Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
helyett emberi ajánló pedagógusoknak:

  • rengeteg pihenés, folyamatos örülés az életnek, a megérdemelt szabadságnak
    elmaradt házastársi, szülői, gyermeki, testvéri, baráti/női stb. ölelések és egyéb szeretetjelek pótlása
    beszélgetés szívednek kedves, életigenlő EMBEREKKEL
    eddig háttérbe szorított bármilyen örömök realizálása
    bármi egyéb fontos, feltöltő dolog pótlása
    ha marad idő, esetleg takarítás meg hasonló sziszifuszi munkák végzése :)
Jogi tanácsadás: ha bárki megsérti a legcsekélyebb mértékben is a "nyári szünethez való jogod", s Te ezért bármelyik alapvető életfunkcióját felszámolod, ne mondd, hogy 1.: bármelyik pedagógus így tett volna. 2.: már régóta tervezted, mert a csoportosan elkövetett vagy a minősített bűncselekmények miatt jobban bevarrnak, mint jogos önvédelem vagy hirtelen felindulás esetén.
Azért nem tudok befejezésül gondtalan júliust és 3/4 augusztust kívánni, csak közben, mert a korrekt befejezés:
Felhívom a Fórumozók szíves figyelmét arra, hogy az általam kiadott jelen állásfoglalásához/tájékoztató levélhez semmiféle joghatás nem fűződik, ezért ezen állásfoglalásban/tájékoztatásban foglaltak a bíróságot vagy más hatóságot eljárása során nem köti.
Ez szenzációs, nagyon tetszik!
3d1_emoticon17_emotloader.com.gif

Ugyanakkor nem tagadhatod, hogy az elmúlt évek OH-s levelei mély nyomokat hagytak benned!
 
Drungyus

Állandó Tag
Állandó Tag
Láttam már, hogy nyugdíjazás miatt nem kap 5 évre kinevezést a régi ig és csak 1 évre hosszabbít az önkormányzat..... régen volt!
Egyébként közoktatási szakvizsgával rendelkezik?
Vagy írhatták élő valamilyen képzés elvégzését?

Vagy megszűntetni tervezik a sulit????
Megszüntetni? Ó, dehogy jó hírű suli, többszörös túljelentkezéssel!
Már két ciklusban vezette az iskolát, minden képesítése meg van hozzá (mellesleg több elismerést is kapott az elmúlt években). Pusztán arról van szó, hogy nem lojális annyira az oktatásirányításhoz, mint elvárnák. Nagy értekezletek állandó szószólója, a problémák tisztázása érdekében rendszeresen kérdez, amit amúgy nagyon megtapsoltak az igazgatótársak és húzzák szájukat a minisztériumi emberek. Persze, lehet mondani, hogy magának kereste a bajt, de tükörbe tiszta lelkiismerettel szeret nézni. De tényleg: volt olyan kistérségi fórum, ahol vastapsot kapott vezetőtársaitól és volt kolléganő aki közös fotót készíttetett vele. Nevetségesen hangzik, de így volt.
Amúgy nem egyedül van most az országban, hasonló egy éves kinevezést hallottam pesti sulinál is.
Hidd el, semmi fogást nem találtak rajta (akkor egyáltalán nem nevezték volna ki!) így akarta a hatalom elérni, hogy most ne legyen botrány. Jövőre meg hátha találnak ellene valamit.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Most vettem át az intézményt, háát... érdekes dolgokra bukkanok naponta!
Ez csak egy közülük!
A helyettes megbízása lejárt, a jegyző szerint januárban.
Kinevezése nem is volt, helyettesi pótlékot kap, aminek a lejárata nincs meghatározva, ergo határozatlan végű.
A jegyző szerint 2011-ben automatikusan a törvény erejénél fogva határozott végűvé alakult a helyettesi megbízás, akkor is, ha nem volt lepapírozva. Emiatt 2016 januárjában járt le, szerinte.
Mivel szabad státusz nincs, mindenképpen belső ember lesz a helyettes. A nevelőtestület is támogatja /nem mernek indulni vele szemben, kivárásra játszanak, mivel pár éven belül nyugdíjba megy/.
Én meg, mint új vezető, kiismerném kicsit, emiatt kellene a kiskapu, hogy tudom egy évre kinevezni!
Tulajdonképpen van több remek összefoglaló a megbízásokról, például Petróczi Gáboré:
http://www.petroczigabor.hu/cikkek/...menyvezeto_helyettesi_megbizas_szabalyai.html

Ebben azért van egy szerintem érdekes rész, ami elvezethet a megoldáshoz.
Előtte azonban némi magyarárat.
Ugyanis pontosan értem az aggodalmad: örököltél egy olyan vezetőtársat, akit nem biztos, hogy akarsz.
Első lépésben hajszálpontosan nézd át az összes papírját, kinevezési, megbízási okmányait. A KIR-ben is, papíron is. Az, hogy a KIR-ben nincs vége, az nem jelenti azt, hogy nem lehet megvonni, mert ez puszta adminisztratív hiba. Arra ügyelj, hogy NE kérd vissza az így kiutalt pénzt, de mondjuk augusztus 1-től vagy még nagyvonalúbban szeptember 1-jétől módosítsd a valóságosnak megfelelően a szerződését.
Ha a megbízása minden kétséget kizáróan lejárt, akkor Téged semmi és senki nem kötelez arra (már úgy értem: elvileg..., de tudjuk, hogy vannak a tudjuk kik...) hogy éppen a korábbi helyettest bízd meg. (Azt, hogy kap vezetői pótlékot, az nem egyenlő azzal, hogy ő a vezető!)

És akkor a jogszabályok.
Érdekes a szabályozottság.
A Kjt. 23. § (5) bekezdésének előírása az alábbi tartalomú: (3) A magasabb vezetői, valamint a vezetői megbízás jogszabályban megjelölt, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre szól (hatályos 2011.01.01-től). [Ma is ez a szöveg van hatályban!]
Viszont a 326-os szerint az 5 évet már meg kell adni.
Ezt ellentmondásosnak érzem, hiszem a kormányrendelet alacsonyabb rendű jogszabály, mint a törvény.
Mindenképpen tárgyalnék a fenntartóval - ha jegyző, akkor óvodáról lehet szó -, s megnézném, van-e más, elfogadható jelölt.
Egyébként a vezetői (vezetőhelyettesi) megbízást is vissza lehet vonni, csak vannak bizonyos alaki feltételei.
(Kjt. 23. §-ában. A vezetői megbízás indokolás nélküli visszavonásakor a közalkalmazottat arról kell tájékoztatni, hogy a kézbesítéstől számított három munkanapon belül írásban kérheti a döntés indokolását. Ez a határidő nem jogvesztő, hanem elévülési jellegű.)
Indoklás: vezetői megbízatásának időtartama lejárt.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak afféle morfondírozás...
Sajnos, jártam már úgy, hogy a nem túl megfelelő vezetőhelyettes helyére keresve másikat, szinte még rosszabba futottam.
Mit is várnék? (Nem sorrendben.)
Legyen vezető.
Ne menjen haza hamarabb, mint a munkaideje.
Egyáltalán: ne munkahelynek tekintse dolgozóhelyét, hanem valami másnak.
Ha kap egy megoldandó feladatot, akkor azt oldja meg, jól, és ne jöjjön vissza annyit kérdezni, hogy inkább megcsináljam én.
Tudjon önállóan egy-egy dokumentumot átjavítani, a jogszabályokkal egyeztetni (pl. Házirend).
A kollégákkal és a tanulókkal kommunikáljon normálisan.
Gondolom, szinte mindenki számára ismert az a kolléga, aki a probléma felmerülésekor aggodalmas arcot vág, a felvázolásakor értő tekintettel bólogat, a lehetséges megoldások számba vételekor mintha még ötlete is lenne. Sőt, időnként szakmai beszélgetéseket is folytat, s eltér a sablontól. Olykor kinyilatkoztat, hogy bizony ezt ő milyen jól el tudná intézni, de mit tegyen, ha nem ő a (akárki, aki nem ő).
Bizony, ezek a jelek - különösen, ha nem túl jó az éppen funkcióban lévő - megtévesztőek.
Gyanús jel viszont, ha mindenre pusztán bólogat, elvállal feladatot, de a határidő előtt egy nappal beteg gyermekére hivatkozva táppénzre/gyermeknapra megy, s visszaadván a reá bízott munkát, a visszaadott Házirend.docx-ben egyetlen karakternyi munka sincs, a fájl dátuma szerint meg sem volt nyitva egyszer sem...
Talán annyit lehet tenni, hogy több, alkalmasnak látszó kollégát kell helyzetbe hozni, nagyjából egyenlő feladatokat adni nekik, és figyelni, ki és milyen minőségű megoldást szállít.
 
fecsike

Kedves kros!
Köszönöm az életszerű leírást, a jó tanácsokat! Engedelmeddel raktározom őket. A feladatok delegálásánál is hasznos szempontok.
Szívesen olvasnék még a vezetés nehézségeiről, lehetséges megoldási módokról - akár az önértékelés, tanfelügyelet, minősítés kapcsán. Ezek vezetői (emberi) oldaláról elég kevés szó esett ezen a fórumon.
Vezető helyettesként sokat gondolkodom mostanában a megfelelő helyettesi hozzáállásról.
Előrebocsátom: jó a vezetőm, jó az emberi- és munkakapcsolatunk, sikeresen oldottuk meg az egyre növekvő feladatokat.
És mégis... Hol a helyettes kompetencia határa?
Ha a vezető nem kommunikálja egyértelműen a beosztottak felé, hogy a helyettes utasításait, kéréseit úgy fogadják, mintha ő adta volna, sőt ha időnként nyilvánosan felülbírálja - oda a hatékonyság.
Ha a helyettes érvényesíti a jó elképzeléseit, és úgy sikeres, kedvelt - felmerülhet a pozícióféltés. Ha nem kedvelt - az mindenkinek rossz.
Nagy intézményeknél képtelenség minden felmerült feladat minden lépését egyeztetni - sérülhet a bizalom.
És kérdezni kell, mert az információk a vezető birtokában vannak - nem biztos, hogy mindent sikerült megosztania, ami szükséges a pontos munkavégzéshez.
Ha hibázol, azt ki mindenkinek kell megtudnia, és hogyan lehet korrigálni?
Ha tájékozottabb vagy valamely területen, mint a vezető - nagyon óvatosan és bölcsen kell azt tudomására hozni, hogy ne bántsd az önérzetét. Vagy sokszor bölcsebb hallgatni, ráhagyni.
Ha jól dolgozol, jó pontokat szerzel a vezetőnek. Az az ő sikere, az ő dicsősége. Ha ő úgy akarja, csak az övé.
A helyettes meg - mint a mesebeli leány - a vezetőséghez tartozik, meg nem is. Az alkalmazottakhoz tartozik, meg nem is. Állandó egyensúlyozás.
Hát csoda, hogy olyan nehéz jó helyettest találni?
 
Amit írsz, az egy jó vezetőhelyettest és egy talán nem túl jó vezetőt jelöl.
És természetesen pontosan úgy van, ahogyan írod.
Sajnos, nekem ennél jóval kevesebb a jó vezetőhelyettest érintő tapasztalatom... (Egy nagyon jó volt, de csak egy tanévig, mert szülni ment.)
 
Drungyus

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves kros!
Köszönöm az életszerű leírást, a jó tanácsokat! Engedelmeddel raktározom őket. A feladatok delegálásánál is hasznos szempontok.
Szívesen olvasnék még a vezetés nehézségeiről, lehetséges megoldási módokról - akár az önértékelés, tanfelügyelet, minősítés kapcsán. Ezek vezetői (emberi) oldaláról elég kevés szó esett ezen a fórumon.
Vezető helyettesként sokat gondolkodom mostanában a megfelelő helyettesi hozzáállásról.
.........
Ha jól dolgozol, jó pontokat szerzel a vezetőnek. Az az ő sikere, az ő dicsősége. Ha ő úgy akarja, csak az övé.
A helyettes meg - mint a mesebeli leány - a vezetőséghez tartozik, meg nem is. Az alkalmazottakhoz tartozik, meg nem is. Állandó egyensúlyozás.
Hát csoda, hogy olyan nehéz jó helyettest találni?
Kedves Fecsike! Szívemből szóltál! Hat év után, hasonló gondolatokkal járó vívódás után hagytam abba a helyettesi munkát. Pedig tudom, hogy jó vezető voltam, de nekünk a felettesemmel nem sikerült megoldani azokat a dilemmákat, amiket leírtál. Ha egyszer újra ez irányba mozdulnék, akkor már inkább igazgató lennék, de ez nem ebben a rendszerben lenne.....
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A mai morfondírozók soraival nem is egy pedagógus ismerősömet tudnám megkínálni. Sajnos, csak azért, hogy lássák, amiket ők az évek során panaszkodtak-nehezményeztek puzzle-darab módon, azokat páran összerakták. Azért az jó, hogy ebből a képből hiányzik az olyan igh., akinek sem szakmai, sem emberi kvalitásai nincsenek. Az előadói véna hiánya nem gond, Ady: Sem utódja, sem boldog őse ... versét nincs apropójuk elmondani.
Szóval: van még lejjebb is. :mad:
 
erakucko

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Megígértem amikor írtam a szakdolgozatomat, hogy a kérdőívek eredményét közkincsé teszem. Megvédtem a munkámat, úgyhogy azt gondolom most már publikus lehet az eredmény is. Újra megköszönöm Nektek a segítségeteket, és szép nyarat kívánok minden kollégának.
 
Csatolások

  • Kérdőív készítése tanfelügyeletben részt vett pedagógusokkal eredmény.pdf
    125.6 KB · Olvasás: 94
  • Kérdőív készítése tanfelügyeletben részt vett szakértőkkel - eredmények.pdf
    164 KB · Olvasás: 65

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves kros!
Köszönöm az életszerű leírást, a jó tanácsokat! Engedelmeddel raktározom őket. A feladatok delegálásánál is hasznos szempontok.
Szívesen olvasnék még a vezetés nehézségeiről, lehetséges megoldási módokról - akár az önértékelés, tanfelügyelet, minősítés kapcsán. Ezek vezetői (emberi) oldaláról elég kevés szó esett ezen a fórumon.
Vezető helyettesként sokat gondolkodom mostanában a megfelelő helyettesi hozzáállásról.
Előrebocsátom: jó a vezetőm, jó az emberi- és munkakapcsolatunk, sikeresen oldottuk meg az egyre növekvő feladatokat.
És mégis... Hol a helyettes kompetencia határa?
Ha a vezető nem kommunikálja egyértelműen a beosztottak felé, hogy a helyettes utasításait, kéréseit úgy fogadják, mintha ő adta volna, sőt ha időnként nyilvánosan felülbírálja - oda a hatékonyság.
Ha a helyettes érvényesíti a jó elképzeléseit, és úgy sikeres, kedvelt - felmerülhet a pozícióféltés. Ha nem kedvelt - az mindenkinek rossz.
Nagy intézményeknél képtelenség minden felmerült feladat minden lépését egyeztetni - sérülhet a bizalom.
És kérdezni kell, mert az információk a vezető birtokában vannak - nem biztos, hogy mindent sikerült megosztania, ami szükséges a pontos munkavégzéshez.
Ha hibázol, azt ki mindenkinek kell megtudnia, és hogyan lehet korrigálni?
Ha tájékozottabb vagy valamely területen, mint a vezető - nagyon óvatosan és bölcsen kell azt tudomására hozni, hogy ne bántsd az önérzetét. Vagy sokszor bölcsebb hallgatni, ráhagyni.
Ha jól dolgozol, jó pontokat szerzel a vezetőnek. Az az ő sikere, az ő dicsősége. Ha ő úgy akarja, csak az övé.
A helyettes meg - mint a mesebeli leány - a vezetőséghez tartozik, meg nem is. Az alkalmazottakhoz tartozik, meg nem is. Állandó egyensúlyozás.
Hát csoda, hogy olyan nehéz jó helyettest találni?
fecsike!
Nagyon jó, hogy megfogalmaztad azokat a gondolatokat, amely sok-sok "felső - vezető" egyébként középvezető gondja.
Talán az egyik legnehezebb feladat igazgatóhelyettesnek lenni!
Egyik oldalon eleget kell tennie a KLIK adminisztrációs elvárásainak, másik oldalon mindenben támogatni az intézmény vezetőjét, akivel, - lehet, hogy nem mindenben ért egyet - végzi a napi adminisztrációt, csattan rajta a helyettesítés, a kollégák rossz kedve, túlterheltsége, fáradtsága, miközben a legtöbb intézményvezető nem határozza meg konkrétan a hatáskörét és a feladatait.
Viseli fentről a letolást - ha gond van - , alulról pedig a kollégák elégedetlenségét és forrongását. Mindezt kb. annyi pótlékért, mintha osztályfőnök, vagy mk. vezető lenne.
Ennél nehezebben ellátható munkakör nem sok van! Minden tiszteletem a becsületes munkát végző helyetteseké, mert nagyon nehéz, sokrétű, feszültséggel - konfliktusokkal teli feladatokat látnak el!
A legnagyobb problémát abban látom, hogy a vezetőjük sem könnyíti meg sok esetben a helyzetüket. Nem tisztázzák, hogy mi a helyettes feladata, hatásköre, miben dönthet egyedül, stb. Így azért nagyon nehéz dolgozni, hacsak nincs megáldva a helyettes kolléga a gondolatolvasás képességével.
Egy jó vezető tudja, hogy hogyan ossza le a feladatokat. Az extrém eset, amiről kros ír, hogy a helyettes nem végzi el a rábízott feladatot. Tapasztalatom szerint a vezetők egy része nem bízza egyértelműen és világosan meg a helyettes egy feladat ellátásával, ugyanakkor fel van háborodva, ha a feladat nincsen elvégezve!
Szóval szerintem nagyon összehangolt, egymás munkáját segítő, támogató légkörben tud egy helyettes jól dolgozni, ahol számára világos a hatásköre, a döntési kompetenciája.
 
Ugyanazt boncolgatjuk, csak másik oldalról. Azért annak külön örülök, hogy egy szerintem nagyon színvonalas és őszinte eszmecsere jön-jött ki.
Nem is vagyok benne biztos, hogy ezt munkahelyen, alá-fölé rendeltségi viszonyokkal, baráti vagy nem-baráti beágyazódásokkal meg lehetne tenni.
Külön öröm, hogy a másik oldal (mint tudjuk: MINDIG a másik füve, dolga, munkája stb. a szebb, a jobb) nagyon mély igazságai is dörömbölnek.
Lám, a nyári melegben és punnyadtságban is szakmázunk. (Nem mintha baj lenne, sőt...)
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
helyett emberi ajánló pedagógusoknak
Gondolkoztam, írjak-e, ne, mert nagyra becsüllek, sok-sok hozzászólás mondanivalója miatt, no, és maga a fórum léte is Neked köszönhető.

Mégis zavar ez a szó: "helyett".
Leírom, miért, ha félreértettelek, bocsi.

Amikor minősítésre megyek, talán írtam már, az érdekel először, hogy mennyire fontosak a kollégának a gyerekek. Ők a főszereplők, értük dogozik, vagy csak a sztereotípia a fontos, csak "letanít". Ha látom, hogy a gyerekek előrejutása a cél, nálam nyert ügye van. Ha ehhez a helyszínen még azt is tapasztalom, hogy a gyerekek is bedobnak mindent érte, akkor biztos, hogy a szempontok többsége hármas lesz.

Egy dologgal tudja megfejelni, ha azt is látom, hogy új és új megoldásokat keres. Ha nem ül le, ha nem elégszik meg azzal, amit valamikor tanult, ha eljár továbbképzésekre, ha önállóan is tesz lépéseket azért, hogy a felfogása, a módszerei megújuljanak.

S, ha látom, ettől a pillanattól kezdve nem érdekel, pl. letakart-e minden nevet, vagy írt-e fejlécet az óravázlatokba.
Az a dolga, hogy a rábízott gyerekeket segítse, akár óvónő, akár tanító vagy tanár. Akár 3 éves a "kliens", akár 17. Ez az ő felelőssége.
Kutya kötelessége, a gyerekekért, nyitni más-más területek felé, tájékozódni, tanulni!
(Mindezt magamra nézve is igaznak tartom, természetesen.)

Sajnos, sokszor azzal találkozom, hogy biztosra megy a kolléga - a portfólió átlagos, a helyszíni látogatás szintén. Minden tip-top - csak,csak,csak,csak ...
Ilyenkor "piszkálódom", használja-e a nyelvismeretét szakmai anyagok megismeréséhez, tervez-e valamilyen továbbképzést, egyáltalán tervez-e bármit, vagy a tankönyv kiválasztása volt az utolsó tette a következő tanév sikeréért.

Szerintem, amit írtál és a szakmai munka, nem zárja ki egymást, nem is zárhatja.
A szakmai anyag, amit az ajánló tartalmaz, "TÖLTŐDJÖN FEL A NYÁRI SZÜNETBEN!" nagyon szerteágazó, sok területet érint, sok benne a gyakorlati tapasztalat.

Még egyszer, mert fontos - minden tiszteletem a Tiéd, hiszen nem lehetnénk itt, ha nem gondolkodnál "másképp".

Kros írta feljebb az igh-ról - "Egyáltalán: ne munkahelynek tekintse dolgozóhelyét, hanem valami másnak."

Ezzel nagyon egyetértek - nem szeretném, ha a szerettem olyan orvoshoz kerülne kezelésre, aki azt nézi, mikor jár le a munkaideje, és a +1 vizsgálatot már nem végzi el. De olyan tanárhoz sem szívesen engedném a gyerekemet/unokámat, akinek pusztán a munkája a tanársága és nem a szakmája.
 
Utoljára módosítva:

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Gagamail!
Mielőtt elküldtem azt a hsz-em, többször is megfordult a fejemben, hogy odaírom: nem ellened írom.
A linken megjelenő anyag csak az utolsó csepp volt a pohárban. Itt is és élőben is többször elhangzott a pedagógusok időbeni és feladatbani leterhelése. Amiket írsz/írtok, azzal maximálisan egyetértek, DE! Ma már a munkaidőtök lassan heti 168 óra lesz. Ahhoz, hogy pedagógusok maradjatok, a szabadságotok alatt emberileg is fel kell töltődnötök (sőt!). Ezt nem úgy értem, hogy iskolával kapcsolatban egy betűt sem - hiszen sokan a szabadságotok alatt a következő tanévet készítitek elő -, de kell egy határ. A szakemberből felstresszelve könnyen csak szakbarbár lesz. Így, éjszaka közepén, elég fáradt vagyok a világos fogalmazáshoz, de talán nem értetek félre.
 
Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Amiket írsz/írtok, azzal maximálisan egyetértek, DE! Ma már a munkaidőtök lassan heti 168 óra lesz. Ahhoz, hogy pedagógusok maradjatok, a szabadságotok alatt emberileg is fel kell töltődnötök (sőt!).
Azt hiszem, értem, és nem biztos, hogy azok olvassák ezt a fórumot, akik nekem eszembe jutnak, sajnos nem kevesen. ÉÉs, nem is hibáztatom őket - tényleg nem. Miközben morgok, hogy nyitni kell, legyen igény tájékozódni, eszembe jut a kollégám, aki azért, hogy a nettó 160.000 forintos fizetését (ami ugye átlag Magyarországon már irigylendő kategória ... ???) bérmosással egészíti ki, mert 119. 000 forintos hitelt fizet. Emellett vállal magántanítványokat is, és hétvégén magániskolában okít olyanokat, akiknek erre igénye van. Így megél abból, amit keres. Nem lesz ideje ezt az anyagot sem elolvasni, tudom. Interaktív tábla program megismerése, saját, osztályra, gyerekre szabott anyagok írása - elmélet marad, pedig a szándék meglenne.

Mégis, ez a munkánk, ezek a gyerekek a mi gyerekeink. Azt vállaltuk, hogy segítünk nekik a legjobb tudásunk szerint. Én a saját gyerekemre is mindig "ráértem", ő volt a fontosabb, mindennel szemben. Aztán jöttek a tanítványok, mert ha más bízik bennem, nem tehetem meg, hogy ne próbáljam jól csinálni. Ha mindent el akartam végezni, egy héten, egy éjszakát végigdolgoztam. A gyerekem felnőtt, ma már ritka ez.

Talán érthető, miért vagyok ott minden tüntetésen, megmozduláson, ami azt kívánja, hogy változtassanak, változtassunk. Sajnálom a gyerekeket, mert ha kifordítjuk magunkat sincs több óra egy napban, mint 24. Sok-sok hibát látok, és még csak esély sincs arra, hogy a rendszer jobban szervezett, jobban ellátott legyen. Kiabálni tudnék, amikor bejelentik a 30 perces órák "ötletét", a megváltoztatott intézményi elnevezéseket, a 2017-es béremelés minőségi munkára való szétosztását. Satöbbi.
Olcsó Jánosokkal, Mekk mesterekkel öt év múlva, tizenöt év múlva hol tartunk, ha most nem szólunk? És hol tartanak majd a gyerekeink?

Egyelőre azt látom, hogy magunknak kell, a saját hajunknál fogva, kirángatni magunkat a mocsárból. Ha megy.
Sajnálom, hogy így van, de lehet, hogy nekünk most ennyi a szerepünk.
Amikor munk.köz.vez. voltam, volt "sajtófigyelőnk", aki vállalta, hogy segít az ismereteinket szinten tartani, voltak "órai játék-felelősök", akik a tanóra változatosságához gyűjtöttek anyagokat, és adták át nekünk. Volt közös ötletgyűjteményünk ... amikor rájöttem, hogy az igazgatómnak csak kápóra van szüksége, lemondtam.
Azóta is abban hiszek, hogy ha nem szervezi meg más, akkor nekünk kell.
Mert valamit csinálnunk kell, hiszen így egyre rosszabb hatásfokkal dolgozunk, a gyerekek félműveltek, 8.-ra hiányzik jelentős részükből a kezdeményezés, a kreativitás, a bátorság, az önmegvalósítás képessége.
Kerülném az olcsó populizmust (van itt elég), sőt, lehet, hogy túldimenzionálom, de ők a jövő, és ez a jövő, szerintem, a mi kezünkben van.
 
Utoljára módosítva:

basszuskulcs

Állandó Tag
Állandó Tag
fecsike!
Nagyon jó, hogy megfogalmaztad azokat a gondolatokat, amely sok-sok "felső - vezető" egyébként középvezető gondja.
Talán az egyik legnehezebb feladat igazgatóhelyettesnek lenni!
Egyik oldalon eleget kell tennie a KLIK adminisztrációs elvárásainak, másik oldalon mindenben támogatni az intézmény vezetőjét, akivel, - lehet, hogy nem mindenben ért egyet - végzi a napi adminisztrációt, csattan rajta a helyettesítés, a kollégák rossz kedve, túlterheltsége, fáradtsága, miközben a legtöbb intézményvezető nem határozza meg konkrétan a hatáskörét és a feladatait.
Viseli fentről a letolást - ha gond van - , alulról pedig a kollégák elégedetlenségét és forrongását. Mindezt kb. annyi pótlékért, mintha osztályfőnök, vagy mk. vezető lenne.
Ennél nehezebben ellátható munkakör nem sok van! Minden tiszteletem a becsületes munkát végző helyetteseké, mert nagyon nehéz, sokrétű, feszültséggel - konfliktusokkal teli feladatokat látnak el!
A legnagyobb problémát abban látom, hogy a vezetőjük sem könnyíti meg sok esetben a helyzetüket. Nem tisztázzák, hogy mi a helyettes feladata, hatásköre, miben dönthet egyedül, stb. Így azért nagyon nehéz dolgozni, hacsak nincs megáldva a helyettes kolléga a gondolatolvasás képességével.
Egy jó vezető tudja, hogy hogyan ossza le a feladatokat. Az extrém eset, amiről kros ír, hogy a helyettes nem végzi el a rábízott feladatot. Tapasztalatom szerint a vezetők egy része nem bízza egyértelműen és világosan meg a helyettes egy feladat ellátásával, ugyanakkor fel van háborodva, ha a feladat nincsen elvégezve!
Szóval szerintem nagyon összehangolt, egymás munkáját segítő, támogató légkörben tud egy helyettes jól dolgozni, ahol számára világos a hatásköre, a döntési kompetenciája.
Az intézményi SZMSZ-nek és a munkaköri leírásoknak pontosan kellene szabályoznia ezeket a kérdéseket. Régebben lehetett egy ilyen mondat a munkakörikben: "Továbbá minden olyan feladat, amellyel vezetője megbízza." Ma már nem lehet. Ugyanakkor a szabályzatokban sem lehet az iskolai élet minden területére kottát írni, különösen azokra a helyzetekre nem, amikor improvizálni kell. A jó helyettes számomra ekkor ismerszik meg. Amikor a távollétemben, helyettem is tud/mer ilyen szituban döntést hozni.
 
Drungyus

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokat gondolkodtam rajta, de mégis felteszem az egyáltalán nem költőinek szánt kérdést, véleményetekre kíváncsian. Ahogy észrevettem vannak köztünk vezetők több szinten, régi motorosok, tapasztalatokkal vagy talán még bizonyos kapcsolatokkal rendelkezők is.

A korábban általam említett tagintézmény-vezető megválasztásával kapcsolatos. Hogy ne kelljen nagyon visszaolvasni, a tények dióhéjban. Az illetékes szakképzési centrum által 5 éves időtartamra kiírt tagintézmény-vezetői pályázatnál már sajnos elég korán megtudtuk, hogy a jelenlegi vezetőt néhány felső vezető nem akarja, mert nem hajtja végre szó nélkül a legfelsőbb szintek, inkább nem minősíteném milyen rendelkezéseit (amiket meg is tapasztalunk mindennapi munkánk során). Rávették az egyik helyettesünket pályázatának beadására, nagy jóakaró szándékot mutatva, hogy akkor belső ember marad mégis. Néhány ember minden kapcsolatát bevetette, az alkalmazotti közösség elsöprő támogatásával (99%) nagy nehezen elért végkifejlet: megbízzák a mostani vezetőt, de csak egy évre. Minden feltételnek megfelelt, nincs indoklás, ami magyarázatot adna a helyzetre, a centrum vezetője csak mutogat felülre, hogy ő nem tehet róla, ott dőlnek el dolgok. Ami biztos így van.
De ezt megtehetik? Törvényes, szabályos? Lépjen a választási bizottság esetleg hivatalosan? Van esetleg munkajogban jártasabb közöttünk?
Az üzenet világos, most féltek a cirkusztól, jövőre menesztenék. Persze akkor sem adjuk olcsón magunkat, az egész kollektíva magáénak érzi a problémát, mert az iskoláért élő-haló, demokratikus, lelkiismeretes vezetőnk van. Sok felmutatható eredménnyel vezette az elmúlt években a sulit.
De ha most határozottan fellépünk, nem üt vissza és már most sem bízzák meg? Ebben az egy évben nem ellene történő adatgyűjtés lesz (gyanítom ez mindenképpen bekövetkezik)? Aki vezető, az tudja, hogy mindenkinél lehet találni szabálytalanságot, mert ma nem lehet normálisan működtetni különben az iskolákat.
Az egész tantestület zaklatottsága és millió kérdőjel most bennünk.
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez néhány perce érkezett!

Tisztelt Szakértő Kolléga!

A pedagógusminősítések és az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések szervezésének és lebonyolításának tapasztalatai, az érintettek visszajelzései alapján, a pontos összerendelés (pedagógus-szakértő) érdekében mindenképpen szükséges a szakértői adatok pontosítása, kiegészítése, a pedagógusok jelentkezési adataival történő szinkronizálása.

Ennek érdekében kérjük, hogy a szakértői adatbekérésről szóló útmutatóban (https://dari.oktatas.hu/files/szakertoi_adatbekero_utmutato2016.pdf) foglaltak szerint 2016. július 11-ig adja meg a szükséges adatokat.

Segítő együttműködését köszönjük!

Tisztelettel:
Oktatási Hivatal
Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Az áprilisi és a májusi költségtérítést van már aki megkapta? Emlékezetem szerint a határidő már lejárt!
Pénzt nem kaptak az adott időre, a kisebb összegeket sem, csak ímélt a szakértői adatok egyeztetéséről. Van benne egy Kizárt települések opció. Később adják meg, hogyan lehet kérni. Remélhetőleg km-rel, nem pedig kb. 3000 település felsorolásával.
 
Jázmin05

Állandó Tag
Állandó Tag
Az intézményi SZMSZ-nek és a munkaköri leírásoknak pontosan kellene szabályoznia ezeket a kérdéseket. Régebben lehetett egy ilyen mondat a munkakörikben: "Továbbá minden olyan feladat, amellyel vezetője megbízza." Ma már nem lehet. Ugyanakkor a szabályzatokban sem lehet az iskolai élet minden területére kottát írni, különösen azokra a helyzetekre nem, amikor improvizálni kell. A jó helyettes számomra ekkor ismerszik meg. Amikor a távollétemben, helyettem is tud/mer ilyen szituban döntést hozni.
Segíts nekem, kérlek, miért nem lehet a munkaköri leírásban a "Továbbá minden olyan feladat, amellyel vezetője megbízza" mondat?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére