Írj ide saját verseket, hogy más is örüljön a szépnek amit írsz.

gyözi

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönet mindenkinek aki beirt és annak is aki nem csak olvasta...

Köszönöm még egyszer mindenkinek...


Minden lángban ott a pokol...

Minden dobbanásban ott a szív,
És minden halálban ott a sóhaj.
Éjszakákban a foszló köd lepel.
A megnyugvás simogatásaként.

Minden hajnalban ott a látomás,
És minden látomásban ott a fagy.
Egy pislákoló pillanat csupán,
A zamatos bíbor álmokon.

Minden lángban ott a pokol,
És minden pokolban ott az fény.
Minden fényben ott az üresség,
És minden ürességben az új kezdet...

De reggelen már az,
Mi a mából emberré tett.
Nem szítja tüzét a haragnak,
Elbujdosik tetteidben.

Kicsiny láng az, mi világokat dönt,
Kicsiny virág, mi éltet ad.
De mégis, a létezés már rég nem az,
Hogy valókat születtessen.

Minden lángban ott a pokol,
Minden szívben ott a büntetés.
És minden pokolban ott az Isten,
Hogy ítélkezzen...

A titkok a homályba vesztek.
Húsodról borús cseppek hasadtak.
De sose hagyj el, emlékezz csak.
Mert a halott világ bűnhődni fog.

És a tépett fagy-bor koszorú.
Melynek íze mint a kéj.
Zamata forr, szomorú,
Elkísér.

Utamon a poros csillagok közé,
Elébe a nagy folyónak.
Belévetve csókokat és emlékeket,
Ma megálljt intek a hajósnak.

Szemedben ragyogás,
Tedd, hogy lássam,
Üvölts, hogy halljam.
Tested sikolyát, mert
Húsodba bújok.
Égjen tüzed... bőröd...
A halál... minden...
Az éjszakám...

Hisz:

Minden lángban ott a pokol...
Minden halálban ott a tett...
És minden vágyban ott a kéj...
Ahogy ítéltetett...
 

Emily89

Állandó Tag
Állandó Tag
Halotti dal


Esik az eső.


Még idelent is hallani,
ahogy aláhullnak
cseppek ezrei.
Monoton kopogás,
De mégis valahogy más,
mintha suttogás társulna hozzá.
Egy hang mely oly ismerős,
valaki ki életre hívna,
s bánatában, kedvese halála miatt
az esőhöz fohászkodik.
Reménykedik, hogy ő majd segít,
hogy bánatát hamar feledteti.
De ő csak könnyeit hullatja,
többet nem nyújthat.
S a lány a nyirkos kőre borul,
ázott haja a szemébe hull,
eljutott ama retteget kopár síkra,
ahol lelkét már az eső sem vigasztalja.​
 

Emily89

Állandó Tag
Állandó Tag
A romlás versek​

Nemkérdik hogy vagyok
külsőleg jól
belülről értelmetlenül
Minek más örül én kesergek
Mert nincs értelme ennek,
Életet adot az élet
a személyem nemlátszik
csak az álca ami sok van!
Mindenkinek a megfelelő!
De nemutathatom meg.
Bennem van egy másik
Egy másik lény egy gonosz
Ki csak arra vár hogy pusztitson
Életet vegyen el , öljön
levezesse dühét kitörjön
szétvigye mindent mi mindenkinek
kedves , az életet amit adot neki
amit nem választott csak kapott
tul sokat is kaptam belőle
elég volt, nemkérek többet
asztaltól felálva távolodok tőle
lecsap rám üldöz olykor elkap
düh, keserű, fertő, puszta
ez lesz belőle egyben kettő.
Miért jó az hogy fáj ?
Ami másnak jó az nemjó.
Ez mire jó?​
 

sueee

Állandó Tag
Állandó Tag
Angyal szárnyam felvettem...

Sziasztok!
Ez volt életem legelső verse, amit egyik legkedvesebb barátnőmnek írtam a honlapjára.
Fogadjátok szeretettel.
Sueee
1205009010_67.gif

Angyal szárnyam felvettem,

ide-oda repkedtem.
Meleg szél felkapott,
szeretettel erre hozott.

Meglepődve landoltam,
Mily szép helyre pottyantam!!!

Ez itt a Lélek hagja,
zenéjét a fülembe sugja.


Ez a legszebb szó:
Ekpafat, Ekpafat, Ekpafat
még most hallom hangodat.


Köszönöm, hogy vagy nekem,
minden szavad melegséget,
szeretetet sugároz a szívembe.


Áldjon meg az Isten,
mit sok emberért teszel.
Áldása kisérjen utadon végig,
és mindig legyen veled!


Sok szeretettel

Sueee
 

gyözi

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor a terveink igen magasak és a támaszok mind inognak,
ha már nincs erő, nincs türelem és a könnyes vaksötét éjen át
a tekintetünk célt nem lát,
akkor észre veszük, hogy egy méhecske
zümmögve egy kis virágot körül kering,
amikor a bánat örvényébe vesznek szívünk legdrágább vágyai,
amikor a nap búcsúzni készül, ami csak gyötrelmet ad,
akkor észreveszük a méhecskét,
ahogy zümmögve egy kis virágot kering körül,
szívünk újra az öröm bizonyosságába merül,
ilyenkor fönt járunk az ösvényen a csillagok között,
és tudod, az űr nem sötét,
ha egy csillag kinyitja a szemét,
kacsintva kedvesen a fényt szórja szerteszét,
s e ragyogásban int a szemeinknek a végtelennek,
a félelemnek, a fagyos űrnek, s szóló többi csillagnak,
hogy ragyogjanak, készüljenek, mert mi jövünk s utunkra fényt
hintsenek, és eltűnnek előlünk az árnyak,
és akkor halljuk a méhecske zümmögését,
ahogy egy kis virágot körül kering.
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyertya lángja mely tiszta…

a gyertya, a tiszta,
fénytuja lángja.
mit te gyújtasz,
meghitten.
Kíséri, kíséri
a szerelmet,
van, ha buja,
van, ha búja.
De a gyertya fénye
kísér, kísér, látod,
távolba siet az élet,
kézen fogja a szerelem,
hogy hova, ki tudja.
Homály gomolya,
de a fényútja suhog,
szerelem lobog,
gyertyafény lobban.
Szerelem libben,
a gyertya fényecset
festi az élő tűzparázs
szerelmet, s hozza,
viszi körbe, felmutatja.
Lobog is közöttünk,
s úszik, úszunk vele,
az időtlenbe,
a szerelem csodálja,
tovább siet, tovább,
őszbe görbül az élet,
de a szerelem lobog,
kísér, úszunk benne,
fogja életünk kezét,
majd jön Ámor,
emlékgyertyák,
lobog lángjuk,
olvad szerelmünk,
de élő tűzvirág lénybe,
ki átviszi a révészt kísérve,
át a szerelmünkön,
... Ezt soha ne feledjük el…
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Levél a Barátaimhoz…

Lassan csepegnek a percek,
éjfélt kongat, az égbolt s most mégis
itt vagyunk, csak mi.
Ti olvassátok mit én az anyagba szültem,
s fejetek helyett most csak íriszeitek rezdülnek,
és talán röpke gondolatok jelenek homlokotokon.
Ezt most nem értem.

Pereg a papír ujjaitok között,
tartsátok magasba s ferdén a fénynek,
tán nem jól látjátok, mint a sorok néznek
vissza rátok farkasszemet, és hiszitek vagy sem,
magatok sem tudjátok, csak peregnek a percek,
ajkatok talán mozdulna a szóra: Mi az ördög lelt téged?
Kérditek…

Köszönöm, hogy kérdeztek és gondoltok rám,
megvagyok az élet eme furcsa térfelén,
csak már nem játszom, tudjátok, van ez így,
a gép forog, az alkotó. nos, most engem hív.
De hogy lássátok, én voltam vagyok s leszek,
megírom, e pár sort hisz jól tudom, ez a ti érdemetek,
hogy tudjátok ki voltam, ki nézett rátok,
kitől vártátok a remény selyem fonalát.
Voltam én titkotok őre, álmaitok puha szemfedője,
voltam én a haragotok rabja, dühöt oszló szárnycsapása,
El nem mondott szavak ősi jegyzéke...
Én voltam az árnyékotok tükörképe.
 

eszement

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Ez nem teljesen vers, legalábbis sokak szerint.Azért ezt írtam be ide, mert ez az eddigi "legteljesebb" művem.. remélem tetszeni fog.


A Kismadár

Ahogy a nyár lassan őszbe vegyült
A végtelen kék égen egy kismadár repült.
A nap még hosszan fitogtatta erejét,
Mindenhova küldte éltető melegét.
Repült a kismadár zöldellő réteken át
Csodálta a természet harmóniáját.
Egyszer csak meglátott valamit, mely lassításra bírta
Odalent a tátongó mély és valami fényesség hívta.
Leszállt egy faágra és gondolta meglesi,
Mi az a tünemény, mi őt így megigézi.
Nem messze a tisztáson illatos bálák tövében ragyogott a fény,
Pár hasábot és szalmát nyaldosó tűzszerű képződmény,
Pattogó tűzleány eleven és nem alszik sose
Bár kicsi a lángja, fénye mégis messze-messze ragyog,
Esténként versenyre hívják az irigységtől sárguló csillagok.
Messziről leste csak a kismadár is, csodálva erejét, fényét
És melegét… meg étvágyát, mely nem szűnik soha,
Féltette a bőrét, nem akart ő lenni az esti lakoma.
Ám igézte a tűz és fázott esténként, áhította a meleget és az illatot,
Melyet a tűzleány folyton magából árasztott,
Mint a virág, mely a méheket porzásra hívja, hogy
Aztán elnyelje őket, és benne szülessenek újra.
De a vágy nagyúr, és fájón a szívbe mar,
Ha nem kapja meg azt, amit akar,
És a kismadár érezte, ha nem menekül, elvérzik,
De érezte, ahogy lassan szétesik minden gondolata
Akárhányszor a távozásra gondolt és tudta
Nem hagyja ott a tüzet, egyedül a pusztában,
Pedig a tűzleány csak lobogott büszkén magában
Fényével hirdetve, hogy ő sosincs egyedül,
Mert ez a fény mindenre rávetül.
Lángolta az igét: ”Nincs szükségem másra,
Csak néha pár eszementre, mely tüzemet táplálja,
Azt meg megszerzem magam is segítség nélkül
Az se baj, ha harccal, győzelmem így mélyül,
Hisz bármit elveszek, bárkitől, ha akarok,
És csak rajtam áll, ezzel meddig is jutok.”
Múltak a napok, repültek a hetek,
A fákról egyre gyorsabban peregtek a levelek
Készült a természet mély és fura hideg gyászra,
Várva, hogy jöjjön a tél, mely a világot szedi ráncba.
Várták a havat, mint egy jótékony leplet,
Mely lemossa a földről az összes szennyet.
Csak a kismadár nem várta,
Mert ő hidegnek és zordnak látta
Nem érzékelte a téli táj szépségét
Nem érzett mást csak a tűz melegét
Hívták a lángok igézően táncolva
A kismadarat végképp a tűzhöz láncolva.
Pici szemeiben szikrák fénye gyúlt
A vágy tüze, mely született és kihunyt, hogy
Magát klónozza, végtelen körforgást alkotva.
Feltámadt a szél, már nem az a lágy szellő volt,
Mint egykor. Keményen fújta a maga igazát
Hívta a madarat, járja együtt vele pusztító táncát
Vagy elveszik ő is, mint a többi ott ragadt jószág,
Kik csalfa ígéretek béklyójában ragadva
Várták a sors szeszélyes angyalát.
De a kismadár lelke vágyott a tűz lelkére,
Már nem érdekelte a messzi táj szépsége
Nem ért semmit neki a hegy, a tengerpart
Ha csak ott kapja meg azt a melegséget, amit akart.
Végül nem bírta tovább és a tűz fölött átrepült,
Nem döglött bele, de a szárnyába került.
És ott maradt örökre lelkében egy lett a tűzzel,
Táplálta őt rendesen ágakkal, gallyal, fűvel
Mindent megtett, hogy biztosítsa, amit csak kért
S a tűz meghálálta ezt, küldte felé éltető melegét.
Kialakult köztük valami kölcsönös vonzás,
Pedig mindketten tudták ez nem jó megoldás.
Közben megérkezett tél Apó zsákját kinyitotta,
S dühöngő szélfiait kiszabadította, akik tették a dolgukat
Rendesen nem hagytak egyetlen egy területet se érintetlen.
Hideg napok köszöntöttek e tájra, főleg mikor Apó a zsákját is kirázta
És szakadni kezdett a hó minden fűszálra, levélre, ágra
Hullott rendesen a tűzre és a madárra szerelmük határait próbálva,
De a kismadár tette a dolgát nem hagyta egyedül tűzbabáját,
Bár a hidegtől reszketett, megtett mindent, hogy a lány élhessen
És szerelmével, melegével benne és a tájban is életet hirdessen.
Ám ahogy a napok múltak és a havazás erősödött, a lányka lángja egyre csak fogyott, fokozatosan elérve a kritikus állapotot,
Amely a madarat megrémisztette és tudta itt az idő… döntenie kellett,
Számba vette a lehetőségeket, mert tudta ő már a tűz nélkül nem élhet.
Mikor a tűz már csak alig pislogott és odahordott a környékről mindent, ami csak volt már tudta nem adhat neki mást, csak önmagát.
Ha szerelme lángja már nem elég, akkor feláldozza érte testét, lelkét
Mert nélküle ő már boldogan nem élhetett, így megcsodálta utoljára
Imádata tárgyát és beugrált a tűzbe hogy testét a lángok járják át
Így adva magát örökre a tűznek mely kínjában vérvörösen izzott
Gyászolva azt, akit szeretett, aki vele a legtöbbet foglalkozott
Fellángoló képekben mutatta utoljára minden szép pillanatuk
És értelmetlen véget ért kapcsolatuk utolsó szikráját
Miközben imádott madarát saját hője hamuvá változtatta át.
Mikor véget ért az egész és a madár csontja is porrá aszott,
A leányka lelkében egyszer csak valami apró pattanás hallatszott
És a tűzben a láng lassan kialudt…
 

eszement

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm.

Akkor itt egy újabb.

MIért?

MIért bűn szeretni valakit?
MIért baj hallaniakarni hangjait?
MIért gond ha kiadom magam?
MIért érzem, hogy nem érti szavam?
MIért hiszem, hogy nem látja lelkem?
MIért olyan elérhetetlen, hogy szeressen engem?
MIért nem jó valakiért élni?
Tőle mindig egy jó szót remélni..
Hisz megtennék érte mindent..
Bár lehet ez kevés.
MIért olyan keserű minden álom után az ébredés?
Miért olyan nagy a vágy?
Mi érte egyfolytában rág.
MIt kéne tenenm, hogy jó legyek?
Érezzem száját, testét, lelkét, s a kezet
Mely megfog és nem eltaszít
Ösztöneit mellyel mindíg megvadít.
Érezni szerelmét és látni ahogy mosolyog..
átölelne és érezném: benne otthon vagyok.</pre>
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Alázatom...

Megfoghatatlan
légnemű anyaga hajlít
meg büszke fákat.

Ha megtanulhatatlan
az alázat leckéje,
akkor szeretni is tudsz.

 
I

ionon

Vendég
Szfinx árnyai égben zajló esemény
Földben nyúló rezdülés
Karcsú élc

Véső hangja ébredek
Zajban kelletlek tégedet
Remegj tested bennem

Ütem ritmust így teszem
Napfénye vakít árnyékodat
Keresem, nem lelhetem

Évezredek homálya testednek
Látványa múlt s jövő
Jelenbe torkolló idő
Vársz
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Húsvétról írok majd nektek.….

Húsvétról akarok írni, s majd nem szeretnek érte,
amit meg is értek. Keresztek erdejében
visszaidézve, és vele a Bárányt is.
Legenda túlon jajduló mesét.

Húsvétról írok, s hogy csöpp feltámadások
nem elegendők, ha a Lélek bús marad,
s míg üldögél világvégárokszélen,
körülötte hamis, hazug szavak szolnak...

Húsvétról írok, elárult volt örömről,
és a Júdásokról, akik bennetek, vannak…
de nem kapták meg az ígért ezüstpénzt,
azt elmarkolták hatalmas kezek.

Húsvétról írok, színlelő zöldről, kékről,
s hogy miként hoznak megszokást, látszatot,
s arról.. a Sír ma még megnyithatatlan,
és halottabb, mint volt, az a Halott maga….
 

kocbabi

Állandó Tag
Állandó Tag
HIT, REMÉNY, SZERETET

Nyugodt vagyok, oly mérhetetlenül, hogy szinte fáj,
Pedig mit elvesztettem nem más, mint a boldogság.
Vagy talán csak hittem én, hogy boldog vagyok-
Valójában nem voltam más csak becsapott…


Hinni, bízni és remélni egy életen át,
Hogy jön majd talán-
Egy jobb, szebb, s mi most van köd takará be,
S a felejtés lepi bé.


Ameddig hiszünk és remélünk,
Addig élünk!
S ha majd már minden kincsünk oda,
Jöhet a sors hajója.


Felülünk rá, s odaadjuk teljesen magunk,
S közben talán rá se jövünk, már nem önmagunk vagyunk.
Irányitanak bennünket, sorsunk a hajó,
Mely most éppen sodródik a Sajón.


Kiszállni még nem késő talán,
A parton vár a megújulás.
A parton ott van még, mi már azt hitem elveszett,
A hit, a Remény, és a Szeretet!
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Felébredtem talán...
Az elhagyott szerelmes
butaságának állama
mételyezte szívemet,

becsukva a Világnak
minden ablakát,
bezárva lelkemet,

nem láttam senkit sem,
pedig itt volt körülem,
itt volt, régen - régen.

Hallgatott csendesen,
míg fel nem ismertem
egy mosolyt a szemében,
a hangot szavai csendjében.

Csendben érkezett,
s az ablakot újra kitárta
egy gyönyörű világra...

felébredtem...
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Terem'tett

Kezed - kezem:
szeret kezem.
Szemed - szemem:
szeret szemem.

Kezem kezed...
Szemem szemed...
Szeret kezed...
Szeret szemed...

Kezed szemem...
Szemed szemem...
Szeret kezem,
Szertekezem...

Tested - testem...
Tetted - tettem...
Terem'tettem...
Teremtettem...

Szertekezem...
Szemed kezem...
Kezed szemem...
Szeret kezem...

Kezed - kezem...
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogyan a világ kifosztja önmagát...

Ahogyan a világ kifosztja önmagát...

Ahogy a világ kifoszt, s rossz anyag
mindenütt bánat-ok, de önmagad
túlontúl mégse szánd, amíg a Szó
veled marad, Mélységet Kutató!

A Szó engedi, hogy lelkekbe láss,
s ez érdekes-fájdalmas utazás.
Ha Vers a vers, akármint megvetik,
megtalálja igaz isteneit.

Ha Vers a vers, rád néznek ég-szemek,
s kifényesednek volt-fénytelenek.
Pusztulásban is más idő Időd.
Távozóban megmutat érkezőt.

Versnek nem kell ártó, ostoba hit,
megtalálja igaz isteneit.
Mosolyuk ível úttalanon át,
s bíztat, kutass, valahol jobb világ!

Mutass meg, Vers, rútat, szépet, mesét,
gyalázatok álarcos istenét,
hulló embert, s hogy fekélyes sebek,
mint fertőznek legyengült lelkeket.

A rossz anyag, sajnos, már mindenütt,
s fosztó kezeknek jött el ünnepük.
Ó, Vers, látod! Ez egy ocsmány világ,
s míg fosztogat, kifosztja önmagát.
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldogságlepel vagyok….

Egyszerűen csak boldogságlepel
vagyok, mit
hiába szőttek,
megmaradok
s növök,
belepek mindent,
semmi vagyok,
minden vagyok,
várlak, hiszen…
tudod,
Téged.

Szeretlek s
nevetlek,
akarlak,
mosolygok,
futkározok,
bukfencezek
s talpra esek…
de szeretlek

Ömleng lelkem,
hullámzik,
akár a Tenger,
kincs vagy nekem,
Kincs,
reám most
tekints
vagy nevem
ennyi lesz
Nincs.

Sehol sem leszek,
csak méla
utakon,
haldokló
imákon,
gyönge
fuvallaton…

Elbóbiskolok,
hunyorgok
s mosolygok,
csak rád
gondolok,
tapsolok.

Mégis látni
akarlak,
szemedben pihenni
így fogok,
s Érted vakon
meghalni.

Egymilliárd.
Csillaglepel vagy
már Te,
nem földi
eszme,
égi Oltalom,
néma hatalom.

Boldogságlepel
vagyok,
ki fagytól véd
Téged,
gyöngyből
faragott
Élet.

Éden.
Szeretlek s
nevetlek,
akarlak,
mosolygok,
futkározok,
bukfencezek
s talpra esek…
de szeretlek.
 

Gyozi-Bp

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsáss meg nekem kedvesem...

Itt még nyaktilón élesítem erényem,
De amott már ragyog rám a fényed,
Mégis bocsánatkérésedet kérem..
Nekem most a kérés nagy szégyen,
Bocsáss meg úgyis, ha nem kérem...
Mert én vagyok a semmibe öltözött minden...
Egy gondolat vagyok, amit a szél talán elsodor,
Ha nem ölel körül, csak egy szerelmes gyönyör...
Kezed pihentető tenyere vagyok,
Ki, utánad érted sóvároghatok.
A szíved vagyok, remélem egy dobbanásod,
Kacajod, sóhajod, vallomásod.
A tükröd, melyben a legszebb arcvonásod,
S az ágyad, melyben álmod álmodod.
Tomboló zivatarod, mely szivárványt szül e pillanatban,
Vágyad-véred mely hozzám szökni akar.
Engedd hát szabadjára őket, a teremtőket,
Hadd, békítsék össze.
A szeretett, a szerelemet és szerelmünket.
 
Oldal tetejére