkát aligha tudom úgy megírni, ahogy Püski Sándor bácsi kívánná, aki már esztendeje biztat, hogy egyetlen könyvben foglaljam össze mindazt, amit magyar nyelvről eddig írtam, illetve tudok, mert ő azt szívesen kiadja. Dehát ez nem egyszerű munka, mert nem valamely mű első, második stb. kötetéről van szó, hanem olyan dolgokról, amelyekről már írtam, de most sokkal többet tudok, mint egy-két évtizede - és még most sem véglegeset! -, mint amikor az első tanulmányokat közreadtam 1965-ben a Magyar Ifjúság című lapban, majd 1971 és 75 között a KORTÁRS hasábjain, öt nagyobb tanulmányt, illetve 1974-től a Tiszatáj, a Forrás, majd a Magyarok, a HITED, a LYUKASÓRA, Ősi Gyökér, HAVI MAGYAR FÓRUM, Magyar Élet stb. című folyóiratokban és másutt, napi- és hetilapokban. Így mostanra több százra tehető nyelvvel kapcsolatban megjelent cikkek, tanulmányok száma, valamint ugyancsak több százra, a nyelvről tartott előadásaim sora.
Évente általában ötven-hetven előadásra hívnak, köztük határon túlra is. Ily módon beszélhettem nyelvről Németországban több alkalommal is, Finnországban, Svédországban, az Egyesült Államokban - 1999-ben ott volt, mondhatom így,
Bábel előtt című könyvem bemutatója -, amikor is San Franciscóban, és környékén, több kisvárosban tartottam előadást Katona Jenő jóvoltából.
Emlékezetes volt az, amit az ún. Szilikon völgyben, számítógépes intézményekben dolgozó magyar fiatalok részére tarthattam. Mindez számomra is tanulságos volt. Ugyancsak volt szerencsém Ausztráliában, Melbourne-ben és Adelaide-ben a Trianon Társaság, Juhász László, Fadgyas László meghívására és Világos lstvánék nagyvonalú, mintegy egyhónapos vendéglátói, szervezői ténykedése nyomán, több előadást is tartani. És természetesen a Délvidéken, Adán, majd Erdélyben Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen és másutt Nyárády Elemér és István segítségével, a Felvidéken is több alkalommal, egy ideje évenkint Ipolyságon, Ali barátom tevékenysége nyomán. Más helységekben, Pozsonyban, Galántán, Szencen, Somorján stb., Szarnák Mihály Mács József gondolt rám. Majd már szintén rendszeresen a fóti, dunakeszi nyári táborokban, és még számtalan helyen, főként Miskolcon, dr. Gyárfás Ágnesnek köszönhetően. A névsor sem a baráti nevek, sem a helységek vonatkozásban nem teljes, hiszen nem szóltam a már több éven át tartó sorozatról Tolcsvay Béla és Juli ösztökélésére Thököly-klubban tartott előadásokról.
A Csörsz utcai művelődési ház első, nyolc részes sorozatáról ugyancsak jó emlékekkel szólhatok. Hiszen például annak köszönhető a Bábel előtt című, első nagy összefoglaló megjelenése a Kelemen-család felajánlása következtében. Ekkor vált bizonyossá számomra, hogy létezik és láthatóan tovább érlelődik Magyarországon az az értelmiség, főként Pap Gáborék előadásainak hatására, amelyre szükség van életre-halálra.
Újabban a Nagykapu könyvesboltban is tartok előadást Tuba Mariann hívására.
Ezek is mind a könyv témájához tartoznak, bizonyos fajta vázlatos hírközlés, közös dolgainkról. Már csak azért is, mert az elhangzott előadások száma, ha csak 1990-től számítom, elérheti a hat-hétszázat! (Külön műfaj volt a Pannon Rádióban háromszori ismétléssel sugárzott 5-7 perces, száznál is több kiselőadás.
Ezekhez a Pannon Rádió megszűnése után, több mint egy esztendőn át még az interneten hozzá lehetett férni.) Az első önálló, nyelvről szóló könyv Játék és törvény címmel jelent meg 1984-ben a Szépirodalmi Kiadónál. A második Lezsák Sándor segítségével jelent meg az Antológia kiadónál, ŐSnyelv-nyelvŐS? címmel 1993-ban. Ezt követte
1995-ben a Püski Sándor által kiadott, majd egymást követően háromszor újra megjelentetett Az ŐSEGY titka és hatalma, avagy a magyar nyelv tana című kötet, majd 2001-ben, ugyancsak a Püski Kiadónál gondozott Aki fázik, fát keres című kötet. Továbbá személyesen Sándor bácsinak köszönhető, hogy a Bábel előtt című kötet negyedszer is megjelent, már ekkor az kiadójának gondozásában. Ő ebben az öt kötetben, valamint az azóta folyóiratokban napvilágot látott esszék, tanulmányok összefoglalását kéri.
Ez a sajátos összefoglalás azért nem könnyű, mert minden részét ki kell egészíteni. Magyarán, teljes anyagot, ami már megjelent az említett öt kötetben, mintegy ezer oldalon, újra meg kell írni az elejétől kezdve.
Szerencse, hogy sűríteni is lehet. Ezzel együtt jól tudom, hogy amikor nem befejezem, hanem abbahagyom ezt a könyvet, s főként ha már megjelenik, majd fölkiáltok, és az idő múltával egyre többször azt mondom: "Ó, hogy ezt meg azt kihagytam, pedig tudtam róla! " Akkor észlelem, hogy mennyi minden maradt ki megint és megint.
Talán a következő kérdések - amelyeket nem most fogalmazok meg először - segítenek a gondolat megvilágításában. Azt kérdezem, vajon találkozhat- e, érintkezhet-e egymással az óceán minden cseppje? No nem rövid, hanem mondjuk végtelen idő alatt? A válaszom: igen, hiszen ez valójában csupán idő kérdése. Mert ha mozgásban van, akkor ez is előfordulhat, de azt talán véleményként elfogadhatjuk, hogy ez elvileg nem lehetetlen.
Azonban az is lehetséges, mert sok bizonytalansági tényező, hogy ez a végtelen időben sem történik meg. Bár ki határozza meg például, a., csepp" vagy "csöpp" határait? Mekkora a legkisebb csöpp? Alighanem akkora, amelyben megtalálható egy-egy egységben a H2O. vagyis a legkisebb vízcsepp, maga a vízmolekula.
Dehát miként kerül ez ide? Azért bátorkodtam és botorkodtam ezt a hasonlatot ide idézni - és nem oda odázni! - mert sok vonatkozásban a nyelv is tenger, óceán. Ám ez a hasonlatom is sántít, mint általában a hasonlatok. Gondoljuk meg, azt szoktuk mondani: "Mint cseppben a tenger... ", úgy idéz, mutat valami nagyobbat valami kicsi. Dehát semmiféle cseppben nincs ott cápa meg a delfin, de még a legkisebb hal sem. Amikor pedig tengerben ott van! Hát ilyenek a lehetőségeim általában is a lehetőségeink - nemcsak hasonlatokban, példálózásokban, hanem a valós kutakodásokban is. Mégis akkor járok el helyesen, ha a könyvek megjelenési sorrendje, a bennük található dolgozatok sínén haladok.
Ennyi segítséget igénybe kell vennem, ám azt nem tehetem meg, hogy ilyen sorrendben, változatlan könyvet adok közre. Mert úgy kell megírnom, gondosan összefoglalnom az egészet, ahogy most arra képes vagyok. De így is gondot okoz, hogy az eszmei, logikai szálak át meg áthálózzák a nyelvi témák egészét oda és vissza. Tehát logikus visszautalások nélkül nincs előrehaladás sem.
Benn is kell lennem a nyelvben, de kívülről is kell néznem! Ennek a lényege adja legtudományosabb tudomány korlátait és bizonytalanságát is. Az a tény, amit Niels Bohr így fejezett ki, emlékezetből idézem, és szabadon értelmezem - magyarázom. -, íme: "Tudjuk, hogy az élő szervezetben van vas, foszfor, mész, és még sok más anyag. De ezt csak akkor vagyunk képesek bebizonyítani, amikor a szervezet már nem él! lebomláskor különíthetők el mindezek az elemek.
Tehát el kell pusztítani ahhoz az életet, hogy ezt bizonyítsuk! Akkor vizsgálhatjuk, ha annak bármely aprócska része már nem az élő anyaghoz tartozik. " Sorolunk még ilyen és hasonló buktató kérdéseket, de előbb térjünk vissza az "agy"-hoz, mert azért korántsem véletlenül idéztük a könyv elején e gyagyácska sorokat. Ugyanis nem "agyafúrtan" agyaljuk ki a gondolatokat, hanem a magyar nyelv - úgy véljük - ős-i és egyetemes törvényei szerint. Az agy, agyabugyál, agyalágyult, sőt az agyag stb. szavaink összefüggnek, ez a nyelvészek véleménye is. Itt is megjegyezzük, hogy noha az agy, velő, illetve az agyvelő ugyanazt jelenti, azonban maga a nyelv bizonyítja, mégsem így van egészen. Mert akit elagyabugyáltak, nem biztos, hogy a verés következtében meg is halt. De akit agyonvertek vagy agyonütöttek, az általában elhunyt. Tehát az agyonverés és az agyonütés nemcsak azt jelenti, hogy az agyát, azaz a fejét ütötték, pontosabban azt is jelentheti, de egyúttal kifejezi bántalmazott halálát is! Mert lehet valakit nagyon megverni, ütlegelni, elagyabugyálni, de ezekből mégsem következik a halál. Még abból sem, ha valakit fejbe vertek.
Viszont az agyafúrt jelzőt általában okos, ravasz, csavaros eszű stb. emberrel kapcsolatban szoktuk emlegetni. De ahogy László Gyula régészprofesszortól tudjuk, valóban lékeltek koponyákat évezredekkel korábban is, és az illetők túlélték ezt a nagy műtétet, mert csont nem maradt meg a "lékelés" utáni állapotban, hanem jelentősen tovább nőtt, ami halál esetén nem történhet meg. Tán az agyafúrtakból lettek a táltosok, s lett másként -a "táltosok" egy része. Érthető, hogy aztán már a valóságban nem agyműtötteket, nem agyafúrtakat is, ha okosak, ravaszok, cselesek stb. voltak, agyafúrtaknak nevezték, és mondhatjuk, hogy nevezik ma is. Egyébként maga nyelv elsősorban nevezés, megnevezés. Sőt, lehetséges, hogy ide tartozik, és éppen amiatt, hogy "belefúrtak" a fejébe, az agyába, a "szöget ütött a fejembe" kifejezés. Magyarán, valamire fölfigyelt valaki, valamit érdekesnek, fontosnak tart és nem tud tőle szabadulni - mondhatjuk így, mert az a véres valóságban gyökerezik. Mármint az, hogy szöget ütött a fejébe. És szögezzük le az ott is tartja tartósan. Mindezekből az is látszik, hogy ez az elvont fogalom is - ezúttal joggal előre "leszögezhetjük", hogy ez jellemzi nyelvünket. Mert amikor ezt az összegezést írom, magam már tudom a munka "végét", azaz átlátom az eddigi mutatványokat, nem rögtönzők, nem jósolok. Ennek ellenére sok megállapítást vehet és vegyen is kérdésnek az olvasó. Így helyes. /folyt./
Lakatos Demeter: Kedves üsmeretlen testvér
(Magyarázat: E vers úgy hangzik, mintha egy moldovai csángó írna levelet magyar rokonainak. Már nem tud jól magyarul, de büszke arra, hogy csángó és költő.)
Moldovának tájairól érkezem
néhány versvel, hul mind kurtul életem,
hul még magyar szó még hallszik faluba,
magyar nótákat még húzzák fonúba,
hul a Szeret Moldovával meg nem áll,
hul a pásztor egísz nyáron furujál.
Megkapom a leveledet, örvendek,
Sajnálom, ah rokonak, nem megyek!
Most még zavaros a világ, ís még lesz,
remílem, hogy még a fene el nem vesz.
Ezután jőnek jobb üdűk, tudja meg,
örökké a hideg után jön meleg.
Sógorát már rég nem láttam, sajnálom,
és kiküldettít, melyik járt nálam.
Cselédrül, melyikrül beszíl, meglátom,
érdeklűdtem én ezután barátom.
Megírom én a vejinek, ha kapak,
tudja meg, hogy adósnak nem maradak.
Mindenkinek jót kívának, kedvesem,
nem nagyon tudok én írni helyesen,
mígis csángúknak is vannak kültűik,
nálunk is a régi világ változik.
Nálunk is újul az élet minden nap,
új ínekeket a kültű örök kap.
Úgy illik, én ínekelem, ami szíp,
anyanyelven, ahogy megértse a nép.
<O
</O
(Magyarázat: E vers úgy hangzik, mintha egy moldovai csángó írna levelet magyar rokonainak. Már nem tud jól magyarul, de büszke arra, hogy csángó és költő.)
Moldovának tájairól érkezem
néhány versvel, hul mind kurtul életem,
hul még magyar szó még hallszik faluba,
magyar nótákat még húzzák fonúba,
hul a Szeret Moldovával meg nem áll,
hul a pásztor egísz nyáron furujál.
Megkapom a leveledet, örvendek,
Sajnálom, ah rokonak, nem megyek!
Most még zavaros a világ, ís még lesz,
remílem, hogy még a fene el nem vesz.
Ezután jőnek jobb üdűk, tudja meg,
örökké a hideg után jön meleg.
Sógorát már rég nem láttam, sajnálom,
és kiküldettít, melyik járt nálam.
Cselédrül, melyikrül beszíl, meglátom,
érdeklűdtem én ezután barátom.
Megírom én a vejinek, ha kapak,
tudja meg, hogy adósnak nem maradak.
Mindenkinek jót kívának, kedvesem,
nem nagyon tudok én írni helyesen,
mígis csángúknak is vannak kültűik,
nálunk is a régi világ változik.
Nálunk is újul az élet minden nap,
új ínekeket a kültű örök kap.
Úgy illik, én ínekelem, ami szíp,
anyanyelven, ahogy megértse a nép.
<O
</O
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/
Származtatásaink
Ki tudja megmondani bizonyossággal az ember származásának történetét? Hiszen már millió években gondolkodnak a tudósok. A legújabb tudományos fölfogások szerint, több afrikai és más lelet nyomán, négy-hét millió évről beszélnek emberszabású "eleink" jelenlétével kapcsolatban. Ugyanakkor ki esküdne az életére, hogy az ember a föld egyetlen vagy éppen több pontjáról származik. Ezt ki és mi, mikor és hol bizonyítja minden kétséget kizáróan?! Vagy az emberi életet külső erők, akár emberszabásúak is, nagy messziségekből nem hozhatták ide? Akár mint kísérleti alanyt, és majdan nem jönnek-e el - ha csak máris vagy folytonosan, nincsenek itt, nem látogatnak ide - kíváncsian felmérni az "eredményt". (A hívőknek nagy tisztelettel azt mondhatjuk, hogy az ember legalább annyira "teremtette" az Istent, mint az Isten az embert. Például a Biblia érvelései nagyon is emberre, gyarlóságra utalnak! És "szöveget" nem nagyon támogatják régészeti leletek!) Dehát van-e mód arra, hogy a létezés végső kérdéseire válaszoljunk, netán felelősséggel feleljünk? Ugyanis a nyelv, nyelvek - beszéd - kialakulása is e gondolati magokhoz vezethetők vissza. Mindezek kihagyhatatlanok. Viszont képességünk korlátozott, különösen akkor kell vigyáznunk, ha nem elméleteket kívánunk gyártani hanem az ellenőrizhető és egymásra utaló, ok-okozati tényezőket kívánjuk vizsgálni, elemezni. Nagy és fontos dolog az emberi eszmélés, a tudás szempontjából az eszmeképzés, amely csak keveseknek adatott, ám mi arra törekszünk, hogy lehetőleg ellenőrizhető legyen minden állításunk és hihető minden feltételezésünk. Noha a "hit" szót használjuk, igazában azt szeretnénk, hogyha a megállapításaink vagy akár sűrű kérdezősködéseink nem a hiten alapulnának a részletekben sem. Persze az egész kutakodás úgy működik, hogy hiszünk a világépítkezés logikai rendjében, a fellelhető okokban, a törvényszerű összefüggésekben és a dolgok egymásra való hatásában. Mégis eljárásunk hitelességét - lám éppen a valóságot kívánja kifejezni a nyelvünk a "hit" szavunkkal, amely mint szótő van jelen! -a világnak az úgyszólván minden alkalommal "megfogható", látható, érzékelhető részére alapozzuk. Újra mondjuk, nem hiedelmekkel foglalkozunk, nem eszméket "gyártunk", hanem mindezek - kérdezősködéseink nyomán - alkothatnak jól felismerhető eszmét, rendszert. Ezért elfogadjuk elhunyt történész barátunk, Dümmerth Dezső megállapítását arra nézve, ahogy kutakodásunk műfaját megjelölte.
Ő azt mondta és írta, hogy tevékenységünk nem más, mint nyelvi filozófia. Azaz, netán új, eddig nem lévő műfajt hoztunk létre, mert ugyanakkor kútásás is e kutatás, kutakodás. A végső célunk az, hogy kép-es-sé-günk szerint, mindent fölmutassunk a nyelvünkből, amit csak lehet, sőt még annál többet is. Ezt a lehetetlenséget és ellentmondást szándékosan fejeztük ki csaknem bántóan, mert minden bizonnyal nagyon is behatárolt az emberi értelem. Miként behatárolt a tudásunk is. Ide kívánkozik az egyik példálózásunk, amit már mintegy harminc éve leírtunk. Minél tökéletesebb a fényszórónk és aztán azt is továbbfejlesztjük, de mindezzel a nagyobb és nagyobb távolságokba való világítással csapán azt érjük el, hogy fölismerjük, belássuk újra és újra, milyen végtelen nagy a sötétség! Azonban mindegy a módszer, ha az összes vonatkozásban az erkölcs mutatja az utat. Mert a tudományban is fontos az erkölcs, mint az éltető valóság ereje és összessége.
De folytathatnánk a másik, ugyancsak egyetemesen nagy kérdéssel: Vajon az ismereteink, a tudásunk gyarapodásával csökken-e az ismeretlen száma a világban? Válaszunk az utóbbira, nagy valószínűséggel: nem! Mégis ezek tudatában azzal próbálkozunk, hogy megmutassuk:
1) szavaink nem véletlenül jelentik azt, amit jelentenek;
2) az egyes szavakban a jelentés nem véletlenül alakul, hanem ezt meghatározzák a szóban levő hangzók;
3) következésképpen minden hangzónknak eleve van valamilyen jelentése! Lehet, hogy ez az, amit így nevezünk: három a magyar igazság? E mondás erdőjét-gyökerét, okát - nem tudom melyik a megfelelő szó - keresem már legalább negyven éve. Többféle elgondolás is elém került, köztük például a "káromkodás" szavunk, amely lehet akár "káromkodás" is. Ugyanis a "rendes" magyar szitkozódás, szószítás, indulatszítás a legtöbbször hármas nyelvtani viszonylatot fejez ki. Ám lehetséges más, elfogadható magyar-ázat. (A későbbiek során is rendszeresen használom majd a hullám-kötőjeles (-) figyelemfelhívást! Azzal jelzem, hogy valami fontos dolgon érdemes eltűnődni, persze olyasmin, amit kötőjeles szó is képvisel és amiről a legtöbb esetben másutt részletesen is szólok a könyvben) Most pedig folytassuk azzal, amivel annak idején, mintegy húsz éve, a Játék és törvény c. 1984-ben megjelent könyvünket kezdtük.
Hzdnk rndltlnl
L, gy hv h mgyr
Ha ezt a "szöveget" látjuk, akaratlanul is "betűzzük", ráadásul nem véletlenül, hajlamosak vagyunk arra, nagyon természetesen és hangosan, hogy "ö" hangzóval próbálkozzunk. Ez az a nemzetközi hangzó, amit, időt nyerve, az eszünkbe nem jutó idegen vagy magyar kifejezést keresve magunkban, a legtöbbször hallatunk: ö-ö-ö. Tehát így próbálkozunk:
Hözödönök (ö) röndölötlönöl (ö) Lőgvö hövö öh (ö) mögyör (ö)
Lehet próbálkozni valamennyi magánhangzóval. Játéknak sem utolsó dolog. Ám ami a fontos az az, hogy a játék mutatja meg a törvényt, amit egyik előadásában Szőcs István találóan "hálózatnak" nevezett. Valóban, mondható így is.
Ez az a magánhangzó, amivel minden mássalhangzónkat ki tudjuk ejteni. a másik három mellett. < eN, Ká, Té, mert Nö, Kö, Tö.) De ö-zünk akkor is, ha bizonytalankodunk. Olyankor ezt "mondjuk" ö-ö-ö, ha én, ö-ö-ö, ha engem, ö-ö-ö, ha nekem és így tovább. Vagyis az ö-ha együttese nyomán őzünk-hazunk, másként ötölünk-hatolunk. (Vagyis özölünk-hazolunk, ismert a t-sz, t-z hasonulás!) Tehát nem a számokról van szó, hanem a bizonytalankodásról, a mellébeszélésről, a zavarról, ö-ö-ö-ő stb. Rögtön itt jegyezzük meg, hogy a magyar nyelv könnyedén és logikusan alkot új szavakat. Íme: ha valamit óhajtunk, akkor azt mondogatjuk: "ó, ha nekem, ó, ha én, ó, ha velem... stb. ", máris az "óhajainkat sóhajtjuk". Tehát készen van a szó, az óhajtás. De ha már itt tanunk, említsünk még más példát. Amikor a lovakat a gyeplő meghúzásával és hőő! hőő! kiáltásokkal megfékezzük, megállítjuk, akkor hő-k-et mondunk, s ennek következtében a lovak hőkölnek, hőkölve megállnak, azaz hátra hőkölnek. De ebből lehet a hökken, meghökken szavunk is. Aztán a ragozás képzés gazdag lehetősége meghökkentően sokféle változatban hökkenthet meg bennünket. Emlékezzünk Ady Endre A hőkölés népe című versére. Mivel nagyon időszerű, már csak tanulságul is idézzünk a versből.
Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kíméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.
Az első versszak után idézzük még a negyediket. Mert amit abban mond a költő, az ma is szégyenteljesen igaz. Márpedig ez a könyv is azért íródik, hogy ne így legyen!
Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz,
S ki egyszer rúgott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rúgáshoz.
Álmosan ásít-básít Térjünk vissza a megtartó erejű hangzókhoz, főként a mássalhangzókra gondolunk, amelyek, mint látható, a jelentéstartalom zömét hordozzák. Ismeretlen, csak mássalhangzókból álló magyar szöveget is megfejthetünk a következő módszerrel. Nem kell mást tenni, mint a mondatból kivett és a helyükön hagyott mássalhangzók közé be kell helyezni csupa ö-t, csupa i-t, csupa e-t és a Harmadik próbálkozásra rendszerint kialakul, mutatja magát az eredeti mondanivaló. Ez a lényege a csak mássalhangzókból álló rovásírásnak. De ebből több is következik természetesen, mégpedig az, hogy nyelvünknek nem akármilyen köze volt azokhoz a nyelvekhez, amelyek használták a rovásírást. Fogalmazhatunk azonban másként is. A magyar nyelvhez volt és van eredendően köze azoknak a nyelveknek, amelyek írásra a rovásjeleket használták. A mássalhangzókra tömörített írás jelzi, hogy miféle nyelv állhat a háttérben. Például olyan nyelv nem állhat a mögöttesben, amelynek változnak a hangzóejtései, azaz ugyanazt a betűjelet többféleképpen is lehet, illetve kell ejteni. Anélkül, hogy bármely nyelvet ócsárolni kívánnák, óhatatlanul szükség lesz a későbbiek során is összehasonlításokra. Ezúttal példaként két angol szót említek. Az egyik a Peter; a másik a perfect, ugyanis az ejtésük Pitör, illetve pörfikt. A teljesen azonos magánhangzót, e két helyzetben pontosan fordítva kell ejteni. De sorolhatnánk más példákat az angol nyelvből, a nevek ejtését, illetve más nyelvekből is hasonló példákat. Máris megállapíthatjuk, hogy a magyar azt ejt, amit ír, azt ír, amit ejt. Ettől eltérő kivétel kevés van. Ez egyértelmű, különösen ha összehasonlítjuk a magyar szókincstár szó-állományával. Ilyen néhány név régies írása, például a Dessewffy, amelynek ejtése Dezsőfi. Valóban elenyésző a kivétel az általános ejtési gyakorlat következetességéhez képest. De ez csak egy eleme annak a sajátos nyelvi- s beszédrendszernek, ami a magyart jellemzi. (Mario Pei, a neves amerikai nyelvész véleménye szerint az emberiségnek olyan közös nyelvre volna szüksége, amely az ejtés és írás egységén alapul. Tegyük hozzá: és a logikán! Dehát a következetes ejtési gyakorlat már maga is a logikát jelzi! Erről azonban már nem szól Marin Pei, mert sajnálatosan nem ismerte a magyar nyelv rendszerét.) Itt említjük azt a közelmúltban megjelent könyvet, amelyben az olasz tudós az etruszkok nyelvét kapcsolatba hozza a magyar nyelvvel. A mi korábbi véleményünk ettől- függetlenül az volt, hogyha közeli rokonságot mutat a magyar - székely - illetve az etruszk rovásírás, akkor az aligha véletlen. Kíváncsian várjuk a könyv magyar megjelenését./folyt./
/Részlet/
Származtatásaink
Ki tudja megmondani bizonyossággal az ember származásának történetét? Hiszen már millió években gondolkodnak a tudósok. A legújabb tudományos fölfogások szerint, több afrikai és más lelet nyomán, négy-hét millió évről beszélnek emberszabású "eleink" jelenlétével kapcsolatban. Ugyanakkor ki esküdne az életére, hogy az ember a föld egyetlen vagy éppen több pontjáról származik. Ezt ki és mi, mikor és hol bizonyítja minden kétséget kizáróan?! Vagy az emberi életet külső erők, akár emberszabásúak is, nagy messziségekből nem hozhatták ide? Akár mint kísérleti alanyt, és majdan nem jönnek-e el - ha csak máris vagy folytonosan, nincsenek itt, nem látogatnak ide - kíváncsian felmérni az "eredményt". (A hívőknek nagy tisztelettel azt mondhatjuk, hogy az ember legalább annyira "teremtette" az Istent, mint az Isten az embert. Például a Biblia érvelései nagyon is emberre, gyarlóságra utalnak! És "szöveget" nem nagyon támogatják régészeti leletek!) Dehát van-e mód arra, hogy a létezés végső kérdéseire válaszoljunk, netán felelősséggel feleljünk? Ugyanis a nyelv, nyelvek - beszéd - kialakulása is e gondolati magokhoz vezethetők vissza. Mindezek kihagyhatatlanok. Viszont képességünk korlátozott, különösen akkor kell vigyáznunk, ha nem elméleteket kívánunk gyártani hanem az ellenőrizhető és egymásra utaló, ok-okozati tényezőket kívánjuk vizsgálni, elemezni. Nagy és fontos dolog az emberi eszmélés, a tudás szempontjából az eszmeképzés, amely csak keveseknek adatott, ám mi arra törekszünk, hogy lehetőleg ellenőrizhető legyen minden állításunk és hihető minden feltételezésünk. Noha a "hit" szót használjuk, igazában azt szeretnénk, hogyha a megállapításaink vagy akár sűrű kérdezősködéseink nem a hiten alapulnának a részletekben sem. Persze az egész kutakodás úgy működik, hogy hiszünk a világépítkezés logikai rendjében, a fellelhető okokban, a törvényszerű összefüggésekben és a dolgok egymásra való hatásában. Mégis eljárásunk hitelességét - lám éppen a valóságot kívánja kifejezni a nyelvünk a "hit" szavunkkal, amely mint szótő van jelen! -a világnak az úgyszólván minden alkalommal "megfogható", látható, érzékelhető részére alapozzuk. Újra mondjuk, nem hiedelmekkel foglalkozunk, nem eszméket "gyártunk", hanem mindezek - kérdezősködéseink nyomán - alkothatnak jól felismerhető eszmét, rendszert. Ezért elfogadjuk elhunyt történész barátunk, Dümmerth Dezső megállapítását arra nézve, ahogy kutakodásunk műfaját megjelölte.
Ő azt mondta és írta, hogy tevékenységünk nem más, mint nyelvi filozófia. Azaz, netán új, eddig nem lévő műfajt hoztunk létre, mert ugyanakkor kútásás is e kutatás, kutakodás. A végső célunk az, hogy kép-es-sé-günk szerint, mindent fölmutassunk a nyelvünkből, amit csak lehet, sőt még annál többet is. Ezt a lehetetlenséget és ellentmondást szándékosan fejeztük ki csaknem bántóan, mert minden bizonnyal nagyon is behatárolt az emberi értelem. Miként behatárolt a tudásunk is. Ide kívánkozik az egyik példálózásunk, amit már mintegy harminc éve leírtunk. Minél tökéletesebb a fényszórónk és aztán azt is továbbfejlesztjük, de mindezzel a nagyobb és nagyobb távolságokba való világítással csapán azt érjük el, hogy fölismerjük, belássuk újra és újra, milyen végtelen nagy a sötétség! Azonban mindegy a módszer, ha az összes vonatkozásban az erkölcs mutatja az utat. Mert a tudományban is fontos az erkölcs, mint az éltető valóság ereje és összessége.
De folytathatnánk a másik, ugyancsak egyetemesen nagy kérdéssel: Vajon az ismereteink, a tudásunk gyarapodásával csökken-e az ismeretlen száma a világban? Válaszunk az utóbbira, nagy valószínűséggel: nem! Mégis ezek tudatában azzal próbálkozunk, hogy megmutassuk:
1) szavaink nem véletlenül jelentik azt, amit jelentenek;
2) az egyes szavakban a jelentés nem véletlenül alakul, hanem ezt meghatározzák a szóban levő hangzók;
3) következésképpen minden hangzónknak eleve van valamilyen jelentése! Lehet, hogy ez az, amit így nevezünk: három a magyar igazság? E mondás erdőjét-gyökerét, okát - nem tudom melyik a megfelelő szó - keresem már legalább negyven éve. Többféle elgondolás is elém került, köztük például a "káromkodás" szavunk, amely lehet akár "káromkodás" is. Ugyanis a "rendes" magyar szitkozódás, szószítás, indulatszítás a legtöbbször hármas nyelvtani viszonylatot fejez ki. Ám lehetséges más, elfogadható magyar-ázat. (A későbbiek során is rendszeresen használom majd a hullám-kötőjeles (-) figyelemfelhívást! Azzal jelzem, hogy valami fontos dolgon érdemes eltűnődni, persze olyasmin, amit kötőjeles szó is képvisel és amiről a legtöbb esetben másutt részletesen is szólok a könyvben) Most pedig folytassuk azzal, amivel annak idején, mintegy húsz éve, a Játék és törvény c. 1984-ben megjelent könyvünket kezdtük.
Hzdnk rndltlnl
L, gy hv h mgyr
Ha ezt a "szöveget" látjuk, akaratlanul is "betűzzük", ráadásul nem véletlenül, hajlamosak vagyunk arra, nagyon természetesen és hangosan, hogy "ö" hangzóval próbálkozzunk. Ez az a nemzetközi hangzó, amit, időt nyerve, az eszünkbe nem jutó idegen vagy magyar kifejezést keresve magunkban, a legtöbbször hallatunk: ö-ö-ö. Tehát így próbálkozunk:
Hözödönök (ö) röndölötlönöl (ö) Lőgvö hövö öh (ö) mögyör (ö)
Lehet próbálkozni valamennyi magánhangzóval. Játéknak sem utolsó dolog. Ám ami a fontos az az, hogy a játék mutatja meg a törvényt, amit egyik előadásában Szőcs István találóan "hálózatnak" nevezett. Valóban, mondható így is.
Ez az a magánhangzó, amivel minden mássalhangzónkat ki tudjuk ejteni. a másik három mellett. < eN, Ká, Té, mert Nö, Kö, Tö.) De ö-zünk akkor is, ha bizonytalankodunk. Olyankor ezt "mondjuk" ö-ö-ö, ha én, ö-ö-ö, ha engem, ö-ö-ö, ha nekem és így tovább. Vagyis az ö-ha együttese nyomán őzünk-hazunk, másként ötölünk-hatolunk. (Vagyis özölünk-hazolunk, ismert a t-sz, t-z hasonulás!) Tehát nem a számokról van szó, hanem a bizonytalankodásról, a mellébeszélésről, a zavarról, ö-ö-ö-ő stb. Rögtön itt jegyezzük meg, hogy a magyar nyelv könnyedén és logikusan alkot új szavakat. Íme: ha valamit óhajtunk, akkor azt mondogatjuk: "ó, ha nekem, ó, ha én, ó, ha velem... stb. ", máris az "óhajainkat sóhajtjuk". Tehát készen van a szó, az óhajtás. De ha már itt tanunk, említsünk még más példát. Amikor a lovakat a gyeplő meghúzásával és hőő! hőő! kiáltásokkal megfékezzük, megállítjuk, akkor hő-k-et mondunk, s ennek következtében a lovak hőkölnek, hőkölve megállnak, azaz hátra hőkölnek. De ebből lehet a hökken, meghökken szavunk is. Aztán a ragozás képzés gazdag lehetősége meghökkentően sokféle változatban hökkenthet meg bennünket. Emlékezzünk Ady Endre A hőkölés népe című versére. Mivel nagyon időszerű, már csak tanulságul is idézzünk a versből.
Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kíméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.
Az első versszak után idézzük még a negyediket. Mert amit abban mond a költő, az ma is szégyenteljesen igaz. Márpedig ez a könyv is azért íródik, hogy ne így legyen!
Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz,
S ki egyszer rúgott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rúgáshoz.
Álmosan ásít-básít Térjünk vissza a megtartó erejű hangzókhoz, főként a mássalhangzókra gondolunk, amelyek, mint látható, a jelentéstartalom zömét hordozzák. Ismeretlen, csak mássalhangzókból álló magyar szöveget is megfejthetünk a következő módszerrel. Nem kell mást tenni, mint a mondatból kivett és a helyükön hagyott mássalhangzók közé be kell helyezni csupa ö-t, csupa i-t, csupa e-t és a Harmadik próbálkozásra rendszerint kialakul, mutatja magát az eredeti mondanivaló. Ez a lényege a csak mássalhangzókból álló rovásírásnak. De ebből több is következik természetesen, mégpedig az, hogy nyelvünknek nem akármilyen köze volt azokhoz a nyelvekhez, amelyek használták a rovásírást. Fogalmazhatunk azonban másként is. A magyar nyelvhez volt és van eredendően köze azoknak a nyelveknek, amelyek írásra a rovásjeleket használták. A mássalhangzókra tömörített írás jelzi, hogy miféle nyelv állhat a háttérben. Például olyan nyelv nem állhat a mögöttesben, amelynek változnak a hangzóejtései, azaz ugyanazt a betűjelet többféleképpen is lehet, illetve kell ejteni. Anélkül, hogy bármely nyelvet ócsárolni kívánnák, óhatatlanul szükség lesz a későbbiek során is összehasonlításokra. Ezúttal példaként két angol szót említek. Az egyik a Peter; a másik a perfect, ugyanis az ejtésük Pitör, illetve pörfikt. A teljesen azonos magánhangzót, e két helyzetben pontosan fordítva kell ejteni. De sorolhatnánk más példákat az angol nyelvből, a nevek ejtését, illetve más nyelvekből is hasonló példákat. Máris megállapíthatjuk, hogy a magyar azt ejt, amit ír, azt ír, amit ejt. Ettől eltérő kivétel kevés van. Ez egyértelmű, különösen ha összehasonlítjuk a magyar szókincstár szó-állományával. Ilyen néhány név régies írása, például a Dessewffy, amelynek ejtése Dezsőfi. Valóban elenyésző a kivétel az általános ejtési gyakorlat következetességéhez képest. De ez csak egy eleme annak a sajátos nyelvi- s beszédrendszernek, ami a magyart jellemzi. (Mario Pei, a neves amerikai nyelvész véleménye szerint az emberiségnek olyan közös nyelvre volna szüksége, amely az ejtés és írás egységén alapul. Tegyük hozzá: és a logikán! Dehát a következetes ejtési gyakorlat már maga is a logikát jelzi! Erről azonban már nem szól Marin Pei, mert sajnálatosan nem ismerte a magyar nyelv rendszerét.) Itt említjük azt a közelmúltban megjelent könyvet, amelyben az olasz tudós az etruszkok nyelvét kapcsolatba hozza a magyar nyelvvel. A mi korábbi véleményünk ettől- függetlenül az volt, hogyha közeli rokonságot mutat a magyar - székely - illetve az etruszk rovásírás, akkor az aligha véletlen. Kíváncsian várjuk a könyv magyar megjelenését./folyt./
Kedves Estfen!
Egyik kedvenc időtöltésem a magyar nyelv eredetének kutatása. Szeretek elolvasni minden észrevételt és kutatási anyagot. Magyar Adorján meglátásai is tetszenek, de az ehhez hasonló munkákat is szívesen olvasom. Sőt magam is ide szoktam hozni, ha valami egyedi meglátásom van. Egyszóval örülök, hogy ezt a topicot megnyitottad!
Egyik kedvenc időtöltésem a magyar nyelv eredetének kutatása. Szeretek elolvasni minden észrevételt és kutatási anyagot. Magyar Adorján meglátásai is tetszenek, de az ehhez hasonló munkákat is szívesen olvasom. Sőt magam is ide szoktam hozni, ha valami egyedi meglátásom van. Egyszóval örülök, hogy ezt a topicot megnyitottad!
Kedves Albert! Nagyon örülök,hogy látogatod az Édes anyanyelvünk topicot. Szívesen segítek be Ile 57 -nek,mert ő hozza a szép verseket ,idézeteket,én meg igyekszek feltölteni olyan dolgokat ahol konkrétan tanulhatunk magyar nyelvünk sajátosságairól,szerkezetéről.Ugyan az a kérdés izgat engem is a magyar nyelv eredete.Magyar Adorján elgondolásai nekem is nagyon tetszenek,főleg a szabadon szárnyaló elmélete a Kárpát-medencei őshazáról,vagy az egész világ keletkezéséről.
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/
Talán már közhely, hogy a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve, eltér a világ legtöbb nyelvétől. Hogy hány nyelvtől? Általában az illetékesek azt állítják, hogy mintegy háromezer nyelvet tartanak számon a világon. Ebben benne vannak olyan nyelvek is, amelyeket már senki se beszél. Persze, pontosan mi sem tudhatjuk azoknak a nyelveknek a számát, amelyeken valaha beszéltek vagy ma is beszélnek. Ugyanis tudós embertől azt is hallottam, hogy összesen volt- van-lehetett ötezer nyelv is. Erre nehéz bizonyítható választ adni vagy ezt tagadni. Nem is ez a célunk. Csupán azt kívántuk érzékeltetni, hogy sokkal több nyelv volt, van, mint ahány ország, hiszen többek szerint csak Indiában kétezer nyelvet tartanak nyilván. Igaz, ebbe beleértik a nyelvjárásokat is. Máris jelzem, sok dolog arra ösztökél bennünket, hogy feltételezzük: ha lehetett őskontinens, lehetett ősnyelv is. Annál is inkább, mert ma is "beszéljük" ennek az ősnyelvnek bizonyos szavait, talán százait - ezreit - is! Ennek fontos részét képezik az érzelem önkéntelen hangadásai, amelyek "jelentése" azonos is minden nyelven. Lásd: óó! ááá! héé! stb.
Ezek az érzelmi felkiáltások: aha, ebe, ühüm, hüm, híj, ej, ááá, ha találkozunk régi, kedves ismerőssel, aztán a nyögések, nevetések, valamint az ásítás, ümmögés, hümmögés, mammogás, nyöszörgés, bőgés, bömbölés, gyomorkorgás, állatok hangutánzása és így tovább. Vagy szóljunk arról, hogy a magyar nyelv egyik alapvető jellegzetessége, a páratlanul gazdag hangutánzó szavak sokféle változata. A magyar nemcsak azt ír, amit ejt, és azt ejt, amit ír, hanem például a hangzással járó fogalmak esetében, azokkal a hangzókkal alkotja a szavakat, amelyeket e fogalmak megvalósulásakor hallatunk. Jó példa erre az ásítás szavunk. Ugyanis mindenki e földön, az eszkimótól a malájig, ásításkor nagyjából ezt hallatja: aaááá vagy aáááe stb. Vagyis nem tudjuk milyen nyelven beszél, de azt tudjuk, hogy álmos. A magyar nyelv - mint mindig - az ásításkor hallatott hangokból alkotja a szór: ásít! De még a száj, tát, ámul-bámul, báá stb., egymással kétségtelenül logikailag összefüggő jelentésű szavakban is használja az ásításkor elsődlegesen "hangadó" "á"-t. Ide tartozik például az álmos szavunk is. Amikor kimondjuk, hogy "á+s+í+t", az maga csaknem úgy hangzik, mint az ásítás. Az "á" hangzó biztosítja, mondhatjuk, hogy megalapozza és egyúttal hitelesíti a jelentést. De például németül ásít: gühnen. Törökül ásítás: esne, ebben legalább benne van a magyar ásít szóból az "s", valamint egy magas magánhangzó. De például az álmos: uykulu. lássunk egy távoli-közeli rokonnak minősíthető nyelvet. Japánul ásítás: akubi, álmos: nemui. Finnül ásít: haunkotella, alvó: nukkuva- tán nyugvó? -, álom: uni, álmos: uninen. Ezekkel szemben a magyar amikor kimondja az "ásít" szót, szinte megismétli hangzókkal magát az ásítást. Egyébként az ásítás, álom, tát, száj stb., de maga az ásít szavunk a legjobb példa arra nézve, hogy valami egyetemes jelenséget mennyire pontosan jelenít meg a magyar nyelv. Azt is mondhatnánk tréfásan, aki ásít, magyarul "beszél". (Elnézést kérünk a Tisztelt Olvasótól, ha erről másutt is értekezünk. Ez azért fordul elő többször is, hogy bizonyos - lényeges - összehasonlításoknál, emlékeztessünk erre vagy más fontos tényezőre.)
Az ilyen és hasonló példák száma a magyar nyelvben számtalan! És vonatkozik ez az erős és következetes hangutánzás és annak hatása a mássalhangzókra is.
Annak idején, a hatvanas évek végén, előzetes távbeszélés után, fölkerestem az akkor már nyugdíjas Bárczi Gézát, aki a kedvemért bejött az egyetemre és egyórás "vizsgáztatás" után mintegy két órát beszélgettünk. Mindez valójában a későbbiek miatt fontos. Tény, hogy már akkor megkérdeztem tőle a következőt: Lehetséges-e, hogy az egyes hangzók formálása visszahat a jelentésre és meg is határozza az egész szó jelentéstartalmát? A nyelvész professzor példákat kért. Magam akkor az "r" (er, rö) hangzót választottam. Utaltam arra is, hogy amikor a nem könnyű "r" hangzót formáljuk, akkor mintha peregne-forogna a nyelvünk. Annak idején a tanítónéni a füle körül ujjával körözve mutatta és mondta: fiam "errrrr-rrö". És a magyar nyelvben a szó elején lévő "r" hangzó meghatározza a jelentést, mint ahogy aztán erről a KORTÁRS című folyóirat 1971-es júniusi és decemberi számában írtam. Akkor tettem közzé a Magyar Ifjúságban már korábban jelzett mássalhangzó képleteket- például a T+K, K+T, a K+R, R+K, G+R, a K+P stb. hangzókkal. Az első jelen van a teke, tök, tekenő, toka stb. szavainkban és jelentősen meghatározza azok jelentéstartalmát. Majd újra csak példaként a K+R képlet: jelen van a kör, kerék, kerek, karika, korong, karám, korona és így tovább, mintegy 2-300 szavunkban! Különösen, hogyha hozzászámítjuk a zöngés G+R képlet jelenléteit például a guriga, gördül, görnyed, görcs, - kör-körös fagörcs! - gurul görgő stb. szavakat. (E képleteket már sokan használják, ez nem baj, csakhogy elfelejtik a legfontosabbat, hogy azért használhatjuk szavak, szótagok helyett a mássalhangzó képleteket, mert nyelvünkben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom zömét. Még akkor is igaz ez, ha vannak ilyen szavaink, mint fiaiéi. Ebben az esetben négy magánhangzó nem értelmi, hanem nyelvtani szerepet képvisel, hiszen az alapszó a., fi", ami ott található például a fér-fi szavunkban is.) Összegezve a Bárczi Géza professzor úrral való találkozást, nagyjából ezeket a példákat, valamint az ilyen két hangzóból álló szavakat emlegettem, mint az ír, író, rajzol, kacskaringó és társait. Ezek mindegyike - több száz magyar szó igazolja ezt! -, a kör vagy kanyar, fordulat- perdület, ireg-forog, kanyarog, akár a kézírás, illetve benne van a forgás ívnek, s a pireg-pörög, körív egészének vagy egy részének jelentéstartalma. A T+K esetében még a teknő, a toka, a halánték is féltekés, ez a másik vonatkozás. A K+R köríve, ott van a kar, félkörben álló énekkar, a karol, környék stb. is tartalmazza ezeket a jelentéseket. Így a görnyed, görbe, girbe gurba, gerinc - csi-gola, goló, golyó is ide számítható, hiszen az "er" is lágyulhat, mégpedig "el"-lé! Tehát a kóló ezért körtánc! És máris megkérdőjelezhetjük a származását. Mert a magyar nyelvben a K+R, a G+R, a K+L, sőt az R+K - rokka, rokolya stb. - mássalhangzó képletek jelentése a körre, kerekségre utal! Tehát egész rendszer igazolja, összesen legalább 300 szóval. Akkor, a hatvanas évek közepe táján küldtem el tanulmányomat Kodály Zoltánnak, akinek az volt a kérdése, hogy valami olyasmit keresek a nyelvben, mint a zenében a pentatónia. Ez a kérdés a számomra válasz volt! Megnyugtató és biztató válasz. Végül amikor egy vagy két évvel később Bárczi Gézával beszéltem, a professzor azt mondta, hogy lehetségesnek tartja azt, hogy a bizonyos mássalhangzók, például az "r" képzése, formálása jelentéstartalmat hoz létre és az megjelenik a szavakban. Vagyis nemcsak hangutánzás, hanem látványutánzás - kép, képes, képesség stb. - és hangzóformálás utánzása is lehetséges. (Eltelt húsz évnél is több, amikor Szepesi Attila elmondta, hogy az 1969 táján Kovács Sándor Iván főszerkesztő elküldte öt tanulmányomat Bárczi Gézának, aki azt válaszolta mint lektor -, hogy az írások érdekesek, író munkái, tehát közölhetők.) Ez volt az előzménye annak, hogy aztán 1971-75 között négy tanulmányom jelent meg a Kortárs-ban. Ez akkor nagyon nagy dolog volt!
Az Élet és Irodalom című irodalmi hetilapban azonnal megtámadott Soltész Katalin, teljes fél oldalt kapott erre. Garai Gábor szerkesztő nem akarta közölni a válaszomat, de Nagy László, aki a lapnál dolgozott, megvédett. Így aztán védekezhettem olyan "tények" ellen, amikről magam nem is írtam. Nagy Lászlóval ezt követően a Spott cukrászdában több alkalommal is volt módomban beszélgetni nyelvi kutakodásaimról. Tanúk előtt, botját fölemelve biztatott, nehogy abbahagyjam a szavak ilyen módon való eltördelését és magyarázatát, mert ő is tanult belőle! Az akkori torzult viszonyokat ismerve, most még jobban csodálkozom, hogyan lehetett olyan szerencsém, mint amilyen volt. Igaz, még abban az évben megvédett a Buenos Airesben megjelenő Magyar Őskutatás című folyóiratban valaki, aki DUDU lagasi udvari írnokként írta alá cikkét. Ma sem tudom ki ő. Hiszen az írás 1971 júniusában már meg is jelent, s valaki eljuttatta a címemre. Nem tudom, hogy ki. De nagyon jólesett, hogy az óceánon túl is fölfigyeltek már az első nagyobb tanulmányomra! (Sokkal később, már a kilencvenes években, amikor Badiny Jós Ferenc először hazatért, együtt voltunk vele Esztergomban az "oroszlánoknál", beszélgettünk a dologról és úgy vettem ki a szavaiból, hogy ő tud erről.) Mindezt azért tettem szóvá, mert akkoriban még a sumérokról sem tudtam sokat, talán keveset se. Engem kizárólag a magyar nyelvben talált gyönyörű törvényszerűségek vezettek.
Természetesen a mássalhangzó képletek jelentőségét külön-külön is elemezzük. Hiszen a hatvanas évek közepén jöttem rá, hogy remekül használhatók, akárcsak a számtani képletek. Mielőtt sorra venném, hogy melyek a magyar nyelv azon tulajdonságai, amelyek remekül jellemzik rendszerét, lényegét és jórészt el is különítik a legtöbb nyelvtől - talán még azt is mondhatjuk, hogy valamennyitől -, szükséges elmondani a magam véleményét a nyelvről, illetve a nyelvekről.
Minden nyelv benne van minden nyelvben. Minden nyelv tökéletes, ám nem egyformán! De ne feledjük, hogy a világban a sok tökéletlen a tökéletest tökéletesen elfedi. Itt is megismétlem azt az elgondolásomat, ma már meggyőződésemet, mely szerint, valóban a gyermekek, csecsemők, babák nagyjából egy-másfél éves korukig egy nyelven beszélnek a világ minden táján. Addig gyakorolják a hangzókat és csak amikor azokat eléggé birtokolják, akkor különítik el, főként a magánhangzókat. Majd az eszméléssel, ocsúdással együtt kezdik tudatosan ejteni a mássalhangzókat, hangutánzás alapján történő formálással. Amikor aztán a nehéz mássalhangzók alakítását próbálgatják, akkortól kezd hatni rájuk az anyanyelv. És említsünk valami lényegeset. A világon minden gyermek átéli az egész emberiség beszédének gyorsított törzsfejlődését. Addig sajátos hangadással, gügyögéssel, mind egy nyelven "szólnak". Ez az egyetemes gyermekbeszéd. Miként a Játék és törvény című kötetben írtam két évtizede, nemcsak a csecsemők, babák "beszélnek" egy nyelven, hanem a hozzájuk "szóló" kismamák is átveszik ezt a közös "nyelvet", és azt mondhatjuk, hogy ők is, anyanyelvüktől függetlenül, a gyermekek egyetemes nyelvén beszélnek. A mássalhangzók formálásával párhuzamosan - azaz a nehezebben képezhető és tudatosságot igénylő - hangzók hallatásával mélyül az értelem, ocsúdik, eszmél a csecsemő. Még 1974-ben megkértek, hogy írjak az Eszperantó Magazin számára a nyelvről. Érdekesnek látszott a feladat, ugyanis a mesterséges nyelv egyetemes használata látszik minden bizonnyal a legdemokratikusabbnak. Persze elsősorban turisták számára, de aztán, ha olyanná tesszük, hogy rugalmasan változhat, valahogy úgy, ahogy a mi nyelvünk, akkor tárgyalásokra is alkalmas lehet és használata nem sért kisebb nemzeteket. Azt változatlanul nem állítom, hogy azonnal költészetet lehet vele teremteni, ahhoz nemcsak évszázadok, de évezredek sokféle gyökér-rendszereire van szükség. Hiszen a magyar szavak mögöttesében számtalan jelentés tömörül és adódik össze: hagyomány, hangzás, szokás, értelmezés és így tovább. Ez az eszperantó nyelvből sokáig hiányozna. Magyarán, ragokkal, képzőkkel és jelekkel működő, nagy múltú nyelv alkalmas csak erre. Például a seb, sebtiben, sebesen, sebbel-lobbal stb., ősi tapasztalat nyomán válhatott a gyorsaság - sebesség rokon értelmű szavává. S így függ össze a különös "lóhalálában" szavunkkal. Másutt erről még szólunk. De annyi még ide tartozik, hogy a már idézett Mario Pei külön megjegyezte, hogy fontos az írás és ejtés egysége. Csakis ilyen nyelv lehet igazi világnyelv. Kijelenti még: "Elvileg nem lehetetlen, hogy a nyelvek végső soron valóban egy nyelv leszármazottai. " De hozzáteszi: "Viszont ez nem bizonyítható. " Igen, ezt amerikai nyelvész vallja! Ebben az időben olvastam Gaston Waringbien véleményét a nyelvvel nem törődő nyelvészekről, ő írt arról, hogy meg kellene vizsgálni, vajon létezik-e valamiféle abszolút nyelvtan, valami alaplogika, mely minden embernél közös. A magyar nyelvvel nem kell sokat foglalkozni ahhoz, hogy észrevegyük, ez a logika létezik és nyelvünk eszerint működik. Azaz, mostanra talán arra is lehet bizonyíték, hogy volt ősnyelv, de ősazonosság mindenképpen. Mit értünk ezalatt? Például azt, hogy a hangképző szervek lényege azonos száz meg százezer éve, mindenütt a földön. Sőt, ahogy már korábban is láttuk, külső hatásokra és természetes ingerekre szinte teljesen azonosak a hangválaszok./folyt./
/Részlet/
Talán már közhely, hogy a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve, eltér a világ legtöbb nyelvétől. Hogy hány nyelvtől? Általában az illetékesek azt állítják, hogy mintegy háromezer nyelvet tartanak számon a világon. Ebben benne vannak olyan nyelvek is, amelyeket már senki se beszél. Persze, pontosan mi sem tudhatjuk azoknak a nyelveknek a számát, amelyeken valaha beszéltek vagy ma is beszélnek. Ugyanis tudós embertől azt is hallottam, hogy összesen volt- van-lehetett ötezer nyelv is. Erre nehéz bizonyítható választ adni vagy ezt tagadni. Nem is ez a célunk. Csupán azt kívántuk érzékeltetni, hogy sokkal több nyelv volt, van, mint ahány ország, hiszen többek szerint csak Indiában kétezer nyelvet tartanak nyilván. Igaz, ebbe beleértik a nyelvjárásokat is. Máris jelzem, sok dolog arra ösztökél bennünket, hogy feltételezzük: ha lehetett őskontinens, lehetett ősnyelv is. Annál is inkább, mert ma is "beszéljük" ennek az ősnyelvnek bizonyos szavait, talán százait - ezreit - is! Ennek fontos részét képezik az érzelem önkéntelen hangadásai, amelyek "jelentése" azonos is minden nyelven. Lásd: óó! ááá! héé! stb.
Ezek az érzelmi felkiáltások: aha, ebe, ühüm, hüm, híj, ej, ááá, ha találkozunk régi, kedves ismerőssel, aztán a nyögések, nevetések, valamint az ásítás, ümmögés, hümmögés, mammogás, nyöszörgés, bőgés, bömbölés, gyomorkorgás, állatok hangutánzása és így tovább. Vagy szóljunk arról, hogy a magyar nyelv egyik alapvető jellegzetessége, a páratlanul gazdag hangutánzó szavak sokféle változata. A magyar nemcsak azt ír, amit ejt, és azt ejt, amit ír, hanem például a hangzással járó fogalmak esetében, azokkal a hangzókkal alkotja a szavakat, amelyeket e fogalmak megvalósulásakor hallatunk. Jó példa erre az ásítás szavunk. Ugyanis mindenki e földön, az eszkimótól a malájig, ásításkor nagyjából ezt hallatja: aaááá vagy aáááe stb. Vagyis nem tudjuk milyen nyelven beszél, de azt tudjuk, hogy álmos. A magyar nyelv - mint mindig - az ásításkor hallatott hangokból alkotja a szór: ásít! De még a száj, tát, ámul-bámul, báá stb., egymással kétségtelenül logikailag összefüggő jelentésű szavakban is használja az ásításkor elsődlegesen "hangadó" "á"-t. Ide tartozik például az álmos szavunk is. Amikor kimondjuk, hogy "á+s+í+t", az maga csaknem úgy hangzik, mint az ásítás. Az "á" hangzó biztosítja, mondhatjuk, hogy megalapozza és egyúttal hitelesíti a jelentést. De például németül ásít: gühnen. Törökül ásítás: esne, ebben legalább benne van a magyar ásít szóból az "s", valamint egy magas magánhangzó. De például az álmos: uykulu. lássunk egy távoli-közeli rokonnak minősíthető nyelvet. Japánul ásítás: akubi, álmos: nemui. Finnül ásít: haunkotella, alvó: nukkuva- tán nyugvó? -, álom: uni, álmos: uninen. Ezekkel szemben a magyar amikor kimondja az "ásít" szót, szinte megismétli hangzókkal magát az ásítást. Egyébként az ásítás, álom, tát, száj stb., de maga az ásít szavunk a legjobb példa arra nézve, hogy valami egyetemes jelenséget mennyire pontosan jelenít meg a magyar nyelv. Azt is mondhatnánk tréfásan, aki ásít, magyarul "beszél". (Elnézést kérünk a Tisztelt Olvasótól, ha erről másutt is értekezünk. Ez azért fordul elő többször is, hogy bizonyos - lényeges - összehasonlításoknál, emlékeztessünk erre vagy más fontos tényezőre.)
Az ilyen és hasonló példák száma a magyar nyelvben számtalan! És vonatkozik ez az erős és következetes hangutánzás és annak hatása a mássalhangzókra is.
Annak idején, a hatvanas évek végén, előzetes távbeszélés után, fölkerestem az akkor már nyugdíjas Bárczi Gézát, aki a kedvemért bejött az egyetemre és egyórás "vizsgáztatás" után mintegy két órát beszélgettünk. Mindez valójában a későbbiek miatt fontos. Tény, hogy már akkor megkérdeztem tőle a következőt: Lehetséges-e, hogy az egyes hangzók formálása visszahat a jelentésre és meg is határozza az egész szó jelentéstartalmát? A nyelvész professzor példákat kért. Magam akkor az "r" (er, rö) hangzót választottam. Utaltam arra is, hogy amikor a nem könnyű "r" hangzót formáljuk, akkor mintha peregne-forogna a nyelvünk. Annak idején a tanítónéni a füle körül ujjával körözve mutatta és mondta: fiam "errrrr-rrö". És a magyar nyelvben a szó elején lévő "r" hangzó meghatározza a jelentést, mint ahogy aztán erről a KORTÁRS című folyóirat 1971-es júniusi és decemberi számában írtam. Akkor tettem közzé a Magyar Ifjúságban már korábban jelzett mássalhangzó képleteket- például a T+K, K+T, a K+R, R+K, G+R, a K+P stb. hangzókkal. Az első jelen van a teke, tök, tekenő, toka stb. szavainkban és jelentősen meghatározza azok jelentéstartalmát. Majd újra csak példaként a K+R képlet: jelen van a kör, kerék, kerek, karika, korong, karám, korona és így tovább, mintegy 2-300 szavunkban! Különösen, hogyha hozzászámítjuk a zöngés G+R képlet jelenléteit például a guriga, gördül, görnyed, görcs, - kör-körös fagörcs! - gurul görgő stb. szavakat. (E képleteket már sokan használják, ez nem baj, csakhogy elfelejtik a legfontosabbat, hogy azért használhatjuk szavak, szótagok helyett a mássalhangzó képleteket, mert nyelvünkben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom zömét. Még akkor is igaz ez, ha vannak ilyen szavaink, mint fiaiéi. Ebben az esetben négy magánhangzó nem értelmi, hanem nyelvtani szerepet képvisel, hiszen az alapszó a., fi", ami ott található például a fér-fi szavunkban is.) Összegezve a Bárczi Géza professzor úrral való találkozást, nagyjából ezeket a példákat, valamint az ilyen két hangzóból álló szavakat emlegettem, mint az ír, író, rajzol, kacskaringó és társait. Ezek mindegyike - több száz magyar szó igazolja ezt! -, a kör vagy kanyar, fordulat- perdület, ireg-forog, kanyarog, akár a kézírás, illetve benne van a forgás ívnek, s a pireg-pörög, körív egészének vagy egy részének jelentéstartalma. A T+K esetében még a teknő, a toka, a halánték is féltekés, ez a másik vonatkozás. A K+R köríve, ott van a kar, félkörben álló énekkar, a karol, környék stb. is tartalmazza ezeket a jelentéseket. Így a görnyed, görbe, girbe gurba, gerinc - csi-gola, goló, golyó is ide számítható, hiszen az "er" is lágyulhat, mégpedig "el"-lé! Tehát a kóló ezért körtánc! És máris megkérdőjelezhetjük a származását. Mert a magyar nyelvben a K+R, a G+R, a K+L, sőt az R+K - rokka, rokolya stb. - mássalhangzó képletek jelentése a körre, kerekségre utal! Tehát egész rendszer igazolja, összesen legalább 300 szóval. Akkor, a hatvanas évek közepe táján küldtem el tanulmányomat Kodály Zoltánnak, akinek az volt a kérdése, hogy valami olyasmit keresek a nyelvben, mint a zenében a pentatónia. Ez a kérdés a számomra válasz volt! Megnyugtató és biztató válasz. Végül amikor egy vagy két évvel később Bárczi Gézával beszéltem, a professzor azt mondta, hogy lehetségesnek tartja azt, hogy a bizonyos mássalhangzók, például az "r" képzése, formálása jelentéstartalmat hoz létre és az megjelenik a szavakban. Vagyis nemcsak hangutánzás, hanem látványutánzás - kép, képes, képesség stb. - és hangzóformálás utánzása is lehetséges. (Eltelt húsz évnél is több, amikor Szepesi Attila elmondta, hogy az 1969 táján Kovács Sándor Iván főszerkesztő elküldte öt tanulmányomat Bárczi Gézának, aki azt válaszolta mint lektor -, hogy az írások érdekesek, író munkái, tehát közölhetők.) Ez volt az előzménye annak, hogy aztán 1971-75 között négy tanulmányom jelent meg a Kortárs-ban. Ez akkor nagyon nagy dolog volt!
Az Élet és Irodalom című irodalmi hetilapban azonnal megtámadott Soltész Katalin, teljes fél oldalt kapott erre. Garai Gábor szerkesztő nem akarta közölni a válaszomat, de Nagy László, aki a lapnál dolgozott, megvédett. Így aztán védekezhettem olyan "tények" ellen, amikről magam nem is írtam. Nagy Lászlóval ezt követően a Spott cukrászdában több alkalommal is volt módomban beszélgetni nyelvi kutakodásaimról. Tanúk előtt, botját fölemelve biztatott, nehogy abbahagyjam a szavak ilyen módon való eltördelését és magyarázatát, mert ő is tanult belőle! Az akkori torzult viszonyokat ismerve, most még jobban csodálkozom, hogyan lehetett olyan szerencsém, mint amilyen volt. Igaz, még abban az évben megvédett a Buenos Airesben megjelenő Magyar Őskutatás című folyóiratban valaki, aki DUDU lagasi udvari írnokként írta alá cikkét. Ma sem tudom ki ő. Hiszen az írás 1971 júniusában már meg is jelent, s valaki eljuttatta a címemre. Nem tudom, hogy ki. De nagyon jólesett, hogy az óceánon túl is fölfigyeltek már az első nagyobb tanulmányomra! (Sokkal később, már a kilencvenes években, amikor Badiny Jós Ferenc először hazatért, együtt voltunk vele Esztergomban az "oroszlánoknál", beszélgettünk a dologról és úgy vettem ki a szavaiból, hogy ő tud erről.) Mindezt azért tettem szóvá, mert akkoriban még a sumérokról sem tudtam sokat, talán keveset se. Engem kizárólag a magyar nyelvben talált gyönyörű törvényszerűségek vezettek.
Természetesen a mássalhangzó képletek jelentőségét külön-külön is elemezzük. Hiszen a hatvanas évek közepén jöttem rá, hogy remekül használhatók, akárcsak a számtani képletek. Mielőtt sorra venném, hogy melyek a magyar nyelv azon tulajdonságai, amelyek remekül jellemzik rendszerét, lényegét és jórészt el is különítik a legtöbb nyelvtől - talán még azt is mondhatjuk, hogy valamennyitől -, szükséges elmondani a magam véleményét a nyelvről, illetve a nyelvekről.
Minden nyelv benne van minden nyelvben. Minden nyelv tökéletes, ám nem egyformán! De ne feledjük, hogy a világban a sok tökéletlen a tökéletest tökéletesen elfedi. Itt is megismétlem azt az elgondolásomat, ma már meggyőződésemet, mely szerint, valóban a gyermekek, csecsemők, babák nagyjából egy-másfél éves korukig egy nyelven beszélnek a világ minden táján. Addig gyakorolják a hangzókat és csak amikor azokat eléggé birtokolják, akkor különítik el, főként a magánhangzókat. Majd az eszméléssel, ocsúdással együtt kezdik tudatosan ejteni a mássalhangzókat, hangutánzás alapján történő formálással. Amikor aztán a nehéz mássalhangzók alakítását próbálgatják, akkortól kezd hatni rájuk az anyanyelv. És említsünk valami lényegeset. A világon minden gyermek átéli az egész emberiség beszédének gyorsított törzsfejlődését. Addig sajátos hangadással, gügyögéssel, mind egy nyelven "szólnak". Ez az egyetemes gyermekbeszéd. Miként a Játék és törvény című kötetben írtam két évtizede, nemcsak a csecsemők, babák "beszélnek" egy nyelven, hanem a hozzájuk "szóló" kismamák is átveszik ezt a közös "nyelvet", és azt mondhatjuk, hogy ők is, anyanyelvüktől függetlenül, a gyermekek egyetemes nyelvén beszélnek. A mássalhangzók formálásával párhuzamosan - azaz a nehezebben képezhető és tudatosságot igénylő - hangzók hallatásával mélyül az értelem, ocsúdik, eszmél a csecsemő. Még 1974-ben megkértek, hogy írjak az Eszperantó Magazin számára a nyelvről. Érdekesnek látszott a feladat, ugyanis a mesterséges nyelv egyetemes használata látszik minden bizonnyal a legdemokratikusabbnak. Persze elsősorban turisták számára, de aztán, ha olyanná tesszük, hogy rugalmasan változhat, valahogy úgy, ahogy a mi nyelvünk, akkor tárgyalásokra is alkalmas lehet és használata nem sért kisebb nemzeteket. Azt változatlanul nem állítom, hogy azonnal költészetet lehet vele teremteni, ahhoz nemcsak évszázadok, de évezredek sokféle gyökér-rendszereire van szükség. Hiszen a magyar szavak mögöttesében számtalan jelentés tömörül és adódik össze: hagyomány, hangzás, szokás, értelmezés és így tovább. Ez az eszperantó nyelvből sokáig hiányozna. Magyarán, ragokkal, képzőkkel és jelekkel működő, nagy múltú nyelv alkalmas csak erre. Például a seb, sebtiben, sebesen, sebbel-lobbal stb., ősi tapasztalat nyomán válhatott a gyorsaság - sebesség rokon értelmű szavává. S így függ össze a különös "lóhalálában" szavunkkal. Másutt erről még szólunk. De annyi még ide tartozik, hogy a már idézett Mario Pei külön megjegyezte, hogy fontos az írás és ejtés egysége. Csakis ilyen nyelv lehet igazi világnyelv. Kijelenti még: "Elvileg nem lehetetlen, hogy a nyelvek végső soron valóban egy nyelv leszármazottai. " De hozzáteszi: "Viszont ez nem bizonyítható. " Igen, ezt amerikai nyelvész vallja! Ebben az időben olvastam Gaston Waringbien véleményét a nyelvvel nem törődő nyelvészekről, ő írt arról, hogy meg kellene vizsgálni, vajon létezik-e valamiféle abszolút nyelvtan, valami alaplogika, mely minden embernél közös. A magyar nyelvvel nem kell sokat foglalkozni ahhoz, hogy észrevegyük, ez a logika létezik és nyelvünk eszerint működik. Azaz, mostanra talán arra is lehet bizonyíték, hogy volt ősnyelv, de ősazonosság mindenképpen. Mit értünk ezalatt? Például azt, hogy a hangképző szervek lényege azonos száz meg százezer éve, mindenütt a földön. Sőt, ahogy már korábban is láttuk, külső hatásokra és természetes ingerekre szinte teljesen azonosak a hangválaszok./folyt./
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/
Alább szóljunk azokról a szabályokról, mondhatnánk, törvényszerűségekről, amelyek a magyar nyelvet jellemzik s amelyek jelzik azt is, amit sokszor emlegetünk, hogy nyelvünk, lényeges tulajdonságait tekintve eltér a világ összes nyelvétől. A teljességre való törekvés nélkül lássunk ezekből néhányat.
1) A magyar azt ejt, amit ír. Ez alól alig van a milliós szókincsben, szóváltozatban kivétel. De erről másutt is szólunk. (Névírás Weöres, ejtő: Vörös stb.) 2) A magyar, amikor beszél, a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot - hangot - hangsúlyozza. Dehát ez is a természetes. Ugyanis a beszéd, a mondat kezdetekor van általában a legtöbb levegő a tüdőben, tehát ebből adódik a nyomaték. De hangsúlyozhatunk más hangzókat is, akár az utolsókat, de ilyen esetben sajátos értelmi többletet is hozzáadunk a szavainkhoz. Például: Vigyázzatok ám!
3) A ragozó, képző tulajdonság úgy működik, akár a számtanban az összeadás. A szótagok és ragok vagy képzők csatlakoznak - hozzáadódnak -a szótőhöz és így hozzák létre a jelentéstartalmat.
Persze ez nem jelenti azt, hogy maguk a ragok ne válhatnának szótővé vagy maguk is nem lehetnek tovább ragozhatók, képezhetők stb. A jelek sem véletlenül "talált" hangzók. Például a "k" a többes szám jele, ám ott van a sok szavunkban, onnét vonjuk el. Az egész ragozás lényege, hogy hangzók és szótagok hordozzák egész szavak jelentését. Például a birtokos ragozás jellemzője is az: ló, lovam, lova, lovunk, lovatok, lovuk. Lássuk a gyakorlatot. A nem ragozó nyelvekben, például a "lovam" alak így hangzik "enyém ló". A magyar nyelv "én" szavában benne van az ennen-önnön kifejezés is. A "te" benne van aa "ket-te-d" változataiban, például még a "ti-ed"-ben is. Az "ő" a meg nem nevezett - öööőőő, kicsoda is? -, a "mi" az enyém, enem, enim, önnönöm stb. hangzóiból áll, de így is ismerjük "mink", "münk", aztán "tik" és "ők". Így a többesszám jele részt vesz a megnevezésben, mégpedig logikusan. A mai én, te, ő, mi, ti, ők már egyszerűsödött személyes névmások. Ám a "tik" részt vesz a benne-tek, nek-tek, ti-tek--et stb. szavakban. Ezt azzal is bizonyíthatjuk, hogy ilyen szóvégződés nem lehetséges, hogy "nekt" vagy "nekte" stb. Vagyis a "tek" "tok", "tök" szótagok egészben csatlakoznak a szavakhoz. Például, "ez itt a ti diótok".
Ezért is helyettesíthető ez a két szó, noha a töve egészen más, hogy titeket vagy benneteket. De próbáljuk mondatban. "Meghívunk titeket", "Meghívunk benneteket. " Láttunk benneteket vagy láttunk titeket. És így tovább. Hasonlóan az "nk" együttléte helyettesíti a "mink" szóból a bennü-nk, nekü-nk, vel-ü-nk többesszám második személy jelentését. Például: "Minket is meghívtatok? Bennünket is meghívtatok? " És például a velünk pontosan azt jelenti, hogy "mivelünk".
Nahát mit mű-vel-ü-nk a szavainkkal? Ott van ám a szó közepén a szava-i-nk-kal-ban az nk a régi mink-ből. A kettesedés sajátos alakulata is logikusan utal az ide tartozó kapcsolatra, az összefüggésre, tulajdonlásra. S talán az sem véletlen, hogy a "neki" szavunkban a birtoklás tényét az "nk" fejezi ki, akárcsak például a "miénk", "mienk" szavunkban. S az is logikus, hogy a birtokos rag a -nak, -nek. A többes birtoklást pedig a többességre utaló mi, ti névmásokból, az a bizonyos síphang, az "i" kép-visel-i. Az már a nyelvünk nagyszerűségét mutatja, hogy íme a -nak, -nek ragok is önálló jelentésű - neki, nekik stb. - szavak részei. Vagy: ennek, annak, amannak. Így kapcsolódnak össze a belső logika finom szálai, méghozzá nagyon sok-szor-os-an. és logikus rend-szer szer-int!
Apró kitérő, de lényeges megjegyzés, amire ritkán gondolunk: hogy a világot úgy látjuk, ahogy megtanultuk!
Magyarán az iskolákban, egyetemeken, sokféle, de azonos szellemű hivatalos hatás éri a fiatalságot. A legtöbbjük egész életében nem tud szabadulni alóla. Ez a hatás olyan erős, hogy hatástalanítja a józan parasztészt. Az elméletek szövevénye eltorzítja sokszor a megfogható valóságot is. A tanulás célja tehát nem a tudás megszerzése, hanem a hozzá vezető utak észrevétele, és annak felismerése, hogy csaknem mindig lehet más lehetőség is. Vagyis az sosem zárható ki. Amely iskolákban ezt megtanulhatjuk, azok jó iskolák.
Négy szó titkai
Meglehet sokkal több szóé. A négy szó pedig, amire elsősorban gondolunk, és amelyet a számokról szóló sűrűbb fejezetben is tárgyalunk, az én, van, egy, igen, illetve ezekhez csatlakozik több is. Ez a négy szó ugyanazt jelenti. Hát hogyha még több nyelvben is megvizsgáljuk ezeket a jelentéseket, akkor tűnődhetünk a nyelvünk rendjén és rangján!
Mellékesen, jegyezzük meg, hogy például az alábbi, bővíthető táblázattal kapcsolatban nem árt tudni, hogy a német zwei: kettő, valaha twei volt. Tehát ezzel a lehetőséggel élve, azt mondhatjuk, hogy ez a szó magába foglalja elvileg a "t" és a "d" hangzót is. Majd ezt külön vizsgáljuk,
Az alábbiakat lehet folytatni, illetve bővíteni
EGY VAN ÉN IGEN (ig-en) KETTŐ (két)
német ein sein, bin ich (ik) Ja zwei (twei
orosz agyin (jeszty) (ja) (da) (dva)
angol one (van) am I (áj) yes two (tú)
francia un, une (ün) (il) est je (zsö) oui (ui) deux (dő)
latin unus sum, est ego ita (est), utique duo
finn yksi (ükszi) on, olla minä kyllä, niin kaksi
török bir ol-, var ben evet (igenlő: olumlu) iki
japán ichi aru (létezik) boku, ore (watashi) hai ni futatsu
spanyol uno hay (éxistir) yo is dos
Természetesen ez a fajra vizsgálódás folytatható és önmagában nem jelent teljesen újdonságot. Sokkal inkább a további leágazások és összefüggések érdekesek.
A későbbiek folyamán sort kerítünk a Halotti Beszéd és Könyörgés című nyelvemlék rövid elemzésére. Ezt megelőlegezve említjük, hogy az "ig" és az "igg" előfordulásaiból világosan látszik, hogy az ig = egy. Íme föntebbi magyar szavakból az egy és az ig-en - ami ragozott ig, azaz egy - teljesen azonosat jelent. Egynek vehetjük a létezést kifejező "van" szavunkat, hiszen, ami van az legalább egy. (Majd meglátjuk, hogy kevesebb nincs, és a fél is egy) Hasonlóan ide sorolódik az "én" szavunk is. Bizonyíték az említett "ennen-önnön-magam" kifejezésre. Mind a négy - és még sok! - magyar szavunknak igen szoros köze van az "egy"-hez, és a számokhoz, logikához. Tudjuk azt is, hagy a példák elnagyoltak, vázlatosak, több magyarázat hiányzik. Nem is az volt a célunk ezúttal, hogy teljességgel áttekintsük a lehető változásokat és kapcsolatokat, az külön könyvet követelne- egyébként is sokszor visszatérünk nyelvünk és a számtan, logika összefüggéseihez -, s a teljesség amúgy sem meghatározható követelmény. Az előbb említettük például az egyébként szavunkat. Alapja ennek is az "egy", mert van "egyebb" is azaz fokozott egy - ám a kettőbb, hármabb stb. nem nagyon használatos, noha használható volna. Az egyébként szavunk ősértelmezése elfogadhatóan csakis az előbbiekből lehetséges.
Az megint érthetővé válik, hogy az egyebütt miért jelent hasonlót, mint a másutt. Erről másutt, sok más vonatkozást is említve, külön szólunk. De annyit már itt is elmondhatunk, hogy ezek a szavak ki-EG-észítik Egy-Mást, Akik találkoztak egy-mással, azok ketten voltak! Tehát az egy szavunk mása a más, és szintén egyet jelent.
Van itt azonban több logikus érdekesség is. Az "egy" értelmét fejezi ki a magyar "van" szavunk is, sőt, a magyar "én" is egyet jelent. Akkor is, ha nem azt mondom: egyén. Aztán a "kettő" szavunkban benne van a névmás: (ket) te, az a bizonyos t, illetve t-d - two, dva, tu, du, tü stb. - vagyis azt mondhatjuk, hogy a t-d jelenléte a te-tu-du stb. névmásokban talán nem véletlen. Ahogy a táblázat is igazolja. Lám a double kifejezésben is ott található a "d". Gondolható, hogy ezzel függ össze a dup és a dublőr szó is. Érdemes tehát törvényszerűségre gyanakodni. Az, hogy a második személyt jelentő szavunk is benne van a ket-tö (te), azaz kettőt jelentő szavunkban, aligha véletlen. Vagyis bizonyos jelentés, meglehetősen nagy arányban, az egyes hangzók, sajátja, ezért vagy azért. Meg kell találni a logikai visszacsatolásokat, és erre páratlan módon alkalmas a magyar nyelv. Noha az is érdekes, hogy a t-d jelen van a második személyt jelentő szavakban, több nyelvben is, az szintén nem elhanyagolható tény. Ahogy a német nyelvben a zwei "őse" volt a "twei", gondolható, hogy a finn sinä esetében fennáll a t-s változás ősi lehetősége. A magyar te, tied, téged szavakban ott van a "d" is. Jól látjuk, hogy a neked, veled, nálad, hozzád stb., ugyanazt jelenti, mint a teneked, teveled, tenálad, tehozzád és így tovább. Mint érdekességet a sok közül említhetjük a latin te: tu, téged: te, jelentéseket, (pertu) ez lényegében azonos a spanyol te: tú, téged: te szavakkal. És most újra visszautalhatunk arra, hogy a magyar ket-tő, két- ez jelenik meg a kétely. kétség stb. kifejezésekben is - feltételezhetően benne van az egy jelentését is meghatározó gy-g (k) - az aki is egy! És a jelentése akkor válik többesszámmá, ha a "k" hangzót megismételjük! -s az ekkora, akkora szavak is egyet jelentenek. A későbbiekben bemutatjuk, hogy az egy és a minden azonos jelentés. Mert ugyanazt jelenti a magyar nyelvben, mintegy visszazárva időt és teret, a világ-egy-etem és a világ-minden-ség szavunk. Tehát az EGY és a MINDEN lényege azonos.
/Részlet/
Alább szóljunk azokról a szabályokról, mondhatnánk, törvényszerűségekről, amelyek a magyar nyelvet jellemzik s amelyek jelzik azt is, amit sokszor emlegetünk, hogy nyelvünk, lényeges tulajdonságait tekintve eltér a világ összes nyelvétől. A teljességre való törekvés nélkül lássunk ezekből néhányat.
1) A magyar azt ejt, amit ír. Ez alól alig van a milliós szókincsben, szóváltozatban kivétel. De erről másutt is szólunk. (Névírás Weöres, ejtő: Vörös stb.) 2) A magyar, amikor beszél, a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot - hangot - hangsúlyozza. Dehát ez is a természetes. Ugyanis a beszéd, a mondat kezdetekor van általában a legtöbb levegő a tüdőben, tehát ebből adódik a nyomaték. De hangsúlyozhatunk más hangzókat is, akár az utolsókat, de ilyen esetben sajátos értelmi többletet is hozzáadunk a szavainkhoz. Például: Vigyázzatok ám!
3) A ragozó, képző tulajdonság úgy működik, akár a számtanban az összeadás. A szótagok és ragok vagy képzők csatlakoznak - hozzáadódnak -a szótőhöz és így hozzák létre a jelentéstartalmat.
Persze ez nem jelenti azt, hogy maguk a ragok ne válhatnának szótővé vagy maguk is nem lehetnek tovább ragozhatók, képezhetők stb. A jelek sem véletlenül "talált" hangzók. Például a "k" a többes szám jele, ám ott van a sok szavunkban, onnét vonjuk el. Az egész ragozás lényege, hogy hangzók és szótagok hordozzák egész szavak jelentését. Például a birtokos ragozás jellemzője is az: ló, lovam, lova, lovunk, lovatok, lovuk. Lássuk a gyakorlatot. A nem ragozó nyelvekben, például a "lovam" alak így hangzik "enyém ló". A magyar nyelv "én" szavában benne van az ennen-önnön kifejezés is. A "te" benne van aa "ket-te-d" változataiban, például még a "ti-ed"-ben is. Az "ő" a meg nem nevezett - öööőőő, kicsoda is? -, a "mi" az enyém, enem, enim, önnönöm stb. hangzóiból áll, de így is ismerjük "mink", "münk", aztán "tik" és "ők". Így a többesszám jele részt vesz a megnevezésben, mégpedig logikusan. A mai én, te, ő, mi, ti, ők már egyszerűsödött személyes névmások. Ám a "tik" részt vesz a benne-tek, nek-tek, ti-tek--et stb. szavakban. Ezt azzal is bizonyíthatjuk, hogy ilyen szóvégződés nem lehetséges, hogy "nekt" vagy "nekte" stb. Vagyis a "tek" "tok", "tök" szótagok egészben csatlakoznak a szavakhoz. Például, "ez itt a ti diótok".
Ezért is helyettesíthető ez a két szó, noha a töve egészen más, hogy titeket vagy benneteket. De próbáljuk mondatban. "Meghívunk titeket", "Meghívunk benneteket. " Láttunk benneteket vagy láttunk titeket. És így tovább. Hasonlóan az "nk" együttléte helyettesíti a "mink" szóból a bennü-nk, nekü-nk, vel-ü-nk többesszám második személy jelentését. Például: "Minket is meghívtatok? Bennünket is meghívtatok? " És például a velünk pontosan azt jelenti, hogy "mivelünk".
Nahát mit mű-vel-ü-nk a szavainkkal? Ott van ám a szó közepén a szava-i-nk-kal-ban az nk a régi mink-ből. A kettesedés sajátos alakulata is logikusan utal az ide tartozó kapcsolatra, az összefüggésre, tulajdonlásra. S talán az sem véletlen, hogy a "neki" szavunkban a birtoklás tényét az "nk" fejezi ki, akárcsak például a "miénk", "mienk" szavunkban. S az is logikus, hogy a birtokos rag a -nak, -nek. A többes birtoklást pedig a többességre utaló mi, ti névmásokból, az a bizonyos síphang, az "i" kép-visel-i. Az már a nyelvünk nagyszerűségét mutatja, hogy íme a -nak, -nek ragok is önálló jelentésű - neki, nekik stb. - szavak részei. Vagy: ennek, annak, amannak. Így kapcsolódnak össze a belső logika finom szálai, méghozzá nagyon sok-szor-os-an. és logikus rend-szer szer-int!
Apró kitérő, de lényeges megjegyzés, amire ritkán gondolunk: hogy a világot úgy látjuk, ahogy megtanultuk!
Magyarán az iskolákban, egyetemeken, sokféle, de azonos szellemű hivatalos hatás éri a fiatalságot. A legtöbbjük egész életében nem tud szabadulni alóla. Ez a hatás olyan erős, hogy hatástalanítja a józan parasztészt. Az elméletek szövevénye eltorzítja sokszor a megfogható valóságot is. A tanulás célja tehát nem a tudás megszerzése, hanem a hozzá vezető utak észrevétele, és annak felismerése, hogy csaknem mindig lehet más lehetőség is. Vagyis az sosem zárható ki. Amely iskolákban ezt megtanulhatjuk, azok jó iskolák.
Négy szó titkai
Meglehet sokkal több szóé. A négy szó pedig, amire elsősorban gondolunk, és amelyet a számokról szóló sűrűbb fejezetben is tárgyalunk, az én, van, egy, igen, illetve ezekhez csatlakozik több is. Ez a négy szó ugyanazt jelenti. Hát hogyha még több nyelvben is megvizsgáljuk ezeket a jelentéseket, akkor tűnődhetünk a nyelvünk rendjén és rangján!
Mellékesen, jegyezzük meg, hogy például az alábbi, bővíthető táblázattal kapcsolatban nem árt tudni, hogy a német zwei: kettő, valaha twei volt. Tehát ezzel a lehetőséggel élve, azt mondhatjuk, hogy ez a szó magába foglalja elvileg a "t" és a "d" hangzót is. Majd ezt külön vizsgáljuk,
Az alábbiakat lehet folytatni, illetve bővíteni
EGY VAN ÉN IGEN (ig-en) KETTŐ (két)
német ein sein, bin ich (ik) Ja zwei (twei
orosz agyin (jeszty) (ja) (da) (dva)
angol one (van) am I (áj) yes two (tú)
francia un, une (ün) (il) est je (zsö) oui (ui) deux (dő)
latin unus sum, est ego ita (est), utique duo
finn yksi (ükszi) on, olla minä kyllä, niin kaksi
török bir ol-, var ben evet (igenlő: olumlu) iki
japán ichi aru (létezik) boku, ore (watashi) hai ni futatsu
spanyol uno hay (éxistir) yo is dos
Természetesen ez a fajra vizsgálódás folytatható és önmagában nem jelent teljesen újdonságot. Sokkal inkább a további leágazások és összefüggések érdekesek.
A későbbiek folyamán sort kerítünk a Halotti Beszéd és Könyörgés című nyelvemlék rövid elemzésére. Ezt megelőlegezve említjük, hogy az "ig" és az "igg" előfordulásaiból világosan látszik, hogy az ig = egy. Íme föntebbi magyar szavakból az egy és az ig-en - ami ragozott ig, azaz egy - teljesen azonosat jelent. Egynek vehetjük a létezést kifejező "van" szavunkat, hiszen, ami van az legalább egy. (Majd meglátjuk, hogy kevesebb nincs, és a fél is egy) Hasonlóan ide sorolódik az "én" szavunk is. Bizonyíték az említett "ennen-önnön-magam" kifejezésre. Mind a négy - és még sok! - magyar szavunknak igen szoros köze van az "egy"-hez, és a számokhoz, logikához. Tudjuk azt is, hagy a példák elnagyoltak, vázlatosak, több magyarázat hiányzik. Nem is az volt a célunk ezúttal, hogy teljességgel áttekintsük a lehető változásokat és kapcsolatokat, az külön könyvet követelne- egyébként is sokszor visszatérünk nyelvünk és a számtan, logika összefüggéseihez -, s a teljesség amúgy sem meghatározható követelmény. Az előbb említettük például az egyébként szavunkat. Alapja ennek is az "egy", mert van "egyebb" is azaz fokozott egy - ám a kettőbb, hármabb stb. nem nagyon használatos, noha használható volna. Az egyébként szavunk ősértelmezése elfogadhatóan csakis az előbbiekből lehetséges.
Az megint érthetővé válik, hogy az egyebütt miért jelent hasonlót, mint a másutt. Erről másutt, sok más vonatkozást is említve, külön szólunk. De annyit már itt is elmondhatunk, hogy ezek a szavak ki-EG-észítik Egy-Mást, Akik találkoztak egy-mással, azok ketten voltak! Tehát az egy szavunk mása a más, és szintén egyet jelent.
Van itt azonban több logikus érdekesség is. Az "egy" értelmét fejezi ki a magyar "van" szavunk is, sőt, a magyar "én" is egyet jelent. Akkor is, ha nem azt mondom: egyén. Aztán a "kettő" szavunkban benne van a névmás: (ket) te, az a bizonyos t, illetve t-d - two, dva, tu, du, tü stb. - vagyis azt mondhatjuk, hogy a t-d jelenléte a te-tu-du stb. névmásokban talán nem véletlen. Ahogy a táblázat is igazolja. Lám a double kifejezésben is ott található a "d". Gondolható, hogy ezzel függ össze a dup és a dublőr szó is. Érdemes tehát törvényszerűségre gyanakodni. Az, hogy a második személyt jelentő szavunk is benne van a ket-tö (te), azaz kettőt jelentő szavunkban, aligha véletlen. Vagyis bizonyos jelentés, meglehetősen nagy arányban, az egyes hangzók, sajátja, ezért vagy azért. Meg kell találni a logikai visszacsatolásokat, és erre páratlan módon alkalmas a magyar nyelv. Noha az is érdekes, hogy a t-d jelen van a második személyt jelentő szavakban, több nyelvben is, az szintén nem elhanyagolható tény. Ahogy a német nyelvben a zwei "őse" volt a "twei", gondolható, hogy a finn sinä esetében fennáll a t-s változás ősi lehetősége. A magyar te, tied, téged szavakban ott van a "d" is. Jól látjuk, hogy a neked, veled, nálad, hozzád stb., ugyanazt jelenti, mint a teneked, teveled, tenálad, tehozzád és így tovább. Mint érdekességet a sok közül említhetjük a latin te: tu, téged: te, jelentéseket, (pertu) ez lényegében azonos a spanyol te: tú, téged: te szavakkal. És most újra visszautalhatunk arra, hogy a magyar ket-tő, két- ez jelenik meg a kétely. kétség stb. kifejezésekben is - feltételezhetően benne van az egy jelentését is meghatározó gy-g (k) - az aki is egy! És a jelentése akkor válik többesszámmá, ha a "k" hangzót megismételjük! -s az ekkora, akkora szavak is egyet jelentenek. A későbbiekben bemutatjuk, hogy az egy és a minden azonos jelentés. Mert ugyanazt jelenti a magyar nyelvben, mintegy visszazárva időt és teret, a világ-egy-etem és a világ-minden-ség szavunk. Tehát az EGY és a MINDEN lényege azonos.
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/
Természetesen tovább elemezhető a minden szavunk is. Benne van a "mi" a mind, amikor is az a bizonyos "d" miatt e jelentés tartalmazza a valamennyien szavunk jelentését is. Erről szólunk majd, amikor azt elemezzük, hogy csak egyetlen szám van, az pedig az egy. A többi annak többszörös mása. Tehát ha van nyelv, amelyet teljesen átsző a logika és a számtan, az a magyar nyelv. Ennek megfelelően is kell tehát vizsgálni. Ebben a könyvben eszerint is járunk el. De addig is megelőlegezzük a későbbieket néhány példa említésével, hogy aztán majd könnyebb legyen a gondolatmenet befogadása. Ezt a kézenfogó vezetést könnyítésként alkalmazzuk. És majd újra és újra meglátjuk, milyen érdekes és minden bizonnyal fontos is, hogy az egyenlítő - amely két féltekére bontja a földgömböt - szinte egyedül a magyar nyelvben képződik a magyar "egy" szóból. Az angol, francia, orosz, német, török, spanyol stb., mind az ekvátor ejtésű szó egyik változatát használja az egyenlítő kifejezésére. Vajon miért? A válasz megint csak az ősnyelv lehetőségéből következhet. Mert miért ennyire a magyar nyelv törvényei szerinti ez a megnevezés? Ahogy a későbbiekben látjuk, a magyar ember a kettes számrendszer ősi törvényei szerint gondolkodik és beszél. A magyarban a fél, az egy és a kettő sajátos viszonyai lépten-nyomon megtalálhatók. Mivel erről is egész fejezet szól majd, itt csak annyit említünk, hogy a magyar ha azt mondja, hogy "felesel", akkor azt érti, hogy legalább ketten vitatkoznak. Ha felesel egy "ügyfél" - hiába van a szóban a "fél" fogalma -, mi tudjuk, hogy a felesel azt jelenti, hogy legalább ketten vesznek részt a dologban, ők az érintett "felek", egész emberek.
Ismét előre futottunk, térjünk vissza a hangzókhoz. Nevezetesen a mássalhangzókhoz, amelyekről már mintegy harmincöt éve azt állapíthattam meg, hogy a magyar nyelvben a jelentéstartalom zömét hordozzák, illetve alapvetően meghatározzák a szavak jelentését Az először a Kortárs című irodalmi folyóiratban, 1971 nyarán megjelent tanulmányban a T+K mássalhangzó képletről szóltunk és említettünk példákat. Persze, a mássalhangzó képletek használatát, magunk leleményeként - hiszen a nyelv szüntelenül kínálja! - már a hatvanas évek közepétől alkalmaztuk
De ahogy említettük, szaporodott a tanulmányokat közlő folyóiratok száma is. Így 1971 és 1978 között a Kortársban négy, a Tiszatáj című folyóiratban kettő és a Forrásban egy tanulmány jelent meg a nyelvünkről. Nagyjából ezek és még néhány újabb tanulmányból állítottam össze, az Illés Endre által nagyvonalúan engedélyezett és 1984-ben megjelent Játék és törvény című, már emlegetett tanulmánykötetet.
Alább bemutatjuk, legalábbis vázlatosan, hogy mivel foglalkoztunk, ügyesen-ügyetlenül e kis kötetben, amelynek - ez tény -, sikere lett, ha úgy tetszik még külföldön is, és az ezer példány nagyon gyorsan elkelt. Mindez tehát nem reklám vagy dicsekvés, hanem a téma szerves része. Hiszen említettem a támadást, amit a hivatalos, minisztériumi tisztviselő - nem nyelvőr, sokkal inkább Fegyőr - intézett a tanulmány ellen. Ráadásul oly módon, mint aki minden tudás biztos birtokában van. írása nem volt mentes a sértegetéstől sem. Erről magam keveset beszéltem, még kevesebbet írtam. De most végre megkönnyebbülök, ha újra és újra leírhatom, hogy Nagy László a maga csöndes, de kemény és határozott szavaival eldöntötte, hogy válaszolhattam a támadásra. De már a támadó cikket közlő irodalmi hetilap, az Élet és Irodalom szerkesztő bizottsági ülésén is, ahogy mások elmondták, Nagy László határozottan kiállt mellettem. Ilyen előzmények után látott napvilágot a Játék és törvény című karcsú, ünnepi külsejű kis kötet.
Rögtön a kötet elején írtam le a következő betűsort.
Tlpr mgyr h hz!
tt zd mst vgy sh!
Aztán két sorral alább már, ahogy föntebb, "értelmeztem", mégpedig imigyen:
Tilpri migyir, hi i hizi!
Itt iz idi, mist vigy sihi!
Ha valaki így sem ismerne rá a verssorokra, mondja el őket csupa "ö" hangzóval vagy csupa "e" hangzóval. Ekkorra minden bizonnyal migviligisidik, azaz megvilágosodik az eredeti szöveg. Elküldtem a könyvet zseniális barátomnak, Jean-Luc Moreau-nak Párizsba, aki vagy tucatnyi nyelven beszél, de lehet, hogy keveset mondtam. Finnországban is rendszeresen ad elő az egyetemen. Hogy mennyire tud magyarul, azt kitűnően bizonyítja az a levél, amelyet a könyvemre írt válaszul.
A "fejléces" kis papíron ez áll:
Université la Sorbonne Nouvelle (Paris III)
INSTUTIT NATIONAL
DES LANGUES ET CIVILISATIONS ORIENTALES
2, rue de Lille- 75007 Paris
Alatta pedig barátom rendkívüli szövege, amely ékesen bizonyította, hogy megértette sőt, a maga teljességében fölfogta könyvem mondanivalóját. Íme maga a levél: ikt. 8.
Kidvis Dinis,
Hilisin kiszinim szip, kidvis, miltisigis kinyvidit. Nigyin titszik nikim i tirvíny, di mig jibbin sziritim i jitikit. Innik is irilik, higy vigri migirtittim i mi mindin csinjit-binjit. Ni hirigidjil, higy rividin irik: kirilbilil tiz nip milvi Bidipístin! iszik ilkilmink lisz szimilyisin is biszilgitni i vilig sirsiril mig halhatatlan rimikmivinkril.
Mindnyijitikit ilil
Jinis Likic
Talán nem neheztel rám Jean-Luc barátom, hogy közlöm levelét, hiszen ez olyan bizonyítvány volt a számomra 1984 őszén, mint korábban Kodály Zoltán pontos kérdése. Nem szólva arról, hogy én "jogosító papírok" nélkül kutakodtam nyelvünkben.
Én, mivel megtagadták tőlem annak lehetőségét, hogy befejezzem tanulmányaimat a főiskolán vagy az egyetemen, ez máig fáj, bizony könnyen támadható vagyok. Azaz lennék, ha mernének támadni. De nem mernek, nem akarnak, úgy ahogy illenék, tisztességes cáfolatokkal és érvekkel. Ami pedig a "papírt" illeti, arról azt gondolom, hogy a mai napig megjelent ötvenegy könyvem, köztük öt szól a nyelvről, ha nem jogosít a kutakodásra, a kérdezősködésre és bizonyos rátalálások közzétételére, akkor semminek sincs értelme. Nincs akár a tíz diplomának sem. Mindezekkel sajnos terhelnem kell az olvasót, mert előttem több falnyi nehézség magasodik. Nemcsak a szakmabeliek csoportjai, az azok közötti ún. finnugor-török ellentétek és így tovább, hanem mindkét csoport vaksága bánt nagyon. Ugyanis magam, ez már bizonyos, nemcsak azért, mert ahogy említettem, drága emlékezetű barátom, a történész Dümmerth Dezső tapintott rá a lényegre, amikor a könyvemről írt, tehát én szerinte sajátosan foglalkozom a nyelvvel. Vagyis, ahogy megnevezte, amit én művelek, az nem más, mint nyelvfilozófia. Maradjunk is ennél. Az bizonyos, hogy egészen más módon közeledek a nyelvhez, mint az "szokás". Magam a józan parasztész segítségével és a világban mindenütt jelen lévő logikával elemzem nyelvünket - olykor ici-picit más nyelveket is -, amit eddig senki sem próbált. Tehát nem a nyelvtana felől, még csak nem is a szókincs összehasonlításával, hanem az egyetemes emberi beszéd törvényszerűségeinek figyelembevételével. Mert nemcsak a csecsemők egyetemes "beszéde", de az emberiség felnőtt milliárdjai is azonos vagy közeli hangjelzéseket adnak a külvilág hatására, ingereire. Található több tucat, tatán száz ilyen hangjel, már-már szó is, amelyekről e könyvben többször szólok. Nem is lehet másként, hiszen lényegét tekintve azonos a hangadó szerv, a torok, a száj, a nyelv, az orr, a fogak, az arcbőr mozgása, a dudorodás, a könnyedebb magánhangzók képzése és így tovább. Mindez és még sok minden más, például a hallás hatása a beszédre, a fájdalomérzet megnyilvánulása testi és lelki bántásokra, sérülésekre, nehéz helyzetekre, ütésre, szúrásra, életveszélyre, meghatározza a hangzók jelentését, méghozzá anyanyelvtől függetlenül, egyetemes emberien. Aki felé kést tartó kéz lendül, nyilvánvaló gyilkos szándékkal, abból, akármilyen nemzetiségű, lényegében azonos hang tör fel. Olykor csak kissé, éppen csak árnyalatnyi az eltérés, máskor, mint például a sikoly, sikoltás, sikítás esetében olyasmi történik, mint az, amit az ásít szavunkkal kapcsolatban elmondtunk. Ez sikító síphang, élesen sivít, visít.
A sikító, sikolyt hallató ember, anyanyelvétől függetlenül, éles "í" hangzót s vele még talán éles "é' hangzót hallat. Az "éles", "kés" szavunkban nem véletlenül van benne az "é"! De sikolyra az "í" a jellemző. S lám benne van a "sikoly", "sikít" stb., szavunkban ez az egyetemes "í"! A föntebbi bevezető is nyújt már néhány biztos pontot a további lépésekhez, illetve fogódzót a gondolatok befogadásához és megértéséhez. És akkor kérdés nélkül is választ - tán feleletet - kapunk olyan tényezőkre is, hogy a magyar így írja a keltezést 2003. november 5. Azzal az elvvel, ahogyan a japánok! (Éppen itt tartunk új könyvünkkel. Bár igaz, két másik fejezetet is elkezdünk és ennek az előfejezetnek a kétszeresénél tartunk) De nem öncélúan írtuk le a "dátumot". Ugyanis általában a világon ezt a keltezést így írják le: 5. 11. 03. Már az is logikus, hogy keltezést mondunk. Merthogy arról van szó, hogy kelt, azon a napon, amikor a nap kelt keleten, s ekkor új "nap' keletkezett, új 24 óra időtartamot számolunk. (Az időtartam is sajátos számolás!) Ezért azonos az ősi szótő, a kel, keltezés, kelt, keletkezik, kikel, kikelet, fölkel, kelet, kelés, kelevény, sőt a másik ágazás: az útra kel, átkel, kelendő, elkel stb. Noha kikelhet a mag a földből, de kikelhet magából az ember is. Kellő szóközeg igazít el bennünket. Ez is a magyar nyelv csodáihoz tartozik. Mármint az, hogy ugyanaz a szó sokféle értelmezésre használható, azaz alkalmas, ám sosem véletlenül. Gondoljunk a másutt is emlegetett ér szavunkra. Az ér lehet a testben, lehet patak, lehet ilyen szavakban, mint érték, érdek, érdem, elér, odaér; ért, érem, érme, de mindig érvényes a jelentés. Hiszen attól is függ a jelentéstartalom, hogy hol fordul elő a szórész, szótag, egytagú szó. És ez az összetételek esetében mindkét szórészre vonatkozik. Olyan szavak bizonyítják ezt, mint például az ér-Ték, TÉK-ozol. Az előző szónál azt jelenti a szó, hogy valami értékes, drága, nagyszerű, példás és így tovább. A t+k az elvont fogalom hitelesítője. Hiszen minden szavunk hat minden szavunkra. Így minden t+k-val kezdődő szó azonos vagy közeli jelentést hordoz, ám egyúttal a szókörnyezet igazít el bennünket a jelentéssel kapcsolatban.
Nem először mondjuk, hogy valójában a nyelvünk minden szava hatással van valamennyire, magyarán szólva, mindegyik szavunk, mindegyik szavunkra. Ezért állíthatjuk, hogy minél gazdagabb a szókincsünk, annál szebben, annál világosabban fejezzük ki magunkat. Ez is olyan mennyiségi állapot, amely a minőség javát szolgálja.
Hisszük, hogy e munkával is ezt segítjük elő. A minőség pedig nemcsak tudást jelent, hanem méltóságot is ad./folyt./
/Részlet/
Természetesen tovább elemezhető a minden szavunk is. Benne van a "mi" a mind, amikor is az a bizonyos "d" miatt e jelentés tartalmazza a valamennyien szavunk jelentését is. Erről szólunk majd, amikor azt elemezzük, hogy csak egyetlen szám van, az pedig az egy. A többi annak többszörös mása. Tehát ha van nyelv, amelyet teljesen átsző a logika és a számtan, az a magyar nyelv. Ennek megfelelően is kell tehát vizsgálni. Ebben a könyvben eszerint is járunk el. De addig is megelőlegezzük a későbbieket néhány példa említésével, hogy aztán majd könnyebb legyen a gondolatmenet befogadása. Ezt a kézenfogó vezetést könnyítésként alkalmazzuk. És majd újra és újra meglátjuk, milyen érdekes és minden bizonnyal fontos is, hogy az egyenlítő - amely két féltekére bontja a földgömböt - szinte egyedül a magyar nyelvben képződik a magyar "egy" szóból. Az angol, francia, orosz, német, török, spanyol stb., mind az ekvátor ejtésű szó egyik változatát használja az egyenlítő kifejezésére. Vajon miért? A válasz megint csak az ősnyelv lehetőségéből következhet. Mert miért ennyire a magyar nyelv törvényei szerinti ez a megnevezés? Ahogy a későbbiekben látjuk, a magyar ember a kettes számrendszer ősi törvényei szerint gondolkodik és beszél. A magyarban a fél, az egy és a kettő sajátos viszonyai lépten-nyomon megtalálhatók. Mivel erről is egész fejezet szól majd, itt csak annyit említünk, hogy a magyar ha azt mondja, hogy "felesel", akkor azt érti, hogy legalább ketten vitatkoznak. Ha felesel egy "ügyfél" - hiába van a szóban a "fél" fogalma -, mi tudjuk, hogy a felesel azt jelenti, hogy legalább ketten vesznek részt a dologban, ők az érintett "felek", egész emberek.
Ismét előre futottunk, térjünk vissza a hangzókhoz. Nevezetesen a mássalhangzókhoz, amelyekről már mintegy harmincöt éve azt állapíthattam meg, hogy a magyar nyelvben a jelentéstartalom zömét hordozzák, illetve alapvetően meghatározzák a szavak jelentését Az először a Kortárs című irodalmi folyóiratban, 1971 nyarán megjelent tanulmányban a T+K mássalhangzó képletről szóltunk és említettünk példákat. Persze, a mássalhangzó képletek használatát, magunk leleményeként - hiszen a nyelv szüntelenül kínálja! - már a hatvanas évek közepétől alkalmaztuk
De ahogy említettük, szaporodott a tanulmányokat közlő folyóiratok száma is. Így 1971 és 1978 között a Kortársban négy, a Tiszatáj című folyóiratban kettő és a Forrásban egy tanulmány jelent meg a nyelvünkről. Nagyjából ezek és még néhány újabb tanulmányból állítottam össze, az Illés Endre által nagyvonalúan engedélyezett és 1984-ben megjelent Játék és törvény című, már emlegetett tanulmánykötetet.
Alább bemutatjuk, legalábbis vázlatosan, hogy mivel foglalkoztunk, ügyesen-ügyetlenül e kis kötetben, amelynek - ez tény -, sikere lett, ha úgy tetszik még külföldön is, és az ezer példány nagyon gyorsan elkelt. Mindez tehát nem reklám vagy dicsekvés, hanem a téma szerves része. Hiszen említettem a támadást, amit a hivatalos, minisztériumi tisztviselő - nem nyelvőr, sokkal inkább Fegyőr - intézett a tanulmány ellen. Ráadásul oly módon, mint aki minden tudás biztos birtokában van. írása nem volt mentes a sértegetéstől sem. Erről magam keveset beszéltem, még kevesebbet írtam. De most végre megkönnyebbülök, ha újra és újra leírhatom, hogy Nagy László a maga csöndes, de kemény és határozott szavaival eldöntötte, hogy válaszolhattam a támadásra. De már a támadó cikket közlő irodalmi hetilap, az Élet és Irodalom szerkesztő bizottsági ülésén is, ahogy mások elmondták, Nagy László határozottan kiállt mellettem. Ilyen előzmények után látott napvilágot a Játék és törvény című karcsú, ünnepi külsejű kis kötet.
Rögtön a kötet elején írtam le a következő betűsort.
Tlpr mgyr h hz!
tt zd mst vgy sh!
Aztán két sorral alább már, ahogy föntebb, "értelmeztem", mégpedig imigyen:
Tilpri migyir, hi i hizi!
Itt iz idi, mist vigy sihi!
Ha valaki így sem ismerne rá a verssorokra, mondja el őket csupa "ö" hangzóval vagy csupa "e" hangzóval. Ekkorra minden bizonnyal migviligisidik, azaz megvilágosodik az eredeti szöveg. Elküldtem a könyvet zseniális barátomnak, Jean-Luc Moreau-nak Párizsba, aki vagy tucatnyi nyelven beszél, de lehet, hogy keveset mondtam. Finnországban is rendszeresen ad elő az egyetemen. Hogy mennyire tud magyarul, azt kitűnően bizonyítja az a levél, amelyet a könyvemre írt válaszul.
A "fejléces" kis papíron ez áll:
Université la Sorbonne Nouvelle (Paris III)
INSTUTIT NATIONAL
DES LANGUES ET CIVILISATIONS ORIENTALES
2, rue de Lille- 75007 Paris
Alatta pedig barátom rendkívüli szövege, amely ékesen bizonyította, hogy megértette sőt, a maga teljességében fölfogta könyvem mondanivalóját. Íme maga a levél: ikt. 8.
Kidvis Dinis,
Hilisin kiszinim szip, kidvis, miltisigis kinyvidit. Nigyin titszik nikim i tirvíny, di mig jibbin sziritim i jitikit. Innik is irilik, higy vigri migirtittim i mi mindin csinjit-binjit. Ni hirigidjil, higy rividin irik: kirilbilil tiz nip milvi Bidipístin! iszik ilkilmink lisz szimilyisin is biszilgitni i vilig sirsiril mig halhatatlan rimikmivinkril.
Mindnyijitikit ilil
Jinis Likic
Talán nem neheztel rám Jean-Luc barátom, hogy közlöm levelét, hiszen ez olyan bizonyítvány volt a számomra 1984 őszén, mint korábban Kodály Zoltán pontos kérdése. Nem szólva arról, hogy én "jogosító papírok" nélkül kutakodtam nyelvünkben.
Én, mivel megtagadták tőlem annak lehetőségét, hogy befejezzem tanulmányaimat a főiskolán vagy az egyetemen, ez máig fáj, bizony könnyen támadható vagyok. Azaz lennék, ha mernének támadni. De nem mernek, nem akarnak, úgy ahogy illenék, tisztességes cáfolatokkal és érvekkel. Ami pedig a "papírt" illeti, arról azt gondolom, hogy a mai napig megjelent ötvenegy könyvem, köztük öt szól a nyelvről, ha nem jogosít a kutakodásra, a kérdezősködésre és bizonyos rátalálások közzétételére, akkor semminek sincs értelme. Nincs akár a tíz diplomának sem. Mindezekkel sajnos terhelnem kell az olvasót, mert előttem több falnyi nehézség magasodik. Nemcsak a szakmabeliek csoportjai, az azok közötti ún. finnugor-török ellentétek és így tovább, hanem mindkét csoport vaksága bánt nagyon. Ugyanis magam, ez már bizonyos, nemcsak azért, mert ahogy említettem, drága emlékezetű barátom, a történész Dümmerth Dezső tapintott rá a lényegre, amikor a könyvemről írt, tehát én szerinte sajátosan foglalkozom a nyelvvel. Vagyis, ahogy megnevezte, amit én művelek, az nem más, mint nyelvfilozófia. Maradjunk is ennél. Az bizonyos, hogy egészen más módon közeledek a nyelvhez, mint az "szokás". Magam a józan parasztész segítségével és a világban mindenütt jelen lévő logikával elemzem nyelvünket - olykor ici-picit más nyelveket is -, amit eddig senki sem próbált. Tehát nem a nyelvtana felől, még csak nem is a szókincs összehasonlításával, hanem az egyetemes emberi beszéd törvényszerűségeinek figyelembevételével. Mert nemcsak a csecsemők egyetemes "beszéde", de az emberiség felnőtt milliárdjai is azonos vagy közeli hangjelzéseket adnak a külvilág hatására, ingereire. Található több tucat, tatán száz ilyen hangjel, már-már szó is, amelyekről e könyvben többször szólok. Nem is lehet másként, hiszen lényegét tekintve azonos a hangadó szerv, a torok, a száj, a nyelv, az orr, a fogak, az arcbőr mozgása, a dudorodás, a könnyedebb magánhangzók képzése és így tovább. Mindez és még sok minden más, például a hallás hatása a beszédre, a fájdalomérzet megnyilvánulása testi és lelki bántásokra, sérülésekre, nehéz helyzetekre, ütésre, szúrásra, életveszélyre, meghatározza a hangzók jelentését, méghozzá anyanyelvtől függetlenül, egyetemes emberien. Aki felé kést tartó kéz lendül, nyilvánvaló gyilkos szándékkal, abból, akármilyen nemzetiségű, lényegében azonos hang tör fel. Olykor csak kissé, éppen csak árnyalatnyi az eltérés, máskor, mint például a sikoly, sikoltás, sikítás esetében olyasmi történik, mint az, amit az ásít szavunkkal kapcsolatban elmondtunk. Ez sikító síphang, élesen sivít, visít.
A sikító, sikolyt hallató ember, anyanyelvétől függetlenül, éles "í" hangzót s vele még talán éles "é' hangzót hallat. Az "éles", "kés" szavunkban nem véletlenül van benne az "é"! De sikolyra az "í" a jellemző. S lám benne van a "sikoly", "sikít" stb., szavunkban ez az egyetemes "í"! A föntebbi bevezető is nyújt már néhány biztos pontot a további lépésekhez, illetve fogódzót a gondolatok befogadásához és megértéséhez. És akkor kérdés nélkül is választ - tán feleletet - kapunk olyan tényezőkre is, hogy a magyar így írja a keltezést 2003. november 5. Azzal az elvvel, ahogyan a japánok! (Éppen itt tartunk új könyvünkkel. Bár igaz, két másik fejezetet is elkezdünk és ennek az előfejezetnek a kétszeresénél tartunk) De nem öncélúan írtuk le a "dátumot". Ugyanis általában a világon ezt a keltezést így írják le: 5. 11. 03. Már az is logikus, hogy keltezést mondunk. Merthogy arról van szó, hogy kelt, azon a napon, amikor a nap kelt keleten, s ekkor új "nap' keletkezett, új 24 óra időtartamot számolunk. (Az időtartam is sajátos számolás!) Ezért azonos az ősi szótő, a kel, keltezés, kelt, keletkezik, kikel, kikelet, fölkel, kelet, kelés, kelevény, sőt a másik ágazás: az útra kel, átkel, kelendő, elkel stb. Noha kikelhet a mag a földből, de kikelhet magából az ember is. Kellő szóközeg igazít el bennünket. Ez is a magyar nyelv csodáihoz tartozik. Mármint az, hogy ugyanaz a szó sokféle értelmezésre használható, azaz alkalmas, ám sosem véletlenül. Gondoljunk a másutt is emlegetett ér szavunkra. Az ér lehet a testben, lehet patak, lehet ilyen szavakban, mint érték, érdek, érdem, elér, odaér; ért, érem, érme, de mindig érvényes a jelentés. Hiszen attól is függ a jelentéstartalom, hogy hol fordul elő a szórész, szótag, egytagú szó. És ez az összetételek esetében mindkét szórészre vonatkozik. Olyan szavak bizonyítják ezt, mint például az ér-Ték, TÉK-ozol. Az előző szónál azt jelenti a szó, hogy valami értékes, drága, nagyszerű, példás és így tovább. A t+k az elvont fogalom hitelesítője. Hiszen minden szavunk hat minden szavunkra. Így minden t+k-val kezdődő szó azonos vagy közeli jelentést hordoz, ám egyúttal a szókörnyezet igazít el bennünket a jelentéssel kapcsolatban.
Nem először mondjuk, hogy valójában a nyelvünk minden szava hatással van valamennyire, magyarán szólva, mindegyik szavunk, mindegyik szavunkra. Ezért állíthatjuk, hogy minél gazdagabb a szókincsünk, annál szebben, annál világosabban fejezzük ki magunkat. Ez is olyan mennyiségi állapot, amely a minőség javát szolgálja.
Hisszük, hogy e munkával is ezt segítjük elő. A minőség pedig nemcsak tudást jelent, hanem méltóságot is ad./folyt./
"Sokszor rácsodálkozom arra, hogy a magyar nyelv milyen páratlan szépséggel fogalmaz meg dolgokat. Amikor mi, magyarok azt mondjuk, hogy anyaszentegyház, akkor ezzel azt mondjuk, hogy az egyház nem csupán egy rideg szervezet, amihez vagy van közünk, vagy nincs, és csupán ízlés, vérmérséklet, vagy felfogás kérdése, hogy ki hogyan viszonyul hozzá. Nem tudom, hogyan érezné magát egy édesanya, ha őhozzá ilyen szempontok alapján viszonyulnánk.
Anyaszentegyház- sok százéves szó, mert őseink felismerték, hogy az egyház csakugyan hasonlít egy édesanyához. Hiszen az egyház is végigkíséri az egész életünket. Bölcsőtől a koporsóig ott van mellettünk, de nemcsak az életünk végpontjain kíván jelen lenni, hanem közben is meg akar ajándékozni mindazzal, amivel csak lehet."
Százvai László ref.lelkész
Anyaszentegyház- sok százéves szó, mert őseink felismerték, hogy az egyház csakugyan hasonlít egy édesanyához. Hiszen az egyház is végigkíséri az egész életünket. Bölcsőtől a koporsóig ott van mellettünk, de nemcsak az életünk végpontjain kíván jelen lenni, hanem közben is meg akar ajándékozni mindazzal, amivel csak lehet."
Százvai László ref.lelkész
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/ BÁBEL UTÁN
avagy az emlékező anyanyelv
Aligha vitatható, hogy a magánhangzókhoz főként érzelmi jelentések, jelentésárnyalatok társulnak. S minden bizonnyal egyetemesnek mondható annak a többszöri kísérletnek vagy próbának az eredménye, amit volt módunkban eljátszani felnőtt és iskolás hallgatókkal. Például annak vizsgálata, hogy a mély hangzókhoz - a, o, n, (s részben az á) - milyen színeket képzelnének. Meglehetősen egyértelmű volt több alkalommal, hogy sötét színeket, barnát, bordót, feketét, s bármilyen színnek a sötét árnyalatát. A magas magánhangzókhoz - e, é, i, ő, ű- feltétlenül élénk színeket, például fehéret, kéket, zöldet, sárgát, de valamennyiből e színek legvilágosabb változatait.
Mi történik, ha ilyen szavakhoz akarunk színeket képzelni, persze a jelentésüktől függetlenül, amennyiben ez lehetséges: komor, borong, boni, rom, lomba, mogorva, dorong, omol, ugat, orom, szurdok, szurok bolond, goromba. otromba, és még nem is említettük a legsötétebbet jelentő korom szavunkat. Miért a legsötétebb? Azért mert a sötét és a fekete szavunknak is a jelzője lehet Ugyanis a legfeketébb, a koromfekete, és a legsötétebb éjszaka pedig koromsötét. De már nem annyira sötét például a "barna éjfél". S ha már szóba került, hogy a fekete szavunkban csupa magas hang található, hadd említsük, hogy talán nem annyira színt jelentett, hanem takarást, titkoltat és így tovább. Ha valaki valamit "feketén vett", azt titkon, éppen nem törvényesen, hanem rejtve vette. Valójában a sötét szavunkhoz is hozzá tartozik a bujtatás, a bujkálás, fenyegetés, amitől félni kell, alattomosság stb. és ezt például a "sötét szándék" kifejezés is bizonyítja. Az igazi sötét és fekete valóban a korom, a legfinomabb égéstermék, és abból lesz a kátrány és a szurok. (Rimbaud, bár csupán kósza érzésre hagyakozott, nagyjából hasonlókat ír a magánhangzókkal kapcsolatban a nevezetes szonettben, noha az O hang először kék, de aztán az ítélet harsonáit idézőn, "besötétül".) Előadásokon, iskolákban éppen úgy, mint felnőttek esetében a magas magánhangzókhoz élénk színek és élénk hangulatok sorolódtak. Tehát sokkal, fondorlatosabban" alakul egy-egy szó jelentése, sokkal több tényező játszik bele finoman, mint gondolnánk. És ez nem is általános törvény, hanem inkább jellemző tény, aminek az ellentéte is előfordulhat, akárcsak a fekete szavunk esetében. Jellemző, hogy a "feketeleves" vonatkozásában is már elfelejtődött az eredeti sötét színű ital, a kávé és maradt valami rossz, kellemetlen. Ezért, ha arra célzunk, hogy valami nem jó dolog vár ránk, akkor mondjuk: "Na most jön a feketeleves. " Látható, hogy mennyiféle együttható játszik bele a szavak jelentéstartalmának kialakulásába, tér, hely, idő, múltban történtek, - török kávé! -a hangzókhoz eleve tanozó érzelmi kísérők mind-mind formálják, árnyalják a szavak jelentését.
Külön törvényű hangzó az "i". De aligha véletlen, hogy megtaláljuk a következő szavakban: sír, rí. (ré), sikít, sikoly, sivalkodik, sivít, (süvít), visít, visong, rikolt, rikító, síp, (nyíl), nyit, nyivákol, szít, rikít és így tovább. Magam síphangnak nevezem. Ugyanis ez az a hang, amit anyanyelvtől függetlenül, a hirtelen megijedők, halálos veszélyben lévők hallatnak. Mert az embernél egyetemesen az történik, hogy a vészfelismerésre - különösen nőknél - rögtön hang tör föl. A tüdő kipréseli a levegőt és nem várja meg azt az időt, amikor valamennyire formálva lehet hangot adni, hanem a másodperc töredéke alatt süvít, visít ki az éles hang. A legkisebb likon-lukon-lyukon-résen pedig az "í" hangzik. Érdekes, hogy a rag, képző az "i" hang esetében nem mindig illeszkedik. Például víz, vízzel, vízre, víznek stb., de a híd esetében, híd, hídra (lép), híddal, hídnak és így tovább. Képző esetében is irka-firka és nem irkefirke. Talán az "ű"-zés - netán az "ő"-zés? - régebbi és mostani "áthallása" is belejátszik ebbe? Mert lehetséges ízen-ezen, idő-redő, igyekvő-ügyekvő, mert végül is a szótő, maga az ős-szó az ügy, s tán Ügek, aki Álmos apja volt, s minden bizonnyal okos ember, akinek sok üggyel kapcsolatban volt elképzelése az "ok-ok"-rvl és kapcsolatokról, összefüggésekről. De lehetséges édes-ides, ízes-ízös stb. tő- és képzőváltozás, bár e szavak esetében minden változathoz magas hangú ragok vagy képzők járulnak. Ezek közül a legérdekesebb, leg-íz-galmasabb éppen az "íz" szavunk, amelyről másutt részletesebben szólunk. (Az Ügek esetében, mint végső jelentés, az egy is jelen van. Az ősöknél az "ük"-ig látunk el?)
Ha valami igazán meggyőző példát kellene bemutatni arra nézve, hogy a mássalhangzók saját tulajdonságai, például keménységük, lágyságuk, eleve meghatározzák zömében azt is, hogy miféle jelentéstartalom létrehozásához jók, jobbak, legjobbak, akkor arra kell gondolni, hogy az énekesek a dalt, áriát stb. próbálgatók nem a fatata vagy kakaka szótagokkal, hanem a lalala, lálálá lágy hangzóival gyakorolnak. A dal, dallam, dúdolás, lalala, sőt a kissé keményebb "ária" is ide sorolható. S mindazok a szavak, amelyeket az "ásít", "ásítás"; "száj", "tát", "ámul", "bámul. stb. sorában említettünk másutt az "ásítással" kapcsolatban. Elsőrangú fontosságú a hangutánzás, amely nem más, mint tudatos illeszkedés, a hangzók párhuzamos formálása. Mintha itt is a kettes számrendszer működne. Ezért alapvető és döntő a beszéd megtanulásában és gyakorlásában is, a hallás.
A Játék és törvény című, első összefoglaló kötetben elsősorban a mássalhangzó képletek érdekes jelentőségét vizsgáltuk. Nem végleges és korántsem teljes a végzett munka, de meglehetősen lényeges dolgokat mutathattunk be. Ezúttal talán kissé alaposabban elemzünk és több példát láttatunk. Rögtön mutassunk érdekességet. Íme: ér-ték majd ték-ozol. Vagyis a T+K mássalhangzó képlet - szótagképpen -a szó végén jelenik meg és így jön létre az érték szavunk. Benne a majd később tárgyalandó "ér" szavunk, ami ér-telmi rokona az "ár' szavunknak, hiszen az ár mutatja, hogy valami mennyit ér. (Erről írtunk a Bábel előtt c. kötetben) Ez az egyik figyelemre méltó dolog. Az emlegetett "ték" eztán a szó elejére kerül és máris szinte az ellenkezőjére vált a jelentéstartalom. Természetesen képezhető még más szó is, például a tékozlás, tékozló és mondjuk, hogy el-ték-ozol. Az utóbbi esetben az igekötőnek köszönhetően a szó közepére kerül a "ték", akárcsak a fél-ték-eny vagy verí-ték-ezik stb. szavainknál. S ha a TEK-TÉK valamennyire is azonos, akkor az érték s tékozol ellentéte bizonyos fokig "előjön" a teketória szóban, mint bizonytalanság. Aki tekézik, nem teketóriázhat, nem is tak-tikázhat sokat. Ám ha valami dologra rámondhatjuk, hogy tökéletes, és példát keresnénk a tárgyak között, minden bizonnyal tekegolyó, a gömb lehetne az. Legalábbis küllemre. Aligha véletlen, hogy a tök-életes szavunkban a mértani tökéletesség - teke! - megnevezése van jelen. (E témával a Kortárs c. folyóirat 1971. júniusi számában, illetve az 1984-ben megjelent Játék és törvény c. kötetben foglalkoztunk).
Sokféle leágazást mutathatnánk, később, más vonatkozásokban meg is tesszük. Itt most csak a kemény és lágy mássalhangzók szerepéről szólunk. Két igazán kemény mássalhangzója van a magyar nyelvnek, az egyik a "k", a másik a "t". Rögtön mondjuk el, hogy a legtöbb szavunk ezzel a két mássalhangzóval kezdődik. Úgy tudjuk, hogy a magyar szótárakban e két hangzóval kezdődik szavaink harmincöt-negyven százaléka, a megmaradt hatvan-hetven százalékon az összes többi hangzó osztozik. Már ez is érdekes. Az is fontos dologra hívja föl a figyelmünket, hogy a kemény mássalhangzók feltűnően sok keményet jelentő szavunkban jelen vannak, illetve e szavak nagyon gyakran kemény mássalhangzóval kezdődnek. Maga a kemény szavunk is közéjük tartozik. De ott van a kő, kavics, kova, kalapács, kovács. (Aki minden bizonnyal a kovás ember volt, hiszen a kovácsműhelyben legfontosabb a tűz, tehát a tűzcsiholó kő, a kova, a kovás embernél, a kovásnál-kovácsnál volt, hogy bármikor tudjon tüzet csiholni. Hasonlóan alakulhatott a "tikász", "tyukász", "halász", "takács" stb. szavunk is)
De ott vannak a hangutánzó szavak, koppan, toppant, üt, pattan, csattan, csata, csetepaté -a "csete" csapatot, bandát jelent törökül -, tégla, szikla, sziksó stb. A nyelv élő szervezet, nemcsak rendszer, nem kell, hogy teljes legyen mindez. De a kemény hangot adó tárgyak nevében is gyakran jelen van a kemény hangzó, kalapács, kapa, patkó. Viszont sokasodik e szavak száma a lehető ragozással, képzéssel. Azonban lássuk a lágy mássalhangzók részvételét a jelentésekben: lágy, pihe, puha, szél, szellő, lomb, dal, dallam, bullám, lágyék, nyele, pilla, pillangó, pehely stb. Mintha csak a lágyság jelentését a lágy mássalhangzók hordoznák. Hiszen ezt a sort hosszan sorolhatnánk: haj, báj, dunyha, enyhe, begy, bögy, comb, mell, lé, lehel, lel, meg a többi. Természetesen nem azt állítjuk, hogy ez kizárólagos törvény, de azt igen, hogy a nyelvünkben a hangzók mélysége-magassága, keménysége-lágysága is befolyásolhatja a szavaink jelentéstartalmát, méghozzá a fenti módon is. Gondoljuk meg milyen ősi az ék és az eke. De talán a legkeményebben hangzó - egyben hangutánzó - szavunk a kattan.
Mindezekre a továbbiakban is - logikusan - többször is vissza kell térnünk, megmutatva miként illeszkednek nyelvünk ősi törvényébe, amely sokkal régebben kialakult, mint gondolnánk! A már emlegetett Játék és törvény című (1984) kötet volt, amelyben teljes egészében a nyelvvel foglakozhattunk, ott jelentek meg együtt azok a tanulmányok, amelyek a különböző folyóiratokban napvilágot láttak, illetve néhány újabb került még a kötetbe. E kis, alig 180 oldalas munkában próbáltam meghatározni néhány, általam alapvetően fontosnak tartott tényezőt a nyelvvel kapcsolatban. Talán a legalapvetőbb kérdés a beszéddel kapcsolatban az, hogy mi a hang. Pontosabban, mi a beszéd?
Tömören meghatározva: többféleképpen gátolt, tüdőből főként kifelé ható levegőmozgás, levegőrezgés, amelyet értelemmel irányítanak. Ide idézhetjük nem oda odázzuk! -a következő, kis játékos verset.
SZÉLSZELŐ
Szádból szél szól
szél bizony
szótlanságod
széliszony
Szellemes szél:
szószelés
széllelbélelt
szelelés
Szólalás
szószegés
fele zár
fele rés
Kiabál
bebeszél
szájábajár
ki-be szél! Mi pedig ezeket a kis tüdőből áramló szelecskéket szeleteljük szeletekre, "görbítgetjük", gyurmálgatjuk ilyenre-olyanra. Vagy réseken vagy tátott szájon át süvít-sivít-visít ki, illetve zendül-morran belőlünk a hang. És e két szélsőség között lehetséges sokféle változat a dorombolástól a lágy énekig, szép dallamig, dúdolásig, illetve a halk beszédtől a hangos, kiáltó szitkozódásig, ijedt sikolyig. (Érdekes, hogy nemcsak a sikít, sikoly szavunkban, hanem az "ijed"ben is ott van az "i", mintha tanúsítaná, hogy az ijedtség fontos és egyetemes hangzója. És talán nem egészen értelmetlen arra gondolni, hogy az "íj" szavunk teljesen véletlenül van jelen az "ijed", "ijedtség", "ijesztő" stb. szavainkban. Persze ebbe belejátszik az íjjal-nyíllal járó, mondhatjuk, véres valóság is.) De végre térjünk rá a mintegy negyven évvel ezelőtt bennünket is meglepő mássalhangzó képletek szerepére. E képleteket azelőtt soha senkinél nem láttam, az azonos vagy közeli jelentésű szavak tövében találtam rájuk. Amikor azt érzékeltem, hogy nemcsak véletlenről van szó, hanem valamiféle törvényről, hogy ugyanis például a T+K - ezt a képletet mutattam be először a Kortárs 1971. júniusi számában, mint érdekességet -, jelen van mindenekelőtt a teke, tök, tok, toka, Tokaj, teknő, tekenő, halán-ték, veríték illetve a "k" hangzó zöngés-zengős változatát említve, a tegnap, tégely, tagló, asztag, osztag stb. szavak tucatjaiban. Ekkor figyeltem föl arra a tényre, hogy ezek a mássalhangzó képletek azonos vagy közeli jelentéstartalmakat képviselnek. /folyt./
/Részlet/ BÁBEL UTÁN
avagy az emlékező anyanyelv
Aligha vitatható, hogy a magánhangzókhoz főként érzelmi jelentések, jelentésárnyalatok társulnak. S minden bizonnyal egyetemesnek mondható annak a többszöri kísérletnek vagy próbának az eredménye, amit volt módunkban eljátszani felnőtt és iskolás hallgatókkal. Például annak vizsgálata, hogy a mély hangzókhoz - a, o, n, (s részben az á) - milyen színeket képzelnének. Meglehetősen egyértelmű volt több alkalommal, hogy sötét színeket, barnát, bordót, feketét, s bármilyen színnek a sötét árnyalatát. A magas magánhangzókhoz - e, é, i, ő, ű- feltétlenül élénk színeket, például fehéret, kéket, zöldet, sárgát, de valamennyiből e színek legvilágosabb változatait.
Mi történik, ha ilyen szavakhoz akarunk színeket képzelni, persze a jelentésüktől függetlenül, amennyiben ez lehetséges: komor, borong, boni, rom, lomba, mogorva, dorong, omol, ugat, orom, szurdok, szurok bolond, goromba. otromba, és még nem is említettük a legsötétebbet jelentő korom szavunkat. Miért a legsötétebb? Azért mert a sötét és a fekete szavunknak is a jelzője lehet Ugyanis a legfeketébb, a koromfekete, és a legsötétebb éjszaka pedig koromsötét. De már nem annyira sötét például a "barna éjfél". S ha már szóba került, hogy a fekete szavunkban csupa magas hang található, hadd említsük, hogy talán nem annyira színt jelentett, hanem takarást, titkoltat és így tovább. Ha valaki valamit "feketén vett", azt titkon, éppen nem törvényesen, hanem rejtve vette. Valójában a sötét szavunkhoz is hozzá tartozik a bujtatás, a bujkálás, fenyegetés, amitől félni kell, alattomosság stb. és ezt például a "sötét szándék" kifejezés is bizonyítja. Az igazi sötét és fekete valóban a korom, a legfinomabb égéstermék, és abból lesz a kátrány és a szurok. (Rimbaud, bár csupán kósza érzésre hagyakozott, nagyjából hasonlókat ír a magánhangzókkal kapcsolatban a nevezetes szonettben, noha az O hang először kék, de aztán az ítélet harsonáit idézőn, "besötétül".) Előadásokon, iskolákban éppen úgy, mint felnőttek esetében a magas magánhangzókhoz élénk színek és élénk hangulatok sorolódtak. Tehát sokkal, fondorlatosabban" alakul egy-egy szó jelentése, sokkal több tényező játszik bele finoman, mint gondolnánk. És ez nem is általános törvény, hanem inkább jellemző tény, aminek az ellentéte is előfordulhat, akárcsak a fekete szavunk esetében. Jellemző, hogy a "feketeleves" vonatkozásában is már elfelejtődött az eredeti sötét színű ital, a kávé és maradt valami rossz, kellemetlen. Ezért, ha arra célzunk, hogy valami nem jó dolog vár ránk, akkor mondjuk: "Na most jön a feketeleves. " Látható, hogy mennyiféle együttható játszik bele a szavak jelentéstartalmának kialakulásába, tér, hely, idő, múltban történtek, - török kávé! -a hangzókhoz eleve tanozó érzelmi kísérők mind-mind formálják, árnyalják a szavak jelentését.
Külön törvényű hangzó az "i". De aligha véletlen, hogy megtaláljuk a következő szavakban: sír, rí. (ré), sikít, sikoly, sivalkodik, sivít, (süvít), visít, visong, rikolt, rikító, síp, (nyíl), nyit, nyivákol, szít, rikít és így tovább. Magam síphangnak nevezem. Ugyanis ez az a hang, amit anyanyelvtől függetlenül, a hirtelen megijedők, halálos veszélyben lévők hallatnak. Mert az embernél egyetemesen az történik, hogy a vészfelismerésre - különösen nőknél - rögtön hang tör föl. A tüdő kipréseli a levegőt és nem várja meg azt az időt, amikor valamennyire formálva lehet hangot adni, hanem a másodperc töredéke alatt süvít, visít ki az éles hang. A legkisebb likon-lukon-lyukon-résen pedig az "í" hangzik. Érdekes, hogy a rag, képző az "i" hang esetében nem mindig illeszkedik. Például víz, vízzel, vízre, víznek stb., de a híd esetében, híd, hídra (lép), híddal, hídnak és így tovább. Képző esetében is irka-firka és nem irkefirke. Talán az "ű"-zés - netán az "ő"-zés? - régebbi és mostani "áthallása" is belejátszik ebbe? Mert lehetséges ízen-ezen, idő-redő, igyekvő-ügyekvő, mert végül is a szótő, maga az ős-szó az ügy, s tán Ügek, aki Álmos apja volt, s minden bizonnyal okos ember, akinek sok üggyel kapcsolatban volt elképzelése az "ok-ok"-rvl és kapcsolatokról, összefüggésekről. De lehetséges édes-ides, ízes-ízös stb. tő- és képzőváltozás, bár e szavak esetében minden változathoz magas hangú ragok vagy képzők járulnak. Ezek közül a legérdekesebb, leg-íz-galmasabb éppen az "íz" szavunk, amelyről másutt részletesebben szólunk. (Az Ügek esetében, mint végső jelentés, az egy is jelen van. Az ősöknél az "ük"-ig látunk el?)
Ha valami igazán meggyőző példát kellene bemutatni arra nézve, hogy a mássalhangzók saját tulajdonságai, például keménységük, lágyságuk, eleve meghatározzák zömében azt is, hogy miféle jelentéstartalom létrehozásához jók, jobbak, legjobbak, akkor arra kell gondolni, hogy az énekesek a dalt, áriát stb. próbálgatók nem a fatata vagy kakaka szótagokkal, hanem a lalala, lálálá lágy hangzóival gyakorolnak. A dal, dallam, dúdolás, lalala, sőt a kissé keményebb "ária" is ide sorolható. S mindazok a szavak, amelyeket az "ásít", "ásítás"; "száj", "tát", "ámul", "bámul. stb. sorában említettünk másutt az "ásítással" kapcsolatban. Elsőrangú fontosságú a hangutánzás, amely nem más, mint tudatos illeszkedés, a hangzók párhuzamos formálása. Mintha itt is a kettes számrendszer működne. Ezért alapvető és döntő a beszéd megtanulásában és gyakorlásában is, a hallás.
A Játék és törvény című, első összefoglaló kötetben elsősorban a mássalhangzó képletek érdekes jelentőségét vizsgáltuk. Nem végleges és korántsem teljes a végzett munka, de meglehetősen lényeges dolgokat mutathattunk be. Ezúttal talán kissé alaposabban elemzünk és több példát láttatunk. Rögtön mutassunk érdekességet. Íme: ér-ték majd ték-ozol. Vagyis a T+K mássalhangzó képlet - szótagképpen -a szó végén jelenik meg és így jön létre az érték szavunk. Benne a majd később tárgyalandó "ér" szavunk, ami ér-telmi rokona az "ár' szavunknak, hiszen az ár mutatja, hogy valami mennyit ér. (Erről írtunk a Bábel előtt c. kötetben) Ez az egyik figyelemre méltó dolog. Az emlegetett "ték" eztán a szó elejére kerül és máris szinte az ellenkezőjére vált a jelentéstartalom. Természetesen képezhető még más szó is, például a tékozlás, tékozló és mondjuk, hogy el-ték-ozol. Az utóbbi esetben az igekötőnek köszönhetően a szó közepére kerül a "ték", akárcsak a fél-ték-eny vagy verí-ték-ezik stb. szavainknál. S ha a TEK-TÉK valamennyire is azonos, akkor az érték s tékozol ellentéte bizonyos fokig "előjön" a teketória szóban, mint bizonytalanság. Aki tekézik, nem teketóriázhat, nem is tak-tikázhat sokat. Ám ha valami dologra rámondhatjuk, hogy tökéletes, és példát keresnénk a tárgyak között, minden bizonnyal tekegolyó, a gömb lehetne az. Legalábbis küllemre. Aligha véletlen, hogy a tök-életes szavunkban a mértani tökéletesség - teke! - megnevezése van jelen. (E témával a Kortárs c. folyóirat 1971. júniusi számában, illetve az 1984-ben megjelent Játék és törvény c. kötetben foglalkoztunk).
Sokféle leágazást mutathatnánk, később, más vonatkozásokban meg is tesszük. Itt most csak a kemény és lágy mássalhangzók szerepéről szólunk. Két igazán kemény mássalhangzója van a magyar nyelvnek, az egyik a "k", a másik a "t". Rögtön mondjuk el, hogy a legtöbb szavunk ezzel a két mássalhangzóval kezdődik. Úgy tudjuk, hogy a magyar szótárakban e két hangzóval kezdődik szavaink harmincöt-negyven százaléka, a megmaradt hatvan-hetven százalékon az összes többi hangzó osztozik. Már ez is érdekes. Az is fontos dologra hívja föl a figyelmünket, hogy a kemény mássalhangzók feltűnően sok keményet jelentő szavunkban jelen vannak, illetve e szavak nagyon gyakran kemény mássalhangzóval kezdődnek. Maga a kemény szavunk is közéjük tartozik. De ott van a kő, kavics, kova, kalapács, kovács. (Aki minden bizonnyal a kovás ember volt, hiszen a kovácsműhelyben legfontosabb a tűz, tehát a tűzcsiholó kő, a kova, a kovás embernél, a kovásnál-kovácsnál volt, hogy bármikor tudjon tüzet csiholni. Hasonlóan alakulhatott a "tikász", "tyukász", "halász", "takács" stb. szavunk is)
De ott vannak a hangutánzó szavak, koppan, toppant, üt, pattan, csattan, csata, csetepaté -a "csete" csapatot, bandát jelent törökül -, tégla, szikla, sziksó stb. A nyelv élő szervezet, nemcsak rendszer, nem kell, hogy teljes legyen mindez. De a kemény hangot adó tárgyak nevében is gyakran jelen van a kemény hangzó, kalapács, kapa, patkó. Viszont sokasodik e szavak száma a lehető ragozással, képzéssel. Azonban lássuk a lágy mássalhangzók részvételét a jelentésekben: lágy, pihe, puha, szél, szellő, lomb, dal, dallam, bullám, lágyék, nyele, pilla, pillangó, pehely stb. Mintha csak a lágyság jelentését a lágy mássalhangzók hordoznák. Hiszen ezt a sort hosszan sorolhatnánk: haj, báj, dunyha, enyhe, begy, bögy, comb, mell, lé, lehel, lel, meg a többi. Természetesen nem azt állítjuk, hogy ez kizárólagos törvény, de azt igen, hogy a nyelvünkben a hangzók mélysége-magassága, keménysége-lágysága is befolyásolhatja a szavaink jelentéstartalmát, méghozzá a fenti módon is. Gondoljuk meg milyen ősi az ék és az eke. De talán a legkeményebben hangzó - egyben hangutánzó - szavunk a kattan.
Mindezekre a továbbiakban is - logikusan - többször is vissza kell térnünk, megmutatva miként illeszkednek nyelvünk ősi törvényébe, amely sokkal régebben kialakult, mint gondolnánk! A már emlegetett Játék és törvény című (1984) kötet volt, amelyben teljes egészében a nyelvvel foglakozhattunk, ott jelentek meg együtt azok a tanulmányok, amelyek a különböző folyóiratokban napvilágot láttak, illetve néhány újabb került még a kötetbe. E kis, alig 180 oldalas munkában próbáltam meghatározni néhány, általam alapvetően fontosnak tartott tényezőt a nyelvvel kapcsolatban. Talán a legalapvetőbb kérdés a beszéddel kapcsolatban az, hogy mi a hang. Pontosabban, mi a beszéd?
Tömören meghatározva: többféleképpen gátolt, tüdőből főként kifelé ható levegőmozgás, levegőrezgés, amelyet értelemmel irányítanak. Ide idézhetjük nem oda odázzuk! -a következő, kis játékos verset.
SZÉLSZELŐ
Szádból szél szól
szél bizony
szótlanságod
széliszony
Szellemes szél:
szószelés
széllelbélelt
szelelés
Szólalás
szószegés
fele zár
fele rés
Kiabál
bebeszél
szájábajár
ki-be szél! Mi pedig ezeket a kis tüdőből áramló szelecskéket szeleteljük szeletekre, "görbítgetjük", gyurmálgatjuk ilyenre-olyanra. Vagy réseken vagy tátott szájon át süvít-sivít-visít ki, illetve zendül-morran belőlünk a hang. És e két szélsőség között lehetséges sokféle változat a dorombolástól a lágy énekig, szép dallamig, dúdolásig, illetve a halk beszédtől a hangos, kiáltó szitkozódásig, ijedt sikolyig. (Érdekes, hogy nemcsak a sikít, sikoly szavunkban, hanem az "ijed"ben is ott van az "i", mintha tanúsítaná, hogy az ijedtség fontos és egyetemes hangzója. És talán nem egészen értelmetlen arra gondolni, hogy az "íj" szavunk teljesen véletlenül van jelen az "ijed", "ijedtség", "ijesztő" stb. szavainkban. Persze ebbe belejátszik az íjjal-nyíllal járó, mondhatjuk, véres valóság is.) De végre térjünk rá a mintegy negyven évvel ezelőtt bennünket is meglepő mássalhangzó képletek szerepére. E képleteket azelőtt soha senkinél nem láttam, az azonos vagy közeli jelentésű szavak tövében találtam rájuk. Amikor azt érzékeltem, hogy nemcsak véletlenről van szó, hanem valamiféle törvényről, hogy ugyanis például a T+K - ezt a képletet mutattam be először a Kortárs 1971. júniusi számában, mint érdekességet -, jelen van mindenekelőtt a teke, tök, tok, toka, Tokaj, teknő, tekenő, halán-ték, veríték illetve a "k" hangzó zöngés-zengős változatát említve, a tegnap, tégely, tagló, asztag, osztag stb. szavak tucatjaiban. Ekkor figyeltem föl arra a tényre, hogy ezek a mássalhangzó képletek azonos vagy közeli jelentéstartalmakat képviselnek. /folyt./
Volt már itt ez a vers, de nem teljes terjedelmében.
Én nagyon szeretem, ezért megosztom Veletek...
Faludy György
ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.
Most, hogy szobámban ér az est setétje
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod mongol emléke rég ködös
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod kísér utamra fájón
messze e tájon.
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom
Népek közt sorom és mindegyik sorom,
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom
és a dal a számon, mit kérnek majd számon
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
felett alkonykor krugató ludak
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepűs vápákon elhullt katonák,
ti bíbicek, bölények, battonyák.
miket vadásztak vén csillyehajókról
s lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszelytő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép
búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya.
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,
Busák, buják, burjánzók és garázdák,
S ti, mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzérben vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.
És E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete.
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a magyar, repedt rögökre.
Magánhanzó illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotja tört paraszt alázata,
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra
messze mutatna?
És fönevek, ti szikárak és szépek
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, önteltek és hitványak
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,
megölt, vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?
Arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
Közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta ó-bora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő mustkönnyeinkben úszó
tárogatószó.
<!--[if !supportEmptyParas]-->
Én nagyon szeretem, ezért megosztom Veletek...
Faludy György
ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.
Most, hogy szobámban ér az est setétje
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod mongol emléke rég ködös
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod kísér utamra fájón
messze e tájon.
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom
Népek közt sorom és mindegyik sorom,
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom
és a dal a számon, mit kérnek majd számon
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
felett alkonykor krugató ludak
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepűs vápákon elhullt katonák,
ti bíbicek, bölények, battonyák.
miket vadásztak vén csillyehajókról
s lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszelytő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép
búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya.
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,
Busák, buják, burjánzók és garázdák,
S ti, mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzérben vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.
És E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete.
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a magyar, repedt rögökre.
Magánhanzó illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotja tört paraszt alázata,
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra
messze mutatna?
És fönevek, ti szikárak és szépek
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, önteltek és hitványak
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,
megölt, vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?
Arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
Közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta ó-bora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő mustkönnyeinkben úszó
tárogatószó.
<!--[if !supportEmptyParas]-->
Kiss Dénes: Bábel Után
/Részlet/
Elsősorban a gömb alakot, annak egy részét, felét például, mint a tekenő, vagy toka, s innét lehet dudorodó Tokaj, aztán nem is gömböt, hanem zárt edényt, tok-ot, tékát, la-dik-ot, dikót, dákót, tag-lót (T+G) asz-tag-ot, az megint, sajátos egység - másként, de az az osz-tag is, egység - ré-teg stb. Vagy az ide-oda mozgást érzékeltető teketória, aztán az elvont tak-tik-a, görögül a gyöngy tekla, a takta folyórész, a katarakta vízesés. Emlékezzünk, a veri-ték vagy verej-ték, másként víz gyöngyözése az arcon! Vízcseppek sajátos állapota a taj-ték, fodrozó folya-dék. Ott van a já-ték szavunkban, amelyet így jegyeztek le és így is közli A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, a továbbiakban TESZ, a ioaiec, Iahatecu, iatek stb. alakokban, az 1215-1550 közötti időszakból, H-Ó, 2. kötet, 265-266 oldal. (Annak idején magam a világűrből érkezett, gömbölyded, könnyen faragható "tektitek"-re gondoltam, mint ősi játék alapanyagra) Látható, hogy az "alap" képlet átalakulhat, T+G, D+G, G+T, K+T stb. változatokká, de a jelentéstartalmak, amelyeket képviselnek, azaz hordoznak, azonosak vagy sajátos logikai rokonságban vannak, mint mondjuk a bunkóban végződő dákó, a fából készült lá-dikó és a ladik és így tovább. De az alap a T+K, a teke. Az elvont fogalmat jelentő teg-nap, az elforgott nap?! Mindezekről írtam 1971 júniusában, a Kortársban. Majd a lap ugyancsak 1971. decemberi számában a K+R, a zöngés hangzótárs nyomán a G+R képletekkel foglalkoztam.
Tehát K+R, R+K, G+R, R+G változatokkal a szavakban, mintegy három-négyszáz szavunk van. Ezek közül említünk néhányat, mivel ez a képlet sokszor elénk kerül a későbbiekben. Íme:
K+R: kar-ika, karám. kerek, kerék, kör; korona, korong, karol, karéj, karvaly (csőr.), karom, köröm, köröz, (kurgán), kurta - mint rövid körkörös! kard, karó (amire a növény rákarolódik), ének-kar, kórus, korsó, (a kan-csó-ban is benne van a kany-ar, köny-ök, gomba stb. íve, a hón-alj haj-lata és így tovább), és máris lássunk példákat a lágyult szókezdéssel.
G+R: guriga, gurul, gördül, görbe, görgő- ahogy említettük, nem mindig a teljes gömb vagy kör van a jelentésben, hanem annak csak egy része, és a "dad", "ded". "déd" szép gömbölydeden egészíti ki a "dudoros" jelentést. Mondjuk is, nemcsak így "girbe-görbe", hanem így is "girbe-gurba", nem szólva a teljesen átalakult, tehát meglágyult "k"-ról a gyűrű szavunkban! Hiszen a gyűrű is kör! De ide sorolhatók az ilyen szavak is, amelyek körre, a kör részére utalnak, mint a görnyed, görcs -a fa körös görcse -, a "körben" elhelyezett gerenda vagy a négyszögletes kerevet. Ezek, ha nem is kör alakban, de félig-meddig köröttünk vannak. A kórus, azaz énekkar is félkörben, negyedkörben áll sokszor. A szék karfájára is rátámaszkodunk, mert alánk "karolódik", akár a növény a tartójára, a- karóra. Hasonlóan "rög-tönözve" még százával találunk szavakat, amelyekben ezek a mássalhangzó képletek előfordulhatnak a szavak elején, közepén és a végén és mindig eljuthatunk a jelentés azonosságához vagy rokonságához. Maga a rokon szavunk is ezt jelenti, a vérségi vagy családi összetartozást. Dehát az R+K-hoz ott van a vitathatatlan rokka, rokolya, ám erre utalhat a rugózás íve is, tehát rugó, rág, rög, gőr-öngy és így tovább. Aligha van nyelv, amelyiknek ilyen belső rendszerei volnának, miközben maga roppant könnyen alakít szavakat, ad össze jelentéseket. Fejezzük be ezt az előzetes eligazítót egy hajdani verssel.
KÖRÖS-KÖRÜL RÖGÖS KÖRÖK
Rögös körökön körben
körös-körül Kőrösök
kanyarok girbe-görbe
rokkant és kurta körök förgetegén rög pörög
Korok rugója hurok
karámot rekeszt körém
Guriga karika korona
garasom királyi rigolya
Regélem régi regém
Rögös körökön körben
körös-körül örökök
Gerincek rokkák görcse
görnyedt öregek girhe
Ragály rág s rög dübörög
Mielőtt továbbmennénk, lépjünk vissza néhány sort. Ugyanis adódik a kérdés, hogy nemcsak a teke jelent gömbölyűt, golyót (Glóbust, golyóbist? Ezekben a szavakban is ott van a G+L és a G+LY képlet, ahogy a goló tájnyelvi szóban is!), hanem éppen maga a gömb szavunk is. Valamint a gombolyag, ha úgy vesszük, a gomba félgömb. Igaz az is, hogy a kampó. gamó, gumó, gomb stb. ugyancsak a gömböly-ded-ségre, kerek-ded-ségre, tojás-dad-ságra emlékeztetnek. Sőt, aki a tojásokat összegyűjtötte hajdanán, az volt a tikász. A tojás régi neve tikmony. Ott van többszörösen itt is a T+K képlet. Hátha még meggondoljuk, hogy a tojás a tyúkban - Zalában tiknak hívták - bizony szabályos gömb alakú! Csak amikor megtojja a tyúk, akkor alakul enyhén elnyújtott gömbbé! Sokszor láttam azokat a kis sárga gömböcskéket, no meg nagyobbakat is, amikor nagyanyám véletlenül jól tojó tyúkot vágott le és boncolta. Némelyikben öt-hat tojáskezdemény is volt. Valamennyi szabályos gömbalak! Mi ezt már régen nem tudjuk, de a nyelv még emlékezik erre is, ahogy minden másra. Utaljunk vissza a gör, ger szótagokra. A görögdinnye aligha Görögországról kapta a nevét, hanem arról, hogy görgethető, hogy gurul, hogy görgő stb. Miként a T+K esetében a teke alakja ott van a tök (tök, mint here!) s így a H+R = K+R képlettel. És még valami, azt szoktuk mondani, hogy "gördülnek" a tenger hullámai. S mit ad Isten? Ezt a nyelvet! Hiszen a ten-ger szavunkban ott van az a bizonyos G+R, ami a guriga, görgő, de a gerezd, gerinc stb. szavakban elől található. Mert nem egyedüli szavunk a tenger, ahol a szó végén található a G+R. Így találjuk például a hen-ger szavunkban, ami aligha a "hen"-tól fordul át, sokkal inkább az a bizonyos "ger" gördíti. Aztán van más szavunk, ahol nem a G+K, hanem az R+G változat fordul elő. Ilyen például a hempe-reg szavunk. (Meggondolandó, hogy például a tekereg szavunkban, mintha benne volna a T+K és az R+G képlet is. És mintha ezt igazolná a szó jelentése. hiszen aki tekereg, az nemcsak egy irányba fordul, nem csupán csava-rog, hanem erre-arra-amarra forgolódik!)/folyt./
/Részlet/
Elsősorban a gömb alakot, annak egy részét, felét például, mint a tekenő, vagy toka, s innét lehet dudorodó Tokaj, aztán nem is gömböt, hanem zárt edényt, tok-ot, tékát, la-dik-ot, dikót, dákót, tag-lót (T+G) asz-tag-ot, az megint, sajátos egység - másként, de az az osz-tag is, egység - ré-teg stb. Vagy az ide-oda mozgást érzékeltető teketória, aztán az elvont tak-tik-a, görögül a gyöngy tekla, a takta folyórész, a katarakta vízesés. Emlékezzünk, a veri-ték vagy verej-ték, másként víz gyöngyözése az arcon! Vízcseppek sajátos állapota a taj-ték, fodrozó folya-dék. Ott van a já-ték szavunkban, amelyet így jegyeztek le és így is közli A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, a továbbiakban TESZ, a ioaiec, Iahatecu, iatek stb. alakokban, az 1215-1550 közötti időszakból, H-Ó, 2. kötet, 265-266 oldal. (Annak idején magam a világűrből érkezett, gömbölyded, könnyen faragható "tektitek"-re gondoltam, mint ősi játék alapanyagra) Látható, hogy az "alap" képlet átalakulhat, T+G, D+G, G+T, K+T stb. változatokká, de a jelentéstartalmak, amelyeket képviselnek, azaz hordoznak, azonosak vagy sajátos logikai rokonságban vannak, mint mondjuk a bunkóban végződő dákó, a fából készült lá-dikó és a ladik és így tovább. De az alap a T+K, a teke. Az elvont fogalmat jelentő teg-nap, az elforgott nap?! Mindezekről írtam 1971 júniusában, a Kortársban. Majd a lap ugyancsak 1971. decemberi számában a K+R, a zöngés hangzótárs nyomán a G+R képletekkel foglalkoztam.
Tehát K+R, R+K, G+R, R+G változatokkal a szavakban, mintegy három-négyszáz szavunk van. Ezek közül említünk néhányat, mivel ez a képlet sokszor elénk kerül a későbbiekben. Íme:
K+R: kar-ika, karám. kerek, kerék, kör; korona, korong, karol, karéj, karvaly (csőr.), karom, köröm, köröz, (kurgán), kurta - mint rövid körkörös! kard, karó (amire a növény rákarolódik), ének-kar, kórus, korsó, (a kan-csó-ban is benne van a kany-ar, köny-ök, gomba stb. íve, a hón-alj haj-lata és így tovább), és máris lássunk példákat a lágyult szókezdéssel.
G+R: guriga, gurul, gördül, görbe, görgő- ahogy említettük, nem mindig a teljes gömb vagy kör van a jelentésben, hanem annak csak egy része, és a "dad", "ded". "déd" szép gömbölydeden egészíti ki a "dudoros" jelentést. Mondjuk is, nemcsak így "girbe-görbe", hanem így is "girbe-gurba", nem szólva a teljesen átalakult, tehát meglágyult "k"-ról a gyűrű szavunkban! Hiszen a gyűrű is kör! De ide sorolhatók az ilyen szavak is, amelyek körre, a kör részére utalnak, mint a görnyed, görcs -a fa körös görcse -, a "körben" elhelyezett gerenda vagy a négyszögletes kerevet. Ezek, ha nem is kör alakban, de félig-meddig köröttünk vannak. A kórus, azaz énekkar is félkörben, negyedkörben áll sokszor. A szék karfájára is rátámaszkodunk, mert alánk "karolódik", akár a növény a tartójára, a- karóra. Hasonlóan "rög-tönözve" még százával találunk szavakat, amelyekben ezek a mássalhangzó képletek előfordulhatnak a szavak elején, közepén és a végén és mindig eljuthatunk a jelentés azonosságához vagy rokonságához. Maga a rokon szavunk is ezt jelenti, a vérségi vagy családi összetartozást. Dehát az R+K-hoz ott van a vitathatatlan rokka, rokolya, ám erre utalhat a rugózás íve is, tehát rugó, rág, rög, gőr-öngy és így tovább. Aligha van nyelv, amelyiknek ilyen belső rendszerei volnának, miközben maga roppant könnyen alakít szavakat, ad össze jelentéseket. Fejezzük be ezt az előzetes eligazítót egy hajdani verssel.
KÖRÖS-KÖRÜL RÖGÖS KÖRÖK
Rögös körökön körben
körös-körül Kőrösök
kanyarok girbe-görbe
rokkant és kurta körök förgetegén rög pörög
Korok rugója hurok
karámot rekeszt körém
Guriga karika korona
garasom királyi rigolya
Regélem régi regém
Rögös körökön körben
körös-körül örökök
Gerincek rokkák görcse
görnyedt öregek girhe
Ragály rág s rög dübörög
Mielőtt továbbmennénk, lépjünk vissza néhány sort. Ugyanis adódik a kérdés, hogy nemcsak a teke jelent gömbölyűt, golyót (Glóbust, golyóbist? Ezekben a szavakban is ott van a G+L és a G+LY képlet, ahogy a goló tájnyelvi szóban is!), hanem éppen maga a gömb szavunk is. Valamint a gombolyag, ha úgy vesszük, a gomba félgömb. Igaz az is, hogy a kampó. gamó, gumó, gomb stb. ugyancsak a gömböly-ded-ségre, kerek-ded-ségre, tojás-dad-ságra emlékeztetnek. Sőt, aki a tojásokat összegyűjtötte hajdanán, az volt a tikász. A tojás régi neve tikmony. Ott van többszörösen itt is a T+K képlet. Hátha még meggondoljuk, hogy a tojás a tyúkban - Zalában tiknak hívták - bizony szabályos gömb alakú! Csak amikor megtojja a tyúk, akkor alakul enyhén elnyújtott gömbbé! Sokszor láttam azokat a kis sárga gömböcskéket, no meg nagyobbakat is, amikor nagyanyám véletlenül jól tojó tyúkot vágott le és boncolta. Némelyikben öt-hat tojáskezdemény is volt. Valamennyi szabályos gömbalak! Mi ezt már régen nem tudjuk, de a nyelv még emlékezik erre is, ahogy minden másra. Utaljunk vissza a gör, ger szótagokra. A görögdinnye aligha Görögországról kapta a nevét, hanem arról, hogy görgethető, hogy gurul, hogy görgő stb. Miként a T+K esetében a teke alakja ott van a tök (tök, mint here!) s így a H+R = K+R képlettel. És még valami, azt szoktuk mondani, hogy "gördülnek" a tenger hullámai. S mit ad Isten? Ezt a nyelvet! Hiszen a ten-ger szavunkban ott van az a bizonyos G+R, ami a guriga, görgő, de a gerezd, gerinc stb. szavakban elől található. Mert nem egyedüli szavunk a tenger, ahol a szó végén található a G+R. Így találjuk például a hen-ger szavunkban, ami aligha a "hen"-tól fordul át, sokkal inkább az a bizonyos "ger" gördíti. Aztán van más szavunk, ahol nem a G+K, hanem az R+G változat fordul elő. Ilyen például a hempe-reg szavunk. (Meggondolandó, hogy például a tekereg szavunkban, mintha benne volna a T+K és az R+G képlet is. És mintha ezt igazolná a szó jelentése. hiszen aki tekereg, az nemcsak egy irányba fordul, nem csupán csava-rog, hanem erre-arra-amarra forgolódik!)/folyt./
Hasonló témák
