kedves Tibor!Nekem nem megy a z OH Képtár, azt írja ki folyamatosan, hogy "hiba az adatbázis olvasása közben". Mit tegyek szerintetek: várjak vagy jelezzem a bajom?
Nyugodj meg, nálam is azt írja ki jelenleg! (egyébként remekül szokott működni!)
kedves Tibor!Nekem nem megy a z OH Képtár, azt írja ki folyamatosan, hogy "hiba az adatbázis olvasása közben". Mit tegyek szerintetek: várjak vagy jelezzem a bajom?
Nálunk megoldottuk úgy, hogy a váltótárs volt addig a csoportba,míg a minősülő kolléga tájékoztatott minket. Aztán hagytunk kis időt neki,hogy vissza érve a csoportba, "felkészüljön". Szerintem mindenképpen jobb, ha az érintett adja a tájékoztatást, mert már ott rálelünk bizonyos kompetenciákra,indikre. A szakos kérdezi meg a kollégát, hogy az elnök be mehet-e a fogl.-ra és pozitív válasz esetén bemegy. Én minden esetben bementem, mert sokkal részletesebben láthattam a ped. munkáját.Az óvodák esetében az intézményvezető veheti át a minősülő kolléga helyett az előzetes megbeszélésen a feladatokat.Ugyanis, a csoportban a gyerekeket nem lehet egyedül hagyni, ha az oviban nem tudják másképp megoldani, akkor az intézményvezető számol be a tudnivalókról.
Kösz, hogy írtál!Ne izgulj,nem működik másnak sem. Biztos rendet raknak .
Bocsánat ezzel picit vitatkoznék veled. Óvodában igenis jobb, ha a vezető tájékoztat a csoportról. Ott nem igazán kivitelezhető, hogy az óvó néni kijöjjön a csoportból, egy megkezdett tevékenységből és utána mondjuk fél óra múlva ugyanazt tudja folytatni. A gyerekek szétröppennek, fuccs a kezdeményezésnek. Én elnökként úgy csináltam és a szakos is egyetértett vele, hogy az óvoda vezetője tartott egy rövid bemutatást a csoportról, mit fogunk látni, majd a tevékenységek után, amit még hozzá szeretett volna fűzni az óvó néni megtette. Valamint hozzáteszem ezt az útmutató is javasoljaKedves Piri és Csipike 2014!
Olvasva a hozzászólásokat, leveleket, mintákat, néhány dolog írásra késztetett. Legjobb tudomásom szerint az intézményvezető nem vállalhatja át a kolléga helyett az előzetes beszélgetést. Nem az ő feladata.( csoportok bemutatása, órák elhelyezése az éves/féléves stb. folyamatban, előzmények, tervek- ezt csak a ped. tudja megtenni ) Az intézményvezető feladata, hogy biztosítsa azt, hogy részt tudjon venni ezen a minősülő kolléga. A látogatással kapcsolatosan már előre jelzi a felületen az összes tudnivalót. Csoportok, időpontok, intézményi megbízott, sőt néha még a parkolási- étkezési lehetőségeket is jelezték.
Az összegzett értékelést senki nem tölti fel, azt a program generálja, ha mindenki befejezte az értékelését, amelyet ugye nem a helyszínen kell megtenni. Néha ez, főleg dupla minősítéseknél, szinte fizikai lehetetlenség. Távolság, fáradtság, folyamatos többórás koncentrálás után, nem biztos, hogy működik a helyszíni lezárás, főleg ha szakos az ember. A helyi, kis távolságok és egyes minősítés esetén igen. Nem kell egyeztetni az egyéni értékelést, csak akkor ha 2 érték eltérés adódik valamelyik kompetenciánál, ezt a gép jelzi és újra megnyitja az értékelő felületet.
Még egy aprócska megjegyzés, persze javítsatok ki, ha közben változott volna, de nem értékelünk a minősítendő jelenlétében. Elemzünk és összegzünk.
Aki nem vett részt tavasszal minősítésen, azoknak lehet, hogy félreérthető néhány mondat a levelekben( hiszen ők az értékelő felületet sem ismerik)
Még egy aprócska megjegyzés: a túl részletes tájékoztatás, azt sugallhatja, hogy úgy gondoljuk, nincsenek tisztában a folyamattal. Sok igazgató, főleg ha szakértő is, nem igazán örül ennek. Én inkább egy rövidebb, lényegre koncentráló levelet szoktam elsőre küldeni. A reakciókból kiderül, hogy képben van-e mindenki. Ha nem, akkor jöhet egy hosszabb- részletesebb tájékoztató, és a válaszok a felmerült kérdésekre. ( 8 minősítésem volt tavasszal, volt ilyen is-olyan is)
Persze nincsenek receptek, csak sok-sok " jó gyakorlat".
Kedves Piri és Csipike 2014!

Mint már írtam tanàr vagyok, így az óvoda nem az én területem.Kedves spiky !
Ez pontosan így van, és volt: „Még egy aprócska megjegyzés: a túl részletes tájékoztatás, azt sugallhatja, hogy úgy gondoljuk, nincsenek tisztában a folyamattal”. Ne feledd azonban, ezek voltak az első minősítések, (nekem 5 volt) az intézményvezetők szinte semmi információval nem rendelkeztek, pontosan a rengeteg kérdés, e-mail és telefon hatására, amit kaptunk tőlük, született meg ez a részletes tájékoztatás, aminek nagyon örültek.
Természetesen márciusban az útmutatóknak megfelelően állítottam össze a levelet.
Útmutató óvoda: „A tevékenység/foglalkozás megfigyelését megelőzően fontos egy rövid, legfeljebb 5–10 perces személyes megbeszélés, a látogató szakértő és a látogatásban részt vevő további szakemberek, kollégák számára. A megbeszélésen az intézményvezető bemutatja azokat a körülményeket, melyek információt hordoznak a megfigyeléssel kapcsolatban a szakértő és a résztvevők számára. Az előzetes megbeszélésen a látogatott óvodapedagógus csak abban az esetben vesz részt, ha ezt a gyermekcsoport aktuálisan már zajló tevékenységeinek zavartalan szervezése lehetővé teszi. Ebben az esetben a rövid tájékoztatást ő tartja a szakértő és a látogatásban közreműködő intézményvezető és további szakemberek (pl. munkaközösség-vezető) számára”.
Útmutató második kiadás: „…Majd az adatok alapján egyénileg értékelik a pedagógus kompetenciáit (6. sz. melléklet). Ezt követően egyeztetik az egyéni tapasztalatokat, majd elkészítik az összegző értékelést, melyet a bizottság elnöke feltölt az Oktatási Hivatal által kijelölt elektronikus feltöltőfelületre.Az értékelés során a pedagógus-előmeneteli fokozatok eléréséhez a megfelelés kritériumait százalékban megadva az eljárásrend rögzíti. A minősítésben közreműködő bizottsági tagok megvitatják a tapasztalatokat, az általuk adott pontszámok átlaga alapján jutnak végső döntésre (5. sz. melléklet). Ha az e-portfólió összesített értékelésekor a három értékelésben részt vevő személy által adott kompetenciaértékek között legalább 2 értéknyi eltérés van, a bizottsági tagoknak egyeztetniük szükséges”
„A védés végén a pedagógus nem kap közvetlen visszajelzést, értékelést. Erre majd a minősítőbizottság együttes jelentésében kerül sor.” Tehát helyben nincs visszajelzés, összegző értékelés a pedagógus számára (hisz ezt majd 15 nap múlva megkapja a felületen), de az elnök szakértő a minősítési eljárás során a 8 kompetencia terület mentén összegzi a védést és a portfóliót, értékeli a pedagógus kompetenciáit (Kompetencia területenként max. 3-4 mondat).
Még egy megjegyzés. Ha elnök voltam, a szakos engedélyével mindig részt vettem a tevékenységlátogatáson. ( előtte Ő jelezte a pedagógusnak; „Kedves kolléga, amennyiben nincs ellenvetése, az elnök is részt vesz a bemutató tevékenység megfigyelésében.”) Nagyon hasznosnak tartom.
Közben látom erakucko is megerősített #13431
Igen erakucko, ez akkor működik, ha megegyezik a szak és a szint. Nem hiszem, hogy egy gimis fizika, vagy egy szakközepes mechatronika órára szívesen bemennék, humán szakos létemre. De kettőre biztos nem.Gondoltam én is hogy finoman ezt megbeszélem majd az elnökkel is (pl. nálunk), mert tavaly én csak olyan eljárásban vettem részt ahol mindketten óvodapedagógusok voltunk. Azt gondolom így tudjuk egymás munkáját segíteni. Biztosan lesznek nekem is kérdéseim, ha iskolába küldenek, hisz annak az eljárásával meg én nem vagyok tisztában. Most néztem a felületemen egyébként ami tegnap már majdnem elfogadott eljárás volt "véglegesítésre vár" az mára már újraszervezés alá került.
Én is azt néztem meg pontosan -most mikor a felület megnyílt.Minőségesek ! ( többiektől bocsánat kicsit az OFF-ért) Tanulmányozva a felületet négy gyakorlati feladatot kell majd feltöltenünk, melyekből kettő van még egyelőre beélesítve. Na, de ha elolvassátok a Tanúsítvány kiadásának feltételeit, ott egészen más feladatokról, beküldendőkről van szóóó !!! Vagy csak nekem érthetetlen ???
És lőn munkáltatói igazolás!Kedves Kollégák!
A minőségbiztosítási képzés II. turnusa indul holnap. Holnap éjfélig kell a dokumentumokat postára adni. A munkáltatói igazoláshoz viszont nem találok semmilyen nyomtatványt!!! Hol található? Vagy nincs is ilyen??? Kérem segítségeteket! Köszönöm!!!
Kedves Kollégák!

Össze bion !!! Már nem bánnám a nyár eleji képzésünk zárását, mert akkor személyesen is tudnánk többedmagunkkal konzultálni...Én is azt néztem meg pontosan -most mikor a felület megnyílt.
Megnyitni még nem nyitottam meg a feladatot, de valóban másról ír a tanúsítvány feltételeinél.
Össze kellene dugjuk a fejünket...
Kedves Kollégák!
A minőségbiztosítási képzés II. turnusa indul holnap. Holnap éjfélig kell a dokumentumokat postára adni. A munkáltatói igazoláshoz viszont nem találok semmilyen nyomtatványt!!! Hol található? Vagy nincs is ilyen??? Kérem segítségeteket! Köszönöm!!!
Össze bion !!! Már nem bánnám a nyár eleji képzésünk zárását, mert akkor személyesen is tudnánk többedmagunkkal konzultálni...
Na megyek futni !
Ki van a 11. csoportban?Jövő héten - leadás előtt mindenképpen - gyűljünk össze privibe. Mindenki aki minőségbizt. 1 turnusos. Ok?
Én a 3.-ban vagyok.Ki van a 11. csoportban?