Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem. Ezt feketén-fehéren leírták, hogy ezeken a napokon az OH rendelkezésére kell állnunk. Mi állunk, legfeljebb ők nem tartanak rá éppen igényt.
Ez érvényes a bejárási időszakra is , mint például nekem most 16-án pénteken ,és azt követő időszakban a szabadságolásig?
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan kell dokumentálni az első osztályos tanuló évismétlését?
A tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt marad vissza. A főnököm a fent idézett CXC 57. §-át idézi, szerinte kell a szülői hozzájárulás. Szerintem nem, a törvény sehol nem említ ilyen feltételt. Az az álláspontja, hogy a bizonyítvány záradék rovatába írjam be, hogy szülői kérésre évfolyamot ismétel, ő majd hoz egy határozatot a szülő kérésére,ezt a határozatszámot írjam még a záradékhoz. Bizonyítvány pótlapot, értékelést nem kap, csak a záradékhoz a beírást.
Szerintem nagyon nincs rendjén így.
Szerintetek?
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem iskolalátogatásit kell kiállítani, bizonyítványt nem kap ebben az esetben a kisgyerek. Valóban kell szülői hozzájáruló nyilatkozat.
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem iskolalátogatásit kell kiállítani, bizonyítványt nem kap ebben az esetben a kisgyerek. Valóban kell szülői hozzájáruló nyilatkozat.
Ez volt régen. A CXC 57.§ kimondja, hogy a továbbhaladás feltétele a követelmények teljesítése.Az igazgató engedélyezheti az évismétlést akkor is, ha a követelményeket teljesítette a gyerek. Ennek az engedélyezésnek a feltétele a szülői kérés. Csak erre az esetre írja elő a szülői közreműködést. Ha nem teljesítette a követelményeket, arról nem ír ez a jogszabály sem elő szülői közreműködést.
Arról nincs külön jogszabály, hogy mi a teendő akkor, ha egy elsős nem teljesíti a követelményeket. Mivel nincs külön meghatározva, ezért ugyanaz vonatkozik az elsős évismétlőre, mint a magasabb évfolyamra járókéra, azaz megkapja az értékelést, a nevelőtestület határozata pedig az, hogy évet kell ismételnie.
Szerintem.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudom, hogy félévkor már téma volt. De! Szeretnék biztos információt.
Mit írtok a tanév végén a törzslapra, bizonyítványba etikát vagy erkölcstant?
Kért -e ezzel kapcsolatban valaki állásfoglalást?
Technikailag hogyan oldjátok meg a törzslapon? Felveszítek pl. hetediktől új tantárgyként, az előző évfolyamokon meg marad az erkölcstan?
Köszönöm a segítséget! Valakik biztosan képben vannak!:)
5.-es vagyok. Mi úgy csináltuk, hogy áthúztuk az erkölcstan szót, és a hit- és erkölcstan mögé írtuk az etikát:
Erkölcstan / hit- és erkölcstan helyett hit- és erkölcstan / etika.
A felsőbb évesek is így csinálták. Náluk így nem teljesen oké, de ez jelentette a kevesebb munkát, átírást.

Ez érvényes a bejárási időszakra is , mint például nekem most 16-án pénteken ,és azt követő időszakban a szabadságolásig?
Bizony igaz. Én ugyan bent voltam ezen a héten is, és ott leszek jövő héten is, de ez egyéni döntésem, nem pedig muszáj.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
eGY KIS ÖNÉRTÉKELÉS:) Ha a vezető helyettesek önértékelése folyik, akkor őket a pedagógus önértékelés szerinti eljárásrend szerint önértékeljük? A jegyzőkönyvben szereplő intejúkérdések a pedagógusra vonatkozó kérdések, ill. dokumentumelemzés, stb.. :??
 
Az intézményvezető-helyetteseket csak pedagógusként kell értékelni, őket nem érinti a vezetői, mert nem azok, "csak" helyettesek. Az intézményvezetőt, tagintézmény-vezetőt (valami még van) kell a vezetői szerint.
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez kicsit más.. A kérdés: van-e az általános iskolai nyelvi csoport létszámának maximuma ? Felénk a legszebb - 30 fő két osztályból a tényleges, számított 36 - KLIK nem engedi bontani, ennyi . Igazán ennyi ?
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
36 semmiképpen nem lehet. A Köznevelési törvény 4. melléklete szerinti osztály- és csoportlétszámok (max. 27) legfeljebb 20%-kal léphetők túl, az is csak 32-33, de ehhez is fenntartói engedély kell. Így a harminc is sok.

A 20/2012-es viszont még konkrétabb:
"7. § (1) Az iskola pedagógiai programja meghatározza

bj) a csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezésének elveit,"
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez volt régen. A CXC 57.§ kimondja, hogy a továbbhaladás feltétele a követelmények teljesítése.Az igazgató engedélyezheti az évismétlést akkor is, ha a követelményeket teljesítette a gyerek. Ennek az engedélyezésnek a feltétele a szülői kérés. Csak erre az esetre írja elő a szülői közreműködést. Ha nem teljesítette a követelményeket, arról nem ír ez a jogszabály sem elő szülői közreműködést.
Arról nincs külön jogszabály, hogy mi a teendő akkor, ha egy elsős nem teljesíti a követelményeket. Mivel nincs külön meghatározva, ezért ugyanaz vonatkozik az elsős évismétlőre, mint a magasabb évfolyamra járókéra, azaz megkapja az értékelést, a nevelőtestület határozata pedig az, hogy évet kell ismételnie.
Szerintem.
Felhívtam Gerendás Jánost (főosztályvezető-helyettes, Tanfelügyeleti Osztály, EMMI) szerinte is jól értelmeztem.
 
aranyhaj16

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szaktanácsadó Kollégák!

Azt szeretném kérdezni, hogy nálatok is egységesíteni akarja-e a POK a szaktanácsadói napokat? Nálunk az a kérés, hogy mindenkinek szerda legyen szeptembertől, s ahol ez nem megoldható, ott a hétfő. Érdekelne, hogy ez országos vagy csak helyi dolog.
 
Nálunk nem hallottam ilyenről. El tudom képzelni, hogy helyi specialitás.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére