Kedves Csipike, Anett, Kacagóbab és a Többiek!
Köszönöm a biztatást, május végéig leszek kórházban. Követem az eseményeket.
Az utolsó hajrához sok-sok erőt kívánok Nektek!
Kedves Csipike, Anett, Kacagóbab és a Többiek!
Köszönöm a biztatást, május végéig leszek kórházban. Követem az eseményeket.
Az utolsó hajrához sok-sok erőt kívánok Nektek!
Lehetséges, viszont ők sem tudják ezt, hiszen a jelentkezésükkor erről nem volt szó. Igazából nem sok mindent tudnak, elég "vakon" kellett jelentkezniük. Még Útmutatójuk sincs.Teljesen igazad van!
"Mester- Kutatóprogram teljesítésének éves felülvizsgálata:
•intézményvezető (és külső szakmai partner) végzi,
•évente szeptember 1-október 31 között,
•tevékenység színvonala nem értékelhető,
•OH a jelzés + szakértői vizsgálat alapján a tanúsítványt visszavonhatja."
A pilotban semmiféle éves felülvizsgálatról nem volt szó!
Lehetséges, hogy ez csak azokra vonatkozik majd, akik most jelentkeznek?
Vagy vissza szeretnének vonni mester átsorolásokat? Kell a pénz Balogh Zoltán ígéreteinek teljesítésére?
De csak csupasz szőnyeg, mert a minták árát nyomtatásra és telefonálásra költöttük.Még egyszer valaki, bárki, azt meri mondani, vagy utal rá, hogy sok a fizetésem (-ünk), azt fogom válaszolni: Hm, éppen egy négyzetméter szőnyeg ára.
Örülök, hogy írsz erről, mert sok ilyenről is hallani. Épp ezért voltak félelmeim a tanfelügyeletem előtt, pedig én azt legalább tudtam, hogy a vezetésre számíthatok, teljes mértékig mellettem állnak és elismernek. De a szakértőknél sem lehet elfelejteni, hogy létezik az (negatív) emberi tényező. A félelmeim oka ez volt. Szerencsére én nagyon jókat kaptam, még ha nem is CH-sok. Egyszerűen "csak" korrekt szakértők voltak.Sajnos én is olyan szakértőket kaptam, akik nem tudtak, vagyis aki nem tudott- mert nem mondhatom el mindkettőről- objektív maradni. Az agyatlan és rosszindulatú" mostmajdmegmutatomamesterpedagógusnak" intézményvezető maximális állatságait tényként kezelték. Hiába mondtam, hogy.......de már nem foglalkozom vele, mert többre tartom magam
Ma volt a tanfelügyeleti látogatásom. Két szuper korrekt, jószándékú szakértőt jött hozzám. Mindenkinek hasonlókat kívánok!
A fórum tagjainak pedig nagyon köszönöm a segítséget. Különösen BAJ segítségét, aki az önértékelés elkészítésében sok-sok tapasztalatot osztott meg velünk, megkönnyítve a mi munkánkat.
Az egész rendszer eu-s projekt, aminek 5 éves fenntartási kötelezettsége van. Ez 2018-ban jár le. Vagyis utána nincs semmi kötelezettség."Tanfelügyeleti vizsgálatra 2018-tól akkor van szükség, ha az önértékelés rendszere és az országos mérés-értékelés rendszere igazolja, hogy az adott intézményben a nevelő és oktató munka nem éri el az elvárható szintet vagy ha a fenntartó igényt tart rá."
Ez mit jelent? 2018-ig még megcsinálnak valamennyi tanfelügyeletet, utána viszont már nem? Csak ott, ahol a minősítéskor sok volt a nem megfelelt? Akkor mi szükség volt az ideire pánikszerűen? És mi szükség lesz a jövő évire? Van, akit így soha nem ellenőriznek, hiszen egy jól működő iskolában dolgozik, még akkor is, ha ő kilóg a sorból? Vagy teljesen az intézményi önértékelésre bízzák? Már nem fontos a "külsős szem"?
És 2018 után gyakornokokat minősít a szakértő???? Mert mi más marad????Az egész rendszer eu-s projekt, aminek 5 éves fenntartási kötelezettsége van. Ez 2018-ban jár le. Vagyis utána nincs semmi kötelezettség.
A mostani olvasat szerint megszűnne a tanfelügyelet, de ez egyben mézesmadzag is.
Majd kívánságra visszajönnek a nagyon alapos szakfelügyelők
Kedves Csipike, Anett, Kacagóbab és a Többiek!
Köszönöm a biztatást, május végéig leszek kórházban. Követem az eseményeket.
Az utolsó hajrához sok-sok erőt kívánok Nektek!
Mi szükség van olyan eu-s projektekre (a pénzlehíváson kívül), ami arról szól, hogy megbolydítjuk vele az ország összes pedagógusát, elindulunk valamerre, meg se várjuk, hogy jó-e az irány vagy sem (ugyanis ennyi idő alatt nem derül ki), majd visszaállunk a régire, ami vagy jó volt vagy nem? Ahelyett, hogy ötvöznénk a régiből és az újból a jót, s akkor talán még kisülne belőle valami pozitívum. Sok kollégám erre játszik, hogy úgyis megszűnik, ő minek változtatna? Mire elérne hozzá az ellenőrzés, már el is múlik, mint a nátha.Az egész rendszer eu-s projekt, aminek 5 éves fenntartási kötelezettsége van. Ez 2018-ban jár le. Vagyis utána nincs semmi kötelezettség.
A mostani olvasat szerint megszűnne a tanfelügyelet, de ez egyben mézesmadzag is.
Majd kívánságra visszajönnek a nagyon alapos szakfelügyelők
Hozzátennék még egy szerintem jelentős tényt.Lehetséges, viszont ők sem tudják ezt, hiszen a jelentkezésükkor erről nem volt szó. Igazából nem sok mindent tudnak, elég "vakon" kellett jelentkezniük. Még Útmutatójuk sincs.
Az innovátor- mester esetében az ötlet ellopható.... Bizonyára van tapasztalatuk ebben, ahogy Krémusznak, Bajnak vagy nekem, mikor az ország másik szegletében is ismerik a saját anyagod....Hozzátennék még egy szerintem jelentős tényt.
Igen sok szakértő-mester majdnem minden, rendelkezésére álló információt megosztott, itt is, más fórumokon is.
Képzésről, dokumentumokról, követelményekről, vizsgákról, tesztekről - mindenről.
A mester-pilotban részt vevő mesterek pedig semmit: nem gyakorlatilag semmit, hanem semmit.
Pedig a titkosság kb. egyformán vonatkozott mindegyikre.
Így aztán nincs min csodálkozni.
És akkor az OH-ról még nem is beszéltünk.
Lásd még: kísérleti tankönyvek- és nyulak, víiziómisszió/tudásfórum 3.3 Mint régen a falusi moziban. 200-an ámultunk és bámultunk. De a pénzt csak egy néni szedte!Mi szükség van olyan eu-s projektekre (a pénzlehíváson kívül), ami arról szól, hogy megbolydítjuk vele az ország összes pedagógusát, elindulunk valamerre, meg se várjuk, hogy jó-e az irány vagy sem (ugyanis ennyi idő alatt nem derül ki), majd visszaállunk a régire, ami vagy jó volt vagy nem? Ahelyett, hogy ötvöznénk a régiből és az újból a jót, s akkor talán még kisülne belőle valami pozitívum. Sok kollégám erre játszik, hogy úgyis megszűnik, ő minek változtatna? Mire elérne hozzá az ellenőrzés, már el is múlik, mint a nátha.
Mi szükség van olyan eu-s projektekre (a pénzlehíváson kívül), ami arról szól, hogy megbolydítjuk vele az ország összes pedagógusát, elindulunk valamerre, meg se várjuk, hogy jó-e az irány vagy sem (ugyanis ennyi idő alatt nem derül ki), majd visszaállunk a régire, ami vagy jó volt vagy nem? Ahelyett, hogy ötvöznénk a régiből és az újból a jót, s akkor talán még kisülne belőle valami pozitívum. Sok kollégám erre játszik, hogy úgyis megszűnik, ő minek változtatna? Mire elérne hozzá az ellenőrzés, már el is múlik, mint a nátha.
Hozzátennék még egy szerintem jelentős tényt.
Igen sok szakértő-mester majdnem minden, rendelkezésére álló információt megosztott, itt is, más fórumokon is.
Képzésről, dokumentumokról, követelményekről, vizsgákról, tesztekről - mindenről.
A mester-pilotban részt vevő mesterek pedig semmit: nem gyakorlatilag semmit, hanem semmit. Semmiről.
Pedig a titkosság kb. egyformán vonatkozott mindegyikre.
Így aztán nincs min csodálkozni.
És akkor az OH-ról még nem is beszéltünk.
krosnak tökéletesen igaza van: egyetlen mondatot sem lehet megtudni a pályázatokból, ami azért igen kényes, mivel öt évre a munkaközösségre is tett vállalást az illető, hiszen valakikkel együtt kell végrehajtani azt. Mi onnan sejtjük, hogy mi lehetett a pályázatban, hogy hirtelen megjelentek új dolgok, amiket mi már régen szorgalmaztunk, de eddig ezek nem voltak fontosak. Most hirtelen, az innovátor mesternek is fontos lett!
Kedves Anett,Az innovátor- mester esetében az ötlet ellopható.... Bizonyára van tapasztalatuk ebben, ahogy Krémusznak, Bajnak vagy nekem, mikor az ország másik szegletében is ismerik a saját anyagod....
Szakértőként egyedül maradni a problémás helyzetekkel nem egyszerű... Itt megosztjuk a tudásunk és segítjük a másikat a tapasztalatainkkal.... Mert ilyen a szemléletünk és bizony nekem is jól jön, ha kérdezhettek és azonnal jön a jogszabályi alátámasztására vagy állásfoglalás.
Szakértőként a minta leveleket nem féltem, mert csak szakértő használhatja.
A tudásom az enyém, de csak addig, amíg használom: tanárként az a feladatom, hogy adjam át, osszam meg. Én csak ugyanezt teszem itt is.... Meglátásaimmal, véleménnyel kiegészítve. Ez nekem nem fáj....
(Épp most tettem fel az ágazati érettségi részletes érettségi követelmények tervezetét.... Ha 1-2 héttel a rendelet megjelenése előtt olvashatod, tudod, merre az előre.... Nem csak én, hanem Te is! Nekem ez természetes. Örülök, ha vezetői leveleket ismeretek meg szakértőként, mert okosodom belőlük, a vezetők egy része meg még értelmezni sem tudja!
Sajnos...)
Ja,és létezik a csapatmunkára való alkalmasság is, mint kompetencia. Van valakinek itt olyanja?