Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

ililiom

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem igaz, hogy a minősítés és a tf csak árt, van eredmény: 20-30 éve tanító pedagógusok elkezdtek pl. kooperatív munkaformákat, IKT-t alkalmazni. Nálunk ezt tapasztalom. Szakértő vagyok.

Én is ismerek olyan pedagógust, aki a pf-ben és a minősítés óráin alkalmazta ezeket. (Tőlem kért tanácsot, segítséget a felkészülés idején.) Koop-os órát tartott a minősítése napján. Azóta sem.
 
ililiom

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves ililiom!
Erre a mondatra "ez a legnagyobb bajom ezzel a rendszerrel, hogy így kettészakította a pedagógus társadalmat" azonnal az jutott eszembe, hogy ami soha nem volt egységes, azt nem lehet szétszakítani! Sajnos a pedagógusok egy része- és most elnézést kérek sokaktól, akikre ez nem jellemző!- irigy, rosszindulatú, lusta, fejlődésképtelen, háborog, - de általában rossz helyen, ráadásul jó hangos, amikor valami, vagy valaki ellen kell fröcsögni. Én a szétszakadást abban látom, hogy vannak a jó pedagógusok, akik húznak, mint az igás ló (gyakran elismerés, megbecsültség nélkül) és vannak azok, akik nem a szakmai munkában jeleskednek, hanem mások szidásában.
Ne érts félre, én is látom a rendszer rengeteg hibáját, de sajnos látom a pedagógusok hibáit is!

Kedves Csipike2014!

Igaz, mindig volt jó és rossz pedagógus. De legalább nem volt ez az alá-fölérendeltségi állapot. Van ám a szakértők között is olyan, aki: "irigy, rosszindulatú, lusta, fejlődésképtelen, háborog, - de általában rossz helyen, ráadásul jó hangos, amikor valami, vagy valaki ellen kell fröcsögni. " Voltam továbbképzésen olyan pedagógussal, aki habzó szájjal utasította el a koop-os órákat, felesleges időpocséklásnak nevezte, és büszkén verte a mellét, hogy ő soha, semmi pénzért nem tartana ilyen órát. Egy év múlva szakértő lett. Arra adja a mínuszokat, ha valaki nem tart ilyen órát. Ő mester. Aki meg tényleg az (szakmailag), annak bizonyítani kell. Ez rossz.

Csak azt tudom mondani, hogy nem helyes, hogy a rendszer létrehozta a szakértő - nem szakértő csoportokat. Nem tesz jót.
 
Mamazsola

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is ismerek olyan pedagógust, aki a pf-ben és a minősítés óráin alkalmazta ezeket. (Tőlem kért tanácsot, segítséget a felkészülés idején.) Koop-os órát tartott a minősítése napján. Azóta sem.
A munkaközösségünkben (11 fő) senkit nem minősítettek, tanfelügyeltek, mégis (önszántukból vagy a rendszer elvárása miatt??) a fejlődés útjára léptek. Tehát van eredmény.
 
erakucko

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is olvastam a Face-en az írást és a kommenteket is. Én nem vagyok szakértő, bár adott volt hozzá minden. (14 év, szakvizsga, bejegyzett oktatási szakértő - még a régi rendszerben stb.) Tehát a véleményemet egyszerű tanárként írom. Én is elestem sok pénztől, amikor visszadobtak ped1-be, ugyanúgy ugrott nekem is a túlórapénzem, a tisztességgel ledolgozott évek után az elismerés stb. Tehát ugyanaz volt a helyzetem, mint a szakértőknek. De én nem lettem szakértő, így maradtam az "alsóbb rendű" kategória. Igen, erős kifejezés, de akkor is így van. Mivel nem képeztem magam szakértőnek, így maradtam az ellenőrzött, minősítendő, akinek újra és újra bizonyítania kell - talán olyan szakértőknek, akik még annyit sem tettek le az asztalra, mint én. Na de, ez van. Ez nem érdekel, csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, milyen minőségben reagálok az említett írásra.

Én semmi sértőt nem látok benne, ezért nem értem a kommentekben (Facebook) a szakértők támadva védekező reakcióját. Egyértelmű tény, még szakértő ismerőseim, barátaim is elismerik, hogy szakmailag, lelkileg semmit nem lehet fejlődni a minősítéstől, tanfelügyelettől. Plusz az őszintébbek azt is elmondják, hogy a pénz miatt csinálják. Emberi dolog, nincs benne semmi kivetnivaló. De fejlődés??? Maximum a szakértők fejlődnek, mert ők látnak hetente különböző klassz megoldásokat, órákat, módszereket, feladatlapokat stb. De az ellenőrzött pedagógus pár dicsérő szótól nem lesz előrébb. Mert ez az egyetlen érve a szakértőknek: végre megdicséri valaki az adott pedagógust. Na ha ez így van, akkor azonnal elkapni és megszorongatni az igazgatót és a vezetőséget. De ez ugye soha nem történik meg... Az ellenőrzött tanár megkönnyebbül, megszabadul egy komoly stressztől, esetleg megdicsérik, ki van pipálva, téma lezárva. Fejlődött? Nem. Legközelebb minden órát úgy csinál, ahogy akar. Esetleg a gyakornokok lehetnek kicsit tudatosabbak, talán, igen. De nekik meg elég lenne ehhez a szaktanácsadó.

Igen, tudom, itt sok a szakértő, nem is akarok vitát nyitni, meg kizáratni sem szeretném magam. De nem szabad homokba dugott fejjel egyből nekiugrani mindenkinek, akinek más a véleménye.

A helyzet az tehát, hogy sem szakmailag, sem mentálisan nem segít a minősítés, tf. a pedagógusoknak. Az alkalmatlanokat pedig nem szűri ki a rendszer, ez is biztos. Tapasztaltam is, és szakértő barátaim is megerősítettek ebben. Igen jó százalékkal elégedetten röhögnek a markukba azok, akik nem is a pályára valók.

Nem rossz ötlet az uszodabérlet, a színházjegy. Nem az a lényeg, hogy ingyen legyen. Dehogy. Én úgy értelmeztem a cikket, hogy ezt a pénzt hasznosabb dolgokra is lehetett volna fordítani, amiből mindenki igazságosan kap. Ami tényleg hasznos, aminek tényleg van értelme. Az sem világos, hogy egy falusit miért kell leírni? Miért ne mehetne be a városba úszni vagy színházba? De oké, akkor ne ez legyen ez, legyen csak könyvutalvány, azt ugye egy falusi is fel tudja használni?

Már most jól kirajzolódik, hogy az oktatás nem fog javulni ettől az egésztől. Viszont egyre nagyobb a távolság szakértők és nem szakértők között, nem szabad ezt hagyni, egymásnak feszülni, tulajdonképpen ok nélkül.

#9586 Nem ismétlem magamat.
 
Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kedves óvodavezető ismerősöm vezetői és intézményi tanfelügyeleti ellenőrzést kap. Teljesen maga alatt van, mert többek tanácsára még az önértékelést sem kezdték meg. Szeretném a segítségeteket kérni. Mit tanácsoltok hogyan kezdjen hozzá a felkészüléshez?
Nehéz így röviden tartalmas tanácsot adni. Én tartottam intézményvezetői felkészítést tudom a feladatokat , van néhány segédletem. Volt vezetői tanfelügyeletem , abban is tudok segíteni. Próbáljon velem kapcsolatba kerülni .
 
ililiom

Állandó Tag
Állandó Tag
A munkaközösségünkben (11 fő) senkit nem minősítettek, tanfelügyeltek, mégis (önszántukból vagy a rendszer elvárása miatt??) a fejlődés útjára léptek. Tehát van eredmény.

Bizonyára van ilyen is. Nem tudom vitatni, amit nem tapasztalok. Mit jelent a fejlődés útja? Ismerkednek a munkaformákkal, IKT-eszközökkel? Lehet, hogy azért, mert szeretnének megfelelni. S mi lesz utána? Marad a lelkesedés? Sajnos én azt látom az ismerőseim körében, hogy nem. Minősítés után minden a régi lett.
De legyen igazad: legyen hasznos, és fejlődjön mindenki! Bár így lenne!
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csipike2014!

Igaz, mindig volt jó és rossz pedagógus. De legalább nem volt ez az alá-fölérendeltségi állapot. Van ám a szakértők között is olyan, aki: "irigy, rosszindulatú, lusta, fejlődésképtelen, háborog, - de általában rossz helyen, ráadásul jó hangos, amikor valami, vagy valaki ellen kell fröcsögni. " Voltam továbbképzésen olyan pedagógussal, aki habzó szájjal utasította el a koop-os órákat, felesleges időpocséklásnak nevezte, és büszkén verte a mellét, hogy ő soha, semmi pénzért nem tartana ilyen órát. Egy év múlva szakértő lett. Arra adja a mínuszokat, ha valaki nem tart ilyen órát. Ő mester. Aki meg tényleg az (szakmailag), annak bizonyítani kell. Ez rossz.

Csak azt tudom mondani, hogy nem helyes, hogy a rendszer létrehozta a szakértő - nem szakértő csoportokat. Nem tesz jót.
Ezért írtam, hogy látom én is a hibáit a rendszernek. A kiválasztással azért voltak gondok!
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
"Eleget szűkölködtünk." Hát igen. Mi, bizonyításra kényszerítettek is! De nem tehetünk róla. Újra nyomatékosítanám, hogy engem nem zavar a mesterbér, nem érdekel, ki mennyit keres. Nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy az oktatás feljavítása érdekében rengeteg pénz elfolyt, és nem lesz eredmény. + Mentálisan csak árt a minősítés és a tf.

Hát ez az! A gyenge tanárok ezek után is ott lesznek, ahol eddig voltak. Nem pletykaszint az, amit én megtapasztalok, és az sem, amit előttem beszélnek át a szakértő barátaim. A bizottság delegált tagja igyekszik védeni a saját kollégáját. Sok esetben éppen az int.vezető a delegált. Ha elismeri, hogy gyenge az általa évtizedek óta alkalmazott tanár, az neki szégyen, őt is minősíti. Egy alkalmatlan eredmény ront az int. és az int.vezető megítélésben. Tehát mi van ilyenkor? A szakértők és a delegált kicsit vitáznak, vagy nem, de a pontszám így is-úgy is összejön. Jobb a békesség. A gyenge kolléga azért van ott, ahol, mert jók a kapcsolatai, belső továbbképzés - hahaha. Klassz suliban dolgozhatsz, ha nem láttál még évek óta kirobbanthatatlan, konok, mindent csípőből elutasító pedagógust, aki még a vezetőséggel is puszipajti. Mégis, ezen a nyomorult helyzeten mit változtat egy szakértő? Ugyan.

Igen, egyébként egyetértek azzal, hogy a PDSZ nem ragadja meg a leglényegesebb pontokat, az okok is világosak, de ez nem változtat a lényegen: nem jó ez a rendszer.

"Nézzetek körül, kinek jön jól, s rá fogtok jönni, hogy nem Nektek, nem nekünk." - Nekünk, nektek - ehhhhhh, nekem ez a legnagyobb bajom ezzel a rendszerrel, hogy így kettészakította a pedagógus társadalmat.
Kedves ililiom!
Nem akarok gumicsontot rágni, de egy utolsó gondolat.
A gyerekeknek látásmódot, gondolkodásmódot igyekszem átadni. Ebben a rendszeremben nem tudom elhelyezni a szituációt.

Amikor a bérünk és a munkaidő beosztásunk (negatívan szubjektíve) kimutatásával vádolva kérik számon az oktatás minőségét, természetes, hogy a lelkiismeretes szakértők megszólalnak. Leginkább azért, mert ez az irány nem visz sehova. Mondhatnám, mennyi a bére és mit tett az oktatás vezetése? Már ez sem visz sehova.
De kérdem, mit tett a kezdet kezdetén a szakszervezet, mit tettek a pedagógusok? Várták, hogy úgy sem lesz ebből semmi. Most ők reklamálnak.

Mitől fejlődünk? Először is belső késztetésből, amikor egy elméleti dolog igényünkké válik. Sajnálok mindenkit, aki ezt nem tudja átélni. Ő sajnos marad a másik bérénél, munkaidejénél (és ez nem csak a szakértőkére vonatkozik).

Valószínű, hogy városi vagy, mert félreértetted a falun igénybe vehető bérleteket. "Miért ne mehetne be a városba úszni vagy színházba?" Bemehet, ha van autója, plusz ideje az oda-vissza úthoz, mert egyébként az az egy-két óra egész napos utazást jelent. Az igazságosságban sem hiszek úgy, ha valaki színházba mehet, valaki meg könyvutalványt kap (bár ezzel is be kell menni a városba). Vagyis nem én írom le a falut. Csak reálisabban látom.

Az utolsó gondolatom.
Mitől tudom valamiről, hogy az minőségi, ha nincs mérce, nincs mérés, nincs viszonyítási alap? Valaki szubjektíve (ránézéssel) azt mondja hogy ez jó tanár, az rossz tanár? Biztos, hogy nem tetszene.
Még egy érdekes adalék. Új munkaközösség vezetőnk van. Unokám lehetne, végzettsége jóval alattam van, nincs szakvizsgája, nem szakértő, eddig nem volt tájékozott az életpályamodellben (talán ő is azt várta, hogy megszűnik). Ő fog órát látogatni nálam is, véleményezi a munkámat. Felháborodhatnék, kikérhetném magamnak. Ezzel szemben arra gondolok, hogy mutassam meg a minőséget. Remélem, sikerül, innét ez lesz a viszonyítási alap, nem a pletyka színt.
 
ililiom

Állandó Tag
Állandó Tag
#9586 Nem ismétlem magamat.

Mindig ugyanazok a körök: örült, mert megdicsérték. Klassz. Ezért kár ezt a rendszert fenntartani.
Az tényleg jó, ha valaki VALÓBAN fejlődik a minősítése alatt. De nekem ez is elég torz. Számtalan lehetősége van, volt a pedagógusoknak fejlődni: továbbképzések, új munkaformák megtanulása, IKT-használat stb. Ha akarta volna, magától is megtehette volna.

Szóval az önfejlesztésért és a dicséret-osztogatásért kár egy ilyen pénznyelő rendszert fenntartani. Vagy akkor legyen, csak ne így, ne ebben a formában.

Vég nélküli ez a vita, mert a szakértők valamiért folyamatosan személyes sértésnek veszik, ha ezt az összetákolt rendszert kritizálja valaki. Pedig a legtöbb szakértő is elismeri, hogy nem jó. Még akkor is sértődés van, ah valaki eljátszik a gondolattal, esetleges alternatív lehetőségeket kínálva. Szóval én nem is akarom ezt ragozni, mert nekem nincs személyes problémám, ped2 vagyok. Csak leírtam a gondolataimat a beidézett írásról.

Kedves Szakértők! Eredményes munkát kívánok, lassan indul az új tanév. Legyen sok türelmetek, legyetek olyan segítőkészek a minősítéseken, mint itt! Ti igazán meg tudjátok könnyíteni ezt a terhet.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csipike2014!
Igaz, mindig volt jó és rossz pedagógus. De legalább nem volt ez az alá-fölérendeltségi állapot. Van ám a szakértők között is olyan, aki: "irigy, rosszindulatú, lusta, fejlődésképtelen, háborog, - de általában rossz helyen, ráadásul jó hangos, amikor valami, vagy valaki ellen kell fröcsögni. " Voltam továbbképzésen olyan pedagógussal, aki habzó szájjal utasította el a koop-os órákat, felesleges időpocséklásnak nevezte, és büszkén verte a mellét, hogy ő soha, semmi pénzért nem tartana ilyen órát. Egy év múlva szakértő lett. Arra adja a mínuszokat, ha valaki nem tart ilyen órát. Ő mester. Aki meg tényleg az (szakmailag), annak bizonyítani kell. Ez rossz.
Csak azt tudom mondani, hogy nem helyes, hogy a rendszer létrehozta a szakértő - nem szakértő csoportokat. Nem tesz jót.
Akkor mi van az igazgató, helyettesek, munkaközösség vezetők csoportjával? Cégeknél a különböző osztályvezetők, stb csoportjával? Ez az igazi hierarchia.
A pedagógus nincs alárendelve a szakértőnek. Azt hiszem, itt kezdődik a probléma, ha valaki így látja.
Egyébként van (volt?) egy ideológia, ami az abszolút egyenlőséget hirdeti. Nem tudok róla, hogy megvalósult volna.
 
Vizsnyai Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sajnálom, de egy időre biztos elhagyom az oldalt. Ennyi keserűséget, egymás bántását, már-már számomra kicsinyesség határát súroló véleményt nem bírok olvasni.
Én is szakértő vagyok, de sok mindent nem értek itt most. Tudom ez az én problémám. Mindenkinek pozitív gondolkodást és jó tanévet kívánok!
 
Nanananana. Ne keverjük a szezont a fazonnal. Vezetők kellenek, vannak, lesznek. Pont. De nem kell más. Azért nem túlzás ez? Egy pedagógust ellenőrzi az igazgató, a helyettes, a mk-vezető, a tanfelügyelők és a minősítők. Kell vezetés, de nem ennyi.

A pedagógus sajnos alárendelt a szakértővel szemben, mert:
- a pedagógus teljesen kitárulkozik a szakértőnek a pf-ban, az órákon és a ppt-ben, fordítva nem történik meg
- a szakértő beül, és nézi a pedagógus óráját, fordítva nem történik meg
- a szakértő minősíti a látogatott óráját, munkáját, szakmai életútját, fordítva nem történik meg
- a szakértő megmondja, hány százalékos a látogatott munkája (ettől görcsbe rándul a gyomrom egyébként), fordítva nem történik meg
- a szakértő látja, hogy a pedagógus hogy tanít, hogy old meg helyzeteket stb., fordítva nem történik meg
- a szakértők DÖNTIK el, hogy az adott pedagógus megfelelt-e, fordítva nem történik meg.

Nincs egyenrangú kapcsolat. Alá-fölérendeltség van. Én így látom. Tényleg nem akarom ezt tovább fűzni, kicsit offolja a csoportot is ez a téma.

Én örülök annak, hogy van ez a csoport, és a szakértők mindig nagyon segítőkészek, bárki is vetődjön ide a kérdéseivel. Tudom, hogy sokat dolgozik minden szakértő, sokat utazik stb.
Sajnos sok ki nem mondott problémája van a rendszernek, ha feszegetjük, az csak vitát szül.
Fel kell venni a fordulatot, majd lesz valahogy. Mindenki végezze a rábízott munkát legjobb tudása és legjobb lelkiismerete szerint, ez a lényeg.
 
ililiom

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sajnálom, de egy időre biztos elhagyom az oldalt. Ennyi keserűséget, egymás bántását, már-már számomra kicsinyesség határát súroló véleményt nem bírok olvasni.
Én is szakértő vagyok, de sok mindent nem értek itt most. Tudom ez az én problémám. Mindenkinek pozitív gondolkodást és jó tanévet kívánok!

Nincs bántás, nincs keserűség. Ki bántott kit? Egy vita alakult ki egy írásról. Szerintem hasznos, ha mások véleményét, tapasztalatait is megismerjük. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki elvetődik ide, és elolvassa a fentieket, törölni fogja az egyébként már rögzült negatív véleményét (ami a szakértőkre vonatkozik). A vita egyébként is jó.

A sértésekkel tarkított (pl. kicsinyesség határát súroló vélemény) dacolás viszont rossz.
Meg az a téma is rossz, és kicsit kezd elfolyni. Én elengedtem. Emiatt senki ne menjen el.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
...Én örülök annak, hogy van ez a csoport, és a szakértők mindig nagyon segítőkészek, bárki is vetődjön ide a kérdéseivel. ....
A csoportnak sokan örülnek, mert önzetlenül és eredményesen tud segítséget és választ adni, akár szakértői akár egyéb témában.
Amikor pár napja először megjelent a hsz-ed, nem is igazán értettem a célod, mert a tartalomnak köze nem volt a topic témájához. Mire megkérdeztem volna, vagy bárki más reagált volna, leszedted. Ma visszatetted (vagy már tegnap?. lényegtelen). Reagáltak, reagáltál. Végigolvastam az összeset. (Déja vu mókuslekvár. :dr_4:) Egy-egy mindegyikből elég lett volna. Ahogy fogadod a válaszokat (bármelyik megfelelő volt a kérdésedre), egyre erősebb bennem az érzés, hogy csak hergeled őket. Biztos, hogy van olyan hely, ahol ez rendben van, megengedett, de az nem itt van. Kérlek, tartsd tiszteletben, hogy a topic egymás szakszerű, konkrét, önzetlen segítésére jött létre, s nem bokszzsák vagy lelki szemetesláda. Köszönöm.
Egyébként a minősítések a magyar közoktatásban folyamatosak. Olyan szakértők is végzik, akiknek a 14 év életkorban sincs meg, de - sokszor szó szerint is - érzik a bőrükön, ki a jó, ki a nem jó tanár, s jeleznek a szülőknek. Már van több olyan iskola, ahol olyan méretű az ebből fakadó elvándorlás, hogy pedagógus álláshelyek vannak veszélyben. Hogy ne tapasztald meg, miről beszélek, ahhoz neked is tenned kell(ene), a saját környezetedben, névvel felvállalva. Ahogy az általad kiosztott CH-zó szakértők is teszik.
 
tanci46

Szerintem nagyon tanulságos ililiom írása. Én nem érzem hergelőnek, higgadt, nyugodt. Érdemes kicsit kívülről nézve megfontolni. Ne vegyétek magatokra! Nem minket szid! De sok igazság van benne. Én nem vagyok Facebookon, így sok mindentől megkímélem magam. Miért néztek olyat, ami bosszant titeket? Most a gyerekem fb oldaláról megnéztam ugyan a pdsz oldalt, és némi iróniát leszámítva nem találom sértőnek azt az írást, ennél sokkal durvábbakat szoktak rólunk, mesterpedagógusokról írni. Itt nem vonták kétségbe, hogy mi vagyunk a krém, csak hogy a minősítés nem túl jó. Én ezzel egyetértek. Most őszintén, ti tényleg úgy érzitek, hogy ez olyan nagyon hiteles és objektív és biztonságos megítélés? Akármilyen jóindulattal is csináljuk, sok fölösleges teher mindenkinek. Szerintem megérdemelnénk a mesterbért enélkül is. De továbbmegyek, nem bánnám, ha mások is többet keresnének, a Pedagógus II-ért szerintem eléggé megdolgozott mindenki portfólió nélkül is, 10 év után megadhatnák. Én meg örülök a mesterbéremnek, végre egyszer eljutottam nyaralni nem csak a szomszéd országba és nem csak 4-5 napra. De ettől még hülyeségnek látom, ami hülyeség.
 
Ja, és amiért továbbra sem fogok regisztrálni a facére: az említett PDSZ poszt alatt bizony olyan szakértő "kollega" is írt, olyan szemtelen, lekezelő, ordenáré fennhéjázó stílusban, akik miatt talán még rossszab a megítélésünk. Én az ilyeneket kizárnám! A mesterfokozatot visszavonnám, mert mindannyiunkra rossz fényt vet. Nektek nem tűnt fel? Attól, hogy a mi címünket védi, még nem kell hogy szimpi legyen, ugye???
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem nagyon tanulságos ililiom írása. Én nem érzem hergelőnek, higgadt, nyugodt. Érdemes kicsit kívülről nézve megfontolni. Ne vegyétek magatokra! Nem minket szid! De sok igazság van benne. Én nem vagyok Facebookon, így sok mindentől megkímélem magam. Miért néztek olyat, ami bosszant titeket? Most a gyerekem fb oldaláról megnéztam ugyan a pdsz oldalt, és némi iróniát leszámítva nem találom sértőnek azt az írást, ennél sokkal durvábbakat szoktak rólunk, mesterpedagógusokról írni. Itt nem vonták kétségbe, hogy mi vagyunk a krém, csak hogy a minősítés nem túl jó. Én ezzel egyetértek. Most őszintén, ti tényleg úgy érzitek, hogy ez olyan nagyon hiteles és objektív és biztonságos megítélés? Akármilyen jóindulattal is csináljuk, sok fölösleges teher mindenkinek. Szerintem megérdemelnénk a mesterbért enélkül is. De továbbmegyek, nem bánnám, ha mások is többet keresnének, a Pedagógus II-ért szerintem eléggé megdolgozott mindenki portfólió nélkül is, 10 év után megadhatnák. Én meg örülök a mesterbéremnek, végre egyszer eljutottam nyaralni nem csak a szomszéd országba és nem csak 4-5 napra. De ettől még hülyeségnek látom, ami hülyeség.
Biztos vagy abban, hogy mi vagyunk a krém? Engem az ilyen kijelentésektől kiráz a hideg. Nem, nem vagyunk a krém, csupán elvégeztünk egy tanfolyamot és ez alapján feladatot kaptunk. Mindannyian tudunk példát mondani olyan szakértőre, aki nemhogy nem krém, hanem el kellene zavarni a pályáról. Tehát vegyük tudomásul: nem biztos, hogy jobb pedagógusok vagyunk, mint akit minősítünk, ellenőrzünk, csupán a feladatunk más. Ha minden szakértő ilyen hozzáállással megy minősíteni, ellenőrizni, akkor talán a megítélésünk is javulni fog.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Fórumozók!
Hogy egyértelmű legyek: nem azzal van a gondom, hogy a problémát kitárgyaljátok. A tartalom és a forma egysége :) is megvan. Csak ne itt tegyétek. Ha erre igény van (és miért ne lehetne), akkor kell nyitni egy topicot a szakértőis mellé pl. a mesterpedagógusok buktatói/nehézségei vagy bármi címmel, s ott már nyugodtan mehet a problémák, a kétségek ki- és megbeszélése, a megoldások keresése. Sokszor a lelki támasz is nagy segítség.
Megismétlem: minden mehet ugyanígy, csak NEM ITT.
 
mokapite

Új tag
Nehéz így röviden tartalmas tanácsot adni. Én tartottam intézményvezetői felkészítést tudom a feladatokat , van néhány segédletem. Volt vezetői tanfelügyeletem , abban is tudok segíteni. Próbáljon velem kapcsolatba kerülni .

Szeretnék én is kapcsolatba lépni veled, nekem is hasonló problémáim vannak. Esetleg privátban megkereshetnélek?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére