Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

dolly8

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!
Én napközis tanító néni vagyok. Nagyon szeretnék tanítani, de nem valószínű, hogy lesz rá lehetőségem a közeljövőben. /a főnököm nagyon nem szeret :(/
Szóval a portfóliómat megírni még lenne bőven időm. Viszont a főnököm most utasított arra, hogy fogadnom kell a szaktanácsadót a foglalkozásomon. /2 alkalommal/
Én nem a napköziben szerettem volna magam minősíttetni. Van valami lehetőségem ennek elkerülésére?
 

favagyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma hajnalban-reggel-délelőtt kitűnően elérhető volt a rendszer.
Az a javaslatom, hogy különböző időpontokban figyeld a moodle-felületet, és amikor gyors, tölts le minden fájlt, s a gépeden rendezd el azokat.
A feladatok feltöltése ugyanott történik, tehát az 1. feladathoz tartozót az 1. feladat után, a 2. feladathoz tartozót a 2. feladat után kell majd tölteni.
Fontos, hogy mindenki saját végzettségének-intézménytípusának megfelelő minta-dokumentumtár anyagai alapján oldja meg a feladatokat.
***
A feladatokat pedig most eleve word-dokumentumban csatolták, ezeket kell letölteni, majd megírni, s ezt követően visszatölteni.
Köszönöm Kros a tanácsaidat jól esik, hogy törődsz velünk és segítesz, mert már egy kicsit kezdek ideges lenni, mert nem működik a rendszer. Most azt látom, hogy dolgoznak a hiba elhárításán, de félek, hogy nem tudom tartani a határidőt amit megszabnak. Igyekszem fent lenni éjszaka, de hajnali fél 2 után már nem voltam gépnél, reggel 7-kor szintén nem működött a felület.
 

bisne

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!
Én napközis tanító néni vagyok. Nagyon szeretnék tanítani, de nem valószínű, hogy lesz rá lehetőségem a közeljövőben. /a főnököm nagyon nem szeret :(/
Szóval a portfóliómat megírni még lenne bőven időm. Viszont a főnököm most utasított arra, hogy fogadnom kell a szaktanácsadót a foglalkozásomon. /2 alkalommal/
Én nem a napköziben szerettem volna magam minősíttetni. Van valami lehetőségem ennek elkerülésére?
A szaktanácsadó nem fog téged minősíteni. Ő csak tanácsot ad, hogy hogyan tudjál fejlődni.
 

fecsike

Állandó Tag
Állandó Tag
Priviben írj egy e-mailt, elküldöm a PP-t
3d1_emoticon4_emotloader.com.gif
 

Kati1961

Állandó Tag
Állandó Tag
4. turnus!
A 2. feladatsort le tudtam tölteni, mindjárt felrakom, de a ped. programot sehol nem találom a felületen! Ha valaki tudja, hogy hol keressem, legyen szíves segíteni!
 

Kati1961

Állandó Tag
Állandó Tag
2. feladatsor
 

Csatolások

  • 2.doc
    748 KB · Olvasás: 116
  • 2_1_ellenőrző feladathoz.doc
    43.5 KB · Olvasás: 73
  • 2_1_feladathoz.doc
    31 KB · Olvasás: 57
  • 2_3_feladathoz.doc
    23.5 KB · Olvasás: 52
  • 2_4_feladathoz.doc
    32.5 KB · Olvasás: 62
  • 2_5_feladathoz.doc
    29.5 KB · Olvasás: 47
  • 2_7_feladat.doc
    32 KB · Olvasás: 58
  • 2_6_feladathoz.doc
    31 KB · Olvasás: 46
  • 2_8_feladathoz.doc
    28.5 KB · Olvasás: 60

Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
4. turnus!
A 2. feladatsort le tudtam tölteni, mindjárt felrakom, de a ped. programot sehol nem találom a felületen! Ha valaki tudja, hogy hol keressem, legyen szíves segíteni!

Ezt kell látnod a saját kurzusodban és az általános iskola és gimnázium mappában van a pp. Feltölteni ide nem lehet. :(
upload_2014-9-16_19-43-15.png
 

Kati1961

Állandó Tag
Állandó Tag
Csatolom az intézményi dokumentumokat! Krémusznak ezer köszönet a segítségért! Lehet, hogy valamit többször csatoltam (bocs)
 

Csatolások

  • Intézményi elvárásrendszer.doc
    141 KB · Olvasás: 130
  • Intézményi elvárásrendszer másolata.doc
    141 KB · Olvasás: 82
  • Intézményi elvárásrendszer másolata.doc
    141 KB · Olvasás: 51
  • Vezetői elvárásrendszer.doc
    115 KB · Olvasás: 99
Utoljára módosítva a moderátor által:

Kati1961

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Sorstársak!
Küldöm a 3. feladatsort, mert lehet, hogy holnap is nehéz lesz belépni a felületre
 

Csatolások

  • 3_Tanulási egység.pdf
    1.5 MB · Olvasás: 111

Kati1961

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves 4. turnus tagok!
Nem tudom, hogy Ti hogy bírtátok ezt a napot, de én majd belehaltam! Ez szörnyű nagy mennyiség úgy, hogy dolgozunk. Én este 6 órakor tudtam hozzákezdeni, de most úgy érzem, hogy nincs agyam, gondolkodni sem tudok. Sok sikert és erőt mindenkinek!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére