Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Egy hasomló esetet én is megosztanék: a kollégám 10 éve dolgozik óvodánkban. 6 évig képesítés nélküli óvónőként, majd 4 évig pedagógiai asszisztensként. Tavaly megszerezte az óvodapedagógusi diplomát. Pedagógus I.-be került rögtön. Gyakornoki idő nincs és minősítő vizsgát sem kell tennie. :dr_4: Nincs ez rendjén!!!!!!! Nagyon nem értek ezzel egyet!!!!!!!

Ő legalább 10 éven át az adott terepen és témában volt, de én olyan ped1-et is ismerek, aki a diploma megszerzése után kb. 8 különböző olyan helyen volt fél-egy éveket, ahol gyerek még fényképen sem akadt. Mivel csak papíron dolgozott, mindenhonnan kitették, hiányszakosként pár hónapja a magyar közoktatást "erősíti". Nem általánosítanék, mert tudok jó példát is. Egyet.
Azért kíváncsi lennék, kik bírták kitalálni, elfogadni ezt a 6 éves őrültséget.
 
erakucko

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nagy örömmel tudatom Veletek hogy informatikát tanuló fiammal jó hangulatban immáron digitális állampolgárnak érzem magamat. Remek időtöltés volt (2 órát együtt töltöttem a kamasz fiammal :):):)) Fiam a végén azt mondta ha még egyszer meghallja a Klárika szót, nem áll velem szóban :rohog:. Agyunk leszívva, ő bevonult a szobájába, én megpróbálok ezután egy-két jogi tesztet megoldani levezetésképpen. Azt gondolom tartalmasan töltöm a szakértői napomat.:cool:
 
Duduss67

Új tag
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy pár héttel ezelőtt felfedeztem ezt a lehetőséget és azóta sok hasznos információval letten gazdagabb.
Óvodapedagógus vagyok és a 4. turnusban végeztem el a szakértői képzést. Mentor is vagyok és napok óta keresem egy kérdésre a választ. Ennek a megoldásához kérném a segítségeteket.
A gyakornok 2013.09.01.előtt került az óvodába, így az óvodai gyakornoki szabályzat alapján végezzük a gyakornoki teendőket.A problémám az átsorolásának az idejével kapcsolatos.
A következők alapján a vizsgát követő hónap első napján át kell sorolni. Egy kolléganő szerint már nem ez a mérvadó, őt is január elsejével kell átsorolni. Az újabb rendeletek között nem találtam egyértelműen fogalmazót.

"A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok elõmeneteli rendszerérõl és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.36. § (1) bekezdése értelmében a gyakornokra, a gyakornoki idõre és a minõsítõ vizsgára vonatkozó rendelkezéseket csak a 2013. szeptember 1-jét követõen létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetében kell kötelezõen alkalmazni. Az ezt megelõzõen létesített közalkalmazotti jogviszonyok esetén csak akkor, ha ezt a gyakornok kéri.
Ha a gyakornok ilyen kérelmet nem terjeszt elõ, akkor a Kjt. valamint a 138/1992. Korm. rendelet 2013. augusztus 31-én hatályos, gyakornokra és a gyakornoki idõre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebben az esetben, ha a közalkalmazott a helyi gyakornoki szabályzatban meghatározott eljárásban „megfelelt” minõsítést kap, a Pedagógus I. fokozatba át kell sorolni. A Pedagógus I. fokozatba lépés idõpontja a 3 év szakmai gyakorlat megszerzését és a sikeres minõsítést követõ hónap 1. napja."
Mit gondoltok erről?

profile_mask2.png
 
Gagamail

Szerintem az iskola "megfelelt" minősítésére gondolnak.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Megváltozott a kitöltési időszak vége -

"Három feladatsort állítottunk össze, egyenként 57 kérdéssel. 2015. 02. 09-e (hétfő) 07:00 órától 2015. 02.22-e (vasárnap) 22:00 óráig Önnek mindhárom ..."

A költségtérítéshez - szerintem ez a "más munkahelyen" történő munkavégzés is kiküldetés. Az adószabályok miatt elszámolási kötelezettséggel.

"Az Szja-törvény 3. § 11. pontja értelmében kiküldetés (kirendelés) a munkáltató által elrendelt, a munkaszerződésben rögzített munkahelytől eltérő helyen történő munkavégzés.
2. A kiküldetéssel kapcsolatos költségelszámolás

A kiküldetéssel kapcsolatban a magánszemély a kifizetőtől a költségei fedezetére költségtérítést kap, kaphat. Ez az összeg bizonyos esetekben nem visel adókötelezettséget, azonban, ha bevételként figyelembe kell venni, akkor vele szemben lehetőség van a költségelszámolásra. Az elszámolható költségekkel kapcsolatban az Szja-törvény 3. számú melléklete rendelkezik.

Nem keletkeztet adókötelezettséget a magánszemélynek adott olyan összeg – ideértve hivatali, üzleti utazás esetén az utazásra, a szállás díjára, külföldi kiküldetés esetén az utazásra, a szállás díjára szolgáló összeg –, amellyel szemben a magánszemély a juttató részére közvetlenül köteles bizonylattal elszámolni. Akkor sem kell jövedelmet számolni, ha a kiadást a magánszemély előlegezi meg, és azt a juttató utólag, bizonylattal történő elszámolás alapján a magánszemélynek megtéríti azzal, hogy ez a rendelkezés egyébként nem alkalmazható olyan kiadások esetén, amelyeket az Szja-törvény nem ismer el a magánszemélynél költségnek."
http://ado.hu/rovatok/ado/hogyan-szamoljuk-el-a-kikuldetest

Szerintem nem várhatja el senki, h. a saját illetményünkből akár 1 forintot is arra költsünk, h. odautazzunk, ahová beosztanak. Mivel ez heti rendszerességgel is működhet, több ezer forint kára is keletkezhet a munkavállalónak. Ez ki van zárva.

Még egy idézet a PSZ és KLIK kollektív szerződésből:

"3.2. Munkáltatói költségtérítés

3.2.1. A pedagógus-munkakörben foglalkoztatott részére - az Mt. 51. § (2) bekezdése alapján - meg kell téríteni azokat a munkáltatói jogkör gyakorlója által jóváhagyott, indokolt és igazolt költségeket, amelyek

a) a foglalkozások, tanítási órák előkészítéséhez szükséges kiadásokat fedezik, továbbá

b) amelyek a szülőkkel történő kapcsolattartáshoz, valamint a tanulószerződések és a gyakorlati képzésekkel kapcsolatos ellenőrzésekkel összefüggésben keletkeztek, valamint

a munkaköri feladatok körében teljesített, intézmények közötti helyi, illetve helyközi utazások miatt keletkeztek. "

Nem fizethetnek, hanem ki kell fizetni a jogos költségeket. Szerintem.
 
inoli

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nagy örömmel tudatom Veletek hogy informatikát tanuló fiammal jó hangulatban immáron digitális állampolgárnak érzem magamat. Remek időtöltés volt (2 órát együtt töltöttem a kamasz fiammal :):):)) Fiam a végén azt mondta ha még egyszer meghallja a Klárika szót, nem áll velem szóban :rohog:. Agyunk leszívva, ő bevonult a szobájába, én megpróbálok ezután egy-két jogi tesztet megoldani levezetésképpen. Azt gondolom tartalmasan töltöm a szakértői napomat.:cool:
Szia Era! Körülbelül én is így éreztem magamat,mint Te! Nekem is legalább annyi ideig tartott egyedül! :o Délután elmentem vásárolni - a rendes ledolgozott munkaidő után - szellőztetni - és azt néztem közbe - közbe, hogy elveszítettem-e a " lábnyomomat vagy hol hagytam magam után "nyomot" - :D De a Klárika, aranyos! :rohog:
 
Gergab

Ezennel tudatom mindenkivel, hogy az óvodás IKT tesztet kitöltöttem, a 16 éves lányom nagyon jól szórakozott. Én úgy gondolom szövegértésből teszteltem. Volt amit többször elolvastam, na nem azért mert nem értettem, hanem mert nem akartam hinni a szememnek. Valóban nagyon általános, hogy a munkában és a szakértői felkészülésben elcsigázott óvodapedagógusok maratont fussanak. Ez idáig eszembe sem jutott, de most megfontolom, lehet, hogy a DARIn lesz róla tájékoztató! Aki még a teszt előtt áll, jó szórakozást kívánok. Zárójelben megjegyezném, ugyan ki és milyen következtetéseket fog ebből levonni, mindenesetre, váljék egészségére!
 
Csipike2014

Ho-ho! Csak óvatosan bánjunk ezzel a marathoni távval! Még a végén azt a következtetést vonják le, hogy nem vagyunk eléggé edzettek, márpedig a tanfelügyelői és minősítői munka fizikai terhelést is jelent. Tehát a zseniális tesztek után elvárják majd tőlünk, hogy kezdjünk el készülni a távfutásra is (útiköltséget úgysem szándékoznak/tudnak fizetni) Végül majd abból lehet tanfelügyelő/minősítő, aki a kb. 42 km-t lefutja.:dr_4::dr_31::rolleyes2:
 
erakucko

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki nem kapott, az honnét tudja eme dolgokat?
Sziasztok! Nem jelent még meg az intézményi önértékelés kézikönyve. Csupán a tanfelügyeleti kézikönyv mellékletei alapján állítjuk össze a kérdéseket a partnerek, és a kollégák, munkatársak, fenntartók felé. Valamint a szakértői, tanfelügyeleti képzés során kapott anyagokat hasznosítjuk a szabályzatok elkészítése során. Aztán lehet, hogy újra kell írni majd az egészet, ha megjelennek a kézikönyvek. Lehet, hogy előző levelem során félreérthető voltam. A mérés-értékelés értekezlet kerületi szintű volt csupán. Az anyagokat a mi kerületünk készítette el a fent leírt módon.
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Megváltozott a kitöltési időszak vége -

"Három feladatsort állítottunk össze, egyenként 57 kérdéssel. 2015. 02. 09-e (hétfő) 07:00 órától 2015. 02.22-e (vasárnap) 22:00 óráig Önnek mindhárom ..."

A költségtérítéshez - szerintem ez a "más munkahelyen" történő munkavégzés is kiküldetés. Az adószabályok miatt elszámolási kötelezettséggel.

"Az Szja-törvény 3. § 11. pontja értelmében kiküldetés (kirendelés) a munkáltató által elrendelt, a munkaszerződésben rögzített munkahelytől eltérő helyen történő munkavégzés.
2. A kiküldetéssel kapcsolatos költségelszámolás

A kiküldetéssel kapcsolatban a magánszemély a kifizetőtől a költségei fedezetére költségtérítést kap, kaphat. Ez az összeg bizonyos esetekben nem visel adókötelezettséget, azonban, ha bevételként figyelembe kell venni, akkor vele szemben lehetőség van a költségelszámolásra. Az elszámolható költségekkel kapcsolatban az Szja-törvény 3. számú melléklete rendelkezik.

Nem keletkeztet adókötelezettséget a magánszemélynek adott olyan összeg – ideértve hivatali, üzleti utazás esetén az utazásra, a szállás díjára, külföldi kiküldetés esetén az utazásra, a szállás díjára szolgáló összeg –, amellyel szemben a magánszemély a juttató részére közvetlenül köteles bizonylattal elszámolni. Akkor sem kell jövedelmet számolni, ha a kiadást a magánszemély előlegezi meg, és azt a juttató utólag, bizonylattal történő elszámolás alapján a magánszemélynek megtéríti azzal, hogy ez a rendelkezés egyébként nem alkalmazható olyan kiadások esetén, amelyeket az Szja-törvény nem ismer el a magánszemélynél költségnek."
http://ado.hu/rovatok/ado/hogyan-szamoljuk-el-a-kikuldetest

Szerintem nem várhatja el senki, h. a saját illetményünkből akár 1 forintot is arra költsünk, h. odautazzunk, ahová beosztanak. Mivel ez heti rendszerességgel is működhet, több ezer forint kára is keletkezhet a munkavállalónak. Ez ki van zárva.

Még egy idézet a PSZ és KLIK kollektív szerződésből:

"3.2. Munkáltatói költségtérítés

3.2.1. A pedagógus-munkakörben foglalkoztatott részére - az Mt. 51. § (2) bekezdése alapján - meg kell téríteni azokat a munkáltatói jogkör gyakorlója által jóváhagyott, indokolt és igazolt költségeket, amelyek

a) a foglalkozások, tanítási órák előkészítéséhez szükséges kiadásokat fedezik, továbbá

b) amelyek a szülőkkel történő kapcsolattartáshoz, valamint a tanulószerződések és a gyakorlati képzésekkel kapcsolatos ellenőrzésekkel összefüggésben keletkeztek, valamint

a munkaköri feladatok körében teljesített, intézmények közötti helyi, illetve helyközi utazások miatt keletkeztek. "

Nem fizethetnek, hanem ki kell fizetni a jogos költségeket. Szerintem.
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak kérdezem... rendi, meghosszabbították a teszt kitöltésének végső határidejét ! Én tegnap végeztem, kettőt 100%-ra legyártottam ! A harmadikat nem, akkor még nem volt feltétel, csak egy sorozatból a 100% elérése !

Ugye, üljek a gép mellett, lessem, az mikor fog változni -hogy azért mindháromból meg kell csinálni mégiscsak azt a 100%-os tesztet , ha még kilenc napocskát hozzátoldottak..........

Vagy ha nem ülök ott... önhibámból.....????
 
Katumami

Kedves csakkérdezem! Én még mindig azt látom, hogy EGY teszt kitöltése kötelező 100%-ra:
Kedves Szakértő Kolléga!
Gratulálunk, Ön hibátlanul töltötte ki a tesztet!
Felhívjuk a figyelmét, hogy szakértői munkájához szükséges ismereteinek szintjét ellenőrizheti a további két teszt kitöltésével.

Lemaradtam valamiről? Miből gondolod, hogy mindhármat ki kell tölteni?
 
Jaj, bocs! Most látom a fentebb lévő írásodat... Hát akkor még keresgélek... :(
 
BBBDBB

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves csakkérdezem! Én még mindig azt látom, hogy EGY teszt kitöltése kötelező 100%-ra:
Kedves Szakértő Kolléga!
Gratulálunk, Ön hibátlanul töltötte ki a tesztet!
Felhívjuk a figyelmét, hogy szakértői munkájához szükséges ismereteinek szintjét ellenőrizheti a további két teszt kitöltésével.

Lemaradtam valamiről? Miből gondolod, hogy mindhármat ki kell tölteni?
Én is most néztem rá. Ugyanazt látom amit Te. :)
 
űóüö

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak kérdezem... rendi, meghosszabbították a teszt kitöltésének végső határidejét ! Én tegnap végeztem, kettőt 100%-ra legyártottam ! A harmadikat nem, akkor még nem volt feltétel, csak egy sorozatból a 100% elérése !

Ugye, üljek a gép mellett, lessem, az mikor fog változni -hogy azért mindháromból meg kell csinálni mégiscsak azt a 100%-os tesztet , ha még kilenc napocskát hozzátoldottak..........

Vagy ha nem ülök ott... önhibámból.....????
Amennyiben a teszten 100%-os eredményt ér el, úgy a további két kérdéssor kitöltése az Ön számára nem kötelező, de lehetősége van a szakértői munkájához szükséges ismereteinek szintjét a további kérdéssorokon is ellenőrizni.
 
űóüö

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedvenc kérdéseim voltak:

Jelölje meg, hogy az e-portfólióba szabad-e tanulóról készült képet feltölteni!
1..................
2. Igen, ha nincs rajta tanuló.

a másik:
Jelölje meg, hogyan NEM folytatódhat a megkezdett mondat!
„Az ..., értékelésén részt vehet…" "a szakos szakértőn és az intézményvezetőn kívül az intézményvezető.”
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére