Antik irodalom

Faludy nem éppen a versmértékhez ragaszkodó Horatius-fordítása:
Ne tudakold…

(Carmina I, 11)


Ne tudakold, tiltva van ez, Leuconoé, míly véget
szántak neked s nekem az istenségek.
A perzsa asztrológusok beszédére ne hallgass,
tűrd, ami jön: számításaik csalnak;
hogy Juppiter sok éven át gondoskodik még rólad
vagy e telet rendelte utolsónak:
nem sejthető. A tenger zúg. Szűrd le a bort. Az élet
rövid. Nem ad helyet hosszú reménynek:
elszáll a perc. Nincsen, csak jelen idő e földön.
Gyümölcseit szakítsd le mind és rögtön.

Sulpicia: Vallomás

Sulpicia

Vallomás

Megjött végre a várt szerelem, forr tőle a vérem,
bármit szól a világ, nem tagadom le ma már!
Meghallgatta dalom panaszos szavait Cytheréa,
és elküldte nekem rég keresett szeretőm.
Megtartotta szavát: örömöm kifecsegheti írigy
nyelvvel akárki, akit még ily öröm sosem ért.
Már semmit sem irok titkos táblákra ezentúl,
hadd tudják: szeretem, s büszke vagyok, ha szeret!
Boldogság ez a bűn; a szemérem lenne ma vétek,
egymáshoz méltó két szerető szeret itt!
(Radnóti Miklós)

Horatius: Leukonoéhoz

Horatius

Leukonoéhoz

Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked
mit szántak, mi jövőt isteneink, bár Babylon sötét
számításait is kérdeni, jobb tűrni, akármi lesz.
Vagy még több telet is ad Jupiter, vagy soha látni már
nem fogjuk, ha a zord téli vihar zúg el a tengeren;
szűrd meg bölcsen a bort, balga reményt tilt az irígy idő
hosszan szőni. Amíg szánkon a szó, már tovatűnt a nap:
tépd le, virága tiéd; holnapokat, Leukonoé, ne várj.
(Trencsényi-Waldapfel Imre)

Horatius: A nők csatáján

Horatius

A nők csatáján

A nők csatáján telt el az életem,
és dicstelen sem volt ez a háború:
most fegyverem és harci lantom
szögre akasztom a tenger szülte
Venus oltárán, végre pihenjenek.
No, gyújtsatok hát ünnepi lángokat,
méltóbb dalokhoz faltörő kos,
hősi kezekbe való íj kell már.
Ó, istenasszony, ciprusi boldogok
és hó nem látta memfiszi táj ura,
királynő, fogd, emeld az ostort -
s üss nagyot arra a dög Chloéra.
(Hegedűs Géza)

Petrarca: A szem, amelyről oly forrón daloltam

Petrarca

A szem, amelyről oly forrón daloltam

A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,
a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.
S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!
A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.
(Sárközi György)

Horatius: Aristus Fuscushoz

Horatius

Aristus Fuscushoz

Tiszta embernek, ki a bűnt kerűli,
semmi nem kell: mór kelevéz se, íj se.
Mérgezett nyíllal dagadóra terhelt
puzdra se, Fuscus.
Afrikának hév utain bolyong bár,
vagy felindul, szét a kopár-mogorva
Kaukazusba, s hol mesebéli tájat
nyaldos Hydaspes.
Lámcsak egy farkas, hogy a telkemen túl-
csapva lalláztam Lalagémrul édes
gondtalansággal, elinalt az erdőn
puszta kezemtől.
Nem növelt ily szörny vadat a vitézlő
Daunias téres, sürü tölgyesekben,
s bús oroszlánok kiaszott dajkája
sem, Juba földje.
Vessen a sors rest sivatagra, hol langy
nyári szellőtől nem üdül fa lombja,
hol köd ül váltig, s a világot egyre
gyötri a zord Ég;
s vessen a sors bár egyenest az izzó
Nap-szekér alá, ki-se-lakta földre:
méz kacajú kis Lalagémnak áldom
méz csacsogását.
(Kardos László)

Catullus: Furius s Aurelius

Catullus

Furius s Aurelius

Furius s Aurelius, Indiát is
kik Catullusszal beutazni vágytok,
hol kelet hullámai messze zúgva
söprik a partot,

s lágy Arábiát is, a skytha földet
és hol a parthus nyilaz és a hyrcán
és a tengert, mit belefolyva fest a
hétvizü Nílus;

elkisérnétek, ha az Alpok ívén
túl a nagy Caesar remekét csodálná,
bár a Rajnát lássa s a vad britannok
messze hazáját.

Ó, ti, kik mindent, mit az istenek majd
elhatároznak, velem együtt élni
készen álltok, szót vigyetek s ne jó szót
szép szeretőmnek.

Boldoguljon hát a buják hadával
élve, háromszázat ölelve által,
kik közűl egyet se szeret, de mindnek
tépi a gyomrát;

és szerelmem már ne kivánja tőlem,
mert hibájából szakadott le, mint rét-
szélen-elhúzott-ekevas-sebezte
karcsu virágszál.
(Devecseri Gábor)

Horatius: Thaliarchushoz

Horatius

Thaliarchushoz

Nézd a Soractét! nézd, magas orma hogy
ragyog fehéren! roskad a hó alatt
és nyög az erdő, és a fagyban
a folyamok vize mind beállott.
Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél,
fűts jó keményen! s hozd ide kétfülű
kancsódat, és tölts bőkezűbben,
ó, Thaliarchus, a legjavából!
A többit bízd rá, bízd az egekre: ha
legyűrték a tengerkavaró vihart,
megint feláll a karcsu ciprus,
s nem csikorognak a fák a kertben.
Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot,
míg rá nem őszül ifju fejedre a
mogorva vénség! Hívnak a versenyek,
s ilyenkor édes sugdolózni
titkon az alkonyi félhomályban,
ilyenkor édes a kacagás, amely
megmondja, merre bujt el a kedvesed,
s a zálogul rabolt gyürű, mit
a keze véd, de a szíve enged.
(Szabó Lőrinc)

Horatius: Legfeketébb elefánt méltó szeretője


Horatius

Legfeketébb elefánt méltó szeretője

Legfeketébb elefánt méltó szeretője, mivégre
sok leveled meg a drága ajándék?
Nem vagyok én telivér fiatal, s nem tompa az orrom,
érzem, akár a kutyák a vadat, hogy
bűzlik rút polipod, hogy sörtés hónod alól vén
kecskebak ördögi illata döfköd;
s phű, hogy dől a veríték, szálldos a szörnyü büdösség
ráncteli tagjaidon, mikor immár
kézben a bunkó, megvan! s tömnéd fújva magadba
s mállik a nedves krétapor és a
vén krokodil ganajával mázolt arc szine: bakzol
törve az ágyat, az ég fele rúgva.
S még engem vádolsz és köpködsz vad szavakat rám:
"Inachiánál lám sose lankadsz,
őt ugye egy éjjel háromszor meg tudod... engem -
egyszer. A Lesbia veszne, ki téged,
rongyot, nékem ajánlott, ó, akinek bika kéne!
S erre kidobtam a cosi Amyntast -
győztes vesszeje testében jobban gyökeredzett,
mint fiatal fa kemény hegyi földben!
Szólj te, ki kapta a kétszer festett tyrusi posztót?
Persze te kaptad! Azért, hogy e földön
egy lakomázónak se legyen szeretőbb szivü nője,
mint neked én, csupa szív, csupa féltés!
Én nyomorult, futsz tőlem, mintha a birka a farkas
s kecske oroszlán torka elől fut!"
(Orbán Ottó)

Weöres Sándor: KÖSZÖNET /idézet/

"Köszönet a fehérségnek
és köszönet a feketeségnek.
Köszönet a tarka szineknek
és köszönet a szineken-túli szineknek.

Üdv nektek: Orpheus, ormos hullám,
Herostratos, homorú hullám.
Ti gondoskodtok, hogy minden elem
kifogyhatatlan mozgásban legyen.
Üdv! Üdv!

És köszönet a csoda-városnak is,
ki akkora, hogy minden beleférne
és mégse nagyobb a pontnál.
Ki egyszerre minden felé fordítja minden oldalát,
mégis külön-külön bókol felétek,
élvezők,
érzők,
cselekvők,
gondolkodók.
Köszönet teneked, négyszirmú város a színeken túl!

Üdv Prometheusnak, ki pokolra szállt, mindenkiért, mert mindenkit szeretett..."

Weöres Sándor

Epikuros: Legfontosabb filozófiai tanitásai

Sziasztok!

Egy filozófiai csemege ... már ha filozófia tárgykörben létezik csemege ...
„Sohasem törekedtem arra, hogy a tömeg előtt tetszést arassak: ami nekik tetszett, ahhoz én nem értettem, amit pedig én tudtam, messze volt az ő látókörükből." (Epikuros)

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanitásai

Euripidész: Az őrjöngő Héraklész

Sziasztok!

"Héraklész, a dór hős attikai, athéni tragédia főszereplőjeként e darab előtt nem léphetett színpadra. Már tragédia-beli szerepeltetése is feltűnő, de a legfontosabb újítás Euripidésznél, hogy athénivá tesz egy olyan mítoszkört, amely eredendően idegen volt a helyi mondáktól. Thészeusz élet- és sorsmentő megjelenése az emberi gondolkodás, józanság felülkerekedését jelenti az isteni gonoszságon. És még valami fontosat: tudjuk, hogy Szophoklész Aiasza a nevét viselő tragédiában elköveti az öngyilkosságot, miután rádöbben - Héraklészhez hasonlóan -, hogy istenek okozta őrületében ártatlanokat ölt halomra ellenségei helyett, s e szégyennel többé nem térhet vissza sem a görög hősök közé, sem hazájába. Hogy Héraklész a sokkal súlyosabb bűn elkövetése után is életben maradhat - sőt életben kell maradnia -, az annak köszönhető, hogy ő már nem az epikus hősök világában él Euripidésznél, hanem az emberré vált félisteni hős sorsát kell vállalnia. Euripidész mítoszértelmezésének ez a fő jellemzője: a közismert történetek szereplőit emberi cselszövések és indulatok hálójába veti, megfosztva ezzel őket az isteni világba vetett feltétlen hit menedékétől, ugyanakkor éppen ez a megfosztottság mélyíti el a tragédia hatását a nézőben, olvasóban."
Ugye már mindenki tudja, hogy Euripidész egy újabb darabja következik ...

Euripidész: Az őrjöngő Héraklész

Euripidész: Bakkhánsnők

Sziasztok!

Pár hozzászólással korábban Emese kereste ....
itt van egy majdnem tuti verzió (esetleg egy-egy betűhiba van benne) ..... használja mindenki egészséggel!

Euripidész: Bakkhánsnők

Horatius: Megszegett sok esküvésed

Horatius
Megszegett sok esküvésed

Megszegett sok esküvésed
Egyszer ártott volna csak;
Egy fogad lett volna barnább
Egy kis ujjod körme vak:
elhinném; de valahány új
csalfasággal terheled:
tündöklőbben támad, ifjak
köz bajára, szép fejed.
Még javadra vál, hamisan
hívni holt szülőd porát,
az örök istent, s az éjnek
néma csillagtáborát.
Maga Vénusz már kacagja,
a nimfák is együgyűn;
kacag Ámor, fenve lángzó
nyilát véres köszörűn.
Minden ifju néked serdül,
néked nő új szolgahad;
és a régi - szidja jármod:
s fenyegetve - ott marad.
Félti anya kis legényét,
félti tőled fukar ősz,
s férjét új ara, szegény, hogy
bájkörödben elidőz.
(Arany János)

Plautus: Amphitruo

Sziasztok!

Most egy új szerző következik, eddig alapvetően görög drámákat olvashattunk, most klasszikus római következik.....

Titus Maccius Plautus: Amphitruo

Héródianos:A Római Birodalom története Marcus Aurelius halálától

Sziasztok!

Most egy "történelemkönyv" következik - még nem egészen kész, de már így is kiválóan használható ...
"A kötet Héródianos, a Kr. u. 3. században élt görög szerző Róma történetéről szóló munkáját tartalmazza, amely Róma császárkori történetét, a Kr. u. 180-238 közötti időszakot tárgyalja. Számos történelmi tény egyedül az ő művében maradt fenn, és egyben ő az egyetlen kortárs történetíró, akinek a műve teljes egészében fennmaradt. A művet - egy-két részlettől eltekintve - magyarra még soha nem fordították le. A kötetet Héródianos életét és művét, valamint a válság történetét összefoglaló utószóval, az eredeti görög szöveg fordítását részletes kommentárral és névmutatóval egészítettük ki."

Héródianos: A Római Birodalom története Marcus Aurelius halálától

Philosztratosz Flavius: Erósz szárnyai

Sziasztok!


"Philosztratosz (Kr. u. 165 k. - 244 k.) ógörög író, szónok, szofista. Lémnoszról származott. Egy ideig Rómában élt, Septimius Severus feleségének, Julia Domnának a köréhez tartozott. A császárné halála után feltehetően Athénban telepedett le. Megírta többek között a csodatévő tüanai Apollóniosz életrajzát (Ta eisz ton Tüanea Apollónion), a szofisták életrajzait (Biti szophisztón), és ismert egy Eikonesz című képleírás-gyűjteménye is.

Az ógörög Philosztratosz szerelmeslevél-gyűjteménye gazdag metaforarendszerekkel dolgozó, költői telítettségű, frappáns, olykor gnómikus vagy epigrammaszerű szövegeket tartalmaz, melyek a korabeli retorikai gyakorlatok szellemében fogantak. Philosztratosznál azonban mégsem a szónokiasság kerül előtérbe, levelei inkább szépirodalmi ihletettségűek, szinte modern prózaverseknek hatnak, mesteri érzékkel tud lelki alkatokat, beállítottságokat, de felvett pózokat is bemutatni, így nem egyszer egész történetek kerekednek a levelek köré. Ennek a fajta ábrázolásmódnak az intimitás mellett a finom, szinte észrevehetetlen irónia a fő jellemzője, melynek segítségével a szerző meggyőzően tudja bemutatni ugyanannak a dolognak két ellentétes értelmezését is."


Philosztratosz Flavius: Erósz szárnyai

Hedwig Falk: A Genezis idején

Sziasztok!

Most egy érdekességet adok olvasni, ami lehet akár régészet, akár vallástörténet!
"Betekintés az emberiség őstörténetébe a Biblia és a régészet megvilágításában – egy kísérlet.
Ez a figyelemreméltó könyv új életre kelti az emberiség kezdetének történelmét. A szerző szemléletesen mutatja be az első nemzedékek történetét, és -– a modern régészet ismereteire támaszkodva – őstörténeti összefüggéseket tár fel, lehetővé téve az olvasó számára az Ószövetség első fejezeteinek mélyebb megértését. Ennek során nyilvánvalóvá válik, hogy az objektív régészeti kutatás inkább megerősíti a Biblia kijelentéseit, mint hogy hogy ellentmondana nekik..."

Hedwig Falk: A Genezis idején

Martialis: Figyelmeztetés erényes nőolvasójához

Sziasztok!

Most megint egy szép epigrammával lepek meg mindenkit:

Martialis
Figyelmeztetés erényes nőolvasójához

Íme, a könyv eddig szólt, tisztelt asszonyom, önnek.
Ön megkérdi: kinek szólhat a többi? Nekem.
Most jön a tornaterem, fürdő, stadion: meneküljön,
hogyha pucéran nem bírja a férfiakat.
Rózsák és bor után a szemérmet félreteszi, s hogy
mit mond, nem tudja Terpszikhoré maga sem:
nem kétértelmű kép jelzi, de nyílt, egyenes szó,
azt, mit a legjobban kedvel a büszke Venus,
azt, mit a gazda a kiskertjét őrizni felállít,
és ha szemérmes szűz látja, befogja szemét.
Ismerem önt: már éppen félre akarta a könyvet
tenni, de most buzgón kezdi lapozni megint.
Fordította: Havasi Attila

Euripidész: Médeia

Sziasztok!

"A gyermekgyilkos, ázsiai Médeia történetének euripidészi feldolgozása nem nyerte el az athéni közönség tetszését: a bukással egyenértékű harmadik helyet tudta csak megszerezni a költő a tragédiaversenyen azzal a tetralógiával, amelynek első darabja a Médeia (a többi: a Philoktétész, a Diktüsz és a Therasztai elveszett). Az utókor ítélete már kedvezőbb volt: a képzőművészetben, a vázafestészetben a Médeia-motívum a Földközi-tenger medencéjében mindenütt elterjedt, s a két évszázaddal utóbb készült iskolai Euripidész-válogatásban már a legjobb Euripidész-művek közé sorolták a Médeiá-t. Később is minden korban kedvelt olvasmány volt, s a középkoron át mind a mai napig az egyik legtöbbre becsült Euripidész-tragédia.
Feltűnő sajátossága a darabnak, hogy Euripidész mindössze két szereplőt léptet színre egyszerre, holott ekkor már az athéni színpadon elfogadott volt a harmadik szereplő alkalmazása. Éppen ezért feltételezik, hogy Euripidész egy korábban írt tragédiát akart pontosan utánozni.
A Médeia Euripidész első, ránk maradt politizáló tragédiája: Aigeusz athéni király megjelenítése, erkölcsi fölénye Kreónnal és minden szereplővel szemben, az Athént dicsőítő ének (824. sor) nyílt hitvallás a költő politikai nézeteiről. De ez érthető is: a perzsák elleni győztes háborúk után, a majdan Athén vesztét okozó peloponnészoszi háború előtt írta Euripidész e darabot. S egyúttal ez az egyetlen pillanat is életében, amikor fenntartás nélkül, egyértelműen lelkesedhet az athéni államformáért, demokráciáért. A Médeia az alantas indulatokon, viszálykodásokon felülemelkedett, igazságot teremteni tudó Athén dicsőségét hirdeti a kolkhiszi királylány korinthoszi tragédiáján keresztül is."
Most már tudjátok, hogy mi következik .....


Euripidész: Médeia