Különös agyagtárgyak Nemesnádudvar határában
A nemesnádudvari lelőhely Az épülő M9-es gyorsforgalmi út nyomvonalába eső 3. számú lelőhely Nemesnádudvar északi határában, a Karasica (Sárköz II.)-csatorna kanyarulatában elterülő lapos földháton helyezkedik el.
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megbízásából a kecskeméti Katona József Múzeum szervezésében végzett ásatás során több mint kétszáz különféle telepobjektumot, házakat, hulladékgödröket és élelemtároló vermeket, vízelvezető árkokat, cölöphelyeket tártunk fel. Az előkerült leletanyag alapján két régészeti korszakot lehetett elkülöníteni, egy őskori és egy római kori időszakot. Az őskori településobjektumokból előkerült kerámiatöredékek az első település fennállását a kora bronzkorra, a i.e. 3. évezred elejére keltezik.
Csak a leletanyag restaurálása és feldolgozása után lehet megnyugtató választ adni arra a feltevésre, hogy volt-e az őskor korábbi időszakaiban is megtelepedésre utaló nyom.
Ez azért sem lehetetlen, mivel az évekkel az ásatás megkezdése előtt történt terepbejáráson a nyomvonaltól északra újkőkori településre utaló kerámiatöredékeket gyűjtöttünk.
Az őskori településnél jóval könnyebb a római korban itt élő szarmata népesség falujának korát meghatározni.
A lelőhelyen talált kerámiatöredékek alapján a szarmaták a i.u. 3-4. században laktak ezen az állandó vagy időszakos vízfolyásokkal, fokokkal erekkel sűrűn behálózott vidéken, a mai Sárközben. Az akkor már több mint két évszázada az Alföldön élő iráni eredetű szarmata közösség főleg a Duna túlpartját birtokló félelmetes szomszéddal, a Római Birodalommal volt elfoglalva és mit sem sejtett a három évezreddel korábban ugyanott lakott kora bronzkori népességről, melyet a régészettudomány az első jelentős névadó lelőhelyek alapján Makó–Kosihí–Čaka kultúrának nevez
/V. Székely György/
2009 július végén Nemesnádudvar határában befejezéséhez közeledett az M9 úthoz kapcsolódó egyik régészeti lelőhely feltárása, amikor az egyik gödör bontása során különös agyagtárgy töredékeit találták.
A kerámiatárgy töredékei a gödörben (a szerző felvétele)
Az autópálya nyomvonal északi szélétől alig fél méterre elhelyezkedő ovális alakú, ívelt aljú kora bronzkori gödörben az agyagtárgy mellett különféle edénytöredékek és állatcsontok voltak.
A tárgyak restaurátor kezébe kerültek, aki megtisztította, az egymáshoz illő töredékeket összeragasztotta, majd kiegészítette.
A nemesnádudvari kocsimodell
(Kiss Béla felvétele)
A nemesnádudvari kocsimodell oldalnézetből
(Kiss Béla felvétele)
A nemesnádudvari lelőhely
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megbízásából a kecskeméti Katona József Múzeum szervezésében végzett ásatás során több mint kétszáz különféle telepobjektumot, házakat, hulladékgödröket és élelemtároló vermeket, vízelvezető árkokat, cölöphelyeket tártunk fel. Az előkerült leletanyag alapján két régészeti korszakot lehetett elkülöníteni, egy őskori és egy római kori időszakot. Az őskori településobjektumokból előkerült kerámiatöredékek az első település fennállását a kora bronzkorra, a i.e. 3. évezred elejére keltezik.
Csak a leletanyag restaurálása és feldolgozása után lehet megnyugtató választ adni arra a feltevésre, hogy volt-e az őskor korábbi időszakaiban is megtelepedésre utaló nyom.
Ez azért sem lehetetlen, mivel az évekkel az ásatás megkezdése előtt történt terepbejáráson a nyomvonaltól északra újkőkori településre utaló kerámiatöredékeket gyűjtöttünk.
Az őskori településnél jóval könnyebb a római korban itt élő szarmata népesség falujának korát meghatározni.
A lelőhelyen talált kerámiatöredékek alapján a szarmaták a i.u. 3-4. században laktak ezen az állandó vagy időszakos vízfolyásokkal, fokokkal erekkel sűrűn behálózott vidéken, a mai Sárközben. Az akkor már több mint két évszázada az Alföldön élő iráni eredetű szarmata közösség főleg a Duna túlpartját birtokló félelmetes szomszéddal, a Római Birodalommal volt elfoglalva és mit sem sejtett a három évezreddel korábban ugyanott lakott kora bronzkori népességről, melyet a régészettudomány az első jelentős névadó lelőhelyek alapján Makó–Kosihí–Čaka kultúrának nevez
/V. Székely György/
2009 július végén Nemesnádudvar határában befejezéséhez közeledett az M9 úthoz kapcsolódó egyik régészeti lelőhely feltárása, amikor az egyik gödör bontása során különös agyagtárgy töredékeit találták.
A kerámiatárgy töredékei a gödörben (a szerző felvétele)
A tárgyak restaurátor kezébe kerültek, aki megtisztította, az egymáshoz illő töredékeket összeragasztotta, majd kiegészítette.
A nemesnádudvari kocsimodell
(Kiss Béla felvétele)
A nemesnádudvari kocsimodell oldalnézetből
(Kiss Béla felvétele)
Őskori kultúrák a i. e. 3. évezredben
A késő rézkori Baden-kultúra több évszázadon át fennálló egysége a Kr. e. 3. évezred elejére felbomlott és a következő évszázadokban a Kárpát-medence különböző területein eltérő eredetű új kulturális jegyeket hordozó népcsoportok jelentek meg.
A Balkán-félsziget északi területein és a Dél-Dunántúlon a Vučedol-kultúra alakított ki hosszú ideig lakott magaslati településeket. A Tiszántúlt megszálló, főleg kelet-európai eredetű, sztyeppei hagyományokat követő, állattartó népességről csak a nagyméretű sírhalmok, a kurgánok alatt talált temetkezéseik alapján vannak ismereteink.
A i. e. 3. évezred középső harmadában a korábbi hagyományok egy részét megőrző, de számos új elemmel át is alakító új kultúrák jelentek meg, a Dunántúl nagy részén a Somogyvár–Vinkovci-kultúra, a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon a Makó-kultúra. Eddigi ismereteink szerint a Makó-kultúra településeinek többsége ki kiterjedésű, laza szerkezetű.
Ez minden bizonnyal a népesség mozgékony, gyakori helyváltoztatással járó életmódjával magyarázható, amelyben az állattartás volt a meghatározó és a földművelés csupán kiegészítő szerepet játszott.
Az eddig feltárt településeiken elsősorban az elszórtan jelentkező hulladékgödreiket találták meg a régészek, ami inkább átmeneti, rövid ideig lakott szálláshelyekre utal.
Elképzelhető, hogy házaikat földfelszínre építették, így nem maradt régészetileg megfigyelhető nyomuk. A nemesnádudvari lelőhelyen talált kora bronzkori településrészlet az eddig feltárt településekhez hasonló, ugyanakkor tudományos szempontból mégis megkülönböztetett figyelmet érdemel, mivel a Duna balparti sávjában, a Sárköz egykori területén eddig kevés lelőhelyen került sor a Makó-kultúra ilyen kiterjedt településének a feltárására. A leletanyag részletes feldolgozása után bizonyára számos kérdésre kaphatunk majd választ, többek között az akkor használt agyagedények formájára és típusaira, a gödrökben talált kőeszközök nyersanyagának származási helyére, az elfogyasztott állatok fajtáira.
Mivel a lelőhelyen kora bronzkori sír nem került elő, halottaikat valószínűleg máshol temették el.
Ezek ismerete sokat segítene az itt élt kora bronzkori népesség halottkultuszának megismeréséhez.
Egy szerencsés lelet azonban mégis érdekes adalékokkal szolgált az egykori emberek hitvilágáról, szokásairól.
Kocsimodell Budakalászról Az emberiség történetének legnagyobb jelentőségű találmányai közé tartozik a kocsi megalkotása, amelyet nyilvánvalóan megelőzött a kerék felfedezése. Jóllehet más közlekedési eszközök (pl. csónak, szán) ismerete már megelőzte a kocsi felfedezését, de jelentősége a szárazföldi közlekedés, szállítás, kereskedelem, egyáltalán a távolság legyőzése szempontjából felmérhetetlen volt.
A kocsi megjelenésének, megalkotásának helyét és időpontját, valamint elterjedésének irányát már évtizedek óta próbálják a kutatók tisztázni.
Ebben a régészeti korokból származó kocsiábrázolások (sziklán, agyagedényen), a kocsit vontató állatokra utaló plasztikák, az agyagkerekek és nem utolsó sorban a kocsiszobrok-kocsimodellek jelenthetnek segítséget.
A szigetszentmiklósi kocsimodell
(Bondár 1992 nyomán
A Kárpát-medencei kocsimodellek száma azután a kora bronzkortól rohamosan növekszik, számuk ma már 60 fölé emelkedett.
Ezek sorát gyarapítja a nemesnádudvari kora bronzkori kocsit ábrázoló agyagtárgy is.
A kutatók véleménye megoszlik abban, hogy a kocsi a Közép- ill. Közel-Keletről Anatólián és a Balkánon, vagy pedig a kelet-európai sztyeppén, esetleg a Mediterráneumon keresztül jutott-e Európába.
Mások szerint helyi fejlődés eredményeként született meg.
A kérdésre ma még nem lehet egyértelmű választ adni, de tény, hogy a közel-keleti kocsiszobrok az európaiakétól eltérő formájú kocsik képét vetítik elénk, melyek egyrészt ekhósszekerek, másrészt a későbbi harci kocsik előfutárai.
Európában a kocsi ismeretének legrégebbi hiteles emlékei a i. e. 4. évezred közepe tájára tehetők.
A Kárpát-medencében az első kocsimodellek, pontosabban kocsit ábrázoló edények a késő rézkori bádeni kultúrában jelentek meg (Budakalász, Szigetszentmárton), de újabb leletek azt bizonyítják, hogy a kocsi már a középső rézkor végén – késő rézkor elején ismert volt.
A Börzöncén talált kora bronzkori kocsimodell rekonstrukciója
(forrás: Bondár M.)
A teljes írás itt olvasható:
http://sirasok.blog.hu/2010/04/22/amikor_az_istenek_is_szekeren_utaztak
[h=2]Amikor az istenek is szekéren utaztak[/h]
A késő rézkori Baden-kultúra több évszázadon át fennálló egysége a Kr. e. 3. évezred elejére felbomlott és a következő évszázadokban a Kárpát-medence különböző területein eltérő eredetű új kulturális jegyeket hordozó népcsoportok jelentek meg.
A Balkán-félsziget északi területein és a Dél-Dunántúlon a Vučedol-kultúra alakított ki hosszú ideig lakott magaslati településeket. A Tiszántúlt megszálló, főleg kelet-európai eredetű, sztyeppei hagyományokat követő, állattartó népességről csak a nagyméretű sírhalmok, a kurgánok alatt talált temetkezéseik alapján vannak ismereteink.
A i. e. 3. évezred középső harmadában a korábbi hagyományok egy részét megőrző, de számos új elemmel át is alakító új kultúrák jelentek meg, a Dunántúl nagy részén a Somogyvár–Vinkovci-kultúra, a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon a Makó-kultúra. Eddigi ismereteink szerint a Makó-kultúra településeinek többsége ki kiterjedésű, laza szerkezetű.
Ez minden bizonnyal a népesség mozgékony, gyakori helyváltoztatással járó életmódjával magyarázható, amelyben az állattartás volt a meghatározó és a földművelés csupán kiegészítő szerepet játszott.
Az eddig feltárt településeiken elsősorban az elszórtan jelentkező hulladékgödreiket találták meg a régészek, ami inkább átmeneti, rövid ideig lakott szálláshelyekre utal.
Elképzelhető, hogy házaikat földfelszínre építették, így nem maradt régészetileg megfigyelhető nyomuk. A nemesnádudvari lelőhelyen talált kora bronzkori településrészlet az eddig feltárt településekhez hasonló, ugyanakkor tudományos szempontból mégis megkülönböztetett figyelmet érdemel, mivel a Duna balparti sávjában, a Sárköz egykori területén eddig kevés lelőhelyen került sor a Makó-kultúra ilyen kiterjedt településének a feltárására. A leletanyag részletes feldolgozása után bizonyára számos kérdésre kaphatunk majd választ, többek között az akkor használt agyagedények formájára és típusaira, a gödrökben talált kőeszközök nyersanyagának származási helyére, az elfogyasztott állatok fajtáira.
Mivel a lelőhelyen kora bronzkori sír nem került elő, halottaikat valószínűleg máshol temették el.
Ezek ismerete sokat segítene az itt élt kora bronzkori népesség halottkultuszának megismeréséhez.
Egy szerencsés lelet azonban mégis érdekes adalékokkal szolgált az egykori emberek hitvilágáról, szokásairól.
Kocsimodell Budakalászról
A kocsi megjelenésének, megalkotásának helyét és időpontját, valamint elterjedésének irányát már évtizedek óta próbálják a kutatók tisztázni.
Ebben a régészeti korokból származó kocsiábrázolások (sziklán, agyagedényen), a kocsit vontató állatokra utaló plasztikák, az agyagkerekek és nem utolsó sorban a kocsiszobrok-kocsimodellek jelenthetnek segítséget.
A szigetszentmiklósi kocsimodell
(Bondár 1992 nyomán
Ezek sorát gyarapítja a nemesnádudvari kora bronzkori kocsit ábrázoló agyagtárgy is.
A kutatók véleménye megoszlik abban, hogy a kocsi a Közép- ill. Közel-Keletről Anatólián és a Balkánon, vagy pedig a kelet-európai sztyeppén, esetleg a Mediterráneumon keresztül jutott-e Európába.
Mások szerint helyi fejlődés eredményeként született meg.
A kérdésre ma még nem lehet egyértelmű választ adni, de tény, hogy a közel-keleti kocsiszobrok az európaiakétól eltérő formájú kocsik képét vetítik elénk, melyek egyrészt ekhósszekerek, másrészt a későbbi harci kocsik előfutárai.
Európában a kocsi ismeretének legrégebbi hiteles emlékei a i. e. 4. évezred közepe tájára tehetők.
A Kárpát-medencében az első kocsimodellek, pontosabban kocsit ábrázoló edények a késő rézkori bádeni kultúrában jelentek meg (Budakalász, Szigetszentmárton), de újabb leletek azt bizonyítják, hogy a kocsi már a középső rézkor végén – késő rézkor elején ismert volt.
A Börzöncén talált kora bronzkori kocsimodell rekonstrukciója
(forrás: Bondár M.)
http://sirasok.blog.hu/2010/04/22/amikor_az_istenek_is_szekeren_utaztak
[h=2]Amikor az istenek is szekéren utaztak[/h]
