Kedves turisták! Ne menjetek Magyarországra, nem szeretnek titeket!

A nyári főszezon kezdetén szokták lerohanni Magyarországot a külföldi turisták: el veszik a magyaroktól a szálloda szobákat, feltöltik a Gellért fürdő hullámmedencéjét, miattuk kell bemondani angolul a Combinón, hogy "this is Nyugati pályaudvar" és el állják az utat a Bulinegyedben.

De idén a nemzeti ügyek kormánya hatékony megoldást talált a magyar kulturát nem tisztelő turistahordák problémájára. A héten már ki is helyezték a Dagály fürdő környékén és máshol Budapesten azokat a plakátokat, melyek a Magyarországra látogató emberek részére tartalmaznak egyértelmű üzenetet és direktívát: "Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod kulturánkat!" El tudom képzelni, hogy a Hotel Heliában wellnessező német turista házaspár - ha esetleg értenek ennyit magyarul - mint gondol ezek után a magyarok vendégszeretetéről.

A Dagály fürdőnél elhelyezett plakát.

De elvégre Magyarország a magyaroké. Ezt már Morvai Krisztina, illetve Vona Gábor is elmondta a Jobbik 2010-es kampányreklámában, most éppen innen merített a Fidesz.

Sajnos voltak olyan budapestiek (tudjukkik), akik ezeket a "Kormány információ" cím alatt megjelenő plakátokat és szövegeket pár óra alatt már meg is rongálták. Van aki egy vödör festékkel tüntette el a látogatóknak szánt erélyes üzenetet és kormányzati fellépést. Így sajos nehezebben fogják tudni megkérdezni a népet arról, hogy mit gondol a látogatók és a terroristák közti összefüggésről.

Plakát a Dagálynál.

De Kovács Zoltán kormányszóvívő már elmondta, hogy így is voltak 400 ezren akik már kitöltötték az íveket. Az első 100 ezer feldolgozott válaszból az derül ki a Fidesz számára, hogy a magyar nép "határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól."

Megkérdeztük a kormánytól, hogy ezek után terveznek-e nemzeti konzultációt bármelyik magyarországi kisebbségről, hiszen ha nem tisztelik kulturánkat, akkor a többség talán róluk is elmondaná véleményét. Lapzártáig sajnos nem érkezett be a KMH-hoz a kormány válasza.

Christopher Adam

mem4.jpg
 
Ej, ej, ej...
Fel sem tünt senkinek, hogy egyrészt nem tévesztendők össze a kedvesen fogadott túristák az afrikából beözönlő illegális migránsokkal (hogy finoman fogalmazzunk), másrészt egész európát elözönlik, és itthon nincs kerítés mint a mexikói határon.
Olaszországban és a franciáknál már tetlegesen követelőznek, mert úgymond nekik jogaik vannak. És nekünk? Nekünk nincsenek? Azért mert mindenféle csempészek áthajtják őket a tengeren nekünk kanadába kellene költöznünk? Nem lehet, elcseszték a jóindulatot a "fém és rabszolga kereskedők", akiket nem lehet nevükön nevezni mert az már egyből diszkrimináció. Mindenkinek jogai vannak európa közepén csak annak nincs akinek akár 100 felmenője is itt élt?
A "zorbánc" pedig szintén finoman szólva agyilag zokni, hiszen a migránsok nem beszélnek (és olvasnak) magyarul, viszont belpolitikai zűrt azt persze kavar, csak, hogy jól érezzük magunkat... :p
 
Utoljára módosítva:
Erdemes tanulmányozni a 2. világháboru utáni "népvándorlást" Europába. Menyi ember jött a felszabadult gyarmatokrol, Hollandiába, Belgiumba, Franciaországba, Angliába .... Németországba, Schwedországba.... a kitelepitettekröl nem is beszélve..
-
Akár honnan is jöttek ezek az emberek ma ezek teszik ki a nemzetet amelyik befogadta öket.
-
Nem akarom elhallgatni, hogy a beilleszkedés néha konfliktussal járt de hát minden változás konfliktussal jár.
-
A problémákat megkell oldani, nem lehet kerülgetni mert a végén csak nagyobbak lesznek. Aki azt gondolja, hogy a problémánk kisebb lesz ha szögesdrottal veszük körül magunkat és hagyjuk a körülöttünk levö világot a szegénységbe az nagyon téved. Abbol orjási konfliktusok keletkezhetnek nem is kell ideálokra mind emberiesség hivatkoznom.
-

-
Elnézést, hogy németnyelvü filmet teszek be de nem ismerek magyarnyelvüt ami a bevándorlokat pozitivan itélné meg.
-
Igen Németország megváltozott, a vendégmunkásokbol, bevándorlokbol szomszédok lettek. Mindenki profitált belölle.

Ahha.... Auslandernek mondják aki nem német.
De,... semmi gond, simán átküldjük őket a szomszédodba, barátkozzál velük...
 
Ej, ej, ej...
Fel sem tünt senkinek, hogy egyrészt nem tévesztendők össze a kedvesen fogadott túristák az afrikából beözönlő illegális migránsokkal...
Nos hát, mivel végig arról volt szó a topikban, hogy nem tévesztendő össze (Orbán szándékai ellenére), nem tudom ezt honnét veszed, hogy fel sem tűnt senkinek. A további mondataid is, az összes hozzászólásodban echte rasszista uszítás - hasonlóan Orbán szándékaihoz.
 
Kedves Hellbrenner
-
Lehet, hogy buta vagyok és nem veszem észre a gazdasági veszélyt amit a bevándorlok okoznak, de a börömön érzem, hogy ilyen jol mind ma nem ment nekünk Europában soha sem.
-
2431f28.jpg

-
Hánynom kell ha a magyar alkotmány bevezetését olvasom a keresztény-kulturára valo hivatkozással, vagy téged, és a minden polgár álltal fizetett köz-TV-t, rádiot hallgatom, szégyellem magamat miattatok. A kulturátok ezen részétöl nyugodtan megszabadulhattok.
-
Németországban az "Ausländer-ezés" már rég kihaloban van és csak neo-nacik használják, a közvélemény "Mitbürger-ekröl" beszél, az ország lakoi tudják mit köszönhetünk a "vendég-munkásoknak", ök is tudják miért maradnak itt tartosan. Vagy a menekültek, akiknek az életét mentette meg ez az ország, akiknek lehetövé tette hogy kibontakozhassanak, hogy embernek érezhessék magukat.
-
Nem azzal van bajom, hogy ugy érzed nélkülük milliomos lehetnél, hogy minden problémának a bevándorlok lennének az okai. Téves megitélés az mindig van, miért lennél te egy kivétel.
-
Amit utálok és gyülölök a tipusodban, hogy nem veszed emberszámba azokat akik ilyen vagy olyan ok miatt kénytelenek a hazájukat elhagyni, akik egy emberibb életre vágynak.
-
A kulturált nyugati országokba, az emberek elsö gondolata, hogy hogyan lehetne enyhiteni a menekülteken, hogyan lehetne felszámolni az inységet körülöttünk és csak utána jön, hogy hol vannak a segitésnek a határai.
 
Nos kezdik ellepni a netet ezek a videók...szerintetek ha ezt meglátják pl a híradóban akkor hogy fognak dönteni?
A plakátok arra jók hogy a kormány feladatát kivigye a parlament falai közül, és ezzel feszültséget szítson. Ezt Nem az utcán kellene eldönteni hanem azért lettek megválasztva hogy döntsenek és nem azért hogy milliókat szórjanak el reklámra.
Nos a videó..
 
Sajnos mi ezt ateltuk annak idejen nemet orszagban. Mikor megjelentek az afrikai menekultek nem tudtal enni a kafeteriaban, mert lebasztak a kajat a foldre es ossze kopkodtek az aszatalokat, oda szartak a zuhanyzoba es a konyhaban a tuzhelyre.:(
Azt a barbarizmust amit ateltunk nem tudom igazan leirni. Inkabb csak felejteni akarom.
 
Aha, a menekülttársadalom rétegződése. Vannak a jó menekültek, meg vannak, akik még menekültnek is alkalmatlan erdei vademberek (állatok). Úgy általában az afrikaiak. Aha. Éppen csak azt nem mondtad, hogy másszanak vissza a fára. Aha. Ezzel szemben te meg a menekült elit ugye. Aha. Ezek az afrikai állatok ugye lerontják a menekültek renoméját ugye. Aha. De szerencsére csak azután, miután te már obligón belül kerültél. Aha.
Setni meg biztos azzal a szándékkal tette be a videót, hogy te tetszikelve rátromfolj - az ellenkezőjére, mint amit mondani akart. Mondhatni "beleszartál a hozzászólásába mint egy afrikai menekült."
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom mit akartok elérni ilyen videokkal. A 3 perces videoban a jelenetek legalább háromszor ismétlödnek. Fogalmunk sincs kik és miért viselkednek ilyen barbár modon.
-
A film célja ahogy sejtem a feketebörüek, az Afrikaiak ellen valo heccelés.
-
Most betehetném az Europai centrálbank ellen tüntetö fehérbörü randalirozokrol szolo videokat, ezek napokon keresztül tartottak egy városrészt a "terror alatt".
-

-
A jozan eszetekre apellálva, Berlinben már a 70-es évektöl kezdve rendszeresen történnek kihágások majus elsején, "fehérbörü fajtestvéreitek" álltal, már abban az idöben is volt ez amikor a határok még levoltak cementezve.
-
Nem beszélve az Angol fociszurkolokrol akik már egy fél évszázada rettegésbe tartják a sportrendezvényeket. Düsseldorfba, Londonban magam átéltem a "háborus" állapotokat. (nem a stadionba a városba)
-
Nagyon leegyszerüsititek a világot ha a menekülteket egy kis csoport randalirozoval teszitek egyenlövé.
-
Kedves Pitti, én nem laktam szerencsére menekültotthonokba de volt, hogy ellátogattam egy "Magyar-házba" ahol magyar "gazdasági menekültek" éltek, a hétvégeken ugy leitták magukat, hogy egymásnak estek, az egyik rasszistább volt mind a másik. Bármikor beléphettél nálluk a nyilas pártba. Egy vén knacker arrol panaszkodott, hogy öt még az angolok is halálra itélték a háboru után és irigyelte azokat akik magyarországon voltak börtönbe...
-
A menekültek tulnyomo többsége tiszteséges, értékes ember és csak gazdagitják a kulturánkat ha felvesszük öket.
-
Kézzel lábbal kapálodzhattok az ellen, hogy a világ népei ne keveredjenek össze,mégis megfog történni.
Nemrég ota tolerált, hogy egy katholikus egy protestánssal házasodhat,
hogy egy szinesbörüre nem nézünk ugy mind mind egy exotikusra.
-
A gyerekeinknek nincsen problémája ezzel. Azonban van sok marha szülö akinek elég azt mondani, hogy "a fehér ember kihaloban van" és képes beverni a másik fejét.
 
Annyiban rossz helyre címezted, hogy Setni éppen azért szólt hozzá, hogy jelezze, a szóbanforgó kormányplakátozósdi egy heccelés, feszültségszítás, és hogy ez felettébb veszélyes. Pitti tévesen (és/vagy demagógul) kapcsolódott Setnihez a rasszista heccelésével, mert Setni éppen a heccelés, a feszültségszítás ellen szólalt meg. Ha jól látom.
 
Elnézést, nem a setni ellen beszélek csak a film miatt tettem be.
 
Nem is akar egy sem Mo maradni, leglabbis mar tobb riportot megneztem, mindenki tovabb szeretne utazni.
Akkor az hogy van mikor penzert aruljak a letelepedest igen ketes foglalkozasu lanyoknak?
Az biztos aki kitalalta ezt a plakatot az nem a magyarok mellett van, hanem kimondottan rossz szinben tunteti fel igy a magyarokat, az egesz orszagot mert ez plakat megint a nemzetkozi sajtoba lesz celtabla jogosan.
Mit sugal a mondandoja, mindenki menjen a banatba, ide ne jojjon senki, a mi kulturank az kotelezo, /igazi ellentmondas a eu legnagyobb muszlim imahaz epitese ugyan akkor/
Tovabb nem ragozom, mi minden jut eszembe ezekrol a plakatokrol.

Elnézést, nem a setni ellen beszélek csak a film miatt tettem be.
Elnézést, nem a setni ellen beszélek csak a film miatt tettem be.
A "Mindentudás Egyeteme" című műsorban vagy valami ilyesmiben láttam, hogy Stephen King kábítózott és rémálmai voltak, azokat írta le, így lett sikeres író.
Namármost: nem tudom Orbán Viktor mit csinál, de legalább ne aludjon, vagy ha alszik, hát ne keljen fel!
Ennek az embernek a génállománya olyan olyan, mint a nem oly régen elhunyt román diktátor és a kissé régebben elhunyt német diktátor összegyúrt DNS-e. ( mindenki gondol, azt amit, neveket nem írok).
Kicsiny országunk rémséges vezére amikor stadionról álmodott, nem is egyről, akkor azon már nevettem (kínomban). Most ébren érzem magam kínosan, és elnézést kérek minden külföldi honfitársamtól, hogy ilyen "vendégszeretetben" van részük. Azontúl, ha valaki olvassa a levelemet Brüsszelből, kérem, ennek a kormánynak ne adjanak több pénzt. Lehet, hogy abból ismét stadion lesz, villamosszékkel.
Elkeserítő. Nagyon-nagyon elkeserítő.
A nyári főszezon kezdetén szokták lerohanni Magyarországot a külföldi turisták: el veszik a magyaroktól a szálloda szobákat, feltöltik a Gellért fürdő hullámmedencéjét, miattuk kell bemondani angolul a Combinón, hogy "this is Nyugati pályaudvar" és el állják az utat a Bulinegyedben.

De idén a nemzeti ügyek kormánya hatékony megoldást talált a magyar kulturát nem tisztelő turistahordák problémájára. A héten már ki is helyezték a Dagály fürdő környékén és máshol Budapesten azokat a plakátokat, melyek a Magyarországra látogató emberek részére tartalmaznak egyértelmű üzenetet és direktívát: "Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod kulturánkat!" El tudom képzelni, hogy a Hotel Heliában wellnessező német turista házaspár - ha esetleg értenek ennyit magyarul - mint gondol ezek után a magyarok vendégszeretetéről.

A Dagály fürdőnél elhelyezett plakát.

De elvégre Magyarország a magyaroké. Ezt már Morvai Krisztina, illetve Vona Gábor is elmondta a Jobbik 2010-es kampányreklámában, most éppen innen merített a Fidesz.

Sajnos voltak olyan budapestiek (tudjukkik), akik ezeket a "Kormány információ" cím alatt megjelenő plakátokat és szövegeket pár óra alatt már meg is rongálták. Van aki egy vödör festékkel tüntette el a látogatóknak szánt erélyes üzenetet és kormányzati fellépést. Így sajos nehezebben fogják tudni megkérdezni a népet arról, hogy mit gondol a látogatók és a terroristák közti összefüggésről.

Plakát a Dagálynál.

De Kovács Zoltán kormányszóvívő már elmondta, hogy így is voltak 400 ezren akik már kitöltötték az íveket. Az első 100 ezer feldolgozott válaszból az derül ki a Fidesz számára, hogy a magyar nép "határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól."

Megkérdeztük a kormánytól, hogy ezek után terveznek-e nemzeti konzultációt bármelyik magyarországi kisebbségről, hiszen ha nem tisztelik kulturánkat, akkor a többség talán róluk is elmondaná véleményét. Lapzártáig sajnos nem érkezett be a KMH-hoz a kormány válasza.

Christopher Adam

Csatolás megtekintése 1351179
 
Kedves Melitta! Összemosod a turistákat, az illegális és legális bevándorlókkal. Ha nem tudod, mi a különbség közöttük, nézz utána. Ha pedig tudod, akkor miért fogalmaztál így? Mondjuk plakát ügyben szerintem Kanada verhetetlen.:) Amerika 1200 km falat épített a mexikói határra és drónokkal figyeli, nehogy átjusson valaki. Ausztria holnaptól senkit sem fogad. Gondolom te is csak azért foglalkozol a magyar helyzettel és pont ebben a stílusban, mert magyar vagy. Vannak ilyesmi mondásaink, hogy (ha emlékszel még rá) "más farkával könnyű a csalánt verni", + olyan is, hogy "az üres dobozok zörögnek a leghangosabban."
kanadai plakát Magyarországon.png
 
Kedves Melitta! Összemosod a turistákat, az illegális és legális bevándorlókkal. Ha nem tudod, mi a különbség közöttük, nézz utána. Ha pedig tudod, akkor miért fogalmaztál így?
Hát, a névadódnak több szövegelemző képessége van mint neked. Függetlenül attól, hogy Melittát nem hívják Christopher Adam-nek.
Mondjuk plakát ügyben szerintem Kanada verhetetlen.:) Amerika 1200 km falat épített a mexikói határra és drónokkal figyeli, nehogy átjusson valaki. Ausztria holnaptól senkit sem fogad. Gondolom te is csak azért foglalkozol a magyar helyzettel és pont ebben a stílusban, mert magyar vagy. Vannak ilyesmi mondásaink, hogy (ha emlékszel még rá) "más farkával könnyű a csalánt verni", + olyan is, hogy "az üres dobozok zörögnek a leghangosabban."
Van egy olyan mondásunk is, hogy a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát. Sajnos a mondás általában nem igaz, különösen a mai Magyarországon (ex köztársaság), de mivel éppen figyeltelek, ezért most igaz lett a mondás, és hamar utolértelek. Hazudsz mint egy FiDESZkormány-szóvivő.
 
Nos hát, mivel végig arról volt szó a topikban, hogy nem tévesztendő össze (Orbán szándékai ellenére), nem tudom ezt honnét veszed, hogy fel sem tűnt senkinek. A további mondataid is, az összes hozzászólásodban echte rasszista uszítás - hasonlóan Orbán szándékaihoz.
Rasszista? El vagy Te tévedve a szó jelentése tárgyában.
Bár az orbánféléknek szívesen ásnék sírt... :-D
 
Kedves Hellbrenner
-
Lehet, hogy buta vagyok és nem veszem észre a gazdasági veszélyt amit a bevándorlok okoznak, de a börömön érzem, hogy ilyen jol mind ma nem ment nekünk Europában soha sem.
-
2431f28.jpg

-
Hánynom kell ha a magyar alkotmány bevezetését olvasom a keresztény-kulturára valo hivatkozással, vagy téged, és a minden polgár álltal fizetett köz-TV-t, rádiot hallgatom, szégyellem magamat miattatok. A kulturátok ezen részétöl nyugodtan megszabadulhattok.
-
Németországban az "Ausländer-ezés" már rég kihaloban van és csak neo-nacik használják, a közvélemény "Mitbürger-ekröl" beszél, az ország lakoi tudják mit köszönhetünk a "vendég-munkásoknak", ök is tudják miért maradnak itt tartosan. Vagy a menekültek, akiknek az életét mentette meg ez az ország, akiknek lehetövé tette hogy kibontakozhassanak, hogy embernek érezhessék magukat.
-
Nem azzal van bajom, hogy ugy érzed nélkülük milliomos lehetnél, hogy minden problémának a bevándorlok lennének az okai. Téves megitélés az mindig van, miért lennél te egy kivétel.
-
Amit utálok és gyülölök a tipusodban, hogy nem veszed emberszámba azokat akik ilyen vagy olyan ok miatt kénytelenek a hazájukat elhagyni, akik egy emberibb életre vágynak.
-
A kulturált nyugati országokba, az emberek elsö gondolata, hogy hogyan lehetne enyhiteni a menekülteken, hogyan lehetne felszámolni az inységet körülöttünk és csak utána jön, hogy hol vannak a segitésnek a határai.

Tévedés.
A legnagyobb segítség az afrikai menekülteknek nem az, hogy európában szétszórják őket!
Az egyetlen valós segítség az lenne ha az uszításra, háborúkra költött dollárokat-sékeleket fejlesztésekre költenék afrikában.
Egy teljes földrész, ásványkincsekkel, munkaerővel.
VAJON MIÉRT KELL MOST AFRIKÁT KIÜRÍTENI ÉS EURÓPÁT TÖNKRETENNI?
KINEK AZ ÉRDEKE?
 
Talán valakinek eszébe jut a film címe, amit évekkel ezelőtt láttam. A témája az, hogy a mély nyomorba taszított afrikaiak nagy tömegben megindulnak Európába. Nem tesznek semmi ellenségeset, csak mutatkoznak és belesnek a fehérek életébe. A filmben a fehér európaiak kifordulnak önmagukból és elkezdik ellenségként kezelni a vétlen afrikaiakat. Ebből természetesen összeütközések lesznek.
 
Kedves Melitta! Összemosod a turistákat, az illegális és legális bevándorlókkal. Ha nem tudod, mi a különbség közöttük, nézz utána. Ha pedig tudod, akkor miért fogalmaztál így? Mondjuk plakát ügyben szerintem Kanada verhetetlen.:) Amerika 1200 km falat épített a mexikói határra és drónokkal figyeli, nehogy átjusson valaki. Ausztria holnaptól senkit sem fogad. Gondolom te is csak azért foglalkozol a magyar helyzettel és pont ebben a stílusban, mert magyar vagy. Vannak ilyesmi mondásaink, hogy (ha emlékszel még rá) "más farkával könnyű a csalánt verni", + olyan is, hogy "az üres dobozok zörögnek a leghangosabban."

Biztos lehetsz benne tisztaban vagyok a refuge a bevandorlo es az egyeb kategoriakkal. 2 evet dolgoztam is ebben a temakorben es raadasul en magam is bevandorlokent erkeztem Canadaba.

Canada es usa is bevandorlo orszag , igen reg ota es igen nagy letszamu embernek sikerult uj eletet kezdeni itt.
A canadai plakat ami nem nyerte el a tetszesed, legalabb ket dolgot szolgal.
1 tudja aki elindul ,hogy mire szamithat ,mivel Mo demokratikus orszag Eus tag innen menekult kerelem igazabol csak ritka esetben szerezheto meg.
2 Felesleges minden hireszteles es duma ellenere nagyon rovid idon belul elbiraljak es ha nem sikerutl bebizonyitani a uldoztetest akkor haza kell menni. Keves menekult ember engedheti meg maganak hogy par hetre nagy csaladdal ropkodjon masik continensre ,ugy hogy az tartozkodasa lehet hogy par hetes lesz csak.

Miert nem tartod korektnek ezt a tajekoztatast?
Canada valtozatlanul fogad menekulteket, bevandorlokat, es meg egy halom formatum van , hogy lehet ide jonni dolgozni tanulni stb.

USaba kozel 10 millioan illegalisan tartozkodnak. Mexicobol is jonnek illegalisan es idenymunkara legalisan.
HA Europaba baj van nem kell allandoan idemutogatni.
Kell kidolgozni egy kozos torvenyt egy quota rendszert es maris kezelheto lesz ugy menekult aradat mint a megelhetesi bevandorlo.
Mikor ma a legnagyobb kivandorlas tortenik Mo-rol ,ok gazdasagi menekultek es befogadast nyertek ,akkor Mo-nak ezerszer tolleransabbnak kell lennie a menekultekkel a gazdasagi bevandorlokkal.
Ne adja isten , hogy a britek elszakadjanak vagyis megszavazzak az elszakadast az Eutol mert akkor johet egy part kormanyra aki azt mondja irany haza aki nem allampolgar vagy valami hasonlo szornyuseget vezetne be.
 
Tévedés.
A legnagyobb segítség az afrikai menekülteknek nem az, hogy európában szétszórják őket!
Az egyetlen valós segítség az lenne ha az uszításra, háborúkra költött dollárokat-sékeleket fejlesztésekre költenék afrikában.
Egy teljes földrész, ásványkincsekkel, munkaerővel.
VAJON MIÉRT KELL MOST AFRIKÁT KIÜRÍTENI ÉS EURÓPÁT TÖNKRETENNI?
KINEK AZ ÉRDEKE?
Afrikát ugyebár nem "kell" kiüríteni, hanem afrikaiak menekülnek spontán az otthoni viszonyok elől. Abban nagyon igazad van, hogy a menekültproblémát úgy lehetne igazán megoldani, hogy Afrika felemelkedjék, és otthon élhető viszonyok alakuljanak ki nekik, illetve alakítsanak ki maguknak. Sajnos ez nagyon kevés afrikai országban remélhető a közeljövőben, mert szinte mindegyikben annyira elmérgesedett az agresszió, a korrupció, az ideológiai fundamentalizmus, a hadurak hatalmaskodásai, a terrorszervezetek hatalmaskodásai, a puccsok, az etnikai ellentétek a gyarmatosítók által mesterségesen létrehozott határok közötti törzsi keveredés miatt valamint a háborúk és népirtások miatti népvándorlások okán..., hogy az élhető viszonyok megteremtése mostanában szinte reménytelen számos afrikai országban. Sajnos.
A békefenntartó segítségek nem érik el céljukat, mert kevés és eszköztelen a békefenntartó, a segélyek jobbára a korrupt vezetőkhöz és hadurakhoz jutnak, gazdaságot nem lehet működtetni az ellehetetlenült viszonyok miatt. Ma az Afrikai országok többségében egy értelmes, becsületes szándékú embernek lehetetlen értelmes, becsületes életet élnie, sokszor élnie is lehetetlen, mert kirabolják, megölik a viszonyokat ellehetetlenítő elállatiasodott szabadcsapatok. Mondhatod, hogy maguknak okozzák, és ebben sok igazság van, csak akik néha-néha megindulnak kivándorolni, általában azok, akik szeretnének emberhez méltóan élni, nem pedig azok, akik ezt ott lehetetlenné teszik - persze indulnak bűnözők is, akik az otthoni felelősségre vonás elől menekülnének - lásd 56-ban is sok-sok köztörvényes bűnöző is menekült Magyarországról, nem csak azok, akiket a politika üldözött vagy akiknek tele volt a hócipőjük a diktatúrával.
Ebben az ügyben mostanában szép lehetsz, de okos nem, nagyon összekuszálódtak a helyzetek.
Másrészt emlegeted a korábbi rasszista (igen, rasszista) hozzászólásaidban is az afrikaiakat - nos hát ide afrikai menekült alig-alig jut el, ez tehát nem a te problémád - már ha Magyarországon laksz. Amennyi az esetleges kvótából jutna, az megintcsak nagyon elenyésző. Ide inkább a koszovóiak, kaukázusiak, közel-keletiek, ázsiaiak jönnek menekültként, gazdasági bevándorlóként. Akik itt vannak, semmivel több gond nincs velük, mint a magyarokkal - az afrikaiakkal sincs semmivel több gond. Ha pedig a népességfogyásra és a kivándorlásra panaszkodnak a magyarok, hogy fogy a nemzet, hát akkor valakivel pótolni kell a kieső népességet, bőrszíntől függetlenül. Magyar nép már a népvándorlás, a honfoglalás, a tatárjárás, a törökjárás, a németjárás óta nem létezik, csak esetleg magyar nyelv, amely afféle kierőszakolt lingua franca lett a Kárpát-medencében, de amely persze szintén alaposan összekeveredett a környező nyelvekkel. A te genetikádban is van mindenféle náció, de eredeti magyar legfeljebb 3-5% arányeséllyel.
Nálunk ellenben egyelőre nincs bevándorlási probléma, mint korábban írtam, aki az Orbán Viktor szennyes plakátkampánya kapcsán bevándorlási problémát feszeget, az bűnösök közt cinkos, mert ez a kampány uszító szavazatszerzésről és a Quaestor és hasonló ügyekről való figyelemelterelésről szól. Nem ebbe a topikba való téma a bevándorlási probléma, ide a kormány öncélú rasszista uszítása téma való. Minden más az Orbán szennyeséről tereli el a figyelmet - ez a céljuk, hogy itt bevándorlásról essék szó, mintha az Magyarországon probléma lenne.
A magyar kivándorlás, az probléma!, - részben nekünk, részben a magyarokat befogadó országok némelyikének. Lásd például Kanada, ahol az utóbbi években egy nagy adag magyar maffia próbált megtelepedni - mindegy, hogy milyen etnikumhoz sorolandóan. Csallóközben hírhedten a "fehér" magyarok adják a maffiát, a szlovákok mondhatnák ha akarnák, hogy a magyarok szervezett bűnözők, beszélhetnének ott magyarbűnözésről.
 
Tévedés.
A legnagyobb segítség az afrikai menekülteknek nem az, hogy európában szétszórják őket!
Az egyetlen valós segítség az lenne ha az uszításra, háborúkra költött dollárokat-sékeleket fejlesztésekre költenék afrikában.
Egy teljes földrész, ásványkincsekkel, munkaerővel.
VAJON MIÉRT KELL MOST AFRIKÁT KIÜRÍTENI ÉS EURÓPÁT TÖNKRETENNI?
KINEK AZ ÉRDEKE?
Kedves Hellbrenner
-
Az iparilag fejlett országok szivesen követnék az utmutatásodat invesztálnának többet az Afrikai országokban csakhogy sajnos az ö életük sincs biztonságban, a jogi és egyébb dologrol nem is beszélve.
-
A profitért nemcsak az invesztorok versengnek hanem a törzsek is. Eladnak területeket amik nem is az övék, vagy vitatott, egymást ölik az invesztorok kegyeiért. Elfog egy jo ideig tartani amig békesség lesz ott. Hidd el ez lenne a nyugati világ számára is a leg optimálisabb. (Hagy emlitsem meg, hogy Somaliábol jövö pirátok képesek a nyilt tengeren orjási hajokat eltériteni.... menyivel jobban kivannak a kisemberek szolgáltatva ezeknek. )
-
image-139894-panoV9free-cyrm.jpg

-
Per pillanat azonban itt állnak a menekültek Europa kapujában, semmi idö arrol diskurálni mit hibázott el az emberiség az elmult évszázadokban, most egyszerüen segiteni kell, a többi probléma hosszabb idöt igényel.
-
Egyébként megmondanám, hogy nem az Afrikaiak vezetnek a Magyrországra vagy Németországba jönni akarok listáján hanem Europaiak, Lengyelek és a Balkánrol jöttek, mind "tip-topp-keresztény".
-
url

-

(A Képen a világ legnagyobb Christus-szobra Warschau elott, csak a menekülteknek nincs hely.
Afrikában megépült a Szent Peter Basilika másolata, a Notre-Dame de la Paix de Yamoussoukro, ez sem tudja otttartani a népet.
-
basilique01.JPG

-
Lengyelország, Magyarország már majdnem kiürül mert mindenki elhagyja a hazáját de ezek akik a legkevésbé hajlandoak valakit felvenni.
-
Ismétlem, itt nyugaton a fö kérdés, hogyan lehet most az aktuális orában segiteni, az individuumok privát sorsa amire koncentrálunk, a demografia, a beilleszkedéssel járo nehézségek két-oldallal rendelkeznek és másodlagosak.
-
Ezt a szenzibilitást hiánylom a Magyar kormánynál és a közvéleménynél.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére