Ugye most 10 napon belül jelentkeztetni kell...tehát a mostani lesz rá érvényes( azt hiszemCsak a 2017 maradt meg bennem, nem a 2017-ig, ezért írtam 6-ot. A '17-eseknek már csak 4 kell, kérdés: lehet-e ő korábbani, ha még nem is jelentkeztették.
Ugye most 10 napon belül jelentkeztetni kell...tehát a mostani lesz rá érvényes( azt hiszemCsak a 2017 maradt meg bennem, nem a 2017-ig, ezért írtam 6-ot. A '17-eseknek már csak 4 kell, kérdés: lehet-e ő korábbani, ha még nem is jelentkeztették.
Nem tudom, hogy ez így jó lesz-e. Ha tanítóként jelentkezett, tanítót fognak küldeni szakosnak. Ő pedig nem biztos, hogy angolos is. Ilyet már láttam magyar szakkal, tanítóként jelentkezett, 5. osztályban tartott magyarórát, sok-sok visszamondás után nagy nehezen oldódott meg a probléma. Igaz, hogy a portfóliója alsó tagozaton tartott angolóráról szól, de az inkább angol szakos, nem tanítós vonal. Az 5. osztályban tartandó angol pedig végképp nem. Szerintem gond lesz belőle.Szeretném, ha megerősítenétek. Szerintem, ez így rendben lévő: Kollégám, mint tanító jelentkezett minősítésre, portfóliójában negyedikes angolt töltött. Most ötödikesekkel fog angolt bemutatni.
Köszönöm, kedves Baj. Igazad lehet, erre nem is gondoltam. Mi akkor a tennivaló?Nem tudom, hogy ez így jó lesz-e. Ha tanítóként jelentkezett, tanítót fognak küldeni szakosnak. Ő pedig nem biztos, hogy angolos is. Ilyet már láttam magyar szakkal, tanítóként jelentkezett, 5. osztályban tartott magyarórát, sok-sok visszamondás után nagy nehezen oldódott meg a probléma. Igaz, hogy a portfóliója alsó tagozaton tartott angolóráról szól, de az inkább angol szakos, nem tanítós vonal. Az 5. osztályban tartandó angol pedig végképp nem. Szerintem gond lesz belőle.
Világos.Nem javaslom az 5. Angolt, módosítani kellene a tárgyat/ szakot.
Vagy alsós órát válasszon!!!!!
Tudod jelentkeztetni!!!Kedves Kollégák! Járt-e már valaki hasonló "cipőben"?
Szeptember 1-jén vadonatúj, GYES-ről visszatérő kolléganő érkezett az iskolánkba, akit a 2 és fél éves szakmai gyakorlatára való tekintettel PedI-be szerettünk volna besorolni. Ezt a mai napon a tankerület visszadobta, sajnos jogosan (326/2013), mert a szakmai gyakorlata mellett a PedI-hez még legalább 6 évnyi egyéb munkaviszony is szükséges lett volna. Így 6 hónap gyakorlati időt kell számára kikötni, aminek a vége március 1. lenne. Az OH felületén nyilván már nem tudom jelentkeztetni, pedig elvileg novemberig fel kellen töltenie a portfólióját. Kérdéseim:
1.Kinek kell ebben az esetben jeleznem, mi a módja a jelentkeztetésnek?
2. Jól tudom-e, hogy ettől függetlenül a fennmaradó 6 óráját túlórában elláthatja (nem tudom átadni az órákat másik kollégának, ráadásul elsős osztályról van szó...)
Előre is köszönöm, ha tud valaki segíteni...
Anett is írt rá. Szerintem az alsós óra választásával is gond van (ahhoz jó lenne szakosként a tanító), de szakosként az angolból feltöltött portfóliót szintén a tanító szakértőnek kell értékelnie. Számomra járhatóbb útnak tűnik Anett másik javaslata: módosítani kell a szakot. Angol szakos taníthat alsóban, tehát értékelhet 4. évfolyamos angolból feltöltött portfóliót, és az 5. évfolyamon tartott angol óránál is ő a szakember a témában.Köszönöm, kedves Baj. Igazad lehet, erre nem is gondoltam. Mi akkor a tennivaló?
Tudod jelentkeztetni!!!
Mert kell!!
Pók segít, hívd telefonon.
A pf felület nyitását " hozzá igazítják", tehát semmi gond.
Túlórát még fizetni kell, fenntartóval le kell papírozni, mert 2017. Dec 31-ig fizetni kell a túlórát....
Angoltól félnék, mert alsós módszertant fog használni és felsős vagy gimis szakértő jön hozzá szakosnak.Nem javaslom az 5. Angolt, módosítani kellene a tárgyat/ szakot.
Vagy alsós órát válasszon!!!!!
Igen, igen.Angoltól félnék, mert alsós módszertant fog használni és felsős vagy gimis szakértő jön hozzá szakosnak.
Ez az, amit át kell gondolnia a minősülőnek.
Lehet, hogy nem sikerült szépen fogalmazni, de bízom benne, hogy érted azt, amire gondolok.
. Én megértem a KLIKet, a vezetőséget, hogy nehéz kiadni az órakedvezményeket, ha nincs plusz státusz... Ezért lennék kíváncsi, hogy hogy is van ez máshol...Nem tudom, nálunk hogyan adták ki, de az biztos, hogy a napközinél és tanulószobánál (ez tulajdonképpen a felsős napközi) maradt a 45 perc 1 óra számítás. Nálunk is gurulóban dolgoznak alsóban.Munkaidő elszámolásával kapcsolatban szeretnék néhány véleményt, gyakorlati példát hallani Tőletek. Tanítóként, guruló munkarendben dolgozunk (délelőtt-délután felváltva, megosztva a tanórákat és a délutáni foglalkozásokat). Az elmúlt tanévben 8.00 órától 16.00 óráig 9 db 45 perces óra volt egy napra felosztva és így számolták/tuk a 26 órát, szünetek nélkül. Idén, hogy a kapott órakedvezményeket érvényesíteni tudjuk/ják, visszaállt az a rend, hogy a délelőtti tanórákat 45 perccel számolják el, a napközis időt pedig 60 perccel. Tehát pl tavaly a 13.00-16.00 órai időszak 4 óra volt, 4x45 perc, az az idén csak 3x60 perc. Aki két délután dolgozik egy héten, az tul. képpen ugyanannyit dolgozik, mint tavaly, ami akkor 26 óra volt, az idén 24, és rögtön megvan pl. a 2 óra ofő kedvezménye. A hab a tortán az lenne, ha még az is "kimutatódna", hogy nőtt a fizetésünk, mert ugyanazért a pénzért kevesebb órát tartunk. Én megértem a KLIKet, a vezetőséget, hogy nehéz kiadni az órakedvezményeket, ha nincs plusz státusz... Ezért lennék kíváncsi, hogy hogy is van ez máshol...
Se nem narancs, se nem citrom.... Citrancs!Munkaidő elszámolásával kapcsolatban szeretnék néhány véleményt, gyakorlati példát hallani Tőletek. Tanítóként, guruló munkarendben dolgozunk (délelőtt-délután felváltva, megosztva a tanórákat és a délutáni foglalkozásokat). Az elmúlt tanévben 8.00 órától 16.00 óráig 9 db 45 perces óra volt egy napra felosztva és így számolták/tuk a 26 órát, szünetek nélkül. Idén, hogy a kapott órakedvezményeket érvényesíteni tudjuk/ják, visszaállt az a rend, hogy a délelőtti tanórákat 45 perccel számolják el, a napközis időt pedig 60 perccel. Tehát pl tavaly a 13.00-16.00 órai időszak 4 óra volt, 4x45 perc, az az idén csak 3x60 perc. Aki két délután dolgozik egy héten, az tul. képpen ugyanannyit dolgozik, mint tavaly, ami akkor 26 óra volt, az idén 24, és rögtön megvan pl. a 2 óra ofő kedvezménye. A hab a tortán az lenne, ha még az is "kimutatódna", hogy nőtt a fizetésünk, mert ugyanazért a pénzért kevesebb órát tartunk. Én megértem a KLIKet, a vezetőséget, hogy nehéz kiadni az órakedvezményeket, ha nincs plusz státusz... Ezért lennék kíváncsi, hogy hogy is van ez máshol...
Szép!Kedves Szakértő, Szaktanácsadó Hölgyek és Urak! 2015. július 1-től szakképzési centrum tagintézménye lettünk, s ennek van egy kollégiuma. 1. Mélységesen felháborodtunk, hogy 40 éves kollégiumunknak egyszerűen eltűnt a neve, s bár jeleztük, maradtunk egy "inkognítóban" lévő kollégium, telephelyi besorolással. (Elképesztő) 2. Az NGM fenntartásában lévő nem önálló kollégiumok élén jogilag nem létezik kollégiumvezető! Az elmúlt egy évben is egy harmadik intézményvezető helyettesi státuszt kreáltak az iskolában, hogy valaki elvégezhesse a kollégiumvezetői feladatokat. 3. E tanévtől kezdődően a korábbi "kollégiumvezető" helyett egy csoportvezető nevelőtanár - tanulócsoportját megtartva - tölti be a kollégiumvezetői státuszt. (Egyébként a szükséges vezetői feltételekkel rendelkezik). Kérdés: ez a kolléga milyen vezetői pótlékot kaphat? Vagy, mi a megoldás? Kérném a véleményeteket, segítségeteket!
Szép!
Intézményegység- vezetőnek jár pótlék.... cxc melléklete alapján.
Csoport vezető = munkaközösség vezető????
Javaslom, hogy a cxc tvben nézd meg, mi szerepel a kollégium vezetőnél és a csoport vezető munkaköri leírásában. Amennyiben vezetői feladatokat is ellát, felel dolgokért, akkor ő vezető.
Tegnap hallottam, hogy a klik előírja, hány munkaközösség vezetői pótlékot fizet.... kb 100 tanuló után 1 jár.....
Ezzel sem értek egyet!!!
Az a helyzet, hogy abból az információból, amit írtál, nehéz kibogozni a pontos helyzetet.Szeretném, ha megerősítenétek. Szerintem, ez így rendben lévő: Kollégám, mint tanító jelentkezett minősítésre, portfóliójában negyedikes angolt töltött. Most ötödikesekkel fog angolt bemutatni.