Hírek "El sem kellett volna kezdeniük

Donald Trump azt üzente Zelenszkijnek a háborúval kapcsolatban, hogy "el sem kellett volna kezdeniük, meg kellett volna állapodniuk" és hogy az ukrán elnök diktátor, amúgy meg "Zelenszkijnek gyorsan kell lépnie, különben nem marad országa"

Trump ezekkel a megszólalásaival -szerintem- az ukrán elnök összes támogatóját is lehúzta a sárba, a NATO és EU tagállamokat és a szövetségeket is, hiszen ők is a -szerinte- Zelenszkij által kezdett háborút támogatják.
(Igen, ez pontosan a Kreml és EU-n/NATO-n belüli khmmm... "békepárti szövetségeseinek" retorikája. Nem "de" nem "csak", ez ugyanaz.)

Tehát jelen állás és az eddigi információk szerint nagyon úgy tűnik, hogy Trump épp ezekben a napokban-hetekben dobja kukába a 80 éve tartó európai béke zálogát, vagyis a transzatlanti kapcsolatokat.
Trump ilyen, oké, ezt tudtuk, csak nem sejtettük, most már látjuk, lapozzunk.

Ami innentől engem igazán érdekel az az, hogy hogyan tovább, Trump meddig tudja feszíteni a húrt, mekkora az amerikai és európai társadalom -politikai oldaltól függetlenül (!!!)- demokrácia ás kollektív biztonság iránt elkötelezett tagjainak, valamint magának az USA jogállami intézményeinek az ingerküszöbe, mennyire hatékonyak a demokrácia őreinél a fékek és ellensúlyok.
Valamint hogy mennyire maradt meg az USA-ban az az erkölcsi és morális tartás, amelyre a szabad világ mítosza épült az elmúlt két évszázadban.
Ugyanis:
23 és fél éve példátlan támadás érte az Amerikai Egyesült Államokat és a teljes nyugati civilizációt, amikor 2001 szeptember 11.-én három eltérített repülőgép csapódott az ország legikonikusabb épületeibe. Két Boeing a WTC ikertornyaiba, egy pedig a Pentagonba vágódott, a tornyok összedőltek, a Pentagon pedig súlyosan megrongálódott. Volt egy negyedig gép is, melynek feltételezett célpontja a Capitolium vagy a Fehér Ház lett volna, de azon a gépen az utasok hősiesen felvették a harcot a terroristákkal, a gép pedig soha nem érte el Washingtont, Stonycreek Township közelében lezuhant.

Ezután az USA szinte azonnal visszavágott a támadást elkövető és Afganisztánban rejtőzködő Al-Kaidának, de nem egyedül.
Szinte azonnal a segítségére sietett az EU és NATO tagállamok szinte mindegyike, valamint a szövetségeken -akkor még- kívül lévő, valamint az azóta sem tag országok egy jelentős része.
Az ISAF misszióban szerepet vállalt (közvetlen amerikai parancsnokság alatt)
- Belgium, kb. 410 fő
- Bulgária, kb. 465 fő
- Csehország, kb. 415 fő
- Dánia, kb. 700 fő
- Nagy-Britannia, kb. 8 190 fő
- Észtország, kb. 130 fő
- Franciaország, kb. 2890 fő
- Görögország, kb. 140 fő
- Hollandia, kb. 1700 fő
- Izland, kb. 8 fő
- Lengyelország, kb. 1590 fő
- Lettország, kb. 70 fő
- Litvánia, kb. 200 fő
- Luxemburg, kb. 10 fő
- Kanada, kb. 2 830 fő
- Magyarország, kb. 240 fő
- Németország, kb. 3 400 fő
- Norvégia, kb. 490 fő
- Olaszország, kb. 2350 fő
- Portugália, kb. 40 fő
- Románia, kb. 770 fő
- Spanyolország, kb. 800 fő
- Szlovákia, kb. 120 fő
- Szlovénia, kb. 70 fő
- Törökország, kb. 800 fő
NATO partner országok:
- Albánia, kb. 140 fő
- Ausztria, 1 fő
- Azerbajdzsán, kb. 45 fő
- Finnország, kb. 100 fő
- Horvátország, kb. 280 fő
- Írország, kb. 7 fő
- Macedónia, kb. 140 fő
- Örményország, 0 fő
- Svédország, kb. 290 fő
NATO-n kívüli országok:
- Ausztrália, kb. 1090 fő
- Új-Zéland, kb. 150 fő
ÉS:
Ukrajna szintén részt vett a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erőben, a NATO ISAF-missziójának részeként.
A tartományi újjáépítési csapatokat (PRT-k, Provincial Rebuilding Team) támogató egészségügyi személyzettel, valamint kiképzőket biztosított a NATO kiképzési misszióihoz.
Az ISAF 2014-es misszióját követően Ukrajna támogatta az azt követő Resolute Support Missiont (2015-2021), amely az afgán biztonsági erők kiképzését, tanácsadást és segítségnyújtást biztosította.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/ISAF
és: https://en.wikipedia.org/.../Participants_in_Operation...
És mi történt? Ezen országok jelentős részébe az elmúlt három hétben így, vagy úgy, kicsit vagy nagyon már belerúgott az USA 47. elnöke, amivel az alapból fennálló morális mélység mellett egy telerakott morális pöcegödörbe sikerült lerántania az USA és az elnöki tisztség reputációját.
Ugyanis mint fentebb írtam, ezen országok nem hezitáltak, egyből rohantak segíteni az USA harcát a terror ellen.
Persze a teljes nyugati civilizációt is védték, de a fő motiváció a transzatlanti segítség volt.
Közülük több ország -így Magyarország is- a katonái vérével, életéért fizetett a segítségért, csak Magyarország hat katonát veszített Afganisztánban és még többen megsérültek.
És egyetlen ország részéről sem merült fel olyan, hogy az USA fizessen a részvételért vagy az elveszített életekért és sérülésekért, nem kérték el az USA ásványkincseinek jelentős részét, nem kértek pénzt, mentek és segítettek.
A feneketlen sötétségű gonosz elleni háborúban jó bajtársakhoz méltóan azt tették, amit és ahogy kell.
De a legfontosabb:
Bárki el tudná képzelni, a következő jelenetsort?
A világ döbbenten nézi a WTC-be és Pentagonba csapódó repülőgépekről, az összeomló tornyokról, a kétségbeesetten menekülő, a rájuk zúdult portól és törmelékektől, emberi testrészektől egy horrorfilmben főszereplő zombiknak kinéző túlélőkről sugárzott felvételeket.
És ekkor az EU és NATO szövetségek és/vagy a tagországok vezetői, és/vagy az ezen szövetségekbe utat kereső országok bármelyikének vezetői kiállnak a nyilvánosság elé és a következőt üzenik George W. Bush elnöknek: "el sem kellett volna kezdeniük, meg kellett volna állapodniuk" valamint hogy "Bushnak gyorsan kell lépnie, különben nem marad országa."
Ugye hogy nem.
Ugyanis ez a stílus, ez a tartalom nem XXI. századi, nem felvilágosult, nem civilizált, nem európai, nem amerikai, ezek nem a demokrácia és szabadság szavai.
Ezek az agresszor szavai, ezek a gyengébbet fenyegető szavai.
Ezek a szavak, amelyek az áldozatot teszik felelőssé az agresszor által rajta okozott sebekért, a halottaiért, nem mások, mint a gonosz bármilyen emberi együttérzést nélkülöző, cinikus szavai.
Véleményem szerint ezek a szavak azoknak az országoknak is szóltak, akik negyedik éve -az USA-hoz hasonlóan, de összegezve nagyobb mértékben- segítik Ukrajnát.
Lehet hogy nem ez volt a szándék, de -a Zelenszkij és Ukrajna, de akár Dánia, Grönland, Kanada, Ausztrália, az EU, a NATO, Tajvan, stb, ugyanakkor Putyin irányába is intézett üzeneteiből következtetve- simán lehet, hogy Trump fel sem fogja, hogy melyik mondata mit is jelenthet és hogy kit és miként talál el, vagy éppen mennyire simogatja-olajozza a gonosz tengelyét.
És az eddigi információk alapján kirajzolódó kép szerint ugyanezen -főleg kelet-európai- országok egy részét készül most de facto magukra hagyni, épp akkor amikor még a hidegháborúnál is komolyabb az orosz fenyegetés, illetve az orosz elnök deklaráltan arra készül, hogy Európában visszaállítsa az 1989 előtti állapotokat.
Vagyis újra az orosz érdekszférába akarja visszarángatni a volt Varsói Szerződés mára NATO tag országait.
Azt gondolom, hogy Trumpnak ezen mondatai után (is) alaposan ki kellene mosnia a száját (is), valamint magának az USA-nak igen sok tisztítószerre és vízre lesz szüksége, hogy lemossa magáról az a gyalázatot, amit rákentek a szájasok.
És ha ez így megy tovább, napról napra több sikamika fog kelleni.
Ugyanis a MAGA (Make America Great Again) eddig leginkább a MASA (Make America Small Again) irányába mutat.
És ebből egy komolyabb nagymosás lehet.
Mosó MASA mosodája.

Viktor Veres

1740192121439.jpeg
 
Ahogyan szoktad mondani ilyen a propaganda.
Csatolás megtekintése 2048166
Három éve szolgál a keleti fronton a beregszászi Géza bácsi, katonanevén Hézovics. Annak, hogy rohamosztagosként ennyi idő után még életben legyen, nagyjából annyi volt az esélye, mint kihúzni egy megadott kártyát a lefordított pakliból. A túlélésnek viszont komoly ára van.
Ha egy rohamosztagos fél évet túlél, már „öregnek” számít – ő három évvel és nyolc sebesüléssel később, immár Hézovics katonai hívónéven még mindig harcol.
Csatolás megtekintése 2048167
Ő se akart háborút nyugodtan iszogatott a kocsmában mikor megkapta a behívóját.
Békét szeretne de, mit csináljon ha a túloldal nem akarja abbahagyni a lövöldözést.
Emberek akik pincekben remegnek futetlen helyen áram nelkul nem propagandat kernek hanem életet!
 
Nos lehet hogy oda a NATO tagságunk?
Donald Trump amerikai elnök arra kényszerítheti Svédországot és Finnországot, hogy kilépjen a NATO-ból, miközben békemegállapodást köt Oroszországgal Ukrajnáról − közölte Jussi Lassila, a Finn Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója.
Lassila azt is kifejtette, hogy Trump beleegyezhet Oroszország esetleges követelésébe, hogy a NATO térjen vissza az 1997-es határokhoz.
köztük Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot is.
(persze ezek csak tippek)
 
Oroszország nem hajlandó leállítani a harcokat a jelenlegi frontvonalak mentén. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán arról beszélt, hogy a konfliktus befagyasztása azért lehetetlen, mert az ukrán erők továbbra is tartják Zaporizzsja, Luhanszk, Donyeck és Herszon megyék egyes részeit.
ami Ukrajnából megmarad, azt is meg kell szabadítani a rasszista törvényektől”. Elmondása szerint Oroszországot senki sem kérdezte meg a békefenntartó erők Ukrajnában való állomásoztatásának lehetőségéről, szerinte ezt a megközelítést Franciaország és Nagy-Britannia „erőlteti”, hogy tovább szítsák a konfliktust
(hogy ki mit szít azt már én nem is tudom követni)
 
Nem érdekes neked az, hogy mig a vilag egyik része azért dolgozik, hogy veget érjen végre egy értelmetlen háboru,.... ...?
Konkrétan ki(K)re gondolsz?
Trumpra, aki először 500 milliárd, majd 350 millárd, majd megint 500 milliárd, majd "csak" 170 millárd dollárt követel a segélyszállítmányok ért? Vagy Putyinra, aki nemzetközi körözés alatt áll 40 ezer ukrán gyermek elrablásáért?
Netán a szomorú lóra (Lavrov) aki, mint itt is megírták már, meg indokolta, hogy nem hagyják abba, amíg a 4 megyéből nem távoznak az ukránok?
Ma fura, de azt nevezik fasisztanak aki a béke mellett áll!
Egyelőre az ukránokat akarják fasisztátlanitani (na jó nácitlanitani).
 
40 ezer ukrán gyermek elrablás
ennek utana neztem
a fele a realis de az is maga a dobbenet
DE HA ezek a gyerekek elhagyott intezetekbol kerultek ki
/ami nagy esellyel igy van /
akkor azert maskent itelnem mint elrablas
ugyanez elofordult ceaușescu utan romaniaban IS
 
Utoljára módosítva:

Nemcsak. A fogságba esett civileket is elválasztották a gyerekeiktöl...
 
Világgazdaság:
"Amikor a szülők vagy a gyámok elérték az orosz hatóságokat, arra is volt példa, hogy sikerült a családokat egyesíteni, ám májusban Putyin a gyerekek minél gyorsabb honosításáról döntött, és a híradások szerint az első csoport júliusban orosz állampolgárrá vált. Sokszor előfordult az is, hogy a fiataloknak nem volt választási lehetőségük a jövőjükkel kapcsolatban."

A "genfi egyezmény" szerint tilos így elvinni gyerekeket megszállt területről.

1989. évi 20. törvényerejű rendelet​

a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről *

1740600667117.png

Putyin semmilyen jogszabályt nem tart be.
Miért éppen ezt tenné?

Ezért hamvábaholt minden megegyezés velük.
Emberek akik pincekben remegnek futetlen helyen áram nelkul nem propagandat kernek hanem életet!

Orosz uralom alatti életet?
Kérdezted?
Mondták?

Mást olvastam:
1740600975430.png

1740600878652.png

Ki veszi el kiét?
Ki honosít erőszakosan embereket?
Ki csal a választásokon?

Miért lenne fasiszta az, aki egy háborús bűnös gyilkossal és katonáival szemben védi magát?
 
Oroszország nem hajlandó leállítani a harcokat a jelenlegi frontvonalak mentén. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán arról beszélt, hogy a konfliktus befagyasztása azért lehetetlen, mert az ukrán erők továbbra is tartják Zaporizzsja, Luhanszk, Donyeck és Herszon megyék egyes részeit.
ami Ukrajnából megmarad, azt is meg kell szabadítani a rasszista törvényektől”. Elmondása szerint Oroszországot senki sem kérdezte meg a békefenntartó erők Ukrajnában való állomásoztatásának lehetőségéről, szerinte ezt a megközelítést Franciaország és Nagy-Britannia „erőlteti”, hogy tovább szítsák a konfliktust
(hogy ki mit szít azt már én nem is tudom követni)
Egyértelműen uralni akarják az egészet.

Putyin megmondta, hogy a Nagy Orosz Birodalom híve.

Persze a lengyelek is oda kell adjanak pici területecskét, ha eléri Putyin a határt.
A finnek is ...

Ideje lenne már felsőbb hatalmakat is harcba hívni Putyinnal szemben, hátha sikerül legyőzni, és ha igen, ígérem, vallásos leszek.
 
Utoljára módosítva:

Orosz uralom alatti életet?​

Kérdezted?
Mondták?
Igen mondtak
Arra volt valasz a setni postja, amire én azt irtam amit ideztel

De a kedvedert ujra:

Ruszlan Trebuskin, Pokrovszk polgármestere orosz nyelvű felhívást rögzített Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz, amiben békére szólítja fel. Szerinte a helyi lakosok egy része még mindig Pokrovszkban és Mirnohradban marad a bombázások ellenére, pedig a fűtés és a központi vízellátás sem működik.

Ezekkel a lakosokkal beszélgetve mindenkitől azt hallom: »Béke, béke, béke«, de a statisztikák mást mutatnak, a statisztikák, amelyeket az elnökünk mond, azt mutatják, hogy az ukránok többsége háborút akar
– mondta. „Az emberek nem akarnak harcolni, belefáradtak” – magyarázta.

Vlagyimir Alekszandrovics, mi hiszünk önben. Kössön békét, és hagyja az embereket élni
– tette hozzá.
 
Igen mondtak
Arra volt valasz a setni postja, amire én azt irtam amit ideztel

De a kedvedert ujra:

Ruszlan Trebuskin, Pokrovszk polgármestere orosz nyelvű felhívást rögzített Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz, amiben békére szólítja fel. Szerinte a helyi lakosok egy része még mindig Pokrovszkban és Mirnohradban marad a bombázások ellenére, pedig a fűtés és a központi vízellátás sem működik.

– mondta. „Az emberek nem akarnak harcolni, belefáradtak” – magyarázta.

– tette hozzá.
A helyi lakosok egy része ...
Hol a többi?

Mert az én cikkem is arról szól, hogy aki Mariupolban maradt, annak kötelező volt orosz állampolgárságot kérvényezni.
Aki onnan elmenekült, nem mehet vissza, csak ha kötelezően orosz állampolgárrá válik.

Ezt hogy neveznéd?

Szerintem megint kihagyod az erőszakos gyilkos zsarnokot a képből.

"A békecsináló"
1740609193561.png

1740607361960.png

1740607432809.png

Pedig ez a Mandiner ...

Putyin és a béke ... semmi nem állhat távolabb tőle!

1740609736168.png
 
Utoljára módosítva:

Világgazdaság:
"Amikor a szülők vagy a gyámok elérték az orosz hatóságokat, arra is volt példa, hogy sikerült a családokat egyesíteni, ám májusban Putyin a gyerekek minél gyorsabb honosításáról döntött, és a híradások szerint az első csoport júliusban orosz állampolgárrá vált. Sokszor előfordult az is, hogy a fiataloknak nem volt választási lehetőségük a jövőjükkel kapcsolatban."

A "genfi egyezmény" szerint tilos így elvinni gyerekeket megszállt területről.

1989. évi 20. törvényerejű rendelet​

a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről *

Csatolás megtekintése 2048251

Putyin semmilyen jogszabályt nem tart be.
Miért éppen ezt tenné?

Ezért hamvábaholt minden megegyezés velük.

Orosz uralom alatti életet?
Kérdezted?
Mondták?

Mást olvastam:
Csatolás megtekintése 2048256
Csatolás megtekintése 2048253

Ki veszi el kiét?
Ki honosít erőszakosan embereket?
Ki csal a választásokon?

Miért lenne fasiszta az, aki egy háborús bűnös gyilkossal és katonáival szemben védi magát?
Miért? Miért?
Azért mert a magyar kormány azt mondotta!
Már megint ez a gondolkodás....nem kell azt helyettünk is megteszik.
 
A helyi lakosok egy része ...
Hol a többi?

Mert az én cikkem is arról szól, hogy aki Mariupolban maradt, annak kötelező volt orosz állampolgárságot kérvényezni.
...
A megszállt területen aki nem veszi fel az orosz állampolgárságot az nem kaphat orvosi ellátást, nem vásárolhat például gyógyszert és nyugdíjat sem kap (a genfi egyezmény ellenére, amely kimondja, hogy a megszállt területek ellátása a megszálló kötelessége minden területen).
Mellesleg a százezres városban (már ami maradt belőle) kb. 8000 ember maradt. Ha a lakosok fele el is menekült és a maradok fele meg is halt, akkor is hiányzik 25-30 ezer ukrán, akiknek a fele gyerek. Öket depotálhstták az oroszok.
 
Donald Trump: Zelenszkij a harmadik világháborúval játszik

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozója
A felek között egyre nagyobb a feszültség
Az amerikai elnök elismételte régi kritikáját az európai szövetségesekkel kapcsolatban, miszerint nem költenek eleget a saját védelmükre. Trump szerint az amerikai adófizetőket is meg kell védeni.

A két fél közötti beszélgetés feszültté vált. A teremben tartózkodó újságírók szerint erőteljes szóváltások zajlanak Volodimir Zelenszkij, J.D. Vance alelnök és Donald Trump között.

Vance azzal vádolja Zelenszkijt, hogy „tiszteletlen”, mire Trump az ukrán vezetőnek szegezi, hogy „a harmadik világháborúval játszik”.

A találkozó végül Trump szavaival zárul: „Nem vagy túl hálás.” Majd hozzátette: „Ez remek tévéműsor lesz.”

J. D. Vance szerint Amerikát a diplomácia tette naggyá, nem a katonai erő. Az alelnök szerint Zelenszkij kényszersorozott újoncokat hajt a biztos halálba.

Donald Trump Zelenszkijnek:

Nem vagy abban a helyzetben, hogy diktálj! Tiszteletlen vagy az országom iránt!
Donald Trump szerint az amerikai segítség nélkül Ukrajna két hétig bírta volna. Az ukrán elnök nem hajlandó köszönetet mondani, ami miatt Trump és Vance egyre ingerültebbek.

Trump szerint kemény üzletet fognak kötni, mert az ukrán elnök konok. Az amerikai elnök szerint Putyin tiszteli őt, ezért csak ő képes megkötni a békét.
 
Rettenetes volt, láttam a videót.
Még mindig csak hüledezek, mi történt.
 
A franciák, a lengyelek, a kanadaiak, európai vezetők sorban, sőt még republikánus szenátorok is kiálltak Ukrajna megsegítése mellett.
Bezzeg, ez az elhízott enyveskezű országtolvaj, rögtön ott smúzolt Trumpnak.
A mi nevünkben!!!!
Felháborító!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bjucus43 wrote on suzymaty's profile.
Szia! A hangoskönyvek,amiket feltöltesz gépi felolvasóval készültek?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a új fordításokat !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb duvall könyvet. ma nem de hétvégén biztos elolvasom
Ajuda67 wrote on bsilvi's profile.
Helló! :) Először is köszönöm szépen a Vámpírok Amerikában sorozat fantasztikus fordításait! Másodsorban pedig kérdezném, hogy Freedom, miért épp 18-as sorszámot kapott a Vámpír szösszenetek sorában? Van 17-16-stb? És ha igen, hol? :) Válaszod előre is köszönöm!
fesa wrote on bogi1978's profile.
Boldog szülinapot !

Statisztikák

Témák
38,835
Üzenet
4,956,021
Tagok
625,292
Legújabb tagunk
lu88gold1
Oldal tetejére