Megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke: aki nem oltat, fizessen!

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes azt mondja, az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát.

Aki pedig nem oltat, fizesse az esetleges intenzív kezelésének többmilliós költségét.

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.


“Mindenképpen, akár szankcionáló módszerekkel is, de érdekeltté kell tenni az embereket abban, hogy beoltassák magukat. Meg kellene értetni az állampolgárokkal, hogy egy koronavírusos beteg intenzív osztályos kezelése, akár 1 millió forintos költséget is elérheti. Amit jelen pillanatban a TB finanszíroz a nagy közös kasszából, amelybe mindannyian beleadunk. Én azt gondolom, hogyha valaki vállalja a kockázatot, hogy nem oltatja be magát, akkor vegye számításba azt, hogy esetleg egy ilyen 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést, saját zsebből fog kelleni megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat, amennyiben elkapja a vírust és intenzív osztályra kerül miatta

– mondta Daróczy-Gaál Ágens a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő úgy kommentálta a felvetést, hogy
  • egyrészt ez a gondolkodásmód szerintem nem orvoshoz méltó, nekünk nem megítélni és elítélni kell a betegeket, hanem meggyógyítani.
  • Másrészt, ha valamivel még további éket lehet verni az oltást nem elfogadók és az elfogadók közé, azok ezek a mondatok.
  • Harmadrészt szakszervezeti vezetőként nem hozhatja valaki a rábízott tagságot olyan helyzetbe, hogy a közvélemény éles kritikáját, ellenszenvét váltsa ki a tagsággal, jelen esetben az orvosokkal szemben.

Ugyanakkor tökéletesen megértem a szándékot, de ez így akkor sem célravezető, sőt káros, amennyiben valaki a beoltottság mellett kíván érvelni. Sokkal inkább arra kellett volna használnia a rendelkezésére álló adásidőt, hogy a kétkedőket értelmes érvekkel győzze meg és ne fenyegetéssel.

Jabronka Richárd

noi  gaitalo.jpg
 
. Elvégre te önként, saját felelősségedre adattad be.
amikent korvonalazodik az international studentek visszateresenek feltetelei
ugy latszik mar hogy dalolva szaladsz oltatni magad
vagy a gyerkocodnek NEM LESZ amerikai diplomaja >>vagy nemlatod nehany evig
ON DONT!!!
 
Utoljára módosítva:
amikent korvonalazodik az international studentek visszateresenek feltetelei
ugy latszik mar hogy dalolva fogsz szaladsz oltatni magad
vagy a gyerkocodnek NEM LESZ amerikai diplomaja >>vagy nemlatod nehany evig
ON DONT!!!
Miért nem inkább a gyártókat győzitek meg, hogy ha ennyire szuperhatáros, szuperbiztonságos a termékük, akkor ugyan már vállalják a felelősséget is érte?
Nem gondolom, hogy a gyógyszergyárakban csak idióták vannak. Miért ne hinnék nekik?
(egyébként meg egyszerű a helyzet, törvénnyel kell kötelezni, és az alól nincs kibúvó. Csak a politika is ódzkodik meglépni, azok sem akarják vinni a balhét. Egyszerűbb a fogyasztóra hárítani)
 
Miért nem inkább a gyártókat győzitek meg, hogy ha ennyire szuperhatáros, szuperbiztonságos a termékük, akkor ugyan már vállalják a felelősséget is érte?
Nem gondolom, hogy a gyógyszergyárakban csak idióták vannak. Miért ne hinnék nekik?
(egyébként meg egyszerű a helyzet, törvénnyel kell kötelezni, és az alól nincs kibúvó. Csak a politika is ódzkodik meglépni, azok sem akarják vinni a balhét. Egyszerűbb a fogyasztóra hárítani)
CasaLoma TE dontesz VAN dontesi lehetoseged
az hogy neked az mibe kerul az a kutyat se erdekli
SOHA egyetlen vaccinaert SEM vallaltak felelosseget az a te dolgod
van vesztesegi rataja mint mindennek
 
És, ha el sem mész (mint sokan a tüdőszűrésre)?
Mellesleg, bár nem vagyok jogász, de a TB járulék befizetése nem pont azérk kötelező minden nagykorú számára (kivéve a nappalin tanulókat), hogy megkapja a mindenkori szükséges szintű ellátást?
Hol élsz??
Ha nem fizetsz TB járulékot, az orvos rád se néz. De ha fizetsz, akkor jogosult vagy még többet fizetni, mondjuk egy foghúzásért.
 
Regisztráltam az oltásra.
Azt írta a zujság, hogy itt a lista, ki mikor fog sorrakerülni. Nos a lista csak népcsoportokat közöl: orvosok, ápolók, .... sorrend várható. NSFMJ (Nesze Semmi Fogd Meg Jól)
De azért felhívtuk a háziorvosunkat, és az asszisztens azt mondta, szó szerint, hogy "ülünk a sötétben és az ajtót se találjuk" .....
 
Én nem állítom, hogy nincs járvány vagy nem vexzélyes, depicit túl van spilázva.
10080 halott rettenetes, de pl. naponta 70 ember hal meghirtelen szívleállásban (durván 20 percenként egy honfitársunk). Ez évente több, mint a duplája a covid áldozatok számának.
És elterjedt-e ez a köztudatban?
Fújt eü riadót bármelyik kormány is e miatt?
És ez csak egy (nem is vezető) halálok a betegségek terén...
Én sem merek semmit állítani.Mivel a jelenség.
Igen sok különböző szándékok egymásra hatása.
De ínnyira jön a gyanú fel. Hogy valamiért összességében manipulálnak.Minden összevissza jön!!
és ebben benne van az összes emberi képtelenség,egyéni haszonszerzés.hatalomvágy, ostobaság
Ha békén hagynák ezek a befolyásolók.Úgy folyna le ahogy kell
Az alábbi kép kifejezi:
1609997278933.png
 
Utoljára módosítva:
Megfordítom a dolgot: Ha neked bármi egészségügyi problémád adódik az oltásból kifolyólag, annak egyedül te viseld az anyagi körülményeit, és fizess külön. Elvégre te önként, saját felelősségedre adattad be.
Támogatom a válaszod arra kire írtad.
Ám nem támogatom az oltást kifejlesztői irányában.Ha ők erőltették át idő előtt és később derül ki bármi komoly,
 
Jelentem: megkaptam az oltást. Ha többet nem írnék, akkor szar volt a vakcina és nyertek a világuralomra törő háttérhatalmak...
Nem fogsz meghalni,(idő előtt) Csupán nem fogsz tudni ellenkező neművel közösen lenni:dr_123:
Ez is felér egy világhatalmi törekvéssel:)
Vagy megaltozik étkezési szokásod és az ő kajájukat vágyod
És a többet nem írsz oka lehet akármi pl. leszáradt az a kezed.
Kifogyott a tintád. Vagy épp pandémiát kaptál el mert újabb törzs támadott meg
 
Utoljára módosítva:
TE dontesz VAN dontesi lehetoseged
az hogy neked az mibe kerul az a kutyat se erdekli
"mondván a velük kötött szerződés elég egyértelmű: „Ők nem vállalnak semmilyen felelősséget, így ha krokodillá változol a vakcinától, az a te problémád”

Itt sem hagyta abba: „Ha szuperkémességeket szerzel, vagy a nőknek szakálla nő, vagy a férfiak női hangon kezdenek beszélni, ők nem vállalnak felelősséget.”
 
Egyesült Államokban 1,9 millió oltást adtak be december 14. és 23. közötti időszakban a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett vakcinából.
21 esetben dokumentáltak súlyos allergiás reakciót, vagyis anafilaxiás sokkot.
Beadott vakcinák után ez
0.000121% ami a 19 milliónak 0.00000121része
21 ember átlagéletkora 40 év volt. Tizenkilenc esetben nőknél jelentkezett heves allergiás reakció.
A tünetek – köztük bőrkiütés, nyelvdagadás, nehézlégzés és rekedtség – átlagosan a beoltást követően 13 perccel jelentkeztek.
Az allergiás sokkot kapott emberek közül senki nem halt meg.
Elmondható, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinája jól muzsikál, mert ez a szám rendkívül elenyésző a beadott oltások mennyisége mellett.
 
Ez így van. És senkit nem zavar, hogy azok, akik az alapellátásból is kiszorultak, ugyanúgy hordozhatnak bármilyen fertőző betegséget, ami a többire veszélyt jelent.
Csak kiegészítelek:
1610096399853.png

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/09/16/koronavirus-teszt-adatok/
Ameddig így járnak el,, addig ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni, hogy konkrétan milyen fertőzöttség van, hányan gyógyultak ki....
Ha rejtett információk vannak, senki sem tud eligazodni!
Másrészt, még a tavaszi hullám idején azt hangoztatták, hogy egy biztonságosan használható oltóanyag kidolgozásához, megfelelően kikísérletezve, másfél év legalább szükséges!
Hova ez a rohanás, miért kell kockáztatni, ha még azzal sem vagyunk tisztában, hosszú távon milyen mellékhatásai lehetnek?!

A mindenáron vállalni az oltást hangoztatóknak, személyeskedés nélkül, miért oltatná be magát aki átesett a Covid 19 fertőzöttségen és kigyógyult?
Miért kellene ezért még külön büntetni, nem elég, hogy számos kellemetlenségnek volt kitéve a betegségen kívül is?! Kiközösítés, munkahelyi kellemetlenségek....jövedelem kiesés...
 
Az allergiás sokkot kapott emberek közül senki nem halt meg.
Ez viszont már nem a szerencsén múlt, hanem azon, hogy fel voltak készülve rá.
Egyébként leírva az a nyelvdagadás is viccesnek tűnik. Csak amikor ez olyan gyorsan zajlik, hogy már alig kapsz levegőt, a nyálad csorog, mert már lenyelni sem tudod, de még nem ért oda a mentő, az azért elég ijesztő tud lenni.
 
Ez viszont már nem a szerencsén múlt, hanem azon, hogy fel voltak készülve rá.
Egyébként leírva az a nyelvdagadás is viccesnek tűnik. Csak amikor ez olyan gyorsan zajlik, hogy már alig kapsz levegőt, a nyálad csorog, mert már lenyelni sem tudod, de még nem ért oda a mentő, az azért elég ijesztő tud lenni.
De itthon a szabály az, hogy az oltás után fél órát ott kell ülni és várni. Ha valami gáz van, akkor azonnal ott a segítség.
 
de helytállnak becsülettel, sokkal többet téve és elviselve, mint amiért a fizetésüket kapták a járvány előtt.
Erről jut eszembe mi lett a beígért 500 ezer premizálással (egyszeri bérkiegészítéssel)? Ami 160 ezer dolgozót érintett.
Vagy átfordították Kasler köszönetére?
nyilvánvalóan az egészségügyben dolgozók, különösen a jelen helyzetben, erejüket megfeszítve, sok esetben hősiesen dolgoznak, amit pénzzel megfizetni nem lehet. "
 
Utoljára módosítva:
Erről jut eszembe mi lett a beígért 500 ezer premizálással (egyszeri bérkiegészítéssel)? Ami 160 ezer dolgozót érintett.
Vagy átfordították Kasler köszönetére?
nyilvánvalóan az egészségügyben dolgozók, különösen a jelen helyzetben, erejüket megfeszítve, sok esetben hősiesen dolgoznak, amit pénzzel megfizetni nem lehet. "
Elvileg júliusban:
Eredetieg 170 ezer alkalmazottnak szánták, de arról nem találtam cikket, h a hivatalos döntést követően, mikor jutottak hozzá a jogosultak.
 
miért oltatná be magát aki átesett a Covid 19 fertőzöttségen és kigyógyult?
Mert a természetes immunitás csak arra a vírusvariánsra működik, amin átesett, és az is elenyészik pár hónap alatt. Ezért javasolják, hogy 3-6 hónap elteltével, vagy esetleg egy antitest teszt (ha már nem mutatható ki antitest) után érdemes.

Ez viszont már nem a szerencsén múlt, hanem azon, hogy fel voltak készülve rá.
Miért kéne a szerencsére bízni? Oltást ne adjunk be otthon. Amúgy meg elvileg, aki tudja magáról, hogy anafilaxiája lehet, az hordja magánál az EpiPen-t. Tehát a méhcsípést, eper vagy mogyoróevést sem bízza a véletlenre...

Miért nem inkább a gyártókat győzitek meg, hogy ha ennyire szuperhatáros, szuperbiztonságos a termékük, akkor ugyan már vállalják a felelősséget is érte?
Melyik gyógyszergyár nem vállalja a felelősséget, ha nem a felhasználó a hülye?
 
Mert a természetes immunitás csak arra a vírusvariánsra működik, amin átesett, és az is elenyészik pár hónap alatt. Ezért javasolják, hogy 3-6 hónap elteltével, vagy esetleg egy antitest teszt (ha már nem mutatható ki antitest) után érdemes.
Kollégánk tavaly márciusban esett át rajta, őt keményen lesújtotta, (kórház, intenzívosztály), a feleségének csak fejfájás, és náthaszerű tünetei voltak, de a szerológiai vizsgálat még mindkettőjüknél kimutatta az antitestet, így őket nem oltják be. Nem múlik el a védettség olyan gyorsan. De ez nem is nagy baj, mert évente lehetetlenség lenne a lakosságnak még a felét is beoltani, nem hogy a 70%-ot, amit az ideálisnak tartanak.
Nálunk legjobb esetben is azokat a 60 év alattiakat, akik nem tartoznak egyik rizikócsoportba sem, csak decemberben kezdik el oltani.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pityke007 wrote on kandaisdn's profile.
Szia, a virtuális mellékletet is fel tudnád tenni? Köszönöm szépen.
Baalcain wrote on gpmaria's profile.
szia
Nem tudom te tötötted-e fel a Bajtársak cimű könyvet.- amit sajnos még nem lehet. de ha magánban elküldenéd megköszönném
P.Kati82_ wrote on krisztina1974's profile.
Kedves Krisztina, szeretném elkérni az 5. osztályos történelem felmérőket. Köszönöm szépen, üdv.Kati
Sziasztok!
Nincs meg valakinek véletlenül pdf formátumban?
1614496598907.png
Maron0212 wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Szeretném megköszönni a fordításaidat. Az elmúlt években rengeteg örömet szereztél vele. :):dr_24:

Statisztikák

Témák
36,318
Üzenet
4,370,713
Tagok
588,821
Legújabb tagunk
erksze20
Oldal tetejére