IMPROVIZÁCIÓ
A bölcsesség kútja fölött ülök,
az éjsötét ütött-kopott bársonyán -
csak egy kis csillogás pulzál
és repeszti szét az éjfekete pupillát.
Betör a fény elmém távcsövén;
Képzeletem horizontja bontakozik elém -
Nap szél szivárványa árad
az Aurora Boreális fénymezején -
Kolombusz életének csúcsa lehetett a pillanat
amikor az utazás foglya meglátta a célt -
akit a látvány elbűvölt és végre felkiálhatott,
szívében visszhangzó kiáltással: Föld! föld!
Amikor az utazó a megszenvedett partig elér -
valójában még távol a part -
a lagúnákban zátonyok lapulnak
itt-ott még veszélyek leselkednek,
de a szív már tudja megérkezett.
Amikor elkészül az idő egésze
és mint mozaik kerül minden a helyére -
az ember lehányja magáról a világ unt nyűgét
kitágul a horizont - szárnyalna -szelleme erőre kap.
Amikor a kitelelt szavakban a remény új értelmet nyer...
A gondolatok cselekedni akarnak - tenni kell -
Azonnal! - Érzik a változás ízét az emberek -
Már nem érik be azzal, minden csak elmarasztal...
Mint sors- és társnélküli életek, III/III-s játékszerek,
mint börtön idő törmelék - csak leteljenek -
Egy pillanat alatt a kamasz felnő, éretté lesz
Már nem tűri, hogy nem érti a felnőtt beszédet -
Csak gesztusokat kutasson, arcokat, szemeket lesve
Jeleket keressen, fülelve valami magasabb értelemre...
Néhány szóval kiszúrják a szemét...tál lencsével,
Júdásezüsttel lekenyerezve...megcsalják érdekét...
A régiek már elfeledték a maguk hajnali idejét,
amikor az ifjú követeli helyét, részét a világból -
Próbálgatja erejét -
Szelleme élét csiszolja: a nem elég!
Akit a belátás bölcsessége vezérel -
Akiben formát kapott az értelem,
A világban együtt élhet a föld népeivel.
Nem hiszi el, hogy az eszméért gyilkolnia kell...
Együtt és magunknak készítünk mindent elő,
hát ne kérdezd ma, amikor vetsz, mit cselekszel?
és holnap, ha aratsz - mit hoz a jövő?
Mikor elkészül az idő egésze és mint mozaik kerül
minden a helyére, csak tegnapi cselekedetek
jutalmát kapod, kár ezért hibáztatni mást -
szerencsét, sorsot.
Bár régóta kutatja, mit zárt az idő palackba,
a modern ember ma még azt sem tudja:
van-e eszménye és világképe?
Megaláz a pénz, a mérhetetlen nyomor és szenvedés!
Itt az örvény szélén, még nem vagyok kész.
Testem a fék -
Nem engedi, hogy felfogjam a lélek üzenetét -
Csak várok, hallgatom feszülten a csendet,
A csend bokraiból előcsalogatom a zenét,
Mert tudom, majd üzennek a bölcsek és a költő fejedelmek -
nem hiába éltek,
ha hívom Őket, mind eljönnek...
Mert a pártatlan békességes Ég küldi őket,
míg harcban áll a Fény és a sötét!