köszönömA feltöltőfelület ezt írja:
IKT alkalmazása a szaktárgy tanításában a tanulás támogatására: saját gyakorlat bemutatása, példákon, mintákon át - 2-3 darab.
Az információs és kommunikációs technológiák (röviden IKT) olyan eszközök, tevékenységek, folyamatok összessége, amelyek az információ közlését, feldolgozását, áramlását, tárolását, illetve a kommunikációt segítik elő, gyorsabbá, könnyebbé és hatékonyabbá teszik azt.
IKT-eszközök: mobil-/okostelefon, tablet, laptop, személyi számítógép és a számítógéphez csatlakoztatható eszközök - nyomtató, szkenner, interaktív tábla, szavazó- vagy feleltetőeszközök, projektor stb.
IKT alkalmazására sor kerülhet a pedagógus felkészülése során, valamint a tanórán, foglalkozáson, akár a kiadott feladatok iskolai vagy tanórán kívüli elvégzésekor is.
Iskolában egyértelműbb, hogy az IKT-alkalmazás inkább az órai munkához, meg a tanuló otthoni felkészüléséhez tartozik.
Óvodát Ti tudjátok.
Pdf-ben engedi.Miért nem engedi feltölteni?
Krosnak köszönhetően megvilágosodtunk! Tehát a KBI gyerek SNI, BTM róluk kell hogy legyen papír! Akiről nem kell papír az a TEHETSÉGESNEK mondott gyermek, mert azt te állapítod meg! Ezek közül választhatsz! SNI és BTM gyereket Te is fejleszthetsz a csoportban, mivel minden gyerekre amúgy is egyéni fejlesztési tervet kell készíteni. A gyermek fejlődését nyomon követő dokumentáció: 20/2012. (VIII. 31) EMMI rendelet 93 § (4. bekezdés), és a 22/2013. (III. 22.) EMMI rendelet 18 §, amely kiegészíti az előző rendeletet, és pontosan leírja, mit tartalmazzon és mi az óvodapedagógus feladata.Sziasztok! tudom, hogy valahol volt már róla szó, de nem bírom ezt a mennyiségű hozzászólást végig keresni, pedig közben nagyon sok infót le is mentettem. A kérdésem az lenne, hogy az esetleírás, és a KBI gyermek lehet ugyanaz a gyerkőc? Szerencsére nem bővelkedem problémás esetekben ezért kérdezem. A másik kérdésem, hogy akkor a KBI gyermek lehet olyan is akiről én mondom ki, hogy fejlesztést igényel, (finommotorika stb) és nincs róla mondjuk Nev.Tanos papírunk, vagy csak olyan gyermek lehet akiről van papírunk is? Köszi!
2015. 01.01-től kizárólag azok kerülnek át a ped2-be, akik most április 30-áig feltöltik a portfóliót. Ez ideiglenes átsorolás, a végleges a minősítési eljárás függvénye.Sziasztok! Szeretném megkérdezni, Ti mit hallottatok arról, hogy akinek megvan a 30 év szakmai gyakorlata, s 2015-ben / a pontos dátumot nem tudom../ szeretne nyugdíjba menni, valóban van rá lehetősége, hogy elkészítse a portfólióját? S 2015-től átsorolják a Ped.II -be? Ha ez tényleg így van, hol van leírva, s mikor kell jelentkeznie, meddig kell feltöltenie? Vagy ez csak egy kósza hír? Köszönöm az információt előre is!
Tehát! Ha megvan a 30 év szakmai gyakorlatod, jelentkezhetsz a 2015. évi minősítési eljárásra! Ez, azt jelenti, hogy 2015-ben minősítenek, ha bekerülsz a minősítő eljárásba! Ha megfelelsz 2016-ban sorolnak át Pedagógus II-be! Ezért, ha nyugdíjba akarsz menni 2015-ben, akkor felesleges jelentkezned, mert sok a HA!!!!!Sziasztok! Szeretném megkérdezni, Ti mit hallottatok arról, hogy akinek megvan a 30 év szakmai gyakorlata, s 2015-ben / a pontos dátumot nem tudom../ szeretne nyugdíjba menni, valóban van rá lehetősége, hogy elkészítse a portfólióját? S 2015-től átsorolják a Ped.II -be? Ha ez tényleg így van, hol van leírva, s mikor kell jelentkeznie, meddig kell feltöltenie? Vagy ez csak egy kósza hír? Köszönöm az információt előre is!
Köszönöm szépen!2015. 01.01-től kizárólag azok kerülnek át a ped2-be, akik most április 30-áig feltöltik a portfóliót. Ez ideiglenes átsorolás, a végleges a minősítési eljárás függvénye.
Aki tehát november 30-ás feltöltős, az csak 2016. január 1-től mehet át. Feltétele a 2015-ben lezajlódó sikeres minősítési eljárás.
Egyébként, ha van 30 év szakmai gyakorlatod, akkor valóban jelentkezhetsz. Ám ekkor javasolt tovább dolgozni, hogy a béremelésnek (2016-tól) legyen nyoma a nyugdíjban is.
Köszönöm szépen!Tehát! Ha megvan a 30 év szakmai gyakorlatod, jelentkezhetsz a 2015. évi minősítési eljárásra! Ez, azt jelenti, hogy 2015-ben minősítenek, ha bekerülsz a minősítő eljárásba! Ha megfelelsz 2016-ban sorolnak át Pedagógus II-be! Ezért, ha nyugdíjba akarsz menni 2015-ben, akkor felesleges jelentkezned, mert sok a HA!!!!!
Én is Bemes voltam! 1984-88!!! E osztályMég az év is stimmel, de én a Bembe jártam!
Én meg E osztály, de ugyanaz az évfolyamÉn is F
Okos főnéniEgyébként nekünk nem engedélyezi a főni a számítógépet csak nagyon indokolt esetben, mert otthon úgyis ott ülnek előtte, ha kell, ha nem...
Én is Bemes voltam! 1984-88!!! E osztály
Szerintem be kell..[/Q
Era velem egyidős vagyÉn is Bemes voltam! 1984-88!!! E osztály
Köszönöm.Úgy mérlegelj, ha most március végéig beadod, november végén kell feltöltened, 2015-ben minősítenek, 2016 január 1-től ped.2-be kerülsz. Ekkortól kb 20.000ft-tal lesz több a fizetésed, s pl a 40 éves jubileumi jutalmad is ez alapján számítódik, ami már a nyugdíjalapod is növeli. Én ezekkel az érvekkel győztem meg a kolléganőmet, aki veled idős, Ő fog jelentkezni.
Szerintem mindenképp jelentkezz, novemberig ráérsz eldönteni, hogy töltöd-e vagy sem
Ha az egyéni fejlesztési tervet SNI-sől, BTMN-esről írod, akkor az a javaslatom, hogy a KBI-s anyagok tehetséges csoportról készüljenek. A lényeg, hogy minél többféle szempontból legyen látható a ped. munkád.Krosnak köszönhetően megvilágosodtunk! Tehát a KBI gyerek SNI, BTM róluk kell hogy legyen papír! Akiről nem kell papír az a TEHETSÉGESNEK mondott gyermek, mert azt te állapítod meg! Ezek közül választhatsz! SNI és BTM gyereket Te is fejleszthetsz a csoportban, mivel minden gyerekre amúgy is egyéni fejlesztési tervet kell készíteni. A gyermek fejlődését nyomon követő dokumentáció: 20/2012. (VIII. 31) EMMI rendelet 93 § (4. bekezdés), és a 22/2013. (III. 22.) EMMI rendelet 18 §, amely kiegészíti az előző rendeletet, és pontosan leírja, mit tartalmazzon és mi az óvodapedagógus feladata.
A tárgyszó az, ami alapján pl. a google-ban keresnél. Pl.: matematika, szorzás vagy óvodánál (már amit itt olvasgatok ezt tudom elképzelni-bár lehet, hogy hülyeség) ősz, természetismeret, kreatív foglalkozás.A tárgyszó helyére mit írtok a tematikus tervnél??? )óvoda)