Majomisten pedig igenis létezik!!!
És hozzá van szerencsénk?
/: Ne haragudj! Erre mondják, hogy kihagyhatatlan...:/
Majomisten pedig igenis létezik!!!
E post: 4014316 írta:-
Egy amputáltnak csak a karja hiányzik, biztos megvan fizikailag valahol, kukacok begyében, humusz, vagy leadott höenergia formájában, ezzel azonban nem lehet már sulyt emelni.
A szabad akarat a hívők egyik legaljasabb fogalma, amivel a felelősséget Istenről az emberre hárítják. Ezer kifogásom van a kifejezés ellen, de most csak annyit, hogy hiszen nem is létezik szabad akarat! Az akaratunk számtalan külső és belső korlát között húzódik meg szerényen és gyakran tehetetlenül. Ráadásul, mivel nem látjuk a tetteink messzire ható következményeit, Vonnegut jogosan beszél a "szabad akarat orosz rulettjéről". Isten viszont, aki mindenható, mindentudó, sőt szerintetek szerető és gondoskodó Isten, magunkra hagy a tetteink következményeivel. Én ilyet a kisgyerekemmel nem tennék.
Úgy látom, a hívők képtelenek a kérdéseimet, felvetéseimet megválaszolni. Persze a hitben rendíthetetlenek maradtak, annak ellenére, hogy a válaszadás lehetetlensége miatt el kellene vetniük az istenről alkotott képüket. Végül is ez csak azt jelzi, hogy az ember irracionális lény, megy az ösztönei, érzelmei után. Úgy tűnik, az istenre sem reagál különb módon az agyunk, mint pl. a pornográfiára. Továbbá tények nélkül is képesek vagyunk komoly döntéseket hozni.
Mert ahelyett, hogy keresnék a hívők az igazságot, inkább légvárakat építenek. Nézzek a tükörbe, a szívembe stb. értelmezhetetlen tevékenységre buzdítanak. Kicsit úgy kezelik a filozófia legfontosabb kérdéseit pl. miért vagyunk itt, van-e isten, mintha ezek a kérdések nem számítanának. Megpróbálok egy példát mondani, mondjuk egy mérnök odamegy a társához, és megkérdi, hogy milyen anyagot használjak az új hídhoz, és azt a feleletet kapja, hogy nézz a szívedbe, haver, ott lesz, hogy milyen anyag kell. Ha ez a párbeszéd lejátszódna, arra gondolnék, hogy a Kwai folyó felett épül az a híd a japán megszálló hadseregnek. Nem számít, hogy összedől-e. Nem számít igaz-e, hogy van isten, én úgy érzem, van, hát van. Nem számít, hogy erre építem innentől az életem, holott másképpen is élhetnék. Ti komolyan egy érzésre építitek az életeteket, amit az után kaptatok, hogy belenéztek a tükörbe, a szívbe (kis kötekedés: a szívbe röntgennel néztek bele? Vagy más orvosi technikával?)
Tehát hol van a drága jó istenetek? Miért hagyja, hogy az emberiség ennyire eldurvuljon egymással szemben? (Szabad akarat nincs. Változók vannak, sok-sok változó között hozzuk meg a döntéseinket, amelyek a saját pszichés változóink ismeretében előre borítékolhatóak.) Ha van isten, mi a fene baja van neki? Vagy valamiféle lumpen isten, mint Jehova? (Frankó, még csak az hiányzik.)
Még csak útmutatást sem adott ez az isten, hogy mit kéne tennünk. (A biblia csak háborús uszítás és értelmetlen sztorik sokasága.)
A megoldás a deizmus lenne, isten csak itt járt, megépítette a bolygót, aztán nem volt rá többé kíváncsi. Ez még el is menne, mint magyarázat, de a hívók nem hisznek egy ilyen istenben. Ki akar egy olyan apát, anyát, aki elhagyja a családját?
Más: a 10 parancsolat talán legsúlyosabb képmutatása, hogy arra nem vonatkozik, aki kiadja a parancsot. Te ne ölj, te ne lopj. Nem a semleges ne ölj, ne lopj van oda írva, nem az, hogy ne öljünk, ne lopjunk. Csak neked van tiltva. Én bármit megtehetek.
Persze az is sokat elárul egy istenről, ha azt kéri, parancsolja, hogy őt imádjuk. Mire fel kéri? Szüksége van rá? Ez neki valamiféle "üzemanyag"? Miért nem azt mondja, hogy egymást szeressétek gyerekek, én elvagyok magamban is.
Jó, bibliát tényleg ugorjuk is túl, mert csak össze-vissza leírt szavak egymásutánisága. Egy három éves gyerek jobb törvényeket lenne képes írni, mint Jehova.
Én nem tudom. De ajánlom neked, kérdezz meg egy hároméves kisgyermeket.(kis kötekedés: a szívbe röntgennel néztek bele? Vagy más orvosi technikával?)
Az a baj kedveseim, hogy igen keveseknek volt olyan átformáló élménye, amire előző hozzászólásomban hivatkoztam! Így, akinek fogalma sincs ennek lehetőségéről, képtelenségnek véli az egészet!
Másrészt:
Leírtam, csak szöveget értelmezni szükséges annak, aki eddig nem tette:
Nem a vallás szerinti, és nem az egyház irányította hit Istenben, az, ami a szívében lakozik mindenkinek! Most még hozzáfűzöm: "...mozdítsd el a követ, és Én ott leszek...! Nem az egyházakban, nem a templomokban
keresendő! Hanem az ember szívében!!!
Nem vallásosság amiről beszélek, hanem tiszta szeretet! Minden, ami szeretet és fény, maga Isten megnyilvánulása!
Arra kérem azokat, akik elég erőteljesen belefeledkeztek az ellenérvek felsorakoztatásába, tegyenek egy kísérletet, nyissák meg a szívük, úgy igazán! Ettől sem vallásosak nem lesznek, sem megtérítve! Egyszerűen merjék végre megélni a szeretetet![/qu
Van szeretet,van fény,szükségünk is van rá.Istenek viszont nem léteznek és nincs is rá szükségünk.
Szeretet istenek nélkül is van főleg annak akinek van kit szeretni és akit szeretnek!
Akinek nincs családja se kutyája se macskája az képzeljen magának istenfigurát aztán szeresse azt.Hátha viszonozza!
Olyan nehéz megjegyezni, hogy az ember nem a majmoktól származik, és nem is az unokaterstvére, hanem az Isten termtette?
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzs.
Kedves Kicsi Fecske
-
Olyan nehéz megjegyezni? Az ember nem a majomtol származik, a majmok a mi unokatestvéreink.
Igen a majmok bolygója létezik Úgy hívják, Föld....
Legalább ezek a jelenségek elgondolkodtathatnák az olyan eszelősen anyagelvű embereket, mint te is vagy, Ernő.Komolyan nem értem az ilyen vak materializmust! Tényleg ennyire nehéz elképzelni valamit, ami nem anyag? Amivel nem lehet futni, súlyt emelni, fázni, éhezni, stb...?
Igen, nem lehet súlyt emelni egy olyan karral, amit leoperált a sebész és az olyan lábbal sem lehet szaladni, amit amputáltak. És nem lehet látni, mert nincs ott semmi, azaz nincs! Vagy mégis????
Hallottál már a fantom-végtag fájdalom jelenségéről? Van rá magyarázat is (olyan-amilyen) .... És arról a növényről, amelyről levágtak egy részt és van olyan fotó-technika, amivel mégis láthatóvá lehet tenni a levél körvonalait, pedig már nincs ott...
Legalább ezek a jelenségek elgondolkodtathatnák az olyan eszelősen anyagelvű embereket, mint te is vagy, Ernő.
Ja, a "tudományos" magyarázat szerint "...egy kiterjedt idegi hálózattal -neuromatrix- születünk, a „test-tudattal”, amit azután módosít tapasztalat. A neuromatrix közöl egy mintát - idegjelzés- minden a testet ért behatásról, így az emberben kialakul egy kép a saját testéről. 50-80 százaléka az amputáltaknak képzeletbeli érzéseket tapasztalnak az amputált végtagjukban"
Nem kifigurázni szeretnélek benneteket, hanem gondolkodásra sarkallni.
En sem szeretnelek kifigurazni de a problema ott lehet, hogy a kerdeseid es felveteseid nem ertek el a "megvalaszolni erdemes" szintet.Úgy látom, a hívők képtelenek a kérdéseimet, felvetéseimet megválaszolni.
En azert szeretnem megkerdezni kedves hszilard hogy mi van a birtokodban amitol jogosult vagy masokat gondolkodsra sarkallni?
En sem szeretnelek kifigurazni de a problema ott lehet, hogy a kerdeseid es felveteseid nem ertek el a "megvalaszolni erdemes" szintet.
Gondolj bele itt mar a hivok nagy resze is tobbszor kozolte, hogy nem hisz az otestamentumi Jehovaban mint teremtoben.
Es megis egyparan nem birnak elszakadni az otestamentumi Jehova kritizalastol.
A kedves csevej partnerek nagy resze nem hisz egy szemelyes istenben aki minden cselekedetunket figyeli, iranyitja es megkoveteli az imadatot viszont pontosam a modern tudomanyos ismeretek figyelemmel kovetese altal alatamasztottnak latja a tervezettseget.
Ha pedig tervezett akkor tervezo is kell hogy legyen. Ez igy logikus nem?
Mit is mond a fovonalas, elfogadott doktrina? Had frissitsem:
- volt egyszer egy Semmi. Nem volt ido, ter, energia, anyag, csak a nagy budos Semmi. Ez a semmi ugy osszesurusodott hogy nem birta elviselni a sajat szagat es hirtelen veletlenul kiterjeszkedett es lett Valami.
Ez a Valami veletlenul letrehozta az energiat, majd az elso hidrogen atomot. Ez aztan veletlenul letrehozta a vilagegyetemet ami veletlenul pont ugy allt ossze (egy baromi elenyeszo esely szazalekkal) hogy stabil tudott maradni.
Azutan a vilagegyetem veletlenul kifejlesztette a termeszeti torvenyeit majd ugyanezeknek a termeszeti torvenyeknek ellentmondva letrehozott komplex formakat.
Par milliard evet ugrunk es veletlenul az anyag elove valt ugyanis a vilagegyetem veletlenul letrehozta a DNS-t majd veletlenul bekodolta hogy az aminosavak hogyan aljanak ossze veletlenszeruen es veletlen feherjeket alkossanak az elet funkciokhoz es ezt atorokitsek.
Nem akarok hosszu lenni de osszefoglalaskeppen a jelenlegi istenitett tudomanyos doktrina kozli, hogy a semmi emberre valt csak baromi sok ido kellett hozza.
Hat kedveseim ehez nagyobb hivonek kell lenni mint a Jehova imadathoz.
-itt mar a hivok nagy resze is tobbszor kozolte, hogy nem hisz az otestamentumi Jehovaban mint teremtoben.
-a modern tudomanyos ismeretek figyelemmel kovetese altal alatamasztottnak latja a tervezettseget. Ha pedig tervezett akkor tervezo is kell hogy legyen. Ez igy logikus nem?
-Nem akarok hosszu lenni de osszefoglalaskeppen a jelenlegi istenitett tudomanyos doktrina kozli, hogy a semmi emberre valt csak baromi sok ido kellett hozza.
Kedves Pitti! Nem tudhatom, hogy a vallási oldalon állok miben hisznek pontosan. Jó, megjegyeztem, biblia törölve, abban ti sem hisztek (biztos ez? eléggé sokan írnak ide).
Oké, elfogadom: számodra, mert nem tudod őket megválaszolni, nem túl értelmesek a felvetéseim.
Azért lenne két kérdésem: 1. te miben hiszel? (te is a Nibirui Annamukikban? Remek.) 2. miképpen tudod alátámasztani?
Csupán az, hogy az evolúció vagy az isten nélküli teremtés nem valószínű (bár lehetséges), még nem lesz valószínű az intelligens teremtés elmélete.
Az sem válasz, hogy a semmiből nem lesz valami, nem lesz világegyetem, ember. Ez a fegyver kétélű: a semmiből isten sem lesz. Kedves mindenki! Honnét van az isten? Mitől valószínűbb egy isten a semmiből, mint az ember a földön?
-
Kedves Pitti
-
A természetben egyszerüen történnek a dolgok. Miért olyan nehéz ezt megértened?
Kedves Kyra_
-
Nem tudom, hogy mit akarsz mondani az osztodo sejtekkel és az egyptomi metszetekkel?
-
A kigyot azért tapossa a Maria mert szüz. A bibliai teremtésmythosban egyértelmüen beszélö kigyo van és nem szimbolum.