Kedves Canadások!
Néhány nappal ezelőtt szomorúan olvastam a tájékozatlan és hozzá nem értő igazgatókról írt bejegyzéseiteket. Én is szakértő és általános iskolai igazgató vagyok, így elgondolkodtam a dolgokon. Vajon rólam mit írnának a kollégáim? Gondoltam, hogy válaszolok Nektek, na, de mit is írhattam volna..? A mai napomat viszont mindenképp szeretném megosztani Veletek. Ugyanis ma megtörtént az első minősítés a saját intézményemben, amelyen az előző minősítések tapasztalatait követően intézményi delegáltként vettem részt.
A kollégáim már reggel 7-kor ott nyüzsögtek az irodámban , hogy miben segíthetnek. Volt, aki táblát mosott, a portás néni előző este visszajött, hogy bekészítse a reggelre kért virágokat, a takarító néni főzte a kávét ezerrel, voltak akik a reggeliztetés fortélyait egyeztették a kolléga osztályának ellátása érdekében, volt aki projektort-laptopot szerelt össze, na, meg olyanok is, akik csak úgy simán izgultak a társukért...
A kolléganőm portfóliója kiváló volt, az órái még jobbak.
Kérésemre 8-10-ig senki nem hirdetett, 12-ig senki sem zavarta meg a megbeszélést- egyébként normális esetben az irodám egy "átjáró ház"...
Megszelidítettem 2/főleg 1 szakértőt.
A szakértők távozása után a kolléganőm - úgy éreztem, hogy őszintén- megköszönte a segítségemet, és megemlítette, hogy mennyit jelentett számára az a tudat, hogy mellettem biztonságban van. Összeszorult a torkom. A legnagyobb ajándék, amit vezetőként a szakmai munkámban kaphattam.
A mai napi összesítése szerint a következő minősítésre 5-ből 5 kollégám jelentkezik.
Kedves Igazgató kollégák! Kívánom Nektek, hogy Ti is érezzétek ezt a hihetetlen együttműködést és összetartást. Büszke vagyok a kollégáimra, a TÁRSAIMRA.
Az elmúlt évben azt vettem észre magamon, hogy nem tudok euforikusan örülni a sikereknek. Hiszen azok természetesek, mert a megvalósulásukat pont így vagy úgy terveztem.
Ma este viszont nagyon boldog vagyok.