Hírek Dagad a botrány Horvátországban: “Orbán nem mondott semmit, csak telefonálgatott”

Mint korábban beszámoltunk róla: lezuhant egy orosz katonai drón péntek éjjel Horvátországban. A gép Magyarország felől érkezett, 40 percet töltött el hazánk légterében. A Honvédelmi Minisztérium későbbi közlése szerint végig figyelemmel kísérték, amíg a levegőben tartózkodott, ennek ellentmond, hogy sajtóértesülések szerint Orbán Viktor is a horvát miniszterelnöktől hallott először arról, ami történt.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök az esettel összefüggésben szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatót, meglehetősen paprikás hangulatban. Plenković a magyaroktól vár választ amiatt, hogy hogyan történhetett meg az eset.

“Zuhanhatott volna akár Budapestre, Ljubljanára, Pozsonyra vagy Paksra is“​

– fogalmazott ingerülten a kormányfő, hozzátéve, hogy fejleszteni kellene az együttműködést,

és szólni, ha valami történik, a helyzet ugyanis “tűrhetetlen”.

Bár az nem világos, hogy a Tu-141-est szándékosan vagy véletlenül lőtték ki Horvátországra, szerinte egyértelmű fenyegetésről van szó. Ő levelet írt az ügyben a NATO-nak is, és válaszokat vár, hogyan történhetett meg mindez.

A kérdésre, hogy mit mondott neki Orbán Viktor, miután tőle hallott a felderítő drónról, Plenković azt mondta:

“Semmit, a magyar miniszterelnök elkezdett telefonálni és informálódni. Ahogy én Zágrábot hívtam, ő Budapestet hívta“​

– mesélte. Plenković kategorikusan kijelentette:

“Magyarország dolga kideríteni, hogy mindez hogyan történhetett meg, a magyar légtérben ugyanis sokkal több időt töltött a felderítő drón, mint Horvátországéban.“​

Korábban Ukrajna és Oroszország is tagadta, hogy a Tu-141-es az övé lenne.

Kijevi részről az ukrán védelmi minisztérium egyik államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a felderítő drón nem ukrán felségjelzést visel, Moszkva zágrábi nagykövetsége pedig azzal hárította el a felelősséget, hogy Oroszország hadrendjében 1991, vagyis a Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen felderítő drón.

1647102029249.png
 
"Regionális segítségnyújtás

Az ehhez szükséges eszközökkel nem rendelkező országokat más NATO-tagok segítik szuverén légterük integritásának megőrzésében.
Na akkor most van rendelkezésre álló eszközünk vagy nincs?
Csak bámulunk bambán másra várva vagy tenni kell az alábbiak szerint

A NATO Air Policing egy békeidőbeli küldetés, amelynek célja a Szövetség légterének biztonságának megőrzése. Kollektív feladatról van szó, és az év 365 napján a nap 24 órájában folyamatos – a nap 24 órájában, az év 365 napján – jelenléte a vadászrepülőgépek és a legénység, amelyek készek gyorsan reagálni az esetleges légtérsértésekre.
 
Két ejtőernyő

A rendőrséget a rémült lakosság riasztotta a helyszínre. A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy két ejtőernyőt találtak a helyszínen, amelyek a fákról lógtak le.
 
Érdekes: Gyurcsánynak köze volt a rendőrségi műveletekhez 2006-ban szerintetek.

Sőt! Kifejezetten ő volt a hibás minden testrészért, minden lelki problémáért.

Eddy! Hogy is van az a sapka-dolog?
Már bocs, de a magyar rendőrséget nem működik együtt minden téren a szomszédos országokkkal, ha a magyar radar látta, akkor látta a román is meg az amerikai Awacs is. Ezt sokkal nehezebb "eltitkolni". AMugy meg a 2006 os rendőrségi akcióról is van egy csomó "legenda", nekem személyes "kedvencem", hogy izraeli katonák voltak akik magyar rendőrruhába öltöztek.
 
A magyar kormánynak egyértelmű az álláspontja​

Szijjártó Péter külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök többször felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon keresztül nem lehet halál okozására alkalmas fegyvereket szállítani Ukrajnába.

A nyilatkozataikban pontosan a maihoz hasonló események bekövetkezésének veszélyére hívták fel a figyelmet, mivel Moszkva korábban határozottan felhívta a figyelmet, hogy minden nyugati katonai eszközt szállító konvojt potenciális célpontnak tekint.
 
Na akkor most van rendelkezésre álló eszközünk vagy nincs?
Csak bámulunk bambán másra várva vagy tenni kell az alábbiak szerint
eszköz van, mármint készenléti grippenek, de a riasztási lánc magasabbról indul, mint magyarország, mert ez a NATO rendszer része. @FLAMINGO szerintem ezt Te jobban érted. Felvilágosítanál minket, ha kérhetem? Előre is köszönöm.
 
Nem érzékeled nem stimmel riasztási lánc magasabbról indul?
Eddy azt írta le riasztás megtörtént sőt átadták a légterünkbe belépéskor a megfigyelést és magyar gépek bámulták tovább
És nem tettek semmit a bámulásin kívül
A beavatkozás felelősségéről van szó nem a riasztásról
a magyar légtérét Magyarország a felelős ha meg vannak az eszközei
A NATO háló akkor nem felelősségünk ha nicsenek eszközeink ilyenkor lép be a mások vigyáznak ránk
Gagamail bemutatta honi döntés kötelezettségünk van.
Eddy meg hátradől és azt mondja mi ártatlanok vagyunk.
 
Foglalmam sincs egyáltalán ki adhat tűzparancsot egy azonosított vagy azonosítatlan légijárműre. Majd remélem @FLAMINGO ezt is megvilágítja.
 
Érdekes: Gyurcsánynak köze volt a rendőrségi műveletekhez 2006-ban szerintetek.

Sőt! Kifejezetten ő volt a hibás minden testrészért, minden lelki problémáért.

Eddy! Hogy is van az a sapka-dolog?
Ebben kár volt magas labdát adni
Néha olyan rosszul érvelsz
 
Utoljára módosítva:
Foglalmam sincs egyáltalán ki adhat tűzparancsot egy azonosított vagy azonosítatlan légijárműre.
De azt elismered nem stimmel
Előbb még a riasztási láncot toltad át
Most meg a tűzparancs
De hogy a légterünkért mi vagyunk a felelősek azt már csak látod
És nem tettünk semmit.
(zárójelben de pofázás az megy)
Én meg azt ismerem el egy háborús helyzetben minden bonyolultabb mint máskor
Ha provokáció volt vagy csali az ukránok részéről akkor egy belesodródást felvállalni
Nem kis ügy
Lehet NATO döntés maradt el lehet magyar maradt el
Nem baj a tárgy csak repüljön, a várba összehívunk egy törzset meg beszéljük mi legyen repüljön vagy ne?
Erre működőképes légvédelemnél nem akkor ülnek össze.
Ott megy a protokoll.
De itt mulasztás volt
Lehet épp ezt tesztelte a zelinszkij.
 
Utoljára módosítva:
Foglalmam sincs egyáltalán ki adhat tűzparancsot egy azonosított vagy azonosítatlan légijárműre. Majd remélem @FLAMINGO ezt is megvilágítja.
Egy ilyen azonositatlan felderitogep lehetett volna nato eszkoz is!
A felderités ritkán telefonalja korbe az orszagokat, hogy izéééé...
A legiparancsnoksag tud rola, és ha rákerul egy baráti radarra, azt max megnyugtatják fentrol.

Haborus helyzetben pont az hianyozna még, hogy a tagországok mindenre lojjenek ami mozog.
Ezt a dolgot ha horvátorszag valoban nem kapott figyelmeztetést nem igy kellett volna intezni, de abban is biztos vagyok, hogy par ember felelőségre lesz (vagy mar van) vonva azert ami tortent!

Háboru van.
Ok, a választások fontosabbak, de azért van ahol lőnek is...
 
Ez a hir is elgondolkodtato.
Az hogy magyarorszag nem enged halalt okozo fegyvereket athaladni az orszagon ennek a fenyeben nem latszik butasagnak!

"Azt is találgatták, hogy a területet egyrészt az ukrán hadsereg számára beérkező fegyverszállítmányok fogadására, másrészt az országba özönlő külföldi önkéntesek kiképzésére használták."

Ez a hir is elgondolkodtato.
Az hogy magyarorszag nem enged halalt okozo fegyvereket athaladni az orszagon ennek a fenyeben nem latszik butasagnak!
Bizony nem butaság az a butaság hogy orbán ilyet leírt Nato tagként
Holott ebben úgysem tehet semmit
Erre küldtem az ellenszél cikket
Nem reagáltál az abban felvetettekre:

Pár nappal később így szóla: fegyvert sem szállíthat át a NATO Magyarországon. Tette ezt úgy, hogy a NATO tagjai vagyunk, amely nem csak jogokkal, de kötelezettségekkel is jár.

Ma pedig megjelent egy kormányrendelet. Ennek alapján a NATO gyorsreagáló erők áthaladhatnak Magyarország területén szárazföldi és légi úton

Ami ugye fegyver átszállítással(áthaladással) is jár

"magyarorszag nem enged halalt okozo fegyvereket athaladni az orszagon"
 
Utoljára módosítva:
Egy ilyen azonositatlan felderitogep lehetett volna nato eszkoz is!
A felderités ritkán telefonalja korbe az orszagokat, hogy izéééé...
A legiparancsnoksag tud rola, és ha rákerul egy baráti radarra, azt max megnyugtatják fentrol.

Haborus helyzetben pont az hianyozna még, hogy a tagországok mindenre lojjenek ami mozog.
Ezt a dolgot ha horvátorszag valoban nem kapott figyelmeztetést nem igy kellett volna intezni, de abban is biztos vagyok, hogy par ember felelőségre lesz (vagy mar van) vonva azert ami tortent!

Háboru van.
Ok, a választások fontosabbak, de azért van ahol lőnek is...
Pontosan. Örüljünk, hogy nem halt meg senki és komolyabb kár sem keletkezett. Lehet ellenzékből nagyokat mondani, mert az ott elmegy egy bizonyos szintig. De ha kormányon vagy, egy ilyen bonyolúlt helyzetben nagyon meg kell gondolni mit beszélsz, mert ez nem MZP metódus, hogy ma mondasz egy nagy marhaságot, aztán holnap majd elnézést kérsz, meg nem úgy gondoltad, mert könnyen nem lehet holnap. Az emberiség egy nyomi vödörtől kezdve, egy focimecsig bármiért hajlandó volt háborút vivni. Semmi szükség rá, hogy a pillanatnyi politikai haszonért megkockáztatsunk egy véres pofozkodást.
200%, hog létezik erre protokol, megvan ki mulasztott, ha mulasztott és stb. Viszont most háborús helyzet van, senki se fog kiállni és töviről hegyire megmutatni mire is képes, vagy nem képes a magyar és Nato légvédelem.
Részben ez a MINDENKORI (tehát nem csak a mostani, hanem pl. 2002-2010 közt a fidesz) gondja, hogy szeret nagyokat mondani, lehetőleg a kormány álláspontjával minnél elentételesebbet. :(
 
Bizony nem butaság az a butaság hogy orbán ilyet leírt Nato tagként
Holott ebben úgysem tehet semmit
Erre küldtem az ellenszél cikket
Nem reagáltál az abban felvetettekre:

Pár nappal később így szóla: fegyvert sem szállíthat át a NATO Magyarországon. Tette ezt úgy, hogy a NATO tagjai vagyunk, amely nem csak jogokkal, de kötelezettségekkel is jár.

Ma pedig megjelent egy kormányrendelet. Ennek alapján a NATO gyorsreagáló erők áthaladhatnak Magyarország területén szárazföldi és légi úton

Ami ugye fegyver átszállítással(áthaladással) is jár
gondolom csak ukrajna irányába, nehogy Záhonyt megcsapják pár rakétával az oroszok és stb.
 
Pontosan. Örüljünk, hogy nem halt meg senki és komolyabb kár sem keletkezett. Lehet ellenzékből nagyokat mondani, mert az ott elmegy egy bizonyos szintig. De ha kormányon vagy, egy ilyen bonyolúlt helyzetben nagyon meg kell gondolni mit beszélsz, mert ez nem MZP metódus, hogy ma mondasz egy nagy marhaságot, aztán holnap majd elnézést kérsz, meg nem úgy gondoltad, mert könnyen nem lehet holnap. Az emberiség egy nyomi vödörtől kezdve, egy focimecsig bármiért hajlandó volt háborút vivni. Semmi szükség rá, hogy a pillanatnyi politikai haszonért megkockáztatsunk egy véres pofozkodást.
200%, hog létezik erre protokol, megvan ki mulasztott, ha mulasztott és stb. Viszont most háborús helyzet van, senki se fog kiállni és töviről hegyire megmutatni mire is képes, vagy nem képes a magyar és Nato légvédelem.
Részben ez a MINDENKORI (tehát nem csak a mostani, hanem pl. 2002-2010 közt a fidesz) gondja, hogy szeret nagyokat mondani, lehetőleg a kormány álláspontjával minnél elentételesebbet. :(
Elterjedt modszer egy kamu tamadas ahol semmi mást nem akarnak, csak felderiteni egy térség védelmének a gyengéit.
Az volt a napokban oroszok reszerol Odessza korzetében, ahol azért folyt egy látszat támadás, hogy felmérjék a védők elhelyezkedését
 
Ennek a haborunak egy végkifejlete lehet ami elfogadhato: a befejezés!
Erre most ugy nez ki van egy kis esély.
Az orosz és az ukran fel is hajlik a tárgyalásokra.

Amerika és az EU persze kemenyen kitart, akár az utolso ukranig is hajlando harcolni.. :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,203
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Csirkefalat
Oldal tetejére