Öt-öt évet egymás után is lehet teljesíteni, s később párhuzamosan, még hármat is! Főleg a mi "mester" korunkban!!!!Ez csak azt jelzi, hogy nagyon korán kezdted, s olyan tehetségesen, hogy párhuzamosan tudtad művelni a kettőt.
Öt-öt évet egymás után is lehet teljesíteni, s később párhuzamosan, még hármat is! Főleg a mi "mester" korunkban!!!!Ez csak azt jelzi, hogy nagyon korán kezdted, s olyan tehetségesen, hogy párhuzamosan tudtad művelni a kettőt.
Én olyan iskolában tanítok, ahol általános iskola és gimnázium is működik. Így könnyű mindkettőben megszerezni az éveket.Öt-öt évet egymás után is lehet teljesíteni, s később párhuzamosan, még hármat is! Főleg a mi "mester" korunkban!!!!
Szerintem idén igenis könnyebb, mert NEM LEPŐDÜNK MÁR MEG, hogy így történikEgyre több a rejtély, de én ehhez kicsi vagyok, majd kiderül mit várnak el tőlünk.. Én hétfőn megyek szakértő társammal az intézményvezetőhöz tanácsod adni, és közölte van egy csomó kérdése, mert mindenki mást mond. Szerintetek ?...nem hiszem hogy meg tudom oldani a problémáit, amikor én sem vagyok most igazán képben. Mintha hasonlítana a tavalyi minősítés kezdésére, pedig azt hittem idén könnyebb lesz. Á dehogy
Kedves Kriszta!Tudnátok segíteni, hogy ezt az órarend bekéréses részt hol találom? Tudom, hogy régen benne volt a jogszabályban (szerintem a 20-asban), de most már egyikben sem találom!
A hírekben ezt úgy kommentálják, hogy : "a számítógép (jobb esetben a számítógépes rendszer) hibája miatt".Általánosságban véve, nagyon fontos lenne a pontos adatbázis.
Ámbár máris jelzem, hogy jónéhány esetben lehetnek problémák.
Vannak az egyszerűbbek.
Pl. pontosan mit értünk öt év gyakorlat alatt? Példát is írok, mert úgy lesz érthetőbb. Nekem van 5 év általános iskolai matematika tanári gyakorlatom (több is persze) de úgy adódott, hogy már vagy 6 éve nincs ilyen órám. Olykor helyettesítek, ha kell, az 5-6-7-8. osztályok egyikében. Ezt a magam részéről élő gyakorlatnak tartom.
De ha pl. valakinek minősítési eljárásában közreműködök s ő a "nem felelt meg" döntést érdemli ki, ráadásul mondjuk még ilyesféle nyomozásba is kezd...?
Írom a bonyolultabbat, ez pedig a műveltségterületes tanítóké. Legyen a minta-szak az ember és társadalom.
Ki fogja őt minősíteni?
Akad-e az adatbázisban pont ilyen műveltségterületes tanító elérhető földrajzi közelségben?
Ha igen, minden rendben. Tavasszal már volt erről szó, nagyon sok "sima" tanító visszautasította a hasonló felkérést.
Ha nem: a történelemtanár (5-8. osztályra...) is mondhatja: igen, részt veszek a minősítésen, mert 5-6. osztályokban pontosan ugyanazt és ugyanúgy tanítjuk.
Vagy: nem, nem vehetek részt a minősítésen, mert más a képzettségem, nem vagyok tanító, és biztos, hogy olyan módszereket alkalmaz a kolléga, amelyekhez nem tudok érdemben hozzászólni.
Szóval, ha az adatbázis pontos, akkor sokkal kevesebb visszamondás lesz (lenne) ami mindenki számára görcsoldó hatású.
Kedves Kriszta!
Örülök, hogy rákérdeztél, ugyanis nem hatályos. A tanfelügyeleti kézikönyv 12. oldalán található. És még Kormányhivatalt említ.
Hatályos szöveg:
"147. §(6) A hivatal november 30-ig kijelöli az ellenőrzési tervben szereplő ellenőrzések időpontját, az ellenőrzésben részt vevő szakértőket és a vezető szakértőt, majd az informatikai támogató rendszer útján értesíti az ellenőrzésben érintett pedagógusokat, szakértőket, valamint az érintett intézmények vezetőit.
(7a)194 Az ellenőrzést vezető szakértő az ellenőrzés időpontja előtt legalább tizenöt nappal felveszi a kapcsolatot az érintett intézmény vezetőjével és egyeztetik az ellenőrzés ütemezésével és tartalmával kapcsolatos részleteket."
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Hatályos: 2015.06.20 - 2015.08.31
11-12 éves tanulók magyarórája (5. és 6. osztály a hagyományosban): Petőfi Sándor élete (remélem, nem lövök nagyon mellé, bár a tananyag a teljesen mindegy kategória)
tanulhatják: ált. iskolában vagy 8 osztályos gimiben
taníthatja (vagy 1xűen csak tanítja ): magyar művterületes tanító, magyartanár főiskolai végzettséggel, magyartanár egyetemi végzettséggel
látogathatja a pedagógust: azonos munkakörben és intézménytípusban 5 évet leélt szakértő: nos, ő ki lesz, ha 11-12 éves korosztály magyarórája a nyeremény 8 osztályos gimiben? (azt sejtem, hogy a tanító nem valószínű)
gyógypedagógusok: többen is írták, hogy ilyen végzettséggel kerültek a 7. turnusba, mert még hiány van belőlük. Szegregált intézmény nem sok maradt. Az integráltakban a többségi diploma kell. Ped. ellenőrzésnél szakosként a gyp szakértőnek 50 km-en belül hamarosan minden gyp tanár a személyes ismerőse lesz.
Az óvodai csoportnapló tartalmazza:
a hivatalos csoportlátogatásokat, a látogatás célját, időpontját, a látogató nevét és beosztását, a látogatás szempontrendszerét, az eredményt
(az iskolai naplóba nem ír elő ilyesmit/nem találtam)
Tényleg ez a gyakorlat? Csak saját kíváncsiságomból kérdezem. Az is érdekelne, hogy az iskolai beírási napló rubrikájába hogy fér bele pl. az sni-sről előírt adatok halmaza.
Úgy tudom, hogy a szaktanácsadói próbaminősítésen tanfelügyeleti próbaértékelés nem történt, mint nálunk szakértőknél. Talán ezért került bele sok mester szaktanácsadó.Tanulmányoztam a tegnapi saját email címre jött OH levelet. Azt az infót is keresném, hogy mint intézményvezetőhöz jön a tanfelügyelet ( persze tudom, egyszerre is nézhet mint pedagógust és mint vezetőt is)
Többek között ezt írják: A pedagógusok előmeneteli rendszeréhez kapcsolódó országos minősítési tervbe bekerült pedagógusok minősítése során az értékelés része a tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye, tehát az érintett pedagógusok minősítését megelőzi majd a tanfelügyeleti látogatás. Ez általános szöveg? Ha a nevemre jön a levél tudniuk kellene, hogy már túl vagyok a próbaminősítésen ( mester és szaktanácsadó vagyok)
Ezúton értesítjük, hogy Ön bekerült a 2016. évi ellenőrzési tervbe, tehát az országos pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatására a 2016. évben kerül majd sor, amelynek pontos időpontjáról az Oktatási Hivatal 2015. november 30-ig közvetlenül értesíti majd Önt és az intézmény vezetőjét is. ( vastagon szedve kiemelve) Én vagyok az int. vezető. Akkor most miért is jön hozzám a tanfelügyelet?
Szia, nekem is ezt mondta a vezetőm, ezért nem kerültem be,mert nem bírtam és felhívtam, hogy most mi van mert nem jött levél és akkor közölte , hogy nem vagyok bent mert van 2 szaktanácsadó kolléga akinek nem volt tanfelügyeletije, most ők kerültek be, illetve egy kolléga mesterbe jelentkezett. Így megvan a 7 fő aki minősítve lesz, azaz a 10% és sajnos én így kiestem. Amit abszolúte nem bánok!!Úgy tudom, hogy a szaktanácsadói próbaminősítésen tanfelügyeleti próbaértékelés nem történt, mint nálunk szakértőknél. Talán ezért került bele sok mester szaktanácsadó.
Csip-csup!Tanulmányoztam a tegnapi saját email címre jött OH levelet. Azt az infót is keresném, hogy mint intézményvezetőhöz jön a tanfelügyelet ( persze tudom, egyszerre is nézhet mint pedagógust és mint vezetőt is)
Többek között ezt írják: A pedagógusok előmeneteli rendszeréhez kapcsolódó országos minősítési tervbe bekerült pedagógusok minősítése során az értékelés része a tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye, tehát az érintett pedagógusok minősítését megelőzi majd a tanfelügyeleti látogatás. Ez általános szöveg? Ha a nevemre jön a levél tudniuk kellene, hogy már túl vagyok a próbaminősítésen ( mester és szaktanácsadó vagyok)
Ezúton értesítjük, hogy Ön bekerült a 2016. évi ellenőrzési tervbe, tehát az országos pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatására a 2016. évben kerül majd sor, amelynek pontos időpontjáról az Oktatási Hivatal 2015. november 30-ig közvetlenül értesíti majd Önt és az intézmény vezetőjét is. ( vastagon szedve kiemelve) Én vagyok az int. vezető. Akkor most miért is jön hozzám a tanfelügyelet?
Legalább 3x léptem be és néztem meg a Honlapom alatti füleket, de tényleg nincs ilyen menüpont!8 perce kaptam az OH-tól újabb levelet. Intézményi kategóriák tanfelügyelethez. Nagyon gyors akartam lenni a kitöltéssel, de nincs a felületemen még a levélben említett menüpont.
Te találgatsz, én pedig erre gondoltam."A 2015. őszi pedagógiai-szakmai ellenőrzések elvégzésében fontos feladatuk..... LESZ tanfeügyelet ebben az évben?"
Ha a kettőt összerakjuk: Igen, őket még idén meglátogatja a tanfelügyelet.
ÉN CSAK TALÁLGATOK!!
Köszi, ezt eddig nem néztem, most megtettem. Nekem még így sem tiszta, segítenétek, vagy várjak novemberig? A következő jelenik meg a felületen: - a pedagógus ellenőrzéseknél:Csip-csup!
Ne a levelet figyeld, hanem a felületen az értesítést! A mi iskolánkban megjelent a kolléga nevénél, hogy intézményvezetőként fogja ellenőrzi a tanfelügyelet. Valószínüleg Nálad is jelzik ezt!
Köszi, ezt eddig nem néztem, most megtettem. Nekem még így sem tiszta, segítenétek, vagy várjak novemberig? A következő jelenik meg a felületen: - a pedagógus ellenőrzéseknél:
Az Önök intézményében 2 pedagógus kolléga érintett a 2016. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzésekben.
A 2016. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzési (tanfelügyeleti) tervbe bekerült pedagógusok listája. A két név közül az egyik az enyém. ( a másik aki nov.-ig tölt fel portfóliót és bekerült a 16-os minősítésbe)
Az intézményi ellenőrzéseknél így szól: Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önök intézménye intézményi tanfelügyeleti ellenőrzéssel nem érintett 2016-ban. Kérjük, hogy ellenőrizze a 2016. évi pedagógus ellenőrzések menüpontban, hogy mely pedagógus kollégák érintettek pedagógusként (intézményvezetőként) a tanfelügyeleti ellenőrzésekben.
Lehet én vagyok körülményes,de nem értelmes számomra mit várnak tőlem, hogyan tanfelügyelnek? Írogatok, mert Tőletek várok segítséget elsősorban s furcsa számomra, hogy halálosan nyugodt vagyok! ( dolgozok, és sok mindenen túl vagyok már) Ha kell ezen is túl leszek, csak szeretem tudni mit várnak tőlem.