Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

Kis ember nagy szerszáma, bólintott elismerően Sam. S nézte, ahogyan Bú - ha valóban ő volt - komótosan feltekeri a hangtompítót. Hát igen, kis ember nem jár nagy zajjal, értett egyet. De, ha megengeded, folytatta őszinte restellkedéssel, mutatnék valamit. Azzal kissé magasabbra emelte a csomagot, közben el is fordította, kilencven fokkal. Így a pisztolyos ember számára is látható lett egy szerkezet-féle. Látod, suttogta Sam. Kinyílott a pity-pity-pity-pity, de te ezt már nem írod meg, bármennyire jó hír. Ha te puff, ez itt bumm, és akkor mi és nagyon sokan: huss. De nem ám, mint a csiga, jóbarát. Ez itt: PETN. Tudod, mit jelent? Puffants Egyet, Titokzatos Nemtőm. Nomen est omen, vigyorodott el bú-bánatos fintorral az álkommandós. Szóval nem ez az ultimó, eresztette le maga mellé a híres glockot. Hát nem, értett egyet Sam. Most ez a nyerő lap, intett a csomag felé. A két kiló, meg a mellé csomagolt pár deka terített rebetli. Most ez tűnik nyerőnek, bocsika.

Az álkommandós Bú úr letekerte a hangtompitót a glockjáról és a fegyverével együtt a zsebébe süllyesztette. Sam a kiszikinai nagy csomagjában kikapcsolta az időzítőt. Álltak egymásra meredve, nem tudták eldönteni erre a patthelyzetre mit lépjenek.

Néztek, egyre erősebben, majd Sam, mintegy varázsütésre, gyengének kezdte érezni magát. Nagyon, nagyon gyengének. Térdei megroggyantak, mint akkor, az adótorony felé kaptatva; próbált küzdeni, de teste nem engedelmeskedett. Eldőlt, mint a német-magyar vb-döntő. Bú savanyúan felnevetett. Ízlett a kávém, ugye? Bú papa keveréke mindig bejön. Kezdte előszedni a fegyvert, de meggondolta magát. Aludj csak, én meg ezzel itt, bocsesz, és felemelte a csomagot, beváltok néhány álmot. Egye fene, a tiédből is, kacsintott az egyre elmerevedettebben beszenderedett Sam felé, és az ajtó felé indult. Mi több, áthaladt azon, mi az, hogy, nagyon is.

Sam azt még feltudta fogni, hogy a kávéba valamit kevert Bú papa és eszébe jutott milyen sokszor intette az anyukája, hogy
idegentől semmit ne fogadjon el. Ki arra ment az látta, hogy egy felnőtt ember fekszik a földön, de azt nem tudták, hogy agyilag
átment kisgyerekbe, aki nyöszörögve hívja az anyukáját...

Az anyuka nem jött, Bú úr viszont ment és vitte a csomagot is magával. Sam-ra pedig rátelepedett a jótékony sötétség.Mire magához tért már 2 nap eltelt az életéből.

Már arra is alig emlékezett, hogy a két napos álom kezdetén az anyukáját hívta. Vagy legalábbis nagyon emlegette valakiét. Feküdt, tehetetlenül, de át-átsuhant agyán a gondolat: lesznek még azért neked rémálmaid is; de végül, kis időre, csak átment bú-felejtőbe. Az érintett viszont nyugodtan ballagott két sarkot, majd beszállt a rá váró taxiba. Elhoztad, kérdezte a sofőrülésen gubbasztó kicikinai, izgatottan, akit - miért, miért nem - mindeddig senkinek sem jutott eszébe végleg kiktatni. Vagyunk így ezzel, nem is olyan ritkán, suhant át a bús gondolat Bún, és lassan rácsúsztatta bal kezét a glock markolatára, közben a jobbjával felmutatta a csomagot. És az megszólalt. Pont úgy csörgött, mint egy vekker. A francba, sandított a csomagra Bú, az a köcsög belerakott egy ujjlenyomat-azonosítót is. A másik oldalra. Idegen kézben robban. Ha elengedem, robban. A francba, csúszott az ajtó felé Maoszan, hát ez nem hiányzott. A francba készülődj te meg, morogta Bú, és lőtt, a lövedék az üléstámlán keresztül is pont a kiszkinai szívében landolt. A lövész előre hajolva megszemlélte az elvarrt szálat, majd ismét a csomagra fókuszált. Na, kuszaSam, tűnődött, nézzük a meglepidet. Én itt leizzadok, te meg nyugodtan alszol. Fel tudnék robbanni.

És fel is robbant.

Mert a benne tomboló düh csak ahhoz fogható volt. Mint aki felrobban, és atomjaira hullva foszlik szét a mindent ellepő vörös ködben. De ahogy elhallgatott a vekerszerű csörgés, és a hangot felváltotta a pity-pity-pity, a köd eloszlott. Megrázta a fejét. Azért sem. A kód neve: Sam. És én feltöröm. Kikászálódott a kocsiból, óvatosan bánva a csomaggal, s felnyitotta a csomagtartót. Szigszalag, az kell, a szerszámok között biztosan van. Rátalált, rögzítette a dobozt, és megvizsgálta hüvelykujja tövét. Mert az szorult rá a detonátorra, hát azt kell levágnia valahol. És kezdődhet a véres hajsza a mit sem sejtő Sam és Hüvelyk Bú között.

Álmában kotorászva szikszalagot sajnos nem talált a szerszámok között, de arra ébredt fel, hogy egy álnok csavarhúzó
megbökte az ujja hegyét és ő mérgében el sem tudta képzelni mit keres a csomagtartóba, ki tette oda és miért. Próbált
megnyugodni és vigyorogva húzta elő a zsebéből az okos kis telefonját. Gondolta telefonál Pintyőkének nyissa ki a csomag-
tartót mert már kezdett elgémberedni minden porcikája. Térerő persze nem volt és ha ez még nem lenne elég fogalma sincs
róla hol áll és milyen az, az autó amelynek a csomagtartójába tanyázik. Ordítva elkezdett anyázni...

De nem volt foganatja, így abbahagyta. Érdekes eset ez a csomagtartókkal, tűnődött, sztoikusan, hogy mindig üresek. Folyton betesznek ide, mint egy szatyrot. Hát, annak is két füle van. Meg nekem is.

Így morfondírozott Sam az autó csomagtartójába. Szerette volna valakinek az arcába kiáltani, hogy bár két füle van, de még sem
szatyor és egyáltalán. Valahogy ki kell jutnom és akkor iszok egy jó kávét, eszek valami finomat, és a meditálás félbeszakadt. Sam
elaludt...

Hosszú, zavaros álma volt. Ebben az is közrejátszott, hogy a kocsi csikorgó gumikkal lőtt ki, s őt kupán vágta a megcsúszó szerszámostáska. Aludt hát, mélyen, mint a hátsó ülésre tett átmeneti kabátjában a tartós szakadás, talán most nem hasad tovább, aludt, mint benne a sötétség, aludt, mint Vanek úr a komód alsó fiókjában, reggelije fölött. Aludt, arra sem ébredt fel, amikor az autó megérkezett a kikötőbe, serény rakodók vették körül, horgokat akasztottak alá, ponyvával borították, s ügyesen elhelyezték a daru kampójára, amelynek segítségével behajózták a sokat látott gépkocsit ázsiai uticélja felé. Benne egy potyautassal, aki csak aludt, aludt, de álmai mintha tisztulni kezdtek volna; a távolság, mint üveggolyó, elindult felé.

Kegyes volt hozzá a sors mert az egész behajózást végig aludta. Így nem voltak kérdések csak megoldások. Kénytelen volt fölébredni
mert egy hirtelen fékezéstől úgy beütötte az orrát, hogy elkezdett ömleni a könnye meg az orrából meg dőlt a vér. Sajnos még egy
zsebkendő sem volt nála. Ekkor valaki hirtelen felrántotta a csomagtartót. Fogalma sem volt kicsoda hiszen nem látott a könnyeitől.
Legnagyobb meglepetésére nem hallotta, hogy lecsapták a csomagtartót. Kezdett éledezni a remény, hogy még látni fogja az áldott
napot és a kék eget. Nagy nehezen kimászott a csomagtartóból. Nem tudott lábra állni mert elzsibbadt lábai összecsuklottak alatta.
Valami puhára esett, aki (valószínű a kocsi tulajdonosa, egy szép szőke lány) miután meglátta őt a csomagtartóba vérző orral, elájult.
Most ott feküdtek mind a ketten, mint a jó gyerekek a földön...

Megannyi kis Szécsi Ferikék, megannyi kis megfagyott gyermekek. Ó, az a dacos-hallgatag testbeszéd, ahogyan ők ottan feküdtek, mint két kupac hasított fa, de azért sem determináltak. Ékes csöndjüket csupán egy-egy tompa puffanás szakította meg; a röptükben is őket bámuló sirályok karamboloztak egymással, mert túlságosan is e beszédes ájulás misztériumára koncentráltak. De mit keresett a szép szőke lány - milyen is volt ez a szőkeség, most ne ezt firtassuk - egy teherhajó alsó fedélzetén, távol Afrikában...? Szigszalagot? Csavarhúzót? Glockot? Netán az ébresztőóráját? Még nem tudjuk, de ne is faggassuk őt erről, várjunk, legalább addig, amíg kioldja magát Sam nehéz terhe alól. Aki, ez a drága ember, de hát mikor cserélt helyet Bú úrral, aki sem kommandósnak, sem Trebitschnek, sem Samnak nem az igazi...

Sam nagy nehezen magához tért négykézlábra állt és szétnézett. Nagyon furcsa volt ez a póz és úgy gondolta meg kellene próbálni
két lábra állni. Hiába pislogott semmit, de semmit nem látott amiben megkapaszkodhatott volna. Még csak egy fa sem volt a közelben.
Belenyugodott és továbbra is békésen hasalt a földön és közben nézte a nőt. Van ilyen, gondolta...

Azzal együtt határozottan kutyául érzem magam. Mi az, hogy, nagyon is, hasított agyába valami furcsa érzés. Kutyául, kutyául, annyi fájdalom és keserűség halmozódott fel bennem, annyira magányosnak és elhagyatottnak érzem magam, vonított fel halkan, s szeméből apró, pörsenéshez hasonló kutyakönnyek csordultak ki, de azon nyomban felszáradtak. Sajgó oldalán kuszán összefagyott szőrcsomók meredeztek, köztük baljósan égési sebek vöröslöttek. Mi ez, rémült rá, már megint egy rémálom?

Szóval, azon kívül, hogy kutyául érezte magát és, hogy panaszkodni se legyen oka még egy kellemes érzés társult jelenlegi nyomorult
állapotához, nevezetesen az éhség. Úgy tört rá, hogy majd belepusztult. Érezte a rántott hús ízét és illatát; sült krumpli és
majonéz volt a köret. Húha azt most én is megenném...

Ez az éhségérzet, legyünk tárgyilagosak, mindenféleképpen indokolt, hiszen vagy két napig aludt a saját ágyában, vagy napokig egy autó csomagtartójában, így hát egyetlen megoldás tűnt számára, valamelyikük számára, járhatónak: a szőke lány. Hiszen a nagy érzelemkitörések után olyan jókat lehet enni. Ezt tudjuk. De ki ez a szőke lány? És ki vagyok én? Vauuuuu..

Sam végtelen boldog volt, ugyanis azt tudta produkálni, amit sok-sok millió ember a földön minden gond nélkül- bizonyos
eseteket kivéve meg tud csinálni - segítség nélkül két lábra állt. Egy kicsit szédült, de 'kicsire nem adunk' gondolta. Közeledett
az este. Közel s távol nem volt senki akitől megkérdezhette volna, hogy mégis hol van. - Hol fogok aludni?- gondolta. - Mit fogok
enni, hol vannak az irataim, és egyáltalán ki vagyok én? - A riasztó gondolatok egymást kergették a fejébe és ő szeretett volna elfutni
előlük. Nem lehetett...

Közel s távol nem volt senki, nyitotta még nagyobbra a szemét, de hát hová túnt a szőke lány, tűnődött. Odébb lépett, ekkor valamiben megbotlott, s térdre esett. Egyenesen rá az épp feltápászkodni akaró lányra. Homlokuk összekoccant, s egy pillanattal később újra mindketten a földön hevertek, a változatosság kedvéért ájultan. De legalább több rántotthús maradt az olvasóknak.