Magyarország nemet mond a menekültekre!

Magyarország egyetlen egy menekültet, illetve menedékkérőt sem hajlandó befogadni, derült ki az uniós belügyminiszterek hétfői ülésén Brüsszelben.

Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be.

A belügyminiszterek megegyeztek, hogy 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból. Viszont az eredetileg tervezett 40 ezer helyett egyelőre 32 256 menedékkérőt vesznek át a két uniós „frontországból”, Olaszországból és Görögországból.

Magyarország egyik csoportból sem fogad be menekülteket vagy menedékkérőket.
CKYFi1KWcAEcqqw.jpg:large

Csak Magyarország nullázta ki mindkét rubrikát: menedékkérők fogadását a konfliktuszónákból (resettlement), illetve áthelyezésüket (relocation) Görögországból vagy Olaszországból. Az első programban Dánia és Nagy-Britannia is részt vesz, a második alól szerződésbe foglalt mentességük van. Írországnak is, ők mégis vállalnak 600 embert.
Kép: EU Tanács

Reménykeltő, csalódott, kínos

– így írta le az uniós elnökséget betöltő Luxemburg külügyminisztere, Jean Asselborn a tagállamok hozzájárulását a tanácskozás után. Magyarországot nem nevezte meg név szerint, de a kínos kategória valószínűleg ránk (is) vonatkozik.

A két legjobban sújtott országból Ausztria sem vesz át, de a konfliktuszónákból csak Magyarország nem fogad be új menedékkérőt, miközben például Málta 14 helyet, Észtország húszat ajánlott fel.

menekultek2.jpg
 
Segítenek nekik. A legelső határátkelőn. Nem kell mindenféle bizonytalan helyeken bóklászniuk. És ha átláthatóbban érkeznek, a segítség is gyorsabb lehet, mintha a bozótosban kell utánuk kutatni.[/QUOTE
Akiket az állomásokon segítenek, azok már voltak a rendőrségen, túl vannak az állami "segítésen", ami egy térkép, és egy számukra értelmezhetetlen magyar szórólap. (Képzeld el, ha valahol Kínában kezedbe nyomnának egy ilyen hivatalos papírt kínaiul, hogy irány Suanming város, hogyan boldogulnál.) A szükségleteiket maguknak kell megoldani, és nem mind pénzes.
 
Azt mondod, hogy a befogadóállomáskon nem az uniós norma által előírt ellátást kapják? Mert akkor kvagyorsan verni kell az asztalt, hogy azt kapják.

Most a magyar nyelvű tájékoztatóról annyit... igen, lehetne angol, francia, német nyelven is rajta, ez azért alapvető lenne, jogos a kritika, de azért délkelettusziul ne kelljen már tudnunk.
Tájékozódás.
Na...
Afrikából prímán idetalált anyanyelvű útbaigazítás nélkül, árkon-bokron. Világos, hogy nem talál el Debrecenig.

Szóval azért maradjunk már némileg a realitások talaján.
 
A délszláv válságkor 50-60 ezres menekültet(bevándorlót) migránst láttunk el

Ezeknek a menekülteknek nagy része magyar volt , kevesebb része horvát, és csak elenyésző része jött a zöldhatáron akik meg mégis ,( mert a csetnikek elvágták az utakat, és tényleg szó szerint lőttek rájuk), azok keresték a magyar határőröket és nem futkostak előlük . Na azok tényleg az életükért futottak. És tényleg nagy részük a határsávba maradt, majd ahogy normalizálódott a helyzet mentek vissza. Akkor voltam határőr , végig lent voltam a határon, első menetben 4 hónapot váltás nélkül, haza se jöhetünk , kivéve azt a három srácot akik idegileg összeroppantak.
 
Már elnézést "kedves" akárki
Ez beírás nem más mint egy vak-bemondott vélemény
Úgy próbálja az adatait cáfolni hogy simán lehazugozza lelkészt hidroponi, beírásában lehülyézi a magyarokat is (hüje)
Egyben már azt is tudja miért hazudik a lelkész
A nyilatkozó személyét támadja nem a számadatait

Én nem tudom, nem számoltam utána

kb. annyira vak bemndott velemeny mint szencie..
a baptista szsz leszarja a menekuloket. helyettuk civileknek kell segiteni rajtuk. szencinek nincsenek statisztikai adatai, mert nem is lehet, meg a bevandorlasiaknak sincs, mert akkora a fejetlenseg es olyan tomegben jonnek, hogy a mostani letszammal nem is tudjak normalisan ellatni a feladatukat. hiaba kiabalnak es szolitjak fel a kormanyt a kulonbozo civil szervezetek, a kormany nem hajlando boviteni a hivatalt.
nem nehez kitalalni miert hazudik..egyszeru megfelelesi vagy.
egy olyan illiberaciaban ahol 1 het alatt a vallasi felekezetek 2/3-at egyszeru egyesulette fokozzak le minden erkolcsi es anyagi vonzataval egy teljesen az allam csocsen logo szervezetnek mint a bszsz nincs mas lehetosege mint megfelelni a kormany elvarasanak.

nem a magyarokat hujeztem le..azt irtam, hogy a huje magyarokkal akarja megutaltani a menekuloket. az ertelmes magyarok atlatnak a kormany mocskos modszerein. rajuk nincs hatassal pl. a plakatkampany sem.
 
Ne igaz ez arra
Hogy nem foglakozik politikával
Ahogyan igaz a külpolitika egyben belpolitika is
Ezek a cikkek mélyen politizálnak
Aki ide teszi őket, már azzal a válogatással is politizál
Az ide írók is politizálnak
Mindez egyszerre bel és külpolitika
Ne add itt az ártatlant,nem vagyunk hülyék

Tudod mit javaslok? Reklalamljal ott ahol beledumalhatsz a szerkesztesbe.
Nem en nezek senkit hulyenek hanem te engem.
 
Előző beírásra nincs hozzáfűzni valóm
Mert nyilvánvalóan látszik miként válogatja a híreket
Ezeknek a menekülteknek nagy része magyar volt , kevesebb része horvát, és csak elenyésző része jött a zöldhatáron akik meg mégis ,( mert a csetnikek elvágták az utakat, és tényleg szó szerint lőttek rájuk), azok keresték a magyar határőröket és nem futkostak előlük . Na azok tényleg az életükért futottak. És tényleg nagy részük a határsávba maradt, majd ahogy normalizálódott a helyzet mentek vissza. .
Ha olvastad eredeti beírásomat
Nem mondtam milyen okból menekültek, vagy jöttek, vagy migráltak
Mert nem is fontos abból a szempontból:
A országunk ellátta őket amíg itt voltak
Akik vagy továbbmentek vagy egy idő múlva visszamentek
De a lényeg nem csináltak belőle ellen kampányt
Képesek vagyunk ellátni 60.000 es tömeget
 
Utoljára módosítva:
Milyen cikkcím ez is! Magyarország nemet mond a menekültekre? Kivéve arra a közel százezerre, akik a zöld határon ballagnak át épp most ebben a pillanatban is. Meg arra a több tízezerre, akiket jelenleg a menekült központokban, táborokban, sátortáborokban szállásol, etet, orvosilag ellát, miközben a kérelmi ügyeiket intézi.
Most komolyan, még vegyük át az osztrák, német, olasz vagy nem tudom én milyen országból is a menekülteket?
 
És még egy gondolat a délszláv háborúhoz .
Az onnan érkezők menekültek voltak , ahogy normalizálódott a helyzet döntő többségük vissza ment.
Akik most érkeznek Európába , azok bevándorlók (migránsok), eszük ágába sincs visszamenni. Abba is nagyon jók, hogy a széles szociális hálóval rendelkező országokba igyekeznek. Nem jó Görögország, Olaszország, Francia ország ,( a volt keleti országok meg olyanok nekik mint ördögnek a tömjénfüst ) A célországok , Anglia, Németország, Skandináv országok, Svájc.
 
A muszlim embernek disznohusos szendvicset adni ugyanolyan tirpaksag,

Én is olvastam arról, hogy eldobják a szalámis zsemlét. De könyörgöm, Magyarországon összesen nincs annyi szarvasmarha, hogy a muszlim bevándorlók százezres tömegeit mind marhahússal tudjuk etetni! Kecske meg birka még annyi sincs. És halal vágóhídak meg üzletek sincsenek minden faluban. Ezzel tisztában kell lennie egy muszlimnak, ha idejön.
Ami azt illeti, kíváncsi lennék, hogy a magyar családoknak hányszor kerül marhahús az asztalára egy hónapban. :(
 
Él a köztudatban a menekült fogalma. Ami úgy nagyjából mindenki előtt megjelenik, ha az jön szóba, hogy menekült.

Vannak ilyenek közöttük is. És vannak, és az a baj túlnyomórészt olyanok, akik az ő hátukon kapaszkodva akarnak jobb körülmények közé jutni. Azt sem mondom, hogy rosszul teszik, aki nem próbálkozik, annak nem is sikerül.

Csak... engedtessék már meg nekünk meg az önvédelem joga. Hogy az legyen itt, akit mi is szeretnénk, hogy itt legyen, és messze nem utolsó sorban ő is itt szeressen lenni.
Mert mi ha most beírtunk volna 10-30 embert, és a boldog kiválasztottak megtudták volna, szerintem sírvafakadnak, mikor a szomszéd sátorból Musztafa meg Angliába megy.

(Egyébként most nézem. 2200? Hehe... asztadurva. Hát ez a lista nem kizárólag a magyarok szegénységi biztonyítványa nagyon úgy nézem) Vajon Angliában is megy a hamuszórás?
 
Utoljára módosítva:
És még egy gondolat a délszláv háborúhoz .
Az onnan érkezők menekültek voltak , ahogy normalizálódott a helyzet döntő többségük vissza ment.
Akik most érkeznek Európába , azok bevándorlók (migránsok), eszük ágába sincs visszamenni. Abba is nagyon jók, hogy a széles szociális hálóval rendelkező országokba igyekeznek. Nem jó Görögország, Olaszország, Francia ország ,( a volt keleti országok meg olyanok nekik mint ördögnek a tömjénfüst ) A célországok , Anglia, Németország, Skandináv országok, Svájc.
Egyetértünk abban a most érkezőknek valószínűleg eszük ágában sincsen visszamenni(bár ez csak feltételezés).
A cél-országokban is egyetértünk (valószínűsíthető) Épp ezért nem kell annyira ijedezni
Mint a kormány csinálja
Rendeződni fog ez

Mindez nem azért fontos hogy miért jöttek.
Nem azért írtam
Hanem hogy képesek vagyunk ellátni tömeget,ha akarunk!
Ha nem más politikai szándék csinál ellen kampányt
 
Ha olvastad eredeti beírásomat
Nem mondtam milyen okból menekültek, vagy jöttek, vagy migráltak
Mert nem is fontos abból a szempontból:
A országunk ellátta őket amíg itt voltak
Akik vagy továbbmentek vagy egy idő múlva visszamentek
De a lényeg nem csináltak belőle ellen kampányt
Képesek vagyunk ellátni 60.000 es tömeget

Ő nem bántásból írtam amit írtam, hanem kiegészítőnek szántam.
Egy viszont tény , hogy az akkori eltátás meg sem közelítette a mostanit. Élelmezési jegyet kaptak és jó napot. Nem volt ingyen utazás és stb... Itt a tornaterem volt menekült szállóvá alakítva voltak bent vagy 200-250-en . Az állam akkor sokkal kisebb szerepet vállalt és (kisebbet is kellet) a menekült ellátásban. Nagyon sokan tudtak rokonokhoz költözni. Azért a most bejövő arab , fekete afrikai estében ez nem igen működik.
 
Az állam akkor sokkal kisebb szerepet vállalt és (kisebbet is kellet) a menekült ellátásban. Nagyon sokan tudtak rokonokhoz költözni. Azért a most bejövő arab , fekete afrikai estében ez nem igen működik.
Igaz
No ez a fő különbség a mostani helyzet és az akkori között
De még mindég nem teljesen érted, miért írtam amit írtam
A különbségek ellenére is tudni kell miként cselekedtünk
Akart a kormány szerepet vállalni amennyit kellett
Most is azt írta a baptista: nem kell mindenkinek több ellátás, eléggé önállóak,jöttek önállóan,mennek tovább nem pátyolgatni valóak
És ezt nem a politikai álláspontja szerint mondta.Hanem tényfeltárásként
Nem is migráns ellátás a fő gond
Hanem a közbiztonság és a nemzetközi eljárások intézése
 
Utoljára módosítva:
Milyen cikkcím ez is! Magyarország nemet mond a menekültekre? Kivéve arra a közel százezerre, akik a zöld határon ballagnak át épp most ebben a pillanatban is. Meg arra a több tízezerre, akiket jelenleg a menekült központokban, táborokban, sátortáborokban szállásol, etet, orvosilag ellát, miközben a kérelmi ügyeiket intézi.

ugye tudod, hogy annak a penznek a nagy tobbseget az EU adja es a magyar onresz kb. a toredeke.
egyebkent a cim igaz..ha orbanon es maffiajan mulna egyetlen menekult sem jutna be..kerites, jogszabaly valtoztatasok, stb
 
Csak kizárólag hidroponinak mert rosszul értelmezi:
"A bevándorlók többsége nem kér segítséget"
Ez nem arról szól, ami a kormány propaganda
Sőt ellenkezőleg (akkor a mondat sem igaz:"eladta magát")
Kiemelek egy általa nem elolvasottat:
"..nem szükséghelyzettel állnak szemben"
Elmondta: az "igazi" menekültek közül száztízet látnak el naponta,
 
Utoljára módosítva:
ugye tudod, hogy annak a penznek a nagy tobbseget az EU adja es a magyar onresz kb. a toredeke.
egyebkent a cim igaz..ha orbanon es maffiajan mulna egyetlen menekult sem jutna be..kerites, jogszabaly valtoztatasok, stb

Az a ciki, hogy ez nem igaz, igaz hogy az ballib sajtó ezt propagálja, de Magyarország eddig csak az általános sengeni határőrizeti pénzeket kapta. Az is igaz, hogy nem is kértünk.
 
Az a ciki, hogy ez nem igaz, igaz hogy az ballib sajtó ezt propagálja, de Magyarország eddig csak az általános sengeni határőrizeti pénzeket kapta. Az is igaz, hogy nem is kértünk.
Mi az hogy ballib sajtó?
Mit kategorizálsz?
Talán csinálj egy önkényes listát
Létezik szabad újságírás ,vagy az szerint hiszed el mibe sorolod?
Mit olvasol Jobblibet?
Akkor milyen pénzeket kaptunk?
Kinek hiszed el?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,040
Tagok
615,921
Legújabb tagunk
Boscheyn
Oldal tetejére