Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Aki a Szaktanácsadók felkészítése szervezeti szintű tanácsadásra interprofesszionális csoportokban című, akkreditált, tanúsítványt adó képzésben lesz tanácsadó, az országos szaktanácsadás keretében ellátandó szakterületek szaktanácsadói közé kerül, tehát Győr-M-S megyéből simán kirendelik Nógrádba. Ha valaki szakértőként ritkaság szakon van, valószínűsíthető, hogy bármikor számíthat hasonlóra. Ugyanarra a napra 2, egymástól 95 km-re levő látogatandót megkapni: már bevezetés a valóságba.

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

kros írta:

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

Kattints a kibontásához...

Teljes mértékben egyet értek!

Tudom, hogy előttem már többen feltették a kérdést, de érdemi válasz még nem érkezett rá: Hol lehet megnézni a minősítésre váró pedagógus portfólióját. Azon a linken nem elérhető, ahol anno a vizsgatársaké volt megtekinthető, ezt leellenőrizem. Úgy gondolom, már sokunknak elkezdett ketyegni az egy hónap, még sem kaptunk sehonnan hivatalos értesítést.Hiányolom az OH részéről az információt.

pause írta:

Hol lehet megnézni a minősítésre váró pedagógus portfólióját.

Kattints a kibontásához...

Másutt is jelen vagyok, mindenki tanácstalan. OH-nak írtál, kérdezted őket?

kros írta:

Másutt is jelen vagyok, mindenki tanácstalan. OH-nak írtál, kérdezted őket?

Kattints a kibontásához...

Nem írtam, de nem várok tovább. Ha valami érdemi információm lesz, megosztom veletek

kros írta:

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

Kattints a kibontásához...

Egyetértek, szívből! Köszönöm szépen, hogy ezt ilyen találóan megfogalmaztad! Sokat jelent

A mai napon az ügyfélkapun keresztül megérkezett a nyugdíjfolyósítótól a jogviszony igazolásom. Részletesen fel van sorolva benne minden. Mettől meddig mit csináltam, mennyi napot voltam táppézen és mikor, gyeden, gyesen... Szuper. Ebből aztán napra pontosan kiszámolható, hogy mennyi a gyakorlati évek száma. Le van írva benne az is, hogy mennyi volt a bérem, mennyi nyugdíjjárulékot fizettem be, mi számít a korkedvezményes nyugdíjba és mi nem... Ajánlom mindnekinek!

kros írta:

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

Kattints a kibontásához...

Köszönöm Kros! Szívemből szóltál.
Egész életemben az volt a hitvallássom, hogy kellő alázattal vállaljuk fel az előttünk álló feladatokat.
Szakértőtől., szaktanácsadótól., mestertől függetlenül legyünk és maradjunk emberek minden körülmények között.
Engedjétek meg,hogy nagyapámat idézzem, aki a maga bölcsességével arra tanított:
Nézd az éltető búzát! Csak az emeli magasba a kalászát, amelyik üres. Amelyik gazdag, tele van terméssel, maggal, az alázatosan lehajtja a fejét.
Így van ez az emberekkel is: az hordja fenn az orrát, amelyiknek üres a feje. Az okos ember alázattal csendben fejet hajt.-

Ne haragudjatok, egy kicsit más téma.
De annyira megérintett, úgy gondolom, Ti érdemesek vagytok rá, hogy megosszam itt is ezt a lélekemelő és szívszorító önéletrajzot.



Farkas Ágnes vagyok. 1962. január 27-én születtem Halmajugrán a cigány telepen. Hatan voltunk testvérek én vagyok a hatodik. Két testvérem meghalt , mert volt idő, amikor a szüleimnek nem volt hová mennie ezért egy kitakarított malac ólban laktak. Két testvérem tüdőgyulladásban és kanyaróban meghalt.
A szüleim vályogvető és zenész cigányok, később készítettek annyi téglát, hogy építettek egy házat. Egy helyiségből állt. Ebben születtem én. Négyen aludtunk egy ágyban.
Apám később felhagyott a zenéléssel és néha vállalt alkalmi munkát, az ital tönkre tette őt. 57 évesen alkoholizmus miatt meghalt. Anyám a visontai Gagarin Hőerőműben dolgozott, annak felépítésétől, 35 évig. Onnan ment nyugdíjba.Az állandó erős zaj miatt, félig megsüketült.
Testvéreim Pestre mentek dolgozni, az építő iparba segédmunkásnak és munkásszállón laktak. Egyikük sem tanult tovább. Anyám analfabéta, apám nem törődött velem. Senki sem tudta mi történik velem az iskolában és iskola után.
Volt a falunak egy kis könyvtára, amiben én az összes könyvet elolvastam kilenc éves koromtól, addig míg el nem költöztem a faluból.
Senki nem volt a nyolcadikos ballagásomon és nem látták a kitűnő bizonyítványomat. Egyedül határoztam és döntöttem a tovább tanulásomról. Egyedül intéztem a felvételi eljárást.
Ősszel egyedül indultam Egerbe, ahol még sosem jártam előtte. A vonaton hagytam anyám utolsó új ötszázasát, amit egy hónapra adott.
Nem tudom ő mit evett egy hónapig. Nekem felajánlotta a nevelő tanárom, hogy legyek önként állami gondozott, így nem kell fizetni a kollégiumért és az étkezésért. Elfogadtam. A szünetekben nem volt hová mennem, mert nem volt pénzem.
A Dobó István Gimnázium angol-orosz tagozatára jártam. Amikor elkezdtem tetves voltam, mert a nyáron együtt fürödtünk a patakban a többi cigány gyerekkel és mindig visszafertőztük egymást. Nem volt téli kabátom, iskola köpenyben jártam télen is, míg kaptam az államtól egyet.
Nehezen illeszkedtem, egyedül voltam cigány. A Magyar Rádió novella pályázatot írt ki, amire beneveztem. Országos harmadik helyezést értem el, a rádió beolvasta a novellámat.
A Hevesi Szemlében megjelent nyomtatásban.
Asperján György emlékszik rám, ő adta át a díjat. Egy Levi's farmert vettem belőle.
Nagyon szerettem írni, olyankor elfelejtettem minden mást.
18 évesen férjhez mentem, három gyermekem született. A férjem évekig vert, terrorizált sokat bujkáltam, költözködtem a gyerekeimmel, míg végül tíz év alatt sikerült elválnom.
Egyedül neveltem fel a gyerekeimet, közben dolgoztam és tanultam.
A Wesley János Főiskolán szereztem első diplomámat, szociális munkás szakon. A szakdolgozatom címe:
Többoldalú előítéletek, megjelenési formák és lehetséges kezelésük egy településen. ((Halmajugrán)
A másik diplomám újságíró, a Bálint György Akadémián. Mindkét diploma kiváló minősítésű.
Már a főiskola ideje alatt dolgoztam szociális munkás gyakornokként a Dzsumbuj Help Klubban és a Lenhossék utcai családsegítő Szolgálatnál.
Belső Ferencváros ún. "rehabilitációja" akkortájt kezdődött el. Ami igazából a nemkívánatos cigányok eltüntetését jelentette. Sokat harcoltam Gegesi Ferenccel, hiába.
Voltam mentor is, én számoltam fel kis segítséggel Zsámbok község telepét, nem vagyok rá büszke.
Később hívtak a zsámboki családok, mert munka és felzárkóztató oktatás nem valósult meg pedig eredetileg, komplex programként volt hirdetve. Már az első közüzemi számlák kifizetése problémákat okozott nekik. Sokat küzdöttem a falu többségi lakosaival, az önkormányzattal, a minisztériummal. Nem tudom Setét Jenő és Ürmös Andor hogyan könyvelték azt el.
Ebben az időben már gyakornok voltam a Népszabadságnál . Az első cikkem Ózdról szólt.

http://nol.hu/archivum/archiv-462922-266210 Alkotótábor az utcán
Később már külsős munkatársként sokszor hasonló riportokat írtam:
http://nol.hu/archivum/archiv-508545-304845 A tánc nem elég ( Halmajugráról)
http://nol.hu/belfold/lap-20081025-20081025-22-306454 Azt kell fésülni aki kócos (Sajókazáról)
http://nol.hu/…/20090525-a__quot_tajgetosz_quot__viragai-33… A Tajgetosz virágai
( Bódvalenkéről, EZT MÁSNAP ÁTVETTE A CNN! De nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy azon a héten a falu megkapta az első hét millió forint támogatást és festéket egy gyártól, amivel elkezdhették a freskók festését. Mai is hívnak a „Sárkány ünnepre”.)
Nem sorolom fel mindet.
Írtam Magyarországon megjelenő angol nyelvű magazinba, írtam az Amaro Dromba
( Ölelő nap)
Mindeközben felnőttek a gyerekeim. A nagyfiamnak festékboltja van, sikeres üzletember.
A lányom Farkas Franciska színésznő. Filmje, a Viktória a Zürichi expressz, októberben Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját, ő pedig megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.
A legkisebb fiam Angliába jár egyetemre a University of Badfordshire tanulója. English Language & Linguistics szakon. Mellette részidős munkát vállal.
Én pedig eljöttem vele, hogy segítsem. Dolgozom, idős embereket gondozok, így keresek annyit, hogy megéljünk. Remélem eljut a diplomáig! Vagy tanár, vagy tolmács és fordító lesz.
Azt a napot várom, amikor feldobja a négyszögletű sapkáját, én pedig ott állok sírva és nézem. Giccs vagy nem, nem érdekel.

Gabenka írta:

A mai napon az ügyfélkapun keresztül megérkezett a nyugdíjfolyósítótól a jogviszony igazolásom. Részletesen fel van sorolva benne minden. Mettől meddig mit csináltam, mennyi napot voltam táppézen és mikor, gyeden, gyesen... Szuper. Ebből aztán napra pontosan kiszámolható, hogy mennyi a gyakorlati évek száma. Le van írva benne az is, hogy mennyi volt a bérem, mennyi nyugdíjjárulékot fizettem be, mi számít a korkedvezményes nyugdíjba és mi nem... Ajánlom mindnekinek!

Kattints a kibontásához...

Mennyi idő telt el mire megérkezett? Annak is kiszámolják, aki nem a 40 év miatt kérné?

űóüö írta:

Köszönöm Kros! Szívemből szóltál.
Egész életemben az volt a hitvallássom, hogy kellő alázattal vállaljuk fel az előttünk álló feladatokat.
Szakértőtől., szaktanácsadótól., mestertől függetlenül legyünk és maradjunk emberek minden körülmények között.
Engedjétek meg,hogy nagyapámat idézzem, aki a maga bölcsességével arra tanított:
Nézd az éltető búzát! Csak az emeli magasba a kalászát, amelyik üres. Amelyik gazdag, tele van terméssel, maggal, az alázatosan lehajtja a fejét.
Így van ez az emberekkel is: az hordja fenn az orrát, amelyiknek üres a feje. Az okos ember alázattal csendben fejet hajt.-

Kattints a kibontásához...

Kodály is hasonlóan gondolkodott erről...

"Az igaz bölcs:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égre,
míg üres, ám ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
míg a teljes eszű bölcs megalázza magát”

Katumami írta:

Kodály is hasonlóan gondolkodott erről...

"Az igaz bölcs:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égre,
míg üres, ám ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
míg a teljes eszű bölcs megalázza magát”

Kattints a kibontásához...

Csak tiszta forrásból :
A beidézett epigramma az 1822-ben meghalt Verseghy Ferenc műve. Zenét is szerzett hozzá, bár még sosem hallottam (Kodály-változatot sem ). Csak a próza első 2 sorával futunk össze emlékkönyvekben meg ballagások környékén.

kros írta:

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

Kattints a kibontásához...

Neked nem kell népszerűnek lenned, csak ilyen szépeket, és fontos lélekemelő dolgokat írnod . A szép ruha. Vettem egy szoknyát, feketét. Mert szeretnék ünnepélyes lenni, mert szeretném megtisztelni a kollégát azzal, hogy a ruhámmal is megünnepelem az Ő napját.

Krémusz írta:

Ne haragudjatok, egy kicsit más téma.
De annyira megérintett, úgy gondolom, Ti érdemesek vagytok rá, hogy megosszam itt is ezt a lélekemelő és szívszorító önéletrajzot.



Farkas Ágnes vagyok. 1962. január 27-én születtem Halmajugrán a cigány telepen. Hatan voltunk testvérek én vagyok a hatodik. Két testvérem meghalt , mert volt idő, amikor a szüleimnek nem volt hová mennie ezért egy kitakarított malac ólban laktak. Két testvérem tüdőgyulladásban és kanyaróban meghalt.
A szüleim vályogvető és zenész cigányok, később készítettek annyi téglát, hogy építettek egy házat. Egy helyiségből állt. Ebben születtem én. Négyen aludtunk egy ágyban.
Apám később felhagyott a zenéléssel és néha vállalt alkalmi munkát, az ital tönkre tette őt. 57 évesen alkoholizmus miatt meghalt. Anyám a visontai Gagarin Hőerőműben dolgozott, annak felépítésétől, 35 évig. Onnan ment nyugdíjba.Az állandó erős zaj miatt, félig megsüketült.
Testvéreim Pestre mentek dolgozni, az építő iparba segédmunkásnak és munkásszállón laktak. Egyikük sem tanult tovább. Anyám analfabéta, apám nem törődött velem. Senki sem tudta mi történik velem az iskolában és iskola után.
Volt a falunak egy kis könyvtára, amiben én az összes könyvet elolvastam kilenc éves koromtól, addig míg el nem költöztem a faluból.
Senki nem volt a nyolcadikos ballagásomon és nem látták a kitűnő bizonyítványomat. Egyedül határoztam és döntöttem a tovább tanulásomról. Egyedül intéztem a felvételi eljárást.
Ősszel egyedül indultam Egerbe, ahol még sosem jártam előtte. A vonaton hagytam anyám utolsó új ötszázasát, amit egy hónapra adott.
Nem tudom ő mit evett egy hónapig. Nekem felajánlotta a nevelő tanárom, hogy legyek önként állami gondozott, így nem kell fizetni a kollégiumért és az étkezésért. Elfogadtam. A szünetekben nem volt hová mennem, mert nem volt pénzem.
A Dobó István Gimnázium angol-orosz tagozatára jártam. Amikor elkezdtem tetves voltam, mert a nyáron együtt fürödtünk a patakban a többi cigány gyerekkel és mindig visszafertőztük egymást. Nem volt téli kabátom, iskola köpenyben jártam télen is, míg kaptam az államtól egyet.
Nehezen illeszkedtem, egyedül voltam cigány. A Magyar Rádió novella pályázatot írt ki, amire beneveztem. Országos harmadik helyezést értem el, a rádió beolvasta a novellámat.
A Hevesi Szemlében megjelent nyomtatásban.
Asperján György emlékszik rám, ő adta át a díjat. Egy Levi's farmert vettem belőle.
Nagyon szerettem írni, olyankor elfelejtettem minden mást.
18 évesen férjhez mentem, három gyermekem született. A férjem évekig vert, terrorizált sokat bujkáltam, költözködtem a gyerekeimmel, míg végül tíz év alatt sikerült elválnom.
Egyedül neveltem fel a gyerekeimet, közben dolgoztam és tanultam.
A Wesley János Főiskolán szereztem első diplomámat, szociális munkás szakon. A szakdolgozatom címe:
Többoldalú előítéletek, megjelenési formák és lehetséges kezelésük egy településen. ((Halmajugrán)
A másik diplomám újságíró, a Bálint György Akadémián. Mindkét diploma kiváló minősítésű.
Már a főiskola ideje alatt dolgoztam szociális munkás gyakornokként a Dzsumbuj Help Klubban és a Lenhossék utcai családsegítő Szolgálatnál.
Belső Ferencváros ún. "rehabilitációja" akkortájt kezdődött el. Ami igazából a nemkívánatos cigányok eltüntetését jelentette. Sokat harcoltam Gegesi Ferenccel, hiába.
Voltam mentor is, én számoltam fel kis segítséggel Zsámbok község telepét, nem vagyok rá büszke.
Később hívtak a zsámboki családok, mert munka és felzárkóztató oktatás nem valósult meg pedig eredetileg, komplex programként volt hirdetve. Már az első közüzemi számlák kifizetése problémákat okozott nekik. Sokat küzdöttem a falu többségi lakosaival, az önkormányzattal, a minisztériummal. Nem tudom Setét Jenő és Ürmös Andor hogyan könyvelték azt el.
Ebben az időben már gyakornok voltam a Népszabadságnál . Az első cikkem Ózdról szólt.

http://nol.hu/archivum/archiv-462922-266210 Alkotótábor az utcán
Később már külsős munkatársként sokszor hasonló riportokat írtam:
http://nol.hu/archivum/archiv-508545-304845 A tánc nem elég ( Halmajugráról)
http://nol.hu/belfold/lap-20081025-20081025-22-306454 Azt kell fésülni aki kócos (Sajókazáról)
http://nol.hu/…/20090525-a__quot_tajgetosz_quot__viragai-33… A Tajgetosz virágai
( Bódvalenkéről, EZT MÁSNAP ÁTVETTE A CNN! De nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy azon a héten a falu megkapta az első hét millió forint támogatást és festéket egy gyártól, amivel elkezdhették a freskók festését. Mai is hívnak a „Sárkány ünnepre”.)
Nem sorolom fel mindet.
Írtam Magyarországon megjelenő angol nyelvű magazinba, írtam az Amaro Dromba
( Ölelő nap)
Mindeközben felnőttek a gyerekeim. A nagyfiamnak festékboltja van, sikeres üzletember.
A lányom Farkas Franciska színésznő. Filmje, a Viktória a Zürichi expressz, októberben Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját, ő pedig megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.
A legkisebb fiam Angliába jár egyetemre a University of Badfordshire tanulója. English Language & Linguistics szakon. Mellette részidős munkát vállal.
Én pedig eljöttem vele, hogy segítsem. Dolgozom, idős embereket gondozok, így keresek annyit, hogy megéljünk. Remélem eljut a diplomáig! Vagy tanár, vagy tolmács és fordító lesz.
Azt a napot várom, amikor feldobja a négyszögletű sapkáját, én pedig ott állok sírva és nézem. Giccs vagy nem, nem érdekel.

Kattints a kibontásához...

És Farkas Ági az én osztálytársam volt!!!!

kros írta:

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

Kattints a kibontásához...

Nagyon egyetértek a gondolataiddal!

Krémusz írta:

Ne haragudjatok, egy kicsit más téma.
De annyira megérintett, úgy gondolom, Ti érdemesek vagytok rá, hogy megosszam itt is ezt a lélekemelő és szívszorító önéletrajzot.



Farkas Ágnes vagyok. 1962. január 27-én születtem Halmajugrán a cigány telepen. Hatan voltunk testvérek én vagyok a hatodik. Két testvérem meghalt , mert volt idő, amikor a szüleimnek nem volt hová mennie ezért egy kitakarított malac ólban laktak. Két testvérem tüdőgyulladásban és kanyaróban meghalt.
A szüleim vályogvető és zenész cigányok, később készítettek annyi téglát, hogy építettek egy házat. Egy helyiségből állt. Ebben születtem én. Négyen aludtunk egy ágyban.
Apám később felhagyott a zenéléssel és néha vállalt alkalmi munkát, az ital tönkre tette őt. 57 évesen alkoholizmus miatt meghalt. Anyám a visontai Gagarin Hőerőműben dolgozott, annak felépítésétől, 35 évig. Onnan ment nyugdíjba.Az állandó erős zaj miatt, félig megsüketült.
Testvéreim Pestre mentek dolgozni, az építő iparba segédmunkásnak és munkásszállón laktak. Egyikük sem tanult tovább. Anyám analfabéta, apám nem törődött velem. Senki sem tudta mi történik velem az iskolában és iskola után.
Volt a falunak egy kis könyvtára, amiben én az összes könyvet elolvastam kilenc éves koromtól, addig míg el nem költöztem a faluból.
Senki nem volt a nyolcadikos ballagásomon és nem látták a kitűnő bizonyítványomat. Egyedül határoztam és döntöttem a tovább tanulásomról. Egyedül intéztem a felvételi eljárást.
Ősszel egyedül indultam Egerbe, ahol még sosem jártam előtte. A vonaton hagytam anyám utolsó új ötszázasát, amit egy hónapra adott.
Nem tudom ő mit evett egy hónapig. Nekem felajánlotta a nevelő tanárom, hogy legyek önként állami gondozott, így nem kell fizetni a kollégiumért és az étkezésért. Elfogadtam. A szünetekben nem volt hová mennem, mert nem volt pénzem.
A Dobó István Gimnázium angol-orosz tagozatára jártam. Amikor elkezdtem tetves voltam, mert a nyáron együtt fürödtünk a patakban a többi cigány gyerekkel és mindig visszafertőztük egymást. Nem volt téli kabátom, iskola köpenyben jártam télen is, míg kaptam az államtól egyet.
Nehezen illeszkedtem, egyedül voltam cigány. A Magyar Rádió novella pályázatot írt ki, amire beneveztem. Országos harmadik helyezést értem el, a rádió beolvasta a novellámat.
A Hevesi Szemlében megjelent nyomtatásban.
Asperján György emlékszik rám, ő adta át a díjat. Egy Levi's farmert vettem belőle.
Nagyon szerettem írni, olyankor elfelejtettem minden mást.
18 évesen férjhez mentem, három gyermekem született. A férjem évekig vert, terrorizált sokat bujkáltam, költözködtem a gyerekeimmel, míg végül tíz év alatt sikerült elválnom.
Egyedül neveltem fel a gyerekeimet, közben dolgoztam és tanultam.
A Wesley János Főiskolán szereztem első diplomámat, szociális munkás szakon. A szakdolgozatom címe:
Többoldalú előítéletek, megjelenési formák és lehetséges kezelésük egy településen. ((Halmajugrán)
A másik diplomám újságíró, a Bálint György Akadémián. Mindkét diploma kiváló minősítésű.
Már a főiskola ideje alatt dolgoztam szociális munkás gyakornokként a Dzsumbuj Help Klubban és a Lenhossék utcai családsegítő Szolgálatnál.
Belső Ferencváros ún. "rehabilitációja" akkortájt kezdődött el. Ami igazából a nemkívánatos cigányok eltüntetését jelentette. Sokat harcoltam Gegesi Ferenccel, hiába.
Voltam mentor is, én számoltam fel kis segítséggel Zsámbok község telepét, nem vagyok rá büszke.
Később hívtak a zsámboki családok, mert munka és felzárkóztató oktatás nem valósult meg pedig eredetileg, komplex programként volt hirdetve. Már az első közüzemi számlák kifizetése problémákat okozott nekik. Sokat küzdöttem a falu többségi lakosaival, az önkormányzattal, a minisztériummal. Nem tudom Setét Jenő és Ürmös Andor hogyan könyvelték azt el.
Ebben az időben már gyakornok voltam a Népszabadságnál . Az első cikkem Ózdról szólt.

http://nol.hu/archivum/archiv-462922-266210 Alkotótábor az utcán
Később már külsős munkatársként sokszor hasonló riportokat írtam:
http://nol.hu/archivum/archiv-508545-304845 A tánc nem elég ( Halmajugráról)
http://nol.hu/belfold/lap-20081025-20081025-22-306454 Azt kell fésülni aki kócos (Sajókazáról)
http://nol.hu/…/20090525-a__quot_tajgetosz_quot__viragai-33… A Tajgetosz virágai
( Bódvalenkéről, EZT MÁSNAP ÁTVETTE A CNN! De nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy azon a héten a falu megkapta az első hét millió forint támogatást és festéket egy gyártól, amivel elkezdhették a freskók festését. Mai is hívnak a „Sárkány ünnepre”.)
Nem sorolom fel mindet.
Írtam Magyarországon megjelenő angol nyelvű magazinba, írtam az Amaro Dromba
( Ölelő nap)
Mindeközben felnőttek a gyerekeim. A nagyfiamnak festékboltja van, sikeres üzletember.
A lányom Farkas Franciska színésznő. Filmje, a Viktória a Zürichi expressz, októberben Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját, ő pedig megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.
A legkisebb fiam Angliába jár egyetemre a University of Badfordshire tanulója. English Language & Linguistics szakon. Mellette részidős munkát vállal.
Én pedig eljöttem vele, hogy segítsem. Dolgozom, idős embereket gondozok, így keresek annyit, hogy megéljünk. Remélem eljut a diplomáig! Vagy tanár, vagy tolmács és fordító lesz.
Azt a napot várom, amikor feldobja a négyszögletű sapkáját, én pedig ott állok sírva és nézem. Giccs vagy nem, nem érdekel.

Kattints a kibontásához...

Nagyon megható! Köszönöm, hogy megosztottad.

Krémusz írta:

Ne haragudjatok, egy kicsit más téma.
De annyira megérintett, úgy gondolom, Ti érdemesek vagytok rá, hogy megosszam itt is ezt a lélekemelő és szívszorító önéletrajzot.



Farkas Ágnes vagyok. 1962. január 27-én születtem Halmajugrán a cigány telepen. Hatan voltunk testvérek én vagyok a hatodik. Két testvérem meghalt , mert volt idő, amikor a szüleimnek nem volt hová mennie ezért egy kitakarított malac ólban laktak. Két testvérem tüdőgyulladásban és kanyaróban meghalt.
A szüleim vályogvető és zenész cigányok, később készítettek annyi téglát, hogy építettek egy házat. Egy helyiségből állt. Ebben születtem én. Négyen aludtunk egy ágyban.
Apám később felhagyott a zenéléssel és néha vállalt alkalmi munkát, az ital tönkre tette őt. 57 évesen alkoholizmus miatt meghalt. Anyám a visontai Gagarin Hőerőműben dolgozott, annak felépítésétől, 35 évig. Onnan ment nyugdíjba.Az állandó erős zaj miatt, félig megsüketült.
Testvéreim Pestre mentek dolgozni, az építő iparba segédmunkásnak és munkásszállón laktak. Egyikük sem tanult tovább. Anyám analfabéta, apám nem törődött velem. Senki sem tudta mi történik velem az iskolában és iskola után.
Volt a falunak egy kis könyvtára, amiben én az összes könyvet elolvastam kilenc éves koromtól, addig míg el nem költöztem a faluból.
Senki nem volt a nyolcadikos ballagásomon és nem látták a kitűnő bizonyítványomat. Egyedül határoztam és döntöttem a tovább tanulásomról. Egyedül intéztem a felvételi eljárást.
Ősszel egyedül indultam Egerbe, ahol még sosem jártam előtte. A vonaton hagytam anyám utolsó új ötszázasát, amit egy hónapra adott.
Nem tudom ő mit evett egy hónapig. Nekem felajánlotta a nevelő tanárom, hogy legyek önként állami gondozott, így nem kell fizetni a kollégiumért és az étkezésért. Elfogadtam. A szünetekben nem volt hová mennem, mert nem volt pénzem.
A Dobó István Gimnázium angol-orosz tagozatára jártam. Amikor elkezdtem tetves voltam, mert a nyáron együtt fürödtünk a patakban a többi cigány gyerekkel és mindig visszafertőztük egymást. Nem volt téli kabátom, iskola köpenyben jártam télen is, míg kaptam az államtól egyet.
Nehezen illeszkedtem, egyedül voltam cigány. A Magyar Rádió novella pályázatot írt ki, amire beneveztem. Országos harmadik helyezést értem el, a rádió beolvasta a novellámat.
A Hevesi Szemlében megjelent nyomtatásban.
Asperján György emlékszik rám, ő adta át a díjat. Egy Levi's farmert vettem belőle.
Nagyon szerettem írni, olyankor elfelejtettem minden mást.
18 évesen férjhez mentem, három gyermekem született. A férjem évekig vert, terrorizált sokat bujkáltam, költözködtem a gyerekeimmel, míg végül tíz év alatt sikerült elválnom.
Egyedül neveltem fel a gyerekeimet, közben dolgoztam és tanultam.
A Wesley János Főiskolán szereztem első diplomámat, szociális munkás szakon. A szakdolgozatom címe:
Többoldalú előítéletek, megjelenési formák és lehetséges kezelésük egy településen. ((Halmajugrán)
A másik diplomám újságíró, a Bálint György Akadémián. Mindkét diploma kiváló minősítésű.
Már a főiskola ideje alatt dolgoztam szociális munkás gyakornokként a Dzsumbuj Help Klubban és a Lenhossék utcai családsegítő Szolgálatnál.
Belső Ferencváros ún. "rehabilitációja" akkortájt kezdődött el. Ami igazából a nemkívánatos cigányok eltüntetését jelentette. Sokat harcoltam Gegesi Ferenccel, hiába.
Voltam mentor is, én számoltam fel kis segítséggel Zsámbok község telepét, nem vagyok rá büszke.
Később hívtak a zsámboki családok, mert munka és felzárkóztató oktatás nem valósult meg pedig eredetileg, komplex programként volt hirdetve. Már az első közüzemi számlák kifizetése problémákat okozott nekik. Sokat küzdöttem a falu többségi lakosaival, az önkormányzattal, a minisztériummal. Nem tudom Setét Jenő és Ürmös Andor hogyan könyvelték azt el.
Ebben az időben már gyakornok voltam a Népszabadságnál . Az első cikkem Ózdról szólt.

http://nol.hu/archivum/archiv-462922-266210 Alkotótábor az utcán
Később már külsős munkatársként sokszor hasonló riportokat írtam:
http://nol.hu/archivum/archiv-508545-304845 A tánc nem elég ( Halmajugráról)
http://nol.hu/belfold/lap-20081025-20081025-22-306454 Azt kell fésülni aki kócos (Sajókazáról)
http://nol.hu/…/20090525-a__quot_tajgetosz_quot__viragai-33… A Tajgetosz virágai
( Bódvalenkéről, EZT MÁSNAP ÁTVETTE A CNN! De nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy azon a héten a falu megkapta az első hét millió forint támogatást és festéket egy gyártól, amivel elkezdhették a freskók festését. Mai is hívnak a „Sárkány ünnepre”.)
Nem sorolom fel mindet.
Írtam Magyarországon megjelenő angol nyelvű magazinba, írtam az Amaro Dromba
( Ölelő nap)
Mindeközben felnőttek a gyerekeim. A nagyfiamnak festékboltja van, sikeres üzletember.
A lányom Farkas Franciska színésznő. Filmje, a Viktória a Zürichi expressz, októberben Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját, ő pedig megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.
A legkisebb fiam Angliába jár egyetemre a University of Badfordshire tanulója. English Language & Linguistics szakon. Mellette részidős munkát vállal.
Én pedig eljöttem vele, hogy segítsem. Dolgozom, idős embereket gondozok, így keresek annyit, hogy megéljünk. Remélem eljut a diplomáig! Vagy tanár, vagy tolmács és fordító lesz.
Azt a napot várom, amikor feldobja a négyszögletű sapkáját, én pedig ott állok sírva és nézem. Giccs vagy nem, nem érdekel.

Kattints a kibontásához...

Köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk!
Nagyon megható és igen tiszteletre méltó az élethez való hozzáállásod. Gratulálok Neked és a gyermekidnek is!

kros írta:

Meglehet, nem leszek túl népszerű...
Senki sem példa, de a helyzet akár az is lehet.
Azoknak, akik tudatosan vállalták ezt a szerepet, már legkésőbb a képzésen fel kellett, hogy tűnjön, hogy ez nem valamiféle "kiöltözök a szép ruhámba és odatipegek meg jól megmondom a frankót" típusú feladatsor lesz. Ennek ellenére a fél csoport alig tudta bekapcsolni a kölcsönkapott laptopját, nem tudott egy küldött fájlt megkeresni, s a vizsgázók közül volt, aki elmondta, ne haragudjunk, de nem tudja használni a számítógépét, most kérte kölcsön, és még nem jutott odáig, hogy bekapcsolja...
Megértem már sok-sok ellenőrzést vezetőként, s a hátam közepére sem kívánom azokat, akik miatt az egész működés rendjét fel kell borítani. Képtelenek voltak a vasútállomásról eltalálni az iskolába, fuvarozgatni kellett őket, így vega meg úgy nem iszik kávét, csak X teát (akkor mért nem visz magával? miért várja el, hogy egy kisvárosi kisiskola fel legyen készülve az ilyesmi baromságokra?!?) és az eredeti órarend az nem jó, csináljunk villámgyorsan valami mást... Soroljam még...?
Én annyit megfogadtam akkor, ha - bármikor is - hasonló helyzetbe kerülnék, az adott intézmény szokásrendszeréhez igazodva dolgoznék. Ha reggel 8-kor kezdődik az óra, akkor odaérek fél 8-ra, és így tovább. Ez tömegközlekedéssel megvalósíthatatlan, ez is biztos. De - vállaltam.
Viszont (tudjuk, Ladó) valamiféle naív hit van bennem arról, hogy ennek az egésznek lesz valamiféle méltósága.
Amikor megtisztelem az intézményt, hogy figyelek a szokásaikra.
Megtisztelem a pedagógust, hogy nem hozom lehetetlen helyzetbe, nem zökkentem ki annál jobban, amint ahogyan úgyis ki kell venni saját közegéből.
Megtisztelem a szakértőséget azzal, hogy a mögöttem jövőre ne előre szórjanak átkokat.

Kattints a kibontásához...

Köszönöm ezeket a gondolatokat, kár, hogy hozzánk nem jöhetsz

ladysla írta:

Csak tiszta forrásból :
A beidézett epigramma az 1822-ben meghalt Verseghy Ferenc műve. Zenét is szerzett hozzá, bár még sosem hallottam (Kodály-változatot sem ). Csak a próza első 2 sorával futunk össze emlékkönyvekben meg ballagások környékén.

Kattints a kibontásához...

Igaz. Kár.
Kodály: Válogatott bicíniumok 51.