Igen. Viszont azt nem értem, hogy a kompetenciákat miért kell nekünk is pipálgatni. Többek között azért is jön a szakértő, hogy megállapítsa a feltöltött anyagunkról, hogy hogyan felel meg és melyik kompetenciának, melyik indikátornak. Gyakorlatilag magunkat szakértjük azzal, hogy a portfóliós felületen mindenhol bejelöljük a kompetenciát és a hozzá tartozó indikátorokat.Pontosan ugyanígy gondolom! Nekünk nem feladatunk a szakértők szájába adni, hogy miben vagyunk jók...majd ők kiszedik azt a feltöltött anyagokból!
Nekem is küldd el légyszíves! Előre is köszönöm!
Bocsi csak már annyi mindet láttam, annyi helyen hogy néha belekeverek. Gondoltam inkább kétszer legyen meg mint egyszer semEzt a tematikus tervet már előrébb feltették. Ismerjük
A tájékoztató még nem jelent meg.
Az első emberek 1969-ben szálltak le a Holdra. Akkor azt mondták, hogy a következő lépés a Mars bolygó, s 30 év múlva meglesz.Nem tudni mi lesz a végleges ovis útmutatóban.
Éppen ezen gondolkodtam, vajon hány kanadai embert érdekel ez a téma....Az első emberek 1969-ben szálltak le a Holdra. Akkor azt mondták, hogy a következő lépés a Mars bolygó, s 30 év múlva meglesz.
A Holdra jó ideje nem megy senki, és - a szakemberek szerint - ma is 30 évre vagyunk az emberes Mars-utazástól.
(Voltam olyan szemét és obskurus alak, hogy ezt egy előadásán - akkor még a tanári Útmutatóra vonatkoztatva - a minisztériumi elöljárónak is elmondtam. A részvevőktől tapsot, az előadótól meg... hm... hát nem tapsot kaptam...)
Tehát lehet, hogy ugyanígy vagyunk az ovis útmutatóval is.
Majd lesz.
Esetleg.
Mit értek vele, ha kijön április 10-én, és nem kaptok határidő-hosszabbítást, vagy tök mást álmodnak meg benne az elméleti szakemberek?
Ha én lennék a helyetekben, nem is foglalkoznék már azzal. Ez a fórum olyan szakmai műhely, ami nekem kb. 10x hasznosabb, mint az Útmutató. (Bármennyire hihetetlen, az óvónénis problémák is: ezeket azonnal át tudom vinni a szakomra.) Igazából nem is értem, miért nem az OH adott ehhez felületet, miért kell a nekik feltett kérdésekre napokat, heteket várni?
Miért kellett virtuális emigrálnunk Kanadába, hogy valami segítséghez jussunk?
Ez utóbbira persze van válasz: az érdeklődők - naponta érzem úgy, hogy gyakorlati szakma gondolkodó része, a krémje - van itt.
Már annyi minden fel lett ide töltve....és a lényeg mindegyikben szinte ugyanaz. Mi sem vagyunk egyformák, a portfólióink sem lesznek azok!Éppen ezen gondolkodtam, vajon hány kanadai embert érdekel ez a téma....
A másik gondolatom, ha véletlen valaki kész, feltölti az anyagát, és szeretné elfelejteni is, közben jön egy ÚTMUTATÓ ami másképp kér dolgokat, mi lesz?
én remélem, már nem teszik közzé, nem lehetnek ennyire.......itt fejezze be mindenki szókincsének megfelelően.
Kros!!!Nekem ez az útmutató van meg a portfólióhoz. Hátha jó valakinek.
Kedves Bozsi99!Nekem ez az útmutató van meg a portfólióhoz. Hátha jó valakinek.
Az enyém már majdnem kész, 2 foglalkozás van még a reflexiókkal és befejeztem. Utána már csak a videó hiányzik, meg bővítem majd a képeket. Ha közben kijön az útmutató, hát hadd jöjjön. Mindent úgy írtam le, ahogy eddig csináltam, ahogy dolgoztam. A gyerekeken látom a fejlődést, az élményt az örömöt. A szülők maximálisan elégedettek. Én élvezem a munkámat. Engem már nem tud befolyásolni semmilyen útmutató és összezavarni sem fog. Valótlan dolgokat pedig nem fogok leírni csak azért, mert az útmutató esetleg valami mást kér.Éppen ezen gondolkodtam, vajon hány kanadai embert érdekel ez a téma....
A másik gondolatom, ha véletlen valaki kész, feltölti az anyagát, és szeretné elfelejteni is, közben jön egy ÚTMUTATÓ ami másképp kér dolgokat, mi lesz?
én remélem, már nem teszik közzé, nem lehetnek ennyire.......itt fejezze be mindenki szókincsének megfelelően.
Attól függetlenül aranyos, csak segíteni akar.Kros!!!
Bozsi99 a Marsról jött!!!
Az Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez (óvodapedagógusoknak) című segédanyag olyan, mint Columbo felesége.Csak segíteni akar...
Az Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez (óvodapedagógusoknak) című segédanyag olyan, mint Columbo felesége.
Bár sokat beszélnek róla, még senki sem látta.
Olyan jó, hogy vagy nekünk kros!!!!!!!!!!!!!! Néhány frappáns gondolatoddal mindig sikerül helyre tenned a dolgokat a fejemben!!!! Köszike És számítok/számítunk Rád a továbbiakban is!!!!!Az első emberek 1969-ben szálltak le a Holdra. Akkor azt mondták, hogy a következő lépés a Mars bolygó, s 30 év múlva meglesz.
A Holdra jó ideje nem megy senki, és - a szakemberek szerint - ma is 30 évre vagyunk az emberes Mars-utazástól.
(Voltam olyan szemét és obskurus alak, hogy ezt egy előadásán - akkor még a tanári Útmutatóra vonatkoztatva - a minisztériumi elöljárónak is elmondtam. A részvevőktől tapsot, az előadótól meg... hm... hát nem tapsot kaptam...)
Tehát lehet, hogy ugyanígy vagyunk az ovis útmutatóval is.
Majd lesz.
Esetleg.
Mit értek vele, ha kijön április 10-én, és nem kaptok határidő-hosszabbítást, vagy tök mást álmodnak meg benne az elméleti szakemberek?
Ha én lennék a helyetekben, nem is foglalkoznék már azzal. Ez a fórum olyan szakmai műhely, ami nekem kb. 10x hasznosabb, mint az Útmutató. (Bármennyire hihetetlen, az óvónénis problémák is: ezeket azonnal át tudom vinni a szakomra.) Igazából nem is értem, miért nem az OH adott ehhez felületet, miért kell a nekik feltett kérdésekre napokat, heteket várni?
Miért kellett virtuális emigrálnunk Kanadába, hogy valami segítséghez jussunk?
Ez utóbbira persze van válasz: az érdeklődők - naponta érzem úgy, hogy gyakorlati szakma gondolkodó része, a krémje - van itt.
Kooperatív pedagógia: a lelkesítő feladatköre.Sikerül helyre tenned a dolgokat a fejemben!
Szerintem nagyon jó, de a kompetenciás fejtegetés egy kicsit túlzás!Sziasztok! Elkezdtem én is ezt a borzadályt,mert csak ennek tudom hívni Rózsikánk láttán. Szóval fogalmam sincs, hogy jó -e így vagy sem a reflexió része. Szeretnélek megkérdezni benneteket,hogy a refelxiónál ti a 8 kompetencia területen belül az indikátorok alapján készititek el?? Mert nem tudom,hogyan is csináljam.
Felrakom és várom a segítségeteket, előre is köszi mindenkinek!!
Én is így gondolom!Szia!
Szerintem a foglalkozások utáni reflexióba nem kellenek a kompetenciák!!!!!!
Nehogy már oda is!
A szakértő majd kiszedi belőle, másrészt a feltöltő felületen jelzed a kompetenciáidat!
Hát igazán nem is onnan, csak most álltam neki az érdemi munkának.Kros!!!
Bozsi99 a Marsról jött!!!
Annak idején én úgy kezdtem, kijegyzeteltem a fórum első 40 oldalát, az tömény tartalom, és tele van segédanyaggal!!!!Hát igazán nem is onnan, csak most álltam neki az érdemi munkának.
Akkor a jövő héten buli...?Most álltam neki az érdemi munkának.
Kérdezés nélkül is tudni fogod a nevemHa jöttök szakérteni, összeírom a fórumos neveiteket, és majd elkezdem kérdezgetni: szreni? nem akkor lendvy stb, tudod én voltam az erakuckó, emlékszel milyen jól össze tudtunk dolgozni .......akkor is
Hajrá!!!Hát igazán nem is onnan, csak most álltam neki az érdemi munkának.
Nekem a tematikus tervem a csoportos TSMT feladataiból lesz. Ez alapján írom a tréningeket,ami jelen esetben a foglalkozási terveimet hivatott kiváltani. Én ezzel fejlesztek, ÁMV-tal mértem. Nekem erről fog szólni a portfólióm. Komplex fejlesztési módszer:Van bemeneti állapot felmérése,közte szenzo-motoros fejlesztés, lesz kimeneti kontroll mérés. Ennyi.Szia! Remek! Gondolkodjunk együtt! Én óvodában és iskolában is dolgozom,de az iskolában van sokkal több órám,ezért iskolait készítek. Én is csak az elején tartok, most éppen a csoportprofilt rakosgatom össze, és a foglalkozás tervezeteim között kutatgatok.Szakszolgálati dolgozók csak az egyszerűsített változatot tölthetik fel egyelőre ,(ha jól tudom) úgyhogy abban gondolkodom. A tematikus terv felépítését, azaz papír alapú kinézetét próbálom adaptálni a fejlesztésre, ehhez szeretnék segítséget. Az útmutatóban megadott mintát kéne kicsit a magunk képére formálni. Te mit gondolsz erről?
Már az is lettemVigyázz Bozsi99, fórum függő is lehetsz, itt sokan azok!
Tudod, én is így vagyok vele. Most belemásztam a dologba írom éjjel nappal, meg nem nyitom én újra az biztos. Ezt tudom, ez alapján elemezzék ahogy akarják.Nem tud többet mondani. Elcsípett 1 hírt, de csak fél füllel, én meg nem találom a neten. Ha most nem fóliázok, leállok, nagyon keserves lesz újra felvenni a ritmust.
Persze, jó lenne, nem mondom, de akkor meg kitalálnak még valamit, mondjuk, hogy ne csak egyéni fejlesztési tervet csináljunk, hanem nagydoktorit......