Hírek Mennyi pénzt kapott az EU-tól Magyarország 15 év alatt?

Az Európai Bizottság közölt erről adatokat.


Történelmi fontosságú pillanat volt az Európai Unió 15 évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz, jórészt volt szocialista ország csatlakozott a közösséghez - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Hozzátette, hogy máig lelkes támogatója a 2004-es bővítésnek, amely lehetővé tette a "kontinens földrajzának és történelmének kibékítését".

Eurómilliárdok, új munkahelyek​

Magyarországon 2004-2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül, 2,5 milliárd euró (810 milliárd forint) értékben pedig a Juncker-terv mozgósított további befektetéseket.
Az országban az egy főre jutó GDP 57 százalékkal nőtt 2003 és 2017 között, a GDP az uniós átlaghoz képest 7 százalékponttal emelkedett 2003 óta.

A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek. Ezeknek köszönhetően 115 ezer új munkahely jött létre, 3724 kilométernyi útszakaszt és 415 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek, valamint mintegy 3,5 millió ember számára javult a hozzáférés a víz- és szennyvíz-hálózathoz - közölte az Európai Bizottság.
Végezetül kiemelték, hogy Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében.

MTI

1686061039062.png
 
80.000 ember írta alá a NOÁR-mozgalom felhívását, a státusztörvény elfogadása ellen.
Érdekelte ez ezt a potrohos diktátort?
Nos ilyen a mi miniszterelnökünk...:
Hadházy Ákos független képviselő a státusztörvény megszavazásának napján a Parlament folyosóján próbálta megtudni Orbán Viktortól, ki adott utasítást arra, hogy a honvédségi repülő Egyiptomból hazafelé egy ezer kilométeres kerülőt tegyen Pisába, hogy a miniszterelnök meglátogathassa a lányát
Hadházy Ákos a telefonjával felvette a beszélgetést, melybe olykor Szijjártó Péter és több másik fideszes képviselő is bekapcsolódott.

Orbán folyamatosan sunyi alaknak nevezte Hadházyt, miközben a független képviselő azt magyarázta, hogy már írásban, hivatalosan is megpróbálta kérdéseit feltenni az utazással kapcsolatban, de soha nem kapott választ ezekre.

Sompolygó sunyi róka, nem? Most mondjátok meg, nem? Mondjuk meg neki
– mondta Orbán,
A miniszterelnök később úgy összegez:

Mindig hazudik, mindig sunyi, mindig sompolyog, mint egy szőrét hullató rossz vidéki róka.
(tessék ezt választottátok)
 
Nos ilyen a mi miniszterelnökünk...:
Hadházy Ákos független képviselő a státusztörvény megszavazásának napján a Parlament folyosóján próbálta megtudni Orbán Viktortól, ki adott utasítást arra, hogy a honvédségi repülő Egyiptomból hazafelé egy ezer kilométeres kerülőt tegyen Pisába, hogy a miniszterelnök meglátogathassa a lányát
Hadházy Ákos a telefonjával felvette a beszélgetést, melybe olykor Szijjártó Péter és több másik fideszes képviselő is bekapcsolódott.

Orbán folyamatosan sunyi alaknak nevezte Hadházyt, miközben a független képviselő azt magyarázta, hogy már írásban, hivatalosan is megpróbálta kérdéseit feltenni az utazással kapcsolatban, de soha nem kapott választ ezekre.


– mondta Orbán,
A miniszterelnök később úgy összegez:


(tessék ezt választottátok)
Simicskának volt igaza.
 
Továbbra is szabad a tánc:

"Meglepő fordulat állt be a 2021–2027-es uniós ciklusban a Magyarországnak járó európai uniós támogatások ügyében: bár a hazánknak járó pénzek változatlanul blokkolva vannak a vitás kérdések miatt, az előlegfizetések mégis olyan dinamikus rajtot vettek, hogy azzal pillanatnyilag az EU-s rangsor élén állunk.
Az uniós fejlesztések Európai Bizottság általi társfinanszírozása utólag, visszamenőleg történik: nemcsak Magyarországon, hanem a többi 26 tagállamban is bevett szokás, hogy az adott ország a saját központi költségvetésének kockázatára és terhére ír ki, bírál el, majd fizet ki pályázatokat, pontosabban előlegezi meg a nyertes projektgazdák beruházásait."
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András
littlejoe wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék jónéhány fantasztikus könyvet feltenni mp3-ban,hogy a Canadahun felhasználóinak minnél egyszerűbben elérhetők legyenek.Mit javasolnál?
Köszönöm... :)
Peet8107 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta. Szeretnék én is hozzáférni a legális ebook-hoz de nem találom azt a topicot
Előre is köszönöm
alcsút wrote on Jaszladany's profile.
A nejem miatt köszönettel jövök.

Statisztikák

Témák
38,549
Üzenet
4,903,691
Tagok
621,776
Legújabb tagunk
TothRekaa
Oldal tetejére